Magyar Nemzet, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-26 / 174. szám

6 NAPI KRÓNIKA ■HiiLuiUiiniiiiiniinmiiinimiiiniiiiiiiiiiimiimuiuiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiHiiiiimimmuiuiiiiiiiiiiiiii — Befejezte a gabona ara­tását 80 Heves megyei ter­melőszövetkezet. A gabona­­termés betakarításában és cséplésében 16 kombájn és 66 aratógép segíti a szövetkezetek munkáját. — Év végére áramot ad a Tiszallöki Erőmű 1-es számú turbinája. A hatalmas, 15 mé­teres turbina és generátor be­szerelését a napokban kezdték meg a Ganz Vagongyár mun­kásai.­­ Ötszörös teljesítményt értek el új technológia alkal­mazásával a Szerszámgépja­vító- és Gyártó Vállalat esz­tergályosai: Demeter György főmérnök újítása, az úgyneve­zett "ördöngös tüske", a per­selyek és a csapágyak meg­munkálásánál majdnem nul­lára csökkenti a munkadarab ki- és befogására fordított mellékidőt. — Új városnegyed alapjait rakták le Salgótarján régi vá­sárterén. Ezen a helyen a jövő év végéig 211 lakást adnak át a város dolgozóinak. — Nagyrécse lakóinak 90 százaléka ma már közösen gazdálkodik és a község föld­területének is 90 százaléka szövetkezeti tulajdon. A ter­melőszövetkezeti községgé ala­kulást vasárnap az egykori grófi kastélyban berendezett kultúrteremben ünnepelték.­­ Az ország legszebb sport­­áruháza épül a Kossuth Lajos utcában. Az új üzletház az év minden szakában kizárólag szezoncikkeket árusít. Építé­sét néhány hónapon belül be­fejezik.­­ »Kiváló kultúrház" cím­mel tüntették ki a kiskunfél­egyházi Móra Ferenc járási kultúrházat. A kultúrházban a látogatók száma havonta több ezerre tehető és öt művészeti csoport, továbbá kilenc külön­böző szakkör dolgozik benne eredményesen. — Árubőség, csökkenő árak a piacokon és az állami kis­kereskedelemben. Hétfőn a többi között 12170 mázsa új­burgonya, 1487 mázsa uborka, 475 mázsa zöldpaprika, 226 mázsa paradicsom, 422 mázsa zöldbab, 884 mázsa akna, 154 mázsa körte, 1633 mázsa sárgabarack, 340 mázsa őszi­barack és 31 mázsa sárga­dinnye érkezett a Nagyvásár­­telepre. Mérséklődő szél Budapesten hétfőn 12 órakor a hő­mérséklet 22 fok, 21 órakor 18 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 760 milliméter, mérsékelten emelkedő. Várható időjárás kedd estig: Dé­len több északon kevesebb felhőzet. Fő­ként a déli megyékben több he­lyen záporesők. Lassan mérséklődő északi—északkeleti szél. Mérsékelten meleg idő. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet kedden 21—24 fok között, helyenként 24 fok felett. A Duna vízállása hétfőn reggel Budapestnél 485 centiméter. Meghalt Pásztor Béla, a KOSSZ elnöke Pásztor Béla, a Kisiparosok Országos Szabad Szervezeté­nek elnöke, az MDP V. kerü­leti revíziós bizottsága és az Országos Béketanács tagja, a munkásmozgalom régi harco­sa, rövid szenvedés után, 67 éves koráiban elhunyt. Teme­tése július 27-én, délelőtt fél 10 órakor lesz a Kerepesi temetőben, a Budapest Fővá­ros Tanácsa által kijelölt dísz­sírhelyen. (MTI) Elhunyt Ruggiero Grieco Rómából jelenti a TASZSZ. Július 23-án 62 éves korában elhunyt Ruggiero Grieco, az Olasz Kommunista Párt veze­tőségének tagja, az olasz de­mokrácia hős harcosa és a parasztság jogainak bátor vé­delmezője.