Magyar Nemzet, 1953. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-03 / 2. szám
Szombat, 1953. január 3. n A „FÁKLYALÁNG" HELYZETEK ÉS JELLEMEK ELEVEN SZÖVEDÉKEN ÁT egyenesen, kitérő nélkül a cél felé vezetni az alapeszmék fonalát Illyés Gyula »Fáklyaláng« című drámájában különösen nehéz feladatot és nagy felelősséget ró a rendezőre, őserdőn keresztül kell sugárutat vágnia. Nem mintha az író nem jelölte volna meg világosan és biztosan művében az eszmék irányát. De az eszmék körül gondolatok faóriásai is állanak, szövevényes emberi szándékok és indulatok tenyésznek, dúsan burjánzik a mű szépsége. Mind alkalmat ad, sőt csábít arra, hogy a rendező elábrándozzék ebben a zsivajgó rengetegben, figyelme az erőteljes nagy egészről a megigéző részletre terelődjék. Irodalomban és történelemben egyszerre jár a rendező, mikor Illyés Gyula drámájának területére lép. Elkápráztathatja a leírt szó, a megírt jellem és helyzet költészete, elfeledtetheti vele, hogy e költészet nem önmagától és nem önmagáért zsong a mű lombozatában, hanem a történelem szele fújja s a történelmi valóságot zúgja. Nem csekély rendezői problémát állít a »Fáklyaláng«: Illyés Gyulában a költőt szolgálja-e a színpad, a szépség igazságát kiragyogtatva a művéből, vagy a tudós gondolkodót-e, felkutatva és megmutatva művében az igazság szépségét és irodalmiságot* és »történelmiséget« ekként szétválasztani egymástól természetesen nem helyes és üres esztétizálásnak hat. Az is. Ami nem történelmi, tehát, ami nem valóságos — akár a múltban játszódó, akár mai cselekményről van szó —, nem is irodalmi. De most, amikor a kettő olyan teljes egységben, olyan bonthatatlanul jelentkezik, mint Gellért Endrének ebben a rendezésében, példaként kell beszélni róla. Példa egyrészt maga a dráma a valóság, a történelem irodalmi kifejezésére, tartalom és forma egymást kiegészítő, szerves egységére; példa másrészt a rendezés, hogyan kell a történelemről irodalmi hangon zengő drámát a színpadon megszólaltatni. RENDEZÉSÉBEN- ----- - Gebédnek nincsen külön szempontja a mű szépségének és külön a mű igazságának közvetítésére. De nincs külön »színpadi« szempontja sem, ami pedig egyes rendezőket még mindig fogva tart és hatások kergetésére űz. »Színpadiság«, »törénelmiség« és »irodalmiság« összeolvad Gellért rendezésében, kölcsönösen szolgálja egymást. Úgynevezett »színpadi effektus«, amilyen például a drámai csomópontokat szünet tartásával, vagy a jelenet előtérbehozásával húzza alá, épúgy a mű alapeszméire mutat, mint egy-egy hangulat szép kicsengetése, vagy az összeütközések pontos kidolgozása. Mikor például Józsa Mihály közhuszár a Kossuthnak szánt, mérgezettnek vélt poharat egy hajtásra kiissza a színpad főhelyére és a jelenet középpontjába állítva, színpadi hatásnak is szép és erős, az eszmei mondanivalót, a nép hűségét és áldozatkészségét Kossuth iránt, is nagyszerűen fejezi ki. A jelenet lírai kicsengése, Kossuth mondata Józsához: »Rend csak érti a módjait, hogy megújítsa az embert — irodalmilag is úgy zárja le a helyzetet, hogy történelmi eszmét sugároz. Kossuth bizalmát a néphez s írónak, rendezőnek azt a szilárd történelmi álláspontját, hogy egy ország megújulása csak a néptől, a nép bátorságától és hazaszeretetétől várható. Ilyen