Magyar Nemzet, 1955. október (11. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-12 / 240. szám

r Szerda, 1955. október 12.. I­­ A­GYÁRTULAJDONOS Bármily szokatlan legyen, ezt a riportot tulajdonjogi vi­tával, egy jogviszony tisztázá­sával kell kezdeni. Azzal, ami a beszélgetésnek valóban el­indítója volt az újságíró és a riport alanya között. Arról van szó, kié lesz az az üzem, amely­nek az alaplerakását szeptem­ber 15-én kezdték el és január közepére kell elkészülnie leg­nagyobb gyárvárosunk jobb­szélső csücskén, a Rákosi Mű­vek Szerszámgyárának tövé­ben, a virágos ablakú csepeli lakóházak drótkerítéssel elvá­lasztott tőszomszédságában s kerek­en egymillió forintba ke­rül. Hol itt a vita? A népé lesz, a nép államáé. Igen ám, de az állam kinek építi? Az építke­zésen azt mondják: »Ez, ké­rem, egy mérnöknek készül«. De hát miért? Miféle mérnök lehet az, akinek külön gyárrészleget, milliós üzemet építenek? A mérnököt M. Nagy Sándornak hívják. Ő maga erre azt mondja: »Nem nekem készül, hanem a precíziós öntésnek.« A pontatlan kifejezést, hogy neki épül az új üzem, he­lyesbíti — de nem cáfolja, hogy az övé lesz. Az első magyar percíziós öntöde — a magyarországi precíziós öntés kidolgozójáé. És­pedig azzal a világos céllal, hogy módszere meghonosodjék és országossá szétterjedve technikai kultú­ránkat s ami vele jár: népün­ket gazdagítsa. íme, ez a tényállás, így lett a falusi bádogosmester fia harminchat éves korára a gyártulajdonos. Mi is az a precíziós öntés? M. Nagy Sándornak nem az a külső jellegzetesség a leg­főbb érdekessége, hogy har­minchat éves feje tiszta ősz, hanem az, amit belsejébe be­világítva mond: "Nem a pre­cíziós öntésbe őszültem bele, már huszonötéves koromban fehér volt a hajam. De ha nem volnék ősz, most beleőszülnék az építkezés gondjaiba..." Ennek a fehérhajú fiatalem­bernek a munkáját az ész és a szív tette termelékenyebbé — egész életét a precíziós ön­tésre tette fel. Magáról a precíziós öntés­ről el kell annyit mondani, hogy új technológia, de amel­lett ősrégi is. Évtizedes és év­ezredes. Újított, modern for­májában a Szovjetunióban és más iparilag fejlett országok­ban már jó tíz éve alkalmaz­zák. M. Nagy Sándor a lema­radásunkba nem tudott bele­nyugodni. A viaszöntést a kí­naiak már kétezer évvel ez­előtt ismerték, szobrot készí­tettek vele. De kizárólag szí­nes- és könnyűfémet ön­töttek. Acélnál, magas ötvözé­­kű anyagoknál a klasszikus viaszöntés a legújabb korig neon volt alkalmazható, nem állt rendelkezésre a viasz be­vonásához olyan formakötő­anyag, amely bírja az 1500 fokot Ha megvan a kötőanyag, maga a tulajdonképpeni eljá­rás már technikai megoldás, helyesebben technológiai ötlet­­sorozat kérdése. A munka­darab pontos mását kokillába (negatívba) préselt viaszból nyerik. A viasztest hőálló, ke­ramikus mázt, burkolatot kap, majd csőalakú formaszekrény­be kerül. Beformázás után ki­olvasztják a viaszt, s a kiizzí­­tott keramikus formába bele­öntik a fémet — és kész a precíz körvonalú munkadarab, legfeljebb a széleket kell eny­hén leköszörülni. Három szakma együtt Mennyi küzdelembe, hány álmatlan éjszakába került, amíg idáig eljutott, azt már maga M. Nagy Sándor sem tudná megmondani. Felkuta­tott minden szakirodalmat, amihez csak hozzájuthatott, de mindez alig vitte előbbre. A megoldással ekkor már kísér­letezett a Vasipari Kutató In­tézet és a Műegyetem Mecha­nikai Technológiai Intézete. A kísérletek azonban nem ha­ladtak úgy