Magyar Nemzet, 1955. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-08 / 133. szám

2 Indiának és a Szovjetuniónak különböző az államrendje, kü­lönböző a társadalmi és politi­kai rendszere. A szovjet és in­diai népnek azonban sok közös vonása van, hiszen békeszerető népek. Közös vágyunk, hogy békében és barátságban éljünk minden néppel. Mindkét ország aktívan harcol a béke fenntar­tásáért és megszilárdításáért, amellett foglal állást, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket békés eszközökkel, tárgyalások útján rendezzék. Ez fűzi össze a szovjet és az indiai népet. A szovjet és az indiai nép­nek a békéért vívott harcban minden más békeszerető nép­pel együtt tett közös erőfeszí­tései kedvező eredményekkel járnak. A Szovjetunió és az In­diai Köztársaság leg­tevéke­­nyebb részvételével eloltották a két ázsiai — a koreai és az indokínai — háborús tűzfész­ket. A szovjet nép méltókép­pen értékeli India képviselői­nek a nemzetközi értekezlete­ken és a nemzetközi szervek­ben Ázsia és az egész világ bé­kéje megteremtésének kérdé­sében elhangzó megnyilatkozá­sait. A szovjet közvélemény lankadatlan figyelemmel követi az Indokínában India képvi­selőinek vezetésével működő nemzetközi felügyelő és ellen­őrző bizottság munkáját. Valamennyi békeszerető nép nagy elismerését vívta ki In­dia azzal kapcsolatban, hogy a Szovjetunióval együtt ren­dületlenül harcol azért, hogy a Kínai Népköztársaság elfog­lalja méltó helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Mindkét ország negatívan foglal állást a népeket fenye­gető agresszív háborús tömbök tekintetében és az ilyen töm­bök megszüntetéséért, a más államok területén lévő katonai támaszpontok megszünteté­séért folyó harc szintén egye­síti népeinket és elmélyíti egymás iránti bizalmunkat. A gyarmati elnyomás, a hó­dító háborúk, a faji megkülön­böztetés az imperializmus ve­lejárói. A Szovjetunió népei mélységesen együttéreznek, az indiai néppel a még mindig gyarmati járomban sínylődő indiai területek felszabadítá­sáért, a gazdasági élet fej­lesztéséért vívott harcában. A Szovjetunió és India né­pei kölcsönös megértése és szoros együttműködése nyil­vánul meg abban a harcban, amely azért folyik, hogy az emberiség megmeneküljön az új pusztító háborútól, hogy megszűnjék a fegyverkezési hajsza, amely súlyos teher­ként nehezedik a dolgozók vállára és akadályozza a né­pek jólétének fokozódását. A Szovjetunió és India ba­rátsága és együttműködése a területi épség és a szuvereni­tás kölcsönös tiszteletben tar­­tásának, a meg nem támadás­nak, a belügyekbe való be nem avatkozásnak, az egyen­lő és kölcsönös előnyöknek, a békés egymás mellett élésnek az elvein épül. Ezek az elvek a Szovjetunió és az Indiai Köztársaság kölcsönös viszo­nyában változatlanul megvaló­sultak és megvalósulnak. ­­ehru prágai tartó­zkodása Prágából jelenti a CTK: Nehru miniszterelnök Prágá­ba érkezése után látogatást tett Siroky miniszterelnöknél, akivel beszélgetést folytatott a nemzetközi helyzet fejlemé­nyeivel kapcsolatos problé­mákról, különösképpen Indiá­nak és Csehszlovákiának a vi­lág békéje megerősítésében betöltött szerepéről. A beszél­getés folyamán az indiai mi­niszterelnök nagy érdeklődést tanúsított Csehszlovákia gazdasági felépítése iránt. A látogatás után Nehru Vaclav Dávid külügyminiszter kíséretében megtekintette Prága történelmi nevezetessé­geit, a délután folyamán-­­pe­dig látogatást tett a Julius Fa­tikról elnevezett