Magyar Nemzet, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-08 / 159. szám

____________________________________|Bagarl­ona _ NA­PI KRÓNIKA WuiiiiinmimiiimiimiiimiimiiiiiinmiimiiiuniiiuiiiumiimiiiiiMiiiiiiiiiiimiiiiiniimiimo — Épül az­­önkiszolgáló bolt, a Mártírok útja és a Bem József utca sarkán. Az üzletben nem lesznek eladók, minden vásárló maga válo­gatja ki a kívánt árucikket, amely előre becsomagolva várja a vevőket. Több mint százféle árucikk kapható majd az önkiszolgáló boltban. — Új kulturális építkezések indulnak Komlón a városi ta­nács és a Szénbányászati Tröszt szakszervezeti bizott­ságának kezdeményezésére. Megkezdték két mozihelyiség átalakítását, illetve bővítését. A komlódi kökönyösi város­részben egy épületet kultúr­­házzá alakítanak át. A Má­jus 1 bányász-kultúrotthon mozitermét is korszerűsítik. A Házhoz szállítják a meg­vásárolt árut az áruházak. A Magyar Divatcsarnok Állami Áruház vezette be elsőnek a vevők kényelmére a házhoz szállítást, amelyet most követ a Corvin, az Úttörő és az Új­pesti Állami Áruház is. A házhoz szállítás kiterjesztésé­vel egy időben bevezetik azt is, hogy a használati cikkeket a lakásban felszerelik.­­ Húsipari kombinát léte­sül Miskolcon, amely a várost és az 50 kilométeres körzeté­ben levő üzemeket, községe­ket látja majd el hússal és húsipari termékekkel. A kom­binát terve szovjet tapaszta­latok alapján már elkészült. Az üzem a második ötéves terv során épül fel.­­ Toronydarut helyeznek üzembe a Lenin Kohászati Művek Diósgyőri Finomhen­gerművében. A 6 tonnás da­ru sok fáradságos munkától kíméli majd meg a dolgozó­kat. . — A parádi vízzel egyenlő értékű kénhidrogén tartalmú gyógyvizet találtak 90 méter mélységben Dunaalmáson. — A világ legkövérebb embere meghalt a bristoli kórházban. Az ausztráliai származású W. Barney súlya 265 kiló volt. — A “kopenhágai« korai vöröskáposzta és a »bíbor­­gömb« elnevezésű korai cékla­répa megérkezett a Nagy­­vásártelepre. Csütörtökön 6727 mázsa burgonya, 1139 méter­mázsa fejes káposzta, 409 má­zsa kelkáposzta, 59 mázsa karfiol, 263 mázsa uborka, 329 mázsa vajbab, 944 mázsa fő­zőtök, nagy mennyiségű gyü­mölcs és zöldpaprika érkezett a főváros piacaira. — Egészségügyi kisfilmeket vetít a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás a nyári hónapokban a kerületi út­törőtáborokban nyaraló paj­tások számára. — Motorkerékpár-baleset történt a Kerepesi út és a Fe­hér út sarkán. Varga Lajos szabálytalanul vezette motor­ját és nekiment az ugyancsak motoron haladó Münich Al­bert esztergályosnak, aki sú­lyos sérülést szenvedett. — Új üzletek egész sora nyílik a most épülő nagy bu­dapesti­ lakótelepeken. Az üz­letek tervezésénél gondot for­dítanak arra is, hogy az al­kalmazottaknak megfelelő öl­töző- és zuhanyozóhelyiség álljon rendelkezésére. Számos üzlet létesül a Kerepesi úti, a Béke utcai és a Hungária körúti lakótelepeken.­­ Vörös pezsgő kerül for­galomba, amelyet nemes vö­rösborból készít a pezsgőgyár. A töltést a gyár új töltőcsar­nokában végzik, amelynek építését nemrégen fejezték be.