Magyar Nemzet, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-01 / 26. szám
A magyar sajtó napján írta: Vadász Ferenc, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára Nemsokára tízéves lesz hazánk földjén a szabadság. Tízesztendős máris számos intézményünk. Tíz éve megindult már az élet sok elnémult gyárunkban, s egy évtizede annak is, hogy a falvak és tanyák népét nem riogatja a csendőrjárőr, nem hajszolja a földesúr gazdatisztje. Egy évtizedes útjának, fejlődésének tanulságait méri fel tudományunk, művészetünk, irodalmunk. A magyar sajtó napján hasznos és elengedhetetlen, hogy mi, újságírók is vessünk néhány pillantást a múltra, s az olvasóval együtt, aki évek folyamán a munkában társunkká, tanácsadónkká, ösztönzőnkké és bírálónkká lett, felmérhessük a különbségeket e hivatás múltbeli és mostani szerepe között. Kemény Zsigmond, a nagy publicista, egyszer azt írta: Problematikus dolog a sajtószabadság, amely hovatovább nagyon kevesek jogává fog átalakulni. Kortársai általában borúlátónak tartották, de a későbbi évtizedek során kitűnt, hogy ez esetben nem volt az. A sajtószabadság a nagybarkos tőkésuralom idején valóban csak a hatalmon lévőknek biztosított korlátlan szabadságot, jogot a tömegek félrevezetésére, tisztánlátásuk megzavarására. A lapkiadók konszernjei és részvénytársaságai politikai céljaik kiszolgálására kényszerítették az újságírót, megfosztották attól a lehetőségtől, hogy érdekeikkel nem egyező nézeteket valljon, s azoknak írásaiban hangot van. Könnyen megtehették et, mert a legnagyobb nyomdák, a legmodernebb újságadógépek, a papír és mindez anyagi eszköz korlátlan biokosai ők voltak. A sajtónak nem kis része volt az első világháború előttijében és abban, hogy a két világégés között megérett a horthysta ellenforradalom gyümölcse: a nép milliói nem tudták felismerni legelemibb életérdekeiket; félrevezetetten és lefegyverzetten tántorogtak bele abba a tőlük idegen rablóháborúba, amelynek célja nem utolsó sorban az volt, hogy rabságuk láncait még szorosabbra fűzze. 1942. február elsején ennek a sajtónak a gazdái még győzelmi mámorban tobzódtak és álmaikban sem gondolták, hogy elnyomó és kizsákmányoló uralmuk a végéhez közeledik. Vegyünk a sok közül egy példát. A Magyarország e napokban vészjóslóan azt tanácsolta, hogy »némuljannak el, akik a magyarság jövője miatt aggodalmat éreznek, akik úgy vélik, hogy a háborúban való részvétel nem érdeke a magyar népnek«. Az ország és népünk szerencséjére, éltek nálunk olyan bátor és áldozatkész hazafiak, akik nem rettentek vissza a fenyegetésektől, akik a nemzet megmentéséért halált megvető hősiességgel vállaltak minden veszélyt. Azokban az órákban, amikor a fasiszta és félfasiszta lapok kényelmes, jólfűtött szerkesztőségi szobáiban a hitlerista háború folytatására uszítottak, Budafokon egy roskatag kis házban Rózsa Ferenc és társai olyan újságot szerkesztettek, amely leleplezte a szovjetellenes háború haszonélvezőit, milliók romlásának és pusztulásának okozóit, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy ismertesse az ország vezetésére hivatott párt politikáját. E hős újságírók életüket is feláldozták a népért és a szabadságért. Most tíz éve, 1944 februárjának első napján egy lezárt, kihaltnak hitt pincehelyiségben, ugyanebben az időben, a Bezerédy utca 4. alatt, az illegális Szabad Nép utolsó példányait nyomták. Az ablakok repedéseit rongyokkal betömködték, hogy a gép zúgása ne hallatsszák ki az utcára, ahol SS- járőrök és vérszomjas nyilasbandák portyáztak. Az újság, amely ezernyi életveszély közepette innen indult el útjára, hírül adta: a szabadságnak ismét új vértanúi vannak. Kiss János altábornagy, Nagy Jenő