Magyar Nemzet, 1954. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-01 / 206. szám

/ Az EVK megölése írta­­ Boldizsár Iván A fontos ügyhöz illő drámai jelenetek közt — nem feledve, hogy a tragikomédia is drá­mai műfaj! — birkózott a francia nemzetgyűlés az év­század egyik legképmutatóbb politikai képződményével, az európai védelmi közösség ter­vével. Birkózott és megölte. Ez a szintén drámai kifejezés ugyan fordítási hibából szár­mazik, de olykor egy apró té­vedés jobban néven nevezi a lényeget, mint a kicirkalma­­zott meghatározás. (Az angol parlamenti nyelvben használa­tos a »kill”, megölni ige, ha egy törvényjavaslatot a kép­viselők elvetnek; egy Reuter­­jelentés alapján ezt fordítot­tuk filológiailag pontatlanul, de politikailag oly találóan.) Mint egy csatajelentés, olyan a nemzetgyűlés üléséről szóló beszámoló: órák és percek jelzik az ütközet fordulatait, a manőverek, oldalozások, szárnymozdulatok, a cselek, áttörési kísérletek és megfuta­­rk­odások pillanatait. Csata volt ez, de sorsa a francia nép szí­vében már eldőlt és végül is a győzelmet ez az előzetes, ez a népi döntés hozta meg. Ez vitt még több politikai oxigént az EVK ellenzőinek ereibe és ez pezsdítette fel végre haza­fias helytállásra azoknak a képviselőiknek tunja vérét, akiknek szíve máskor nem do­bog együtt a népével. Szép és magasztos jelenet lehetett az végtére, Robespierre nemzet­­gyűléséhez méltóbb, mint a harmadik vagy a negyedik köztársaság parlamentjeihez, amikor a győztes szavazás után felállt az a több mint há­romszáz képviselő, akik akkor valóban az egész francia nép, egész Európa képét viselték, felállt padjaiban és elénekelte a Marseillaise-t, am­elyet min­den haladó ember még ima­ is haroldalának tekint. Nem ne­héz elképzelnünk nekünk, ma­gyar hazafiaknak és jó euró­paiaknak, mit érezhettek ezek az együtténekelők; nem nehéz elképzelni, noha egy részüktől a mostani pozitív szavazás el­lenére is oly távol állunk. De mily bonyolult az egészséges elmének és a népét szerető szívnek beleérezni magát azoknak a parlamenti tagok­nak a lelkébe, akik nem sza­vazták meg ezt az­­ölves­építő javaslatot!... Vájjon ezek ülve maradtak padjaikban? Vagy felálltak és kisompolyogtak? Vájjon érezték-e, hogy ők ma­guk és gazdáik, sugalmazóik Párizsban és az óceánon túl elszakítják magukat azoktól a férfiaktól és nőktől, azoktól a tömegektől, akik ezekben az óráikban hangosan vagy a szí­vükben dallal ünneplik a francia nép nagy győzelmét, a béke újabb csatanyerését. Mert hétfő este, 1954. augusz­tus 30-án 21 óra 15 perc óta Európa és mindenütt a vi­lágon azok, akiknek az európai kultúra kedves, könnyebben, szabadabban lé­­lekzenek. Elmúlt rólunk egy lidércnyomás. Elmúlt? Elűz­tük, közös erővel, mi mind, európaiak. A közös, az euró­pai győzelem mezét még éde­síti az, hogy a vereség minden eddiginél fájdalmasabban érin­ti az amerikai vezető körök háborús terveit és minden ed­digi vereségnél — pedig az utóbbi évben volt elégben ré­szük — menthetetlenebbül ösz­­szekuszálja az egész washing­toni politikát. A párizsi sza­vazás és annak heteken, hóna­pokon, éveken át tartó népi előkészülete ezúttal ismét a béke és a háború erőinek nagy próbája volt. Az esemény más­napján könnyű eltévedni a po­­litikai kombinációk, a