előre, hogy lehe­tővé tették volna a precíziós öntés ipari alkalmazását hazai viszonyokra, Zsákutcába jutot­tak. Már azt latolgatták, el­fogadják egy svéd mérnök ajánlatát, hogy kétmillió fo­rintért megtanítja a magyar mérnököket a precíziós öntés­re. Ekkor váratlan segítség ér­kezett: az RM öntödéjének akkori vezetője, Kálmán La­jos szovjet tanulmányútáról hazaküldte a precíziós öntés technológiáját. A megoldás kulcsa kézben volt. Nagy mér­nök megkonstruálta a kísérleti öntőberendezést. De vajon mit tett volna most a svéd mérnök? Az el­járás lelke a keramikus kötő­anyag — ennek a hazai alap­anyagát kellett még megtalál­ni. Nincs az a kalandregény, amely izgalmasabb lenne a hajszánál, ami a formázó anyag után indult. A Műegyetem szervetlen kémiai tanszékén Proszt János professzor veze­tésével számos kutató hónapo­kig kereste a megfelelő anya­got. És ott találták meg, ahol nem keresték, ők — nem ön­tés céljára — kerestek egy szilikon műanyagot. Ennek a mellékterméke az úgynevezett poliészter. — Ez kellett nekem — mondja Nagy mérnök. És meg­magyarázza az időre "­befu­tott*" etilszilikát anyag tulaj­donságait, bonyolult vegyi kép­leteket vezet le olyan szak­­avatottsággal, hogy zavarom­ban megkérdezem: vegyész­mérnök? — Nem, gépész. Szer­számkészítő. De hát érteni kell a vegyészeihez is. És minthogy gyorsacélt kellett öntenie, olvasztókemencét kel­lett építenie, meg kellett ta­nulnia a kohászatot is. Ezt a Lenin Kohászati Műveknél ta­nulmányozta. Aztán hazajött, s megcsinálta — másként, saját szükségletei szerint — a kistérfogatú elektroíves buk­tatókemencét. Három szakma: a gépészet, a kohászat és a vegyészet egyesítéséből és két tanszék eredményes közremű­ködéséből született meg a ha­zai precíziós öntés. 18 művelet helyett 1­­6 kísérleti műhelyében, egy varrógép-alkatrészen, az ökör­­szarv alakú hajóhajtó villán, személyesen mutatja be eljá­rását a háromszakmájú mér­nök. Eddig ez a munkadarab tömbből, kovácsdarabáruként, forgácsolással készült. A ki­munkálás hosszú ideig tartott, drága szerszám kellett hozzá és sok anyag ment veszendő­be. A hajóhajtó villa darabja például 18 műveletet igényel és 4 forintba kerül. Precíziós öntéssel ugyanennyibe kerül —­ de csak hat műveletet vé­geznek rajta. A többrendbeli megtakarítás abból adódik, hogy az előállítás nem köt le forgácsológépet, nem vész el hulladék formájában az anyag 50—60 százaléka és a forgá­csolási idő kiesésével erősen lecsökken a munkabér is. De talán még szemléletesebb a megtakarítás nagysága a Ganz-gyárban készülő törpe­erőművek turbinalapátjainál. Az ekekormányvashoz hason­ló acéllapát megformálása va­lóságos szobrászmunkát kíván és forgácsolással 32 óra alatt készül el — precíziós öntéssel 4 óra alatt, nyolcadrész mun­kaidővel! Miközben öntésre várunk, Nagy mérnök visszatér küz­delme történetének részletei­re. Eredetileg nem szándéko­zott alkatrészeket önteni pre­cíziós úton. Mint alanyi ma­gyar szerszámkészítő mérnök, rég törte azon a fejét, hogyan lehetne új módszert alkalmaz­ni a forgácsolószerszámok (marók, esztergakéslapkák) előállításánál. Hiszen egy ki­­lónyi szerszámhoz — eltekint­ve az időhátránytól — mint­egy két kilónyi acélt használ­tak fel. A forgácsot — ami igen sok, külföldről nagy költ­séggel beszerzett króm, wolf­­ram, stb. ötvözőelemet tartal­maz — a vashulladékkal együtt beolvasztották. — Aki úgy érzi — mondta Nagy Sándor —, hogy az or­szág vagyona a saját vagyona is, annak fáj