ezredes, Tarcsay Vilmos százados. Bátor honvédtisztek, akiknek nevét a magyar dolgozók szívükbe zárták. A lap egységre szólította fel a nemzet erőit: álljon minden becsületes magyar a harcoló munkásosztály mellé, támogassa küzdelmét a békéért, az ország függetlenségéért és szabadságáért. Tiszteljük és ápoljuk sajtónk haladó hagyományait. Am, legdicsőbb örökségünknek, népi demokratikus újságírásunk igazi példaadójának mégis azt a sajtót tekintjük, amely történelmünk során először állt ki következetesen a népszabadság ügyéért oly módon, hogy biztos tudományos alapokra támaszkodott, azok gyakorlati megvalósításához pedig a tömegeket mozgósította cselekvésre. Ez a sajtó az ellenforradalom éveiben a Horthy-rendszer idején még csak kevesekhez szólhatott — üldözték, munkatársait legyilkolták —, de művének folytatójaként a mai újságírás már hatalmas hatósugarú fegyvere a nép államának, a pártnak, a szocializmus építőinek. Soha nem olvastak annyian újságot Magyarországon, mint ma. Ezt az eredményt azzal értük el, hogy újságaink — napilapok és folyóiratok, politikai, gazdasági, kulturális, tudományos lapok, a megyei és üzemi újságok, a különböző nemzetiségek lapjai — a tömegek nevelőivé lettek, összeforrtak velük, tanácsaikkal, útmutatásukkal szervezőivé váltak munkájuknak, lelkesítették és lelkesítik őket a haza erősítéséért, a nép jólétéért és boldogulásáért folyó harcban. Megnőtt és tovább növekszik az olvasók bizalma a lapok iránt, mert bátran és őszintén bírálják a mindennapi életünkben előforduló visszásságokat. Leleplezték az ellenség aknamunkáját, az emberek ügyes-bajos dolgai iránt rosszindulatú közömbösséget, a hanyagságot, a bürokratikus, lélektelen intézkedéseket, a népgazdaság megkárosítóit, a kulturális élet sarlatánjait és a többi bajcsinálót. E téren még többet várnak tőlünk az olvasók. Legyenek írásaink könyörtelenül szigorúak minden olyan jelenséggel szemben, amely szocialista fejlődésünknek útjában áll. Mit kell napjainkban különösen megszívlelnünk nagyszerű elődeink példájából? Mindenekelőtt folytatnunk és tovább kell fejlesztenünk azt a sikeres módszert, amellyel a nemzeti egység politikáját szolgálták. A Hazafias Népfront-mozgalom eddigi eredményei azt mutatják, hogy jó úton indultunk el,hasznosítjuk e tapasztalatokat. Falvainkban megélénkült a politikai élet. Egyénileg dolgozó parasztok — köztük mind jelentősebb számban középparasztok is — már nemcsak a saját portájuk ügyes-bajos dolgával törődnek, de érdeklődnek a közügyek, a község, a járás, a megye dolgai iránt is. Ez az érdeklődés, ez a részvállalás a politikai és társadalmi munkából, nyilvánvalóan hatással van termelő munkájukra, gondolkodásukra is, összefügg azzal, s eredményei kedvezőek országunk egész helyzetére. A városi és kerületi népfrontbizottságok is mind gyakrabban hallatnak magukról, kezdik megtalálni tevékenységük megfelelő formáit és módszereit. Sajtónknak mindent meg kell tennie azért, hogy tisztázza, közismertté tegye a Hazafias Népfront politikájának, a nemzeti egység politikájának elvi alapjait. A legdöntőbb e téren, hogy semmi kétség ne maradjon afelől: ez a politika a munkásosztály politikája. Segíti országunk vezető osztálya és a többi — vele szövetséges — dolgozó osztály közötti kapcsolatok elmélyítését. E politika feladata, hogy növelje a munkásosztály vezető szerepét és befolyását, fokról fokra csökkentse és megszüntesse azokat a különbségeket és ellentmondásokat, amelyek közte és a dolgozó parasztság, az értelmiség vagy a kisemberek egyes rétegei között ma még fennállónak. A termelő munkának, a tervek teljesítésének segítésével, a tömegek társadalmi tevékenységének előmozdításával sajtónk