úttörő-palotá­ban. Ezután Antonin Zápotocky, a Csehszlovák Köztársaság el­nöke fogadta India miniszter­­elnökét. Zápotocky elnök szí­vélyes beszélgetést folytatott Nehru miniszterelnökkel, amelynek során­ leszögezték, hogy mindkét országnak egy­aránt érdeke a nemzetek kö­zötti baráti kapcsolatok fej­lesztése, s mindkét ország erő­feszítéseket tesz a világbéke fenntartása és megerősítése érdekében. Hétfőn este Nehru az indiai nagykövetségen sajtóértekez­letet tartott, amelynek során válaszolt a csehszlovák és a külföldi újságírók kérdéseire. Nehra nyilatkozata a sajtónak A békés egymás mellett élésről szólva hangsúlyozta, hogy az elmúlt három hónap alatt "sokat haladtunk előre a békés egymás mellett élésnek kedvező légkör megteremtése felé«. A különböző társadalmi be­rendezkedésű országok egy­más mellett élésének lehetősé­gével kapcsolatban Nehru ezt mondta: »Az azonos világné­zetű országok egymás mellett élése nem okoz problémát. Ha egymás mellett élésről beszé­lünk, éppen azokra az orszá­gokra gondolunk, amelyek kü­lönböző világnézetűek.« A Szovjetunió leszerelési ja­vaslatáról Nehru azt mondta, hogy véleménye szerint »jó megközelítése a kérdésnek és gondosan kell tanulmányoz­ni®. Ami Nyugat-Németország remilitarizálását illeti, Nehru hangsúlyozta, hogy ellenzi bármilyen országok remilita­rizálását. »Én demilitarizálást és leszerelést akarok. India történelmi hagyományai nagy­mértékben a béke javára be­folyásolnak minket.« A német problémával kapcsolatban ar­ra a kérdésre is válaszolt Nehru, hogy véleménye sze­rint helyes-e, hogy a két rész­re szakított országnak mind­két része képviselve legyen a tárgyalásokon. "Ha nincs kép­viselve mind a két rész, ak­kor mit lehet megtárgyalni?" — mondta. Csehszlovákiai benyomásai­ról szólva elmondta Nehru, hogy egyszer már járt ebben az országban, a viharos 1938-as esztendőben. Mostani prágai látogatása során más­félórás megbeszélést folytatott Siroky miniszterelnökkel. »A gazdasági lehetőségekről be­széltünk. Igyekeztem megér­teni Csehszlovákia gazdasági helyzetét, a mezőgazdasági és az ipari helyzetet, a tervezés helyzetét. A miniszterelnök megmagyarázta nekem és na­gyon hasznosnak találtam, hogy megértettem." Csehszlovákia és India kul­turális és gazdasági kapcsola­tainak további fejlődéséről szólva Nehru hangsúlyozta, hogy erre nagyon sok lehető­ség van és ezeket ki kell használni. Megkérdezték véleményét a belgrádi szovjet—jugoszláv tárgyalásokról is. Nehru kije­lentette, hogy véleménye sze­rint ez "hasznos baráti meg­beszélés volt, amely jó ered­ményekkel járt." Nehru miniszterelnök ez­után a Szovjetunióban teendő látogatásáról beszélt és hang­súlyozta, hogy ez baráti láto­gatás és érthető, hogy ebből az alkalomból sok mindenről lesz szó. Kiemelte azonban, hogy a Szovjetunió és India között nincsenek megoldatlan problémák. Arra a kérdésre, hogy emel­­né-e az ENSZ tekintélyét, ha a Kínai Népköztársaság meg­kapná helyét ebben a szerve­zetben, Nehru a következőket válaszolta: »Mi határozottan amellett vagyunk, hogy Kína népi kormánya kapjon képvi­seletet az ENSZ-ben. Kína népének jelenleg nincs képvi­selője ebben a szervezetben. Az a tény, hogy Kína helyét egy formózai küldött tölti be, elítélendő.