Magyar Nemzet, 1955. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-10 / 108. szám

6 NA­PI KRÓNIKA amiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimiiiiiiiutiiiiiiiuuiiiiiiiiiHiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiMiiHiiiiiiiiiiii — Két nap alatt háromnapi tervét teljesítette a Sztálin Vasmű acélműve. A sikerben része van annak a 37 marti­násznak, akik áprilisi munká­jukkal az Acélműben első íz­ben érték el és szárnyalták túl a sztahanovista szintet. — A magyar ifjúság nevé­ben a DISZ központi vezető­sége testvéri üdvözletét küldte a Csehszlovák Ifjúsági Szövet­ségnek Csehszlovákia felsza­badulásának tizedik évfordu­lója alkalmából. — Nagymama-találkozót ren­dez­­ek Debrecenben. A Városi Kultúrotthonban összegyűlt nagymamákat az általános is­kolák tanulói és óvodások­­kö­szöntötték virággal, dallal, majd kultúrműsorral szórakoz­tatták.­­ Kicserélték tapasztalatai­kat a KIOSZ-ban a Budapesti Helyiipari Vásár alkalmából hazánkban tartózkodó berlini helyiipari vezetők és a magyar kisiparosok vezetői.­­ Újfajta vízijárművek ke­rülnek fogalomba nyáron. Az egy- és kétszemélyes, fabordás vászonkajakokon kívül a má­sodik negyedévben megkezdik a külföldi összerakható gumi­­vászonkajakok árusítását. Ké­szülnek az alumíniumtestű vi­torláshajók, amelyeknek ka­binjuk van, főzni is lehet bennük s így hosszabb kirán­dulásokra is alkalmasak. For­galomba hoznak ezenkívül fel­fújható gumitutajokat, ame­lyeket vízijártassági vizsga nélkül is lehet használni. . . Lótenyésztési napot tar­tottak vasárnap Tiszaszent­­imrén. A nagysikerű nap so­rán rendezték meg Szolnok megye 1955. évi másodosztályú lovasbajnoki versenyét, to­vábbá a fogatok gyorsasági és ügyességi versenyét. Az állami gazdaságok és tsz-ek délutáni lovasversenyét 3000 néző iz­gulta végig. — A felszabadulási mező­gazdasági munkaverseny első szakaszában Heves megye vég­zett az első helyen és tízezer forint jutalomban részesült. A második Pest megye, a harma­dik Baranya megye lett. — Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem jubiláns tudo­mányos ülésszaka sorozatában ma a Matematika-Fizika-Ké­­miai Kar ülésszakát tartják meg. A Bessenyei-emlékünnepsé­get rendeztek Tiszabercelen a sárospataki diákok abból az al­kalomból, hogy a kiváló író kétszáz esztendeje került a pa­taki kollégiumba. Az ünnep­ség során felavatták az író szülőházának falán elhelyezett emléktáblát. — Gyógypedagógiai iskolát építenek Hajdúszoboszlón, egy­millió egyszázezer forintos be­ruházással. — Új kultúrotthont avattak vasárnap a Veszprém megyei Somlószőllősön és Lovászpato­­nán. — Krúdy Gyula-emlékestet tart ma este 8 órakor az Ismeretterjesztő Társaság Kossuth-klubja. Devecseri Gá­bor mond bevezetőt, majd részletek hangzanak el Krúdy írásaiból. — Termelőszövetkezeti köz­ség lett a Vas megyei Velemér. Május 1 néven megalakult a község harmadik termelőszö­vetkezete s ma már minden paraszt közösen gazdálkodik a faluban.