az ilyen pocsék­­lás. Emellett iparunk, s főleg a gépgyártás gyors fejlődése megkövetelte a fordulatot. Hogyan tűrjük, hogy szemünk láttára milliós érték menjen veszendőbe? Tudtam, hogy az öntésnek egy sajátos módsze­rével lehetséges a gyors- és nemesacél szerszámokat szük­séges méretűre és formájúra önteni. Elhatároztam, hogy kikutatom a precíziós öntés titkát. Munkához láttam, ösz­­szefogtam egy nyolctagú bri­gádot. Nem volt kitartásuk, lassan mind "kihaltak" mel­lőlem. Én nem hagytam abba, nem kíméltem sem időt, sem fáradságot — és 1951-ben megvolt a kész technológia... Négy éve... Négy éve... De hiszen ez hihetetlen! Pedig így van. Nagy Sán­dor szavaiból csak most tárul elő, milyen rég húzódó histó­ria ez. — Abban az időben hiány­zott a kezdeményezés. Nem akadt vezető az üzemben, aki vállaljon egy ilyen gyorsan amortizálódó beruházást. Mindössze 50 000 forintot kap­tam, hogy csináljam meg a kísérleti üzemet. "■Hozzálop­kodtam* anyagot innen is, on­nan is, — megcsináltam. És termeltem a kísérleti üzem­ben — jóval többet 50 000 fo­rintnál. 1952 óta hulladékszer­számból öntünk új szerszámo­kat. Évi 10 tonna gyorsacélt véve, szerény számítással is megtakarítottunk 25—30 ton­nát ... Ez is jó néhány mil­lió... De ha három éve mű­ködne a nagyöntöde, már százezerszámra önthetnénk a darabokat! A fő dolog az, hogy a technika fejlesztéséről szóló minisztertanácsi határozat óta rohamos a fejlődés. Épül a nagyöntöde a megoldódott amortizációs hitellel. Ma már a MÁVAG, a Láng, a Lámpa­gyár és még néhány üzem al­kalmazza a precíziós öntést. És egymás után hívnak meg a forgácsolószerszámot készítő gyárak, hogy tartsak előadást az öntés módjáról. Jövőre 50 000 darab Milyen lesz az új öntöde? Lényegében azonos rendszerű a kísérletivel, csak persze gé­pesített és alagút -keme­n­cés. Tegyünk egy rövid számve­tést. A kísérleti öntödében most 5000 munkadarabot ön­tenek. Az épülő új középüzem lesz, 1956-ban 50 000 darabot vesznek ki belőle. De ez csak átmenet a nagyhoz, a 200 000- hez. Átlag varrógépalkatrész­­ben számítva — ez évi 1,5—2 millió. S az öntöde építése egy millióba kerül! De az 1957-re tervezett teljes felfutás évi 5—6 milliót jelent! M. Nagy Sándor már oltha­­tatlan, kielégíthetetlen szerel­mese marad a technikának egész életén át. Benne már tudatosodott, hogy a technikai siker hazafias cselekedet, s ez csillogóbbá, kedvesebbé teszi az eredményt, amit elért. Er­ről így vall: — Nehezen tudnám leírni, mit éreztem, amikor az álta­lam öntött első munkadara­bot kivettem a formából. És amikor az első 1000 kilogramm szerszámot leöntöttük , úgy éreztem: adtam a hazámnak valamit. Mindegyikünk életé­ben akad egy-egy olyan ese­mény, ami sokat érő, mert leg­titkosabb vágyunk beteljesü­lését hozza meg. Számomra az a legnagyszerűbb, hogy kutató­­mérnökké válhattam és mun­kám meghozta az első sike­reket ... Igen, az a legnagyszerűbb, hogy M. Nagy Sándor abban a korban szerzett mérnöki diplomát, amelyben megvaló­sulnak a merészen szárnyaló gondolatok, amelyben nem munkáját áruló törpe többé az alkotni képes ember — lám, ha úgy adódik, üzem is épül a tehetségére. A legnagyszerűbb az, hogy egyre több M. Nagy Sándor áll a tennivalók küzdőterén, akibe a szabadság úgy önt új­ra meg újra erőt, mint An­­teuszba az anyaföld. Bertalan Imre Kagarfenet A munkásosztály érdekeinek megvédéséről tárgyalt a Szakszervezeti Világszövetség elnökségének keddi ülése A Szakszervezeti Világszö­vetség