Magyar Nemzet, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-16 / 192. szám

Szentes kapcsolatban a tömegekkel írta: Dr. PEST­A LÁSZLÓ a Budapesti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese Amikor Alkotmányunk leszö­gezte annak a történelmi for­dulatnak legfőbb értelmét, amely sokat szenvedett népün­ket a szónak legmélyebb s leg­tágabb értelmében szabaddá tette és megnyitotta előtte a fejlődés széles, addig soha még csak nem is álmodott távlatait, amikor egész új államéletünk alapját abban jelölte meg, hogy népi demokratikus országunk­ban minden hatalom a dolgozó népé — nyomban gondoskodott arról is, hogy államigazgatá­sunk minden területén messze­menően érvényesüljön ez az alapelv. Gondoskodott arról hogy népünk valóban gyakorol­ja is hatalmát, hogy közvetle­nül vegyen részt sorsának in­tézésében, hogy a legkisebb­nek látszó helyiérdekű kérdésektől a nagy országos problémákig minden vonalon érvényesüljön népünk akarata. Alkotmányunk egész szelleme és valamennyi intézkedése elmélyült és sokol­dalú gondoskodás arról, hogy népi demokráciánk valóban az legyen, amit a neve mond: a' nép legszélesebb tömegeinek de­mokratikus­­együttműködése a haza üdvére, felvirágoztatására és békéjének védelmére. Ezért mondhatjuk jogos büszkeség­gel, hogy azok az elvek, ame­lyeken népi demokratikus állam­életünk felépül s amelyeknek mi az élet minden területén igyek­szünk érvényt szerezni, a leg­­széleseb­b körű demokrácia elvei. Ezeknek az elveknek gya­korlati érvényesülését, behato­lását az államigazgatás minden területére, nap-nap után alkal­mam van a tanácsok munkája közben közvetlenül megfigyel­ni. Látom, hogy dolgozó né­pünk milyen bölcseséggel, a felmerülő problémák milyen vi­lágos és józan megítélésével vesz részt a közügyek intézé­sében. Számos esetben a tö­megekből kiinduló kezdemé­nyezésekkel oldottunk meg olyan fogas kérdéseket, amelyek előtt az igazgatási szervek tanács­talanul álltak. A tanácsok munkája közben szerzett ta­pasztalatok meggyőztek arról, hogy fejlődésünk legfőbb biz­tosítéka, ha minden téren, mi­nél nagyobb teret biztosítunk népünk egészséges kezdemé­nyezéseinek, józan ítéletének és őszinte, mély hazafias érzései­nek. Ha ma komoly fejlődésről beszélhetünk a tanácsok mun­kájával kapcsolatban — ez azért van, mert kétéves mű­ködésük folyamán a tanácsok egyre nagyobb és nagyobb tö­megeket mozgattak meg és vontak be a közügyek intézésé­be. A tanácsrendszer egész szerkezete olyan, hogy csak akkor működésképes, ha a tö­megekkel való állandó és köz­vetlen kapcsolatot széles ala­pon biztosítani tudja. A ta­nácsrendszer mellett egyetlen kérdés sem sikkadhat el a bü­rokrácia útvesztőjében, mert az érdekeltek közvetlen ellenőrzé­si lehetőségei olyan sokolda­lúak, hogy az akta-síbolás, vagy az­­illetékességi akadályver­seny­, e régi, közkedvelt bü­rokrata sport gyakorlására — ha a múltból örökölt rossz szo­kások nem is pusztultak ki még végkép és mindenütt —, ma már alig van lehetőség. A régi magyar közigazgatás e »halódó­ hagyományai — való­ban haladnak. A régi világ párnázott ajtók mögött folyó ,»bizalmia­s« ügyintézési mód­szerei helyett a tanácsi igaz­gatás a legszélesebb körű nyil­vános és a dolgozók közvetlen részvételére alapított ügyinté­zési gyakorlatot