Magyar Nemzet, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-05 / 103. szám

6 Hétfőn már szenet adott a hazának az új oroszlányi külszínfejtéses bánya Ú Újabb munka­győzelmek a választási békeversenyben A nagy lelkesedéssel ünnepelt május elseje után a gyárak, bányák, termelőszövetkezetek dolgozói, fokozott munkával, a munkás hétköznapok tetteivel fejezik ki napról napra, hogy munkájukkal is a Népfront pro­gram­jára szavaznak. Hétfőn, május 4-én már sze­net adott a hazának az új orosz­lányi külszínfejtéses bánya. Há­rom hónappal ezelőtt a Tata­bányai Szénbányászati Teszt mérnökei próbafúrásokat kezd­tek a XVII-es aknától észak­nyugatra. Már az első kísérletek eredménnyel jártak, alig 8 mé­terrel a föld színe alatt a kuta­tók mintegy 4 méter széles szénmezőt találtak. Hatalmas munka indult meg az oroszlányi erdő közepén. Másfél hónap alatt 23 hektárnyi erdőt vágtak ki, 3 és fél kilométer hosszú­ságú, nagyfeszültségű áram­vezetéket, 1700 méter utat és 6000 méter vasutat építettek. A munka hősies lendületétől in­dítva a bányászok, erdőmunká­sok, mérnökök és útépítők fel­ajánlották, hogy május 1-re sze­net ad a külszínfejtéses bánya. Április 29-én, szerdán éjjel és csütörtök délelőtt szakadó eső­ben szinte megállás nélkül folyt a munka. A szénmező egy ré­szét már feltárták, indulásra készen álltak a nagyteljesít­­­ményű baggerek, a kaparó- és gumi szállítószalagok is. Csü­törtökön délben a hatkilométe­res vasúton elindult próba útjá­ra a mozdony. A bánya munká­ra készen állt. A szakadó eső­ben, sártengerben azonban a baggerek nem tudtak dolgozni, s így az oroszlányi külszínfej­téses bánya első széntonnáit csak hétfőn, május 4-én indí­tották el a gyárak, kohók felé. Az oroszlányiak mégis megtart­ják szavukat, mert a bánya az elkövetkező napokban annyi szenet ad majd, mintha a fejtés elsején megindult volna. A választási békeverseny mun­ka lendületében ismét nagyjelen­tőségű újítást valósítottak meg a győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban: a forgácsolás nél­küli fogaskerék gyártását. Bors János, a préskovácsüzem veze­tője komplex brigádot alakított a forgácsolás nélkül gyártható fogaskerekek készítésének meg­oldására. A brigád sok kísérlet után, sok nehézséget legyűrve végre megtalálta a megoldást. Először az úgynevezett bolygó kúpfogaskerék gyártásánál pró­bálták ki az új módszert, amelynek lényege az, hogy pon­tos méretre készített formákba préseli. A régebbi módszer sok fölösleges anyagot hagyott rajta a fogaskeréken, amit az­tán az eszterga- és a fogazó­gép távolított el. Most az új el­járással nemcsak anyagot, ha­nem egy-egy fogaskerék meg­munkálásánál a fogazógépen 28 percet, az esztergapadon pedig 4 percet takarítanak meg. Kalla Kálmán, a Kőbányai Vas- és Acélöntöde főmérnöke, a választási békeverseny során páros verseny­re hívta ki az Acélöntő- és Csőgyár, valamint az Újpesti Vasöntöde főmérnö­két. A verseny célja a második negyedévi terv sikeres teljesí­tése. Kalla Kálmán a verseny­­felhívásban a többi között vál­lalta, hogy a második negyed­évben az acélöntöde és vas­öntöde egyaránt 10—10 száza­lékkal túlte­jesíti tornatervét. Az acélkihozatalt az elmúlt évi 41-ről 45 százalékra, a vas­­kihozatalt 75 százalékról 85 százalékra növeli. Ugyanakkor erőteljesebb harcot indít az ön­tödei selejt ellen. A Kőbányai Vas- és Acélöntödében megkez­dik a centrifugál acélöntés kí­sérleteit. A versenykihívás a munkavédelem fokozásáról s az exporttervek maradéktalan telje­sítéséről is szól. S­P­O­R­T Három nap ünnepi sportja labdarúgó döntővel és hét tavaszi idénynyitóval A három nap sporteseményei sorából kiemelkedett a Labdarú­gó KP­­ döntő mérkőzésének számító Honvéd-Bástya mérkő­zés, amelyre az Üllői­ úton több mint 30.000 néző volt kíváncsi. A­­két élcsapat az első félidőben sorra elhibázta a gólhelyzeteket (félidő 0:0 volt). Szünet után a Bástya többet támadott, mint a Honvéd, de annak csatárai jobban kihasználták kevesebb gólhelyzetüket, mint a Bástya s 2:1 arányban megnyerték a mér­kőzést. A többi NB I. eredmény: Dó­zsa—Sortex 1:1 (1:1), Vasas— Győr 5:2 (3:1), Sz. Honvéd— Sztálin Vasmű 1:1 (1:1), Postás —Csepel 2:2­­(2:0), Kinizsi— Starján 0:0, Szhelyi Lók.