Magyar Nemzet, 1952. december (8. évfolyam, 282-305. szám)

1952-12-24 / 301. szám

» EGY ÉLETEN ÁT MAGYARUL BESZÉLŐ SZOVJET FILM KEVÉS OLYAN FILMET láttunk, amelynek bensőséges költészete, érzelmi telítettsége, képsorainak gazdag változatos­sága annyira magával ragadó lenn­e, mint az »Egy életen át« című szovjet filmé. Kiemelkedő helyet biztosít ennek a nagy művészettel megalkotott film­nek még a legjobb filmek so­rában is az, hogy nag­y eszmék, hatalmasan szárnyaló érzelmek feszülnek minden drámai moz­zanatában és ugyanakkor­ ezek a nagy eszmék és érzelmek tartják össze szorosan a mű­vészi forma minden alkatele­mét. A film eszméje, legben-­zőbb mondanivalója az élet ér­­telm­e és legj­obb lényege felé mutat. Megmutatja, hogy az ember élete akkor teljesedik ki, ha álmait, ha munkáját, ha szenvedélyeit az emberek szebb és boldogabb jövőjéért áldozza. Az orosz értelmiség nagy nemzedékének élete tükröződik ebben a filmben. Ez a nemze­dék a hatalmas orosz kritikai realista irodalom és a forra­dalmi demokraták neveltje volt és szinte páratlan erkölcsi erő­vel nevelte az elnyomott népet a szép jövőre. Ezt az orosz ifjú­ságot két fiatal személyen ke­resztül ismerjük meg. Varvara, aki tanítónőnek készül és Mar­­tinoiv, aki harcolni akar a nép szabadságáért, nem véletlenül kerül össze a pétervári leány­iskola évzáró mulatságán. Tün­döklő ifjúságuk legerősebb va­rázsa éppen az a meggyőződé­sük, hogy életük értelmét mind­ketten abban keresik, hogy a nép boldogságát szolgálják. »Az én álmom, hogy tanít­sak, neveljek — mondja Varva­­ra. Azt hiszem, hogy ha az embereket törhetetlen akarat­tal és egész szívünkkel nevel­jük a jóra, úgy mindenki, még a legrosszabb ember is meg­változhat. Ehhez csupán erős akarat és sok szeretet kell.­ így beszél Varja, az ifjú ta­nítónő Martinovnak, az ifjú for­radalmárnak keringőzés köz­ben. Az Intézet igazgatója, a szikár és rideg aggszííz, hiába villantja feléjük szigorú tekinte­tét borgnettején keresztül, t nem érti az új fiatalokat, nem tud titkaikba hatolni, s kívánom, hogy a szibériai faluban, ahol tanítani akar, a zord fagyok ne törjék meg hi­tét és ne fagyasszák el remé­nyeit.* így válaszol az ifjú forradalmár Varvarának. Ez a nagyszerű művészettel megrendezett jelenet szinte egyik tartó oszlopa az egész filmdrámának, olyan meggyő­zően sugározza a nagy érzelem és a közös eszme egybekap­csoló erejét, hogy ennek a su­gárzásnak a fénye beragyogja az egész történetet. A későb­biek során Varvara életének legdöntőbb eseményeit látjuk és csak ritkán pillantjuk meg újra Martinovot. Ezek a ritka alkal­mak a népéért küzdő forradal­már életének fontos eseményei­ről számolnak be, de éppen azért, mert a híven szerető nő életén és érzelemvilágán ke­resztül tündökölnek ezek a rit­ka alkalmak, talán határozot­tabb és bensőségesebb képet nyerünk Martinovról, mintha akár egész életén keresztül nyo­mon kísértük volna. Mikor Var­vara boldogságtól sugárzó mo­sollyal illeszti fejére menyasz­­szonyi koszorúját, akkor tudja meg a döbbenetes hírt, hogy Martinovot letartóztatták. Meg­rendítő ennek a jelenetnek drá­mai mélysége és az árnyalatok­nak, a költői kifejezőerőnek azok a nagyszerű mozzanatai, ame­lyekkel Mareckaja Varvara lelkiállapotát kifejezésre jut­tatja. A NAGY ESZME ezek próbatételének érezzük ezt a jelenetet, amelyhez sok tekin­tetben hasonlítanak azok a ké­sőbbi részek, melyekben Marti­­nov megjelenik. A következő alkalommal már szibériai fog­ságból tér vissza Martinov Megismerkedett Lenin tanításai­­val és