­­ Több ezer metszőollót árusítanak majd az Országos Mezőgazdasági Kiállításon. Az újfajta metszőollókat a Budapesti Vas- és Szerelő­­ipari Tröszt vállalatai készí­tik. — Munkakerülés miatt őri­zetbe vette a rendőrség Or­­kány János foglalkozás- és lakásnélküli, többszörösen büntetett előéletű egyént. — A »Tiszta Budapestért”­ mozga­lom pályázatot hirdet olyan képző­művészeti és irodalmi alkotásokra, amelyek elősegítik a mozgalom cél-,­jainak megvalósításét. A pályamun­káit I. díja 1200, II. díja 800, III. díja 500 forint. A pályázat határ­ideje 1955. augusztus 15. A pálya­műveket a fővárosi tanács egészség­­ügyi osztályának címére Városház utca P—11. alá kell küldeni. — Az Állatkert igazgatósága pro­pagandaanyagának művészi és válto­zatos gazdagítása céljából fénykép­pályázatot hirdet. A pályázat, tar­talma: állat- és növényképek, állat­kerti tájképek. A pályázaton bárki részt vehet. A 18X24 centiméteres fényképet augusztus 10-ig kell bekül­deni az Állatkert igazgatósága cí­mére. Hűvös, felhős idő Budapesten csütörtökön 12 órakor a hőmérséklet 16 fok, 21 órakor 15 fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 758 milliméter, alig váltó-Várható időjárás péntek estig. Erősen felhős, hűvös idő. Többfelé még eső, élénk északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken: nyugaton 16— 19, keleten 19—22 fok között. A Duna vízállása Budapestnél csü­törtökön 432 centiméter. Aj szénvagyonokat tárnak fel a tatai szénmedencében A Tatabányai Szénbányá­szati Tröszt aknaüzemeiben a meglevő szénvagyonok mellett nagy ütemben halad az új szénvagyonok kutatása és fel­tárása. A tröszt műszaki ve­zetői a jó feltárásokkal a kö­vetkező ötéves terv sikeres tel­jesítésének előfeltételét terem­tik meg. Már nagy ütemben halad a IlI/a akna feltárása. A beruházási munkák befeje­zése óta csaknem egy hónapja a munkahelyek előkészítésén dolgoznak az új XV/a és a XV/b aknaüzemben is. Nagy ütemben folyik a XlI/a akna mélyépítése is, s már fúrások­kal kutatták a XV/c akna szénvagyonát. Hatalmas kutató és feltá­rási munkák folynak Orosz­lányban is, elsősorban a XXI., a XXII. és XXIII-as akná­ban, amelyekben rövidesen megkezdik a mélyépítést is. A tröszt műszaki vezetői az új szénvagyonok feltárásával biz­tosítják a második ötéves terv sikereit. (MTI) Újabb intézkedések a fővárosi közlekedés megjavítására A dolgozók és a kerületi tanácsok kérésére Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottsága az utazási le­hetőségek megjavítása érdekében az autóbuszközlekedés terén újabb in­tézkedéseket hozott. A Szabadság-hegyen üdülést, szó­rakozást és pihenést kereső dolgozók száma állandóan emelkedik. A meg­növekedett utasforgalom lebonyolí­tásának biztosítására július 9-től »J« jelzéssel négykilométeres útsza­kaszon új autóbuszjáratot indítanak a fogaskerekű vasút szabadsághegyi állomásától a János-hegyig (a kilátó­domb aljáig). A »J« jelzésű kocsik csak szombaton 14.30-től 22.30 óráig, munkaszüneti napokon 8-tól 22.30 óráig közlekednek. A Váci út környékén lévő üze­mekbe, gyárakba járó dolgozók ké­résére az »U« jelzésű autóbuszjárat útvonalát megváltoztatták. Az »U« jelzésű kocsik július 11-től a Nyu­gati pályaudvartól a Váci úton és a Megyeri úton át — a Fóti úti vég­állomás helyett — egészen a megyeri temetőig közlekednek. Ezzel még na­gyobb területet kapcsoltak be a köz­lekedési hálózatba. Az jelzésű autóbuszok reggel 5.20-tól 7.30 óráig és délután 14.15-től 13 óráig járnak. A 8-as jelzésű autóbuszok eddig csak a reggeli és a délutáni csúcs­forgalomban közlekedtek az Irhás­­árokig. A dolgozók kérésére