Magyar Nemzet, 1955. október (11. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-12 / 240. szám
r Szerda, 1955. október 12.. I AGYÁRTULAJDONOS Bármily szokatlan legyen, ezt a riportot tulajdonjogi vitával, egy jogviszony tisztázásával kell kezdeni. Azzal, ami a beszélgetésnek valóban elindítója volt az újságíró és a riport alanya között. Arról van szó, kié lesz az az üzem, amelynek az alaplerakását szeptember 15-én kezdték el és január közepére kell elkészülnie legnagyobb gyárvárosunk jobbszélső csücskén, a Rákosi Művek Szerszámgyárának tövében, a virágos ablakú csepeli lakóházak drótkerítéssel elválasztott tőszomszédságában s kereken egymillió forintba kerül. Hol itt a vita? A népé lesz, a nép államáé. Igen ám, de az állam kinek építi? Az építkezésen azt mondják: »Ez, kérem, egy mérnöknek készül«. De hát miért? Miféle mérnök lehet az, akinek külön gyárrészleget, milliós üzemet építenek? A mérnököt M. Nagy Sándornak hívják. Ő maga erre azt mondja: »Nem nekem készül, hanem a precíziós öntésnek.« A pontatlan kifejezést, hogy neki épül az új üzem, helyesbíti — de nem cáfolja, hogy az övé lesz. Az első magyar percíziós öntöde — a magyarországi precíziós öntés kidolgozójáé. Éspedig azzal a világos céllal, hogy módszere meghonosodjék és országossá szétterjedve technikai kultúránkat s ami vele jár: népünket gazdagítsa. íme, ez a tényállás, így lett a falusi bádogosmester fia harminchat éves korára a gyártulajdonos. Mi is az a precíziós öntés? M. Nagy Sándornak nem az a külső jellegzetesség a legfőbb érdekessége, hogy harminchat éves feje tiszta ősz, hanem az, amit belsejébe bevilágítva mond: "Nem a precíziós öntésbe őszültem bele, már huszonötéves koromban fehér volt a hajam. De ha nem volnék ősz, most beleőszülnék az építkezés gondjaiba..." Ennek a fehérhajú fiatalembernek a munkáját az ész és a szív tette termelékenyebbé — egész életét a precíziós öntésre tette fel. Magáról a precíziós öntésről el kell annyit mondani, hogy új technológia, de amellett ősrégi is. Évtizedes és évezredes. Újított, modern formájában a Szovjetunióban és más iparilag fejlett országokban már jó tíz éve alkalmazzák. M. Nagy Sándor a lemaradásunkba nem tudott belenyugodni. A viaszöntést a kínaiak már kétezer évvel ezelőtt ismerték, szobrot készítettek vele. De kizárólag színes- és könnyűfémet öntöttek. Acélnál, magas ötvözékű anyagoknál a klasszikus viaszöntés a legújabb korig neon volt alkalmazható, nem állt rendelkezésre a viasz bevonásához olyan formakötőanyag, amely bírja az 1500 fokot Ha megvan a kötőanyag, maga a tulajdonképpeni eljárás már technikai megoldás, helyesebben technológiai ötletsorozat kérdése. A munkadarab pontos mását kokillába (negatívba) préselt viaszból nyerik. A viasztest hőálló, keramikus mázt, burkolatot kap, majd csőalakú formaszekrénybe kerül. Beformázás után kiolvasztják a viaszt, s a kiizzított keramikus formába beleöntik a fémet — és kész a precíz körvonalú munkadarab, legfeljebb a széleket kell enyhén leköszörülni. Három szakma együtt Mennyi küzdelembe, hány álmatlan éjszakába került, amíg idáig eljutott, azt már maga M. Nagy Sándor sem tudná megmondani. Felkutatott minden szakirodalmat, amihez csak hozzájuthatott, de mindez alig vitte előbbre. A megoldással ekkor már kísérletezett a Vasipari Kutató Intézet és a Műegyetem Mechanikai Technológiai Intézete. A kísérletek azonban nem haladtak úgy előre, hogy lehetővé tették volna a precíziós öntés ipari alkalmazását hazai viszonyokra, Zsákutcába jutottak. Már azt latolgatták, elfogadják egy svéd mérnök ajánlatát, hogy kétmillió forintért megtanítja a magyar mérnököket a precíziós öntésre. Ekkor váratlan segítség érkezett: az RM öntödéjének akkori vezetője, Kálmán Lajos szovjet tanulmányútáról hazaküldte a precíziós öntés technológiáját. A megoldás kulcsa kézben volt. Nagy mérnök megkonstruálta a kísérleti öntőberendezést. De vajon mit tett volna most a svéd mérnök? Az eljárás lelke a keramikus kötőanyag — ennek a hazai alapanyagát kellett még megtalálni. Nincs az a kalandregény, amely izgalmasabb lenne a hajszánál, ami a formázó