sokatmondó, eszmeileg ennyire tisztázott, a reális mozzanatokat ilyen jelképes erővel átjáró részlete igen sora van a rendezésnek, úgyszólván mindvégig ilyenekkel mutat rá Gellért Endre a mű alap mondanivalóira. Színpadi hatás, irodalmi jelkép és történelmi eszme — talán a tudni utójáték egy rövid jelenetétől eltekintve, mikor az öreg Kossuth túlsóké várakoztatja a kertkapu előtt (a drámai szerkesztés hibájából) a vendégként érkező vén rózsát — mindig összefonódva jelentkezik a rendezésben, egymásra utalva, mint egy összefutó, nagy gyűrűrendszer. Ezen felül a művet összefoglalva tartja a rendezés egységes ritmusa, amely különösen a második felvonás hullámzását, Kossuth és Görgey találkozásét, összecsapásait és Kossuth megbékélést kereső szándékát úgyigazítja, hogy ebből a tengermorajból a néző a szó szoros értelmében kihallja a történelem gyorsuló, drámai lüktetését. Az író szándékának mély, művészi átélése, perspektivikus történelmi látás mind a múltba, mind a jövő felé s az irodalmi szépség és a történelmi igazság szolgálata a színpad erejével, jellemzi Gellért Endre rendezését, amely a »Fáklyaláng« előadását a Katona József Színházban megrázóan nagy és szép élménnyé teszi. KOSSUTH ALAKJÁT Bessenyei Ferenc játssza. Az időszak, amelyben e dráma Kossuthot ábrázolja, már a bukó szabadságharc legvégére esik. A fáradt, de nem a belefáradt Kossuthot kell a színésznek megjelenítenie, az utójátékban pedig az aggot, de nem az elaggottat. Ez a Kossuth előbb egy tavaszt és egy nyarat — 1849. tavaszát-nyarát — töltött álmatlan, szakadatlan munkában, majd negyven évet pihenéstelen, tevékeny, éber emigrációban. Fizikai viselkedésében letagadhatatlanoknak kell lenniök a testi erőpróba nyomainak, szellemi, lelki magatartásában pedig jelen kell lennie minden erőnek, amely a próbát kiállta. A nép kifogyhatatlan életerejét kell egyetlen emberbe sűrítenie a Kossuthot alakító színésznek s azt a jelképet, azt az eszmét is megtestesítenie, amelyet. Kossuth száz évig a szabadságáért küzdő s a ma is felszabadult magyar népnek jelentett és jelent. Rendkívül bonyolult tehát a feladat, amely Bessenyei Ferencre hárul: egyéníteni magát az alakot és megtestesíteni a gondolatot, melyet az alak képvisel. Az egyénítést Bessenyeinek úgy sikerült megoldania, hogy színészi lénye teljesen feloldódik Kossuth személyiségében, a színész tökéletesen eltűnik Kossuthban, mégpedig nemcsak pontos maszkját magára véve, hanem szenvedélyét, hazaszeretetét, nagy hitét is ma iyen átélve. S ezzel a mély átéléssel már tipizálta is a Kossuthban megtestesülő gondolatot. Nem Bessenyei, a színész, él, cselekszik, érvel és győz meg Kossuth képében a »Fáklyaláng” simpadán, hanem maga Kossuth, akit Bessenyei színmívészete forró odaadással megteremt. »Önző énünk nagy legyőzője: fiaza« — mondja Kossuth a dráma egy helyén. Nos, Bessenyei színészi énjét legyőzte ebben a szerepben Kossuth s átadta magát neki mindenestül. Bessenyei nem alakítja Kossuthot, nem alakítja sem a Görgeyrel való jelenetében az eszméiért lobogó államférfit és forradalmárt, sem később az aggastyánt, akinek lelke fiatal marad a száműzetésben is — szóval nem használ külső, mesterséges eszközt sem a fiatal hév, sem az öregkori szokások tükrözéséhez , hanem éli Kossuthot. Éli a fáradó