megtanulta azt, hogy a nép felemelésének és boldogu­lásának egyetlen útja az, ame­lyet a nagy Lenin jelölt ki. Ak­kor tartják meg az elmaradt menyegzőt. Alig pár órára rá Martinovot elragadják a cári pribékek, hogy újra fogságba vessék. Mikor ismét találkoz­nak egyben már búcsúznak is, mert Martinov harcba indul az ifjú szovjet állam életét törő intervenciós csapatok ellen. Az utolsó találkozás drámaibb és megrendítőbb mindkét előző ta­lálkozásnál. Martinovot, aki a polgárháború arcvonaláról ér­kezik, halálos sebbel szállítja haza egy katonája. Felesége karjai között hal meg, mint olyan ember, aki nem tévedett abban, hogy a nép boldogsá­gáért vívott harc egyenlő a boldogsággal, amely akkor is osztályrésze annak, aki érte küzd, ha ez a küzdelem az életébe kerül. Varvara erős hite és meggyő­ződése kibírja a megpróbáltatá­sokat és valahányszor új ne­hézségekkel kell megküzdenie, megsokszorozza erejét, ha ma­ga elé idézi Martinov kedves arcát , azokat a szavait, ame­lyekből a forradalmár eltökélt­sége áradt. A film világtörténeti jelentő­ségű korszak eseményeivel fű­ződik össze. A pétervári leány­iskola évzáró ünnepsége idején még a cár uralkodik és lenyű­göző erejű képekben látjuk megelevenedni a döbbenetes je­lenetet, amikor az elnyomott és jogtalan falusiakat háborúba parancsolja a cár. A film utolsó képei a Nagy Honvédő Háború győzelmes befejezése után a szocialista bányászfalu életét elevenítik meg. Ilyen átfogó történelmi távlatok között nagy művészettel mutatja be Szmir­­nova, a filmtörténet írója, mi­­lyen fontos szerepet tölt be egyetlen ember, egyetlen jóaka­ratú és becsületes nő, aki hiva­tását maradéktalanul teljesíte­ni tudja. A nagy történelmi táv­lat sehol sem változik, nem szürkül háttérbe, mert a törté-­ net éppen azt emeli ki, hogy a nagy események alakulása és az a szívós és áldozatkész ne­velőmunka, amelyet a tanítónő kifejt, milyen szervesen össze­függ- EMLÉKEZZÜNK ESÁK VISSZA*" Martinov szavaira, amelyekkel utalt a zord szibériai fagyok­ra. Amikor a fiatal tanítónő megérkezik­, az Ural mögötti bányászfaluba, a hatalmas ge­rendákból összerótt házak közé és prémes ködmönkéjében ki­lép a szánkóból, amely idáig hozta, elszorul a néző lélekzete. Ez a törékeny cseppség, ez a bájos apró kis asszony akar új világot teremteni ebben a nyo­masztó és sötét faluban, ebben a mérhetetlen hótengerben! És micsoda képek győzik meg a nézőt arról, hogy ennek a gyön­ge teremtésnek sikerül felada­tát végrehajtania! Az éktelen gerendákból összerótt tanterem, a gyerekek távolmaradása, a szülők ellenségeskedése, a dur­va jelenetek nem tudják meg­törni Varvarát. Felveszi a har­cot az előítéletekkel, a tudat­lansággal szemben, a falu nyo­morával szemben. Végtelen szí­­vóssággal és türelemmel fog­lalkozik nemcsak a gyermekek­kel, hanem a felnőttekkel is. A film művészei mindig ott szövik az esemény fonalát, ahol a lé­nyegest, a döntőt felismerjük. Nem vallomások, hanem tények erejének közvetítésével érzékel­teti, hogy a fiatalasszony szi­­lárd hittel várja a forradalmat és ezért nem csügged. Mint csillogó ékkövekből fűzött gyöngyök sora, úgy követik egy­mást a film egyes jelenetei. Mű­vészi gonddal csiszolt, nemesen egyszerű minden jelenet, esz­mei tartalmában és képszerűsé­gében is szilárdan megszer­kesztett alkatrésze valamennyi a művészien épített drámai tör­ténetnek. Az egyes jelenetek szépsége és meggyőző ereje nagy műgonddal kiérlelt elem­zést érdemelne. Itt csak emlé­keztetni léhat rájuk az olvasót. Arra a jelenetre például, ami­kor a