—Do­rog 1:0 (1:0). Az NB I. állása: Honvéd 14, Bástya és Vasas 11, Dózsa 10, Szeged 9, Győr, Kini­zsi és Szhelyi Lók. 8, Postás és Starján 6, Csepel és Sortex 5, Sztálin Vasmű 4, Dorog 3 pont. Az ünnepi műsorban nem ke­vesebb, mint hét sportágunk tar­totta meg tavaszi idénynyitóját. Atlétikában az Előre tartotta meg az első pályaversenyt, amelynek ki­emelkedő eredményei: kalapácsvetés: Németh Imre 57.82 m, magasugrás: Szabó A. és Földessy 185 cm, disz­kosz: Klics 50.31 m. 200 m: Ada­taik 22.6 mp. 3000 m: Szabó M. 8.35 p, nők: diszkosz: Józsáné 41-86 m. 100 m: Soós 12.8 mp. 200 m: Ti­kovszki 26.4 mp. A kerékpárosok pályaidénynyitóján Szekeres II. olimpiai helyezettünk nyerte a re­pülő lóversenyt, míg Pásztor győze­lemmel mutatkozott be a 3x15 km-es motorvezetéses versenyben Patakival szemben. Ünnepélyesen nyitották meg a Margitszigeten az idei tenisz CSB-t is, amelynek első eredményei: fér­fiak: Dózsa—Kinizsi 6:1, Vasútépítő —Autótaxi 9 :0, Honvéd—MÁVAUT 11 0, Vasas—VT 5:4, nők: Dózsa— Lendület 9:0, Vasas—Vasútépítők 9:0, Honvéd—VT 5:4, Csepel—Kini­zsi 6:3. Ugyancsak a Margitszigeten, a Sportuszodában folyt le az orszá­gos vízilabda bajnokság ünnepélyes megnyitója, amely után a Honvéd 6:1 (3:1) arányban győzött Eger el­len, a Kinizsi 6:0 (3:0) arányban győzte le a Szegedi Dózsát, míg a nagyon feljavult Szolnoki Dózsa 3:3 (1:1) arányban játszott a Vasassal. Dózsa—Bástya 3:2 (1:1), B. Lók,— Izzó 2:2 (2:0). Az idénynyitó regat­tán hosszú távon a V. Meteor, Kini­zsi, Honvéd nyerte a férfi, a Va­sas a női I. osztályú számukat A motorosok idénynyitói közül május 1 én a Margitsziget pesti Dunaágában rendezte meg a BTSB az első motorcsónak versenyt amely­nek győztesei a sporthajók közt: Tótisz, Makrai, Máté, H. Kovács, a fetrahajók közt Pfeifer, Balya, Hor­tobágyi, az oldalmotoros hajók közt: Juranka, Pulszki, Sándor, Jurth, Perlaki, gumikajakkal, Lukács, ro­hamcsónakkal Varga. Az első moto­ros salakpálya versenyen nagyszerűen szerepeltek a vidéki motorosok, akik az összes számokat megnyerték. A több­ sportág rendezései kö­zül kiemelkedik Kádas Géza Debrecenben elért 58 mp-es ide­je a 100 méteres gyorsúszásban, míg Dobsa az önműködő sport­­pisztoly-lövésben 60/582 körös eredménnyel beállította a világ­rekordot, legyőzvén az olimpiai bajnok Takácsot és az olimpiai helyezett Kun Szilárdot.­­ A labdarúgó keret Olaszország ellen Az Olaszország ellen május 17-én lejátszandó Európa Kupa­­mérkőzésre a következő labda­rúgó válogatott keretet jelölték ki: Grosits és Geller kapusok, Buzánsz­ki, Lóránt, Borzsei, Lan­tos hátvédek, Bozsik, Zakariás, Kovács I. fedezetek, Budai II., Sándor, Kocsis, Hidegkúti, Pa­lotás, Puskás, Czibor csatárok. Egy tizenegyes találat, 66.000 forintos főnyeremény a Totóban A Totó 18. fordulójának eredmé­nyei: 147.424 darab kettős tippszel­­vény, 221.136 forint felosztásra ke­rülő nyeremény. 12 találatos szel­vényt nem találtak. Az egy darab 11 találatos szelvény beküldője 66.357 forintot, a 14 darab 10 talá­latos 4737 forintot, a 187 darab 9 találatos 475 forintot kap szelvé­nyenként. A 12 találatos szelvény: Győr— Vasas 2:5 (2), Szombathely—Dorog 1:0 (1), Sortex—Dózsa 1:1 (x), Ki­­nizsi—Salgótarján 0:0 (x), Postás— Csepel 2:2 (x). Szeged—Sztálin Vas­mű 1:1 (x), B. Lók.