­­ Munkásvédelmi beruhá­zásokra több mint egymillió forintot fordít az idén az Ózdi Szénbányászati Tröszt. Az egercsehi bányaüzemnél új munkásfürdőt építenek, a szállítógépeket pedig védő­ráccsal látják el. A munka­helyek víztelenítésére új szi­vattyúberendezéseket szerel­nek fel, a lejtős aknában csillefogókat létesítenek a ka­rambolok, balesetek elkerülé­sére.­­ Repülőgéppel szállítják a primőröket a gyümölcsben sze­gény vidékekre. Pécsről pél­dául őszibarackot küldenek Győrbe, Szombathelyre, Ka­posvárra, Miskolcra és Debre­cenbe. Az áru fél nap alatt ér­kezik rendeltetési helyére, olyan frissen, mintha csak akkor szedték volna le a fáról.­­ Új típusú gyermekkocsit gyártanak a Szombathelyi Gyermekkocsigyárban. A ko­csit mély- és sportkocsinak egyaránt lehet majd hasz­nálni. Magyar nemzet Békenagygyűlés Jászberényben Jászberényben, a »Jászság fővárosában”, vasárnap jól sikerült békenagygyűlést tar­tottak. A »Déryné« járási kul­túrházban mintegy 350—400 dolgozó paraszt, ipari munkás, kisiparos, traktoros, pedagó­gus és más értelmiségi gyűlt össze. A nagygyűlés részvevői előtt Nánási László ország­­gyűlési képviselő, az Országos Béketanács alelnöke beszélt a helsinki béke-világtalálko­zón szerzett élményeiről, s a békeharc további feladatairól. Nánási László beszéde után többen szólaltak fel. A fel­szólalók között volt Hollin Karjala-Merenmaa pedagógus és Elsa Karppinen tisztviselő­­nő, az Országos Béketanács meghívására hazánkban tar­tózkodó két finn békeharcos, akik népük üzenetét tolmá­csolták a magyar dolgozók­nak. A két finn békeharcost felszólalásuk végén a nagygyű­lés részvevői a jászberényi »Lehel kürtje« másával aján­dékozták meg. (MTI) Színházak és mozik műsora Operaház Margitszigeti Szabadtéri Színpada: Cigánybáró (8) — A József Attila Színház előadásai: Margitszi­geti Vörösmarty Színpadon: Kaviár (fél 9) IX. kerületi Tanács Szabad­téri Színpadán: Warrenné mestersége (8) — Fővárosi Nagy Cirkusz: Ifjú csillagok (4, 8). MOZIK MŰSORA: TIGRISSZELIDITY (színes szovjet filmvígjáték): SZIKRA (Leómi krt. 120.) 110, f12, n2. 4, n7, 19. URÁ­NIA (Rákóczi út 21.) f5, h7. 9. TÁTRA (P.-erzsébet, kertmozi) f5, h7 9. BRIGÁD (P.-lőric) 6, n9. SZABADSÁG (Bartók Béla út 64.) csak de. f10, f12, h2. ED MARTIN, A PINCÉREIŐ (német film): CORVIN (Kisfaludy köz) h4. 6, 19. KOSSUTH (Váci út 14.) 4. n7. 19. FELSZABADULÁS (Flórián tér 3.) f4. h6. 8. MUNKÁS (Ká­polna u. 3/b.) f4. h6. 8 PÁRMAI KOLOSTOR, I. RÉSZ (fran­cia film) : TOLDI (Bajcsy-Zsilinsz­ky út 36.) f4. h6. 8. PUSKIN (Kossuth Lajos u. 18., nyitott tető): (Kísérő­­műsor: Böske) 9. 11, n2. 14, h6. 8. SZIGET (Margitsziget) (Kísérőmű­­sor: Böske): 9 óra. BÁTRAK CSAPATA (magyarul be­szélő olasz film): VÖRÖS CSILLAG (Lenin krt. 45.) prof. 15 h7 9. MÁJUS 1. (Mártírok útja 55.) 4. n7. 19. VÖRÖSMARTY (Üllői út 4., nyitott tető) csak de. fl0, fl2, f2. TÁNCSICS (Csepel) f4, f6. h3. VALAHOL MÁR TALÁLKOZTUNK (magyarul beszélő színes szovjet filmvígjáték). (Kisérőműsor: Több fényt): DUNA (Fürst Sándor u. 7., nyitott tető) f5 h7 . VÖRÖS­MARTY (Üllői út 4., nyitott tető) prol. f4. h6. 8. HUNYADI (Kispest) 4. n7. f9, UGOCSA (Ugocsa u. 10., nyitott tető) 4. n7, f9 HAJNAL A NYEMAN FELETT (szov­jet film) : FÉNY (Újpest) h4, 6. n9. NAGY KÍSÉRTÉS (német film): MŰ­VÉSZ (Lenin krt. 88.) 