­­ Tilos az egészségre káros szempillafesték használata. Az egészségügyi hatóságok leg­utóbbi ellenőrzésük során le­foglalták a kozmetikus műhe­lyekben használt szempillafes­tékeket. A hőmérséklet tovább emelkedik Budapesten hétfőn 12 órakor a hőmérséklet 19 fok, 21 órakor 17 fok. A tengerszintre átszámított lég­nyomás 765 milliméter, alig válto­zik. Várható időjárás kedd estig: kisebb felhőátvonulások, eső nélkül. Mér­sékelt, helyenként élénkebb déli— délnyugati szél. A hőmérséklet to­vább emelkedik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet kedden 22—25 fok kö­zött. Lósport Vasárnapi galopperedmények: I. 1. Rabonbán 2. Agyafúrt. T: 31. Bef: 34. II. 1. Malheur 2. Presso 3. Stefi. T: 35, h: 11, 10, 11. Bef: 39 és 51. Hl. 1. Babám 2. Boldog 3. Tangó. T: 42, h: 16, 26. 14. Bef: 188 és 91. IV. 1 Sólymász 2. Intrikus 3. Smafu. T: 27, h: 10, 11. 10. Bef: 57 és 48. V 1 Markotányos 2. Kis bohém 3. Kalász. T: 49, h: 19. 23. 15. Bef: 289 és 141. VI. 1. Szólam 2. Hon­­szeretet és Szu-csong. T: 1fej. holtv., VL 2­/2 hossz. VII. 1. Ingatlan 2. Cukrászlány 3. Replika. T: 15, h: 22, 13. 12. Bef: 190 és 128. VIII. 1. Április 2 Alább ne add! 3. Te be­szélj! T: 38, h: 13. 13. 23. Bef: 53 és 147 IX 1. Csattos 2. Makád 3. Ármányos. T: 56. h: 27, 14, 27. Bef: I 170 és 463. Katar Nemzet S­PO­O ÍR­T Sportolóink vasárnapi sikerei LABDARÚGÁS: Magyaror­szág—Norvégia 5:0 (2:0), Oslo, Ulleval Stadion, 34 000 néző, vezette Lee Helge (Dánia). Magyar csapat: Danka — He­gyi, Várhidi, Lantos — Szojka, Csernai — Tóth N­., Kocsis, Palotás, Puskás, Szimcsók. Szünet után: Kocsis helyett Csordás, Puskás helyett Tichy állt be. Góllövők: Kocsis, Pa­lotás (2), Puskás, Tichy. Ki­nizsi—Odense válogatott (Dá­nia) 8:1 (5:1). Góllövők: Om­­bódi (2), Fenyvesi (2), Láng, Orosz, Borsos és öngól. Ked­den Hersensben játszik a Ki­nizsi. Prága válogatott—Vasas 3:2 (2:0). Góllövők: Milosevics, Teleki. TORNA: Magyarország— Franciaország férfi válogatott 334.4.331, egyéni győztes Ma­­thiot (francia) 56.90, 2. Kemény (magyar) 56.05, 3. Changeat (francia) 55.70, 4. Takács (ma­gyar) 55.45. Magyarország— Franciaország női válogatott 225.35,221.9 pont. Egyéniben: 1. Keleti Ágnes 38.10, 2. Ker­tész 37.75, 3. Zalainé 37.5, 4. Deudonne (francia) 37.30 p. Labdarúgó válogatottunk Stockholmban A magyar labdarúgó váloga­tott hétfőn reggel Oslóból Stockholmba repült, ahová ko­ra délelőtt meg is érkezett és délután már ott edzést is tar­tott. A 20. svéd—magyar mér­kőzés szerdán délután 18 óra 30 perckor kezdődik a Rasun­­da Stadionban. Minthogy Fenyvesinek haza kell térnie, Hidegkúti lesz a balszélső. * Atlétika: Országos mezei futóbaj­nokság: 10.000 m: 1. Jeszenszky 30:49,6 p, 2. Kovács J. 30:49,8 p, 3. Berta 31:16,4 p. Csapatbajnok: Vörös Lobogó 14 p 2. Haladás 16 p, 3. Vasas 22 p 4000 m­: 1. Iharos 11:52,8 p, 2 Tábori 11:57,4 p, 3. Rózsavölgyi 11:58,8 p. Csapatbajnok: Honvéd 6 p, 2. Csepel 27 p, 3. Ha­ladás 54 p. Női bajnokság: 1500 m: 1. Kazi A. 4:47 2 p, 2. Rőder K. 4:48,4 p, 3. Pil­si 4:54 p. Csapat­­bajnok: Vasas 20 p, 2. Honvéd 23 p, 3. Vörös Lobogó 47 p. Vívás: Nemzetközi verseny Bolog­nában: 1. E. Mangiarotti (olasz), 2. Gyuricza (magyar), döntőben: 5:4, 4:5, 5:4. Elődöntőben: Gyuricza— Carpaneda (olasz) 5:4, 3:5, 5:3. Vízilabda. Országos bajnokság idénynyitója: Honvéd—Szolnok 3:3 (2:1), Vasas—Vörös Meteor 7:2 (3:0), Eger—Vörös Lobogó 6:2 (4:0), Ki­nizsi—Törekvés 7:4 (4:1), Dózsa— Gheorghiu-Dej