—Misk. Lók. 2:2 (x), Lőrinci—Pereces 1:4 (2), Sz. Lók—Sz. Petőfi 2:0 (1), Tatab. Bp. —Szombathelyi H. 2:6 (2), Várpa­lota—Szombathelyi VL 2:0 (1), Sör­gyár—V. Meteor 1:1 (x). Százezrek a kerékpáros Békeverseny útvonalán Pozsonyban a május 1-i fel­vonulás menetében 16 nemzet kerékpáros csapatának 93 ver­senyzője vonult a Sztálin-térre s indult a május 14-ig tartó Prága—Berlin—Varsó Békever­seny első szakaszára. Pozsony­ban­­és az útvonalon mindenütt, majd Prágában százezreik néz­ték a versenyt és ünnepelték a béke nagy gondolatát. Az első három szakasz győz­tesei: Eloot, Belgium (Pozsony —Brno), Pedersen, Dánia (Brno —Prága), Deut­sch, Ausztria (Prága—Karlovy-Varry), csapat­­győzttesek: Anglia, Dánia, Cseh­szlovákia, magyar helyezések: 15. Szabó, 28. Kisdala, illetve 24—33. Kisdala és Sípos, csa­patban: a magyar csapat 8, 12. illetve 10. volt. .4 harmadik szakasz után: 1. Anglia, 2. Belgium, 3. Dánia, 11. Magyarország, egyénileg: 1. Deutsch, 2. Maitland (angol), 3. Pedersen. A magyar versenyzők közül Kisdala áll legjobban, a 23. helyen. ­ . Jaspar Serraff. NAPI KRÓNIKA ■UMUUianraomniHiaiiiainiiiiiuainaiMuuiti tuninmiuumimiiimuuimiDimuwimt — A­­Magyarország a béke országa* című kiállítást a meg­nyitás napja óta már sokezren tekintették meg. A látogatók nagy száma is azt bizonyítja, hogy népünket mélyen érinti mindaz, ami a nemzetközi béke­harc kérdéseivel függ össze. Nagy érdeklődés kíséri a kiállí­tás filmvetítését is. Sokan né­zik meg a »N­épünk békét akar« című dokumentfilmet, amely a III. Magyar Békekongresszus eseményeit eleveníti meg. A lá­togatók közül igen sokan je­gyezték be nevüket a kiállítás vendégkönyvébe. A vendég­könyvben ott szerepel a május elsejei ünnepségekre hazánkba érkezett szovjet és kínai szak­­szervezeti küldöttségek tagjai­nak neve is. A kiállítás minden nap reggel 9 órától este 9 óráig tekinthető meg.­­ A kínai kulturális delegá­ció ajándékai színjátszó és báb­játékos csoportok számára. A Művészeti Együttesek II. Orszá­gos Versenyének április 4—5-i és 11—12-i színjátszó és báb­játékos díszbemutatóin szere­pelt csoportok közül a Szegedi Kenderfonógyár, a pécsi SZOT- üdülő, a mezőtúri kultúrotthon, a budapesti VERTESZ-vállalat és a szakszervezetek Borsod megyei tanácsának színjátszó csoportja, a békéscsabai Úttörő­ház, a rábapatyi pedagógusok bábjátszó csoportja, a bonyhádi járási kultúrház »Obrazcov«­­bábszínháza és a budapesti XIV. kerületi MN­DSZ stúdió-bábszín­háza a hazánkban tartózkodott kínai kulturális küldöttségtől az új szocialista kínai festőművé­szet, s a népi ipar- és képző­művészet alkotásainak repro­dukcióit kapta ajándékba. Az Épületelemgyártó Vállalat — amely a sztálinvárosi díszbe­mutatón szerepelt —, selyem­szőttest kapott, amely Mao Ce­­tung arcképét ábrázolja. — A hazánkban tartózkodó külföldi küldöttségek megtekin­tették a III. Országos újítókiál­­lítást. A szovjet delegáció Va­­szilij Grigorjevics Szilujanov, a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Tanácsa osztályveze­tője vezetésével a vasárnap dél­előtti órákban kereste fel az újítókiállítás, míg a többi kül­döttség tagjai szombaton dél­előtt látogattak el a kiállítás színhelyére. A külföldi küldött­ségek tagjai valamennyien a legnagyobb tetszéssel nyilatkoz­tak a kiállítás gazdag, tanulsá­gos anyagáról. A kiállítást va­sárnap estig több mint 150.000 ember nézte meg. Halálozás: Csiszér János szobrász­művész 70 éves korában meghalt. Temetése a Budapesti Városi Tanács által adományozott díszsírhelyen 7-én 3 órakor lesz az Új Köztemető­ben.