Magyar Nemzet, 1951. április (7. évfolyam, 76-100. szám)
1951-04-01 / 76. szám
Jár a 160 fillér Ma: Gyermek ! Vasárnap 1951 április 1 ifM. év 76. szám A berlini békefelhívás és a keresztények ír fa: Parrngi Gjörgr A Béke Világtanácsának február 25-i berlini határozata, amelyben felszólítja az öt nagyhatalom kormányát, hogy a béke biztosítása végett kössenek egymással békeegyezményt, elindította útjára a világtörténelemnek méreteiben leghatalmasabb, jelentőségében legsorsdöntőbb, céljaiban és módszereiben legegységesebb tömegmozgalmát A történelem ismert a múltban is nagyjelentőségű, népeket magával sodró erejű vallási, társadalmi, politikai mozgalmakat. Ezek azonban bármily nagy kiterjedésűek voltak is, földrajzilag csak földünk egy részén éreztették hatásukat. Most történik először a történelemben, hogy egy mozgalom az egész földieket átfonja és olyan igazságokat tartalmaz és sugároz szét, amelyek a földkerekség minden színű, nemzetiségű, vallási, filozófiai felfogású, minden társadalmi rangú emberét egy óriási mágneses erőmezőbe fogják össze. A berlini békefelhívásban foglalt igazság értelmét minden ember megérti Ez az igazság az emberi szív legmélyebben gyökerező ösztönét fejezi ki: a béke utániágyat. Ezért gyakorol ez a felhívás olyan ellenállhatatlan vonzóerőt minden rendű és rangú emberre. Kifejezi az emberiség túlnyomó többségének legbensőbb, legforróbb vágyát: a békeakaratot. A második világháború és az amerikaiak kegyetlen, barbár hadviselése Koreában egy borzalmas, de mégis hasznos tanulsággal látta el az embereket. Azzal a tanulsággal, hogy a totális háború senki számára sem biztosít külön személyi biztonságot Senkinek az élete és senkinek a vagyona nincs többé biztonságban a totális háborúban. Nincs olyan betonóvóhely, amelyben az élet biztosan elrejtőzhet a háború halálos csapásai elől s nincsen olyan páncélerőd, olyan Fort Knox a világon, amely a gazdagok aranyát biztosan megőrizhetné. Abból a tanulságból, hogy a háború nemcsak az egész földkerekség népeinek, de az egyének élete szempontjából is oszthatatlan, vagyis véres örvénye minden embert magával ragad, következik egy másik vigasztalóbb felismerés, az i hogy a béke is oszthatatlanságot jelent minden ember számára. A második világháború előtt a béke oszthatatlansága kedvelt jelszava volt az államférfiaknak. A béke oszthatatlanságáról szavaltak, miközben az új világháborút készítették elő. Ma a béke oszthatatlanságát nem mint frázist, hanem mint igazságot hirdetik maguk a békeszerető népek És amit hirdetnek, azt meg is akarják valósítani. Biztosítani akarják az oszthatatlan békét az egész emberiség számára. Ennek az akaratnak kifejezése, megnyilatkozása a berlini békefelhívás. Ez a felhívás azt is jelenti, hogy mindenütt a világon a népek megfogadták a nagy Sztálin tanácsát, melyet a Pravdának adott nyilatkozatában így fogalmazott meg: «A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig kitartanak mellette». A berlini békefelhívás bizonyítja, hogy a népek kezükbe vették a béke megőrzésének ügyét és sorsuk felől maguk akarnak dönteni. E felhívással a diplomácia történetének új korszaka kezdődik. A diplomáciát, vagyis a világpolitika irányítását maguk a népek vették át. Érthető, hogy más e sokszázmillió egyszerű ember diplomáciája, mint a régi titkos diplomácia agyafúrt, cinikus, a népek sorsával mit sem törődő