elnökségének 28. ülés­szaka kedden folytatta mun­káját. Luigi Grassi, a Szakszerve­zeti Világszövetség titkára be­számolt az elnökségnek a Dol­gozó Nők Világkongresszusa eddigi előkészületeiről. Tájé­koztatta az elnökséget: az elő­készítő bizottság legutóbbi ülé­se úgy határozott, hogy a kong­resszust 1956. július 14—17 kö­zött tartja. Elmondta: az elő­készítő bizottság valamennyi tagja egyetértett azzal, hogy a kongresszuson a dolgozók és a szakszervezetek által demok­ratikusan választott munkás­nők vegyenek részt. Az előké­szítő bizottság egyetértett a kongresszus napirendjével és hangsúlyozta, hogy annak nemcsak a bérek és munkakö­rülmények stb. kérdéseivel kell foglalkoznia, hanem a dolgozó nők szociális problémáival is. A vitában az elnökség szá­mos tagja vett részt. A vita befejezése után jóváhagyták a jelentést. nemzetközi helyzet és a dolgozók és szakszervezeteik békéért, kenyérért és szabad­ságjogokért folytatott harca egységének fejlődéséről folyó vitát Louis Saillant, a Szak­­szervezeti Világszövetség fő­titkára nyitotta meg. Hangsú­lyozta a genfi konferencia ha­talmas jelentőségét. Hatása már a szakszervezeti mozga­lomban is érezhető. A továb­biakban elmondotta: a kapita­lista és gyarmati országokban a nagy monopóliumok egyre fokozzák a munkások kizsák­mányolását. A munkások nehéz körülmények között harcolnak a monopóliumok támadásai el­len. Fokozottan kell harcolni — mondotta Saillant — a szak­­szervezeti jogok lábbal tiprása ellen is, amely az üzemeken belüli megkülönböztetés formá­ját öltötte. Egyes országokban a reakció erői, felismerve, hogy frontális támadással nem ké­pesek megsemmisíteni a szak­­szervezeteket, a megkülönböz­tetés politikáját alkalmazzák. Így akarják megvonni a har­cos szakszervezetektől a kép­viseleti jogot, azt, hogy azok a munkások megbízásából tár­gyaljanak stb. Louis Saillant ezután a dol­gozók bérkövetelési mozgal­mával foglalkozott. A Szak­­szervezeti Világszövetség vizs­gálatot kezdeményezett a fo­kozott kizsákmányolás lelep­lezésére. A vizsgálatnak le kell lepleznie a kapitalistáik azon mesterkedését, hogy a maximális profit utáni hajszát a "magasabb termelékenysé­gért" folyó kampány mögé bújtassák. A főtitkár a továbbiakban elmondotta, hogy a megválto­zott nemzetközi helyzetben megvan a lehetősége a nem­zetközi szakszervezeti egység megteremtésének és a szak­szervezetek közötti kapcsola­tok megerősítésének és fejlesz­tésének. Ebben a vonatkozás­ban idézte Nagy-Britannia pél­dáját, ahol a szakszervezeti egység kérdésében leadott sza­vazatok száma az 1949. évi alig egymillióval szemben 1854-ben 1 800 000, ez évben pedig csaknem három és fél­millióra emelkedett. A fejlő­dés további ösztönzésére fej­lesztenünk kell a szakszerve­zeti küldöttségek cseréjét nemcsak Nyugat és Kelet kö­zött, hanem a különböző ka­pitalista országok között is. A. Le Leap, a Francia Ál­talános Munkásszövetség fő­titkára, a Szakszervezeti Vi­lágszövetség alelnöke szólt el­sőnek a vitához. Néhány hó­nap óta, különösen a CGT (Francia Általános Munkás­szövetség) júniusi k­o­gresz­­szusa óta — mondotta — Fran­ciaországban erős bérkövete­lési mozgalom fejlődött ki. E mozgalmat siker koronázta. A harc eredménye: 2 millió dol­gozó küzdött ki jelentős bér­emelést. Ezek és az utóbbi hó­napok ehhez hasonló más franciaországi akciói nem ösz­tönös megmozdulások voltak, hanem azokat a tömegek kö­zött végzett gondos munka készítette elő. A kongresszus világosan leszögezte, hogy a dolgozók és a tőkések érdekei alapvetően ellentétesek egy­mással, a dolgozóknak körül­ményeik megjavításáért állan­dó harcot kell folytatniuk a tőkések ellen, a béremelés ki­vívása lehetséges, ha az erő­viszonyok a munkásosztály ré­szére kedvezőek. Kétségtelen, hogy az elért eredmény nö­velte a munkásosztály bizal­mát saját erejében. Elmon­dotta még: a francia kormány mindent elkövetett annak ér­dekében, hogy támogassa a munkaadókat és csapást mér­jen a dolgozók növekvő moz­galmára. