Magyar Nemzet, 1954. május (10. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-01 / 103. szám

Arat 60 fü­lép A tizedik szabad május elseje írta : Parragi György Tizedszer szokik fel hazánk­ban a legmagasabb árbocra a szabad magyar május elsejé­nek diadalmas lobogója. Hegy­tetőkön és síkságokon, monu­mentális épületek ormán és kis falusi házak ablakában egyaránt büszkén lengeti a ta­vaszi szél a tizedik szabad ma­gyar május elsejének vörös és nemzetiszínű lobogóit. A dol­gozó magyar nép, ifjak és öre­gek, munkások és parasztok, értelmiségiek, bizakodó kö­szöntéssel, boldog örömmel te­kintenek ezekre a május el­sejei zászlókra. Mindannyian mélyen átérzik, mit jelente­nek számukra ezek a győzelmi lobogók, tudják, milyen üze­netekkel szólnak hozzájuk, emlékeket ébresztve fel ben­nük. Hadd beszéljenek ebben a cikkben is egyszerű szavakkal a május elsejei lobogók üze­netei, a május elsejei zászlók által felébresztett emlékek hangjai. Gorkij a május elsejét »a szabadok ünnepének« nevez­te. Milyen erős hitnek, milyen forradalmi elszántságnak kel­lett élnie Gorkijban, amikor a legsötétebb elnyomatás ide­jén is a május elsejét a "­sza­badok ünnepének« hirdette. Olyan időben tehát, amidőn a szabadság csillagának fényét teljesen eltakarta a zsarnok­ság sűrű, nyirkos köde. A május elsejéknek dicsősé­ges történelme azt bizonyítja, hogy Gorkijnak volt igaza. Azok, akik Oroszországban és szerte a világon, a rabság bi­lincseit viselték, akiket a bör­tönnek, a száműzetésnek sötét­ségébe vetetés 1-t, május elsejé­ben a szabadság ünnepét lát­ták, a szabadság előbb-utóbb bekövetkező győzelmének, a nemzetközi proletariátus közös ügyének elkerülhetetlen dia­­­dalát ünnepelték. Fizikailag nem voltak szabadok, akik fa­natikusan hittek az elkövet­kező szabadságban, de szaba­dok maradtak lelkileg". Minél keményebb a tél, mi­nél hosszabbra nyúlik a ta­vasz érkezése, annál türelmet­lenebb az erdő fáiban elindult életnedvek mozgása, annál jobban áhítozzák a rügyek, a bimbók a tavasz napfényét. Egy régi magyar paraszti mon­dás szerint: minél jobban döngölik tavaszikor a kikíván­csiskodó fűszálakat, annál job­ban sarjadnak, annál dúsab­­ban hajtanak. A május elsejét Gorkij te­hát joggal nevezte el a sza­badok ünnepének, az életre, a szabadságra vágyó elnyomottak ünnepének. A magyar dolgozók már 1890-től kezdve öntudatosan, a május elseje nagy ünnepi és történelmi jelentőségének tel­jes felismerésében ünnepelték május elsejét. Miért? Mert ők is szabadok akartak lenni és a május elseje varázsa mindig új lángra lobbanhatta szabad­­ságszeretetük tüzét. Az emlé­kek, amelyeket a magyar munkásságban a május elsejei ünnep felidéz, olyanok, mint a szabadságharcos szívét el­öntő mély megindultság és fel­emelő büszkeség. E büszkesé­get akkor érzi, amidőn gyer­mekeinek vagy unokáinak el­mondja, hogy a szabadságért küzdve hol kapta sebeit, hol kapta kitüntetéseit s amikor megemlékezik azokról a leg­jobb baj­társairól, akik a sza­badságért véres harctereken vagy börtönök mélységében, s a bitókon is vértanúhalált hal­tak. Egy rövid cikkben nem le­het összezsúfolni a magyar május elsejék több évtizedes emlékeit, dicsőségét és bo­rongó emlékeit. Kétségtelen