­ Foglalkozott Nehru minisz­terelnök a shashmdr Princess« repülőgép lezuhanásával­­ is, amely a bandungi értekezlet­re utazó küldöttek és újságírók egy csoportjának halálát okoz­ta. »Ez volt a legszörnyűbb repülőszerencsétlenségek egyi­ke® — mondta és hozzátette, hogy béke idején még soha­sem történt ilyesmi. Rámuta­tott arra, hogy a vizsgáló bi­zottság megállapítása szerint időzített bomba volt a repülő­gépen. Ezt a bombát kétség­telenül Hongkongban csem­pészték a gépbe. Nehru miniszterelnök végül válaszolt más kérdésekre is, többek között az ifjúság nem­zetközi együttműködéséről, a dél-afrikai faji megkülönböz­tetésről és prágai látogatásán szerzett benyomásairól . Viliam Siroky miniszterel­nök és felesége Nehru minisz­terelnök tiszteletére a Czer- . itoprrfransl___ nin-palotában villásreggelit adott, este pedig Antonin Zá­potocky elnök adott fogadást az indiai miniszterelnök tisz­teletére. Fogadást adott Nehru tiszteletére D. Vira, az Indiai Köztársaság prágai nagykövete is. A fogadáson Nehru kísére­tében lévő személyeken kívül megjelent Siroky miniszter­­elnök, Antonin Novotni, a Csehszlovák Kommunista Párt központi bizottságának első titkára, Jaromir Do­­lamsky, a miniszterelnök első helyettese, Alekszej Cepicka, a miniszterelnök első helyet­tese, honvédelmi miniszter, Zdenek Fierlinger, a nemzet­­gyűlés elnöke, Vaclav Ko­­pecky, Ludmila Jankovcová és Vaclav Skoda miniszter­elnökhelyettesek, Vaclav Dá­vid külügyminiszter, továbbá a kormány számos tagja, a szovjet nagykövetség tagjai, élükön N. P. Firjubin nagy­követtel, valamint a prágai diplomáciai képviseletek ve­zetői és tagjai és sok más hi­vatalos személyiség. Nehru kedden reggel Prá­gából repülőgépen Moszkvába utazott. India elnökének üzenete a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnökéhez Az Indinfo közli: Radzsendra Praszad, India elnöke a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnökéhez Nehru miniszterelnök útján a követ­kező üdvözlő üzenetet küldte: Hiszünk abban, hogy a béke nélkülözhetetlen a világ összes országa és népe fejlődéséhez, valamint jólétéhez s hiszünk abban, hogy minden jóindu­latú férfinak és nőnek köte­lessége segítséget nyújtani a béke fenntartására irányuló nemes erőfeszítéshez. Bízunk abban, hogy Nehru miniszter­­elnök baráti és békés célokat szolgáló látogatása tovább erő­síti a baráti kapcsolatokat or­szágaink között és előbbre viszi a béke ügyét. K. J. Vorosilov távirata a norvég királyhoz Moszkvából jelenti a TASZSZ. K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségé­nek elnöke a következő táv­iratot intézte VII. Haakon norvég királyhoz: »Kérem Felségedet, fogadja a norvég állam, önállósága kikiáltásá­nak 50. évfordulója alkalmá­ból a magam, valamint a Szovjetunió népei szívélyes üdvözletét és legjobb kíván­ságait. A norvég nép függetlenségi törekvései mindig rokon­­szenvre találtak országunk­ban. A szovjet népnek meg­győződése, hogy a Szovjet­unió és Norvégia jó viszo­nyának szilárdulása mindkét ország őszinte kívánságainak megfelel.­ A TASZSZ vezetője reggelit adott a Szovjetunióba érkezett indiai újságíró-küldöttség tiszteletére Moszkvából jelenti a TASZSZ. N. G. Palgunov, a TASZSZ felelős vezetője június 6-án reggelit adott a Szovjetunió­ba érkezett indiai újságíró­küldöttség tiszteletére. A reggelin jelen voltak a küldöttség tagjai Laknau M. Csalapathi Rau-nak, a Natio­nal Herald szerkesztőjének vezetésével, továbbá a szov­jet sajtó kiemelkedő képvise­lői. Ugyanaznap az indiai új­ságírók látogatást tettek a Pravda szerkesztőségében és nyomdájában. Krisna Menőn beszéde Londonban az indiai diákok egyesületének gyűlésén Új Delhiből jelenti az Új Kína. Krisna Menőn, India ENSZ-küldötte