július 11-től a kocsik 50 percenként egész napon át járnak majd a Felszabadu­lás tér­i Irhás-árok között. Ettől az időponttól a Felszabadulás tér és Edvi Illés utca között 8/A jelzésű autóbuszok bonyolítják le a forgal­mat. (MTI) Csehszlovákia televíziós üveget szállít külföldre A csehszlovák üvegipar a múltban is igen nagy népsze­rűségnek örvendett az egész világon. A népi demokratikus rendszer gondoskodása lehető­vé tette, hogy a csehszlovák üvegipar ne csak megtartsa, hanem túl is szárnyalja a múltban elért sikereit. A vá­lásokoi üveggyárban nemrégen kezdték meg a televíziós ké­szülékekhez szükséges külön­leges üvegek gyártását. Máris egyre több megrendelés érke­zik külföldről. Különösen nagy az érdeklődés az új gyártmány iránt a Német Demokratikus Köztársaságban,­­ Angliában. Színházak műsora Nemzeti Színház: Csongor és Tün­de (7) — Katona József Színház: Pygmalion (7) — Magyar Néphad­sereg Színháza: Topaze (7) — Déry­né Színház: Nászutazás (7) — Ma­dách Színház: Dulszka asszony er­kölcse (7) — Madách Színház Ka­maraszínháza: Nóra­­ (7) — Fővárosi Operettszínház: Szabadság, szerelem (7) — Blaha Lujza Színház: Balke­zes bajnok (fél 8) — Vidám Szín­pad: Könnyű pesti sértés (7) — Kis Színpad: Tavaszi ügyek (fél 8) — József Attila Színház előadásai: az Állatkerti Szabadtéri Színpadon: Má­ria főhadnagy (8), a Petőfi Kültér­ni­ás­bán: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (8) — Fővárosi Nagy Cir­kusz: Ifjú csillagok (4, 8) — Egressy Gábor Műkedvelő Színpad: Mélyek a gyökerek (fél 8). — Károlyi-kert: E-bérlet I. est (8), (7-i Jegyek ér­vényesek!) Rádióműsor PÉNTEK. JÚLIUS 8. KOSSUTH-RÁDIÓ: 3.30: Népi zene­karok. — 9.00: Tömegdalok. — 9.20: Ifjúsági rádiójáték. — 10.30: Kisisko­lások műsora. — 10.50: Gyermek­rádió. — 11.00: Lányok, asszonyok... — 11.20: Filmzene. — 11.30: Rossini operáiból. — 12.10: Népdalok. — 12.35: Úttörő-híradó. — 13.00: Tánc­zene. — 14.15: Spanyol és francia népdalok. — 14.40: Mozart: Esz-dúr hegedű-zongora szonáta. — 15.10: Egyről — másról. — 15.35: Régi ma­gyar operettekből. — 16.00: Ifjúsági műsor. — 16.20: Fiatalok sporthír­­adója. — 16.40: Chopin: B-moll szo­náta. — 17.10: Hogyan fejlődött szénbányászatunk az ötéves terv alatt. — 17.30: Szív küldi. — 18.00: Riportműsor. — 18.25: Népi muzsika. — 19.02: Külpolitikai kérdésekre vá­laszolunk. 19.15: Ajándékműsor — 20.00: Esti Híradó. — 20.20 Tessék választani!... — 20.25: Vivaldi: C- dur concerto grosso, Brahms: I. szim­fónia (c-moll). — 21.35: Sporthír­­adó. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Táncoló billentyűk. — 22.50: Versek. — 23.00: Prokofjev: Hamu­pipőke c. balettje. — 23.37: Könnyű zene. — 0.10: Virágénekek PETŐFI-RÁDIÓ: 14.00: Magyar és orosz opera részletek. — 14.50: Népi kó­rusok. — 15.30: Kamarazene. — 16.00: Népi zenekar. — 16.40: Zenekari mu­zsika. — 17.30: Rabigéban. Részlet Iván Vazov regényéből. — 18.00: Haydn: D­rrtoll vonósnégyes. — 18­18: Bertha: Palotás. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: A Csehszlovák és Német Ál­lami Népi Együttes műsora. — 19.23: A szocialista iparosítás a Kínai Nép­­köztársaságban. — 19.38: Az aratás. Rádiójáték. — 21.00: Népi zenekar — 21.30: Operettrészletek. — 22.10: Operarészletek. — Tejkombinát épül Be­rettyóújfalun. Az új üzem a jövő évben készül el. .......................................................Péntek, 1955. J­e 1 i­n « % S­PORT­ie^»W»»V»»V»VVVVVVVVWVWVV­/VVWVV»VV¥­@». A Szovjetunió—Egyesült Államok sakkcsapatverseny 25:7 Július 6-án befejeződött a Szovjetunió—Egyesült Álla­mok közötti sakkcsapatver­seny. Az utolsó játéknapon a 3. fordulóban függőben ma­radt hat játszmát fejezték be. Petroszjan Pavev ellen, Kotov pedig Kevitz ellen győzött. A további négy játszma: Kash­­dan—Tajmanov, R. Byrne— Kérész, Geller—D. Byrne, Evans—Bronstein — döntetle­nül végződött. Végeredmény­ben a Szovjetunió sakkváloga­tottja 25:7 arányú győzelmet aratott az amerikai sakkozók ellen. A szovjet együttesből Szmiszlov, Petroszjan és Ko­a­tov mind a négy játszmáját megnyerte, míg az amerikai versenyzők közül Reshevsky szerepelt a legjobban: 2,5 pon­tot szerzett a világbajnok Botvinnikkel szemben. Max Euwe, a verseny hol­land főbírája kijelentette: a verseny legfontosabb eredmé­nye, hogy nagyszerű sportot eredményezett és közelebb hozta egymáshoz a szovjet és amerikai sakkozókat. Azt a reményét fejezte ki, hogy a jövőben gyakran rendeznek hasonló versenyeket Európá­ban és a Szovjetunióban. Az UDA (Prága) KK-mérkőzésen legyőzte a Bolognát Szerdán este villanyfénynél játszották le Bolognában a Bologna—UDA (Prága) Kö­zépeurópai Kupa labdarúgó­mérkőzést, amelyet a prágai csapat 4:2 (2:1) arányban nyert meg. Góllövők: Maso­­pust és Prada (2), illetve Pi­­vatelli (2). Magyarország csapata második a bukaresti nemzetközi lovasversenyen közzétették a hét elején Bukarestben befejeződött nemzetközi lovasküzdelem pontversenyének eredményeit. Az egyéni versenyben Rasz­­popov szovjet versenyző győ­zött, második-harmadik a szovjet Lilov és a román Timu. A magyar Szatola ne­gyedik helyet ért el. A nem­zetek közötti csapatverseny­ben Magyarország csapata a Szovjetunió mögött második helyre került, harmadik Ro­mánia, negyedik Svédország, ötödik Jugoszlávia együttese lett.* A Partizán Jugoszláv labdarúgó­­együttes második szovjetunióbeli mér­kőzésén 0:0 arányú döntetlent ért el a kievi Dinamó ellen. A Diósgyőri Vasok labdarúgó-csa­pata szerdán Magdeburgban jó já­ték után 2:1 (1:1) arányban győzte le a ZSK Voxwärts Berlin együtte­­sét. Budapest 1955. évi folyam távúszó bajnokságát vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel rendezi meg a BTSE. Budapest női kézilabda válogatottja Jó iramú mérkőzésen 5:2 (3:1) arány­ban győzött Bukarest válogatottja ellen Bukarestben. A Magyarországon vendégszereplő VVSZ (Szófia) labdarúgó csapata csütörtökön délután Székesfehérvá­rott mérkőzött és a Székesfehérvári Vasas ellen 3:0 (1:0) arányú meg­érdemelt győzelmet aratott. Jugoszláviába utazott a Bp. Honvéd úszó- és vízi­labda-csapata A Bp. Honvéd úszó- és vízi­labda-együttese csütörtökön reggel két versenyre Jugo­szláviába utazott. A nemzet­közi sporttalálkozókra Belg­­rádban és előreláthatólag Splitben vagy Dubrovnikban kerül sor. Megkezdődött a román—magyar sportlövő­verseny A bukaresti nemzetközi sportlövő-verseny első napján a magyar koronglövők mind az egyéni, mind a csapatver­senyben kitűnően szerepeltek. Az egyéni versenyben első lett Váry, 2. Kulin-Nagy, 3. Lumnitzer. E számban a csa­patversenyt is Magyarország nyerte Románia előtt. A töb­bi számokban a románok ér­tek el jobb eredményt. A kis­öbű sportpuskában Krebs má­sodik lett, az önműködő sportpisztoly-verseny első ré­szében Kun harmadik, Takács ötödik helyezést ért el . A 80 m­M gátfutás világrekordját 10.3 mp-re javította Jermolenkó le­­ningrádi főiskolai hallgató, a Lenin­­grádban megrendezett atlétikai ver­senyen. A régi világcsúcsot az auszt­­rál Strickland és a szovjet Gohib­­nyicsaja tartotta 10.9 mp-cel. Csütörtöki galopperedmények: I. 1. Ki maga? II. 2. Presso 3. Óia. T: 12, h: 10, 11, 10. Bef: 29 és 17. IX.