valósított meg. Két évvel ezelőtt, a ta­nácsrendszer bevezetésekor, még egyébként jószándékú régi hi­vatalnokoktól, akiknek szaktu­dását nem nélkülözhettük és nem is akartuk nélkülözni — sokat hallottam emlegetni bi­zonyos »szakszerűségi aggá­lyokat— a tanácsrendszer alap­vetően és gyakorlatiasan demo­kratikus eljárási módszereivel szemben. Mi, akik, hogy úgy mondjam: kívülről, az egyszerű ember,­­az ügyfél* szemével néztük az előttünk álló, való­ban nem csekély feladatot, más véleményen voltunk Az volt a véleményünk, hogy csak az az igazgatási rendszer lehet jó és eredményes, csak úgy szaba­dulunk meg egy korhadt és ve­lejéig romlott közigazgatási rendszer bürokratikus öröksé­gétől, ha meg tudjuk nyitni né­pünk kezdeményező erejének bő forrásait és minél többet s mi­nél mélyebben merítünk belőle. Ami egyébként a szakszerűsé­get, a szakértelmet illeti, soha olyan lehetőségek nem nyíltak az igazi szakértelem hatékony érvényesülése számára, mint a tanácsrendszerben. Az értelmi­ség munkájának szakismeretei­nek kezdeményező ereje szá­mos kitűző eredményre vezetett már eddig is a tanácsok mun­kájában. Orvosok, mérnökök, tanárok, tudósok művészek vannak tanácstagjaink között, akik a maguk érdeklődési köré­ből, szakterületéről, egész se­reg jó gondolatot vetettek fel és segítettek megoldáshoz. Ez a fajta szakszerűség többet használ a köznek, ha olyan szabadon és sokoldalúan érvé­nyesülhet, mint a tanácsrend­szerben — annál az öncélú bürokrata szakszerűségnél, amelyre­­ olyan rátartiak voltak a régi közigazgatás hivatalno­kai, akiknek szakértelme kime­rült abban, hogy népellenes, haladásellenes paragrafusokhoz törjék az eleven életet. Ma már a tanács minden dolgozója meggyőződött arról hogy a jó értelemben vett szakszerűség, amely a nép érdekeit szolgál­ja, csak nyert azáltal, hogy a tömegek közvetlen részvételére, népünk kezdeményező erejére és mély igazságérzetére támasz­kodhat. A tanácsok mellett működő állandó bizottságok és aktívák széleskörű hálózatának kiépü­lése jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az ügyek intézésé­ben valóban magunk mögött tudjuk dolgozóink bizalmát, ösztönzését és kritikáját. Az állandó bizottságok kezdemé­nyezése nyomán számos olyan feladat merült fel és nyert megoldást, amely szorosan ösz­­szefügg fővárosunk fejlődésé­vel, szépülésével, Budapest dol­gozó népének szebb s jobb éle­tével. De számos esetben ko­moly hibáikat is feltárták az állandó bizottságok és ezzel elősegítették olyan akadályok elhárítását, amelyek az ötéves tervben magunk elé tűzött nagy feladatok megoldását hátráltat­ták volna. A munkaerőgazd­ál­­kodási állandó bizottság pél­dául felderítette, hogy egyes üzemekben az ipari tanulókat­­nem olyan munkakörben fog­lalkoztatják, amely szakismere­teik gyarapodását és szakmai fejlődésüket szolgálja. A ta­nács e téren erélyes kézzel rendet teremtett. Egészséges kezdeményezések, sikeres, gyors és bürokráciamentes alkalma­­­zása jelentősen növelte az ál­landó bizottságok aktivitását és mind több és több dolgozót kapcsatt be a tevékeny közre­működésbe az aktívák révén. A kereskedelmi állandó bizott­ságnak voltak például sike­res kezdeményezései a »Mit kíván a fogyasztói-ankétok. Ezek nyomán számos ipari üzemünk felvette