azonban, hogy ezek az emlé­kek a magyar munkásmoz­galom legszebb, legfelemelőbb, legharciasabb emlékei. Szé­pek voltak a május elsején abban az időben is, amikor még a munkások, asszonyaik, gyermekeik énekszóval az aj­kukon vonulhattak fel. Szé­pek voltak ezek az emlékek akkor is, amidőn a horthysta fehérterror évtizedei alatt a május elsejét ünneplő , töme­geket kitiltották az utcákról és ezek mégis megtalálták az utat mindenütt a virágos er­dőkbe, napfényes tisztásokra, ahol a minden május elsejé­ket gyűlölő erőkkel dacolva ünnepelték a munkásság leg­szebb, legharcosabb ünnepét. És dicsőségesek voltak azok a május elsejék akkor is, ami­kor tilos volt a vörös zászlót kibontani és a rendőri kard­­lapok munkások piros vérével festették az utcákat. Így nőtt a május elseje év­tizedek során a legszebb, a leg­dicsőségesebb nemzetközi ün­neppé, magyar ünneppé, amelynek emlékei a nemzet­közi munkásmozgalom kiapad­hatatlan, tiszta forrásait táp­lálják. A tizedik szabad magyar május elsejének zászlói azon­ban nemcsak emlékeket su­hogtatnak felénk, de üzenete­ket is küldöznek diadalmasan lengő szárnyaikkal. Ez az üze­net ma már a földkerekség minden sarkából árad felénk. Moszkvából éppúgy, mint Ró­mából, Pekingből éppúgy, mint Párizsból, New Yorkból éppúgy, mint Phenjanból. Nincs ma már a világnak egyetlen olyan tája, egyetlen olyan városa sem, ahol leg­alább a szívekben fel ne gyúl­­nának a reménység öröm­­tüzei, a nemzetközi szolidari­tás mély érzései ezen a na­pon. A május elsejei ünnep fé­nye ma már kibontakozott és megkezdte az egész földkerek­séget bevilágító napnak dia­­dalútját a világ minden tája felett. Ahol még sötétség van, ott is áttöri a felhőket. Ott, ahol még a magyarországi fehérterror, a német, olasz és japán fasizmus sötét éjszakái­nak kísértetei terrorizálják a május elsejei ünnepben hivő, haladó embereket, ott sem le­het már megállítani ezt a na­pot a ma élő emberiség fölé boruló égbolton felfelé ívelő és feltartóztathatatlan mozgá­sában. 1954. május elsejének élő üzenete száll ma a világ min­den részébe. A kapitalista, a gyarmati és a függő helyzet­ben levő országok népei felé így üzennek a május elsejét szabadon ünneplő népek: „Mi is a gúzsba kötött, sok­szor véres május elsejék ne­héz évtizedeiből emelkedtünk fel szabadságunk e tavaszi­ ünnepére. Tudjuk, hogy üldö­zik nálatok a szabad május elsejét és ennek harcosait: egyszerű dokkmunkásokat, bá­nyászokat éppúgy, mint tudó­sokat, írókat. Tudjuk, hogy Párizsban betiltotta a kormány a munkásság idei nagy május elsejei felvonulását. De ná­lunk, Magyarországon is ez volt a helyzet. 1920-tól kezdve 1945-ig tüntetni sem volt sza­bad május elsején a nemzet­közi proletariátus szolidari­tása mellett. Nemcsak az em­berek voltak gyanúsak, ha­nem a gomblyukba kitűzött harmatos gyöngyvirág, a bükkfa gyengéden festő le­velei is. A mi gyermekeink sem énekelhettek akkor má­jus elsején. Robotolnunk kel­lett ezen a napon még jobban, árgus szemek pillantásától kí­sérve, ellenőrizve. Aki május elsején távolmaradt a gyárból, a műszaktól, feketelistára ke­rült. De már akkor tudtuk, hogy a május elsejének az a legnagyobb üzenete minden dolgozó ember számára, hogy a világ több százmilliónyi