­­ Replika 2. Suta 3. Dunna. T: 55. h: 16. 14. 16. Bef: 125 és 176. Hl. 1. Csicsóka 2. Kalász 3. Szertelen. T: 124. h: 19. 15. 20. Bef: 158 és 219. IV. 1. Rózsaszár 2. Falumbell 3. Akármelyik. T: 58, h: 16. 16. 30. Bef: 85 és 198 V. 1. Ármányos 2. De­­lila H. 3. Civil n. T: 127, h: 28, 48, 22. Bef: 562 és 414. VI. 1. Bár­­mint 2. Te beszélj! 3. Sugallat. T: 35. h: 21­, 18, 21. Bef: 111 és 160. VII 1. Bazár 2. Betekints 3. Kis bohém T: 52. h: 18, 29, 16. Bef: 164 és 155. A Üzemképes cipész Ferzsaszőnyeg, gép­iHázi vízellátó Sie-i fl­aifl Rekamlét 2600-tólHázfelügyelőségem Boor. Buksi kötőgép,'Zománcozott tűzhely HfiZTflRTflSI BLH. ■'stoppológép, elaszic szőnyeg javítás, disz­­mens szivattyú, hoz.1 lYlilOYii­ garnitúrát, fotelt, f­elcserélem rendes 160 tűs, bérbeadó v. és kályha készítése l " *• " • 1 eladó Visegrád. Fő tltás, átalakítás. —1­závaló tartozékkal HMUjJJUl I IVUII/.Vl széket, sezlont ol-! föbérleti lakásért, eladó. VII., Wesse- javítása elsőrendű ilatvezegsre nyug- u­ó üdülő Ungár. Akácfa 18. 1500 Ft-ért eladó.: A Hazafias Népfront lanta csan lótállással. Pipa u. 2/b. lányi u. 54. I. 18. — kivitelben, kisiparos­díjas dót keresés. „„„„ 427—634.­­XV. ker., Rákospalo. ________V III........... „______ „ __________________ 1 fiz. könnyítéssel::«... mi.. „Iv. 423—230 nál, vm.. Futó u. állandóra. »Fejér Megyeieire, vagy ta Mezőhegyes a szerkesztobizottsag. Parragi György foszerkeszto, KArninusnál P4kó wa w 5 K I----------------------------------- 43 megye* Jel. kiadóba, kérve keresünk I ugyrC7FD I 72­ b Komor Imre felelős szerkesztő, Stren­­kír?gep^,5érbV^1,- n r n 1/ n n et i A-',......ff’— ^ -2-------r~7~i—rr—tt motorikus gomb- I IHwBSítg I —'-^2---------------------------- Lo«onc»v f.és a ffimuníístárc Nánási László nék. Tóth. Rokk CCPrIiPxI- Kitágult háztartását lyukvarró gépet. Eladó! Egy 12 sze- . . . ? u^ungoru reka- Szilárd u. 27. f. 3. utlMlawl bokafix zoknik vállalná középkorú^ XIX. ker Kéz_ Zongorák, plamnók mélyes Sa­y0n szép A kiadásért felel a Lapkiadó Vállalat igazgatója. miék garnitúrák "ciánozó ~—takarító tartós újra­sa&t. v4« £and£w sv sr«,4«» le& stttssss^ kí & elő adok! „srtts­ ikef“4 'yoiotAIláS5 vár róg|!t ,-Mgr fog-“'.feSS »««*‘EL- VH ^nl'cs Dob ii 84 N­ l/aRr megveszem. Es,en- Pianmotonvá hely- deleit, 10-ig, du. . 6 ^r6ra eladó, torozott szobát keres mekhez felveszek, mint 2500-ért .bordó V­aradi. Vas u. 3. léket, gépkocsi rá­ ............. ' r ■ - - . fe­ld . műszerész.Im vennék. T.. 112- --------------------------1 Kalmár. XHI.. VI- Jólfizető, térfi, lehe- Hedvig. Sztálin tér szövettel, garnitúrát, 341-180 s.a....TM., Buksizó! Ur bérén-Idős háztartási ál- koczi ut 47. 142— 125. --------------------- Eternit lemezek oicsegrádi u. 40. főleg a VI—VII. ke- 13. III. emelet. — fotelt, széket olcsón. „.krrfs , l­anffy nezés. új konstruk­lást keres kis **- 522. Korpáncéltőkés be-1 „rm átadAk TetA f*. I------—-----———.