Magyar Nemzet, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-01 / 51. szám
AKi C 4 ArK Jóbarátok, példaképek írta Boldizsár Iván Egy magashomlokú, komolyszemű asszony áll a gödöllői mezőgazdasági akadémia egyik tantermében. Az üzemgazdasági tanszék hallgatói kérdéseket tesznek fel neki és ő válaszol. Eleinte nem kicsi a csodálkozás, a diákok alig akarják elhinni, hogy M. D. Ovszjannyikova asszony a mezőgazdasághoz is ért. Azt gondolták, újságíró, hiszen a hat nyelven megjelenő «Szovjet nő« című folyóirat főszerkesztője. Ovszjannyikova ugyanakkor a közgazdasági tudományok kandidátusa, ezért vezetett második útja a mezőgazdasági akadémia hallgatói közé. (Első útja, persze, az MNDSZ-be vitte.) Egy órája tart már ez a komoly kérdés-felelet játék, a Magyar-Szovjet Barátsági Hónapnak ez a naponta megismétlődő, az ország különböző helyein újra meg újra lejátszódó tapasztalatcseréje. Szovjet vendégünk a kolhozok szervezésének kérdéséről írta diszszertációját, de a magyar tsz-ek szervezéseinek kérdéseihez is kandidátusi fokon ért. A szakmai felvilágosítások, tanácsok után krissé hátralép, ezzel is érzékeltetni kívánja, hogy most valami mást, többet óhajt mondani. Ezt mondja: »Kezdetiben a mi parasztjaink sem voltak mások, mint a késtek. A mi életünk is eleinte azokat a kérdéseket vetette fel, mint most a mai magyar élet. De ti már könnyebben járjátok meg a mi utunkat. Nekünk, szovjet embereknek, öröm arra ■gondolni, hogy nemcsak magunknak dolgoztunk, hanem a mi munkánk eredménye ma sok nép — köztük a ti népetek — közkincsévé válik.* Várjon készült-e Ovszjavnykova elvtársnő erre a ki szónoklatra? Vagy nem is szónoklat volt ez valójában, hanem ott, a munkásokból lett mezőgazdasági hallgatók között farkadt gondolatok, amelyek emberien közvetlenek és ugyanakkor általános érvényűek. Ovszjannyikova szavait szinte jelmondatként lehetne felírni a barátsági hónap fölé, valóságos tömény foglalata a szovjet és a magyar nép elvtársi és testvéri kapcsolatainak. Nekünk nehéz volt... nektek már könnyebb. És a mi nehézségemként kárpótol a ti könnyebb utatokon érzett öröm... Micsoda fenséges és micsoda újszerű gondolatok! ..Csak néhány napja járják az országot ezidei szovjet vendégeink. Fel lehet-e már mérni tanácsaik hatását? Fel lehet-e mérni a tavaszi pirkadást, amely most moccan meg a barázdák röged között? A dolgozó paraszt és az agronómus, azok, akik előtt Ovszjannyikova asszony szép és bölcs szavait mondta, bizony fel tudják mérni, most is, az elkövetkező termésen is. A mi szovjet vendégeink minden évben akaratlan szimbólum gyanánt a tavaszi pirkadatkor jönnek el hozzánk, arra emlékeztetve egész népünket, hogy a felszabadító szovjet emberek is az évnek ebben a legtitokzatosabb, legtermékenyebb, legzsendítőbb korában jöttek el hozzánk. A barátság küldöttei csak néhány napja vannak itt, de máris érezzük, nemcsak az újság olvasásakor, de mindennapi életünkben is a jelenlétük okozta tavaszi pezsdülést. Egész népünk legkedvesebb vendégeiként fogadja a barátság küldötteit, de ahogy napról napra dolgozni látjuk őket, meg kell mondanunk, nem úgy járnak-kelnek itt köztünk, mint a vendégek. Nem vendégeskedni jöttek, hanem tanítani, nem pihenni, hanem gondolatot ébreszteni, tanácsot adni, segíteni. Régi barátunk, Bárgyán professzor, a