kis tanítónő elszoruló szívvel, de mégis hősiesen szembeszáll a verekedő, nagy­­szakállú, részeg és duhaj óriás­sal, vagy amikor olyan csügge­­detlen reménységgel vezeti leg­tehetségesebb kis tanítványát, a kis Provot a város felé, hogy jelen legyen felvételi vizsgáján. S mikor az igazgató fensőbb­­séges szavaiból arról értesül, hogy parasztgyerek nem kap tanulóhelyett a cári urak gim­náziumában. A jelenet, amikor megjelenik az élete ellen össze­esküvő kulákok között és sze­mükre lobbantja elvetemültsé­güket, gazságukat és végül, amikor tanítványai a győzelme­­­sen befejezett háború után, s mint a Szovjet Hadsereg tiszt­­­­jei hazatérnek és az új iskolá­ban, a tudomány ragyogó csar­nokában, szeretettel ölelik ma­gukhoz tanítónőjüket. VERA MARECKAJA, a Szovjetunió egyik legkiválóbb színésznője alakítja ennek a filmnek főszerepét. Kevés olyan szerep van a világ filmirodal­mában, amely ekkora művészi feladatot róna az alakító szí­nészre. Mareckaja szinte varázs­­latos művészettel oldja meg feladatát, személye csaknem eltűnik a szerep mögött, hogy aztán a szerepben tökéletesen újjászületve megjelenjen elő­ször mint 17 éves tanítónőjelölt s a filmtörténet során egyre érettebb asszonyként s végül, mint hófehérhajú idős asszony, mint a tanintézet igazgatónője. A szerep minden változatában egyaránt meggyőző. Ugyan­olyan kifejezőerővel alakítja a képezdei leányka hamvasan szűzies, rajongó alakját, mint a Lenin-renddel kitüntetett nagy tapasztalatokra visszatekintő, pedagógust. A FILM RENDEZŐJE Mark Donszkoj, egyike a Szov­jetunió legkiválóbb rendezőinek. Ezt a művét 1947-ben alkotta a Szovjutgyet Filmstúdióban- Eisens­ein tanításai alapján si­került eddigi filmjeinek legjobb eredményeit összegezni és a f­őt jellemző mély költőiséggel és a film gazdag eszmei tartalmát megillető nemes pátosszal megalkotnia ezt a filmet. Nyil­ván nagy segítségére volt Vru­­szevszkij, aki a filmet fényké­pezte, s az ő kettejük művészi ihletettségének köszönhető, hogy a tavasz, a tél,­ a nyár miliőjé­ben váltakozó felvételek oly művésziek. Egy különösen fi­gyelmet érdemlő példával sze­retnénk jellemezni Mark Don­szkoj művészetét. Ez a falusi iskola gyermekseregének szere­peltetése. Soha filmen ehhez fogható művészi színvonalon iskolát megelevenedni nem lát­tunk. A gyermekek összeválo­­gatása is szinte hihetetlen műs, érzékkel történt. S ezeket a gyerekeket serdülőkorukban vi­szontlátjuk és végezetül, vi­szontlátjuk őket, mint a Nagy Honvédő Háború hőseit, akik mint tudósok, tanárok és ki­váló szakembereik most ismét visszatérnek a békés építés nagy feladataihoz. Ezekben a nagyszerű szovjet emberekben, kivétel nélkül valamennyiben, felismerjük az egykori kis is­kolás növendéket. Ha csak er­re az egyetlen nehéz és tökéle­tesen megoldott feladatra gon­dolunk, rá kell ébrednünk arra, hogy mekkora Donszkoj művé­szete. A MAGYAR HANGFELVÉTEL Gudkov szovjet rendező irányí­tásával ez évben készült. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a Szinkron Stúdió hibátlan mű­vészettel oldotta meg feladatát. Pedig ez a feladat, ha tekintet­be vesszük különösen Marecka­­ja finoman árnyalt, gazdag ská­lájú játékát és hangját, igen nehéz volt. Tolnay Klári oldot­ta meg ezt a feladatot. Művé­szi kifejezőerején kívül a fel­adat megoldásánál lehetőségeit még tágította az, hogy Már­káját nagy példaképének tartja, és határtalan tiszteletet és sze­­retetet érez a szovjet művésznő iránt. Martinov szerepét, Szö­gy­ alakítását Szakács Miklós magyar beszéde szólaltatja meg a