külügyi bölcselkedések és a nemzet­közi kommentárok bozótjában, nagyon is emberi a tényekbe vágyainkat is belekívánni. Az IeVK megölésének jelentősé­gét és távlatait, a tegnapi sza­vazás óta kétségtelenül meg­változott világhelyzetet csak akkor tudjuk felmérni, ha az európai hadsereg ügyét és a fel nem sorakozott hadsereg csúfos szétveretését mint egy még nagyobb harcnak, a béke és a háború küzdelmének egy részét fogjuk fel. Addig a napig ugyanis, amíg a Bourbon-palotában hosszú idő után ismét először a fran­cia nép érdekei győztek, két többé-kevésbbé egyenes vonal vezet. • Az egyik inkább csak perfid szándékában egyenes, megvalósításának útja teker­­vényes, a másik szándékában is, menetében is egyenes, átte­kinthető. Az első vonal az ame­rikai politikáé. Az »amerikai évszázad«, a »globális straté­gia", szóval a háború politi­kája ez. Ha az EVK bukásá­nak partjairól visszatekintünk az elmúlt évek amerikai po­litikájára, akkor látjuk ennek a vonalnak kiemelkedőbb ese­ményeit és egymás közti össze­függéseit is. A haditerv meg­nyitó lépése még 1947 tavaszán a Truman-elv volt. Ezt kö­vette a Marshall-segély, a kü­lönféle »kis-Európa«-tervek, az atlanti szövetség, az ameri­kaiak európai főparancsnok­sága, így gyűjtötték kalandor háborús szándékaikhoz az európai gyalogságot. Ez a po­litikai vonal egy ideig ment és azután elakadt. Terveikből éppen a leglényegesebb lánc­szem, valóságos zárórész hiány­zott: a revánsvágyó német hadsereg felállítása. Hogy maguk az amerikai vezető körök mennyire nem vették komolyan az általuk sugalmazott és pénzelt úgyne­vezett európai egység gondo­latát, a különféle föderációs terveket, a nemzetek fölötti parlamentet, a tervezett had­sereg nemzeközi főhatóságát, és egyéb Cadillac-motorral hajtott trójai falovakat, szó­val az egész­­európai védelmi közösséget­, arra egészen friss keletű bizonyságot szolgáltat a New York Herald Tribüne augusztus 27-i száma. Az Al­­sop-fivérek egy cikkben, amely­re utóbb még visszatérünk, s amelyben három nappal a pá­rizsi szavazás előtt már leszá­mítolják a vereséget, ezt írják: »Nem lehet bízni abban, hogy Attlee és Co lenyelik a né­met felfegyverzés keserű piru­láját az EVK cukros máza nélkül.« Meg kell próbálnunk itt, a nemzeti szuverenitás tiszta levegőjében is megérezni azt a sok atmoszférányi ameri­kai nyomást, amely Fran­ciaországra nehezedve minden áron, minden áron keresztül akarta hajszolni az EVK-t. Úgy ragaszkodtak hozzá, mint a kártyás, aki a pénze után fut, és valóban a nemzetközi politikának ezek a hazardőrjei egyaránt futottak befektetett dollármilliárdjaik után, hábo­rús terveik után és tűnő presz­tízsük fogyó fényei után. A nagy politikai vereség most visszafelé is hat. Az EVK bu­kása értelmetlenné, céltalanná teszi az utóbbi hét és fél év, de különösen az utóbbi négy esztendő amerikai politikáját. Ezt érzi most a párizsi szava­zás másnapján az elnök is, a sok győzelmet látott egykori hadvezér, akinek bizonyára nem esett könnyen kimonda­nia a szavakat: »Kudarcot szenvedtünk ...