kohászat egyik legnagyobb, talán a legnagyobb szakértője ma a világon, szombat délelőttjét a diósgyőri rekonstrukciónál tölti, az ebédet »írti hagyja«, délután elmegy Aggtelekre, még este Rudabányára. Tolmácsai, kísérői azt gondolják, hogy vasárnap pihenni fog.Pihenni is hagyja a többieket, de délelőtt visszamegy Diósgyőrbe. Eszébe jutott valami. Eszébe jutott, hogy meg kellene mondania a diósgyőri mérnököknek, automatizálják az ércmérleg-kocsi szállítását. Van valami mélyen megindító és egy egész népnek, de különösen e nép értelmiségének példamutató abban, hogy egy nagy tudós, aki korra már nem fiatal, hiszen hetven éves, nem rösteli zsúfolt hétköznapok után vasárnapját is arra szánni hogy egy-egy gesztussal, egyegy tanáccsal a mi munkánkat gyorsítsa, közvetve életünket gazdagítsa. Vagy itt van Q. M. Goncsarov, a pedagógus. Látogatást tett a közoktatásügyi minisztériumban. A tanítás módszereiről beszélt — legalábbis így mondta. Az ottlevő magyar tanítók és tanárok, főosztályvezetők és miniszterhelyettesei úgy érezték, hogy a tanítás lényegéről szól. A szocialista tanításéról természetesen fe olyan nevelők kellenek — mondotta —, akik tudatában vannak elveink győzelmének és elsajátítják a marxista-leninista elméletet.« Ez a mondat egymagában is fontos és alkalmas arra, hogy az oktatásügy magyar vezetői jól elméjükbe véssék. De elevenné, a mindennapi szovjet élettől valósággal duzzadóvá akkor vált, amikor Goncsarov hozzáfűzött egy derűs, szinte csipkelődő, mélyen igaz mondatot: „Amit mondtam, persze, nem azt jelenti, hogy minden tankönyvben deklinálják-konjugálják a marxista-leninista tanokat.* Mindjárt meg is magyarázta, hogyan gondolja: a nevelők a politikai fogalmakat a mindennapi élet jelenségein keresztül magyarázzák meg diákjaiknak. Aki pedig az iskolai fegyelem kérdésével foglalkozik, legyen az tanár vagy szülő, nem fogja elfelejteni Goricsarovot. Szovjet vendégünk Comeniust, a 400 év előtti nagy cseh pedagógust idézte: »Iskola fegyelem nélkül — vízimalom víz nélkül.* Valerij Druzin, a Zvjezda főszerkesztője, a legnehezebben átadható tapasztalatot: az írók nevelését adja tovább száz és egy példán át a magyar íróknak. Bondarcsuk, akit millió és millió mozilátogató Tutarnov néven ismert meg és zárt a szívébe, elmondta, hogyan készültek Krasznodonban, a mártír-bányavárosban az „Ifjú Gárda” filmfelvételei, hogyan éltek hónapokon keresztül bányászok között. Azóta is leveleznek velük, Bondarcsuk és színésztársai el-ellátogatnak Krasznodonba, a krasznodoniak pedig Moszkvában jártukban nem mulasztják el felkeresni színészbarátaikat. Mikor ezt olvastam, az jutott eszembe, amit Nazim Hikmet kérdezett tavaly a magyar íróktól: »Van-e köztelek olyan, akinek sakkpartnere van munkások között? Vagy olyan, aki csak úgy betoppanhat egyegy parasztcsaládhoz bejelentetlenül, baráti vacsorára vagy vasárnapi italra?