Magyar Nemzet, 1954. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-11 / 137. szám

I Csen En-laj nyilatkozata az Indokínai kérdésben a genfi értekezlet június 9-i ülésén Genfből jelenti a TASZSZ. Az indokínai béke helyreállí­tása kérdésének tárgyalása május 8-án kezdődött meg a genfi értekezleten. A kérdés vitája már több mint egy hó­napja tart. Az elmúlt hónap folyamán nem kevés nyílt és zárt ülés volt. A tanácskozás részvevői­nek közös beleegyezésével Franciaország küldöttségének május 8-i és a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kül­döttségének május 10-i javas­lata szolgált az indokínai béke helyreállítása kérdése tárgya­lásának alapjául. Tagadhatat­lan az a tény, hogy a sokszo­ros tárgyalás eredményekép­pen bizonyos haladást értünk el és a május 29-i ülésen el­fogadtuk az Egyesült Király­ság küldöttségének javaslatát. Ha azonban azt nézzük, hogy mennyi időt töltött el és mi­lyen gyakorlati eredményeket ért el a tanácskozás az el­múlt hónap alatt, akkor ki­derül, hogy a sikerek még tá­volról sem kielégítőek. A ta­nácskozás igen lassú ütemben halad. Munkája még nem elé­gítheti ki a világ népei­nek reményeit. A tanácskozás elején a Kí­nai Népköztársaság küldött­sége kijelentette, hogy az indokínai háborút éppúgy meg kell szüntetni, ahogyan megszűnt a koreai háború. A Kínai Népköztársaság küldöttsége ezzel kapcsolat­ban május 27-én, Francia­­ország és a Vietnami Demo­kratikus Köztársaság javasla­taira, valamint azokra a ki­egészítésekre támaszkodva, amelyeket a Szovjetunió kül­döttsége előterjesztett, hat pontból álló indítványt ter­jesztett a tanácskozás elé az indokínai háború megszünte­tésének kérdésében. Egyidejű tűzszünet egész Indokínában Csou En-laj elismételte az általa benyújtott javaslat pontjait, majd így folytatta: Szeretném most megvilágí­tani a Kínai Népköztársaság küldöttségének hat pontból álló javaslatunkra vonatkozó álláspontját. Az 1. pontra vonatkozóan: Az Egyesült Királyság kép­viselőjének javaslatai, ame­lyeket a jelen tanácskozás má­jus 29-én elfogadott, világo­san megszabják a mielőbbi és egyidejűleg végrehajtandó indokínai tűzszünet elvét. A Kínai Népköztársaság küldött­sége úgy véli, hogy mivel ezt az elvet már megállapították, az elv alapján meg kell tár­gyalni a három indokínai ál­lamban — Vietnamban, Khmerben és Pater Laóban­­ végrehajtandó mielőbbi és egyidejű tűzszünet megvaló­sításának konkrét kérdését. Egyesek azonban még min­dig úgy vélik, hogy nincs szükség az egyidejű tűzszü­netre Vietnamban, Khmerben és Patet Laóban. Ez természe­tesen helytelen. A 2. pontra vonatkozóan: Az Egyesült Királyság kép­viselőjének a jelen tanácsko­záson május 29-én elfogadott javaslatai szerint a két har­coló fél parancsnoksága kép­viselőinek feladata megtár­gyalni azt a kérdést, hogy miként helyezzék el haderői­ket a hadműveletek megszün­tetése után, kezdve a viet­nami csapatátcsoportosítási körzetek kérdésével. A Kínai Népköztársaság küldöttsége feltételezi, hogy a hadművele­tek megszüntetése utáni csa­patelhelyezés kérdése meg­vizsgálásának elvét feltétlenül alkalmazni kell Indokína egész területére. Tekintetbe vesszük azt a körülményt is, hogy a három indokínai ál­lamban — Vietnamban, Khmerben és Pater Laóban — nem teljesen egyforma a hely­zet. Éppen ezért a helyzet rendezésének módozatai is né­mileg különbözők. Az ellenőrzés nem vonatkozhat csak Vietnamra A 3. pontra vonatkozóan: Fam Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttségének vezetője vetette fel azt a kérdést, hogy szűn­jön meg az új fegyveres ala­kulatoknak és mindenfajta ka­tonai személyzetnek Indokínába való szállítása, az Indokína egész területén végrehajtandó hadművelet-beszüntetéssel egy­idejűleg. A Kínai Népköztár­saság és a Szovjetunió kül­döttsége kijelentette, hogy egyetért Fam Van Dongnak erre a kérdésre vonatkozó véleményével. Minthogy a tanácskozás