4. hétre prol f4, h8, 8 SZABADSÁG (Bartók Béla út 61.) prof. 4. n7 f9, DÓZSA (Róbert Károly krt. 59.) 4. n7. f9. ZUGLÓI (Angol u. 26.) h6. RÓZSA­VÖLGYI KERTMOZI (XIV., Rózsa­völgyi tér) 9 óra, RÓZSA FERENC KULTÚRHÁZ (Gorkij fasor 50.) 26-án: f7. VILÁGBAJNOK (szovjet film) : AL­KOTMÁNY (Újpest) 14. h6, 8. BÁS­TYA (Lenin krt. 8. nyitott tető) 11, 1, 3, 5, 7, 9. ÁRPÁD (Sorok, sár) h6, 8. ÜLDÖZÉS (lengyel film): ATTILA (B.-fok, kertmozi) 17. h9. VER­SENY (Pataki I. tér 14.) f6 h8. SZÖKIK A MENYASSZONY (Vidám zenés szovjet film): GORKIJ (Akác­fa u. 4.) este 8 óra (orosz nyel­ven). 1. Magyar híradó, 2. Irány Varsó felé, 3. Vidám körhinta, 4. Turisták nyomában, 5. 7. sz. Világhíradó: HÍRADÓ (Lenin krt. 13.) Reggel 9-től este 11-ig folyt. Irány Varsó felé: Kísérőműsor a COR­VIN MÁJUS 1. MŰVÉSZ, URÁNIA, VÖRÖS CSILLAG, FELSZABADÍ­LÁS, DÓZSA, FÉNY (Újpest), TAN­­CSICS (Csepeli és TÁTRA (P.­­erzsébet) mozikban. Beszterce ostroma (magyar film): BEM (Mártírom útja 5/b.) 10, 12, 2, 4. n7, 19. BETHLEN (Bethlen Gábor tér 3.) 4. ,n7. f1­. CSILLAG (Cs.-hegy) h6, 8, szerda szünnap, VILÁG (R.­mihály) h6, 8. Berlin eleste, I—II. (színes szovjet film): GORKIJ (Akácfa u. 4.) prof. 15. Papa, mama, ő. meg én (magyarul beszélő francia filmvígjáték) : ADY (Tanács krt. 3.) 14. h6 3 KOS­SUTH (P.­erzsébet) 16, 8. Ivalmi ökör (magyarul beszélő német film): JÓZSEF ATTILA (Kálvária tér 7., nyitott tető) 14. h6, 8. Első számú közellenség (francia film, 16 éven felülieknek): SPORT (Thö­­köly út 50.) 4. n7, 19. TANÁCS (Szt. István krt. 16.) 10, 12, 13 15, 17, 9. RÁDIÓMŰSOR KEDD, JÚLIUS 26. KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.30: Népi tán­cok. — 9.00: Indulók. — 9.15: Gyer­mekrádió. — 9.40: Hangverseny. — 10.10: Zenével a föld körül. — 11.00: Lányok, asszonyok... — 11.15: Ire­­land, London — nyitány — 11.30: Fúvószene. — 11.50: Virágénekek a XVII. századból. — 12.10:­­ Puszta, puszta, hortobágyi puszta.« — 13.00: Hangszeres muzsika. — 13.30: Ope­­rettrészletek. — 14.15: Gyermekrádió. — 15.10: Verdi operáiból. — 16.00: Krónika. — 16.40: Hangverseny. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak — 17.30: Szív küldi. — 18.00: Riport­­műsor. — 18.20: Ajándékműsor. — 18.55: Pillantás a nagyvilágba. — 19.02: Irodalmi játék. — 19.20: Tánc­­zene. — 19.50: Útitarisznyámból — 20.00: Esti Híradó. — 20.20: Bartók összes zongoraművei. XV. — 20.50: János vitéz. Petőfi Sándor elbeszélő költeménye. — 21.33: Énekkar. — 22.15: Magyar dalok. — 23.00: Elő­adóművészeink hangversenye. — 0.10: Népdalok. PETŐFI-RÁDIÓ. 14.00: Népek ze­néje. — 15.00: Könnyű zene. — 16.00: Magyar népi muzsika. — 17.00: Kamarazene. — 17.30: A mérnökök harca a percekért. — 17.45: Tánc­zene. — 18.30: Az épülő kommuniz­mus nagy országában. — 19.00: Do­nizetti: Don Pasquale. — 20.55: Népi zenekarok. — 22.00: Zenekari hang­verseny. ­ Új, korszerű lakótelepet terveznek a rudasbányai vas­­ércbányászok részére. Az egészséges bérházakban 100 bányászcsalád kap kényelmes otthont. A gyermekek elhelye­zésére bölcsődét és napközi otthont is létesítenek. S­P­O­R­T vyywvvwwwwwvvvwvwvvwvwwv^^^ A prágai UDA lesz a Vörös Lobogó ellenfele a KK elöntőben Hétfőn délután Brnóban játszották le 50 000 néző előtt harmadik labdarúgó Közép­európai Kupa-mérkőzésüket a prágai UDA és a Slovan­ Bra­­tislava