— rületben Tel há- Tel.: 221—324 Jótállással, fizetési ““TUr.' .2 •’rífíí tunk felszerelünk, d­e ül az Érdeklőd­­ásba bent*akassal. , , esi jóhangú zongora désére fürdőszoba 2 ajtós Jégszekrény romtól ötig három­ könnyítéssel kárpl- ,, Je meg, hogyan ren­j€ • I GÉP. SZERSZÁM (ÜrT?öszí: ,el,adó konyha, falburkoló ^»d6- Tel-: 189^ szazhuszonkilem­ - S sSabadít?1­. tornál. Baros­s u. 77. ^ HAFFM KT^7 delhet 2500 ért na^T ---------------------\ " » n "r ö"1 Vgr- PeU] U- ”• r* ^kertészetben ki j»3.___________________ kilencszázhatvan. «“n Eötvös út Rekamlé, villany- g/z' 121-338 ilMl LWl M­OL teljesítményű kötő-Házaknál mosást, J *»■ Zongora, rövid, valóan alkalmas. - - E.v 190 cm hosszú ny°lc számon. 20 a­latt Nagy világitás, fotel, r—‘ ■ 1 . _ , gépét. Horváth Jó. vasalást vállalok. *J»bil 10 HP v_lany gyak­or;6 4500-ért el Kárpitozott ebédlő! 85ymaga3 90 cmif 11 1 1­1 parkban, ' kitűnő szék, sezlon ol- -1?TM°'“ XIII- P°»onyl zsef, Székesfehérvár. Kispest F^rst San- motor késes ka apa adó, xiu., Szent székek, mosóstander ,széles ^lek­láda el- I ^ZHRfl FI IÍTÍÍC I ellátás hízókúra csón. Kétszemé- ““ifj.. út 52. Palotai u. 39. dór u. 38. Tóthné, L ’ordó László út 72. Ezslás, férfi ingek, cipők. «dó VIII Delej u. 1 ' °n CU7l'a I kis létszám gen:­lyes rekamlé ?j,«liyal 2800-ért! , — Magános háztartását Zsigmond tér ^ongora,^^,TSv 13^, Váradi. Damjanich 45 Tóth. Szép különbejáratú dós felügyelet, ta. 2500-tól,^ gamitú- „rnk­íiw ..............eeon. ____ _ vezetné idősebb nő. 6 'j 18 — ás egy pianínó u- TT T utcai szobát, villa­­nát. Megbeszélés ra 4300-tól. fiz. fotelakrv5 arrvne’ —627* 403—®72. (J tmffl i&kSrSftift Hcvolverpad^nyolc: “zkf'i^4kt ^ MaT^rtel^18 , JófáS^i- W u. 13. Bagdlné. ■>«**«• czl út 34 I Tel.: m-V4nTelh-t?k1— Tel.: ■ «*- %i idősebb egyedül fVEGYES HIRDETtS 105nál Népsz.n- ?IS,J1?®'7, Hálószoba diófából Két gyermek mellé 420-636 ' ^skeTczJ u^a 112 ------------------ llló favegye reggeli- BW'Wi'hh u 25. Tel.: ítntfSSlT Tele- « egy kombinált rSnf-SS^Sfr^: 1&.1*0 Hohner 1 váltós « villamossal. Faváz.* szala^ürész ^ ..................... I f"T T^---------- ^f%e^ sT J^f^ge^láto^fői- ^en^d?. ^Fram ---------ZH.--------- SSKf"u^ *«- Elveszett VII. 5-én r—-1 26',______ görS2kl Ut 53- 080 .tyl és Mária | Gáztűzhely. román.l| DYBMLIS-------| FoteltiSZtítáS­sel. IV.. Berzeviczi Megyetelre kere- Terézia cos. palackgázra jön ley ne ‘tömjön 7_e» Buksi kötőgépe- specialistája G u 17 11 ajtó­sünk: 1000 mm-es RÁDIÓ . adó. Bpest, Szentki Balatonpa rton Za- u-p77›»i frimin-n álivR 300oT^^F^Trt epe- m,mrt ›^tr‹yftipn ›­1 együtt. Megtalá-Nyugdíjasnak ápolá' fé? No^8 vagy -------------------------------- PQN­ I AD IÁT rályl “ S' _____ .ky b ^ ^ ^ 20 ÉVE ^ sért és takarításért NMthon esztek Megnyílta VOlLLnnJn I Szétszedhet* vttend­ l“*Jt*th_t_„idtóSfS' “*10. egy kicaa. egy weSeí reléssel. VUII., Rökk ura mni nn XII., Pannónia u. bentlakást és fize- ^S craptaget KERAVILL hu eladó Frankéi sSk'- rénki u '33 T?h: 18- Bm- HIU~UULUK 52/a.' Végh tisztító! tészt adok,. Nem tel- marógépet és Sle- HANGLEMEZ. előnyős áron Deó u. 76. fr kilvvelet.tel ' 314— a- n't 423—511. ^-4— .* y~ .--------------- Tol . 1 PC OflC Karnito. bútorok ja. ]Ttl.Cllf2«áS- dinamót *1CMEG° ««HO. megveszi p. ................... BuU, Upuau 8/200-au Tel- 1B5-705 v.tása áu^.tása. ,_A VÉD KTSZ VII Budapest. !