va­lamennyi részvevője egyetér­tett ezzel az elvvel, a konkrét kérdés ezen elv megvalósítása és az ellenőrzés végrehajtása módozatainak meghatározása. Egyesek úgy vélik, hogy ezt az elvet Indokínának csak egy államára lehet alkalmazni, de nem alkalmazható egy má­sikra. Világos, hogy ez az ál­lítás tarthatatlan. Az ellen­őrzés és felügyelet kérdése Csou En-laj ezután foglal­kozott a vegyesbizottságok és a semleges nemzetek felügyelő­bizottságának kérdésével; a) az összetétel. Ezzel a problémával kap­csolatban Csou En-laj feltette a kérdést: mi a semleges ál­lamok helyes meghatározása? Ezt a meghatározást — mon­dotta — egészen pontosan ki­fejti a koreai fegyverszüneti egyezmény 37. szakasza, amely így szól: »A semleges államok meghatározást itt azoknak az államoknak megjelölésére használják, amelyeknek fegy­veres erői nem vettek részt a koreai ellenségeskedésekben«. Csou En-laj megállapította, ha az ideológiát és a társadal­mi rendszert fogadják el a semleges államok meghatáro­zásának kritériumául, akkor semleges állam egyáltalán nem lehet a világon. b) a kölcsönös kapcsolatok. A Kínai Népköztársaság kül­ügyminisztere rámutatott, hogy a hadműveletek beszün­tetéséről szóló egyezmény kö­vetkezetes végrehajtásának el­lenőrzéséért a vegyesbizottsá­goknak kell a fő felelősséget viselniök. A semleges fel­ügyelőbizottságnak és a ve­gyesbizottságoknak párhuza­mosan kell működniük, ki­zárva, hogy az egyik bizott­ságot alárendeljék a másik­nak. c) az egyhangúság elve. A Kínai Népköztársaság küldött­sége — folytatta — nem ért­het egyet azzal, hogy a sem­leges felügyelőbizottságnak egyszerű szótöbbséggel lehet megoldania a kérdéseket. Úgy véljük, hogy az egyhangúság elve a legigazságosabb, légi ]n IWaiiifiat­­60 illIOP f IlII IRWilH lil 111 V II Év] IVOI. j IMI Sfim 11 nlUgJUl A francia kormány a nemzetgyűlés indokínai vitája során felvetette a bizalmi kérdést A külpolitikai helyzet A­z egész nemzetközi helyzetet érinti a francia kormány leg­­utóbbi kettős veresége. A parlament leszavazta a kor­mány napirendi javaslatát, amely követelte, hogy az indo­kínai vitát ne minősítsék­­sürgős kérdésnek.* A második ve­reség a nemzetgyűlés külügyi bizottságában érte a kormányt, amely, mint ismeretes, az­­európai védelmi közösség* rati­fikálása ellen foglalt állást. Ezek a tények, valamint a 11 millió tagot számláló angol szövetkezeti kongresszus határo­zata Nyugat-Németország felfegyverzése ellen és az olasz képviselőház döntése a csaló választójogi törvény hatálytala­nításáról egyöntetűen mutatják az amerikai politika növekvő nehézségeit Európában. A francia belpolitikai helyzet alaku­lása emellett kétségkívül jelentékeny hatást gyakorolhat a genfi értekezletre is. Ami már most a francia kormány első vereségét illeti, az szerdáról -csütörtökre virradó éjjel Jacques Soustelle ex­­gaulleista képviselő felszólalásával kezdődött. Soustelle ki­jelentette, hogy »az egymást követő kormányok sem békét, sem sikeres háborút nem csináltak Indokínában*. A képviselő rámutatott, hogy »Franciaországnak nem szabad katonai erő­forrásait Indokínában kimerítenie*, majd ezt hangoztatta: »Meg akarnak fojtani bennünket az európai hadseregben, mi­alatt tengerentúli területeinket és saját függetlenségünket is elveszítjük.« Loustelle befejezésül kijelentette, nem bízik abban, hogy a kormány­­képes biztosítani a békét és Fran­ciaország függetlenségét­. A kormány politikáját bírálta Loustainau-Lacau parasztpárti képviselő is. A már előbb em­lített kérdésben a nemzetgyűlés 324 szavazattal 269 ellenében vetette el a kormány napirendi javaslatát. Emiatt Laniel miniszterelnök az ülés egyórás felfüggesztését kérte és rend­kívüli minisztertanácsot hívott össze. A minisztertanács ülése után a sajtóval közölték, hogy a kormány napirendi javaslatának leszavazása miatt Laniel szombaton délelőtt felveti a nemzetgyűlésben a bizalmi