* A magyar művészeknek és íróknak még meg kell teremteniök a legszélesebb néprétegekkel azt a kapcsolatot, amelyet a szovjet írók és a szovjet művészek már létrehoztak. A kapcsolat megteremtése az emberekkel: ez az, amit minden ember megtanulhat a barátság küldötteitől. A közvetlen emberhang, a baráti fellépés: ez a tapasztalatok átadásának legjobb évhálózata. Szovjet vendégeink úgy beszélnek hozzánk, mintha régi ismerősök lennének. Ezért van az, hogy mi is olyan bensőséges bizalommal fordulunk hozzájuk útbaigazításért. A második tanulnivaló, amit már néhány napos ittlétükből is gyümölcsöztethetünk, ez teljesen önmagukat adják, nem riadnak vissza a személyes hangtól, az élményanyagtól és éppen ezáltal képviselik az egész szovjet népet. Nem elégednek meg az általánosságokkal. Úgyisakkor, amikor az egész szovjet nép nevében adják át a szocializmus építésének tapasztalatait, elmondják egyéni élményeiket is. A barátság küldöttein keresztül jobban megismerjük az egész szovjet népet és ugyanakkor megismerünk egy-egy nagyszerű embert is. Azt tanulhatja meg — harmadszor — a kohász- és a bányamérnök, a zongoraművész és a pedagógus, a fizikai kutató és az MNDSZ-funkcionárius, az egyetemi tanár és az agronómus-jelölt egyaránt, hogy miként kell elválaszthatatlan egységgé ötvözni az elméletet és a gyakorlatot. Bargyin a kohászatban, Gydkusin a szerszámgép-konstrukcióban, Bondarcsuk a színészetben, Goncsarov a nevelésben, Ovszjannyikova a mezőgazdaságban, Miljutyin és Gilelsz a zeneművészetben úgy valósítják meg a marxizmusleninizmus elveit, hogy élik azt, hogy személyes példájukból, életükből, munkájukból, alkotó tevékenységükből mi visszakövetkeztethetünk arra: Bargyin, vagy Miljutyin, Ovszjannyikova vagy Bondarcsuk szocialista emberek. Mindannyian, mint élő példáikból tanulhatjuk meg — negyedszer — legkedvesebb vendégeinktől a hazaszeretet és az internacionalizmus nagyszerű egységét és annak alkalmazását. Alaga ez az országos tapasztalatátadás a szovjet nép dús élményanyagának átplántálása magyar talajba, valósággal klasszikus példája a nemzetközi szolidaritásnak. Az az emelkedett és megindult hang pedig, ahogyan ezek a szovjet emberek szülőföldjükről beszélnek, példaképe a szocialista hazaszeretetnek. Sohasem felejtem el, amit három évvel ezelőtt Dubrágának, a textilmunkásnőnek a szájából hallottam. A küldöttek sajtófogadásán egyik nyugati újságíró kissé kihívóan kérdezte, hogy ő is bölcsődében és napközikben nevelkedett-e. A fiatal szovjet lány kiegyenesedett, azután utolérhetetlen méltóságg, mondta. »Engem ketten neveltek. Édesanyám és szovjet hazám. Mind a kettőt egyformán szeretem. Igen, ez az, amit legtöbbet tanulhatunk szovjet barátainktól: emberség. Bargyin a miskolci egyetem diákjainak mondta: »Az acél abban az állapotban, ahogyan a kemencéből nyerjük, nem felel meg az életben szükséges követelményeknek Még át kell mennie a megmunkálás és az edzés különböző stádiumain.* Bargyin az egyetem kapuit elhagyó mérnököt hasonlította a kemencéből kiömlő acélhoz. A hasonlat szocializmust építő egész népünkre áll. Az acélt meg kell edzeni és az emberi léleknek olyan kohászai edzik, mit* a szovjet emberek. A magyar szakszervezetek XVIII. kongresszusának második napja Felszabadulási Hét tartására hívta fel az ország dolgozóit áprilisi tiszteletére a sztálinvárosi küldöttség A magyar szakszervezetek XVIII. kongresszusának folytatólagos tanácskozásán elsőnek Németh János, a SZOT ellenőrző bizottságának elnöke ismertette a szakszervezetek pénzügyi gazdálkodását. Jellemző a SZOT költségvetésére, hogy az 1953. évi költségvetésben kulturális célra előirányzott összeg közel háromszorosa az 1949. évinek. A SZOT területi kultúrotthonokat