Magyar Nemzet, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-06 / 284. szám

4_ NAPI KR­ÓNIKA­ ­— Ünnepi bélyeget bocsát ki a posta Sztálin 72. születés­­napja tiszteletére december 21-én. A bélyegeket hatvan filléres és egy forintos érték­ben hozzák forgalomba. — A Magyar-Szovjet Társa­ság tagszervezési versenyében a megyék között továbbra­­ is Somogy megye vezet. — Az Uzsoki­ utcai kórház­ban befejeződött a szivizsgá­­ló állomás építése. Most folyik a belső berendezés felszerelése és rövidesen átadják a haszná­latnak ezt a nagyjelentőségű intézményt. — A budapesti közvágóhida­kon megalakult a Vágóhídi Tu­dományos Kutató Brigád amelynek vezetője dr. Méhes György, tagjai: dr. Kucsera György, dr. Takács János, dr. Krúdy Elemér, Timkó Iván dr. Jordán Péter, Szabados An­tal, dr. Czimm­ermann Gusztáv és dr. Ilkovszky Margit. A bri­gád többek között az élelmi­szer-higiénia tárgykörébe tarto­zó tanulmányokat folytat és tu­dományos előadásokat és to­vábbképző tanfolyamokat ren­dez az állatorvosok számára. —­ A budapesti mozikban rendezett «Találja Ki” pályázat egyre fokozódó érdeklődés mel­lett folyik. December 13-tól 19-ig a különböző mozik mű­során fut mind a tíz film, amelynek jelenetei e pályázat­ban szerepelnek. Aki tehát még nem vett részt a pályázaton, vagy nem sikerült eltalálnia, hogy a pályázat egyes képei melyik filmből valók, a jövő hé­ten bemutatásra kerülő film­­műsorok megtekintése után he­lyes választ adhat a pályázat kérdéseire. Decembre 20-ig le­het beküldeni a pályázólapokat és a helyes megfejtők között 120 értékes díjat sorsolnak ki. — A Magyar Közlöny de­cember 5. (159) száma közli a minisztertanács határozatát a december 23-ra és december 30-ra eső munkaszüneti napok áthelyezéséről; — a kiváló pe­dagógusok kitüntetéséről és a Pedagógus Napról; — a pénz­ügyminiszter rendeletét a szőlő­­gyümölcstermelők pálinkafőzé- i sének újabb szabályozásáról. A gyermekeket is... Az amerikai megszánok újabb nagy hadgyakorlatokat tartottak Felső-Ausztriában.­­ A lakosság körében rendkívül nagy felhá­borodást keltett, hogy a gyakor­latok­­biztosítására*­ az ameri­kai katonák az iskolásgyerm­eke­­ket is feltartósztatták és meg­motozták. As talajjavító laboratóriu­mok ebben az évben több mint 60.000 hold javításra váró ta­lajt vizsgálnak meg. A Talaj­javító Vállalat az idén többek között a Hortobágyi Állami Gazdaságban 500 hold szikes, a Kenderesszigeti Állami, Gazda­ságban 303 hold szikes és 283 hold savanyú, a Puszta­­bánrévei Állami Gazdaságban pedig 200 hold szikes és 400 hold savanyú talajt tett ter­mővé.­­ Hetvenezer pár gyermek­­cipő terven felüli elkészítését vállalták december 21-e tisz­teletére a budapesti bőrkis­ipari szövetkezetek. A felaján­lás teljesítése érdekében a legtöbb szövetkezet két mű­szakra tért át és bevezette a szalagrendszerű termelést.­­­ A legtöbb rizsföldön az idén halkat telepítettek és a rizstermés mellett ezzel jelen­tős jövedelemhez is jutottak. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyították, hogy a halakkal telepített területeken a rizs termése is növekedett. A ponty fáként a rizs vízalatti részét megtámadó számtalan élősúl­yét táplálkozik, amellett kitúr­ja a rizsre káros gyomfüveket, s nem jelentéktelen a halak sze­repe a malária elleni küzde­lemben sem, mert a ponty a maláriaszúnyog petéit is meg­eszi. Megállapították, hogy a pontyokkal telepített rizsföldek környékén lényegesen csökkent a szúnyogok száma. A tapasz­talatok alapján jövőre növelik a halakkal betelepített rizsföl­dek területét. — Halálozás. Levitus Jakab elhunyt. Temetése csütörtök d. e. 11 órakor a rákos­­keresztúri temetőben. Heti rádióm­asor ÁLLANDÓ HÉTKÖZNAPI MŰSORSZÁMOK:­ ­KOSSUTH RÁDIÓ 5.V: Hanglemezek. 3.30: Hírek. Lapszemle. 6.44: Hanglemezek. 6.80: Falurádió. 7.30: Hanglemezek. 7.45: Hírek. 7.45: Lapszemle. 1.55: Műsorismertetés. 8.63: Hanglemezek. 8.30: Műsorzárás. 12.00: Hírek. Hangos Csiág. 14.00: Időjárás- és vízáll.sok II. 15: Hírek szerbül. 10.20: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek. 18.40: Hírek németül. 19.30: Hírek szerbül. 20.00: Hangos Cjság. 22.00: Hírek. Sport. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ #.35: Termelési hírek. 6 43: Jó reggelt, gyerekek. 7.15: Hírek szlovénül. 7.35: Hanglemezek. 0.20: Iskolások rádiója. 19.00: Hírek. 17-30: Hírek. 18.25: Hírek szlovénül. 10.15: Sportnegyedóra. 21.00: Hírek franciául ísárrtap. dep. 9 KOSSUTH RÁDIÓ Szórakoztató zene * moszkvai rádió ■ili Sorából, Itála: Naptár. 5: Színház- és moziműs. 0: Hírek. Lanszemlé. műsorismertetés. 9: A Néphadsereg irodája. 5: Egy falu — egy nóta. ). „Figaro Itt — Figaro­­.“ ): Béke és szabadság. )­: Beszéljetek ... 1: Magyar zenekar r­ingverseny. : Ajándékműsor a imegcikk-iparág dol­­izóinak. Mi Katona vagyok én, szág őrizője. I: Mit láttunk a piietonióban? A Rádióénekkar ekel. : A Tartós békéért, pl demokráciáért c. lap nertetése. : Tánczene. : Kincses Katéná­rium. : Szovjet­­tánczene. : Holtverseny operam­üvelőkarje. • Snorthangképek. : Vledim­­ Nyecsijev ősz néndi’okat énekel. : A Rádió tánc­­nese’ra játsz'k. : A Fővárosi Zenekar iszik. PETŐFI RÁDIÓ I: A népi zene­íra látsz'le. I: Falurádió. l: Unit. vall. félóra. D: Evarg. istentisztelet. I: A Rádió népi zene­im létszet. 5: Bányászműsor. .: Színes muzsika. ): Szórakoztató zene moszkvai rádió­­sorából. 0: Zeneművészetünkkel népért, a békéért, a öcislizmusért! ): Kérdezz — felel ek! ): Vidira ifjúsági dalok. .: Külügyi negyedóra. 1: Gyermekszínház. ): Szív kü’di szívnek. 9: Szén szó, muzsika. 6: A l­id­ó tánc­­mó.kara játszik, f­ reivte , C’M­egok. D: Verdi operákbó). ): rombarom­. furulya­­öttösök. 8: A rádió nép zene­ara játszik. 6: Stebner János om­onkázik. IS: Szovjet oparákbóL Hátid. dac. ro KOSSUTH RÁDIÓ 5.55: Vasárnapi sporteredmények: 7.00: Színház- és moziműs. 11.30: Szalikov Scsedrin élete és művei. I. 12.30: Az Állami Tűzoltóság Központi zenekara játszik. 