« Érezte ezt már a szavazás előtt Dulles is, aki az egész amerikai politika úgynevezett »gyötrelmes újjá­­értékelésével* fenyegetődzött. Lehetetlen, hogy meg ne érez­ze az amerikai közvélemény is, ha egyelőre másként nem, adófizetői minőségében. Az 1954 augusztus 30-hoz vezető egyik vonal az ameri­kai politika legsúlyosabb vere­sége a második világháború óta. Meghiúsult az az alapvető terük, hogy a megbízható, bon­ni német gauleiterek vezetése alatt szervezzék meg Európát egy újfajta­­keresztesháború­(Folytatása a 2. oldalon) A francia döntés hatása és visszhangja A külpolitikai helyzet A­z egész világsajtó az EVK-terv bukásának jelentőségét méltatja. Az EVK ellenzőinek és híveinek állásfogla­lásai egyértelműen a francia nemzetgyűlés döntésének nagy horderejét hangsúlyozzák. A ST humanité »A­ francia nép és a béke győzelme« című cikkében megállapítja, hogy »az EVK-t nem eljárási szabá­lyok révén vetették el, a szavazás a lényegre vonatkozott. Azok, akik a »vita előtti halasztó határozatra” adták szavaza­tukat — mint ezt ki is jelentették — az EVK ellenfelei, míg azok, akik a határozat ellen szavaztak, az EVK hívei.­ A lap ezután arra figyelmeztet, hogy ez a győzelem még nem je­leníti a német militarizmus veszélyének végleges elhárulását s valószínű, hogy az amerikai imperialisták nem mondanak le ez irányú terveikről.­­A kivívott győzelem azonban — hangsúlyozza a l‘Humanité — döntő szakaszt jelent abban a küzdelemben, hogy meghiúsítsák mesterkedéseiket. Most, hogy az EVK-t visszautasították, meg kell akadályozni a bonni Németország bármilyen más formában való remilitarizálását. Mindent el kell követni az európai béke biztosítására és a német kérdés demokratikus és békés úton történő rendezé­sére.* A Combat két vezércikket is közöl az EVK elutasításá­ról. »A hazugság vége« című cikkében a Combat megállapítja, hogy azok, akik kilenc éven át irányították Franciaország kül­politikáját, rendszeresen meghamisított­ képet adtak szövet­ségeseiknek a francia közvéleményről.­­Most a világ hirtelen rájött arra — írja —, hogy a franciák nem fogadták el a pá­rizsi egyezményt és hogy a Pleven, Schuman, Mayer és mások által adott biztosítékok alapja csupán vágyálmuk volt, vagy pedig az a hamis elképzelés, hogy Washington a kellemes hazugságot jobban szereti, mint az igazságot.* A francia jobboldal lapjain a súlyos vereség hatása érzik, cikkeik általában lehangoltak, de mindenesetre igye­keznek már most a nyugatnémet felfegyverkezés más ameri­kai elképzeléseire irányítani a figyelmet. A Franc-Tireur­e gyásznapnak­ minősíti a hétfői napot és amiatt siránkozik, hogy Mendes-France az utolsó pillanatban nem sietett az EVK híveinek segítségére. A VAurore vezércikkében azt hangoz­tatja, hogy »továbbra is szigorúan ragaszkodni kell az atlanti szövetséghez, és azt követeli a miniszterelnöktől, hogy vilá­gos, félreérthetetlen választ adjon: milyen külpolitikát óhajt folytatni. A Párisien hirére úgy vélekedik, hogy »a nemzet­gyűlés döntésének súlyos következményei lehetnek mind bel­­poltikai, mind nemzetközi téren*, mert a döntés következ­tében ^meginoghat a kormány egysége és három miniszter le­mondása várható«. Az angol sajtó az AFP szavai szerint ^sajnálkozással, de lényegében harag és neheztelés nélkül temette el az európai védelmi közösséget*, »Franciaország megölte az európai had­sereget*, »Franciaország eltemette az EVK-t* — ilyen és hasonló címek alatt számolnak be a londoni lapok a francia nemzetgyűlés határozatáról. Több angol lap