kérdést. Igen éles bírálatot gyakorolt a kormány politikája felett Mendes-France radikális-szocialista képviselő. Kijelen­tette, hogy az egymást követő kormányválságok ellenére a kormánypolitika hét év óta egyhelyben topogott. Az egye­düli változás csak az volt, hogy az egyik válságtól a másikig új miniszterelnök vette át az ügyek vitelét. A továbbiakban bírálta Bidault genfi politikáját és hangsúlyozta, hogy nem ismerheti el Bidault jóhiszeműségét, amelyre a külügyminisz­­­­ter annyit hivatkozik: »Miért kell részt venni egy nemzet­­­­közi konferencián, ha nem akarunk találkozni azokkal, akik­kel konfliktusban vagyunk?* — vetette fel a kérdést Mendes- France.­­Márpedig Bidault külügyminiszter a genfi tanács­kozások kezdete óta egyetlen komoly kísérletet sem tett, hogy felvegye a közvetlen érintkezést a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság képviselőivel. A tárgyalási készség helyett azonban Bidaultnak volt egy másik terve éspedig az ameri­kai légierő beavatkozásának terve.A Mendes-France a to­vábbiakban hangoztatta, a francia politikának — ha igazán Franciaország biztonságát tartja szem előtt — gyökeresen sza­kítania kell a kibúvók és ürügyek diplomáciájával, hogy ily­­módon eloszlasson minden kétséget az őszinte tárgyalási kész­ség felől. Elítélte Frédéric­ Dupont kinevezését, majd hang­súlyozta: a kormánypolitika oda vezetett, hogy fokozatosan le kellett építeni a költségvetés polgári célokat szolgáló elő­irányzatait.­­A Szovjetunió — mondotta — a legnagyobb erő­feszítéseket teszi a szovjet nép életszínvonalának emelésére. Nekünk is inkább erre kellene gondolnunk és felül kellene vizsgálnunk egész politikánkat«. A külügyi bizottság »Európa-hadsereg«-ellenes állásfog­lalása az AFP szerint nyugtalanságot keltett francia politi­kai körökben. Az amerikai rádió kommentátora bevallotta: „Csökkentek a kilátások, hogy a francia nemzetgyűlés rati­fikálja az európai védelmi közösségről szóló szerződést*, majd hozzáfűzte, hogy­­a francia kormánynak igen nehéz helyzete lesz a nemzetgyűlésben*. A Szocialista Párt végrehajtó bi­zottsága egyébként értekezletet hívott össze, amelyen meg­vitatták a párthatározattal ellentétben szavazó szocialista képviselők ügyét. Orest Rosenfeld képviselőt megfosztották mandátumától. Az­­európai védelmi közösséget* ellenző volt frontharcosok bizottsága sajtóértekezletet tartott, melynek során Anselme tábornok kijelentette, hogy a harcosok »fel­­áldozhatják magukat a hazáért, de nem egy nemzetek feletti elgondolásért*. Tr­idault ugyan a francia parlamentben elmondott beszéde során igyekezett­­megmagyarázni a genfi politikáját, jú­nius 8-i genfi beszédének szövege azonban ismét bebizonyí­totta azt a tényt, hogy a francia kormány kezdettől fogva két vasat tart a tűzben s miközben Genfben békéről beszél, valójában a háborúra gondol. így például, miközben elismerte, hogy az értekezlet sikere a két harcoló fél katonai képviselői között létrejött kapcsolat, nem tett említést arról, hogy a fran­cia fél nem hozott semmiféle intézkedést a két fél parancs­nokságának képviselői közötti helyi kapcsolatok megteremté­sére, jóllehet az értekezlet május 29-én ilyen értelmű határo­zatot hozott. A francia külügyminiszter elismerte, hogy he­lyes az az elv, amely szerint a hadműveletek beszüntetése után tilos külföldi csapatokat és külföldi fegyverzetet szál­lítani Vietnamba, ugyanakkor egy szót sem szólt ilyen ellen­őrzésnek Khmerben és Patet-Laóban történő megteremtésé­ről. A k­hmeri és patetlaói kérdés különválasztása mögött egyébként az amerikaiaknak az a szándéka húzódik meg, hogy a két országban amerikai katonai támaszpontokat léte­sítsenek. Bidault emellett továbbra is azt hangoztatta, hogy az indokínai fegyverszünet betartásáért kezességet vállaló or­szágoknak a kérdések megoldásánál nem kell az egyhangúság elvéhez tartaniuk magukat.