Magyar Nemzet, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-20 / 67. szám

4 NA­PI KRÓNIKA Helsinkiben magyar gyermekrajzkiállitás nyílt meg Helsinkiben március 15-én ünnepélyesen nyitották meg a magyar gyermekrajz-kiáll­ítás! A_ Finn-Magyar Társaság rende­zésében megnyílt kiállításnak nagy_ sikere van, különösen sok iskolásgyermek és pedagógus keresi fel. *—­OJ vetési határidőt állapí­tott meg a földművelésügyi mi­niszter most kiadott rendeleti­ben a korai vetésű szántóföldi növényekre. Mivel a kedvezőt­len időjárás sokhelyütt meszaka­­dályozta a mák, tavaszi búza, borsó, olajlen, rostlen, lencse, bükköny, hagyma és füveskeve­­sek elvetését, ezért az erre megadott végső határidőt már­cius 10 helyett március 31-ben állapították m­eg.­­ Középiskolai építkezéseink közül az ötéves terv harmadik évében, még idén elkészül a törökszentmiklósi gimnázium nyolctantermes főépülete. Ha­sonló építkezés fejeződik be még a tél beállta előtt Szek­­szárdon is és gimmnáziumépítést kezdenek Orosházán is. Szolno­kon a tavaly felépült középisko­lához még idén megépül a nagy­méretű tornaterem. A nagykő­rösi, győri és kecskeméti tanító­képzőt kibővítik, Sárbogárdon pedig új tanítóképzőt építenek. Kál községben új óvónőképző és gyakorló óvoda létesül. — Az állami Gazdaságok éle­téről film készül Mezőtúron Földes Mihály forgatókönyve alapján. »Új gépek új embe­rek” címmel b­enyilálják, hogy az állami gazdaságok jobb mód­szerekkel, fejlett a­gru techniká­val hogyan termelnek többet s hogyan honosítanak meg új nö­vényeket.­­ Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem tudományos elő­adássorozatának március 20-án délután 6 órára hirdetett »­ bé­ke tudománya* című előadása az előadó, Bolgár Elek betegsé­ge miatt elmarad. Az előadás új időpontját az Egyetem időben közölni fogja. — A burgonyabeadási kötele­zettséget újburgonyáva­l is tel­jesíteni lehet a begyűjtési mi­­niszter most kiadott rendjelé­ben előírt szabályok szer­int, május 15-től. A sz­* vételi jegyre átadott újburgonya az 1952—53. évi burgonyabeadási kötelezettség javára számítom!). A beadott újburgonyáért a ter­melőnek a Tervhivatal által megállapított újburgonya árai­kon kifizetni. — A kirándulások évadja megkezdődött. A budapesti Büffévállalat koratavasztól késő őszig gondoskodni fog a kirán­dulók ellátásáról és hűtőberen­dezéssel felszerelt büfsésátra­­kat állít fel a Margit-szigeten, a Városligetben, a Népligetben, Hűvösvölgyben, Zugligetben és a Széchenyi-hegyi Fogaskerekű végállomásnál.­­ A budapesti földalatti Gyorsvasút építése újabb jelen­tős szakaszhoz érkezett: két munkahelyen, a Márkus-park­­nál és a Blaha Lujza-térnél megkezdték a vízszintes alagút építését. Ezen a két szakaszon a földalatti gyorsvasút lágymá­nyosi telepén gyártott idomkö­­vekkel bélelik az alagutat. A márkusparki munkahelyen a Deák-tér Irányába, a Blaha Lujza­ téren pedig a Márkus­­park irányába kezdték meg az alagútépítést. S újabb vidéki városok kap­nak automata telefonközpontot ötéves tervünk harmadik eszten­dejében. A közeljövőben elké­szül a magyaróvári, a hatvani és a veszprémi új automata köz­pont. A posta dolgozói ezzel egyidejűleg bővítik ezeknek a városoknak a távbeszélőhálóza­tát is. H m­m KOSSUTH RÁDIÓ *.05: Lapszemle. 