­­ A Nemzetközi Sztálin­­békedíj érmét ábrázoló posta­bélyeget hoztak forgalomba a Szovjetunióban. A Szovjetunió postaügyi minisztériuma új pos­tabélyeget bocsátott ki, amely a Nemzetközi Sztálin-békedíj érmét ábrázolja. A bélyeget Sz. Pomanszkij szovjet képző­művész tervezte. Az új postabé­lyeg április 30-án került for­galomba.­­ A dolgozók boldog életét tükrözi a Szolnok megyei MS­ZT-szervezet képkiállítása. A kiállítás gazdag anyaga épülő hatalmas békeműveink mellett bemutatja, mit kapott Szolnok megye eddig tervünktől és mit köszönhet a megye dolgozó né­pe a Szovjetunió segítségének. — Aj. Országos Filharmónia hírei. Május 5-én, a Bartóki-teremben fú­vós kamaraestet rendeznek. A hang­verseny érdekessége, hogy Feren­­csik János Kossuth-díjas karmes­ter a Magyar Népköztársaság ér­demes művésze ezúttal mint zon­goraművész mutatkozik be Mozart zongora­ötösében. Az esten szere­pel még a Budapesti Fúvósötös és Török Erzsébet. — Werner Richter német zongoraművész május 6-án ,a Zeneművészeti Főiskola nagytermé­ben Rahmaninov ,, Rapszódia egy Paganini témára" című művét ad­ja elő. Az Állami Hangversenyzenekart Komor Vilmos vezényli. — Az IBUSZ máju­s 10-én, vasárnap reggel különvonatot indít Zebegénybe (részvételi díj 8.80 Ft)­­ és Sztálinvárosba (részvételi díj 27.8 Ft). Je­lentkezés az IBUSZ irodáiban. RÁ­DIÓBÍRÁLAT Ünnepi műsorok A Május 1-i felvonulás sajnos ezúttal sem lelt kellő tolmácso­­lásra. A tudósítások nélkülözték a riporteri szint­es lelem­ényes­­séget, ami pedig a nagyszerű é­­mából önként adóznék. E­­téren a múlt esztendőhöz képest alig van fejlődés . Az új magyar ze­neművek közül több jelentékeny kompozíció vonta magára a fi­gyelmet, így­ esősorban Vass Lajos »Májusi nóta" című tö­megdala. Népi alaphangú, szép, optimista szerzemény. Faragó András énekelte a szólót a Vasa­sok énekkarával, a rádiózene­­karral. Tamássy Zdenko »A béke az élet« című szerzeménye új kí­sérlet a mai témák szenvedélyes, lírai megoldására, gondos zene­kari kísérettel. (Több új magyar tömegdalban éppen a zenei alá­támasztás volt zavaros.) A jó verbunkos hagyományok nyo­mán szólalt meg Raics István­nak Képes Géza finom versére írt tömegdala. A felvételek ke­vés próbáról tanúskodtak, a kó­rusok nem mindig »léptek be« pontosan s a fúvók is tévelyeg­­tek egyik-másik mű­ben. — Hos­­­­szasan méltathatnánk egy-egy apró novellát, karcolatot a sok közül, ezúttal csak Aczél Tamás »Katonák« című elbeszéléséről emlékezünk meg, mely kifejezte azt az eltéphetetlen kapcsolatot, ami honvédeinket a néphez fűzi. — A rádiókall­gtatók ezreinek adott élvezetes estét .A körtvé­­lyesi csíny* helyszíni közvetítése a Madách Színházból, mer­y saj­­nos csaknem az éjfélbe nyúlt, nem átlőtt volna korábban kez­deni. Mindent egybevéve, jól szórakoztak a rádióhallgatók. ____ (R) Változó felhőzet Várható időjárás kedd estig: Vál­tozó felhőzet. Még több helyen zá­­poreső, zivatar. A hőmérséklet alig változik. Lósport Vasárnapi galopperedmények: I. 1. Cinkota 2. Makád. T: 66, h: 12, 10. Bef: 84. II. 1. Celofán 2. Ál­dozat 3. Cincér. T: 25, h: 19, 31, 74. Bef: 128 és 302. III. 1. Gazdasz­­szony 2. Seredina 3. Csinadratta. T: 38, h: 16, 16, 41. Bef: 81 és 226. IV. 1. Cicoma 2. Cinóber 3 Lány­kám. T: 33, h: 19, 31, 17. Bef: 150 és 121. V. 1. Dolina 2. Dunna 3. Fóka. T: 16, h: 11, 14, 17. Bef: 35 és 47. VI. 1. Betér 2. Szemfüles II. 3. Gazember. T: 48. h: 19, 50, 17. Bef: 500 és 146. VII. 1. Horkant 2. Tempico 3. Talány T: 29. h: 13, 18, 18. Bef: 109 és 84. VIII. 1. Ka­­tyusa 2. Mit mond 3. Ráadás III. T: 98. h: 22, 12, 14. Bef: 209 és 210. IX. 1. Nézd meg 2. Ismerős 3. őszinte. T: 44, h:­­ 15, 11, 15. Bef: 