szinkronfelvételen. Kitűnő és meggyőző ez a beszéd, jól ki­fejezi a mélyen érző és eltökélt forradalmár nagyszerű jellemét. A kisebb szerepekben: Pethes Sándor és Képesi József, a gyermekszerepekben Gertner Jenő, Bak­fai Tibor és Usinszki Jutka e­l tudták érni azt a ma­gas művészi színvonalat, ame­lyet Gudkov rendező elengedhe­tetlen követelménynek tart. A magyar főváros moziláto­gató közönsége egyre növekvő érdeklődést tanúsít e film iránt. Ez nagyon örvendetes jelenség, mert azt bizonyítja, hogy meg­újult mozilátogató közönségünk művészi érzéke és igényessége magas színvonalra fejlődött és méltó megbecsülésben részesíti a művészien megalkotott, mély eszmei tartalmú filmeket. Ujvári íme: A művészet barátainak, de minden, a fasizmust gyűlölő embernek is feledhetetlen há­ború alatti élménye és emléke a szovjet Krokodil egy-egy ti­tokban kézről kézre adott szá­ma, ahol először találkoztunk ezzel a névvel: Kukrinyikszi. Ez a név megrázó erejű, ma­róan gúnyos karikatúrák alatt lelkesítően mutatott a jövőbe: a fasizmus félelmes, emberte­len tábora meg fog semmisülni. A szatirikus rajzok embernevelő ereje sok százezer szovjet har­cos szívét és akaratát erősí­tette. A Kukrinyikszi név azóta is úgy él emlékezetünkben, mint a Nagy Honvédő Háború egyik szellemi hőse. Sokáig nem tudtuk, hogy a Kukrinyikszi név nem egy, ha­nem három művészembert ta­kar. A művészetek történetében szinte példátlan jelenség a har­mincéves szovjet kulturális ne­velés hatására megszületett há­rom rajzolóművész kollektívája. Mégpedig olyan átérett, egysé­ges művészi összhangban, akár egy tökéletes vonós-trió együt­tese. Ma már lehetetlen meg­állapítani, hármuk közül ki mit csinál, mert a harmonikus, egy­séges hatású gúnyrajzok, illusz­trációk azt a benyomást keltik, mintha egy ember gondolta volna el, s a gondolat rajzba való átterése is egy ember munkája lenne. Az egységes eszmei és művészeti nézetek forrasztották ennyire egybe a kollektíva három tagját. Mindezt abból az alkalomból mondjuk el, hogy a Magyar- Szovjet Társaság Képzőművé­szeti Szakosztályának kiadásá­ban megjelent egy képekkel bő­ségesen illusztrált album, mely­ben a leghivatottabbak, B. Jefi­­mov és M. Joffe ismertetik az első szovjet művészkollektíva munkásságát, történetét és ered­ményeit. Rendkívül tanulságos és nevelő hatású a magyar mű­vészet minden dolgozója számá­ra e művészegyüttes harminc­éves tevékenysége. A három művész Kuprijanov, Krilov és Szokolov eszmei mon­­danivalója szorosan kapcsoló­dott a párt célkitűzéseihez és az új társadalom minden problé­májához. A nagy küzdelmek harcosai, segítőtársai akartak lenni és azok is lettek. 1930 óta, mikor első politikai plakátjaik megjelentek, tudták mit akar­nak. Tudták, hogy ők a béke és az új világ katonái, együtt kell küzdeniük a fizikai és szellemi munka minden igaz harcosával. Gorkij már 1932-ben rámutat­­ott, hogy az oszthatatlan hár­mas tehetség a legmesszebbme­nő támogatást érdemli ,mivel a kollektív alkotásnak lehetőségé­re vonatkozó elgondolást az el­mélet síkjáról átviszi a gyakor­latba®. Gorkij nemcsak értékel­te, hanem irányította is a kol­lektíva további tevékenységét. Óva intette a­ művészeket a szűkkörű irodalmi témák iránti lelkesedéstől, rámutatott, hogy »figyelő szemük mind gyakrab­­ban tekintsen Európára, az Óceánontúlra és általában kül­földre, mert ott éppen annyi nevetséges, mint aljas dolgot észlelhetnek®. A Kukrinyikszi­­együttes megszívlelte Gorkij tanításait. Mint a Pravda mun­katársai nyitott szemmel, ott voltak