13.15: A Rádió szórakoz­tató zenekara játszik. 14.15: Szimfónikus táncok. 15.00: Úttörő híradó. 15.30: Szovjet hegedű­muzsika. 15.50: A Cseh Nonett játszik. 16.45: Kadosa Pál gyermekdarabjaiból. 17.10: Az ifjúsági rádió műsora. 17.30: Dalolj velünk. 17.50: Jó munkáért, szép muzsikát! 19.00: A Rádió tánc­­zenekara játszik. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20 40: Búgnak a hajó­kfrrifik. 32.25: Magyar muzsika. 23.10: Operarészletek. PETŐFI RÁDIÓ e.co: Opererészletekc. 7.00: Beszélő atlasz. 8.15: Heti zenés kalendárium. 9.00: Orosz és szovjet szerzők műveiből. 9.40: Orosz nyelvlecke. 10.10: Lakatos V'nce és zenr'-ar- 'dz-z'k. 1104: Ovedá-ok műsora. 11.20: Debussy: Tavaszi kart*­re. 15.00: Délutáni hang­­verrany. 16.40: M"Vokaié*. R­oósv. 16.10: Népdalok Viski János feldolbozásában. Török Erzsébet és Re­­ményi Sándor énekel. 17.10: A Bolsevik Párt útja. 17.40: A Párttá nép­művelési híradója. 18.00: Néni demokráciák kórusai magyar dalokat énekelnek. IS. 10: Tánczene. 18.40: Vidám kolhozdalok. 18.55: Ember és világ: Az ember származása. 18.39: Szív küldi szívnek. 19.46* A­rabalomvd­zősök 20.00: Dénes Vera gordon­­ ,­kázik, Sándor René zon­­gorázik. 21.30: Tánczene. 22.00: Szív küldi szívnek. 22.20: Dobos István kárászt hallgatónk összeállítása szerinti népzene-műsor H­ósó Irma és Cseh Bála énekel. Kedd, dec. 1x KOSSUTH RÁDIÓ 11.30: Egy szovjet asszony. Regényrészlet. 12.30: A Vasutas Szakszer­vezet és a Közlekedési Alkalmazottak Szakszer­vezetének Központi Énekkara énekel. 13.15: A Rádió szóra­­koztató zenekara játszik. 14.15: Magyar és szovjet operettekből. 14.40: Berlioz műveiből. 15.30: Elnyomott népek harcos dalai. 15.50: Keringők. 16.40: Orosz nyelvlecke. 17.10: Vasutasok műsora. 17.25: Együtt építünk. 17.45: Termelési híradó. 18.00: A mi földjeink. 19.00: Egy falu — egy nóta. 20 40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Közvetítés a Madách Színházból; Farkasok és bárányok. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. 6.39: Színház, és morimf is. 1.35: Dalok a dolgozó nőkről. 7.00: Szovjet­ bányászdalok 8.60: Magyar dalok és hangszerszólók. 8.39: Zenekari hang­­lemezek. 9.40 Szomszédaink gyermekdalai. 10 t­: Szocialista munka, verseny formái Or Don. 10.25: szene Marcit énekel. 10 tó:­ a Somogymeevei Tanács Népi együttese Játszik. .11.10: strauss­kermneelből. 15.00: Szovet balettzene. 15.43: Segítőtársam a s­ ényodalom. 16.00: Zenekari hang­verseny 17.40: Népzene. 17.55: Felejthetetlen talál­kozások. 18.40: Tánczene. 19.39: A termelés Kossuth­­díjasai. ..Hogyan javítom ki gyártás közben a hibá­kat". Előadés Jurics Károly, a Hofherr-gyár művez­etőjének munka­­módszeréről 19­30: A Magyar Néphad­­sereg Együttese ének­es zenekarának hang­versenye. 21.30: Mi történik a világ­gazdaságban? 