mesterembereié volt. A népek szava, természetes okoskodása, becsületes akarata nem tűri a csűrés-csavarást, hanem egyszerűen, nyíltan, őszintén és keményen beszél. Ennek a nyílt és kemény beszédnek a hangján szól a berlini békefelhívásban a nagyhatalmakhoz sokszázmillió ember. Ilyen hatalmas embertömeg hangorkánja elől nem lehet lehúzni a kancelláriák, a külügyminisztériumok, a hadügyminisztériumok ablakredőnyeit, nem lehet bezárni párnázott ajtóit. Ez az orkán utat tör magának és ahol ellenállásba ütközik, azt előbb-utóbb el, söpri. A sokmillió ember hang ereje félelmetes ugyan, de követelése az emberiség legszebb ügye, legfenségesebb célja. így hangzik: békét akarunk! Ebből a tömegmozgalom- 1931 az emberiségnek az egész étert kitöltő és egymásba olvadó kórusából nem hiányozhatnak — és szerencsére nem is hiányoznak — a keresztények hangjai sem. Aki azt vallja: keresztény vagyok — annak ezzel a vallomásával szinkronizáltan ezt is vallania kell: «Békét akarok! Aláírom a berlini békefelhívást!» Aki az utóbbit nem éli át szívének mélységében, annak a keresztény hite is csak szóvirágokban él az ajkán, de nem mint tiszta hit a szíve belsejében. Nem lehet őszintén elimádkozni a Miatyánkban: «Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...» és ugyanakkor elutasítani, megtagadni, vagy elbújni a berlini békefelhívás aláírása elől. Mert mi biztosítja elsősorban a keresztények által az Isten legfőbb áldásának tekintett mindennapi kenyeret? A munka és a béke. A kettő lényegében egyet jelent, mert béke nélkül nincsen építő munka, nincsen mindennapi kenyér. A békét viszont a leghatásosabban a munkával lehet biztosítani. Még a stockholmi békefelhívás aláírása idején sajnos akadtak nálunk is szép számmal magukat keresztényeknek valló, világiak és papok egyaránt, akik azt mondották, hogy ők is akarják a békét, de a keresztény békét. Ezen a címen nem írták alá a stockholmi felhívást. E képmutatók vagy balgalelkűek a koreai háború szörnyűsége óta megtanulhatták azt az alapvető igazságot, hogy nincsen külön keresztemy béke és nincsen lülün kommunista vagy buddhista béke. Koreában az amerikai légigengszterek bombái egyaránt gyújtották fel a szöuli katolikus katedrálist és ölték meg rombadöntött zárdájukban az irgalmasrendi apácákat, mint ahogy elpusztították a protestáns missziósházakat, az évezredes buddhista szenthelyeket vagy a Kommunista Párt helyiségeit. Ezért az imperialista háború megakadályozása érdekében, a háborús gyújtogatók ellen össze kell fognia minden tisztességes embernek, a hívőnek épúgy, mint a nem hívőnek, a kereszténynek épúgy, mint a mohamedánnak. Ezt az igazságot a legszebben Don Mazzolari, a haladó szellemű olasz katolikus ifjúság papvezetője fejezte ki, aki egyike azoknak az egyre számosabb olasz katolikus egyházi és világi tényezőknek, akik a békeharcban a kommunistákkal való egységfront megteremtését sürgetik és részben ezt már meg is teremtették. Ezt mondta Don Mazzolari: «Mint a betlehemi kis Jézus kezét, úgy csókolnám meg azt a kezet, amely a békét hozza, akár orosz, akár kínai kéz legyen !s az». A berlini békefelhívásban a békeszerető emberiség lelkiismeretének hangja szólal meg. Ezt a hangot meg kell hallania és követnie kell minden olyan kereszténynek, aki megfogadja Krisztus legfőbb parancsát: «Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat». •Mert most valóban