első oldalán közti Herriot fényképét, mivel általában az a vélemény, hogy a veterán politikus felszólalása nagyban befolyásolta a szavazás kimenetelét. Az angol lapok általában nem hasz­nálnak bíráló hangot Franciaországgal szemben, kivéve a News Chronicát, amely éles szavakkal bírálja a francia par­lamentet. Több polgári lap arról ír, hogy most alkalma nyílik Angliának­­a kezdeményezés átvételére*. A The Times sze­rint ,bár a francia szavazás csalódást keltett, Angliának új­ból lehetőséget adott arra, hogy vezetést adjon Európa szá­mára*. A lap szerint a helyzet világossá vált. Nem lesz köny­­nyebb a megoldás megtalálása, a leghelyesebb azonban, ha a német fegyverkezés új kereteire vonatkozóan Anglia kez­deményező lépéseket tesz. Churchillnek és Edennek most módjában áll, hogy olyan döntő szerepet töltsön be, amelyet eddig nem tudott vállalni.­­Annak ellenére, hogy Anglia ke­­vésbbé hatalmas, mint régebben volt, Franciaország mégis inkább feléje fordul, mint az Egyesült Államok felé« — írja a Times. A vezető amerikai lapok egészoldalas címben közölték az EVK elvetésének hírét. A jelentéshez fűzött kommentá­rok igyekeznek a francia nemzetgyűlés döntésének előrelát­ható súlyos következményeire rámutatni. A Journal Ameri­can kiemeli: »Ez a döntés olyan súlyos politikai válságot idéz elő, amelyet Európa a második világháború óta még nem lá­tott.* A Washington Post azt írja, hogy »az EVK Francia­­ország által történt elvetése vitathatatlanul a Szovjetunió Európában aratott legnagyobb háború utáni győzelme.« A lap hozzáfűzi: »ez nem jelenti azt, hogy minden veszve van. Az atlanti szövetség tagjainak nem szabad vesztegetniök az időt. El kell választani az európai védelmi közösségről szóló szer­ződéstől a német keretszerződést és sürgősen ratifikálni kell. Ez előzetes intézkedés lenne Nyugat-Németországnak az at­lanti szövetség keretében való újrafelfegyverzése előtt«. A New York Herald Tribüne vezércikkében nagyjában ugyanezt fejtegeti. »Németországnak — írja — el kell érnie a szuvere­nitás helyreál­lását. A szuverenitás magában foglalja a fegy­verkezés jogát is és Európa védelmének szüksége van né­met csapatokra. Mégis bizonyos, hogy Franciaország biztosí­tékokat fog követelni a német katonai hatalom újjászületése ellen.« Ezzel összefüggésben a vezércikkíró aggódik amiatt, hogy »elmélyülhetnek a német-francia ellentétek". A New York Hérald Tribüne cikkírója azzal fejezi be fejtegetéseit, hogy »a Nyugatnak most munkába kell állítania minden tehetségét, hogy újra felépítse az együttműködés alapjait.« James Reston a New York Times keddi számában azt írja, hogy most ,miután Franciaország elvetette az európai védelmi közösségről szóló szerződést, az Egyesült Államok minden valószínűség szerint előtérbe helyezi Németország belső helyzetét Franciaországéval szemben*. Reston szerint amerikai hivatalos köröknek az a határozott meggyőződése, hogy ha Nyugat-Németországot nem fegyverzik fel és nem kapcsolják be a nyugati katonai rendszerbe, akkor a Kelethez fog »vonzódni«. A New York Times kiemeli: »Négy év erő­feszítése hiúsult meg Párizsban­. A nyugatnémet sajtó egy része hangsúlyozza új külpoli­tikai orientáció szükségességét. A Die Welt rámutat: »Mivel most meghiúsult egy politikai felfogás, új és jobb után kell nézni. Ezt teszik majd Nyugat-Németországban azok, akik már hosszabb idő óta jobb megoldásért küzdenek. Ezzel kap­csolatban emlékeztetünk dr. Pfleiderer erőfeszítéseire, vala­mint a weimari köztársaság három kancellárjának: Wirthnek, Brüningnek és Luthernek a bírálatára, továbbá dr. John és Schmidt-Wittmack eljáráséra.