21.15: Shakespeare a zené­­ben. II. 22.35: Szovjet és prom . kamarazene-sorozat. N­Á­DIÓBÍRÁ­LA 7 KEDD. Változatos rádiónap. A műsor pillére a Sztálini Al­kotmány tizenötödik évforduló­jára rendezett összeállítás. Gob­­bi Hilda és Major Ta­más is szerepelt, aki elsza­vazta Asztalos Sándor egyik drámai erejű versrészletét. — Asztalos Sándor Liszt Ferenc harcos magatartását, tiszta em­beri tulajdonságait rajzolta meg egy Liszt-tanulmányban. Ettől az adástól teljesen függetlenül (de miért függetlenül, ha mind­össze félóra a különbség?) hangzott el Liszt »Tassony-ja Ferencsikkel. A tanulmányt és az ilyen nagyobb művet­­, ha amúgy is sugározzák össze lehetne kötni. És itt rá kell mu­tatnunk egy időrendi hibára. Délután elhangzik a Beethoven­­koncert, Weingartnerrel, Tosca­ninivel, Beethoven és Toscanial együtt, mindig nagy élmény. A zenerajongó közönség, ha mód­jában van, bizonyára meghall­gatja. A műsorszám közönségé­ből kerülnek ki, úgy hisszük, a Liszt-rajongók is. A Toscanini által vezényelt Erősen utolsó té­tele szól a Petőfi adón, ezalatt a Kossuth rázendít a Tasso-ra. Egyeztetni kellene az időt. A c-moll zongoraverseny második tétele úgy sistergett, mint a vá­sári facipecsenye. — Új hang­­felvétel volt a MÁV szimfóniku­­sok francia estje, amelyet leg­utóbbi nyilvános koncertjük mű­sorából, állítottak össze.­­— Az esti gyönyörű »Bánk bán« elő­adáson Somlay Artúrt, mint Pe­tur bánt hallgathatta a közön­ség, tehát abban a szerepben, melyet halála előtti estén kreált a Nemzetiben. A dráma első fel­vonása alatt az érzékeny mikro­fon túl sokat adott a színpadi ze­néből. A felvétel egyébként ki­fogástalan. Ez a brilliáns adás is odaszögezi­ a rádióst a készü­lékéhez. DÓZSA GYÖRGY: BALLADÁ­JA a címe Niculae Nasta román költő művének, amelyet a Ro­mán Népköztársaság irodalmi és zenei élete nagy érdeklődés­sel fogadott. Constant­i Patlade zeneszerző zenésítette meg a művet, amely a magyar és ro­mán parasztok összefogásáról, közös harcáról szól. A gyapottermelők k­edvezményes textilutalványainak beváltása A földművelésügyi miniszté­rium közli: A gyapottermelők 50 százalé­kos árkedvezményű pamuttextil­utalványa továbbra is érvényben marad. A Gyapotérmezető Vál­lalat a december 2-től kiadott textilutalvány után az eddigi mázsánként­ 50 forint helyett 90 forint ártérítést ad. A december 2-ig kiadott, de a termelők által eddig be nem­ vál­tott mázsánként 1­50 forintos utalványokat a Gyapottermeltető Vál­la­lat átvevőhelyein vagy me­gyei kirendeltségeinél a felemért összegű utalványra kicseréli. A vállalat ugyancsak meg­téríti a termelőknek az állami vagy szövetkezeti boltokban de­cember 2-a után beváltott ala­csonyabb összegű utalványok 40 forintos ártérítési különbözetét is A kedvezményes pamuttextil utalványokat bármely állami és szövetkezeti üzlet köteles bevál­tani. A földművelésügyi miniszté­rium felhívja a gyapottermelő­ket, hogy teljes gyapottermésü­ket a legrövidebb időn belül szállítsák be, mert a kedvezmé­nyes pamuttextil utalványok be­váltási határideje december 