18.20: Iskolások rádiója. PETŐFI RÁDIÓm ÁLLANDÓ HÉTKÖZNAPI 8.80 Hanglemezek. *.*S: Mesorismertetés 17 00: Hírek. g 45': jó­ reggeli gyerekek! fif am­­caDETÁMIW . 6.30 Hírek. Lapszemle. 6.05 Hanglemezek. 10.40: Hírek németOL L«! íí!,r„d­em«eVkO0L ® W W • MUsUlOaAMVia • t.iS: Hanglemezek. 0.30 Műsorzárás 19.30 Hírek szerbül. 0-20 Iskolások rádiója 0 0.00: Falurádió 12.30: Hírek Hangos Újság. *•­•• Hangos Újság. 17.30: Hirek. !§• 28 if C A V Hanglemezek. 10.31 Időjárás, és vízáll.jeL !***­ Hírek Spoil­isos: sponn­era' mmm KOS: Hírek. U­l»: Hírek szerbüL *0.08: Hírek. *1.08 Hírek friuciául Vasárnap, márc. SS KOSSUTH RÁDIÓ ISO: Zenés vasárnap reggel 8.33:­ Resztetek Puccini: Bohémélet c. operájából. 9.30: Könnyű út a komoly zenéhez. 10.30: Béke és szabadság. 11.00: Marja, Regény. 11.25: Magyar zenekari hangverseny 33.10: Arra alá Baranyá­ban 10.15: Táncdalok. 10.05: Magyar és szovjet szórakoztató zene. 35.30: Az Allami népi együttes ének- és zene­karának műsora 30.10: A Szovjetunió szo­cialista mezőgazdasága. 30.23: Második félidő. 17.15: Népzene. 17.40: Kincses Kalen. dórium. 19.00: A Rádió tánc­­zenekara játszik. 30.20: A 19. hosszúsági fokon. Rádiójáték. *1.25: Snorth­angkének. *1.10: Kínai művészek magyar műveket játszanak 2*.10: Maróczy Géza, emlékverseny. **.20: Tánczene. *3.10: Bach: A megbékített Aeolus — kantáta. PETŐFI RÁDIÓ *.00: Verbunkosok és katonanóták S.oo: Magyar szórakoztató zene S.30: Evang Istentisztelet 11.00: Miska bácsi lemezesládája. 33.35: Stendhal a ..Vörös és fekete" írója. 33.05: ..Avant­­nopolo!M 12.00: Életünkről. 13.00: A Ma­gyar Rádió a Hartikműsora 14.00: Budapest hang­­versenytermeiből. 15.00: Kérdezz — feletek! 15.20: A világ gyermekei a békéért. 35.30: A Tartós békéért, népi demokráciáért c. lap ismertetése 15.45: A'ánd' kműsor 16.40: szív kil'dt szívnek. 17.00: Szén szó. muzsika. 17.40: Tinczenc Is.4*: Ma­nt-'^ára. 20 •«: Tá-'-sárdások és hal'gatók. fl­ap.- A p.á't'ó népi zene­kara jár-zik *2.19: Beszámoló a Buda­pesti Nemzetközi sakk­­tornáról. *2.10: Sándor Renée Haydn műveiből zon­gorázik. *2.35: Magyar és SSSH operákból. HétUS, máre. 24 KOSSUTH RÁDIÓ 1.55: Vasárnapi sport, eredmények. 7.00: Színház- és mozimás. 1.30: Legényke. 12.30: Csereháti dalok. 13.15: A Rádió szárához­­tató zenekara játszik. 14.15: Bartók Béla műveiből. 15.00: Úttörő híradó. 15.30: Fenyő Ferenc hegedűt. 15.50: Szabad népek dalai. 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 17.10: Ifjúság Hangja. 17.30: Dalolj velünk! 17.50: Jó munkáért szép muzsikát! 19.00: Táncdatok Moszkvá­ról, Budapestről, Sztálin. Városról. *0.40: A begyűjtési verseny hírei. *0.45: Hegyen, völgyön. Szovjet kórusok. *1.00: Népek vezérlő csillaga. *1.30: Operarészletek. *2.20: Maróczy Géza­­emlékverseny. *2.30: Az elmúlt hét hang­versenyeiből. * PETŐFI RÁDIÓ S.OO: Operarészletek. 7.00: Beszélő atlasz. 8.15: Heti zenés kalen­­dárium. S.OO: Hangszerszólők. 9.20: Mosonyi: Magyar gyermekvilág. 9.40: Orosz nyelvlecke.­­ 10.10: Szovjet balettzene. ll.oo: Óvodások műsora. 11.20: Goldmark: Tavasz, szál­i nyitány. 