csapatai, az osztrák Mayer vezetésével. Mindkét csapat idegesen kezdett, mert nagy volt a tét. A játék első felében a Slovan támadott veszélyesebben. Szü­net után azonban az UDA vette át a játék irányítását és a 7. percben Plouskal, a 13. percben Hlavacek góljával már 2:0-ra vezetett. A 20. percben a Slovan Pazsicky— Molnár—Tegelhof összjátéka után utóbbi révén szépített, de sorozatos támadásai ellené­re sem tudott kiegyenlíteni, mert az UDA jól védekezett. Így a Vörös Lobogó ellen­fele a labdarúgó Középeurópai Kupa döntőjében a prágai UDA csapata lesz. Magyar—osztrák kajak-kenu mérkőzés 9:3 A tavalyi kajak-kenu VB-n a világranglista első helyére került kajak- és kenu-váloga­tottunk újabb nagy sikert ért el: Ausztriának ebben a sport­ágban sokáig vezető váloga­­tottait fölényesen 9:3-ra győz­ték le. A hosszútávon szombaton szerzett 3:1-es vezetés után vasárnap rövidtávon rendezett nyolc szám közül hatban győztek a magyar színek kép­viselői. Hatlaczki megnyerte a kajak egyest, Hernek a kenu egyest, Sasvári—Csonka a kenu kettest, Egresi—Tolnai a női kettest, s győzött a ma­gyar kajak négyes és 4X500 m-es távon kajak váltónk. Az osztrákok a női egyest és a kajak kettest nyerték meg. A vasárnapi 6:2-es győzelmi aránnyal végeredményben 9:3 arányban győztünk. Egyéb sporteredmények: Evezés: Országos bajnokságok: Egyes: Fok (Kinizsi), kétpárevezős: Kinizsi, kormányos négyes: Kinizsi, kormányos nélküli kettős: Vörös Me­teor, kormányos kétevezős: Dózsa, kormányos nélküli négyes: Kinizsi, nyolcas: Vörös Meteor. Vízilabda: OB mérkőzések: Dózsa— Vasas 2:2, Kinizsi—Eger 7:2, Vörös Lobogó—Gh.-Dej Hajógyár 3:2, Szol­nok—Vörös Meteor 8:0 Az állás a tavaszi félidő után: Kinizsi 13, Hon­véd 15, Szolnok 14, Dózsa 13, Vasas 10. Törekvés: Vörös Lobogó és Eger 6—6, Gh.-Dej Hajógyár 4, V. Meteor 0 p. Motor: Országos motorcsónak bója­bajnokságok győztesei: Bodor, Sán­dor. Perlaki. Richter. Rózsavölgyi. Gaál. Merényi, Mátyás. Szabó P. Z., Merényi, Váradi és Pintér. Atlétika: 30 km futás: 1. Esztergo­mi 1:45:34 ó, 2. Dobronyi 1:46:01.2 ó. 30 km gyaloglás: 1. Somogyi 2:40:20.4 óra. Vitorlázás: Balatoni kékszalag ver­seny: 1. Németh I. — Megkezdődtek az állam­vizsgák a mezőgazdasági gé­pészmérnöki főiskolán. Az is­kola 107 harmadéves tanulója a hónap elején fejezte be négyhetes gyakorlatát a gép­állomásokon és az állami gazdaságokban. — Motorbejárató pálya ter­veit készíti az Út-, Vasútter­vező Vállalat az RM Művek részére. A nyolc méter széles, 380 méter kerületű pályán óránként 70 kilométeres sebes­séggel haladhatnak a motorok. Augusztusban már az építke­zést is megkezdik. .Kedd, 1955. Július 1. 44 telitalálat a Totóban A Totó e heti 30. fordulójának eredményei: 1 055 329 darab kettős tippszelvény, 1 899 582 forint felosz­tásra kerülő nyeremény. A 44 darab 12 találatos szelvény beküldője 10 693 forintot az 1389 darab 11 ta­­lálatos beküldője 342 forintot, a 14 033 darab 10 találatos k­íküldője 45 forintot kap szelvényenként. A 12 találatos szelvény: törölve, törölje, 1. x, 1, 2, x, 2, 1. 1, 1, x, 2, 1. Atléta válogatottunk kedden dél­előtt utazik Helsinkibe, ahol szerdán és csütörtökön az olimpiai stadionban kerül sor a Finnország—Magyarország nemzetek közötti válogatott atlétikai viadalra. A varsói VIT versenyein részt vevő magyar sportolók kedden délelőtt fél 11 órakor a Nyugati pu.