/ r D fl U I ■ ■ | FOTÓ: OPTIKA­I Szabadsághegyen Urbán_István Walpa- mint patent és vil-eladó. Lintz. XV., Kötik, cérnázók ke- Rflnishútort ' alH­ÍRÓ- SZÁMOLÓGÉP Kazinczy u 14.' i VII., Rákóczi út KERAVILL ‘ vT i nii; i ' gyönyörű nagy tera- ros^Ipolyvece,----------- lanyvilágítós reka- Mikszáth Kálmán u. resztorsózók és gépi- vit szőrt ányamatr­a.A—„ Tel.: 421—198­­0. Saját hangját m univerzális dupla szos szoba villában, 8/n­o.es síkkötőgép miét, fotelt, széket 51 67-es vill.. 25-ös orsózók, figyelem­­vesik Kendi kárai. Laig­hLitf* too .1. , törhetetlen ' ' Dolt- kondenzoros 6X6 I nyaralásra kiadó, eladó Balázs Pál, olcsón készít kárps- autóbusz. Uj rendszerű gépi- ' Semmi'incii vl?s Kettőt Ku­­pactívfruÁshe H hanglemezen Lenin krt. 41. nagyítógép kifogas-1166—124.­­Bp., XII., Német- tcs. Bacsó Béla utca db 2X180 motora 90 Ft. ePe utca hé telefon « T 428-141 • aTó Ften^hely' Örökítheti megl Tel.: 227-094. ll‘,Nyaralóknak szép völgyi út 90.................. 9. (Népszínház utcá­­m mt'reta 3 ^Ar- Sl*1. “"Jvejzáli^ mo.|„,j Afc. ' PA„,,A -,A, VU„ Wesselényi u. Üdvözletként fszt 1 Szk­haller erk?lyet, ^utSr°??“ Két személye* reka- 1^L---------------------------,nyas ablak. essUn- TM^,k­ész-?T.!szerszám, stroko. Megvételre kere- 39. bnjus'M0 t Villany hűtőszekrény.-----1—:-------------------.—(szoba kiadó Budán mnié, epedás. 2800- 10/100-a« Jó állapot-igéni redőnnyel. — vitel 14?^Ft Mészá­rsi répavágó kuk.e­sünk jó állapot- f ■ ■ —■ ■■ ! eladó. X., Gergely Leien IH. B. Sum- 11. Hamzsabegl ut tói. garnitúrák asz- ban lévő síkkötögé- Tel.: 343—793. ro^1 szerszá^ikészítő' r*cadará!ó. g asztal­ban levő író- és | SZŐNYEG I u. 14. f. 1. Vasárnap már, 1,2 portváv.l 32. sz. I. ionok minőségi pet berelne garan- ,Excenter* prés- x/v HuítáHa kn tűzhely, háromszáz. számológépeket. 1 ' rr,&]^-m^Z€níf*ní*i 9—1’18. Hétköznap, és egy állóóra cl- Balatonnal búto- munka Kárpitosnál ciaképes gépihur­­re tömegmunkát 210 ” Vidám Park kilós m^zsa. Csak Ferroglobus Vál- Szőnyegét kulonle- mar, a,— Ft-tól. este 7—9.re adó. Baross u. 75.­ rozott szobák el- Üllői ut 30. kolómester (Iparon- Hozzávaló 44 rt- vas XIV Szlelareti falat. Bp., XIII gesen megjavítom ___ ______'L.^.L. V. 4. Du. 2-6-ig. - látással szeptem- Rek*m­ét.----------------H551S««?«?»). Telefon: ^„rémiát elkészí­tM " u. 11/a. Rákosfalva. Dráva u. 13—15. kitisztítom vagy HQflS. YITEL Mozaiklap készí­tőtől 336_823­­ bérig kiadók. — franciaágyat ha. 314—523. Falud). XI Fe. --- - ---------rí...,áiván. tói—ih Beruházás: 205— rolfa- Villanybojler 150 11 xmTM Ta/u" 2. mo. Contaz II. III„ v. “°kvath’ PaloZ‘ fo'i TM “lo^íí® ufífí’ ^érvári üt lsz- JbGf védelmező 2 szoba, ...ii '"'L mléját, foteljét teres, gázhűtőszek,­hács sarok. Exacta fényképező-, nak' vészit^ P^’rtMz Mával kaphatók ' ' 1 *0 komf- hizfe.ügyelő­m­anfinfp helyszínen vegyileg fény. villanyra, Vall­­. ,11 ., 11.1 . gépet vennék. írás- k­icslizrten, kertes ciából kaphatók Vaskályhák (Ze. 5 , segerad­. Budapes., VnaifUvCr kitisztítom. Domány, lent autogejter el-1 Cseh gyártmányú beli ajánlatokat dr villában egy gyér­ ,? '«o Mik im v!Sv­is phkr la)- staksze­­vn - Akacfa u. 57. VI . Majakovszkij u. adó 338—699. reggeli háztartási Robot- Geiringer, Malinov- market ----- s-k|l J- 19. VHI.. Nap u 19 . rü 11Titáva Jótál- B , THlJ . Házfelügyelő,_______ Vorrorinnót 55 Te'.