a magunk életéről és minden felebarátunk életéről van szó. A háborús gyújtogatók ezt az életet fenyegetik. A berlini békefelhívás ezeket az életeket meg akarja menteni. Pillanatig sem lehet kétséges, hogy melyik oldalra kell állnia a hívő kereszténynek. Ezen ma már nem lehet töprengeni. Ezt a választást nem lehet elodázni. A nagy válaszútról, a háború és a béke válaszútjáról nem lehet kis, homályos mellékösvényeken elsurranni. A hívőnek Istene és lelkiismerete előtt, de hazája és az egész emberiség színe előtt nyíltan döntenie kell, melyik Utat választja. A berlini békefelhívás minden tisztességes ember számára megmutatja és járhatóvá teszi a béke útját. Örvendetes az a tény, hogy a Béke Világtanácsa berlini tanácskozásán ott voltak és a határozatok, hozatalában tevékenyen részt vettek a keresztény egyházak papjai és világi hívői is A felszólalók közül felsoroljuk itt Boulier abbénak, Nikolaj metropolitának, Péter János református püspöknek, Hromadka prágai, Johannes Herz lipcsei teológiai tanároknak, Hewlett Johnson anglikán dékánnak, John Darr amerikai, Rev. Chandler újzélandi lelkészeknek nevez. A Világtanács tagjai között hetvenhat egyházi ember foglal helyet. A berlini békefelhívás legelső aláírói fejezik ki leginkább a vele elindult aláírási hadjáratnak egyetemes, interkontinentális jellegét, lenyűgöző szellemi egységét, az egész emberiséget egybeforrasztó erejét. Az első aláírók között találjuk a keresztények közül Gilbert de Chambrun nemzetgyűlési képviselőnek, a francia haladó keresztények mozgalma vezetőjének, dr. Johannes Herznek, Hewlett Johnsonnak, Hauber abbénak, Françoise Leclerque-nek, a franciaországi katolikus nőmozgalom elnökének, Ada Alessandrininek, a haladó olasz keresztények mozgalma vezetőjének, Dobretsberger osztrák katolikus egyetemi tanárnak, Nikoláj metropolitának, Péter Jánosnak, Oberhof nyugatnémetországi protestáns lelkésznek, Hromadka teológiai tanárnak, továbbá a krakkói egyetem katolikus teológiai professzorának nevét. A berlini békefelhívás magyarországi aláírási hadjáratának ugyanilyen egységben, a hazaszeretetnek és a békeakaratnak egységében kell lezajlania. Hite és magyarsága szólítja fel az igazi keresztényeket ennek a felhívásnak aláírására. A szovjet küldöttség két új pont napirendre tűzését javasolta Párizsiban A békeszerződések, a Németországra és Ausztriára vonatkozó négyhatalmi egyezmények, az Atlanti Egyezmény és az USA európai katonai támaszpontjai kérdésének megvizsgálását indítványozta Gromiko A külpolitikai helyzet A szovjet küldöttségnek a külügyminiszterhelyettesek párizsi értekezletén szerdán benyújtott újabb javaslatát világszerte úgy értékelték — és ebben nem volt kivétel még a nyugati jobboldali sajtó sem —, mint biztosítékát annak, hogy létrejön a megegyezés a Külügyminiszterek Tanácsa napirendjében. Annál nagyobb csalódást keltett mindenütt a három nyugati külügyminiszterhelyettes pénteki állásfoglalása, amikor ahelyett, hogy nyíltan válaszoltak volna az új szovjet javaslatra, ismét kibúvókat kerestek és ködösítő kérdéseket intéztek Gromikóhoz, csak azért, hogy tovább késleltessék, vagy ■— ha lehet — megakadályozzák a megegyezést. Miután azamerikai külügyminiszterhelyettes továbbra is makacsul ragaszkodott a Magyarországgal, Romániával és Bulgáriával kötött békeszerződés kérdésének napirendre tűzéséhez, a szovjet küldöttség