testben el nem fáradó telki erejét, bizalmát és csalódásait, emerszeretetét és zsarnokgyűlöletét, éli azt a jövőbe vetett hittel teli rezignációt, amely a turini magányban is népe körében éltette hatalmas aggastyánt. Nagy művészi alkotás Bessenyei Ferenc Kossuthja: a magyar nép szerelmének erök tárgyát mintázta meg benne, a reális ábrázolás eszközeivel jelképet formálva a szerepből. GÖRGEY ARTÚRT Ungváry László alakítja, illetve éli át ő is ugyanolyan, bensőségesen, mint Kossuthot Bessenyei. Alakítását Görgeynek abból a hitvány megjegyzéséből növeszti ki, amelyet a tábornok akkor tett, amikor július 28-án a szegedi lőporraktár felrobbant: »Két hét múlva vége a komédiának.* Ungváry azt a Görgeyt formálja meg, aki a hanyatló forradalomban és szabadságharcban komédiát látott s mégis, legalább a végén, magának követelte a főszerepét. Görgey minden mozdulatában érezteti Ungváry, hogy a figurát a féktelen becsvágy rángatja, merev gőgje, katonás pózai mögött nem fegyelmezett öntudat áll, hanem beteges és kicsinyes hiúság lappang és mesterkedik. Igen érdekes, ahogyan játékában a színész éles határvonalat tud vonni hatalom és erő között. Ungváry Görgeyének hatalma van: az egész, szinte érintetlen feldunai hadsereg minden szuronya s főleg tiszti kardbojtja felett rendelkezik s, ezt a fölényt érezteti is kormányzójával, Kossuthtal, de nincs erkölcsi ereje. Ezen a ponton, erő és hatalom kérdésében, teremt rendet a Kossuthot játszó Bessenyei, a Görgeyt játszó Ungváry és természetesen a pártenetet irányító rendező, Gellért Endre, a két férfi viszonyában. Azzal, hogy Ungváry a goromba erőszakra, Bessenyei pedig az erkölcsi erőre építi a maga figuráját, el is dől, kié a győzelem ebben a feszült összecsapásban. Bukásában is Kossuth marad felül, holott Görgey most készül hatalma tetőpontjára lépni a forradalom és hazája romjain. Ilyen módon Ungváry az ellenforradalmat is tipizálni tudja Görgey alakjában, összegyűjtve benne az ellenforradalmi vonásokat. A Görgeyről külsejében és belsejében egyaránt hiteles, művészi rajzot egyetlen helyen zavarja meg a megírt figura hajszálnyi törése. Ott, ahol Görgey el akarja téríteni Kossuthot öngyilkos szándékától»Nem lehetsz mártír« — mondja, mert attól fél, hogy a vetélytárs, aki élete művével fölébe kerekedett, »alkotó halálával", vértanúságával is fölötte marad. Ezt a jelenetet Illyés túlzottan elpszichologizálja, nem tudja tehát eleven élettel megtölteni a színész sem. Hogy azonban a két férfi összecsapásában csakugyan két férfi s nem óriás meg törpe viaskodik egymással, hogy a párjelenetnek ilyen nagy a drámai feszültsége, az a két színész, Ungváry és Bessenyei rendkívül intenzív játékának köszönhető a találkozás mesteri megírásán kívül. Ungváry László a hiúság óriását állítja szembe az önfeláldozó hazafiság óriásával, hogy méltó ellenfelet tudott állítani Görgeyben Kossuthnak, az alakításának egyik legnagyobb, legművészibb érdeme. JÓZSA MIHÁLYT és a figurában a magyar népet, Bihari József eleveníti meg. A szerepben megvan a külső csábítás, hogy az elnyomott magyar milliók örök típusának, Tiborénak hangja szólaljon meg benne. Bihari azonban, elmélyedve a figurában, helyesen vette észre, hogy Józsa Mihály nem Tiborc. Egyetlen íze sem azonos vele, legfeljebb