* A Mittelbayrische Zeitung sze­rint Bonn eddigi politikai felfogása a hidegháborún nyugo­dott. A világ azonban békét akar. A történelem nem taka­rékoskodik a figyelmeztetésekkel, mielőtt helytelen dönté­seket hoznának. Dr. Friedensburg berlni CDU-képviselő a Berlingste Tidende-nek adott nyilatkozatában kifejti, hogy feltétlenül szükség van diplomáciai kapcsolat létesítésére a Szovjetunióval, valamint a keleti világgal folytatott kereske­delem jelentős kiszélesítésére. „Új kísérlet szükséges” címmel Walter Dirks a szociáldemokrata Neue Rheinzeitungban azt írja: az adott helyzetet fel kell használni a két rendszer bé­kés együlés mellett élésének biztosítására, továbbá Német­ország újraegyesítésének előkészítésére, ami a tartós béke fon­tos előfeltétele. Ki kell használni az EVK bukását és meg kell találni a békés megoldás útját, amely Németország egy­ségének megteremtéséhez és a béke biztosításához vezet. Vé­gül hangsúlyozza új nemzetközi értekezletek fontosságát. A francia nemzetgyűlés keddi ülése Az AFP jelenti, hogy Men­­des-France francia miniszter­elnök kedden délben több mint egy órás megbeszélést folyta­tott kormánya három tagjá­val: Hugues igazságügyminisz­terrel, Bourges-Maunoury ipar­és kereskedelemügyi minisz­terrel, valamint Claudius Petit munka- és társadalombiztosí­tásügyi miniszterrel. Az AFP értesülése szerint a miniszter­­elnök minisztereivel a nemzet­gyűlés hétfői döntése kapcsán a három miniszter személyes helyzetéről tárgyalt. (Mint is­meretes, a három miniszter az »európai védelmi közösség« híve és mindhárom kifejezte azt a szándékát, hogy kilép a kormányból, amennyiben a nemzetgyűlés elveti az "euró­pai védelmi közösséget".) A ta­nácskozás után sem Mendes- France, sem a miniszterek nem nyilatkoztak. Az AFP másik jelentése hírt ad arról, hogy kedden két in­terpellációt terjesztettek be a francia nemzetgyűlésiben tör­ténő megvitatásra. Az egyik interpellációt Joseph Hallegue Finis­tévé képviselő, a másikat Reynaud volt miniszterelnök terjesztette be. Mindketten az Aumeran-javaslat ellen szavaz­tak a francia nemzetgyűlés hétfői ülésén. A két interpelláció a francia miniszterelnöknek az EVK- vita során tanúsított magatar­tásával foglalkozik. A fonto­sabb interpelláció Paul Rey­­naudé, mert azt ötven aláírás­sal terjesztették be és ameny­­nyiben a nemzetgyűlés elfo­gadja, úgy rögtön megvitatás­ra bocsáthatják. Reynaud interpellációja fel­szólítja a miniszterelnököt, határozza meg kormányának külpolitikáját az EVK vissza­utasítása után. A francia nemzetgyűlés ked­den délután 16 órakor meg­kezdte ülését André Le Tro­­quet elnökletével,­­ jelenti az AFP. Az ülés megkezdésekor a miniszterelnök kérte, hogy a külpolitikai interpellációk megvitatásának időpontját no­vember 3-ra, a szünet utáni időpontra tűzzék ki. A kommunista képviselők álláspontját a francia nemzet­­gyűlés keddi ülésén Étienne Fajon fejtette ki. Hangoztatta, hogy a­­ kommunista képvise­lők a Paul Reynaud által kö­vetelt külpolitikai vita elha­lasztása mellett fognak sza­vazni, minthogy az interpellá­­ciós kérelemben csak mester­kedést és bajkeverést látnak. A kommunista képviselők az EVK-szerződés megbuktatását nagy győzelemnek tekintik, persze nem Adenauer és fran­cia cinkosai számára, hanem ama francia nemzeti hazafias és demokratikus erők számá­ra, akik ebben a küzdelemben a munkásosztály köré tömö­rültek. — Azok, akik Nyugat-Né­­metország újbóli felfegyver­zése mellett foglalnak állást —­ hangoztatta Étienne Fajon­t, azzal próbálják igazolni ma­gukat, hogy egy esetleges szovjet támadás veszélyére hi­vatkoznak. Azonban tudna-e bárki is a legcsekélyebb tény­re utalni, amely alkalmas len­ne e rágalom támogatására? Várjon ki vállalkozik annak átatására, hol, mikor és mi­képpen fenyegeti veszély Fran­ciaországot a Szovjetunió ré­széről? Már az első világhá­ború után is az állítólagos szovjet veszély szolgált ürü­gyül Németország fegyverke­zésére. Márpedig történelmi tény, hogy Franciaországot nem a Szovjetunió rohanta meg, hanem az a Németország, amely a­­szovjet veszélyre­ hivatkozva fegyverezte fel ma­gát. Franciaország talán még ma is német megszállás alatt állna, ha a Szovjetunió nem vett volna döntő módon részt a nácizmus szétzúzásában. Étienne Fajon rámutatott, hogy a kollektív biztonság megteremtésére irányuló poli­tika jogilag, földrajzilag és stratégiailag szilárdan meg van alapozva. Hivatkozott a szovjet kormány legutóbbbi kezdeményezésére, valamint arra, hogy ami Genfben lehet­séges volt Ázsia számára, az bizonyára lehetséges lesz Európa számára is. Beszédét azzal fejezte be, hogy a Francia Kommunista Párt mind a parlamentben, mind az egész országban együtt kíván működni azok­kal, bárminő politikai irány­zathoz tartoznak is, akik har­colni akarnak a német veszély feltámasztása ellen. Elnapolták az Interpellációk megvitatását Párizsból jelenti az MTI, hogy hivatalos közlés szerint a francia nemzetgyűlés 418 szavazattal 162 ellenében el­fogadta az interpellációk meg­vitatásának elnapolását no­vember 3-ra. A francia képviselők a Marseillaise eléneklésével köszöntötték az EVR elvetését Párizsból jelenti az MTI. Amidőn a francia nemzetgyű­lés hétfő esti drámai ülésén a zsúfolásig megtelt üléste­remben Le Troquet elnök be­jelentette a szavazás eredmé­nyét, amely szerint a nemzet­­gyűlés 319 szavazattal 264 el­lenében megszavazta a­­­vita előtti halasztó határozatot, és ezzel visszautasította az EVK ratifikálásáról szóló törvény­­javaslatot, az EVK-t ellenző képviselők hatalmas tapsvihar­ban törtek ki, majd elénekel­ték a francia nép nemzeti himnuszát, a Marseillaise-t. Az MRP-képviselők és az EVK más hívei tehetetlen dü­, hűkben elkezdték padjaikat csapkodni. A Marseillaise szár­nyaló hangjai azonban el­nyomták az MRP-képviselők okozta lármát, kommunisták és szocialisták, radikálisok, függetlenek és volt gaulleis­­ták, mindazok a képviselők, akik nemet mondtak az EVK- ra, egy színes­ lélekkel har­sogták a francia nép diadal­mas himnuszát. Velük együtt énekelt Mendes-France és a kormány többi tagja is. Az MRP-képviselők és tár­saik egymásután kullogtak ki az ülésteremből: a diadalmas erővel feltörő Marseillaise ki­kergette őket. Kisvártatva

Next