anyag után indult. A Műegyetem szervetlen kémiai tanszékén Proszt János professzor vezetésével számos kutató hónapokig kereste a megfelelő anyagot. És ott találták meg, ahol nem keresték, ők — nem öntés céljára — kerestek egy szilikon műanyagot. Ennek a mellékterméke az úgynevezett poliészter. — Ez kellett nekem — mondja Nagy mérnök. És megmagyarázza az időre "befutott*" etilszilikát anyag tulajdonságait, bonyolult vegyi képleteket vezet le olyan szakavatottsággal, hogy zavaromban megkérdezem: vegyészmérnök? — Nem, gépész. Szerszámkészítő. De hát érteni kell a vegyészeihez is. És minthogy gyorsacélt kellett öntenie, olvasztókemencét kellett építenie, meg kellett tanulnia a kohászatot is. Ezt a Lenin Kohászati Műveknél tanulmányozta. Aztán hazajött, s megcsinálta — másként, saját szükségletei szerint — a kistérfogatú elektroíves buktatókemencét. Három szakma: a gépészet, a kohászat és a vegyészet egyesítéséből és két tanszék eredményes közreműködéséből született meg a hazai precíziós öntés. 18 művelet helyett 16 kísérleti műhelyében, egy varrógép-alkatrészen, az ökörszarv alakú hajóhajtó villán, személyesen mutatja be eljárását a háromszakmájú mérnök. Eddig ez a munkadarab tömbből, kovácsdarabáruként, forgácsolással készült. A kimunkálás hosszú ideig tartott, drága szerszám kellett hozzá és sok anyag ment veszendőbe. A hajóhajtó villa darabja például 18 műveletet igényel és 4 forintba kerül. Precíziós öntéssel ugyanennyibe kerül — de csak hat műveletet végeznek rajta. A többrendbeli megtakarítás abból adódik, hogy az előállítás nem köt le forgácsológépet, nem vész el hulladék formájában az anyag 50—60 százaléka és a forgácsolási idő kiesésével erősen lecsökken a munkabér is. De talán még szemléletesebb a megtakarítás nagysága a Ganz-gyárban készülő törpeerőművek turbinalapátjainál. Az ekekormányvashoz hasonló acéllapát megformálása valóságos szobrászmunkát kíván és forgácsolással 32 óra alatt készül el — precíziós öntéssel 4 óra alatt, nyolcadrész munkaidővel! Miközben öntésre várunk, Nagy mérnök visszatér küzdelme történetének részleteire. Eredetileg nem szándékozott alkatrészeket önteni precíziós úton. Mint alanyi magyar szerszámkészítő mérnök, rég törte azon a fejét, hogyan lehetne új módszert alkalmazni a forgácsolószerszámok (marók, esztergakéslapkák) előállításánál. Hiszen egy kilónyi szerszámhoz — eltekintve az időhátránytól — mintegy két kilónyi acélt használtak fel. A forgácsot — ami igen sok, külföldről nagy költséggel beszerzett króm, wolfram, stb. ötvözőelemet tartalmaz — a vashulladékkal együtt beolvasztották. — Aki úgy érzi — mondta Nagy Sándor —, hogy az ország vagyona a saját vagyona is, annak fáj az ilyen pocséklás. Emellett iparunk, s főleg a gépgyártás gyors fejlődése megkövetelte a fordulatot. Hogyan tűrjük, hogy szemünk láttára milliós érték menjen veszendőbe? Tudtam, hogy az öntésnek egy sajátos módszerével lehetséges a gyors- és nemesacél szerszámokat szükséges méretűre és formájúra önteni. Elhatároztam, hogy kikutatom a precíziós öntés titkát. Munkához láttam, öszszefogtam egy nyolctagú brigádot. Nem volt kitartásuk, lassan mind "kihaltak" mellőlem. Én nem hagytam abba, nem kíméltem sem időt, sem fáradságot — és 1951-ben megvolt a kész technológia... Négy éve... Négy éve... De hiszen ez hihetetlen! Pedig így van. Nagy Sándor szavaiból csak most tárul elő, milyen rég húzódó história ez. — Abban az időben hiányzott a kezdeményezés. Nem akadt vezető az üzemben, aki vállaljon egy ilyen gyorsan amortizálódó beruházást. Mindössze 50 000 forintot kaptam, hogy csináljam meg a kísérleti üzemet. "■Hozzálopkodtam* anyagot innen is, onnan is, — megcsináltam. És termeltem a kísérleti üzemben — jóval többet 50 000 forintnál. 