a muftjuk közös. Józsa Mihály az öntudatnak olyan fokán áll, ahol a panasz már nem szól, hanem cselekszik, nem fullad könnybe, hanem magatartásban és tettben nyilatkozik meg. Józsa kibontott zászlók alatt harcolt is a szabadságért, nemcsak suttogott zokszavakat, hanem dalolta is az igazság indulóit. Ez a megedzettség kitűnik Bihari játékából, tartásából, szava lejtéséből. S ha a dráma elején, főleg a túlzottan fiatalító maszk miatt, ez a játék, tartás, szóformálás kissé külsőséges is, annál elmélyültebb az utójátékban, annál őszintébb és megrendítőbb. Itt ér e Bihari az igazi Józsa Mihályhoz, a nép igazi jelképéhez, amely nemcsak hű Kossuthoz, hanem mind készebb, mind érettebb a cselekvésre Kossuth eszméinek megvalósításáért. A figura éppen ebben a lírai részben válik igazán drámaivá, míg a drámai részekben főleg lírai volt. Itt tudja Bihari a legforróbban elmondani Kossuthnak azt a vallomást, amelyet a magyar nép száz rabságban telt esztendőn át elmondani akart s amelyet most, szabadsága első éveiben, egy nagy író drámájában végre elmondhatott. E HÁROM HATALMAS ALAKÍTÁS MELLETT, amely az előadást oly feledhetetlenné teszi, igen jó — ha e három színészi műalkotást el nem is érő — ábrázolások teremtik meg a mű drámai-történelmi légkörét. Metszetekről ismert, történelmi arcok tekintenek le a színpadról az aradi minisztertanács jelenetében. S ha a Csányit játszó Siménfalvi Sándor halványabb és erőtlenebb is a kelleténél, a Vukovicsot játszó Árva János mérgesebb inkább, mint haragvó, indulatos és felháborodott, ha Aulich szerepében Somló István tudós marad is a katona, a tábornok teljes rajzával, Kárpáti Zoltán pedig Szemere szerepében kisebb méretű jellemet ad is a forradalom miniszterelnökéről, mint a történelem, mégis, együtt, hitelessé teszik a forró, históriailag és augusztusi fülledtségében is forró aradi éjszakát. Jó pillanatképet rajzol Horváth Mihályról Márki Géza és Batthyány Kázmérról Lendvai Lajos. Kossuthné alakjában Móté Erzsi nagy drámai erővel és Molnár Ferdinand szerepében Somogyvári Pál kitűnő jellemábrázolással mutatjameg Kossuthnak és Görgeynek azt a közvetlen környezetét, amely egyrészt hisztériás szerettével, másrészt vakmerő karriervágyával a történelmi tényeken túl még személyes bizalmatlansággal és gyanakvással is megmérgezte a két férfi, viszonyát. Szép, meleg, emberi alakítás Bodnár Jenő, Kossuth öregkori titkárának, Ihásznak alakjában. Díszlet: Varga Mátyás tömör, masszív aradi kazamatája és szomorkás hangulatú turini kertje; kosztüm: Nagyajtai Teréz minden apró részletre figyelő, korhű ruházata, és a remek maszkok sora méltóképpen szolgálja Illyés Gyula nagy történelmi drámájának hitelességét, hangulatát és mondanivalóját Mátrai-Betegh Béla _ Magyar Nemzet _ TÜCSÖK ÉS BOGÁR NYELVÜNKBEN Közlekedésügyi nyelvezet Érdekes felírásokat lát az ember néha jártában-keltében. A villamosvezető mellett az ablakra ilyen cédulát szoktak ragasztani, új kerékpár bekötve. Tudom, hogy mit jelent, de kellett rajta gondolkozni kicsit, míg kitaláltam. Arra figyelmezteti a vezetőt, hogy új pár kereket szereltek bele a kocsiba, vigyázzon az indításnál és a fékezésnél. Az utasnak azért szúr szemet ez a mondat, mert a kerékpárt, biciklit nem szokták bekötni, mint a könyvet, vagy