97 és 146. X. 1. Harcsa 2. Rableány 3 Ki­ka. T: 17, h: 10, 12, 10. Bef: 35 és 42. .Kedd, 1953. m­i­n­t f­­. Színházak és mozik műsora Operaház: Don Juan, L. 8. (7) — Nemzeti Színház: A Noszty-fiú esete Tóth Marival (7) — Katona József Színház: Fáklyaláng (7) — Magyar Néphadsereg Színháza: Cy­­rano de Bergerac (7) — Madách Színház: A körtvélyesi csíny (7) — Ifjúsági Színház: Mindenkivel meg­történik (7) — Ifjúsági Színház Ka­maraszínháza: Hólabda (7) — Fő­városi Operettszínház: Hegyen völ­gyön lakodalom (7) — Fővárosi Víg Színház a Fővárosi Nagy Varieté­ben (Dohány­ u. 42.). Egy marék boldogság: Rákosi Szidi (7) — Vi­dám Színpad: Pesti tüskék (7) — Városi Színház: Csínom Palkó: VSz. XI/7. (7) — Állami Bábszmnház: Hófehérke (3, 5). New York 42. utca (fél 8) — Zeneakadémia: Her­nádi Lajos zongoraestje: Zongora mesterei 4. (8) — Bartók-terem: Budapesti fúvósötös (8) — Fővárosi Nagycirkusz: Köszönt a cirkusz (4, 8). Mozik műsora: FÖLTÁMADOTT A TENGER I—II. (színes magyar történelmi film): VÖRÖS CSILLAG (Lenin­ krt. 45.) 5, 8. URÁNIA (Rákóczi­ út 21.) 15, f8. MÁJUS 1. (Mártírok­ útja 55.) h5, h8. ALKOTMÁNY (Újpest) n6, n9. TÁTRA (P.­erzsébet) n6, 8. BUDAPEST (színes magyar film) . (Kísérőműsor: Hunyadi László): PUSKIN (Kossuth Lajos-u. 18.) prol. f4. h6, 8. TÁNCSICS (Cse­pel) f6. h8. FÉNY (Újpest) 6, 8. IFJÚ SZÍVVEL (színes, zenés ma­gyar filmvígjáték): SZIKRA (Lenin­ krt. 120.) 10, 12. n3, f5. h7, 9. CORVIN (Kisfaludy-köz) h4. 6. f9. DÓZSA (Róbert Károly­­krt. 59.) f5. h7, 9. MUNKÁS (Ká­­polna­ u. 3/b.) prof. n6. f8. ZUG­LÓI (Angol-u. 26.) f4. h6, n9. BRIGÁD (P.-lőrinc) f4. h8 TÖVIS ÉS BOROSTYÁN (angol film) : SZABADSÁG (Bartók Béla­­út 64.) f­2. h2, 4. n7. f9. DUNA (Fürst Sándor-u. 7.) f5. h7, 9. FELSZABADULÁS (Flórián-tér 3.) f4. h6, 8. KRONSTADTI TENGERÉSZEK (szov­jet film) : HUNYADI (Kispest) 6, 19. BÁSTYA (Lenin-krt. 8.) 11, 12. 4, fl, 9. I. 1052. MÁJUS 1., 2. ARTISTA­VIZSGA, 3. ÁLLATKERTI SÉTA: TOLDI plasztikus mozi (Bajcsy- Zsilinszky­ út 36.) 16, 7. INDIÁBAN (szovjet film) : GORKIJ (orosz nyelvű mozi) (Akácfa­ u. 4.) 16, 8. INDIÁBAN (magyarul beszélő szí­nes szovjet film) : FÁKLYA (Lenin­ krt. 88.) 3. hétre prof. 4, 6. 8. ADY (Somogyi Béla­ út 3.) f5. f7. f9. KOSSUTH (P.­erzsébet) 16. 8. SZOVJET LÉGIERŐK NAPJA (szí­nes szovjet film): (Kisérőműsor: Medve): KOSSUTH (R.­mihály) f6. h8. SZOVJET UZBFKISZTAN (színes szovjet útirajzfilm) : SZABADSÁG (B.-liget) 16, h8. 1. Magyar híradó. 3. Szovjet híradó, 3. Volga deltájában. 4. Anyákért és gyermekekért. 5. Tavaszi mese: HÍRADÓ (Lenin­ krt. 13.) Reggel 9-től este 11-ig folytatólag. Hangverseny Kievben (színes szovjet film) : KOSSUTH (Váci út 14.) f5, h7, 9. CSOKONAI (Népszinház-u. 13.) 10. 12. 2. 4. 6, 8. KÁRPÁT (Cs.-hegy) 16, h8. szerda szünnap. Első fecskék (zenés magyar viming. játék): (Kisérőműsor: Ecseri la­kodalmas) : VÖRÖSMARTY (Üllői­­útc 4.) prof. 4, n7, f9, UGOCSA (Ugocsa­ u. 10.) 14. h6, 8. MARX (Landler Jenő-u. 39.) f4. h6, n9, RÁKÓCZI (Csepel) prol. h4, h6, 8. ÚJVILÁG (R.-keresztúri h6, 8, szerda szünnap, JÓKAI (R.-hegy) n6. f8, JÓZSEF ATTILA KULTÚR­­HÁZ 1P.-újhely) 16. f8. Újra a fronton (koreai film): SPORT (Thököly­ út 56.) 4. n7, f9, BETHLEN (Bethlen Gábor-tér 3.) f4, h6, 8. Első hangverseny (francia film): TANÁCS (Szt. István-krt. 10.) 2. hétre prof. n5, f1, 9. KÖLCSEY (Kispest), 6, n9. VERSENY (Szt. László-tér 14.) 16, h8. Két krajcár reménység (olasz film): ÓBUDA (Selmeci­ u. 14.) 4, n7, 19. Rádióműsor KEDD, MÁJUS 5. KOSSUTH-RÁDIÓ: 11.30: Asszony - rovat. — 11.50: Görög népdalok. — 12.10: Déli muzsika. — 12.30: Népi zenekar. — 13.00: Szórakoztató zene. — 13.30: Kodály műveiből — 14.15: Népi zenekar. — 14.55: Mai magyar operettekből.