31-e. Az enyhe idő tovább tart Az Atlanti-óceán felől erő­teljesen előretörő enyhe ten­geri légtömegek továbbáram­­­lanak kelet felé, hatásukra sokfelé esik az eső. Hazánkban kedden napközben a hőmérsék­let 5—8 Celsius fokig emel­kedett. Budapesten a hőmér­séklet napi középértéke 2,8 fokkal magasabb volt, mint a sokévi átlag. Budapesten szerdán 12 óra­kor a hőmérséklet 10 Celsius fok. Várható időjárás csütörtök estig: felhős idő, több helyen kisebb esővel, mérsékelt nyu­gati-északnyugati szél. A hő­mérséklet alig változik. A Meteorológiai Intézet je­lentése a fűtés alapjául szol­gáló napi középhőmérsékletről. December 6-án a várható napi középhőmérséklet az ország egész területén magasabb lesz mint 4 Celsius fok. Szerda, dec. IX KOSSUTH RÁDIÓ 7.90: Színház- és moziműs. 11.30: Szaltikov Acsedrin élete és művei. IT. 12.30: A Rádió népi zene­kara játszik. 13.15: A Rádió szórakoz­­tató zenekara játszik. 14.1­5: Táncok zongorára. 14.39: Szovjet operákból. 15.90: Úttörő híradó. 15.30: A kiskőrösi Petőfi általános iskola énekkara énekel. 15.50: A Magyar Rádió ajándékműsora a duna­­földvári Duna-hidat építő dolgozóknak. 16.20: Az örök éjszaka titka. Ifjúsági rádiójáték. 17.10: Tánczene. 17.30: A magyar nép törté­netéből: Tatárjárás. 17.43: Ajándékműsor a Fo­­gaskeréskgyár dolgozóinak 18.15: Szív küzdi szívnek. 19.00: Építőipari félóra. 20­00: Chopin: h-moll scherzo. 20.59: Írók béke-tízneree. 21.00: Nngy szimfóniák. III. 22.25: Milju­tyin-est. 23.30: Beethoven zongora­­szonátái. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Szovjet keringők. 8.00: Magyar zenekari muzsika. 9.00: Hegedűmuzsika gyerme­keknek. 9.40: Da’tanulás. 10.10: Esrreit zenekari műv­ítés. 11.00: Óvod­á­sok műsora. ls.oo: Mesék a zenében. 15.30: A földkerekség egy­negyedén. 15.45: Részletek Eródr— Kerekes: Palotaszálló e.. operettjéből. ... 16.30: Az üzemi levelezésről. 16.45: A itasirodalom remekei. 17.10: A szív szava. 17.25: Népdalkórusok. 17.40: A Falurádió mező­gazdasági híradója. 18.60: ..Fa alatt, fa fölött". 18.43: Tánczene. . . 19.95: Vidám zenés tarka 20.10: Elméleti tanácsadás. Válasz a hallgatók kérdéseire. 21.30: A Rádió tánc­­zenek­­ra ,141.szerk. 22.00. Részletek Kodály: Háry János c. dal­­játékából, Sándor Judit, Palánkay Klára, és Palló Imre énekel 22.30. A Munka­erőtartalé­kok zenekara játszik. Csütörtök, dec. IS KOSSUTH STADIÓ 11.30: Éjféli fogadtatás. Elbeszélés. 12.30: Magyar kórusművek. 13.15: A Rádió szórakoz­­tató zenekara játszik. Déry Pál énekel. 11.15: A Rádió Gyermek­­újság műsora. 14.50: Gyönyörű sors. 15.30: Csehszlovák és bolgár dalok. 16.15: Rádió Politikai Kör. 16.50: Egyesült erővel. 17.00: Rendeletismertetés. 17.10: A Néphadsereg híradója. 17.30: Jó munkáért, szép muzsikát! 18.00: Ifjúság Hangja. 18.20: Tánczene. 19.00: Egy falu — egy nóta. 20.49: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Közvetítés a Magyar Állami Operaházból. Smetana: Az, eladott menyasszony. 