a borjút. Az is igaz azonban, hogy ez az írás nem az utasoknak szól, minek értsék... Az utasokkal sokkal választékosabb és körülményesebb stílusban áll szóba a Fővárosi Villamosvasút Vállalat. Például így" „ Értesítjük az utazóközönséget, hogy folyó hó 32-én (hétfőn) nzemkezdett el a 22-es jelzésű villamosjárat közlekedését — a Petőfi-híd üzembehelyezésével szükséges viszonylatvezetési módosításokkal kapcsolatosan a Madách-tér és Borárostér közötti vonalon megszüntetjük." Szép mondat, de egy szót nem értek benne: a viszonylatot. Azelőtt a viszonylat — ha jól értettem — azt jelentette a BESZKART-nyelvben, amit ma egyszerűen (és helyesen!) járatnak mondanak, még a hirdetmények is. 44-es viszonylatról, meg 6-os viszonylatról beszéltek azelőtt. Már megörültem, hogy ez a csúnya szó eltűnt a közlekedésügyi szótárból, de most újra felbukkan. Nem is lehet pontosan tudni, hogy mit jelent itt, de azért nagyon szépen hangzik, viszonylatvezetési módosításokkal kapcsolatosan. A vasúti hirdetmények stílusa azért olyan különösen bájos, mert még valamikor Stephenson és Széchenyi idejében fogalmazták őket, és azóta se jutott senkinek se eszébe, hogy az utazóközönséggel egyszerűbb és érthetőbb stílusban is lehetne közölni a vasúti határozmányokat. Ilyen figyelmeztetéseket olvashat az ember a vasúti hirdető táblán: „Az utas köteles pontosan alkalmazkodni azon szabályokhoz és utasításokhoz, amelyek a kocsiba való beszállásra, a kocsiszakaszok elfoglalására, az utazás közben való magatartásra, valamint a vasút elhagyására nézve az üzletszabályzatban és egyéb jogszabályokban előírják és mindazokhoz az utasításokhoz, amelyeket ezek alapján a vasúti rendészetet teljesítő közegek adnak." Nemcsak a stílusa jellemző ennek a szövegnek, hanem a mondanivalója is. Igazában semmit se közöl ez az utassal, mert olyan üzletszabályzatra és jogszabályokra hivatkozva inti illedelmes viselkedésre, amelyeket szegény utas nem is ismerhet. A hivatalos hirdetmények megfogalmazói legtöbbször nem arra figyelnek, hogy mit akarnak megírni és kinek, hanem arra törekednek, hogy részletesen elmondják az összes körülményeket és pontosan alkalmazzák azokat a szakkifejezéseket, amelyeket éppen a felek, az utasok, a hirdetmények olvasói nem értenek. Ez a stílus is a bürokrácia egyik fattyúhajtása, ideje már, hogy lenyessük. Vargha Balázs __5 Emlékünnepély Petőfi Sándor születésének 130. évfordulóján Petőfi Sándor születésének 130. évfordulója alkalmából a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar Írók Szövetsége emlékünnepélyt rendezett péntek este az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában. A nagy költő arcképével, vörös és nemzetiszintű zászlókkal díszített termet zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség. Az ünnepségen részt vett Jánosi Ferenc, a népművelési miniszter első helyettese, Erdei Sándor népművelési miniszterhelyettes és irodalmi, kulturális életünk számos vezető személyisége. Darvas József közoktatásügyi miniszter, a Magyar Írók Szövetségének elnöke megnyitó szavai után Kónya Lajos Kossuthdíjas költő, a Magyar Írók Szövetsége főtitkára mondott ünnepi beszédet. Beszéde elején hangsúlyozta, hogy bár irodalmunk bővelkedik lírikusokban, de senki sem férkőzhetett oly közel a