vezetője két új napirendi pontot terjesztett be, amelyben indítványozta a békeszerződések — beleértve az olasz békeszerződést —, a Némeországra és Ausztriára vonatkozó négyhatalmi egyezmények, az Atlanti Egyezmény és az USA által Európában és a Közel-Keleten létesített katonai támaszpontok kérdésének napirendre tűzését is. Lehetetlen ugyanis egyoldalúan a békeszerződéseknek ezek egy részét napirendre tűzni — mint ezt az imperialista hatalmak szeretnék —, hanem ugyanakkor meg kell vizsgálni az olasz békeszerződés, valamint a Németországgal és Ausztriával kapcsolatos egyezmények betartásának — illetve megszegésének — kérdését is. Egy pillanatig sem kétséges, hogy a nyugati hatalmak megszegik ezeket a szerződéseket és egyezményeket, amikor Nyuigat-Németországot és Olaszországot felfegyvérzik, amikor szabadon bocsátják a náci háborús bűnösöket, amikor minden cselekedetükkel újabb gaztettekre buzdítják a fasisztákat. Az amerikai imperialisták már odáig mennek a fasizmussal kötött szövetségükben, hogy Londonban és Párizsban is nyugtalanságot kelt ez USA és Franco Spanyolországa között mind jobban megerősödő «barátság». Az imperialista államok egymás közötti viszonyában különben sem nagy az egyetértés, ez most kiderül az amerikai külügyminiszterek értekezletén felmerültellentétekből is, miutána Mir amerikai országok egy része hallani sem akar fegyveres erőinek tengerentúli felhasználásáról. A négy hatalom külügymiiniszter helyetteseinek előzetes értekezlete március 30-án tartotta huszadik fiát Al Jessupnak, az USA képviselőjének elnöklésével. Mint ismeretes, a szovjet küldöttség meg akarta korünyitati, hagy a napirend kérdésében egyezményes határozat jöjjön létre és ezért március 28-án újabb javaslatot nyújtott be. A három nyugati hatalom képviseltőiinek a március 30-i ülésén elhangzott felszólalásai nem váltották vallóra a közvélemény és a sajtó reményét, hogy az új szovjet javaslat alapján végül is az értekezlet vaclarmeriyi részvevője megállapodásra jut. Bár két nap telt el azóta, hogy a szovjet küldöttség benyújtotta új javaslatát, az USA, Nagy-Britannnia és Franciaország képviselői már az ülés kezdetén igyekeztek kibújni az alól, hogy világosan és határozottan leszögezzék álláspontjukat a konkrét szovjet javaslattal szemben. Jessup amerikai küldött azt állította, hogy a maga részéről ,a közösen egybehangolt napirend“ elfogadása melllett van. Közös fejtegetésbe bocsátkozott arról, hogy hozzá kell kezdeni a javaslat formulázásának megtárgyalásához. Davies Ivrit küldött mondvacsinált „kétségét“ fejezte ki a szovjet javaslat több kitételével kapcsolatban és Piavodi, Franciaország képviselője szintén ezeken a nyomdokokon haladt. Az elhangzott felszólalásokra Gromiko, a Szovjetunió képviselője kijelentette: A szovjet küldöttség szerette volna megtudni, hogy az USA, Nagy-Britannia és Franciaország küldöttségei milyen álláspontra helyezkednek az új szovjet javaslattal kapcsolatban, azonban erre nézve a három küldöttség nem nyilatkozott. Ha a három hatalom képviselői még nem készültek fel, hogy határozottan állást foglaljanak a javaslattal kapcsolatban, akkor helyesebb volna, ha megmondanák ezt Gromiko ezután részletesen válaszolt a nyugati külügyminiszterhelyettesek kérdéseire és kifogásaira. Kifejtette a többi között, hogy a három hatalom képviselői eddig azért bírálták a szovjet javaslatot, mert"a