15.00: Énekkari hangver­seny gyermekeknek. 15.50: Új kovács. Elbesz. 16 20: A Rádió népi zene­kara játszik. Tóth Ibolya énekel 17.10: A Bolsevik Párt útja. 17.40: A Rádió Népműve­­lési Híradója. 18.00: Beethoven zongora­­műveiből. 18.19: Technikánk új gépet 18.40: Kemény—Képes: Zengj, új világ. 19.00: Ember és világ. 19.45: Gyerme­kkórusok néven'09'at énekelnek 20.M: A Magvar-Szovjet Barátság Hónapja. 21.30: A Rádió tánc­­zenekara játszik. Putnoky Gábor énekel. 22.00: Szív küldi szívnek. 22.20: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. Vörös Sári énekel. „Merénylet az emberiség ellen” címmel az Országos Béketanács 60.000 példányban rajzos, szöve­ges tájékoztató füzetet adott ki, amelyben hiteles dokumentumok­kal, helyszíni riportokkal leplezi le az amerikai imperialista go­nosztevőknek a kínai és koreai nép ellen indított baktériumhá­­borúját. Rádióbirálai KEDD. Délutánig szürke mű­sort kaptunk, a szokásos *hang­­lemezekkel. (Kivétel: az édes­ség-riport. Egy kisfiút kivittek a gyárba s végigkóstoltatták ve­­le a cukorkákat. Az ötlet ki­tűnő.) Kora délután hangzott el az első Rim­szkij - Korszasov koncert, hanglemezről, majd két óra múlva a második. Osvith­ Júlia mély művészettel, szívbéli hangunkat énekelte K­limjanij­ Korszakov csodálatos románcait. Kora este kaptuk az utóbbi hónapok legszebb rádiókoncert­jét, jobban mondva a legjobban kidolgozott és mai művésze­tünkhöz legméltóbb tolmácsolá­­sú műsorszámot: Liszt Ferenc »N­a álmom- mély...” című da­lát. Gergely Pál hangszerelésé­ben. Beres Mária, a Magyar Nép­hadsereg együttese szólistájá­nak előadásában, így kell éne­kelni! És így kell bensőséges lí­rával, minden frázist egyforma alapossággal kidolgozva megszó­laltatni nagy értékeinket. Töké­letes összhang, nemes ízlés és igazi költészet áradt a rádióból a hallgatóhoz. Ajánljuk, hogy sürgősen ismételjék meg ezt az adást Kossuthon, főidőben. A Nép­­hadsereg együttese bemutatta Knyipper Kolhozdalakt és Vass » Vidám zene” című frissen hang­zó új szerzeményét is. E hang­verseny után kijár az elismerés az együttes minden egyes tagjá­nak. — ^Előadást közvetítünk a Nemzeti Színházból* — mondot­ták s felhangzott Háy Gyula »Az élet hídja* című értékes szín­­­műve Somlay Artúrral. A be­mondás aligha helyes és jó lenne a tényeknél maradni: két év előtti előadást közvetítünk a Nemzetiből ! Erősebb éjszakai fagyok Várható időjárás csütörtök estig: Kevés felhő, valószínűleg csapadék nélkül. Élénkülő észak­keleti, keleti szél. Erősebb éj­szakai fagyok. A nappali hőmér­séklet alig változik. A Meteorológiai Intézet jelen­tése a fűtés alapjául szolgáló napi középhőmérsékletről. Már­cius 20-án, csütörtökön a vár­ható népi középhőmérséklet az ország területén 4 Celsius fok alatt lesz. Kedd, márc. 25 KOSSUTH RÁDIÓ 7.45: Levelezőink jelentik 11.30: Női szemmel. 11.50: Lehár: Részlet a Paganini c. operettből. 12.30: Bartók-kórusok. 13.00: Népzene. 13.30: Bartók Béla zon­­gorázik. 14.15: Részletek Lehár és Kálmán operettjeiből. 15.30: Vélünk a Párt! 15.50: Kiagyar operákból. 16.20: Iskolások rádiója. 16.40: Orosz nyelvlecke. 17.10: A Határőrség Híradója. 17.40: Termelési híradó. 