­­Több érdekes gondolatot tartalmazott Eden angol külügy­­­­miniszter beszéde. Eden kijelentette, hogy az értekez­let az indokínai kérdés megvitatásánál elért valamelyes ered­ményt, azonban rendkívül jelentősek maradnak az egyes kér­désekben megmutatkozó eltérések. Hangsúlyozta, hogy a m­ájus 29-én elért egyezmény fontos lépés volt, de fenntartotta a való tényeknek ellentmondó előző kijelentését, amely sze­rint a laoszi és kambodzsai háborút a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság csapatainak beavatkozása okozta. Az an­gol külügyminiszter javasolta, hogy a nemzetközi ellenőrző bizottság tagjai a nemrégiben Colombóban megrendezett kon­ferencián résztvett országok — vagyis India, Pakisztán, Burmát Indonézia és Ceylon — legyenek. Szerinte ez az öt állam nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot sem a Vietnami Demokratikus Köztársasággal, sem az úgynevezett társálla­mokkal. Az értekezlet egyébként csütörtökön nyílt ülésen folytatta az indokínai kérdés vitáját. Ma ismét a koreai kérdés lesz a megbeszélések tárgya, mégpedig zárt ülésen. A­z amerikai vezető körök immár alig tudják leplezni afeletti ingerültségüket, hogy a genfi értekezlet még mindig együtt ül és hogy az értekezlet nem az Egyesült Államok el­képzelései szerint fejlődik. A Newsweek szerint: »A kísérlet, amellyel az amerikai diplomácia kézben akarja tartani az in­dokínai problémát, hasonlít ahhoz, hogy valaki megpróbálja erősen markában tartani a vizet«. Az amerikaiak az értekez­let jelenlegi szakaszában a Franciaországra gyakorolt nyo­mással akarják keresztülerőszakolni elképzeléseiket. A Libé­­ration rámutat, hogy az Egyesült Államok kormánya a kö­vetkezőket ajánlotta Franciaországnak: 1. az indokínai kér­dés semmiféle végleges rendezéséhez ne járuljon hozzá Genfben; 2. ezzel egyidejűleg minden eszközzel segítse elő a csendesóceáni katonai egyezmény létrejöttét; 3. fokozza Indo­kínában a hadműveleteket, átadva az amerikai tiszteknek a baodajista hadsereg oktatását. Ezek a körülmények magyarázzák meg, hogy miért olyan hosszadalmas és nehéz előrehaladást elérni a genfi tárgyalá­sokon. A genfi értekezlet csütörtöki ülése Genfből jelenti az MTI. Iljicsov szovjet szóvivő sajtó­­értekezleten ismertette a genfi értekezlet csütörtök délutáni ülését. A következőket mon­dotta: Csütörtökön teljes ülésen folytatták az indokínai kérdés megvitatását. A csütörtök délutáni ülésen Eden angol külügyminiszter, majd Kam­bodzsa képviselője, továbbá Fam Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselője szólalt fel. Utána újból felszólalt Kambodzsa képviselője, majd Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere mondott beszédet. Ezután Laosz, majd a Bao Daj-féle Vietnam képviselője, végül Bedell­ Smith, az Egyesült Ál­lamok külügyminiszterhelyet­tese szólalt fel. — Mint látjuk — jegyezte meg Iljicsov —, a csütörtöki ülésen élénk vita folyt az indokínai kérdésről. Eden felszólalásában általá­nos áttekintést próbált adni a vita jelenlegi állásáról. Megállapította: Abban meg­egyeznek a vélemények, hogy szükséges az indokínai tűz­szünet megkötése és az ellen­ségeskedések megszüntetése. A hadműveletek megszünte­tésére vonatkozó egyezmény végrehajtását ellenőrző bizott­ság szükségességében sincs nézeteltérés. Nézeteltérések csak abban vannak, hogy mi­lyen legyen e bizottság össze­tétele. Edén azt javasolta, hogy a bizottság a colombói értekez­leten résztvett államok kép­viselőiből álljon. Edén véle­ménye szerint a két fél pa­rancsnokságának képviselőiből álló vegyesbizottságnak a nem­zetközi felügyelő bizottság alá­rendeltjének kell lennie. Edén végül kijelentette, hogy az értekezlet részvevői most már tudják, miben van közöttük nézeteltérés és most az előtt a válaszút előtt állnak, hogy vagy áthidalják a nézeteltéréseket, vagy elis­merik az értekezlet sikertelen­ségét. Éden hozzátette, hogy az angol küldöttség