23.40: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. 6.30: Színház- és moziműs. 6.35: Hanglemezek. 7.00: Kórusok. 8.05: Csajkovszkij: Vihar — szimfonikus fantázia. 8.30: A Szovjetunió a Szociaszikus országa. 8.40: Magyar könnyű zene. 9.40: Komszomoldalok. 10.10: Schubert: Pisztráng­ata*. 10.50: Operarészletek. 15.05: Fiatalok zenei­­ újságja.­­ 15.39: Brahms: Ssz-dúr szonáta klarinétra és­­korginára. 15.50: úttörő-mikrofonnal az országban. 16.10: Zenekari muzsika. 16.40: Emberpiac. 17.09: Liszt műveiből. 17.40: Mit várhat a magyar mezőgazdaság a füves vetésforgó bevezetésétől. 17.55: A kommunizmus építői. 18.40: Szív küldi szívnek. 19.00: Az ötéves terv nyomábant. 19.30: A Rádió tánc­­zenekara játszik. Záray Márta és Mátrai Elemér éneke'. 21.30: esszé­ a Dunán. Vajda István hargjátéka. 22.03: Magyar művészek muzsikálnak.­­ Közreműködik Báthy­­ Anna (ének) Pallan­i­­János (hegedű). Szesz!az *- --Tibor (oboa). —.im­in—i Péntek. 4 dec. 14 KOSSUTH RÁDIÓ D.30: Szaltikov Scsedrin élete és művei. III. 12.30: A Honvéd Petőfi Politikai Tiszti Akadémia zenekara játszik. 13.15: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. 14.15: Szimfonikus költe­mények. 15.00: Úttörő hiradó. 15.30: Földessyné Kermann Lula zongorázik. 15.50: Hanglemez. 16.00: A kőszívű ember fiai. Ifjúsági hangjáték. 17.10: Muzsikáról — mindenkinek. 17.4­1: Vasutasdalok. 17.55: Tánczene. 19.00: Rádió Politikai Kör. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Népi demokráciák vidám zenéje. 21.00: Szovjet zenekari hangverseny. 22.25: A magyar Alföld dalaiból. 23.10: Ritkán hallott operarészletek. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Keringők. 7.00: A Falurádió mező­­gazdasági híradója. 8.15: A Magyar Rádió ajándékműsora a Gömb­ utcai fiúiskola zenei szakkörének. 9.70: A h­­ulal. Ifjúsági hangjáték. 10.10: Schumann: a-moll gordonkaverseny. 10.40: Magyar szerzők dalai Kötlöri Olga énekei. 11.00: Óvodások műsora. 11.20: Csazman. Fantázia Dunajevszkij: Szabad szél c. operettjének témáira. 15.00: „Jó dolga van a mostani huszárnak...” 15.25: Nemzetközi kérdések. 15.40: Kemény—Képes, Zengj, Új világ, 16.on: Magyar és szovjet filmek zenéjéből. 17.00: szív küldi szívnek. 17.40: Az ifjúsági rádió műsora. 18.40: Andrej Ivanov énekel. 18.46: A­ Fővárosi Villamos­­művek énekkara énekel. 19.00: Egy falu — egy nóta. 19.30: Jó munkáért szép muzsikát! 20.60. A Lengyel Rádió ének­ és zenekarának, műsora. 21.30. Az amerikai alkot­­mány és a trumai­ valóság. *1.55.* A Rádió , Ánt, zenekara játszik. ­Csütörtök, 1951. december 4 Színházak és mozik műsora Operaház: Rigoletto; C. 4. (?) — Nemzeti Színház: Bánk bán (7) — Katona József Színház (a volt Bel­városi Színház helyén): Warrermé mestersége; D. I­. (7) — Madách színház (a volt Magyar Színház helyén): Égő híd (7) — Ifjúsági Színház; Az új ember kovácsa; Bartók (7) — Úttörő Színház: Lu­das Matyi 14) — Fővárosi Operett­­színház: Szelistyei asszonyok (7) — Fővárosi Víg Színház (a volt Fővá­rosi Varieté helyén): Peleskei nó­tárius (V 1 8) —­ Vidám Színpad (a volt Vidám Színház helyén): Ki vagytok értékelve (7) — Állami Bábszínház: Terülj táska (3. 