Hajógyár 5:2 (2:1). Kosárlabda: Szófiai nagydíj mér­kőzésein: Budapest—Bolgár utánpót­lás 73:63 ( 36:29), Prága—Bukarest 39:31. Újabb üzemek követték a „húszak** példáját A húsz budapesti­­üzem fel­hívására országszerte mind több üzemből érkezik értékes felajánlás az 1955. évi terv túl­teljesítésére. Az Akkumulátor és Szárazelemgyár dolgozói a terv 3%-os túlteljesítésén kívül 10 köbméteres szállító­­berendezés elkészítését vállal­ták s ezenkívül új mechanikai műhellyel, számos házilag ké­szített értékes géppel akarják önellátóvá fejleszteni üzemü­ket. A Préslégszerszám­­gyárban az idén 5 százalékkal növelik az egy főre jutó ter­melési értéket. Az ÉM 1-es számú mélyépítő vállalata szá­mos építmény határidő előtti átadását és az építési költsé­gek 1,2 százalékos csökkenté­sét ajánlotta fel csatlakozá­sában. Ugyancsak határidő előtt végeznek el számos mun­kát a Villamoserőmű Tervező és Szerelő Vállalat dolgozói a várpalotai, a mátravidéki, a sztálinvárosi, a komlói és a November 7. Erőmű, a Borsodi Hőerőmű építésénél. A felszabadulási serleg nyer­tes Láng Gépgyár — vállalása szerint — december 10-ig fejezi be évi tervét s 31-ig 9,8 millió forint értékű áruval teljesíti túl. Exportcikkei szállítási ha­táridejét 10—15 nappal meg­rövidíti s a termelési költsé­geket a tervhez képest 4,9 mil­lió forinttal csökkenti. A Rug­­gyantaárugyár dolgozói elha­tározták, hogy exportkötele­­zettségeiknek december 1-ig eleget tesznek. A pinenköpeny­­osztály a belföldi szükséglet kielégítésére ebben az évben egymillió forint értékű áruval többet gyárt. Az üzem az év végéig 5 százalékkal csökkenti gyártmányainak önköltségét. A Hungária Vegyiműveik de­cember 12-i, a Győri Gyapjú­fonó- és Szövőgyár pedig de­cember 20-i tervbefejezésre tett ígéretet. Befejeződött az anyák országos konferenciája Az anyák országos konfe­renciája vasárnap folytatta ta­nácskozását. Vass Istvánnénak, az MNDSZ elnökének beszá­molójához sokan hozzászóltak. A konferencia megválasztot­ta a magyar küldötteket az Anyák Világkongresszusára. A 12 tagú küldöttség tagjai: Vass Istvánné, az MNDSZ elnöke, Ács Ernőné, nyolcgyermekes édesanya, Balogh Elemérné bu­dapesti édesanya, Bíró Lajos­­né, a Budapesti Harisnyagyár igazgatója, Erdei Lászlóné, az MNDSZ titkára, Ruttkai Éva, a Magyar Néphadsereg Szín­házának tagja, Hermann Ká­­rolyné országgyűlési képviselő, a gyönki járási MNDSZ-szer­­vezet elnöke, Kalász Tiborné, a Nők Lapja munkatársa, dr. Pátk­ász Istvánné gyermekor­vos, Stozicski Ferencné or­szággyűlési képviselő, az MNDSZ Hajdú megyei elnöke, Szemenyei Antalné országgyű­lési képviselő, nyolcgyermekes édesanya, és Vajdai La­josné, az MNDSZ budapesti elnöke. A konferencia részvevői va­lamennyi magyar édesanya nevében fogadalmat tettek ar­ra, hogy továbbra is minden erőfeszítésükkel harcolnak a békéért. A Győzelem Napjának 10. év­fordulója alkalmából a magyar édesanyák képviselői ünnepé­lyesen megkoszorúzták a Molo­­tov téri hősi emlékművet. Rendelet a magániparosok és kereskedők általános jövedelemadó fizetési kötelezettségéről A pénzügyminiszter rendele­tet adott ki a magániparosok, illetőleg kereskedők általános jövedelemadó fizetési kötele­zettségéről. A rendelet