nem elle­nezné, ha áttérnének újra a zárt ülésekre, hogy ott próbál­ják megtalálni a megoldást azokra a kérdésekre, amelyek­kel kapcsolatban nézeteltéré­sek mutatkoznak. Molotov, a Szovjetunió kül­ügyminisztere, aki a csütör­tök délutáni ülésen hosszabb nyilatkozatot tett, ebben a nyi­latkozatában érintette Edén felszólalását. Kijelentette: amennyiben Edén felszólalása elősegíthetné az indokínai had­műveletek megszüntetését és az indokínai béke helyreállí­tásával kapcsolatos alapvető kérdésekben való megegye­zést, akkor Edén felszólalása megfelelne a genfi értekezlet alapvető célkitűzéseinek. Az indokínai kérdéssel kap­csolatban a csütörtök délután lefolyt vita legfontosabb moz­zanatainak egyike Fam Van Dongnak, a­­ Vietnami Demo­kratikus Köztársaság képvise­lőjének felszólalása volt. Laosz, Kambodzsa és a Bao Daj-féle Vietnam képviselői­nek felszólalásától eltérően, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság küldöttsége vezetőjé­nek felszólalása kitűnt érve­lésének erejével, tényeinek meggyőző voltával és azzal, hogy reálisan értékelte azt a helyzetet, amely Indokínában az indokínai népek nemzeti szabadságmozgalma révén állt elő. Fam Van Dong csütörtöki beszédében javaslatokat ter­jesztett a genfi értekezlet elé, amelyekről el lehetne monda­ni, hogy észszerű és gyakor­lati tervet jelentenek az indo­kínai béke helyreállítására, valamint valamennyi indokí­nai állam nemzeti független­ségének és szuverenitásának megteremtésére.­­ Fám Van Dong kijelentette, hogy az indokínai kérdés meg­oldásának alapját ennek az elvnek kell alkotnia: az a nép, amely egy másik népet el­nyom, nem lehet szabad. Fám Van Dong beszéde mély hatást gyakorolt. Any­­nyira meggyőző volt, hogy Laosz, Kambodzsa és a Bao Daj-féle Vietnam képviselői újabb felszólalásaikban nem is tudtak semmiféle józan ér­vet felhozni vele szemben, ha­nem csak annak az általáno­san ismert és vitathatatlan ténynek a tagadására szorít­koztak, hogy az indokínai nemzeti szabadságharc folyik. Ezután Molotov, a Szovjet­unió külügyminisztere emel­kedett szólásra és tette meg nyilatkozatát. (Molotov beszé­dét holnapi számunkban kö­zöljük. Szerk.) Molotovnak, a Szovjetunió külügyminiszterének felszóla­lása után az elnöklő Eden kö­zölte, hogy pénteken a koreai kérdést tárgyalják teljes ülé­sen. Ami az indokínai kérdés további megvitatását illeti, a genfi értekezlet két elnöke ta­nácskozik majd egymással a legközelebbi ülés időpontjáról. Ezután Iljicsov szovjet szó­vivő válaszolt az újságírók kérdéseire. Az MTI kiküldött tudósítója felvetette a kérdést: Egy amerikai lap arról írt, hogy 1950. április 12-én állí­tólag szovjet-kínai egyez­ményt kötöttek. Iljicsov szovjet szóvivő válaszában kijelentette: Is­meretes előtte ez a közlemény, amely az amerikai Hearst­­sajtó orgánumainak egyiké­ben, a »New­ York Journal and Americans június 9-i szá­mában jelent meg. Ez a köz­lemény a­­kínai nacionalisták és az angol kémszolgálat értesü­léseire hivatkozva közölte, hogy 1950. április 12-én Moszkvában valamiféle szov­jet-kínai egyezményt írtak alá. Iljicsov ezután idézett a lap­ közölte egyezményből, amely szerint a Kínai Népköztársa­ság felhívta volna a Szovjet­uniót arra, hogy nyújtson se­gítséget »vörös Kínának ahhoz, hogy egész Ázsiára kiterjesz­­sze uralmát«. Ebben az állí­tólagos egyezményben az is szerepel, hogy »mivel a Kínai Népköztársaság lakosságának anyagi erőforrásai csekélyek, Kína lakosságát százmillióval kell csökkenteni, különben a Kínai Népköztársaság nem maradhatna fenn.­ Iljicsov szovjet szóvivő ezzel kapcsolatban kijelentette: 1. Amit az említett ameri­kai lap közölt, az szemensze­­dett valótlanság. 2. Nincs és nem is volt semmiféle olyan egyezmény, amiről az amerikai lap ír. Ez azok közé a szokásos hamisít­ványok közé tartozik, ame­lyekkel egyes amerikai lapok a genfi értekezlet légkörét próbálják megmérgezni.

Next