néphez, mint Petőfi, akinek verseit a magyar gyermekek szinte az anyatejjel szívják magukba. Nagy forradalmár költőnk hangja és nyelve friss és eleven maradt ma is, s a magyar nép nem felejtette el, hogy az ő szabadságáért adta életét. Ezután arról beszélt Kónya, miért él Petőfi ma is olyan mélyen a nép szívében. — Éppen forradalmisága, addig egyedülálló nép, és hazaszeretete az egyetlen magyarázat, s ez az, amiben el nem múló példaképül szolgálhat nekünk is egyénisége. Következetes és mély demokratizmusa és forradalmisága »korának bolsevikjévé teszi őt«. Nem mi mondjuk, Lunacsarszkij állapítja meg róla. Esztétikai elvei pedig nem egy ponton elérik a szocialista realizmus követelményeit. Ez avatja őt ma is minden haladó hagyományunk között a leginkább követhető példaképpé, s ezt érezte meg benne ösztönösen a nép, amely szívébe zárta. Ezután Petőfi hazafiságával foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy költészete, politikai felfogása és élete képviselte abban az időben legméltóbban a magyarságot, ő látta legtisztábban jövőjét és legkövetkezetesebben is harcolt érte. Hazafisága nagyszerű internacionalizmussal egyesült. Beszélt Kónya Lajos nagy forradalmár költő forradalmi nézeteiről és az ebből következő irodalmi, esztétikai nézeteiről. Hangsúlyozta, hogy Petőfi népiessége, a népköltészetről való felfogása demokratizmusából, művészi és egyben politikai célkitűzéseiből fakadt. — Legelőször is azzal csinált forradalmat a magyar lírában, — hangsúlyozta —, hogy közérthető nyelven írt, hogy a nép egyszerű nyelvét vitte be a költészet szentélyébe. Nagy területeket hódít meg a magyar költészetnek. Szenvedélyesen érdekli minden, ami új. A vasútról 5 ír legelőször verset s mindjárt meglátja benne a jövő távlatait. Üvegfúvókról és bányászokról ír, a szívét osztja szét köztük*. — Az igazság, az őszinteség, a becsületesség ragyogó példaképe. Élete tökéletesen fedi költészetét. »A képmorgás kitavny.ír mesterség, minden bitang ért hozzá, de nyíltan, őszintén a lélek mélyéről szólni csak a nemesebb szívek tudnak és mernek” — mondja. Kónya Lajos végül azokról a tanulságokról beszélt, amelyeket Petőfi Sándor költészete, harca és élete szolgáltat ma is népünknek. — Szenvedélyességét is példának vehetjük. Petőf költészetén valóban végigviharzik az érzelmek gazdag hullámzása, senki jobban szeretni nem tud, de gyűlölni sem. A szeretet és a gyűlölet édestestvérek, s aki gyűlölni nem tud, szeretni sem képes. Ez a mői véleményünk is, akik, mint ő, az ellenség izzó gyűlöletére akarjuk nevelni népünket. Neve híre mind szélesebb távolságokat fut be. A szovjet katonákat az ő szabadságharcos versei is lelkesítették a fasizmus elleni győzelmes háborúban, s ma oroszok és grúzok ismerik és szeretik őt, mint a maguk költőjét. Szabadságukért harcoló népek költészete benne újul meg. A Kossuth-díjas költő beszédét így fejezte be: — Petőfi köztünk van, velünk együtt küzd hatalmas szelleme az építő béke táborában, a szabad és haladó népek pártján, a világ dolgozóinak vörös zászlaja alatt. Harci zászló az a neve, a francia partoktól a Sárga-tengerig, hogyne volna az itthon, a Kiskunsági-Duna—Tisza táján, honi, szülőföldjén, ahol üzem termelőszövetkezetek dicső nevét! Kónya Lajos nagy tapssa fogadott beszéde