­ 234-292 kilencig,______________| Képet keresek s2ki fasor 45/a. tét nyaralásra vár- francia AGV. (József krt.-nai.ír­lással ismét Lu- Elcserélném vllában VarrOgGDSl uuiöU dteszl. szép ezüst tálak,­ számra kérek. falok. Deák Ferenc resztiküs Családi és vikend- KUUv.TvZOff­­ev 8. 1 , szoba- ,JP' ° r vagy értékesíti tárgyak eladók. fon. 387-049. I --------------------- „­ia BAROKK házak tervezését, 39- Tel-­komf korp. fűtés-tótállással szőnyegeit, tisztít- Akadémia u. 7. II. jókarban lévő gyér- I CLBIRUTI SZOBAI L................................■ 1 garnitúra olcsón, építését vállalja kör- 314 000,.... , hatféle változatban, fel világítással szol-­ tassa javíttassa 1 öt után. mek iker sportkocsi »-'£»■■■■-—£ — RI)VnnZICI SCHIFF. nyéken is, megbíz- Drot­on_, vasosz'o-Ker.)en prospektust, gála ti lakásomat morm­ouitlg 111 szak?m‘ ICOXCOXSO cm, er*- eladó. VIH., Alföldi Fiatal dolgozó űrt. —Szent István ható kisiparos 189— jx,k készítése, ka- t?vitMAM(nárS^Akásért'4^­fíl0cluVlIIa ber Arató tAdler) sen va£a]t j^da el­­u, 5. I. 14. Pasaréti út környé- Szakszerű, gondos 109, Du, 6­8 között, Duk vasszerkezetek, 581 S^rra,(1lakásért. T.. * Oszkár V Kirá adó Babay. V., “ . ~ , kén bútorozott szé-­gyenmettnyaraltatás Kíu,.míhu­mv Clánoz, Schneider vasvázas mellékhe ------r.. 153 704.------- jut—146.------------------. .......... i“L *1*1 “• ,3/a' Mérleg u 10 ,, ,E,nV?f ZOn„, ,Y­,1,­1?i bat keres- 154—457. Rózsadombon, peda. 8y vegyész. Tolnai La­­lyiségek készítése. Epedás sezlonok, r.k­erím­ín, 1 szobá-KFRAVILI ----------------------------- Budapesti "SzáiThrmá': Cdá ad 'TM -Egyedűlilő 'dolgozó ^v^h­a ágyazható^víágítós «. 141- Bp., IX Tagtér u. ból álló üzlethelyi-IXLKM IiLL Eladó 3 mX4 m nyozási Vállalat (V.. 298 nő bútorozott albér- 3* Tel- rekamié, keveset 007,___________________ * * T * telek szé­k kloS' sédemet, amely utca­méretű német per- Bajcsy-Zsilinszky út---------------------------------- i.eti szobát keres — ——^--------------------használt két*ze mé- Kifogástalan Buksi 143 ff.8----------------------- f ^kárpitosn­ál — ^f.nyí10' szeP' ttszi^' 3. sz. bolt­zsaszőnyeg, csak pri- 74.) megvételre ke- Kétszárnyú ablak cím* XIX ker . Kis- Fürdőhely! állator­­lyes, egyszemélyes 190 tűvel, szálveze Buksi kötőgép ere- ®T qáVidnr vllxg?s,’ eg3(a .se8^d­„ votnak. XII., Gré­­rés jó állapotban 1X1.90 m tokkal, f&ludv­u ’l * vos 14 éves leányát rekamié, fotelágyak, tővel, norvégozóval deti Boór, szálveze- i5rCK1y ö ° házfelügyelőségért Rákóczi ut 16. guss­u 4­­­g. Ko- lévő 200 kg-os mér- üvegezve, komplett. --------------:—1--------------- magaslati helyre sezlonok, fizetési eladó. 50-es villamos tővel, 6-os Grosser -- ------------------------- Lakcím: XIV Fu­ezor. Déli pályaud-­leget és férfi ke- eladó. XIX. Mik- 110 V-os villanyre- cseregyerekként ad- könnyítéssel Maró- végállomásánál. — tűkkel, majdnem új, Ciánoz, takarít, rész u. 11. üzlet-Tel.: 221—695 var érkezési oldala­­rékpárokat. Telefon: száth Kálmán u. 4.,zsót vennék. XII.­­ná. Érdekl.: Halom sárinál, Jókai tér XVII., Zalatna utca olcsón eladó. Tel.: üveget tisztit.. Fal-­helyiség. Taizs Ja­nál. 121—295. Du. 6-tól. I Trencséni u. 35. I Géza, Tata tóváros. hat. 14. Szauer. 160—390. iczer. 314—652. nosne.

Next