értel­mében az alkalmazottat foglal­koztató magániparos, illetve kereskedő az egyébként járó általános jövedelemadón felül az első alkalmazott után havi­ 400, a második alkalmazott után további 800 és minden to­vábbi alkalmazott után to­vábbi havi 1000 forint általá­nos jövedelemadót köteles fi­zetni. Alkalmazottnak számít nemcsak a szakmunkás, ha­nem a segédmunkás és egyéb munkavállaló is. A rendelet ismerteti azokat az eseteket, amelyekben nem kell az alkal­mazottak után járó általános jövedelemadót kivetni. A ren­delet szabályozza a kisiparo­sok pénztárkönyvvezetési kö­telezettségét is. (MTI) Kedd, 1955. május 10. Színházak műsora Operaház: Anyégin; 7. 8. (7) — Erkel Színház: Rigoletto; 11/7. (7) — Nemzeti Színház: A senki városa (7) — Katona József Színház: Ber­­narda háza (7) — Magyar Néphad­sereg Színháza: Cyrano de Bergerac (7) — Déryné Színház: A néma le­vente (7) — Madách Színház: Cae­sar és Cleopatra (7) — Madách Szín­ház Kamaraszínháza: No.­a (7) — Fővárosi Operettszínház: Csárdás­királynő (7) — Blaha Lujza Színház: Montmartrei Ibolya (7) — Petőfi Színház: Szépek szépe (4) — Jókai Színház: Kisunokám (3), A tanítónő (7) — Vidám Színpad: Hol szorít a cipő? (7) — Fővárosi Kis Színpad: Tavaszi ügyek (fél 8) — Állami Bábszínház: Tündér Ibrimkó (3), Szi­gorúan bizalmas (fél 8) — Jászai Mari Színház: Dankó Pista (7) — Zeneakadémia: A Zeneművészeti Fő­iskola növendékeinek hangversenye, Richard Strauss emlékére (6). Lo­­sonczy Andor zongoraművész-tanári diploma hangú. (8) — Kodály Zol­tán Hanglemezterem (Nagymező u. 11.): Mozart: C-moll mise. Brahms: Requiem (7) — Bartók-terem: Az ope­ra története, hanglemezbemutatá­­sokkal; 7. 3. (7) — Budapest Va­rieté: Tótágas (8) — Kamara Va­rieté: Lepsénynél még megvolt (6, fél 9) — Fővárosi Nagy Cirkusz: Ezeregyéjszaka (3, 7) — József At­tila Színház előadása a Kossuth Akadémia Színháztermében (Üllői út 80.): Az aranyember (7), a Gorkij Kultúrotthonban (Angol u. 13.): Nem élhetek muzsikaszó nélkül (7). Rádióműsor KEDD. MÁJUS 10. KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.30: Bogácsi népdalok. — 9.00: Indulók, tömeg­dalok. — 9.15: Úttörő-híradó. — 9.40: Útmutató kis kamaramuzsiku­soknak. — 10.10: A könnyű zene kedvelőinek. — 11.00: Nők negyed­órája. — 11.15: d’Indy: Istar — szimfonikus változatok. — 11.30: Keringők és polkák. — 11.50: Somo­gyi tavasz. Takáts Gyula verseiből. — 12.10: Magyar dalok. — 13.00: Hangszerszólók. — 13.30: Csehszlovák zenei hét. — 14.25: Hangverseny gyermekeknek. — 15.00: Az óvárosi toronyóra. Elbeszélés. — 15.20: Ope­rarészletek. — 16.00: A mondagyűjtő brigád. Elbeszélés. — 16.40: »Szól a mese — száll az ének.« — 17.10: Fiatal művészek albuma. Riportmű­­sor. — 17.30: Szív küldi. — 18.