18.00: Dicsőségünk, a szülőhaza. . 19.00: Egy falu — egy nóta. 20 40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Közvetítés a Nemzeti Színházból: A revizor. Vígjáték PETŐFI RÁDIÓ 0.00: Dalok a kolhozból. 6.30: Színház- és mozimás. 6.35: Dicsőség a munka. 7.00: Magyar filmzene. 7.35: Magyar népdalok. 8.00: Dalok. 0.30: Liszt műveiből. 9.20: A Gyermekrádió műsora. 9.40: A Budapesti Állami Zenekonzervatórium hallgatóinak hangverse­nye Bartók Béla születé­­sének évfordulójára. 18.10: Nzzarova-mozgalom a Győri Textil­gyárban. 10.25: Elfér Vera zon­­gorázik. 10.40: Keringők, polkák. 15.00: Népi demokráciák zenéje. 15.45: A mi módszereink. 16.3: Beethoven-hang­­verseny. 17.40: Népdalok Bartók és Kodály feldolgozá­­sában. 17.55: Muzsikáról — mindenkinek. Előadás Beethovenről, halálának 125 évforduló­­ja alkalmából. 18.40: ’Thai és koreai dalok. 101": A tudomány úttörői: Béli Mátyás 19­1": Bartók Béla művei­ből s-n­-tésének év­­fordu’ójai.. 81.39: "Mi történik a világ, gazdaságban? 21 * 5: Tánczene. Zsolnay Hidi és Rátonyi Róbert énekel. 22.10: Maróczy Géza, emlékverseny. 22.20: Bartók kam­ara­ műveiből. S­PORT Szovjetunió nyerte a „Három nemzet szaladfogású birkózó viadalát“ Kedden este a Nemzeti Sport­­csarnok nagytermében nagy ér­deklődés mellett került sor a nemzetközi szabadfogású birkó­zó viadal döntő mérkőzésére a szovjet és a magyar csapatok között. A döntőt Szovjetunió csapata 8:0 arányban nyerte meg. Eredmények: Lepkesúly: Ba­­bajev pontozással győz Kenéz ellen. Légsúly: Mamedbekov tussal győz Bencze ellen. Pe­helysúly: Gyennyikov pontozás­sal győz Sipos ellen. Könnyű­­súly: Runge pontozással győz Tóth ellen. Váltósúly: Karku­­sazsvili pontozással győz Kinizsi ellen. Középsúly: Gimakuridze pontozással győz Gurics ellen. Félnehézsúly: Englasz pontozás­sal győz Növényi ellen. Nehéz­súly: Mekokisvili tussal győz Kovács József ellen. Végered­ményben tehát 8:0. Vasas dorogi játéka. A Dózsa Győrött, a Dislya Pécsett szintén nehéz feladat előtt áll. A fővárosban a Csepel a Sze­gedi Honvédet, a Kinizsi a s­zom­­bathelyi Lokomotivot, a Pos­ds a Salgótarjánt fogadja. Az elsőn ígérkezik a legkeményebb küz­­delem. A francia sajtó elismerése • szovjet és magyar futóknak A francia lapok szerint a­­ Hu­­manité idei mezei futóversenyé­nek példátlan sikere volt. Még soha nem indult 6231 futó. A jobboldali l’Equipe szerint a ver­­seny sikere valóságos dladala volt az FSGT-nek, amely ren­dezte a versenyt. A lapok egyöntetűen megálla­pítják a szovjet csapat hatamas fölényét, de elismeréssel írnak a magyarok sikereiről. Kelen győzelméről, Bácskai Ann­a és Szegedi jó helyezéseiről és a magyar férfi és női csap­­ek harmadik, illetve második helyé­­ről, ami jó átlagunkat bizo­nyítja. A labdarúgó forduló eseményei A labdarúgó NB. I.-ben eddig még minden héten volt vi,ami meglepő eredmény. A most kö­vetkező forduló is igen kritikus­nak ígérkezik, mert úgyszólván valamennyi élcsapatunk idegen­ben játszik. A vezető Slonvidnak lesz lilán a legkönnyebb dö­g.­ Diósgyőrött. A 11. helyre nézve jelentős a Szerda, márc.­ló KOSSUTH RÁDIÓ 7.00: Színház, és mozimás. 11.30: A lámpás. 12.39: Magyar népzene. 