­­ 15.30: Hegedű, zongora. — 15.50: Ritkán hallott olasz operákból. — 16.20: Gyermekrádió. — 16.40: Orosz nyelvlecke a gimná­ziumi tanulók részére. — 17.00: A rádió diszpécserszolgálata. — 17.10: Egy falu — egy nóta. — 17.30: Bá­­nyászműsor. — 18.00: Kerekes—Ka­puvári: Éljen a nép legkedvesebb jelöltje. — 18.20: Nálunk a tudo­mány a népet szolgálja. Erdey-Grúz Tibor akadémikus, felsőoktatási mi­niszter előadása. — 19.00: Hangos Újság. — 20.10: Tánczene. — 20.40: A város alatt. Rádiójáték. — 21.48: Szovjet kórusok. — 22.20: Schneider Hédi zongorázik. Palló Imre énekel. — 22.58: Dvorzsák: A vadgalamb — szimfonikus költemény. — 23.20: Balettzene. PETŐFI-RÁDIÓ: 7 35: Színes mu­zsika. —9­8.35: Dalok és hangszer­szólók. — 9.00: Népi zenekar. — 9.20: Gyermekrádió. —­10.10: Szovjet filmdalok. —10.40: Fiatal művészek hangversenye. — 15.00: A rádió kis­együttese. — 15.40: Jelöltjeink: Tardos Tibor és Varga Imre írássá. — 16.00: Helyszíni közvetítés a Bar­tók Béla Zenefőiskolából. — 16.30: Színes népi muzsika. — 17.40: Hangszerszólók. — 18.00: Hány em­bert képes eltartani a Föld? Elő­adás. — 18.15: Vidám zene. MAGYAR NEMZET Főszerkesztő: Boldizsár Iván Felelős szerkesztő: Parragi György A kiadásért felel: a Lapkiadó Vállalat igazgatója. Szerkesztőség: VII., Lenin-körút 9—11. Tel.: 221—285 Kiadóhivatal: VII., Lenin-körút 9—11. Tel.: 221— 285, 221—293. — Terjeszti: a Posta Központi Hirlapiroda V., Bpest, V., József nádor-tér 1. Tel.: 180—850 — Athenaeum Nyomda, Ft.? Soproni Béla. BÚTOR Legkényesebb ízlést kelégitő kombinált szekrény. Nyolcezer­­ötszázért eladó Czo­­bor­ utca 63. Telefon: 494—694._______________ Háromajtós szekrény eladó. IV. újpest, Ta­­vasz-u 61. Mihály. Kombinált szekrény eladó. XIII. ker. Csá­­ky­ u. 40. I. em. 2. Sezlon, egyszemélyes, butorhuzattal, kifo­gástalan, 850 ért eladó Semmelweis-utca négy IV. 28. öttől hétig. Rekamié két darab egyszemélyes, 4 szék­kel, kifogástalan álla­potban eladó. Frie­­bert, Közraktár­ u. 22. délután 5—8-ig. Hasznait rekamié, fo­telek, székek jó álla­potban eladók. Szűcs, Eötvös-utca 20. Antik ruhaszekrény, konyhabútor eladó. — Bartók Béla­ út 32. ul. 4. Délután négy­tők____________ _ Biedermeier garnitúra asztallal olcsón el­adó. Megtekinthető 4 órától. Kerepesi-út 1. Selmecziné. II. 37. Kétszemélyes rekamié, fotel, szék, használt rekamié eladó. — VIII. József­ utca 7. — Pince. Masszív kombinált­ szekrény és egy reka-­­ mié eladó. (Egész hé­ten délelőtt.) Rákóczi út 27/A, I. a.______1 Szekrények nagy férő-­­­hellyel, irat, könyv, ruha és fehérnemű­nek, tökéletes műasz­talos munkák, sezlon és kanapé, olcsón el­adók. Aranykéz­ utca 7 11—12 vagy 6—7. — 187—369. . Kombinált szoba 2 rekamiéval, hall- és konyhaberendezés sür­gősen eladó. Gríuz, Amerikai­ út 14. Tel.: 296—353._______________ Kétszemélyes rekamié, sezlon. Singer varró­gép prímák eladók. — 126—556. Kuruczné,­­Vörösmarty­ u. 57.__ Eladó, háromajtós kék lakkcsiszolt kemény­fa szekrény, príma ki­vitelben. Tel.: 314-622. Hajdú István, VI. ker. Hajós-u. 25. III._____ Barokk és bekárpito­zott fotelek, heverők, javítása, tisztítás, bőrbútor festés: Kendi kárpitosnál, Semmel­weis-utca hét. ______ Gyönyörű modern hálószoba berendezés eladó. Kispest, We­­kerle utca_66. Farsang Fotri két db meggy-­­ színű velúrral, telje­­­­sen kárpitozott luxus­­kivitelben, eladó. — Megtekinthető: József Attila­ utca 12. (bejá­­rat Perc-közről) IV. cm. 2. este 7—9-ig. Cseresznyefa francia-­ ágyas barokk szoba­­berendezés különleges kivitelben eladó. So­­­mogyi Béla-út 3/a. V. négy.