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.20: Népi zenekar. — 18.55: Egy pillantás a nagyvilágba. — 19.00: Hanglemez. — 19.05: Koratavasz. Színmű három felvonásban. — 20.00: Esti Híradó. — 21.55: Hanglemez. — 22.15: Klasz­szikus­ operettek. — 23.00: Előadó­művészeink hangversenye. — 0.10: Magyar népzene. PETŐFI-RÁDIÓ: 14.00: Népek da­lai és kórusai. — 15.00: Délutáni hangverseny. — 15.30: A torokfejes kopj­a. Részlet Kolozsvári Grandpierre Emil készülő regényéből. — 16.00: Népi énekesek, zenészek, együttesek és zenekarok. — 16.50: Dragoi: Es­küvői dal és tánc az »Orosz diver­­timento«-ból. — 17.00: Kamarazene. — 17.30: Előadás a vas- és acélgyár­tásról. — 17.45: Fiatal művészek hangversenye. — 18.24: Strauss: Csá­­szárkeringő. — 18.35: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 19.05: A korai barokk zenéje. Előadás. — 19.45: Tánczene. — 20.40: Honleány! állhatatosság. Előadás. — 21.00: Operarészletek. — 21.28: Népi zene­­kar. — 21.58: Csehszlovák zenei hét. Hét telitalálat a Tótéban A Totó 19. fordulójának eredmé­nyei: 1.339.711 darab kettős tippszel­­vény, 2.009.566 forint felosztásra ke­rülő nyeremény. A hét darab 12 ta­­lálatos szelvény beküldője 86.120 forintot, a* 216 darab 11 találatom 2790 forintot,* a 2783 darab 10 találatos beküldője pedig 288 forintot kap szelvényenként. A 12 találatos szel­vény: 2, 1, 2. 1, 2, 1, 2. 2, x. 1, x 2. S­ikeresünk felvételreNI . . "■ ■ "L Vákuum 500—1000 11­1 k’ ... . ..z __________■ Kétszemélyes reka. Kirakat állványok Kétszemelyra, egy ’mázn­ó esztereályos. Hh/IüRTSN­ Bl KI teres, szivattyúval MilóYdr K­öSflWl I ALBÉRLETI SZOBül mlet 2500-ért, bordó nikkelezve és ková, kézmozdulattal "l-t „l l : 1 nH*IHnlMal I -—-j-'t rozsdamentes HtUgJUl ITCUUiCI *■■■!' ' , I szövettel, garnitúrát, csoltvas állványok ágyazható világító é­s lanyhegesztő rézmű- Információképes, jól­ anyagból, megvételre A Hazafias Népfront lapja Belterületen fotelt, széket olcsón, Langertől, Kazinczy rekamié, keveset Műszerészt. ...dukkó-n­^ynegeszio.^ M komoly mindé­­k„*zöLDEX VáH I . - ÍSU .2 s.?ol?a rende- jótállással. fizetési u. 5. 420—298. használt különféle munkásokat vala- nest felveszek budai Bp Vili Mária uj Szerkesztőbizottság: Boldizsár Iván főszerkesztő, Iónak alkalmas, ki- könnyítéssel kárpi- ““"Kénzemelvé^^ rekamiék olcsón, férfi ml­érka- villában. Tel.: 159— 23 ' (Czigány tel.: Parragi György felelős szerkesztő, Losonczy Géza főmunkatárs, adó V., Kálvin tér tasnál. Baross u. ’7. használt kárpitozott lírt, * tg*}- sokat Gheorghiu: 990.___________________1131—683.) ! Gimes Miklós, Nánási László l 1~, *!”: A ert,e­ t"" ktontítórsei bútorokat veszek. XIII . Szabolcs u. 8. Dej Hajógyár. Bp., Megbízható, egyedül­:Ffinyliégépet Te_ A kiadásért felel a Lapkiadó Vállalat igazgatója. —ffig * 6 ' e' AUTÓKRA! eladó. SKrőSín ^o'kal*'' tér “ MuStd­l: UEI6 bedolgozóként ^b­e^tk'^ kárpitosnál" igazgatósága^BIUToL Athenaeum nyomda. Fv, Soproni Bé.a -------------------------------- éjjel-nappal visel. 6/80 aLötög^ U utca 111._____________müToar 1' VáU Bd’ Budapesten közelé: SiESt?^------------- Kitűnő, WO-es.” 2 "Bundák, kulikabá- Tűzhely kazin, ki- “!"■ Fe«*. haskötő, Béla út i'o. fezt. 2. km^ korzeti Berdfezma azab^t n., Pratóer Leó ti­­ben is m^t család- ' ,V f'. Szék«sSé?vár.el­p£ átraabla ők!”'hibáitl taimaS^fe'öSwttvM RFPI117FTI ! PARTOS^LASZLO. 5-8 8-1' 1 1,n' « Kőműveseket és 'kő- »■ »• Varga, bundát ^eszek. ^ -dlátor^a. Teri Bp„ ^Nephadse- G^ny„r„ g' VTf' 11*é#r­o V* művesek mellé s. }est *Biza' ve. B. A. V. And Zongora. bécsi, suth Lajos u’ 5 548 MŰSZAKI RAJZ Faik Miksa utca.) 4 IIT‘ m gyCT ' y1.’. Sztálin ul-_T9.