maradéktalanul betöltheti megtisztelő szerepét, fontos küldetését a szocializmus építése során. Népünkben elszánt akarat él, hogy a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével tovább halad a megkezdett úton, győzelemre viszi hazánkban a szocializmus ügyét. Határkövek fejlődésünk útján a III. kongresszus és a párt Központi Vezetőségének Ihartáraulatjai. Mimikáinkat az e határozatokban foglalt célok és irányelvek szabják meg. Minden tudásunkkal és lelkesedésünkkel, jól akarjuk szolgálni népünket abban a törekvésében, hogy munkájának eredményeit békében és jólétben élvezhesse. Ezért nagyjelentőségű nekünk, újságíróknak is a közeledő IV. Magyar Békekongresszus. Meg kell értetnünk mindenkivel, akinek drága e haza jelene és jövője, akinek becsesek anyagi, erkölcsi és kulturális javaink, aki élni és boldogulni akar szeretteivel együtt e földön, hogy most nagy tettekre, szilárdelhatározásra, bátor cselekedetekre van szükség. Tiltakoznunk kell hangosan és szenvedélyesen a nyugatnémet felfegyverzési tervek, a háborúval, atomfegyverekkel való fenyegetőzés és zsarolás politikája ellen. Jobban kell dolgoznunk, hogy az embereket elégedetté, országunkat a nagy szovjet nép és a többi békéért küzdő nép oldalán egyre erősebbé tegyük, így válik méltóvá egész sajtónk és újságírásunk magasztos hivatásához, így tud hasznosan élni a tíz évvel ezelőtt elnyert szabadságával. Molotov nyilatkozata a moszkvai angol nagykövet előtt a távol-keleti helyzetről A külpolitikai helyzet A nemzetközi közvélemény rendkívül nagy érdeklődéssel fogadta W. M. Molotov kijelentéseit, amelyeket a legfontosabb világpolitikai kérdésekben tett W. R. Hearst és Kingsbury Smith amerikai újságírókkal folytatott beszélgetése során. Molotov a tajvani kérdésben és az Európával kapcsolatos problémák tekintetében ismét a leghatározottabban leszögezte a Szovjetunió álláspontját. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetuniónak érdeke a nemzetközi feszültség enyhítése és kész támogatást nyújtani mindannak, ami elősegíti e cél elérését. Ugyanakkor rámutatott az Egyesült Államok felelősségére a Kína belső ügyeibe való beavatkozást illetően és kiemelte, hogy a Szovjetunió Tajvant Kína elidegeníthetetlen részének tekinti. Molotov igen fontos megállapítást tett a továbbiakban, amikor hangoztatta, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok megjavítását sokban elősegítené a Szovjetunió határai közelében létesített amerikai támaszpontok felszámolása ésaz olyan helyzetre való áttérés, amely az egymással egészséges kapcsolatokat fenntartó államok között rendszerint kialakul." A szovjet külügyminiszter és az amerikai újságírók közötti beszélgetés teljes szövegét lapunkban közöljük. " A nyugati sajtót sokat foglalkoztatja a Biztonsági Tanács Tajvannal foglalkozó rendkívüli ülésének összehívása. A Biztonsági Tanács ez ügyben hétfőn délután ült össze. Politikai megfigyelők nagy érdeklődéssel fogadták Szoboljevnek, a Biztonsági Tanácsban működő állandó szovjet megbízott helyettesének Munro-hoz, a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levelét, amelyben kifejtette a Szovjetunió hivatalos álláspontját. A levél határozati javaslatot is előterjesztett. Ennek elfogadása esetén a Biztonsági Tanács javasolja az Egyesült Államok kormányának, hogy haladéktalanul vonja vissza valamennyi légi-, tengeri- és szárazföldi erejét Tajvanról és a Kínához tartozó más területekről. A határozati javaslat emellett több más fontos indítványt is tartalmaz a távol-keleti helyzet rendezése érdekében. Az angol lapok aggodalommal kísérik az Egyesült Államok tajvani provokatív magatartását. A Daily Mail diplomáciai tudósítója szerint a felelős