tervébe sok olyan cikk gyártását, amelyek­ben hiány mutatkozott. Az ál­landó bizottságokon és az aktí­vákon keresztül — amelyekből ma már több tízezer működik a fővárosban —, a tanács szer­vei eleven és sokoldalú kap­csolatot tartanak fenn a dolgo­zókkal, a szó leggyakorlatibb értelmében közvetlen érintkezés­ben vannak a dolgozók min­dennapos problémáival. Ez a kapcsolat persze nem volt nyomban a tanácsok megala­ku­lásakor ilyen eleven, időbe telt, míg kiépült, míg valóban elért a tömegeikhez. De éppen ab­ban látjuk a fejlődést, hogy míg kezdetben Budapest dol­gozó népének csak kis töre­déke vett részt a tanácsok munkájában, ma már, a ren­delkezésünkre álló adatok szerint, Budapest egy millió 600 ezer lakosának jóval több mint 20 százaléka közvetlen vagy közvetett módon részt vesz munkánkban. A tömegek­kel való állandó és eleven kap­csolat egyik jelentős tényezője ugyanis a tan­á­cstagok beszá­molója, amit évente kétszer tartana­k és nem a hivatali helyiségekben, hanem abban a tömbben, amelynek ügyes-bajos dolgaival munkája során a ta­nácstag leginkább összeforrt, amelynek lakóit személy szerint ismeri. Azt tapasztaltuk, hogy míg ezeknek a beszámolóknak látogatottsága másfél évvel ez­előtt meglehetősen gyors volt és a megjelentek részvé­tele elég passzív, ahogy fejlődött a tanács munkája, ahogy saját ügyes-bajos dol­gaik, vagy a közvetlen környék problémáinak feltárásán és megoldásán keresztül dolgo­zóink tapasztalták, hogy szem­benézünk feladatainkkal és minden esetben megkeressük a megoldást, nem bújunk el a kritika elől sem, ha hibák vagy mulasztások történnek,­­ úgy nőtt a tanácsi beszámolók részvevőinek száma és nőtt akti­vitásuk, kezdeményező és bíráló kedvük is. Az idén májusban megtartott tanács-beszámoló­kon már komoly tömegek vet­tek részt, rengeteg egészséges gondolatot vetettek fel és nem volt hiány bíráló hangokban, sőt egyes helyeken alapos fej­mosásban sem. A dolgozók megértették, hogy mit jelent a közügyekben való részvétel. Aki nem tagja az állandó bizott­ságnak, vagy nem vesz részt az aktívák munkájában, az e - beszámolók alkalmával mond­hatja el véleményét, vagy vet­het fel ötleteket, javaslatokat. A dolgozók meggyőződtek ar­ról, hogy a tanácsi beszámoló­kon felvetett javaslatoknak nem az a sorsuk, mint a múltban volt szokás, amikor választási ,kortest l­á­togat­ás­ok és „kézszorí­­tásaik” alkalmával a jelölt min­denkinek felírta ügyes-bajos dolgát vagy javaslatát a no­teszébe s aztán az ott is ma­radt, eltemetve a notesz sár­guló lapjain. A tanácsi beszá­molókon elhangzott javaslato­kat alaposan mérlegelik és fi­­gyele­­be veszik a tanács költ­ségvetésének összeállításánál, a nagyobb horderejű javasla­tok az ötéves tervbe is beleke­rülnek. Számos jelentős­­létesít­ményt ilyen javaslatok alapján hívtunk életre. De a tanács-be­számolókon elhangzott javas­latok nyomán Budapesten egész sor játszótér épült, villamos­­megállók áthelyezésére került sor, új autóbuszjáratokat állí­tottunk be, új Közért-fiókok és másféle boltok nyíltak ott, ahol a szükséglet megkívánta. Mindezek alapján a dolgozók érdeklődése, figyelme, aktivitá­sa jelentősen megnőtt a taná­csok irányában. A tanácstagok és a végrehajtó bizottság tag­jai állandóan tartanak fogadó­órákat s ezeknek a