13-15: Operearészletek. 14.15: Virszlay Mihály gordonkázik. 14.30: Részletek Erkel Fe­renc operáiból. 15.03: Úttörő híradó. 15.30: Az Óvónőképző inté­zet énekkara énekel. 15.58: Legyőzték a szolga­ságot. 16.20: Robicsonék igaz­sága. Ajándékműsor a Cegléd-Kőrösi-tanyák általános iskoláinak. 17.10: Kinszker Márta és Kurtág György magyar négykezes műveket zon­­gorázik. 17.39: A magyar nép történetéből. 17.45: Hangverseny Togliatti elvtárs tisz­teletére. 18.15: Szív küldi szívnek. 19.00: Építőipari félóra. 20.40: Ünnepi hangverseny Beethoven halálának 125. évfordulója alkalmából. 22.20: Maróczy Géza­­emlékverseny. 22.30: A Magyar-Szovjet Barátság nőnapja. 23.10: Magyar zongora, művészek Mozart művei­ből játszanak. 23.40: Ré­zletek Dargo­ mszs­zktt: Sellő c.­­ operájából. PETŐFI RÁDIÓ 0.00: Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga. 7.00: Keringő*. 8.00: Goldmark műveiből 8.55: Népi demokráciák kamarazenéje. 10.10: Szimfonikus költe­mények. 11.00: Óvodások műsora. 15.00: Bizet műveiből. 15.30: A földkerekség egy­negyedén. 15.45: A Rádió szórakoz­tató zenekara játszik. 16.30: A dollár álarc nélkül. 16.45: A dalirodalom remekei. 17.10: Itáliai utazás. 17.30: Hanglemez. 17.40: A Falurádió mező­gazdasági híradója. 18.00: Verbunkosok, csárdások 18.40: Vidám hangverseny, 20.11. Százmillió dollár, 21.39: Mozart operáiból, 22.10: A Rádió tánc­­zenekara Játszik, 22.30: Szendlay László és zenekara játszik. ________ Hegyi Gyula beszámol a Szovjet­unióban szerzett tapasztalatairól A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja keretében a Budapesti Testnevelési és Sportbizottság, a Pest megyei Testnevelési és Sportbizottság és a Magyar- Szovjet Társaság budapesti szervezete március hó 21-én 18 órakor a Vasas központi kultúr­termében sportnagygyűlést ren­dez. Az ünnepi megnyitót dr. Pesta László, a Budapesti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese tartja, majd He­gyi Gyula, az OTSB elnöke be­számol a Szovjetunióban járt sportküldöttség élményeiről és tapasztalatairól. Az előadás után ünnepi sport- és kultúrműsor lesz. A nagy­gyűlésen meghívó nélkül is bár­ki részt vehet. Csütörtök, márc. is KOSSUTH RÁDIÓ­­.45: A felszabadulás előtt. Versenyhíradó. 7.45: Levelezőink jelentik. 11.30: így kezdődött 12.30: A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja. 13.15: A Rádió szórakoz­tató zenekara játszik. 14.15: A Rádió Gyermek- Újság műsora. 14.50: Helyt kell állni. 15.30: Muzsika gyermekek­nek. 15.55: Erdők, mezők... 18.15: Rádió Politikai Kör. 16.45: Csenki: Magyar­­országi cigánydalok. 17.00: Rendeletismertetés. 17.10: Ji'ú'ág H­ujja. 17.30: Jó munkáért szép muzsikát! 18.09: A Néphadsereg Híradója. 19.00: Egy falu — egy nóta. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Beethoven: Fidelio. 22.20: Maróczy Géza­­emlékverseny. 23.25: Az Állami Népi Együttes műsora. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Részletek Polgár Tibor: Blaháné c. daljátékából. 0.30: Színház- és mozimás. 6.35: Hanglemezek 7.00: Az Ifjúság dalát. 8 30: A Szovjetunió a szncralizmus országa. 8.40: Részletek Miljutyin: Havasi kürt c. operett­jéből. 9.20: orosz nyelvlecke. 