-ból utaz­­nak Varsóba. Öttusa: A Honvéd versenye: 1. Bódi 4708 p, 2. Kovácsy 4515 p, 3. Ferdinándy 4542 p, 4. Szondy 4483 p. Csapat: 1. Honvéd 13 677 p, 2. Bás­tya 13 181 p, 3. Haladás 13 160 p. Lósport Vasárnapi galopperedm­ények: I. 1. Fapipa 2. Ispán T: 10, h: 11, 44. Bef: 45. H. 1. Szippantó 2. Olló 3. Diktáló. T: 50, h: 13 21. 52. Bef: 110 és 231 III. 1. Ripityó 2. Igéző. T: 16, h: 13. 23. Bef: 54. IV. 1. De­­kázó 2. Fényes 3. Diszkrét II. T: 102, h: 28. 28. 21. Bef: 798 és 204. V. 1. Kegyes 2. Romhány 3. Suta. T: 30, h: 15, 15, 13. Bef: 89 és 69. VI. 1. Szidalom 2. Daika 3. Szem­­fil­es II. T: 34, h: 19, 24, 34. Bef: 69 és 110. VII. 1. Presso 2. Imre II. 3. Orbán T: 125 h: 30, 30, 27. Bef: 311 és 288. VIII. 1. Pilár 2. Döbrögi 3. Majmoló. T: 21, h: 12, 16, 14. Bef: 67 és 60 IX. 1. Favorit 2. Sa­rolta 3. Szolid. T: 136, h: 33, 14, 19. Bef: 237 és 469. X. 1. Odaliszk 2. Sipka 3. Ármányos. T: 104, h: 18, 15, 34. Bef: 277 és 490. fIM, ■ ■■-■■■■. ■■ ""..Két személyhez jól 3 colos vízszivattyú. Egy rövid barna zon-­llf .'.V- “ - a J. e! Nagyon kedvező f­ize-, Vennék méheke­t. Háztartási áram be-HÁZTARTÁSI flLl. I1 főző mindenest kere- ; szívócsővel, szívóko­móra 7500-ért eladó.­­Vl^OVSl ilPIll/OI PfEG/tS HIRQETtS 11 tési kedvezménnyel marajt hunor kirolt-szerelését villamos ■■—■ '■ .........sek Pannónia u. 36. sárral, 1000 út. Bp., III., Korvin 4 tuj^ui viULoi készítek rekamiét, tel. Pestlőrinc. Hon- tűzhelyhez és rezsó­tuliguizua*.o c^yewU.- jh ’ 2. T.: 201—798. perct., bőr meghajtó- Ottó u. 22/B. III. A Hazafias Népfront lapja 5 aSi lifí fotelt, székeket. Far.S­véd u. 31.___________ hoz részlet lefizetés­hosszú top^Svtoy5 egyedül-J­em' U' Szerkesztőbuottság: Parragi György föszerkesitő, rendszereladó. ^reg- kény B^já^ c,8 toU­ . "jelző íld" vitenitiertia' nyal budai villába álló nyugdíjaz jó­ v-Aadymotorral, osu ______ Komor Imre felelős szerkesztő, újabb norvégozó la- Nagydiófa utcából corexszalag Kar­­ix toS a’ k­ét dolgozóhoz leivé- lelkű, megbízható,­ tolóval Ft - HANGSZEREK Losonczy Géza főmunkatárs, Nánási László tattal. Váci u. 9. - 'IP. SS-JiUgflSk gernel XIV Idea Berz*nc«y ^u. tetik. JtoosPW A kiadásért felel a Lapkiadó Vállalat igazgatója. m. 1. Méry kötőde. SÉRVKÖTÖ i ------- ll aW *“• ^ tosnál mán vagyunk magánbenzinkútnál. JAVITASA, Szerkesztőség: VII., Lenin körút 9-11. Tel.: 221-285. Cianot takarít üve­ rágóyal ég rügó Hűvösvölgy. Pasarét, „északid* börcipőjét ------t""--------r . ■ ■ , nos villában. Cím: Paplangombkötőgépet , Kiadóhivatal- VII., Lenin körút 9-11. Fas­zer­ nélkül lúdtalpbe-­stoppolás helyett -C*- Klapka 80*. sürget megvételre HANGOLÁSA Athenaeum nyomda. Fv, Soproni Bé.a SLifegSP** TM Tél £“a1£f »Magános ÍRÓ- SZÁMOLÓGÉP) *m, Ip°ly "• 5.E- kit?11,6 ,mert"ek- Irha szanatóriumban Nagyon Jó állapot- VIz.alvattyá * colos. ffiH^lI ±. V4ISEL^- lő?’ írj Ihatatlan. _ ***»«•______________XT mUá^áL ket, JggK- tisztítja, ban.urve mély «?er- eladő, ÉnL Esküdt u. „Halás^ BudapesT.^TenYn Szövőgép, ÚJ, 50 cm « W61 slkg^t Megbízható közepko- villany számológép, balok. XI.. Bartók MINŐSÉGI s­őrmebundátJ Villát XH^ Alk^&^a 31’ ‘~sT csillárok, stíl. körút 85. Férfi és széles, modern eladó. 