június 4-én Londonban az indiai diákok egyesületének gyűlésén mon­dott beszédében kijelentette, hogy a béke övezetének el­gondolását ma már egyre töb­ben teszik magukévá a vilá­gon. Rámutatott arra, hogy a bé­kés egymás mellett élés öt alapelve, amelyet India és Kí­na fogalmazott meg először, egyre nagyobb tért hódít, va­­lamint, hogy ezeket az elve­ket foglalta magába és dol­gozta ki a bandungi értekez­let záróközleménye. Krisna Menen kijelentette, hogy a Kínai Népköztársaság jelen­léte a bandungi értekezleten elősegítette a népek kölcsönös megértésének kialakítását. Eisenhower beszéde a négyhatalmi értekezletről New Yorkból jelenti a TASZSZ. Eisenhower ameri­kai elnök a west-pointi kato­nai akadémia végzett növen­dékei előtt beszédet mondott. Beszédében foglalkozott a négyhatalmi értekezlet tervei­vel is. Kijelentette, hogy »a tervbe vett négyhatalmi érte­kezlet csupán kezdete lesz azoknak a megújuló erőfeszí­téseknek, amelyek egy egész nemzedéken át tarthatnak® és ezeket a tanácskozásokat »az értekezletek egész sorozata követheti®. Az amerikai elnök kitartott a mellett a gondolat mellett, hogy a négy hatalom vezetői­nek tervbe vett találkozója aligha hoz döntő eredménye­ket és aligha "-gyógyítja meg­ a kölcsönös gyanakvással telí­tett légkört. Eisenhower kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak el kell határoznia, hogy ta­nulmányoz minden méltó utat, amely tartós és igazságos bé­kéhez vezet®. Ugyanakkor kü­lönös nyomatékkal hangsú­lyozta, hogy az Egyesült Álla­mok továbbra is­­az erő hely­zetéből® szándékozik ki­indulni. Nyugati hírügynökségi és rádiójelentések szerint hétfőn délelőtt a jugoszláv külügy­minisztériumban tájékoztatták az Egyesült Államok, Francia­­ország és Nagy-Britannia bel­Bécsből jelenti az MTI. Az osztrák Nemzeti Tanács ked­den egyhangúlag elfogadta az osztrák államszerződés ratift­Berlinből jelenti az MTI. A csehszlovák—német barátság hete alkalmából szerdán a csehszlovák Nemzeti Arcvonal meghívására a Demokratikus Németország Nemzeti Front­jának 20 tagú össznémet kül­Berlinből jelenti az MTI. A Rajna- és Ruhrvidék ifjú­ságának és haladó értelmisé­gének háromszáz képviselője Herneben tartott értekezletén megalakította a "kényszerto­borzás ellen küzdő ligát". Az Bécsből jelenti a TASZSZ. A Béke-Világtanács Irodája hivatalos közleményt adott ki, amelynek értelmében a jú­nius 1-i adatok szerint a Hel­sinkiben megtartandó béle­grádi nagykövetét a szovjet— jugoszláv tárgyalásokról. Hasonlóképpen tájékoztat­ták a megbeszélések eredmé­nyeiről Törökország és Görög­ország belgrádi képviselőit is. háláját. Valamennyi párt szó­noka kivétel nélkül az állam­­szerződés elfogadása mellett foglalt állást,­döttsége utazik Prágába. A küldöttség vezetője Wilhelm Koenen, Németország Szocia­lista Egységpártja központi bizottságának tagja, a népi kamara főtitkára. értekezlet felszólította egész Nyugat-Németország ifjúságát, hogy minden politikai és világ­nézeti ellentétet háttérbe szo­rítva fogjon össze a közös cél, a kényszertoborzás meghiú­sítása érdekében. világtalálkozón körülbelül 2000 ember vesz majd részt 75 országból. Sok nemzetközi szervezet jelentette be, hogy részt óhajt venni a béke­világtalálkozón. Tájékoztatták a három nyugati nagyhatalom nagyköveteit a szovjet—jugoszláv megbeszélések eredményeiről Az osztrák Nemzeti Tanács elfogadta az államszerződés ratifikálását Össznémet küldöttség utazik Prágába A Rajna- és Ruhrvidék Ifjúsága „kényszertoborzás ellen küzdő ligát*4 alakított 75 országból érkeznek küldöttek a helsinki béke-világtalálkozóra •Szerda, 1955. ) A szicíliai tartományi választásokon jelentősen előretörtek a népi erők Rómából jelenti az MTI. A vasárnap megtartott szicíliai tartományi választások vég­eredménye a következő: A leadott 2 322 616 szavazat fennmaradó 1,6 százaléka je­lentéktelen kisebb pártok, il­letve választási egyesülések között oszlik meg, ezek nem kaptak helyet a tartományi törvényhozó gyűlésben. A választások eredményével kapcsolatos első kommentárok rámutatnak arra, hogy az Olasz Kommunista Párt az el­lene indított összpontosított támadás ellenére is megtartot­ta állásait, sőt egyes helyeken jelentős mértékben előretört. Jelentős tény az Olasz Szocia­lista Párt komoly előretörése, ami a népi erők állásainak ál­talános megszilárdulására mu­tat. Megerősödött a Keresztény Demokrata Párt is, de nem tudnak abszolút többséget ala­kítani, még a kis középpártok­kal sem. Választaniok kell a szélsőjobboldallal, vagy a bal­oldallal való együttműködés között. Ily módon a szicíliai tartományi gyűlésben a római kormányzatétól eltérő politi­kai helyzet alakult ki. Szasztroamidzsozso indonéz miniszterelnök Dzsakartába érkezett Dzsakartából jelenti az Új Kína. Ali Szasztroamidzsozso, az Indonéz Köztársaság mi­niszterelnöke, mielőtt elhagyta a Kínai Népköztársaságot, el­búcsúzott a kínai néptől. Be­szédében, amelyet a pekingi rádió hanglemezről közvetí­tett, hangsúlyozta, hogy láto­gatása nagyon sikeres volt és a két nép egyaránt a békére és országának felvirágzására törekszik. Szasztroamidzsozso kedden este repülőgépen visz­­szaérkezett Dzsakartába. Szava- Mun­zat dátum Olasz Kom­munista Párt 481 975 (20,8%) 20 Olasz Szocialista Párt 225 944 ( 9,7%) 10 Keresztény Demok­rata Párt 895 318 (38,6%) 37 Olasz Liberális Párt 91 739 ( 3,9%) 3 Szociáldemokraták és Köztársaság­pártiak közös listája 72 365 ( 3,1%) 2 Nemzeti Monar­­chista Párt 238 975 (10,3%) 8 Olasz Szociális Mozgalom 222 664 ( 9,6%) 9 Népi Monarchista Párt 56 116 ( 2,4%) 1 A „Szabad Európa44 rádió volt munkatársának prágai sajtóértekezlete Prágából jelenti a CTK. Június 4-én sajtóértekezletet tartottak a CTK hírügynökség épületében. A sajtóértekezle­ten Vladimír Kucera, a „Sza­­bad Európa” rádió egyik volt munkatársa nyilatkozott a csehszlovák és a külföldi la­pok képviselői előtt. Vladimír Kucera a következőket mon­dotta: 1954 szeptemberében szök­tem Csehszlovákiából Nyugat- Németországba. Hallgattam az ellenséges külföldi rádióadá­sokat, de különösen az úgy­nevezett »Szabad Európa" rá­dió adásait, s az nagy befo­lyással volt rám. Miután Nyugat-Németor­­szágba szöktem, a nürnbergi amerikai kémszolgálat szervei kikérdeztek, majd a valkai menekülttáborba kerültem. Itt felkeresett a "Szabad Európa® rádió két újságírója azzal, hogy működjek közre a Csehszlovákia ellen irányuló adások előkészítésében. A s­zabad Európa« rádió számára készült első adásom címe a következő volt: »A szabadságot választottam." Hamarosan rájöttem azonban arra, hogy milyen is az a »sza­­badság«, amelyet választot­tam. Az úgynevezett­­szabad világban« az amerikaiak min­denekelőtt kémnek akartak felhasználni. Amikor vissza­utasítottam az ebben való közreműködést, a menekült­táborba küldtek s végül is amerikai szolgálatban álló hi­vatásos hazudozóvá váltam. Az volt a feladatom, hogy ha­zudjak, hamis és eltorzított tájékoztatókat közöljek és ál­landóan újabb