19.10: Magyar kamarazene. 10.50: A Rádió népi zene­kara játszik. 15.00: Fiatalok zenei újságja. 15.30: Beethoven: Klarinét, trió. 15.50: A Gyermekrádió műsora. 1010: Könnyűl magyar zene­­kari muzsika. 16.40: petr­ rgisei _ Majikov'zkHIg. fff. 17.00: új kínai muzsika. 17.40: A Falurádió előadása. 17.55: Prekofjev: v. hegedű-zongora-«zonita. 18.90: Szív kül­di szívnek. 19.90: Az ötéves terv nyomán.-p! 10­10: A já­dékműlsor a Kaposvári Fonóda Épít­kezés dolgozóinak. 21.30: A fatimai szűz személyesen. 22.15: Magyar művészek Beethoven műveiből játszanak. _________________ * A Petőfi vívó emlékversenyt a Haladás csapata nyerte a B. Lo­komotív és a Honvéd előtt, az egyes vívónemek győztesei: Papp (kard), Balthazár (tőr), Nagy Ambrus (párbajtőr), M. Horváth Kató (női tőr). Vívóink Milánóból szerdán in­dulnak haza. A német-lengyel teniszmérkő­zést fedett pályán a lengyelek nyerték 8:2-re. A SZOT súlyemelő bajnoksá­gán a Vasas 3, a Lók­ és Előre 2—2 győzelmet szerzett. A kispuskás válogatót Holup nyerte 1526 körrel, a célpisz­­tolyt Takács 544 körrel, a nők­nél Kisgyörgyné 525 kör (re­kord). •Csík­értok, 1932. március 9­1 Szabó győzött Kérész ellen A Maróczy Géza -emlékére rendezett sakkverseny IX. for­dulója a magyar nagymester fé­nyes győzelmét hozta Kérész, a­ Szovjetunió bajnokával szemben, a vezérindial védelem). Szabó a 16. lépésnél szellemes, átmeneti tisztáldozattal ragadta magához a kezdeményezést és előnyét ki­tűnő játékvezetéssel fokozva, a 39. lépésben győztesen fejezte be a játszmát. Ezzel Szabó sor­rendben a negyedik győzelmét aratta. Benkő Barczával szemben (spanyol megnyitás) vezérével kelepcébe szaladt s 24 lépésben feladta a játszmát. De Kelly kö­vetkezetes játékvezetéssel 38 lé­pésben nyerte meg játszmáját Traianescuval szemben (király­indiai védelem). A függőjátszmák állása, Gel­ler Szmiszlov ellen kitűnő ál­lásában túl gyorsan kívánta matt támadással a játszmát befejezni. Szmiszlov a támadást leszerelte, az állás döntetlen színezetű. Stahlberg nagymester kitűnő­en vezetett királyindiai játszmá­jában már nyertesnek látszott Pitnikkel szemben, de tetszetős­nek látszó minőségáldozat után az esélyek megfordulni látsza­nak és függő állásban Pitnik esélyei kedvezőbbek. Rottnauer ellen Botvinnik vi­lágbajnok gyalogelőnyös, futó­páros végjátékban nyerésre áll. (Királyindiai védelem.) Gereben szívósan védekezett­ Petroszján erőteljes támadásai­val szemben (Királyindiai véde­lem). A függőben maradt állás­ban azonban Petroszjánnak gya­­logtöbblete van. Golombek Sliva vezérindtai védelmével szemben felülkerek a­­latt, a függő napon minden va­lószínűség szerint nyerni fog. Szily az első lépésektől kezd­ve folyamatos támadást vezet Platz francia felépítésű védel­mével szemben. Játékvezetése azonban nem volt a legerélye­­sebb s így Platznak sikerült a játszmáját gyalogelőnyös, ked­vezőbb végjátékba vezetni. ­ Gyermekkocsigyártó vál­­lalatot alapított a Fővárosi Ta­nács. Gyermekkocsik gyártásán kívül a vállalat berendezkedik alkatrészek tömeggyártására is Péntek, márc. 18 KOSSUTH RÁDIÓ 5.40: Női szemmel. 8.45: A felszabadulás ünnepe előtt. Verseny, híradó. 7.00: Színház­ és mozimás. 