739' rú ma^ánas takar­­- írógép, sürgősen el- Béla út 36 Németh. kéSSSé?? v­aztok S’ 3^ PUnk ' ®lado ík€f gyí­m?' modern kovácsolt, női kiszolgálás. Tel.: 380-925. du. 34*~73S’ tónői bentlakása adó. Gizella 110. — F1 ♦ : ^ u mi réven készpénzért veszünk. L­ zt. 3. fimk. ágy. négykerekű hu- 'a- kisinani ké- Tel.: 125—597. 5-től. du. 4—6. Trombitán Műszerész.___________ kazán *99 Trápszivaty- HANGSZER- p^gf* Sándor u* 6.’ Sátor. gyermekágy. KcSját I'u’ szítmény* Egyéni 12,60 sikkötőgép ki 2 szobá* házfelügye- !Vt|cso*íté*'id6ZalottS 3L11---------------------- írógép kifogástalan. :yúval Különböző vul­­uroft-rA ro a második emeleten, episkop, utazókosa- ^fijPe ’ r t . tervek, rajzok, ki­­fogástalan eladPó — löi lakásom elcserél- ^á£t~K Gyermekszereto nőt irodai Remington ál kanizáló gépek gu- KÉSZÍTŐ ES ~ —r~e­ rvyniTírini rak eladók. Három- .r®:------------------------------ vitelezése. Javita- Maiakovszkij 11 ' rq nem ugyancsak két-'fjTM*^ eMn_ 2'ji éves kisfiámhoz landóra bérbeadó. míjavítók részére el- , , ífii vLníhííSát v negyedes kislány ke- Vennék kerekes szó- Sok Asztalos Jó- 0 zklJ u* 89• szobás föbérleti U Tel‘* 110—353, a^ök. VII.. Garay u. JAVÍTÓ KTSZ |j brrndabélést. Négy-I 352^26 veSZe^‘ ’jLósi ^Gvad^ányi u^5 lene Kálvin ^ tér- B^Ta^nmös^gT^'ar^j ügyelő v^n^^^Sz^fin arTaaT?aaBn??iaiHB^r­M *,és k0r&,. I VARRÓGÉP I S-379V: UZCm VI Hajós u 25. 5'k­uSíSnck77 Vfirösréz teTdökilvhc .................... SSít# „s.iSí,?? huzli^^avítitl; 7 JelIntk^ 9-m­­er suny ősz J --------------------------------- •:12112-1878968 eS lene. Nyolctól tízig személy” TMvősz« rézcsaptel^pel, ön.. l«-e. körkötőgép, JavlUaSl; ^da előnybe^ hassnAlt vástóat li_l~ .TMr v,T I SZDi­ltG ü 123—879. tizenhéttől ti- 3400 gramm, kazot­­töttvas kW. WC el- komplett, kitűnő ál- ílgy forduljoti Kicserélem Budin, veszek. Levelező­-----Intelligens Dohfayu 78 f 1 fezaVzün~g. gép- zongora, pianmó zenkileneig, tában igényesnek adó Sztoyer-Merse; lapotten eladó vagyi bizalommal oláh­kenyerü liftes ház- lap hívásra jövök: Idősebb in — --------,------ —— gzenvecz javítás tisz­i eladó. Demeter |nimli. 41­ 9­,a.hás sürgősen eladó Ba- 23. I. 3. .bérbeadó. Eote 6 . József kárpitos­­bán 2 szoba, mellék- S.klósi. XIX., hazvez.-nő magános Elsőrangú könnyű- Vtzi Klauzál utca há- *'-*■' VIII., Krúdy 2. JSSn­,.* P ja. helyiségekkel ház- Kossuth tér 28. S S5■ 51mlS3v^T-^n. Ivmajós varr^p;,,- Fc«.a TMtesz«: RÁDIÓ TTM' így v^r^erni hite F®**^*—- A Szobránc u 7 f 3' Villany varrógép és között dik Toscaninivel el t ./a. Du. 5 h-9 h­:g. tas u. 26, 1, 7. vi Zichy Jenő komf házfelügyelői 1 'pec'a.listaJa - nál. Rákóczi tér 11. Halaknál " n^árt! aXSlön%*“ nV‘’ ~5 msetekben Bontási épületfát. ^nbeJái^Si u^3- 1­20 EVE I *VC ^ -usss-l^o-coLoaSn«gkh^e^ dór u. 38. Tóthné. tedian, hibásan és erősítő Javítás va u. «. parasztszekereket ej- a»°. Tel - 389-039. kardigánját S . . .ee I pasztellamekben. Tiszta—komoly JÓL ?avar?ó eladó Ba “ E?1',”,' ... azonnal olcsón, n,.tr„i„i ~hib­üszék~ adok Németh kő- Szelíd, komoly La- legjobban rendb.hoz-­­ S.. ÍS * Tel.: 185-205 fi minden vastagja*. 7 bzőta nőt kkSebyb hJáz. ÍSTS6 sS'itLf..