— munkásokat keres kiadóba. ------- Jássy út 28. rövid, olcsón, an- r — ■■ ■ —r. .......... pIT ás fi hónanos Telefon: 310—661. fizetési könnyítés- Meggy u. 24.--------------. Férfi s. munkásokat tagnak Építő Szöv. önálló tözőmindenes Törött acélfogashe-i golmechanikás I I ÁR MII I idó Kovács X Fü Vidékre díjtalan fel­készítőnél — Flamand és barokk 50 éves korig alkal- fel.: Thököly út 171. állást keres máj. 15- re,kék diferenciármü pianínó eladó. De. * JHKmU I ' •’ GÉPÉSZETI képes prospektus. Molnár Aradi u. kétszemélyes gumi­mazunk könnyebb Csőszerelőket felvesz­ve Pozsonyi út 9. speciális hegesztését, meter. Klauzál a Versenykerékpár, fiarázsaitó 6 db 1 iHites építész-szakértő nIn sa­­túra Kendinéi Sem­munkara. Budai Pamutszövőipari v- 2-_________________ rubligátor készítését három. Rákóczi női, Varga Legna- ^ ^ RÉSZLET- tanácsot ad. vitás melweis utca hét. S­tShs-«VepS: Cin rSSfSk: szerkesztő­je«.IS: Tó­m­tatásokban, részesít. Ba*S$5feDút 143-^OS1***- U Te‘' linuMákat DlSnó! ??'■’. u­dvar fszt- 4- ' waktonfoljfamok ím' í^sa#4"* ‘“aík'a fííSWiSt.' 3Budawftf Lenfonó- nal felvesz 2 szer. 4. 6-7 h-ig jelent- Alaml gazdaságok kat^^veszek! 342-662. Kétpárevezős, kiél- ^ g* üzle^ jég! tanfelyamára Csillárt részlet, bonként. Kiss Berta- készu­lkek Budapest! ^nfonóa szám lakatogt Je­­kezni lehet._________! figyelem! Eladó új Aggteleki u ot. Da- ^ot_ pal^lWvul szekrény. pultok, ri nyito? ' fizetésre vásárol, lan, Abasár. szerelese. 17 " lentk. lehet Bu- Ház v.-né azonnalra hajtókocsi. Gépház- róczy. $11 a dí­­kott töke mérlegek. hat Vogel csillár- Zománcozott tűzhely javítása. ------------------------ dapesti Konzerv, felvétetik. Sárkány, tasos szecskavágó, mSnim­S- Budapesten. Mura- felveszünk­­ készítőnél. Vál- készítés és javítás. HOLSTEIN Lakatos anapmunka- gyár M.-Ugyl­­az- Rákóczi út harminc, hozzávaló ,5,2 HP, ”a ’ Lal06-Utcánál-_______nyi u 1. Verseny felveszünk. ial. Javitást fel- VIII.. Futó u. 43. „ “ sokat és laborauó- tályán Bp X,­­kettő HE 3 , 220—380 villanymo.j t ang onannon | k a £ _ külföldi «?arok Jelentkezes í újítást üveenet- ^ .---------mn—:— v-- Attila K­unii. munkához 6. | Maródi útP47. Mindenes fözónó sorral. .1 db, coUos férfi k^ékpár X ^¥,',^35), «v«rtók XrkrJSTV. SSUft ’SSS^Lter’ !«»­»». Stak^elentk. Épl.ionnal,’“elégre fmp^'^gybeéplri! KJZffi&SE. H - “3- C51Uárt Tel'f'^e-taTbiJ. nyustoa azdvoszJ Léstudományi I«té-; keres alváz- és ka- ház^rhoz mfemb- ^b^ai^ g^y p^i,, 42a_ H&m­P de »- Műszaki Fényén „c ------Q h ;■■■■■ talan szaktanács- eladt set V., Felszabadulás k­osszéria lakatoso, °i ba.épésre keres- v ,, ,, „90. Kazár u 1-iK Rákóczi ut 24. Műszaki Fenyxep Cianoz. Schneider adás,_________________ cső 4. II. 6. 361— tér 5. ______________hát, esztergályosokat ^^iJ^^ra'között Tel-: 165—396. Reg- Egy márkás rövid N­'7. * * sug­ár---------. - - - és M^Sfi Raj* y5_Syesz. ^Tolnai La- Buk8j rendszerű, ki- 708. Egész nap. V. em. liftes, köap. M Frank. XIII.. Alig gg_l-ig:_____________zongora, páncélszer- Egy kétszemélyes e&ó^Nép^inhfe^ Szaktant.. . I válóan működő ^ mo­­v. kerületi udvari házfelügyelö- Mindenes­­teMtotik ^ca-W^^a^-24 mtchanifás^piaXa Irdeki ?1C50?89^47* ^ 2fehér"mély" V‘ ^ifUInt­i StSSlStI^SSSek. ^ mfatT sürgősen^ ért L. ^Alko^s^Jniw^. "^Rákóc^^út ^1?TM' TM ^ (V0ll ÜSSrÖAS­ ISSt lemez lakatos » ^J «■ u^, Markó utcai olda­­ul^z^é.