létesített Miskolcon, Pécsett, Győrött, Veszprémben, Kecskeméten, Egerben és Nyíregyházán. , Nagy Ferenc, a sztálinvárosi építők szakszervezeti bizottságának titkára az egyéni és a brigádversenyekről számolt be. Blaha Béla, a bányaipari dolgozók szakszervezetének elnöke megállapította, hogy Kristóf István jogosan bírálta beszámolójában a bányász-szakszervezet mukáját. Kiemelte, hogy a bányászok döntő többsége lelkesedéssel vesz részt a szocialista mankaversenyben. Ezt bizonyítják azok az eredmények, amelyeket az elmúlt évben a széntermelés területén elértünk. A szénelők versenye mellett azonban nagyobb gondot kell fordítani a szállítók, a fenntartók, az elővárásokon és a feltáráson dolgozók versenyének kiszélesítésére. A bányászok és gépkezelők február 15-i országos tapasztalatcsere- értekezletén is felmerült annak fontossága, hogy a műszakiak versenyének fellendítésével biztosítsák a munka műszaki feltételeit. Versenyezzenek egymással a műszaki vezetők, a szakmai tervek teljesítéséért és túlteljesítéséért. Gazda Géza Kossuth-díjas megállapította, hogy a javaslata nyomán megindult takarékossági mozgalom egyedül a Rákosi Művekben egy év alatt körülbelül 25 millió forint megakarítást eredményezett. Az Ózdi Kohászat dolgozói 21 millió forint megtakarításról számolnak be. Hangsúlyozta, hogy a Gazda-mozgalom elterjedését elsősorban a bürokrácia akadályozza. Bárdi Béla, az Ózdi Kohászati Üzemek főmérnöke kiemelte, hogy nem használták fel kellő mértékben a szovjet tapasztalatokat és javaslatokat. Hangsúlyozta, hogy ma már a kohászok nem dolgozhatnak ugyanúgy, azokkal a módszerekkel, mint tíz ével ezelőtt, bizottságának elnöke beszélt arról, hogy milyen fontos a szoros kapcsolat kiépítése a szakszervezeti funkcionáriusok és a műszaki vezetők között. Kresák Magdolna, a szuhakállói bányászok gépkezelője elmondotta a kongresszus előtt azt a hősi harcot, amit a 17 szuhakállói bányász folytatott a vízbetöréses aknában. Még odalent levelet írtak Rákosi Mátyásnak és megfogadták, hogy termelő munkával hálálják meg megmentésüket. Ezt bányászbecsülettel teljesítik is, üzemük eddig 101 százalékra teljesítette havi tervét. * A szünet utáni ülésen részt vett Apró Antal építőanyagipari miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, Altomár Iván élelmiszeripari miniszter, Kossa István általános gépipari miniszter is. A szünet után elsőnek Komor Imre, a Szabad Nép szerkesztőbizottságának helyettes vezetője szólalt fel. Leszögezte, hogy a kongresszus csak akkor végezhet eredményes munkát, ha bátor, következetes és konkrét kritikával tárja fel a szakszervezeti munka hiányosságait. Stanielaw Kowalczyk, a Lengyel Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára üdvözölte ezután a kongresszust és kiemelte, hogy ötmillió lengyel szervezett munkás szívélyes és baráti üdvözletét hozta. — Örömmel figyeljük a szocializmusért és békéért velünk együtt harcoló magyar nép gazdasági, szociális és kulturális eredményeit — mondotta, majd beszámolt a szocializmus építéséről Lengyelországban. A sztálinvárosi dolgozók felhívása Claus Alajos a Sztálin Vasmű Kossuth-díjas főmérnöke a Sztálin Vasmű nagyolvasztójának építői nevében köszöntötte a kongresszust. — Jól tudjuk, hogy ötéves tervünknek a kohászatra vonatkozó feladatai csak akkor