5), Sztárparádé (•/­*) — Artista Varieté (a volt Kamara Varieté helyén), Kacagó híradó (6, ’­8. 0) — Városi Színház: Három a kislány; Bulyov­­szkyné—Rákosi Szidi—Újházi fia. A rádió színházi műsora: Falstaff (Kossuth, 90.45) A visz­­szafoslalt sziget (Petőfi. 21.30) MOZIK MŰSORA: BÉKÉS NAPOK (magyarul beszélő, színes szovjet film): SZIKRA (Leoin­ krt. 120.) 1 -ia, V*7, 9, vas. V*3, (proli) CORVIN (Kisfaludy­­köz) (proli) 4, V*7, V.­9, TATRA (P.­erzs.) 6, V­*9, vas. 4, SZA­BADSÁG (Újpest) 6, 7.9 vas. V.4 TELJES GŐZZEL (új magyar film): URÁNIA (Rákóczi-út 21.) 4, 7.7, 7.9, MÁJUS 1. (Mártírok­ útja 53.) 4, 7.7, 7.9, vas. 7.2, HUNYADI (ROYAL) (Kispest) 6, 7.9, vas. 4. DÉRYNÉ (zenés magyar film), VÖRÖS CSILLAG (proli) (Lenin­­krt. 45.) 7.3, 7.7, 9, vas. S43 SZA­BADSÁG (proli) (Bartók B.-út 04.) 7.4, 6, 7.9 vas. 7.2, FELSZA­BADULÁS (proli) (Flórián­ tér 3.) 1 .5, 5 .7, 9, vas. 2. KOSSUTH (A­ mihály) 6.6, 7.8, vas. V.4. SZA­BADSÁG (P.­Imre) 7.6, 1, vas. 7.4, (csüt. szünnap!) FÉNY KOORDIBAN (új, színes szovjet film): GORKIJ (STÚDIÓ) (orosznyelvű mozi Akácfa­ u. 4.) (proli) 6, 8, szó., vas. 4, (szombat­tól Hamupipőke). AZ ALATTVALÓ (német film Heinrich Mann regénye nyomán): DUNA (Fürst Sándor-u. 7.) 7.5, Hó,­s, vas. 7.3, (proli) BRIGÁD (P.-lőrinc) 7.5, 7.8, vas. V.4 JÓ­ZSEF ATTILA (R.-palota) S, V.9, vas 4, V.7, 7.9. BOTRÁNY KLOSMERLBEN (ma­gyarul beszélő francia vígjáték): PUSKIN (FÓRUM. (Kossuth La­jos-utca 18.) 4, 7.7, 7.8. vas. 2. DÓZSA (Róbert Károly-körút 61) Vi 5. V.7, 9 MUNKÁS (Kápolna-u. 3/b.) 7.8, 7.8. vas. 3. KIS PARTIZÁNOK (csehszlovák film): KOSSUTH (proli) (Váci-út 14.) 7.5. v.7. 6. vas. 7.3. VÖRÖS­MARTY (SAVOY) (üllői-út. 4.) (proli) 4, V.7, V.9, TÁNCSICS (Cse­pel) Vt 1, V.8 vas. V.4. ALKOT­MÁNY (KÖRZŐ) (Újpest) 4, V.7, Vic, vas. V.2. A SELEJT BOSSZÚJA (vidám ma­gyar kisfilm): Kísérőfilm az URÁNIA­, MÁJUS 1., és HUNYA­DI­ (Kispest) mozikban CSODÁLATOS HARANGOCSKA (színes szovjet rajzfilm): Kísérő­­film a TOLDI-moziban. TAVASZI MESE (színes szovjet rajzfilm): Kísérőflira az UGOCSA- moziban. FÁKLYA (Lertin-kr. 68.) 1. Ma­gyar híradó 2. A Szovjetunió ma 3. KOREA SZABADSÁGÁÉRT 4. Gyermekek, a mi jövőnk 5. Engedetlen kiskacsa, '/:5-től ll-ig. Vas. Vill-tól este Il-ig folytatólag. A mi falunk (román film): TOLDI (Bajcsy-Zs­inszky-út 36.) "A. *'»6. 8, UGOCSA (Ugocsa-u. 13.) V.4. 7.6 8. Győz az élet (román film): BÁS­TYA (Lenin-krt. 8.) V. I. 3. 5. 7. 9. Jégmezők lovagja (szovjet Cl­a): ADY (Somogyi Béla-út 3.) V.4. 7.6, a. Hű barátok (német film): PATRIA (Népszínház-u. 13.) V.4, 6. */.8. vas. 7.3 MARX (Landler Jenő­ út 39.) V.4, 7.6, 8. KULTUR. (Kinizsi­­u. 38.) 7.4, 7.8, 8. Nagy zisztény (Sztálin-dijas, ma­gyarul beszélő szovjet film): JÓZSEF ATTILA (Kálvária­ tér 7.) 