mindenütt, ahol a szo­­cia­lizt­­na épült, megismerked­tek az ország életével, gazdagí­tották benyomásaik kincsestá­rát és megtanulták megkülön­böztetni a lényegest és megta­nultak határozottan, élesen bí­rálni. De állandóan oda is te­kintettek, ahol az összeomló vi­lág rikító, szatirikus témáit lát­hatták. Éles szemmel figyelték a Nagy Honvédő Háború politikai és harci eseményeit, az istenség kipellengérezhető gyengéit. Hit­lert, mint az égő Európa démo­nát, pokolian találó gúnyrajzok­kal tették nevetségessé. Ezt az indulatokat vég­sőkig fokozó szatírát folytatják ma is a vi­lág háborús gyújtogatói, az an­golszász rablókapitalizmus, az emberiség ellenségei ellen De más­ irányú művészi felada­tokra is vállalkozott a művész­ kollektíva. Drámai erejű kép­eket festett, mint például a »Régi gazdák« sorozatát, amely döb­benetes erővel és életteli realiz­mussal vetíti elénk a kizsákmá­nyolt munkások elnyomot­tságát. Megfestették »A fiatal Sztálin Kurejkában® című n­agylélekzetű képüket Társadalomn­evelő il­lusztrációkkal gazdagították az orosz nem­zeti múlt legnemesebb irodalmi alkotásait, Csehov, Szaltikov - Scsedrin, Gogol, Gorkij regényeinek jeleneteit, alakjait mély típusábrázoló te­A pusztító fasizmus nem kí­mélte a budapesti Áll­atkertet sem. Népi demokráciánk pro­­grammszerűen építette újjá az Állatokert épületeit és most el­érkezett a Pálmaház megnyitá­sának napja is. Benyitunk a meleglevegőjű, trópusi hangulatú üvegcsarnok­ba, mintegy szimbólumként fe­hér galambot pillantunk meg az egyik ágon. Röpködő madarak csicsergésétől, gerlebúgástól hangos a hatalmas üvegház, amelynek közepén kis patakocs­ka csobog, vidáman ficánkoló aranyhalakkal ékes tavak és szökőkutak vonják magukra a látogatók figyelmét. Nagy sze­retettel és sok hozzáértéssel rendezték be az újjáépített Pál­maházat, amelynek változatos, gazdag és ritka növényzete bár a legtöbbnek messze van innen hazája és főleg trópusi származású — az utolsó pél­dányig a mi nevelésünk, itt Alá­­gya­gorszá­gon pillantotta meg a napsugarat*, magyar földből táplálkozott. Magyarországon születtek a nemsokára virágzó orchideák, amelyekből 30 pél­dány díszíti a Pálmákért üveg­házait. Több mint kétszázféle trópusi növény zöldes és virul, kétszázfajta kaktusz, száz kü­lönböző pálmai, ritka szépségű trópusi vízinövény gyűjtemény ejti csodálatba a virágok, nö­vények barátait. Külön csar­nokban rendezték be a növény­­szaporító­, ahol szép, katonás rendben sorakoznak a kényes növénypalánták, egy másik üvegházban ízekre darabolt fó­kuszok eresztgetik gyökereiket. A páfrányféleségeket 35—40 fok hőmérsékletű üvegszekrényben, különleges talajban szaporít­ják. A fák között szokatlan alakú, gyönyörű kivitelű kalitkákban madarak csicseregnek. Ezeket a kalitkákat a nemrég nálunk járt kínai vendégek ajándékozták Al­­latkertünknek, ezekben hozták a nekünk szánt kínai madara­kat. A Pálmaház egyik szárnyá­ban rendezték be a trópusi ha­lak akváriumait, a hüllők ketre­ceit. Huszonhárom akváriumban több mint 450, szemkáprázta­tóin gyönyörű trópusi hal­üsz­hetséggel hozzák közelebb a­ olvasókhoz. Számtalan briliáns karikatú­v­rán ált elérkeztek »A béke ellen­ségei® című új utakat, új művé­szi kifejezéseket kereső szati­rikus hármas-képhez. Ennek a triptichonnak baloldali »Hóhé­­rok® című részén e kapitalizmus álltig felfegyverzett vezérlő ka­tonái indulnak rohamra. A hár­mas kép központjában az arany megszál­tottainak, a­ háborús pro­fiton élősködő fegyvergyárosok­nak ördögi együttesét annyi le­leplező szattirával