módjait keres­sem a csehszlovákiai állapo­tok elferdítésének, ahol az­előtt jólétben éltem és ahon­nan megszöktem, azt gondol­va, hogy Nyugaton jobban fo­gok élni. Elhatároztam, hogy felhagyok ezzel a becstelen élettel és visszatérek hazám­ba. Biztosítom önöket, hogy őszintén sajnálom megvetésre méltó cselekedeteimet. Vladimír Kucera ezután a csehszlovák és a külföldi saj­tó képviselőinek kérdéseire válaszolt. Új minisztériumokat állítottak fel az Albán Népköztársaságban Tiranából jelenti az AT­A. Az albán sajtó kedden közölte az Albán Népköztársaság nem­zetgyűlése elnökségének tör­vényerejű rendeletét, amely­nek értelmében az építésügyi és közlekedésügyi miniszté­riumot kettéválasztják s fel­állítják az építésügyi minisz­tériumot és a közlekedésügyi minisztériumot. A nemzetgyűlés elnökségé­nek egy másik törvényerejű rendelete Hysni Kapót fel­menti földművelésügyi minisz­teri tiszte alól, megerősítve őt a minisztertanács első elnök­­helyettesének tisztségében. Spiro Kolekát, az Állami Tervbizottság elnökét a mi­nisztertanács elnökhelyettesé­vé, Josif Pashkot építésügyi miniszterré, Mato Qomot földművelésügyi miniszterré és Tonin Jakovát közlekedés­­ügyi miniszterré nevezi ki. A külpolitika hírei­ ­ (Moszkva, TASZSZ) A Szovjetunióban vendégeskedő svéd parlamenti küldöttség Gustaf Nilsson vezetésével Sztálingrádból Kievbe érke­zett. A A belgrádi rádió közli, hogy Mosa Pijade, a jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés elnöke bemutatkozó látogatáson fo­gadta Vu Hsziu-csuant, a Kí­nai Népköztársaság nemrégen kinevezett nagykövetét. A (Bécs, MTI) A kormány­hoz közelálló lapok jelentése szerint a két kormánypárt — a Néppárt és a Szocialista Párt — titkos tárgyalásokon megállapodott az új hadügyi államtitkárság létesítésében. Az új hivatal vezetőjének a Néppárthoz tartozó Gráfot szemelték ki, aki jelenleg bel­ügyi államtitkár. A (Berlin, MTI) A nyugat­németországi brit megszálló hatóságok intézkedésére hét­főn a werli katonai fogházból szabadon bocsátották a 47 éves Gerda Ganzert, a hitleristák ravensbrücki női koncentrá­ciós táborának volt parancs­nokát. A (London, MTI) Edén an­gol miniszterelnök meghívta Adenauer nyugatnémet kancellárt, látogassa meg jú­nius 19-én — jelenti a Reuter hírügynökség. — Adenauer az Egyesült Államokból hazaté­rőben látogat el Londonba. A (Berlin, MTI) Heuss nyu­gatnémet államelnök kedden Adenauer kancellár jelenlété­ben fogadta a bonni kormány új tagjait: Brentano külügy­minisztert, Blank hadügymi­nisztert és Merkatzot, a szö­vetségi tanács ügyeinek mi­niszterét. Az elnök átnyújtotta az új minisztereknek kineve­zési okmányaikat. A (Tirana, ATA) Ulvi Lou­­lot, az Albán Népköztársaság nemzetgyűlése elnökségének rendeletével az Albán Népköz­­társaság rendkívüli és megha­talmazott nagykövetévé nevez­ték ki a Német Demokratikus Köztársaságba. A Mint a United Press hír­­ügynökség tokiói tudósítója jelenti. Hatojama japán mi­niszterelnök a japán parla­ment alsóházának költségve­tési bizottságában hétfőn ki­jelentette: ha az Egyesült Ál­lamok azzal a kéréssel fordul Japánhoz, hogy az ország te­rületén felhalmozhasson atom­bombakészleteket, ő — Hato­jama — el fogja utasítani ezt a kérést. A A Reuter iroda jelenti, hogy az amerikai hatóságok két és fél év után végre útle­velet adtak dr. Ottó Náthán newyorki professzornak, aki mint Einstein hagyatékának kezelője, részt vesz Bemnben a relativitás elméletével foglal­kozó értekezleten.

Next