amerikai hivatalos személyiségek nyilatkozatai gyakran hemzsegnek a vádaskodástól és a fenyegetéstől. A tudósító úgy értesült, hogy angol hivatalos személyiségek az elmúlt napokban ismételten és nyomatékosan sürgették az amerikai hivatalnokokat: igyekezzenek mérsékelt fogalmazást használni. Számos angol lap megvilágítja Anglia álláspontját és rámutat, hogy Anglia csak teljes értékű ENSZ-eljáráshoz csatlakoznék Tajvan ügyében. A Daily Herald rámutat: »A munkáspárt egységesen tömörül Attlee azon kijelentése mögött, hogy Anglia nem hagyja magát kínai polgárháborúba belekeverni. Anglia ebben az ügyben egységesen áll a munkáspárt mögött. Vessen véget a kormány az amerikaiak esetleges kételyeinek. Egyetlen angol fegyvert nem fognak elsütni Csang Kaj-sek ért.« A francia közvéleményre nagy hatást gyakorolt a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája elnökségének üzenete, amelyet Monnerville-hez, a francia köztársasági tanács elnökéhez juttatott el. Az üzenetben az NDK népi kamarájának elnöksége felkéri a francia köztársasági tanács minden tagját, hallgasson a nép szavára és utasítsa el a párizsi egyezményeket, azaz a német militarizmus talpraállítását és küszöbölje ki ezzel a német kérdés haladéktalan és igazi megoldásának akadályát. Az üzenet számos fontos kijelentést tartalmaz, így elismeri a francia nép jogos követelését, hogy biztosítsák a német militarizmus részéről fenyegető agresszió megismétlődése ellen. A továbbiakban rámutat, hogy lehetséges a megegyezés Németország két része között az össznémet választások kérdésében s kiemeli: az NDK Németország újraegyesítésének ügyét sohasem tette függővé attól, hogy Nyugat-Németország elfogadja szociális és politikai rendszerét. Németország jövőbeni államrendszere csak a német nép szabadon hozott döntésével határozható meg. Ollenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke bírálta Adenauer válaszlevelét, amely elutasította a szociáldemokraták követelését, hogy a bonni kormány még a párizsi szerződések ratifikálása előtt tegyen kezdeményező lépéseket a Szovjetunióval való közvetlen tárgyalások felvételére. A Németek Szövetségének elnöksége szintén elítélte Adenauerék magatartását a szovjet javaslatokkal szemben. V. M. Molotov nyilatkozata Moszkvából jelenti a TASZSZ. Azzal a megbeszéléssel kapcsolatban, amely január 28-án folyt le V. M. Molotov szovjet külügyminiszter és Hayter moszkvai angol nagykövet között. V. M. Molotov január 31-én magjához kérette az angol nagykövetet és előtte az alábbi nyilatkozatot tette: — Január 28-i találkozónk alkalmával ön, nagykövet úr, kifejtette az angol kormány és az Új-Zéland-i kormány át- lláspontját a Tajvan térségében kialakult helyzet kérdésében. Találkozásunk után a szovjet kormány azonnal tájékoztatta a Kínai Népköztársaság kormányát azokról a szempontokról, amelyeket ön e kérdéssel kapcsolatban kifejtett. — Miként Nagy-Britannia kormányát, a szovjet kormányt is nyugtalanítja az a veszélyes helyzet, amely Tajvan és a kínai partvidék közelében fekvő más szigetek térségében kialakult. Ez a helyzet fenyegeti a békét és fokozza egy új háború veszélyét. A Szovjetunió kormánya az említett térségben kialakult helyzet okát abban látja, hogy az Amerikai Egyesült Államok Csang Kaj-sek segítségével már néhány évvel ezelőtt elfoglalta a Kínához tartozó Tajvan szigetet, a Penghuszigeteket és néhány más kínai szigetet; az utóbbi időben az Egyesült Államok részéről újabb agresszív cselekmények történtek ebben a térségben, amelyek még jobban fokozták az ottani feszültséget. A szovjet kormány osztja az angol kormány véleményét, hogy meg kell vitatni ezt az egész kérdést az ENSZ Biztonsági Tanácsában. A