hozzák elénk, hogy nincs az a néző, akiben ezek a figurák undort,­ gyűlöle­tet ne kel­lenének. A jobboldali kép a halálgyárosok politikai la­kásait, a pénz előtt való meg­­hunyászkodásukat, népük áruba­­bocsájtását leplezi le. A Kukrinyikszi-együttes sokol­dalú tevékenysége nagy példa a magyar művészek számára. Megtanulhatják belőle, hogy egy kiapadhatatlan energiával dol­gozó, eszmeileg összeforrott mű­vészi kollektíva műven úton old­hatja meg nagy sikerrel a leg­nehezebb feladatokat is, de­rru­ kál fel s alá. Szemben az akvá­riumokkal több mint 50 hüllő, mérgeskígyók, gyíkok, szala­mandrák, alligátorok, óriástek­­nőcök húzódnak meg csöndesen, szinte mozdulatlanul. A szala­mandrákat és a már tekintélyes nagyságú alligátorokat szintén most kaptuk Kínából. A letűnt társadalmi rendszer-­­ben az Állatkert belépődíja meg­közelítette egy napszámos napi bérét. Ezenkívül külön jegyet kellett váltani a F­álmaház, az akvárium és más látnivalók megtekintésére. Ma az Állatkerti dolgozó népünk egyik legnép­­szerűbb szórakoztató kulúrhe­­lye, idén ia, november végéig egymillió látogató kereste fel az Állatkertet. A most megnyílt Pálma­házba és akváriumba már, nem kell külön belépődíjat fi­zetni. Újjászületve, a réginél is több, szebb látnivalóval várja látogatóinak tömegét. Q. J. Harmincéves a Kukrinyikszi-együttes CL Szálmaház virágzó­tiápusi nevem­ei közt 8.erd­ 1052. december 24. sl for Dart Ortmnes Csütörtöktől, december 25-től: Új magyar színes filmdráma. írta: URBÁN ERNŐ­­­ossuth-díjas. Rendezte: FÁBRI ZOLTÁN Operatőr: ILLÉS GYÖRGY Nemzetközi Béke-díjas, Kossuth­­díjas. Szereplők: BIHARI JÓZSEF Kossuth-díjas, érdemes művész: KISS MANYI, BESSENYEI FERENC, OLTI MAGDA, BÁNHIDY LÁSZLÓ, MOLNÁR TIBOR és még sokan mások Szabadság Szikra Felszabadulás Alkotmány (Újpest) 5 Megnyílt a Zichy Mihály emlékkiállítás A Szépművészeti Múzeumban kedden délben nyitották meg a Zichy Mihály emlékkiállítást, ahol megjelent Erdei Sándor népművelési miniszterhelyettes. Kelen Béla, az MSZT titkára, kulturális életünk számos ki­*­váló személyisége, N. G. Rezs­nyicsenko, a Szovjetunió ma-­ gyarországi nagykövetségének első titkára és V. Z. Kuzmenko, a VOKSZ magyarországi meg­­bízottja. Pogány Ö. Gábor, a Mú­­zeumok és Műemlékek Országos Központj­án­ak elnökhelyettese megnyitóbeszédében hangsú­­lyozta, hogy Zichy művészi te­vékenysége közvetlenül össze­kapcsol bennünket szovjet ba­­rátainkkal, s működése népünk kulturális örökségében egyaránt becses. Most, amikor megkezd­­ődik a magyar-orosz és a ma­gyar-szovjet képzőművészeti összefüggések feldolgozása —* mondotta Pogány G. Gábor „ különösen fontos Zichy életmű* vének és törekvéseinek alapo­sabb megismerése, mert művé* szete seik 60—80 év előtt kul turális vonatkozású rokonvo* nást fed fel. A megnyitóbeszéd után a meg­jelentek megtekintették a kiáll** tást. Megnyílt Sanghajban „A Magyar Népköztársaság”* című kiállítás December 21-én Sanghajban megnyílt »A Magyar Népköz­­társaság® című kiállítás. Saf­­ranko Emanuel, a Magyar Nép­­köztársaság pekingi nagykövete mondott megnyitó beszédet, majd Hung Sen, a központi népi kormány mellett működő külföldi kulturális kapcsolatokat ápoló bizottság igazgatója be­szélt arról, milyen nagy sikere volt már Pekingben a kiállítás anyagának. A továbbiakban ezeket mondotta: »Ez a kiállítás igen jelentős Kína számára, mivel nagy gazdasági építkezések előtt ál­lunk. Samgháj népe, de különb­­en a munkások, sok ismeretet és tapasztalatot meríthetnek 4­ kiállítás anyagairól .

Next