__________________| Szekrények, rádió,­­ bút­orok eladók. Kiss­­né, V. Személynök-u. 3. I. 4. Szombat, va­sárnap egész nap. ÉPÍTÉSZ TERVEZET: Középkorú intelligens vasbeton statikus nő elhelyezkedne ki­­tervezőt, 'sebb háztartásba be­építőipari költségvetés járással. ..Intelligens készítőt, 161797“ főkiadóba, építőipari árelemzőt _ .. 7 Z~. Tz .. J"" keres Bejárónőt bizonyítva­általános terveire iroda.­­­ayokkal hetenként írásbeli ajánlatokat kötszerre ketenek­. — „Budapesti !?Ta3?y 75lUrmky 31­munkahely" . _______________ Jeligére kérjük Megbízható kitünően a főkiadóba. Ifőző, mindenhez értő i mim— ■■■■ , ■ ,nő. 11 éves, jól nevelt Csepeli Papírgyár, fiával vidékre is megy XXI. Duna­ utca Tóthné, Máriabesnyő. 42. keres szakkép-­i____________________ tett esztergályost, Nyugdíjas nő Jó ki­­lakatost, villany- ,zonyitvánnyal bejáró­­szerelőt, energia- s fözönőnek ajánlkozik, mérnököt. Csaba­ u. 7/a. D. e. "* ' ■^———■^ 9—12-ig, d. u. 5—8-ig. FEstáÉDMlUNKAESTÖT villamos^ vágány építési forvosaivi­l !bentlakással. Szántó, Nagy-Budane*? !XII. Kiss János altá* területén Ibornagy-u. 59. II. 38. Dolgozóinknak műn- Tejelőn: 350-237._____ kásszállást, munka- fiatal házaspárhoz, ruhát, kedvezményes akiknek egy gyermeke üzemi étkeztetést és van elmennek főző­ingyenes villamos uta mindenesnek, kevés zasi igazolványt biz- fizetéssel, mivel egy tositunk. (kicsit nagyothallok. Jelentkezés a Érdeklődni lehet: Baj. Fővárosi Vasútépítő egy­ Zsilinszky­ út 25. Vállalat sz házfelügyelőnél. munkaerőgazdálkodási i-———r;—-----------tí~r~ csoportjánál ■ Háztartásom vezetése­­(VII.­Akácfa­ u. 15. sz. re, két kislányom IV. emelet 418.) mellé idősebb nőt felvennék. Thökoly-ut FELVESZÜNK: 1-7- 3-----— rvA KORioTT Bejáró takanton­t gyakorlott felvennék mindennap­vízvezetékszerelőt, ra. Jelentkezés 9-től motor tekercselőt, 4 ig: Faragó Gyuláné, autószerelő­­Fürst Sándor­ u. 28. lakatost, 1 .—r---------------------* üzemlakatost, Fotomindenes orvos­­autogénhegesztőt. hu- Múzeum­ krt. 31. ORION 9.' 182-366- T«Bn-UKIM­ 'kettőtől RÁDIÓGYÁR, I­X. Jaszberényi-út Nagyon rendes jólfőző 29. sz. nö állást keres 1-re:­­ XII. Lejtő-vi. 12. Pin­t­tér Anna. szakipari munkában ,di, mag4n0JS gondo. iEl'víi zás4t- házvezetését jó- ífíff*1 szívvel vállalom. — falat. Válaszokat Vidéken írs filzft8‘4 „Állami Vállalat i& 61788 12“ jeligére. élet- A.?.*“?aoba---------------------­rajzzal a fökiadóba Háromszemélyes ház­kérjük. tartásba főzöminde­■■ 1 ■ ■—****■* nest keresek. II. Bat­.Láng gépgyár segéd- tai-lépcső 12.__________­­ munkás, esztergályos, egyes leinformálható löntö. magkészitő. ma- háztartási alkalmazot­­tról és gyalus szak- tat keresünk egyszerű munkásokat keres otthonba. Alkotás-u. 6 azonnali felvételre. —,------- • ---------- • ■ ■ - — Jelentkezés: XIII. Vá- Szép bizonyítványok­­ci-út 152-156. Reggel kat, komoly, megbiz- 7 órától. ható. középkorú leány ' - ............ orvosházaspárnál, v. u r . in­ta­lí kisebb orvoscsaládnál HUl állás !! bentlakó háztartási állást keres munka- i Gyermekgondozónő I könyvvel. Mártirok-­­ német, nagy gyakor útja 39. IV. 4. alattal ajánlkozik. -1 Mindenbe* értő h4?? !Kissvábhegyi-u. 10,0. vezetőnő elhelye.- Telefon: 155—303. kedne kl a családhoz. | Gyakorlott varrónő' 11. Fadrusz-utca 5. házakhoz ajánlkozik.!111­­4-__________________ [Ráday­ u. 17. I. 12. |Budai kertesházba Gyermekgondozónő háztartási alkalmazot­­t ötvenes, háztartásba tat keresek három ajánlkozik dolgozó személyhez. Jelentke­­házaspárhoz. Halmi-,zés telefonon tizen­­. 41. Délelőtt: 468-247 , egytől négyig, kettő­­—————■■ i■ !■ (százötvenkilenc ) négy­| HÁZTARTÁSI ÁLLÁS sz­ egyven._________ ",­" ' Mindenes beteggondo-Megbízható főzőminde­­zó azonnalra felvéte­­lest felveszek Budá­­tik idős házaspárnál ■ra: Bilicsi, Sztálín-út Fő-u. 19. I. 5. Tel#­Rekamié, fotelek kombinált szekrény eladó. Baross-u. 79. I. 12.