^' SdnJ“- ^ifee kf- JtofkíttoB1áSSSSt- “ ? XU ' .X » ?74?5né- UCU“6; Radnóti 1';iV'Sfszt' Szabó varrógép, amn- t i^títom. Domány tök BMa^-'71^— tf1®*10- 111T7|?rí —-----------1------:-----------■ zottat^ esetleg Ba- 1 ' — I.. em. Malek János-Sürgősen eladnám kéletes Hett ^ »M«-7 ni-fj' 17' Ber. térdemelővel, kisiparos. VI.. Maja- .Ie­ .nívó: ‘ iis— délután kettőtől giHany hűtőgép dán, kettőssá tötve- flUTOKRAT ue- Buksi kötőgépemé^ paXi minőségben. —— .f' in 11, egyezerötszázért el­­kovszkij utca 56 * kezdve._______________ üzemben eladó. Este, nig. 186—751. . .­­ Csillárjavítás, el­­v• ^feret*tém _ Re.i- Férfi és női övanyag, I Informálható be­­adó. Kitűnő állapot- Telefon: 224—292. .. ■m ■ i *ajtók, ablakok hasz- I. Batthyány u. 00 n ................... rugó nélküli sérv- t­­adás. olcsón, rész- II/A. fenyutepezo-i szalagáru, cső. Bér­jár­ónő heti 1 nap­­ban. Kispest. Attila Szőnyeg szakszerű Magnetofon Philips nált anyagból készít- II 4. I Q7fíRfl FI IRTRQ I , kötív,i­n , il letre. Váradi csil- népra v. bútordarab. munka. Szállítás vi­ra ajánlkozik. T. utca egyszázhat. Hefft.ftJ.Ut. javítását új. és egy autórádió ve kapható. Méretbe—:-------:------7~----:—:— » várPn CLLWIHO | éjjel-nappal visel- | lárkészítő Vas u. ra- 140—742. Érték­re is. Müanyag-9—3-ig: 226—511. j . , ' h­ólai folt eltá: eladó. Mester u. 24. megrendelhetők. Ve- pancelszekrény jj gép helyen tiszta __ »eto. 1­3. 341—180. Olcsón és jól vé- műhely. Fürst S»Vn-Házy nőt vidékre I GÉP. SZERSZÁM I volltását és "kárpit- Szabómühelyben. szék használt ajtó- eladó. Vörösmarty u. Messa ellátással ál- Véhcsalánok, Huno gez ciánozást. , dór utca 9. (PVC-testem­:-------25 bátorj*' tte.Utt.4tL-------—-------------------- kát attakokat, fa- 46. I, 7. Du, h.ndónak kiadó - PA^r'tvsZLO I kaptárban, 20 léppel F^kány-. egér, hulladékot veszek.) nak ve^tfeére^re- I FOTÓ: OPTIki­­ u. 54/b! Eladó elutazásból ^möfes^s ' ^ v. Néphadse- irtási szőnyeg Buk.l kilences ás Előszállás. MÁV-állo- tomnás kapható. — u 38. Tel.: 226—917. Film felvevő és le- Ajtók, ikerablakok ^pulóverek' jel‘ főkl^d-6^----------- Fálk Mik­sa utca.) : 137. tást t&31Takarító­­­tőgépet bérbeveszek" __________________ Wiener, Frangepán 3 rr­agyarperzsa ősz- adó gépre 16 mm, kaphatók; méretre kom’binéik fürdőru­’ Magyar és diétás] Telefon: 310—661. 1 Mars gyermekk­o- Csák­ozó KSZ Ma:­i Rákoshegy, Petőf­ Idősebb nyugdíjas ________________ szekötő Igényesnek írásbeli ajánlato­t megrendelhetek. hák, kézimunkák konyhán kitűnő há- Vidékre díjtalan ( esik ismét kapha- I­sakovszkij u. 77. u. 8. asszony, szerényigé- Excenterprés. 12 tan- eladó. Ér­de ki, tel.: kérek.^ Mezei, Kis- Miskolci u. 112. 67-es selyemdara. kapható .~~~i képes prospektus. tók a készítőnél. t. : 229—059. ' ■ nyit, háztartási mun­­nás eladó. Tel. fel- 12—28—28­97 mel­­vu.amossal. bok rétikülök. dísz- Helyben és hazaszál­ . . . . Javítást vállalok. ^i'-m­oz '"^hne^erT­- Kétszemélyes fát vállal bentlakás, világositás: 293—607. ték. Szerda—pénik Színes párnák, zsúrkocsi, hatással Lenin körut Családi házak vj-, VIII . Nap u 19 r . vili Tolnai KFKAMIÉT sál. Molnárné. VI- -márnán I RUHÁZAT­I ÜTM: kosár, előszobafal! 54. II. 4. kendházak tervezé- (József krt-nal.) WITM- REKAMIéT­segrádi u. ,22. Varga SXr hliom Seret I-------...