munkását nem sikerül a nagy­­kapitalisták sötét összeesküvő társaságának örök időre fe­ketelistára tennie. Bízzatok bennünk. Bízzatok bennünk, a szabad májusok országainak, a hatalmas Szovjetunió, a (Folytatása a 2. oldalon) A genfi értekezleten Thaiföld és Törökország képviselői a kompromisszumos megoldás szükségességét hangoztatták Kiküldött tudósítónk telefonjelentése Genfből Diplomata- és újságírókörök­ben Genfben ma a beszélgeté­sek központjában az a bejelen­tés áll, amelyet az amerikai sajtóértekezleten hoztak nyil­vánosságra. Dulles a jövő hét elején hazautazik Washington­ba. Az amerikai delegáció ve­zetését hétfőtől Bedell­ Smith amerikai külügyminiszterhe­lyettes veszi át. Vannak, akik­­Dulles ,megfutamodásáról beszélnek és ha mérlegeljük a tényeket, felmérjük a konfe­rencia körül eddig kialakult hangulatot, akkor valóban nem túlzás az elutazás tényét vala­milyen más szóval helyettesí­teni, mert Dulles távozása — amelyet nyugati újságíró­körökben a konferencia ku­darcának igyekeztek beállítani — az amerikai külpolitika ak­ciókudarcát jelenti. (Ezt maga az amerikai sajtó ismeri el, mint erre majd később utalni fogok.) Nézzük most meg Dul­les elutazásának előzményeit. Amikor Dien Bien Phu-nál olyan válságosra fordult a francia védők helyzete, Bidault a francia kormány nevében katonai segítségért fordult az Egyesült Államokhoz. Eisen­­hower és Dulles közös akciót akart és rá próbálta venni Angliát: előbb az nyilatkozzék a beavatkozásról, hogy így könnyebben meg lehessen sze­rezni az amerikai kongresszus hozzájárulását. Emlékezetes, hogy Eden a genfi konferencia előtt Pá­rizsból nem a Lac Lémanhoz utazott, hanem vissza Lon­donba. A brit rendkívüli mi­nisztertanács kénytelen volt figyel­mühbevizn­ is­­az a­ngol ír ázsiai népek hangulatát és ezért döntött úgy, hogy nem küld csapatokat Indokinába. Ez a döntés, amelyet Churchill már a genfi konferencia meg­nyitása után jelentett be, meg­döbbenést keltett az amerikai kormánynál. Dulles helyzete pedig, finoman szólva, kényes­sé vált Genfben. Megérkezé­sekor, amikor még bízott a közös akcióban, fölényes és fenyegető hangot használt. Hamarosan rá kellett döb­bennie, hogy helyzete lehetet­lenné vált: otthon az erős kéz politikáját várják tőle a ka­tonai és bankárkörök, de az angol partner nem állt kö­télnek — a közös akció terve kútbaesett. Ugyanakkor nap­ról napra nőtt a követelés, hogy békésen rendezzék az indokínai kérdést. A békés rendezés viszont nem Dulles szakmája. Az engedékenység a McCarthy-szellemű Ameri­kában Dulles személyes kar­rierjének is véget vethet. Megkezdődött a tisztesség látszatát keltő visszavonulás, Eisenhofver legutóbbi sajtó­­értekezletén jóval engedéke­nyebb hangot ütött meg, mint korábban. Az ágyúcsőből ki­húzta a béke olajágát és csá­bítón meglengette. Már nem a közös akcióval fenyegető­zött, hanem arról beszélt, hogy Genfben a »modus vivendi«-t, az indokínai kérdés ideiglenes rendezését várja. Dulles Genfben magára ma­­radt. Szerdai beszéde még job­ban elszigetelte. Még a nyu­gati újságírók is kézlegyintés­sel intézték el általános és elcsépelt vádjait. Ha Dulles távozik, Genf fel­­lélegzik. Az újságírók nem minden alap nélkül jegyezték