valósít!ja'ők -me&V'ha- * Sztálin -Vemű hatalmas berendezései a tervezett időpontban bekapcsolódnak a termelésbe — mondotta. — Minden erőfeszítésünknek arra kell tehát irányulnia, hogy biztosítsuk az előírt határidők pontos betartását, sőt lehetővé tegyük a berendezések határidő előtti üzembehelyezését. Minden tonna nyersvas, nyersacél, hengerelt áru, amelyet a tervezett időpont előtt bocsátunk a népgazdaság rendelkezésére, gyorsítja szocialista fejlődésünk ütemét, erősíti felszabadult hazánk építését. Mi, a nagyolvasztó építői elhatároztuk — folytatta —, hogy hazánk felszabadulása ünnepének tiszteletére március 20-tól április 4-ig „Felszabadulási Hetet” tartunk, amelynek keretében újabb termelési győzelmekkel bizonyítjuk be a felszabadító Szovjetunió iránt, Sztálin elvtárs iránt érzett hálánkat és forró szeretetünket. A kongresszus részvevői nagy lelkesedéssel fogadták a sztálinvárosiak kezdeményezését. Mekis József javasolta, hogy a kongresszus szólítsa fel a szakszervezetek megválasztandó országos tanácsait, segítse elő, hogy ez a kezdeményezés az ország minden üzemére kiterjedő tömegmozgalommá szélesedjék ki. Cseterki Lajos, a pedagógus szakszervezet elnöke volt a következő felszólaló. Arról beszélt, milyen nagy segítséget jelent az iskola munkájának továbbfejlesztésében a szovjet nevelők tapasztalatcseréje. Mekis József, a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke a kollektív szerződésekről beszélt. Ezeknek a szerződéseknek az ereje abban van, hogy a kritika és önkritika, valamint a tömegek alkotó kezdeményezésének sokoldalú fej - .■’sitz.cp alapjai* bevonják a dolgozókat a termelés irányításába. Ezután Marcel Dedieu, a Francia Általános Munkásszövetség végrehajtóbizottságának tagja üdvözölte a kongresszust a Francia Szakszervezetek Központi Tanácsa nevében. Kiemelte, hogy a francia küldöttség nagy figyelemmel kíséri a magyar dolgozók építőmunkáját, amely egy új gazdasági és társadalmi rend felépítését, a magyar nép boldogságát szolgálja. Beszélt a francia nép békeakaratáról s arról a módszerről, amelynek alkalmazása Franciaországban a demokratikus szabadságjogok eltiprására, az állam fasizálására irányul. — A francia munkásosztály azonban mind tisztábban és világosabban látja a fenyegető veszélyt és az amerikai dollárokkal szégyentelenül megvesztegetett mindenrendű és rangú szakadárokkal szemben megszervezi erőit és a napról napra mindjobban erősödő egységfrontjával minden téren szembeszáll az óceánontúlról ösztönzött új fasizmus szörnyű támadásaival — mondotta. Borbás Lajos, a MEDOSZ elnöke felszólalásában rámutatott arra, hogy a mezőgazdasági és az erdészeti dolgozók nagy lelkesedéssel fogadták az elmúlt év tavaszán szakszervezetük megalakulását! Azóta 1452 üzemben választották meg az üzemi bizottságot és a szakszervezet taglétszáma meghaladja a 150.000-et. Utána Sági László, a Hámán Kató Fűtőház üzemi A nagy tapssal fogadott felszólalás után Loy Árpád, az alberttelepi szénbánya Kossuthdíjas frontmestere szólalt fel. s Brigádommal a héten kongresszusi műszakot tartottunk s 210 százalékos átlagos eredménnyel 280 tonna szenet termeltünk ki terven felül négy nap alatt* — mondotta, majd bejelentette, hogy hazánk felszabadulása 8. évfordulójánaktiszteletére eredményeiket tovább akarják fokozni s