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a dolgozók előtt lelepleződjék az állam szere­pe a kapitalizmusban. A dol­gozók ma már mind világo­sabban látják, hogy a kapita­lista állam ellenségük. Alain Le Leap végül felhívást inté­zett az algíri dolgozókkal való szolidaritásra. L. Solovjov, a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Ta­nácsának alelnöke, az SZVSZ alelnöke hangsúlyozta, hogy az új nemzetközi helyzetben új lehetőségek kínálkoznak a munkásosztály akcióegységé­re és haladására. Kifejtette, hogy számos olyan esemény következett be, amely lehető­vé tette a genfi konferencia létrejöttét. Ez a konferencia ismét új lehetőségek útját nyitotta meg. Ugyancsak fel­hívta a figyelmet az Ázsiá­ban és Afrikában folyó nem­zeti függetlenségi mozgalmak­ra is. Ezután a dolgozóknak és szakszervezeteknek azzal a követelésével foglalkozott, amely a nemzetközi szakszer­vezeti egység, valamint az összes országok szakszerveze­tei közötti szorosabb kapcso­latok kiépítésére irányul. Rá­mutatott, hogy a nemzetközi szakszervezeti egység meg­teremtése terén elért eredmé­nyek az SZVSZ tevékenységé­nek köszönhetők. A szovjet szakszervezetek a maguk ré­széről állandóan arra töre­kedtek, hogy erősítsék kap­csolataikat más országokkal. Ez év első kilenc hónapjában 106 szakszervezeti és munkás­küldöttség látogatott el a Szovjetunióba, köztük tizen­kettő Nagy-Britanniából, négy Indiából, valamint jelentős delegációk érkeztek Svéd­országból, Norvégiából és Ja­pánból. L. Solovjov kijelentette, hogy teljesen egyetért az SZVSZ főtitkárának azon megjegyzésével, hogy a kül­döttségek cseréjének a kapi­talista országok közötti dele­gációcserére is ki kell terjed­nie. Végül hangsúlyozta, hogy az SZDSZ munkájának továbbra is a munkásosztály érdekeinek megvédéséért, a fokozódó ki­zsákmányolás ellen, a dolgozó nők jogainak védelméért, a szakszervezeti jogok védel­méért, valamint a nemzeti függetlenségért és békéért küzdő népek támogatásáért folytatott akcióegységen kell alapulnia. Üzemeink jelentik az első tíz napról A Lenin Kohászati Művek dolgozói az új negyedév első harmadában máris szép sike­reket értek el. A Béke-kohó olvasztárai 300 tonna nyers­vassal haladták túl október 11-i esedékes tervüket. A ne­hézüzemek közül legjobban dolgoztak a durvahengermű­ben, ahol terven felül több mint 1100 tonna hengerelt acél készült ez idő alatt. Szép eredményekről számolhatnak be a Petőfi ifjúsági üzem vas­öntői, valamint a Mereszjev ifjúsági üzem fiataljai: az előbbiek 105,6, az utóbbiak 127,5 százalékban teljesítették tíznapos előirányzatukat. A Borsodnádasdi Lemez­gyárban minden üzemrész túlszárnyalta első tíznapi ter­vét. A hengerműben 110 ton­na finomlemezt gyártottak terven felül, az elektroacél­­műben 106,7, a kikészítő üzemben 104,4 százalékos tel­jesítményt értek el. A Szombathelyi Fűtőház vasutasai különösen a túlsúly­továbbításban mutathatnak fel kiváló eredményeket. Az