fogadóórák­nak látogatottságán is le lehet mérni azt a megnövekedett bi­zalmat, amivel dolgozóink a tanácsok munkája iránt visel­tetnek. Persze még távolról sem értük el a tömegek aktív részvételének azt a magas fo­kát, ami felé a szovjet példák nyomán törekszünk, de annyit máris megállapíthatunk, hogy a tömegekkel való szerves és ál­landó kapcsolatunk mélyül és szélesedik. Ez a tanácsok jó munkájának alapja. Lényeges feladatainkat, akár kulturális, akár politikai, akár gazdasági téren, csak úgy tudjuk sikere­sen megoldani, ha a dolgozó tömegek legszélesebb körű részvételét biztosítani tudjuk. Például az egyik jelentős fel­adat, amely most itt áll előt­­tünk: a felkészülés az 1952—' 53-as tanévre. E feladat meg­oldásánál erősen támaszkodotunk az albizottságok és az aktívák adatgyűjtésére, amely a legszé­­lesebb tömegek kívánságait, vé­­leményét tükrözi és rávilágít számos fontos részletkérdésre. Bizonyára nem tudjuk majd elkerülni az összes lehetséges hibákat és hiányosságokat, de abban bizonyosak vagyunk, hogy számos olyan hibát elke­rülünk, ami okvetlen be­került volna munkánkba, ha nincs széleskörű és sokoldalú s a dol­gozók közvetlen kezdeményezé­seiből fakadó anyagismeretünk­ e téren, aminthogy enélkül szá­mos olyan jó gyakorlati meg­oldásra sem kerülhetett volna­ sor, ami bizonyára hozzájárul oktatásügyünk fejlődéséhez. S a tanácsi munkának ez a legszebb, leglelkesítőbb oldala is. Érezzük munkánk közben népünk figyelő, ösztönző, baráti tekintetét, érezzük e fejlődőt hatalmas város eleven részvé­telét munkánkban, érezzük, ho­­gyan ölt testet, hogyan terebél­­yesedik mind szélesebbre Al­­ köményünk alapeszméje: Min­den hatalom a dolg­ozó, népé. Sztálin táviratot intézett Kim Ir Szenhez, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság felszabadulásának hetedik évfordulója alkalmából A külpolitikai helyzet Nyugat-Európa dolgozóinak növekvő ellenállása a háborús tervekkel­ szemben egyre nagyobb aggodalmat kelt az impe­rialista táborban. A zűrzavart fokozzák az imperialista kormá­nyok egyelás közötti viszályai A Nyugat-Ném­etországból érkező jelentések arról számol­nak be, hogy a szervezett munkásság egyre határozottabban követeli a reakciós üzemi szabályzattörvény visszavonását és állást foglal a háborús különszerződés ellen. A ruhrvidéki bányászok szakszervezete követelte a nyugatnémetországi szak­­szervezeti szövetség kongresszusának összehívását ezeknek a kérdéseknek a megtárgyalására. A fémipari szakszervezet érte­kezletén ugyancsak követelték a kongresszus összehívását és a J­ette-féle munkásáru­lók lemondását. Belgiumban Vann Houtte miniszterelnök nyilatkozott a ka­tonai szolgálati idő kérdéséről. Van Houtte kijelentette, hogy az atlanti haderők főparancsnokának követelésével ellentétben a belga kormány nem bar, hanem három hónappal hosszabbította meg a katonai szolgálati időt és ezt a határozatot is felülvizs­gálják, amint­­az európai védelmi közösséghez­ tartozó orszá­gok megegyeznek a katonai szolgálati idő tekintetében. A Drapeau Range a miniszterelnök nyilatkozatát a háborús gyúj­togatók vereségeként jellemzi. Hangsúlyozza, hogy ez csak az első siker, amelynek további harcra kell buzdítania a dolgozókat. Az amerikai imperialisták háborús terveivel szemben