szovjet kormány már meg is adta a megfelelő utasításokat A. A. Szoboljev nagykövetnek, az Egyesült Nemzetek Szervezetében működő képviselőjének. Ezenkívül a szovjet kormány arra is utasította Szoboljev nagykövetet, hogy e kérdés megvitatása során hívják meg a Kínai Népköztársaság küldöttségét, mert e küldöttség jelenléte különösen szükséges, minthogy Kína ellen irányuló agresszív cselekményekről és az Amerikai Egyesült Államok részéről Kína belügyeibe való beavatkozásról van szó. A szovjet kormány külön meg kívánja említeni, hogy a szóbanforgó kérdésnek a Biztonsági Tanács megvitatása alá bocsátásával az a célja, hogy enyhítse a távol-keleti feszültséget és elősegítse a béke megszilárdítását az egész világon. Hayter nagykövet meghallgatta V. M. Molotov nyilatkozatát s kijelentette, hogy a nyilatkozatról tájékoztatni fogja kormányát. V. M. Molotov beszé és Kingsbury Smith a Moszkvából jelenti a TASZSZ. A hétfői Pravda közölte annak a beszélgetésnek a szövegét, amelyet V. M. Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere 1955. január 29-én folytatott a jelenleg Moszkvában tartózkodó W. R. Hearst és Kingsbury Smith amerikai újságírókkal. A beszélgetés elején Hearst közölte, hogy most első ízben jár a Szovjetunióban és igen örül annak, hogy lehetővé vált ez az utazás, továbbá annak, hogy megismerheti az országot. Kiemelte, mennyire kellemes meglepetés volt számára mindenütt az a bánáti magatartás, amelyet a szovjet emberek tanúsítanak iránta és kísérői iránt. Ennek alapján azt kell remélnie, hogy lényegesen megjavulhatnak, majd pedig tovább javulhatnak az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti kapcsolatok, ami mindkét országnak és az egész világnak érdeke lenne. V. M. Molotov megjegyezte, hogy a jelenlegi szovjet— amerikai kapcsolatok megjavítása feltétlenül kívánatos. Ami pedig a szovjet embereknek az amerikaiak iránti magatartását illeti, az mindig barátságos volt. Hearst közölte, hogy erről meggyőződött. Hearst ezután engedélyt kért V. M. Molotovtól, hogy a mostani nemzetközi helyzetre vonatkozó kérdéseket intézhessen hozzá. Molotov beleegyező választ adott. Hearst azt mondotta, hogy a mai nemzetközi kérdések közül, úgy látszik, az utóbbi időben kialakult távol-keleti helyzet a legfontosabb, majd Igetése W. R. Hearst aerikai újságírókkal felvetette, az-e Molotov véleménye, hogy a Formoza térségében kialakult helyzet az egyetemes béke ügyének komoly veszélyeztetését jelenti. Molotov válaszában rámutatott arra, hogy a Tajvan térségében kialakult helyzet természetesen figyelmet kelt és fel is kell rá figyelni, mert feszültséget teremt a Távol- Keleten, a béke megbontásának veszélyét, háborús veszélyt rejt magában és rossz hatással van az egész nemzetközi helyzetre. Ehhez neki, Molotovnak, feltétlenül hozzá kell fűznie, hogy véleménye szerint a felelősség ezért az Egyesült Államokat terheli, minthogy beavatkozott Kína belső ügyeibe. »Mi — mondotta Molotov — Tajvant Kína elidegeníthetetlen részének tekintjük.* Kingsbury Smith azt mondotta, hogy ezzel kapcsolatban emlékeztetni szeretné Molotovot Edennel, a közelmúltban tett nyilatkozatára, amely szerint Kína mint olyan, már hosszú évek óta nem ellenőrzi Formozát. »Úgy tűnik, mintegy száz éve« — fűzte hozzá Hearst Molotov válaszában utalt arra, hogy az Egyesült Államok és Anglia aláírta a kairói deklarációt és az Egyesült Államok, valamint Anglia aláírta a potsdami deklarációt is. Ezenkívül létezik a japán fegyverletételről szóló egyezmény, amelyet az Egyesült Államok, Anglia és a Szovjetunió írt alá. Mindezeknek az alapvető nemzetközi okmányoknak értelmében Tajvan kínai terület és át kell adni Kínának. Ezt megerősítették