szovjet küldöttség ragaszkodott ahhoz, hogy a napirendre önálló pontként vegyék fel Németország demilitarizálásának kérdését. Most, hogy a szovjet küldöttség — igyekezvén alapot találni a napirend számára — új javaslatába egy egységes pont egységes formulázásának alkatrészeként vette fel ezt a kérdést, újabb alaptalan kifogásokkal állnak elő. Ugyanez a helyzet a négy hatalom fegyveres erőinek csökkentésére vonatkozó szovjet javaslattal kapcsolatban is, amely ellen azért emeltek kifogást, mert nem volt benne szó a fegyverkezés színvonaláról. A legutóbbi szovjet javaslat azonban a fegyverkezés színvonaláról is beszél, amely kérdést együtt kell megvizsgálni a négy hatalom fegyveres erői csökkentésének kérdésével. Ennélfogva a szovjet javaslat e része ellen emelt kifogás is elesik. A további felszólalásokban Parvai és Davies nyíltabban beszélt. Továbbra is védték korábbi javaslataikat és különféle alaptalan érvekkel hozakodtak elő, hogy szembehelyezkedhessenek az új szovjet javaslattal. Davies nyíltan kijelentette, hogy a három hatalom javasatainak előnyét abban látja, hogy azokban a Németország demilitarizálásáról és a fegyverkezés csökkentéséről szóló kérdést a fegyverkezés színvonaláról szóló kérdés alá rendelték. Igyekezett a kérdést úgy beállítani, mintha azokat az intézkedéseket, amelyeket a három nyugati hata-Ilom Nyugat-Németországbe 11 a remilitarizáás érdekében lesz „a Szovjetúnió és más keleteurópai országok fegyveres erőinek nagy számbeli ereje“ idézné elő, bár az ilyenfajta átírások képtelenségét szovjet részről már ismételten bebizonyították. Gromiko újabb felszólalásában rámutatott Parod és Davies kijelentéseinek teljes adspteenságára, mintha a három hatalom javaslata lehetővé tenné mindazoknak a kérdéseknek megvizsgálását, amelyeket a március 28-i szovjet javaslat érint, köztük a Németország de miáit a rzálásáról és a fegyveres erők csökkentéséről szóló kérdést is. A négy hatalom Külügyminiszteri Tanácsának összehívását nem azért javasolták — mondotta Gromiko —, hogy bárkinek szabad kezet biztosítsanak új háború előkészítésével kapcsolatos intézkedések végrehajtására, holott a három hatalom javasatának ez a rejtett szándéka. Jessup arról szóló nyilatkozatával kapcsolatban, hogy a három hatalom küldöttségei által március 27-én előterjesztett javaslatot — amely a Bulgáriával, Romániával és Magyarországgal kötött békeszerződés napirendre tűzését indítványozza — továbbra is fenntartja. Gromiko így nyilatkozott: A szovjet kldöttség már kiemelte, hogy ez a javaslat csupán bonyolultabbá teszi a napirenddel kapcsolatos megbeszéléseinket. A szovjet küldöttség ezzel kapcsolatban abból a tényből indult ki, hogy nincs alapja e kérdés napirendre tűzésénél, és hogy a három hatalmú javaslata ellentmond arra irányuló kívánságuknak, hogy megegyezéses döntést érjenek el. Mindazonáltal továbbra is ragaszkodnak javaslatukhoz, ami Jessup ma elhangzott nyilatkozata alapján is megállapítható. Ennélfogva a szovjet küldöttség szükségesnek tartja, hogy előterjessze a következő javaslatot: „Az Olaszországgal, Romániával, Bulgáriával és Magyarországgal kötött békeszerződések, beleértve e szerződések rendelkezéseit az emberi jogokról, a katonai rendelkezéseket és a viszályok megoldásáról szóló zárórendelkezéseket; a Németországra és Ausztriára vonatkozó négyhatalmi egyez- t mények, beleértve a nácítlant