meg, hogy Ridault hallgatása szorosan összefügg Dulles je­lenlétével. Az angol és francia külügyminiszter pénteken sem szólalt meg a vitában. Dulles, a főnö­k, aki hatalmát Berlin­ben olyan erőszakosan gyako­rolta, Genfben csődöt mondott. Eden és Bidault nem kívánt nyíltan ellentmondani Dulles­­nek, de szekundálni sem akar neki. Inkább hallgat. Hogy milyen súlyos diplo­máciai kudarc érte az ameri­kai külpolitikát és Dullest, ar­ra jellemző idézni a New York Herald Tribüne egyik mai cik­kéből. A lap vezető publicis­tája Walter Lippmann foglal­kozik Genffel. »A nyugatiak pozíciója e héten meggyengült Genfben« — írja és későbbi soraiban beismeri, hogy nem általában a nyugatiakról, ha­nem mindenekelőtt az Egye­sült Államokról van szó. »Az amerikaiak helyzete egyenesen lehetetlenné vált Genfben« — vallja be és meglepő gúnnyal így fejezi be cikkét: »Be kell ismerni: jelenleg képtelenek vagyunk arra, hogy egy ve­zető hatalom szerepét játsszuk. Szenteljük hát minden figyel­münket annak a kérdésnek, vájjon Stevens amerikai had­ügyminiszter mosolygott-e, amikor Sh­ine-nel együtt le­fényképezték. (Lippmann itt arra a botrányra utal, amely McCarthy istápoltjának ka­tonai szereplése körül játszódik le most Amerikában.) Dulles távozása mellett, sőt ezzel kapcsolatban az indokínai kérdés foglalkoztatja most a Genfben tartózkodó diploma­tákat és újságírókat. A koreai háborúban részt vett tizenhat ország tegnap közös megbeszé­lést tartott. Azt javasolták, hogy a koreai kérdés vitáját több albizottságban folytassák. A hírek szerint az albizott­­sági ülésekkel párhuzamosan már a jövő hét elején, más hí­rek szerint május 10-én kerül­ne sor a plenáris ülésen az indokínai kérdés vitájára. En­nek feltétele annak a kérdés­nek tisztázása, hogy milyen őrségek vegyenek részt az indokínai kérdés tárgyalásán. Az egész francia sajtó egy­öntetűen követelte Ho Si Minh képviselőjének meghívását. A francia kormány képviselőinek gyors utazása Bao-Daj-hoz is, e kérdés megtárgyalására tör­tént. A svájci lapok hitelt­érdemlő, de nem hivatalos for­rásra hivatkozva, azt közüik: a Cannesban tartózkodó Bao- Daj beleegyezett, hogy képvi­selői Ho Si Minh képviselői­vel együtt részt vegyenek az értekezleten. A Journal de Gé­nivé közli, hogy Ho Si Minh képviselője részvételének hírét Párizsban megkönnyebbüléssel fogadták. Bao-Daj két küldött­je már Genfbe érkezett. A Vietnami Demokratikus Köz­társaság képviselőit is a na­pokban várják a nyugati új­ságírók, nem kis izgalommal. Ezt az eredményt a Basler Nachrichten Molotov jelentős diplomáciai sikerének köny­veli el. Egy másik lap méla­­búsan állapítja meg, hogy ez­zel szaporodik a genfi értekez­leten részvevő kommunista országok száma. Mindez arra mutat, hogy Amerika úgynevezett szövet­ségesei kénytelen-kelletlen tu­domásul veszik a tényeket, s Olyan helyzetben kerül sor az indokínai tárgyalásokra — írja René Payott —, amely sok­kal kedvezőbb a kommunisták­nak, mint ellenfeleiknek. Je­lenleg Ho Si Minh katonai té­ren előnyben van. Ez olyan tényező, amit nem lehet mel­lőzni.