az utóbbi napokban megnyilvánuló ellenállásról ír érdekes cikket a Combot. A cikk címe:­­Európa lázadásai. Bár a cikkíró meg­állapítja, hogy még nincs szó nyílt lázadásról, de világosan kirajzolódnak­­az európai felfogás megváltozásának előjelei”. Emlékeztet arra, hogy Anglia, Franciaország és Olaszország egyaránt csökkentette fegyverkezési programmját. Ma már nem kétséges, hogy az európai országok minden katonai programmja revízió alá kerül. A cikkíró végül megállapítja, hogy e *láza­­dás* logikus következményét az európai országok Washington­nal szemben még nem vonták le, de a közvélemény további nyomása ezt előbb-utóbb elkerülhetetlenné teszi. Az amerikai katonai vezetők azonban úgy látszik szintén nem akarják­ levonni e »lázadásból« adódó következményeket. L­egalább is erre mutat Pace amerikai hadseregügyi miniszter törökországi utazása, aki — csak úgy, mint Jugoszláviában , Ankarában is a balkáni agresszív tömb megszervezésének kér­déséről tárgyalt. Erre mutat még Ridgimy legújabb intézkedése is, amellyel az Egyesült Államok 6. hajóraja mellé rendelt ten­gerészgyalogos hadtest légiegységeit olasz repülőtéren helyezte­. Iránból érkező TASZSZ jelentés arról tudósít, hogy a Medzsíisz­ további három hónappal meghosszabbította az ostrom-, állapotot a dél-iráni olajvidéken. Érdekes az AFP jelentése,a teheráni rendőrfőnökség felhívásáról. E felhívás azt közli a­ teheráni lakossággal, hogy mindenfajta gyűlést továbbra is három nappal előbb be kell jelenteni és tilos a fegyverviselés. Megfigyelők szerint — jelenti az AFP — a rendőrfőnökség felhívása a hatóság félelmét mutatja a dolgozó tömegek egyre erősödő megmozdulásától. Tetlen támogatása és sokoldalú segítsége lelkesíti a koreai­ né­pet, hogy küzdjön a végső győzelemért, a szabadságért, a függetlenségért, a békéért, a háborús gyújtogatók, az ame­rikai imperialisták ellen vívott harcban. J. V. Sztálin távirata Kim Ir Szen elvtársnak, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa elnökének, Phenjan. Kérem Önt, elnök elvtárs, fogadja szívből jövő jókí­vánságaimat a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. Sikereket kívánok a hős ko­reai népnek hazája szabadságáért és függetlenségéért vívott harcában. I. SZTÁLIN Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság mi­nisztertanácsának elnöke a fel­­szabadulás évfordulója alkalmá­ból táviratot intézett Sztálin­hoz. Táviratában hangsúlyozza, hogy a szovjet kormány Korea felszabadulásának első napjá­tól kezdve mindenben elősegí­tette a valóban független koreai népi demokratikus állam meg­teremtését. A Szovjetunió ön­ Kim Ir Szen hadparancsa Korea felszabadításának 7. évfordulója alkalmából Phenjanból jelenti a TASZSZ. A koreai nép a mai napon meg­emlékezik arról, hogy a Szov­jet Hadsereg hét esztendővel ez­előtt szabadította fel Koreát a japán imperialisták járma alól. Kim Ir Szenn tábornok, a ko­reai néphadsereg főparancsno­ka ,a nevezetes nap alkalmából hadparancsot adott ki. »A koreai nép ma a felsza­badító Honvédő­ Háború nehéz körülményei közepette emléke­zik meg annak a napnak hete­dik évfordulójáról, amelyen a Szovjet Hadsereg felszabadítot­ta hazánkat a japán imperialis­ták járma alól. Több mint két esztendő múlt el azóta, hogy az amerikai