„cc,r. Bundák. Kulikabá- villanydolgok. .. kU |--------------------------------| SL„ tSJSILnJI m­­űvel BuKs: r, nd- J$01 u- 40- T” elsőrendü JüvKál­fipesz címén. ^ h^npiPtrFS HaHbMtR tok szőrmebélések Vrix.fí.x képkeretek, a­blak- | RY^KRLnb I ,!fteD szerű sorszámolóé. nagyon _ ráló.° mindkettő alig Zongorák. pl«n­­ft«abá.ok­. használt XI 9. Bór.a dombon. Paua haje Weöres ^idé-' “tSfvm 5 ?«Sl5ik ““mtat noHAN Y V l Pfug Andor. VII.. Nándor major. vitandó zongorát. Jnth Laio^ n 5 tUtcási kályhát ve- vsakult (Király) u 14,tiSsalBykCTles vil- Világitós vitrines 2. Ács._______________ ferde munka fel . drótszőrű, cshuí'uíidt' 8' GyÜr motor eladó: Planínót veszek. Lunda átszab.is. szék. T.: 315—026,______;__;___;__?________. fában üdülésre ki- REXAMIÉK t;lanó 8/80-as síkká- és felszerelésével. Irt a nőstény, kurta colosüzlet,___________ Komplett magánfáró Vasvary Lenin , navitás Irhabom­. Tetőgerendának Vh Ezüst kávés teás adó­ Tel- este 7‘tó:; tő firdnkedés: esetleges portál idős nyugdíjas fö- fürészgépem kifogás. kr‘: 21 Tel.- 426 da rendbehozás. _4 m akác gömbfa ősziét igényesnek 365—003._____________. fotelok — székek. XIII Mautner S u. kiegészítésével ^eatal^szíveskedjék kést körrnyü házi- i.i.. énlem­b­en hét- -^9 Bodnár szűcsnél. és 2000 tégla eladó. k^dó grammja hét- Faradt? Pihenjen a r­epedával, 2/c. II. 18. Este 6- együtt. XIV kér. j^adni ^szíveskedjek, munikát vállal. Pest beadó, vagy esetleg Zongorát vagy egy V., Petőfi S. il­l. , Eisner. VIII., Biró ven fju^r Kispest, Rózsadombon kertes] fiz. kedvezmény. , - - Építő KSZ. The- ■ ’u­j környéken 250-ért. eladó. Máhner Fe- pianínót privát hely- Xel­: ... 186^946. Lajos u 36. Tel.: Atmn«. „ hn.t vilin, naarv ‘csendes nyel­l Fiört izUnot B köly út, 171. - ■ — -----------—­ Csenge^ 30.. m. 2. renc VI­., Lövöldéről vennék. Tel.: H^áR­ezörmé’- 143-932._____________ Szaküzlet^ ’ teraszán.^355-386. Kürti, gyöngyházgmnbot, L, TMd „Vigígí? JES&F Egyedülálló keres tés_2:------------------------- ....... ' 1 .............Mndon Th,ék ebédlő................................................. ..................................■■■—■ xa^vmező u 28 1 ruhaanyagából öv- I 33.^ \ Majakov:,1 Ejí kFad^Sz ^ fl festen háztartása Eladó régi típusú Zongora — rövid g­yőrkabátok, szőrme- szekrények, antik Használt, jó állapot-venu Rfif'nffTRcJ Használt készítés rtagUaés I czkJJ utCa 77 n­em 'Sof*. 4?o_ím * *űzetésére alkalmas 1.5 lóerős. 850 ford. — és egy pianínó S bundák speciális feo- ó-rák, igényesnek.var- ban le­vő 220 V-os rekamié c­ere! 1 Árvay* 1/611111 krt. f 22 számú házból el- - — —-------------------­nőt. Leveleket »Le- eg­yenáramú villany- olcsón eladó! Li- | tése, tisztítása. Javí-­rógép. képek, köny- villanytűzhelyet ve- Guggerhegyen 2—3 55. * repült Nyomraveze- Ciánozó, takarító, informálható 27837« *i»otogr. Bpest. IV., povniczky. Rákó- I tása. Kaszás szűcs- vek, öltöny cipők, szék, lehetőleg kül- gyermek nyaraltató- 6/50-es Diamant sík- Gépírást vállalok tőnek ’ v aki vissza-! Végh kisiparos, ál­lel. kiadóhivatalba, ősz u. 14. (Újpest.) czi út 34. I. Tel.: ínés. Váci utca hat- vaságy eladók. Kinl. földi legyen. Tel.: fát vállalom. Tel.: kötőgép eladó. 263—1 T1­­ Baditz Pál, Mis­hozza’ 209 Ft-ot fi-­löi út 23. Tel.: 184 *érem- Lakatosmühely. 429—636. I vanhét. zsi 17. II. 7. 268—191. 364—007. 376 ' korc Tass­u 15 szetek'Tel : 222—494.­364 tel. érem.

Next