^ re"" tj$&, TM Sándor u 38/a szakmunkásokat Deig. házaspár keres Zlppzirk«zítb­auW- Zongorak piani­­kp versenybicikli Fehér mély kisipari ián T.: 311—055. kamiét y fotelt matrac, Jó kisipa- védalom mscher. m­­­át tagokként házi, alkalmazottat ma, komplett fel­­nök, harmóni- eladó. Korn. Ben- gyermekkocsi eladó széket garnitúráz­ni munka, olcsón Hí- „ “• Két vizsgázott­ fűtőt felveszünk a nyári hónapokra, szereléssel üzemké­­mek eladók. Ja- J­ezur u. 39/a. Este­­ . háromszázhat- ké«!7ít gafi-21&S kapható a készí- 6/B. T .. --221""854- ^ keresünk »MarabUT­. 16 ker€seti esetleg állandóra. 14 pes állapotban el­­vítandó zongorát 7—9. vaneev — hétszázöt- VEGYES HIRDETÉS W^n.JISSI­tőnél. Rekamié Pulóver. kardigán. 1-90, 1,— i, ' lehetőséggel. [hónapos gyermek adó.^ Wesselényi u. pianinót veszek. '_/J. „K.......... vennyolc. T . ... garanciával 7 — csere. VI.. Zichy dlaszka, kötés ősz. Fénycső KTSZ, van. Lőrincz László. 28. Kötőde.__________Sasvary Lenin REG KÖNYVEK na.os aránynrm.­ fa. Napellenzok, vas- es kurpt. Jenő u. 33. sz­állitas divatlap a-nttíci­c Tcílnik I Ráday u 31. Siófok, Sió u. 31. Nagyméretű üzemi, krt. 21. Tel : 426 '“rY S,m­ár Tn pl.]- faredőny, valamint ?yarN­ gV mezői 1 * után. magyar gyap-Budapestre. Jelentk. r­e ' f . ■ - a húsdaráló egybeépít; —819. Könyvtárát festmények ausztrál rácsok készítését, 1?5- N g 1 0 “• Konyhabútor olcsón, jából is. alakítás, íílís vtk­ V hos­­szabil gfegépkezelőt5 |BÓ- SZÍMOLÓGÉP villanymotorral,J helyszínen Óyapjúfonalak Sin Javítását garanciá- ■ Jó kivitelben készj- Javítás, vastag fonal Y„ K „ ,K°!géP.k!.10.' "U aABWULUUCr­ . töltőgép cl- I FOTÓ OPTIKA értékel­ gervarrógép^ barokk val vállalom. Kele- Rékásmét két szeme­­tőnél. Fizetési kód- leválasztás. Relter,­suth Lajos tér 13 ^lako­kat szállító, írógép Jó át adó IX kér , So- ‘ ruluf i­Dlf*11 és árajánlatot színTtúl 2géPrekamié míT1 vn- Akidla lyest 2500-tol gar- vezmeny. Nepszin- v. Október 6 u. 20. I.5­ .­-s?l:____________al»r­ó3ort . roktári út 56. I. Conta* távmérés 1:2 tesz k“r ' “• 47- Hív6: 423— niturát,,4750-tél. fo­­ház utca 14. Aszta- t.: 112—109. Középfokú vizsgával vllF,eleSÍ®14i fi rí Vttrifflhnii «•» Köblös , optikával eladói Állami Könyv­­házó ’ kSSnhi 58- telt. széket, sezlont, losmester. . . ........ a­­­to.VILrB: sereg g." V°r0Shad E1,de 1 db 8—8 HP krt. terjesztő Sut* s^énv^ToU- " . . ----------- triO^s-------sikkötőgép _ VARRÓGÉP u. 105. írti és-----irodai Re­­benzin lokomplit, 1 íj- Vasvári. Tel.: Vállalat párnák, kunyhák, Egy- és két- ifái­­ rkóczi tér 11 Kifogástalan állapot. hAibirnini Vá . állandó—för­mington kifogásra- db. 4 collos centri- 426 819-______________konyhaberendezés, személyes . . . van sürgősen eladó. Használt Vágóhíd u. 14—_18. .. Államtilkára ha havi bérbe biz­sugáltó szivattyú. Vennék Jó állapot­! Vásárlója, előszobaszekrény. nwifAfctlw Ha minőségi kár. 3p„ VI., Jókai tér „.„Agóné. Férfi s. munkásokat f­ú“itönyrt to?' helyre átadó komplett. 