4. 7.7, '79, TINÓDI (Nagymező­­u. 8.) V.4, 7.6, 8. SZIGET (Csepel) 7.6 V.8, vas. V.4. És felkel a nap (magyarul beszélő szovjet film): BETHLEN (Bethlen G.-tér 3.) 4. 7.7, V.9, vas. 3. Janika (magyar film): TANÁCS (ELIT) ISzt. István-krt 16.) 7:5, 7:7, V.9, vas. 2. (proli) Bátor embert': (magyarul beszélő, színes szovjet film): ZUGLÓI (An­­gol-u. 26.) 7:5, 7:7, 7:9. Koszív (színes német film): GLÓ­RIA (Thököly­ út 56.) 4, V.7, V.8. Bajazzók: BÁNYÁSZ (BODOGRÁF) (József-krt. 63.) 7.4,­­ V.9. Windsori víg nők (német film): A­DMIRÁL (Mártírok­ útja 5.) Vil­. 7:1, 7:3, 7.5, 7.7, 7:9. HÍRADÓ (Lenin-krt. 13.) 1. Magyar híradó 2. Szovjetunió ma 8. SZÉNBÁNYÁSZAT 4. Diótörő 5. Engedetlen kiskacsa. Reggel 9-től este 11-ig folytatólag. FÉNY (Újpest) 1. Magyar híradó 2. Szovjetunió ma 3. KOREA SZABADSÁGÁÉRT 4. Gyerme­kek, a mi jövőnk 5. Engedetlen kiskacsa. 5-től 7.10-ig, vas. 7.4-tól 7.10-ig folytatólag. Lósport A­ csütörtöki fizetőversenyek, jelöltjeink a következők: I.: Réka — Gyi­lovam — Hadapród. IL: Napóleon — Coragaden — Gyuri. III.: Zsivány — Futórózsa — De­­zez D. ív.: Pornó IL — Newton — Űrkürtös. V.: Heckleway ~ Fruska — Scot Balmer. VI.: Fe­kete madár — Champion Jr. — Jobbágyi. VII.: Dione — Andor D. — Diva T. VIII.: Nádor — Kop­pány — Hannibál. IX.: Beesked fia Guy Rosecroft — Első IL Szomba), Sec. 15 KOSSUTH RÁDIÓ 11.30: Nélkülem. 12.30: Kovács Imre és zenekara játszik. Dőry József énekel. 13.15: A Rádiózenekar játszik. 14.15: Fiatal művészek muzsikálnak 14.30 Három költő. 14.50: Télapó gyere már... 15.30: Az elmélet és gya­korlat összekapcsolásá­nak néhány kérdése. 15.43: Állami vállalatok hírei. 15.50: Könyv, muzsika, színház. 16.10: Szovjet napo­k — szovjet emberek. 15.20: Tánczene. 17.10: Szovjet zenekari muzsika. 17.50: Falurádió. 18.25: Vidám népzene. 19.00: Egy falu — egy nóta. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: A Magyar Rádió hét­­végi zenés műsora. 21.30. ..Nem érünk rál” 22.25: Tánc éjfélig. PETŐFI RÁDIÓ 6.06: Reggeli hangverseny. 7.00: Színház- és moziműs. 7.05: Két. Sosztakovics-dal 8.05: Klasszikus operett­részletek. 8.40: Szabed országok, kedves tájak. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.10: Wehner Tibor zon­gorSz­int. 10.50: A Bok­or Rád*6 Trá* Néni Együttese Játszik. Borisz Masalov és Mirosan Trasa­mo énekét. 15­00: A harcos Ifjúság dalai. 15.40: Piros virágok. Elb. 16.00: Kodá'5’ Zoltán művészete. 16.35: mari szaktanfolyam. 16.50: Szív küldi szívnek. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul! 17.40: Népdalok. 18.75: Kevéssé?: Részlet az Arany meg az asszony c. operából. Farkas Ilonka, Bencze Miklós és Szabó Miklós énekel. 18.40: Tánczene. 19­ 30: Mindenki operája. Muszorgszkij: Hovan S­csina. 21.30: Szombatesti hang­­verseny. A Stúdió Zene­kar játszik. Géncsy Sári, Bencze Miklós, Kövecses­ Béla és az Állami ope­­rettszínház énekkara énekel. 32.86. Népzene.

Next