__________________ Fehér háromajtós szekrény eladó. Ker­­tész-u. 35. II. em. 14. jármű Foteltisztítás vagy átfestés specialistája neo - COLOR Tel.: 185-205 Príma 500-as NSU ol­dalkocsis eladó. Buda­pest, VI. Székely Ber­­talan­ u. 5. Megtekint­hető: szombat, vasár­nap. Háromajtós barokk­szekrény dió műbútor igényesnek. Újpest, ősz-u. 74.___________ Hálószoba, sötétdió színben, elsőrendű kisipari munka eladó, özv. Kelemenné, Új­pest, Kossuth­ utca 6. pince. 90-es villamos­sal OTI-nál leszállni. Megtekinthető vasár­nap is._________________ Kifogástalan egysze­mélyes rekamié és ezüst feketés készlet eladó Dr. Gábori, V., Honvéd­ u. 18. Tel.: 325—163. Háromajtós nagyon szép barokk szekrény, egy gyermekágy el­adó. II. Fazekas-u. 27. III. 2.____________ Kétszemélyes, epedás rekamié, kettő fotel, kettő szék, kihúzható asztal, keveset hasz­nált, olcsón Fürst Sándor-u. 38 /B. Sá­­tori.____________________ Biedermeier, korabeli intarziás rakós szek­rény és príma fotel­ágy eladó. Kizárólag szombaton délután. — Személynök-utca hu­szonöt, harmadik cm. hat.______________ Intarziás hálószoba­­bútor, csaknem új, barokk stil asztal szé­kekkel eladó. Kemény Zsigmond 12. fszt. 8. Modern kombinált szekrény, kétrészes, kifogástalan állapot­ban, fehér zománco­zott tűzhely eladó — Este 5-től: Bethlen Gábor-u. 33. V. 1. Jóminőségű kaukázusi i diófurnéros, kétrészes kombinált szekrény eladó. Újpest, Deák Ferenc-u. 96. (Vízto­­­ronnyal szemben )___ Hálószoba, jóminősé­­gü, kétfekhelyes re­­kamié jutányosan el­­adó. Tóth, Hársfa 26. Eladó fehér hármas­szekrény, stelázsi, go­belin- és­­ klubfotel, brokátfüggöny, kupé­­­­koffer, Aranykéz­ u. 3. Barber. Megtekinthe­tő vasárnap, kombinált szekrény 3*/2 méteres, diófprné­­res, jó minőségű­, el­adó. Kisipari készít­mény. Vasárnap is megtekinthető. Újpest, Komját Aladár-u. 134. 1 Gyermekkórház mö­­gött.____________________| Műbútor heverő kifo­gástalan állapotban eladó. Kiss József-u. 9. L 2 Wolf. Cseresznye egyszemé­lyes barokk rekamié, kettő barokk fotel,­­ kettő szék, kisipari munka. Szent István­­i körút 26. JBchiff. Kétszemélyes rekamié, fotelek, székek eladók Nagymező­ u. 58. üzlet. Íróasztal, könyvszek­rény, ruhaszekrény, karosszékek eladók. — Arany János­ utca 1. ,II. 16. (110—135.) Dióháló, kombinált szekrény, príma mi­nőségű eladó. Szondy­utca 9. fszt. 7______ Antik sérült hálószoba vitrinnel, asztallal el­adó. Jókai­ utca 36. fszt. 3. 500 Zündapp fekvő­­hengeres eladó. Kis­pest, Vak Bottyán u. 21. — Megtekinthető szombat, vasárnap. 200-as Zündapp, Jó állapotban eladó. — Kiss János altb. 84. Csornai. Arnést roncsba is ven­nék. Eladó jobbos al­váz kerékkel. Gizella­út 8. Lelky._______ 125-ös Csepel kifogás­talan állapotban el­adó. 5.000.— Ft. VIII. József­ u. 12. asztalos. Százhuszonötös „Csepel"* igényesnek eladó. Kisfuvaros 9/a. fszt. 5. 350 kem BMW 200 Viktória primák ol­csón eladók. Buda­­foki­ út 57/a. Eladó 750-es Zündapp IX. Ferenc-tér 9. — Házfelügyelő.________• Velocett 350 eladó v. kisebbre cserélhető. II. k. Fillér-u 26 „Kalóz" vitorlás . 125-ös Istros motor­ral eladó Siófok- Tisztviselő-telep. — Billbok.________________ Vennék kielbootomhoz oldalmotort. Szondy­­utca 9. Gorke. 100-as motorkerékpár (príma állapotban sür. Hősen eladó. Érdeklőd­ni vasárnap egész nap. Váci­ út 46/b. — Házfelügyelőnél Motorkerékpár külső 3.50x19 és 4.00x19 el­adó. Kálmán­ u. 16. I. m­egy.­­ FÉRFI ÁLLÁS Evolut könyvelő mű­szaki nagy gyakorlat­tal vidékre is elhe­lyezkedne. XXI. ker. Láng Kálmán­ utca 35 Kasai.__________________

Next