* Nem lehet nem meg­hallani azt, hogy most érkezett ide Colombóból az a hír, hogy több ázsiai ország miniszter­­elnöke egységesen követelte az azonnali tűzszünetet Indo­kínában. Eden az öt ország közül három ország miniszter­elnökéhez Génfből üzenetet intézett. Azt a reményét han­goztatta, hogy a genfi értekez­let megoldja az indokínai kér­dést Ez a reménység egyre erő­sebben terjed a genfi konfe­rencia körében. Dulles távo­zása — ez az általános véle­mény — megkönnyíti az indo­kínai kérdés békés megoldá­sát. Nemes György egymás belügyeibe; 4. egyen­lőség és kölcsönös előnyök; 5. békés egymás mellett élés. Az egyezmény hat cikkely­ből áll. Az első cikkely kimondja: 1. India kormánya hozzájá­rul ah­hoz, hogy Kína kor­mánya kereskedelmi ügynök­ségeket létesítsen Új , Delhi­ben, Kalkuttában és Kalim­­pongban. 2. Kína kormánya hozzájárul ahhoz, hogy India kormánya kereskedelmi ügynökségeket létesítsen Jatungban, Grance­­ban és Gartokban. Mindkét fél kereskedelmi ügynökségei egyenlő státust kapnak és azonos elbánásban részesülnek. Az egyezmény második cik­kelye a két szerződő fél hiva­­tásos kereskedőinek tevékeny­ségéről rendelkezik. A harmadik cikkely a két ország közötti zarándoklások kérdését rendezi, míg a ne­gyedik cikkely megjelöli azo­kat az útvonalakat, amelye­ket a két szerződő fél keres­kedőinek és zarándokainak használniuk kell. Az egyezmény ötödik cik­kelye a két ország közötti ha­tárátlépésekkel kapcsolatos rendelkezéseket foglalja ma­gában. A hatodik cikkely kimond­ja: az egyezmény a két kor­mány által történt ratifikálás­sal lép hatályba és nyolc évre szól. Az egyezmény aláírásával egyidejűleg az alábbi tar­talmú jegyzékváltás történt Csang Han-fu külügyminisz­­terhelyettes és N. Raghavan nagykövet közölt: in­dit t korm­ánya­­ GGld­vist visszavonja Kína Tibet körze­tében lévő katonai kísérő ala­kulatait és teljes felszerelé­­seikkel átadja Kína kor­mányának az összes pihenő­házakat, posta, távírda és távbeszélő szolgálatokat, ame­lyek Kína Tibet körzeté­ben India kormányának birtokában vannak. A két fél Pekingben további tárgya­lásokat folytat az ezzel kap­csolatos gyakorlati intézkedé­sekről, valamint más kérdé­sekről, mint a két fél kereske­delmi ügynökségeinek és ke­reskedőinek elszállásolása, ál­landó jellegű kereskedelmi ügynökségek létesítése a két kormány által, a kereskedők és zarándokok utazásának és a normális kereskedelem folytatásának kérdései. Csen En-laj üdvözlő távirata Nehruhoz Pekingből jelenti az Új Kína. A Kína Tibet körzete és India közötti kereskedelem és kapcsolatok tárgyában kö­tött kínai-indiai egyezmény aláírása alkalmából Csou En­­laj csütörtökön üdvözlő táv­iratot intézett Nehru indiai miniszterelnökhöz. A távirat szövege a következő: »A Kína Tibet körzete és India közötti kereskedelem és kapcsolatok tárgyában kötött kínai-indiai egyezmény alá­írása alkalmából forró üd­vözletemet küldöm Excellen­­ciádnak és önön keresztül India kormányának és népié­nek. Ez az egyezmény — amely egymás területi integritásá­nak és szuverenitásának köl­csönös tiszteletben tartása, a kölcsönös megnemtámadás, az egymás belügyeibe való köl­csönös be nem avatkozás, az egyenlőség és a kölcsönös elő­nyök, valamint a békés egy­más mellett élés elvein nyug­szik — új alapokra helyezte országaink kapcsolatait Kína Tibet körzetében. Ennek az egyezménynek megkötése nemcsak erősíti a népi Kína és India barátságát, hanem ékesszólóan bizonyítja azt a tényt is, hogy méltányosan rendezni lehet bármilyen nem­zetközi kérdést mindaddig, amíg a nemzetek a fent emlí­­tett elvekhez tartják magukat és a tárgyalások útját járják.