utánművészi műsor következett Petőfi Sándor műveiből. Koszorúzás! ünnepléés Petőfi Sándor szobránál Petőfi Sándor születésének 130. évfordulója alkalmából, csütörtökön megkoszorúzták a költő dunaparti szobrát. A ködös idő, szemerkélő eső ellenére a Petőfi-emlékművet sokszáz fővárosi dolgozó vette körül, köztük nagy számban fiatalok, iskolások. Megjelent az ünnepségen Erdei Sándor népművelési miniszterhelyettes, Illyés Gyula, Zelk Zoltán Kossuth-díjas költők, Veres Péter kétszeres Kossuth-díjas író, továbbá többen politikai, irodalmi és művészeti életünk jelesei közül. A Himnusz hangjai után Horváth Ferenc, a Magyar Néphadsereg Színházának igazgatója Petőfi: »Feltámadott a tenger” című versét szavalta el, majd Benjámin László kétszeres Kossuth-díjas költő, ez alkalomra írt költeményéből részleteket olvasott fel. A Magyar Dolgozók Pártjai Budapesti Pártbizottsága neve-1 ben Földvári Rudolf, a Buda-* pesti Pártbizottság titkára, A DISZ Központi Vezetősége ne* vében Hollós Ervin, a DISZ Központi Vezetőség titkára, a Magyar Írók Szövetsége neve-i ben Kónya Lajos Kossuth díjas költő, a Magyar Írók Szövetsége főtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia nevébez Waldapfel József akadémikus, az Irodalomtörténeti Társaság alelnöke helyezett djkoszorúteti emlékművön. Rádióbírálat*. ■ 1 111 11 '"■"■“‘•Atts Csinn-Bumm cirkusz — felnőtteknek »Ezútal a felnőtteket szórakoztatjuk!* Ezzel a jelmondattal és igénnye álltak a mikrofon elé a Rádió szilveszteri műsora »legszilveszteribb« részének, a másfél órát szereplő »Csinn- Dumm cirkuszinak kedves hősei, Emilke, Kelemen, Szamóca Abris, Bukfenc és a többiek. A szilveszteri »Csinn-Bumm« azonban éppen azért sikerült igazán jól, éppen azért kacagtatott meg annyi felnőttet az az egész országban, mert nem igyekezett »felnőttes«-bonyolult, raffinált, finomkodó lenni, hanem csupán az volt a törekvése, hogy a sajátos alkalom tiszteletére még egyszerűbb és mulatságosabb legyen, mint eddig. Azok a papák, mamák, nagypapák és nagymamák, akik eddig is meghallgatták, sőt gyermekizgalommal várták a »Csinn-Bumm cirkusz« előadásait, éppen játékos, közvetlen, megragadóan naiv humoráért szerették ezeket az előadásokat. A »Csinn-Bumm cirkusz* szilveszteri adásában sem lépett túl a cirkuszi műfaj, a bohóctréfa keretén, s bár helyet adott az előadáshoz', '« hoz szervesen kapcsolódó szatirikus leleplezésekre is, elsősen-* bán a kacagtató humort, az ősi, s mégis mindig friss tartalmú bohóckodást képviselte. Tajkov András munkaérdem* rendes sztahanovista bányász újévi köszöntője a nép hangját szólaltatta meg a mikrofon előtt! s az ünnepélyes percekben igei* érdekes volt a mondanivalója.. A kárpátukrajnai magyar népi együttes vendégszereplése a Karél-Finn SZSZSZK-ban A kárpátukrajnai magyar népi ének-, zene- és táncegyüttes rövid fennállása alatt nagy népszerűségre tett szert a kárpátukrajnai terület határain túl is. Az együttes a napokban a Karél-Finn SZSZSZK városaiban, a többi között Sortavalában vendégszerepelt. A hangversenyeken Curi Oszkár cimbalmos nagy művészettel adta elő Liszt II. Rapszódiáját, Kiss Valéria orosz, valamint magyar, cseh és ukrán népdalokat énekelt. Páwsi Kerencsanyin, Szusza Mihály, él Fodor Irén magyar népet*(BMkát adtak elő nagy sikaNBSlH)