április 4-ig folyamatosan emelik mostani 158 százalékos teljesítményüket. Végül a bányászdolgozók nevében elfogadja a sztálinvárosi dolgozóknak elhangzott felhívását és ígéretet tett, hogy egyenletes termeléssel a bányászok lemaradásának behozásával s tervük teljesítésével akarnak hozzájárulni országunk, a béketábor erősítéséhez. Walter Sacchetti olasz küldött elmondotta, hogy az olasz dolgozók harca a munkához való jogért a kapitalisták profitéhsége ellen és a béke megszilárdításáért egyre élesebbé váltak. Olaszországban ma két és félmillió munkanélküli van. Különösen azóta, mióta életbelépett a Manshall-terv és ezt követően a Schuntam-terv, nőtt meg a munkanélküliek száma. Az olasz dolgozók nem engedik magukat behálózni azokkal a hazugságokkal és rágalmakkal, amelyeket az imperialisták a Szovjetunióra, a népi Kínára és a többi népi demokráciára szórnak — mondotta. — Az olasz dolgozók szilárdam folytatják harcukat életszínvonaluk növeléséért és a béke megvédéséért. Utána Kádas István, a DISZ Központi Vezetőségének titkára a dolgozó és tanulóifjúság nevében üdvözölte a kongresszust, majd Brutyó János építésügyi miniszterhelyettes a szakszervezetek és az állami szervek együttműködésének kérdésével foglalkozott. A kongresszus szombat délutáni tanácskozásán Gusztáv Hnilicka, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára is felszólalt. Elmondotta, hogy amióta Csehszlovákiában legyőzték a reakciót, az imperialisták kémeket, gyilkosokat és diverzánsokat küldenek az országba. A csehszlovák dolgozó nép az osztályellenséggel folytatott harcban megacélosodik, éberebbé és elővigyázatosabbá válik, így váltja valóra Gottusald szavait, amelyeket a Csehszlovák Kommunista Párt országos konferenciáján a múlt év decemberében mondott: »Nem, Csehszlovákia nem lesz második Jugoszlávia« — Ebben a harcban, amely egyúttal a burzsoá nacionalizmus, kozmopoltizmus és cionizmus elleni harc, erősödik a proletárinternacionalizmus — mondotta. — Csak a proletárinternacionalizmus alapján lehet a barátságot, a szövetséget, az együttműködést és egymás megsegítését fejleszteni. Döbrerei Károly, a Textil- és Ruházatiipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke után Varga Zoltán, a szakszervezetek Borsod megyei tanácsának elnöke szólalt fel. Constantin Butaru, a Román Szakszervezetek Központi Tanácsának nevében üdvözölte a kongresszust. Elmondotta, hogy a Román Népköztársaság dolgozói ugyanolyan kitartással, ugyanolyan határozott léptekkel haladnak előre az új, boldog élet megteremtésének útján, mint a magyar dolgozók. — Az elmúlt évben jött létre hazánkban a Magyar Autonóm Tartomány, pártunk Lenin—• Sztálin tanításán alapuló nemzetiségi politikájának ez újabb nagy eredménye — mondotta. — A Magyar Autonóm Tartomány létesítésével még erősebbé, vált dolgozó népünk politikai és erkölcsi egysége — a román nép és a nemzeti kisebbségek megbonthatatlan barátsága. Több hozzászólás után Borbás Lajos felolvasta a Koreai Szakszervezeti Tanács központi bizottságának a kongresszushoz intézett táviratát. A felszólalásokra Kristóf István, a SZOT főtitkára válaszolt. Utána a kongresszus elfogadta az ellenőrző bizottság jelentését. A tanácskozást vasárnap reggel folytatják. Loy Árpád a bányászok nevében elfogadta a sztálinvárosiak felhívását