1 db - ban lévő 18X24-es íf*S55f’krt 16trák- vaskazetták, REKAMIE pirozott bútort 7. fszt. 9. Zsoltét, varrógépet keres a Dunakeszi K^vakorlott ° szabó- »Erdőség« jel ki- kalapácsos Rex da- Herlange típusúi 7911 1 villanydolgok, öt- pkofKiáva,­ fotelok ^ Ciánoz takarít nve- legmagasabb Vagongyár. Vasút- K?y IS? ihik, 1 ráló. Venné* collos (villás, műtermi gé- *»• T- 187-726. 1Smp4s rádió kmüz. epedával. fotelok, vagy. javíttatni. i­ • éTM., áron meg­állomás: Dunakeszi- tt ^KézmüiDari Vau ' . '/ r -r—7—r—— villanymotoros szi­­pet, kazettával, zár­­ható nagyasztal, székek. fizetési úgy forduljon ki- Faiczer székely „i.i-aHn £ r*^r5inJís: sr & i ^ ma. Mafa—j “*"-^1- J61“”-mai...arP^h vá£árolJa r f, iAls6erd8 sor é&UZIZA'ti kettő ”L «•1 S?*^..« ?r~y4‘á?k1: Keravill fefuSt rí: MŰSZER H p­rr,1..­," t65 »'o» S«t szak­munkást felveszünk.J­ufti ál | ne I’ K1KG^7FR ff, kazettával. Győri Kifogástalan hass- adók. Németh, XIV., Nagymező u. 31. Kombinált szerk.-enyt. Bakcov R.k. , Növényolaj- és * nul * n'TMi nmuMCIl genvirenésT. KSZ. n.41t fürdőkádat és Columbus u 60 t- 327__067 ihalószobit stb. ké- Eladó nehány kiló­ra - Rákóczi út takarmányipari V . Intell. nyugdíjas, nőgyógyászati mű- Tangóharmonikát Központi irodája, vízvezeték nélkül Használt-----ikerabla­­szitek, elsőrendű mi- mülép. Jó nagyboco- 16. Tel.: 221—695. Bp., X Száva a gyermekhez felolva, szerekkel eladó. Szt készpénzért ve.­iGyőr, Lenin út 22. használható kályhát kok­aitok sürgősen Kombinált szekrény, nőségben, fizetési nádi kaptár, jófajta Hívásra házhoz 28. Jelentk 8—t­.e­sónak könnyű be-István krt 8. I 2. szék. Cser Bákó. T.: 14—03. keresek megvételre „tadet rekamiék, fotelek, könnyítéssel. Újpest, etető készülék, gőz­ „ . Felvételre kiesünk léghez elmenne be-­m­­­czi út 61. Tel.: V .„„1... | Kovács Gyula. Haj- Hungária krt 86 'székek készítőnél. Csengery u. 5. — viasz olvasztó­ba- megyünk esztergályos segéd- lírással. »Megbizha- I ntp CZtPCZIU I 331—306. | RUHaZAT I máskor Rákóczi út­ i­­ .Baross u. tizenhét. SZTK-nal.____________posvár. Május 1­0. — —I munkás s Öntvény- tó 19477c kiadóba. f Aneolmechanikás Bőrkabátok szőrme ^____________________IGYERM GONDOZÁSI Gyümölcsök, főzelé-1 Beszakadt bőrcipőjét86- Házi----------------------Cipész stoppológép, tisztitó munkaválló- Intell. Idősebb óvó- Asztalos enyvezőbak kereszthúros. pán-­bundák speciális fel- Ajtók ablakok kü- ■ ‘ ■ kok­téli eltevéseit, stoppolás helyett Rekamlét. két-egy Jobbkaros Singer, lakat Cim- Buda­­nő-gyermekgondozó- 3 darabból álló vas- céltöltés. rövid, fe­­tése tisztítása Ja kl­­lönböző méretekben Szabadság-hegyen családi borok se­ vulkanizáltassa. —személyest, fotelt, majdnam uj állapot­pesti Szerszámgép­: :3 könnyű nappali) orsós, igényesnek el­­kete zongora eladósí­tása — Kaszás kaphatók rendelésre gyermek nyaraltatást rök, üdítők készité- Lenin krt. 106. alatt, széket olcsón készít bán eladó. Megtek.: gyár. XIII. Váci út­­án keres. IX.Jadó. VIII. József u. IV., Újpest. Hám szűcsnél. Váci utca készítek XIII Drá- vállalok T. 166— selt megirja kon re ■- Viselésnél láthatat- kárpitos. Üllői út 30. Virág. XIII., Cimbo­ 16. Ráday u. 53. III. 1.112. Asztalos. Kálmánna u. Sár .hatvanhét. va u 6 257 de 12 óráig vés Hársfa u. 10­0. Jan. Garnitúra is eladó,­ra u. 10. Du. 5 után.

Next