agresszorok fegy­veres támadása megszakította békés építőmunkánkat. Az ame­rikai agresszorok romboló, bű­nös háborút provokáltak, hogy rabságba döntsék hazánkat és népünket. A Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság nép­hadseregének hatalmas csapásai azonban meghiúsították ezeket a bűnös terveket. A koreai nép nehéz harcban, hősiesen védel­mezi az amerikai imperialisták merényletei ellen hazájának be­csületét, szabadságát és függet­lenségét. A koreai nép tudja, hogy az amerikai imperialisták — az új háború gyújtogatói - ellen vívott harcával hatalmas mértékben hozzájárul az egész világ békéje megóvásához.« Kim Ir Szen hadparancsa a továbbiakban rámutat, hogy »az intervenciósok a háború két esztendeje alatt helyrehozhatat­lan katonai vereségeket szen­vedtek Korea földjén, emberben és hadianyagban hatalmas veszteségek érték őket. Az in­tervenciósok bosszút akarnak állni a csatamezőn elszenvedett vereségért és el akarják odázni a koreai fronton reájuk váró pusztulást. Ezért dühödten bombázzák városainkat, kínoz­zák és gyilkolják fogságbaesett embereinket, vegyi- és bakté­­riumfegyvert alkalmaznak. Az amerikai imperialisták nemcsak a koreai népnek, hanem az egész világ népeinek ellensé­gei.* »Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének hős katonái és tisztjei! — foly­tatódik a hadparancs — A ko­reai nép meggyőződése, hogy, önfeláldozó harcotokkal kivívjá­tok a végső győzelmet az el­lenség felett. A Koreai Munka­párt — a koreai nép vezetője és irányítója — minden erőfe­szítését latba veti a gyűlölt el­lenség felett kivívandó végső diadal érdekében. Mögöttes te­rületünk szilárd, mint az acél.* A hadparancs rámutat, hogy a koreai nép nem áll egyedül, az egész világ békeszerető né­peinek rokonszenve támogatja. Kim Ir Szen ezután felhívja a koreai néphadsereg katonáit a* tiszted: vessék latba minden erejüket, hogy to­vább szilárduljon a ko­­ reai néphadseregnek, ennek a hazája függetlenségét és sza­badságát az agresszorok ellen védelmező hatalmas erőnek harckészsége. Ünnepi ülés Phenjanban az évforduló alkalmából Phenjanból jelenti a TASZSZ. Abból az alkalomból, hogy a Szovjet Hadsereg hét eszten­dővel ezelőtt szabadította fel Koreát a japán imperialisták járma alól, Phenjanban ünnepi ülést tartottak. Az ünnepi be­szédet Kim Ir Szen tartotta. Beszédében rámutatott, hogy a koreai nép hét esztendővel ez­előtt sok évszázados történel­me során első ízben nyert le­hetőséget a szabad élet építésé­re. A koreai népet — mondotta Kim Ir Szen — a mélységes szeretet és hála érzése hatja át felszabadítója és legjobb ba­rátja, a szovjet nép, a nagy Sztálin iránt. Az amerikaiak agresszív há­borújáról szólva rámutatott, hogy az amerikai intervenció­­sok nemcsak katonai, hanem politikai vereséget is szenved­­tek a fronton. A koreai néphad­seregnek és a vele vállvetve küzdő kínai önkénteseknek ere­je és harci tudása állandóart növekszik. Ezek a csapatok le­győzhetetlen erőt jelentenek. A fegyverszüneti tárgyalások­ról Kim Ir Szen megál­lapított­­a, hogy a koreai-kínai küldött-­­ség Panmindzsonban mindent elkövet a fegyverszünet érde­kében. Az amerikai fél viszont a békét emlegeti ugyan, de a valóságban a tárgyalások meg­hiúsításán és a háború kiter­jesztésén dolgozik.

Next