elő­irányzott 1500 tonna helyett az első dekádban naponta csaknem 3000 tonna túlsúlyt szállítottak el. Háromnegyed év jó mun­kája után az utolsó negyed­évet is sikerrel kezdték a Mátrai Ásványbánya üzemei. Október első harmadában a bányavállalat dolgozói 40 000 forint értékű ásványt adtak terven felül népgazdaságunk­nak. Estebéd a Szakszervezeti Világszövetség elnöksége tiszteletére Hegedűs András, a Minisz­tertanács elnöke estebédet adott a Szakszervezeti Világ­szövetség Budapesten ülésező elnöksége tiszteletére. Az est­ebéden részt vettek: G. Di Vit­­torio, az SZVSZ elnöke, L. Saillant, az SZVSZ főtitkára, valamint L. A. Dange, A. Dial­­lo, A. Le Leap, R. Luchesi, L. Pena, L. Solovjov, L. Tole­­dano, F. Zupka, K. Helbig, V. Berezin, L. Grassi, H. Jour­­dain, Liu Csang-seng. Az estebében megjelentek a párt és a kormány vezetői: Apró Antal, Ács Lajos, Gerő Ernő, Hegedűs András, Hidas István, Kovács István, Mekis József, Piros László, Vég Bé­la, valamint Gáspár Sándor, a SZOT elnöke. Az estebéd szívélyes, baráti légkörben zajlott le. (MTI) _3 Hazaérkezett a Német Demokratikus Köztársaságban tért magyar kormánydelegáció Kedden délben hazaérkezett a Német Demokratikus Köztársa­ságból a magyar kormánykül­döttség vezetője, Szalai Béla, a Magyar Dolgozók Pártja Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Vezetőség titkára és Czottner Sándor szénbányá­szati miniszter, a kormány­delegáció tagja. A magyar kormánydelegáció részt vett a Német Demokratikus Köztár­saság megalakulásának hato­dik évfordulója alkalmából rendezett berlini ünnepsége­ken. A delegáció fogadtatására a repülőtéren megjelent Kárpáti József külügyminiszterhelyet­tes, valamint a Külügyminisz­térium több vezető tisztvise­lője. Részt vett a fogadáson Sepp Schwab, a Német De­mokratikus Köztársaság buda­pesti rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete. (MTI) Kicserélték a magyar—belga és magyar—luxemburgi pénzügyi megállapodás okmányait 1955. február 1-én Budapes­ten megállapodás jött létre a Magyar Népköztársaság, a Bel­ga Királyság, valamint Luxem­burg Nagyhercegség között egyes pénzügyi kérdések ren­dezése tárgyában. E megálla­podás megerősítő okmányai­nak kicserélése Brüsszelben megtörtént. A megerősítő ok­mányok kicserélésénél ma­gyar részről Kovács László ideiglenes ügyvivő, belga rész­ről Spaak külügyminiszter, Luxemburg részéről pedig Al Borschette volt jelen. (MTI) Tudományos ülésszak nyílt Varsóban az 1905-ös forradalom 50. évfordulója alkalmából Október 10-én tudományos ülésszak nyílt Varsóban az 1905-ös forradalom 50. év­fordulójával kapcsolatban. Az ülésszakon az 1905—1907-ben lengyel földön lezajlott forra­dalmi eseményekkel foglal­koznak. Az ülésszak munká­jában szovjet, csehszlovák, magyar, romá­n, bolgár, albán és a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett tudós­küldöttség is részt vesz. Az ülésszak megnyitásán je­len volt Boleslaw Bierut, a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának első titkára, A. Zawadzki, a Len­gyel Népköztársaság államta­nácsának elnöke és sok más kiemelkedő politikai szemé­lyiség. Az ülésszak négy na­pig tart. (MTI) * Új lépkedő ekszkavátor-óriás Cseremhovóból jelenti a TASZSZ. Cseremhovóban, a kelet-szibériai szénmedence központjában kipróbálták az új "ÉS—20—65*-típusú lépke­dő ekszkavátort. Az ekszkavá­­tor-óriás 1500 tonna súlyú. A kotró veder minden alkalom­mal körülbelül 20 köbméter földet emel fel.

Next