11.30: „Mi, első Wall Street.. .** 12.33: Az Állami Tűzoltó­ság Központi Zenekara játszik 13.15: Bára Sándor és zenekara játszik. 14.15: A Rádió szórakoz­tató zenekara játszik. Lirtasy György énekel 15.00: Úttörő híradó. 15.30: Az előadóművészet mesterei. 15.59: Népdalok. 16.20: Utazás az új Magyarországon. 16.40: Orosz nyelvlecke. 17.10: „Béla futásától a Huszti kalandig." 17.33: Nát­or Mihály műveiből. 10.00: Rádió Politikai Kör. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: 1945. február 13. 21.00: A Rádió szimfonikus zenekara játszik. 22.25: A Fővárosi Népi Együttes műsora. 23.10: A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Operarészletek. 7.00: A Falurádió mező­gazdasági híradója. 8.40: Baranyai dalok Kersics Anka és Tóth Lajos énekel. 10.10: Zenekari muzsika. 10.40: Muszorgszkij­ dalok. 11.00: Óvodások műsora. 11.23: Liszt—Darvas: VL magyar rapszódia. 15.00: Híres dalok. 15.25: Nemzetközi kérdések. 15.40: Sántáék. Elbesz. 16.00: Strauss-hangverseny. Gencsy Sári, Orosz Júlia és Nagypál László énekel 17.00: Szív küldi szívnek. 17.40: Az Ifjúsági rádió műsora. 18.10: Beszélő atlasz. 18.40: A Földművelésügyi Minisztérium énekkara énekel 19.00: Egy falu — egy nóta. 19 30: Jó munkáért szén muzsikát. A Magyar Rádió jutalom­­műsora az üzemek dolgozóinak. 20.00: A Honvéd Művész­együttes ének- és zene­karának műsora. 21.30: Rügyfakadás. Vasvári István összes. állítása. *1.551 olasz operaest.________ Szombat, márc. X* KOSSUTH RÁDIÓ 0.45: A felszabadulás ünnepe előtt. Verseny, híradó. 7.45: Levelezőink jelentik. 11.30: „Kihalt a mező zsenge zöldje..." 12.30: Oláh Kálmán és zenekara játszik. Szalay László énekel. 13.00: Csajkovszkij. Vihar — nyitány. 13.30: Szabad­águkért küz­dő ne­zők dalaiból. 14.15: Népzene. 14.30: Éleslövészet. Elbesz. 14.50: Szovjet filmdalok. 15.30: Erdősítés — erdő­pusztítás. 15.50: Állami vállalatok hírei. 10.10: Szovjet nanok — szovjet emberek. 16.20: A Rádió tánc­­zenekara játszik. Vadas Zsuzsa énekel. 17.10: A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja. 17.50: Falurádió. 18.25: Id. Magyar­ Imre hanglemezeiből. 10.00: Egy falu — egy nóta. 20.40: A begyűjtési verseny híreiből. 20.45: A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja. 21.30: Anna Seghers. 22.20: Maróczy Géza­­emlékverseny. 22.30: Tánc éjfélig. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Reggeli hangverseny. 7.00: Színház, és mezimf is. 7.05: Bartók: Hat darab a Mikrokosmos c. sorozatból. 8.05: Könnyű dallamok. 8.40: Szovjet népek dala­. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.10: Merán Lajos énekel. 10.50: Operarészletek 15.09: Nagy mesterek kórusművel.­­ 15.40: Sztálingrád alatt. 16.00: Zenei Újság. 16.35: mari szaktanfolyam. 16.50: Szív küldi szívnek. 17.10: Tanuljunk ének­szóra oroszul! 17.40: Zenés posta. 10.10: Flotow: Alessandr stradella — nyitány. 10.40: Tánczene. 19.30: Mindenki operáját Auber: Fra dlavolo. 21.30: A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja. 22.00: Beszámoló a Buda­pesti Nemzetközi Sakk­­tornáról a moszkvai rádió részére. 22.30: Magyar muzsika. Relle Gabriella és Kálmán Oszkár énekel.

Next