* Pénteken a genfi értekezlet mindössze negyvenperces ülést tartott Genfből jelenti az MTI. A genfi értekezlet pénteki ötö­dik ülése mindössze negyven percig tartott. Az ülésen, amelyen Molotov szovjet kül­ügyminiszter elnökölt, Van Narabhip Bongszpraband, a thaiföldi és Csevat Acsib­alin, a török küldöttség vezetője vázolta kormányának a koreai kérdéssel kapcsolatos állás­pontját. Mindkét szónok kom­promisszumos megoldás szük­ségességét hangoztatta, ugyan­akkor azonban kijelentette, hogy a koreai kérdést az ENSZ 1950. október 7-én ame­rikai nyomásra hozott, egy­oldalú határozatának alapján kellene rendezni. A szovjet és a kínai küldött­ség pénteken nem tartott sajtóértekezletet. A francia küldöttség sajtó­­értekezletén közölték, hogy Molotov szovjet külügyminisz­ter pénteken délben villásreg­gelin vendégül látta Eden an­gol és Csou En-laj kínai kül­ügyminisztert. A villásreggelin folytatott eszmecseréről pén­tek estig nem adtak ki hiva­talos jelentést. Az amerikai küldöttség sajtóértekezletén bejelentették, hogy Bedell­ Smith amerikai külügyminiszterhelyettes szom­baton Genfbe érkezik. Dulles hétfőn átadja Bedell­ Smith­­nek az amerikai küldöttség ve­zetését és az indokínai kér­déssel kapcsolatos politikai hadjáratának szemmel látható kudarca után visszautazik Washingtonba. A genfi értekezlet az ere­deti tervtől eltérően szomba­ton nem tart ülést. A legkö­zelebbi ülés hétfőn délután 3 órakor kezdődik. A hétfői ülés szónoki listá­jára egyelőre csak a délkoreai küldöttség vezetője iratkozott fel. Cseu En-laj fogadást adott Molotov tiszteletére Genfből jelenti az Új Kína. Csou En-laj, a Kínai Népköz­­társaság külügyminisztere csü­törtökön fogadást adott V. M. Molotov, a Szovjetunió kül­ügyminisztere tiszteletére. A fogadáson jelen voltak a szov­jet és kínai delegáció tagjai. A fogadás szívélyes és ba­ráti légkörben folyt le. Tibetre vonatkozó egyezményt írt alá a Kínai Népköztársaság és az Indiai Köztársaság kormánya Pekingből jelenti az Új Kína. 1953 december 31 és 1954 április 29 között a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának küldöttsége és az Indiai Köztársaság kormá­nyának küldöttsége tárgyalá­sokat folytatott Pekingben a két ország közötti kapcsola­tokról Kína Tibet körzetének k­érdésében. A tárgyalások szívélyes lég­körben folytak. A tárgyalá­sokról Pekingben kiadott köz­lemény a többi között hang­súlyozza:­­ A Kínai Népköztársaság központi népi kormánya és az Indiai Köztársaság kormánya — attól az óhajtól vezé­reltetve, hogy előmozdítsák a Kína Tibet körzete és India közötti kereskedelmet és kul­turális kapcsolatokat, vala­mint, hogy megkönnyítsék a két ország népei közötti za­­rándoklást és utazást — elha­tározta, hogy egyezményt köt az alábbi elvek alapján: 1. egymás területi integri­tásának és szuverenitásának kölcsönös tiszteletben tartása; 2. kölcsönös megnemtámadás; 3. kölcsönös be nem avatkozás Szombat 1954. május 1­0. év, 103. szám

Next