1952 óta hulladékszerszámból öntünk új szerszámokat. Évi 10 tonna gyorsacélt véve, szerény számítással is megtakarítottunk 25—30 tonnát ... Ez is jó néhány millió... De ha három éve működne a nagyöntöde, már százezerszámra önthetnénk a darabokat! A fő dolog az, hogy a technika fejlesztéséről szóló minisztertanácsi határozat óta rohamos a fejlődés. Épül a nagyöntöde a megoldódott amortizációs hitellel. Ma már a MÁVAG, a Láng, a Lámpagyár és még néhány üzem alkalmazza a precíziós öntést. És egymás után hívnak meg a forgácsolószerszámot készítő gyárak, hogy tartsak előadást az öntés módjáról. Jövőre 50 000 darab Milyen lesz az új öntöde? Lényegében azonos rendszerű a kísérletivel, csak persze gépesített és alagút -kemencés. Tegyünk egy rövid számvetést. A kísérleti öntödében most 5000 munkadarabot öntenek. Az épülő új középüzem lesz, 1956-ban 50 000 darabot vesznek ki belőle. De ez csak átmenet a nagyhoz, a 200 000- hez. Átlag varrógépalkatrészben számítva — ez évi 1,5—2 millió. S az öntöde építése egy millióba kerül! De az 1957-re tervezett teljes felfutás évi 5—6 milliót jelent! M. Nagy Sándor már olthatatlan, kielégíthetetlen szerelmese marad a technikának egész életén át. Benne már tudatosodott, hogy a technikai siker hazafias cselekedet, s ez csillogóbbá, kedvesebbé teszi az eredményt, amit elért. Erről így vall: — Nehezen tudnám leírni, mit éreztem, amikor az általam öntött első munkadarabot kivettem a formából. És amikor az első 1000 kilogramm szerszámot leöntöttük , úgy éreztem: adtam a hazámnak valamit. Mindegyikünk életében akad egy-egy olyan esemény, ami sokat érő, mert legtitkosabb vágyunk beteljesülését hozza meg. Számomra az a legnagyszerűbb, hogy kutatómérnökké válhattam és munkám meghozta az első sikereket ... Igen, az a legnagyszerűbb, hogy M. Nagy Sándor abban a korban szerzett mérnöki diplomát, amelyben megvalósulnak a merészen szárnyaló gondolatok, amelyben nem munkáját áruló törpe többé az alkotni képes ember — lám, ha úgy adódik, üzem is épül a tehetségére. A legnagyszerűbb az, hogy egyre több M. Nagy Sándor áll a tennivalók küzdőterén, akibe a szabadság úgy önt újra meg újra erőt, mint Anteuszba az anyaföld. Bertalan Imre Kagarfenet A munkásosztály érdekeinek megvédéséről tárgyalt a Szakszervezeti Világszövetség elnökségének keddi ülése A Szakszervezeti Világszövetség elnökségének 28. ülésszaka kedden folytatta munkáját. Luigi Grassi, a Szakszervezeti Világszövetség titkára beszámolt az elnökségnek a Dolgozó Nők Világkongresszusa eddigi előkészületeiről. Tájékoztatta az elnökséget: az előkészítő bizottság legutóbbi ülése úgy határozott, hogy a kongresszust 1956. július 14—17 között tartja. Elmondta: az előkészítő bizottság valamennyi tagja egyetértett azzal, hogy a kongresszuson a dolgozók és a szakszervezetek által demokratikusan választott munkásnők vegyenek részt. Az előkészítő bizottság egyetértett a kongresszus napirendjével és hangsúlyozta, hogy annak nemcsak a bérek és munkakörülmények stb. kérdéseivel kell foglalkoznia, hanem a dolgozó nők szociális problémáival is. A vitában az elnökség számos tagja vett részt. A vita befejezése után jóváhagyták a jelentést. nemzetközi helyzet és a dolgozók és szakszervezeteik békéért, kenyérért és szabadságjogokért folytatott harca egységének fejlődéséről folyó vitát Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára nyitotta meg. Hangsúlyozta a genfi konferencia hatalmas jelentőségét. Hatása már a szakszervezeti mozgalomban is érezhető. A továbbiakban elmondotta: a kapitalista és gyarmati országokban a nagy monopóliumok egyre fokozzák a munkások kizsákmányolását. A munkások nehéz körülmények között harcolnak a monopóliumok támadásai ellen. Fokozottan kell harcolni — mondotta Saillant — a szakszervezeti jogok lábbal tiprása ellen is, amely az üzemeken belüli megkülönböztetés formáját öltötte. Egyes országokban a reakció erői, felismerve, hogy frontális támadással nem képesek megsemmisíteni a szakszervezeteket, a megkülönböztetés politikáját alkalmazzák. Így akarják megvonni a harcos szakszervezetektől a képviseleti jogot, azt, hogy azok a munkások megbízásából tárgyaljanak stb. Louis Saillant ezután a dolgozók bérkövetelési mozgalmával foglalkozott. A Szakszervezeti Világszövetség vizsgálatot kezdeményezett a fokozott kizsákmányolás leleplezésére. A vizsgálatnak le kell lepleznie a kapitalistáik azon mesterkedését, hogy a maximális profit utáni hajszát a "magasabb termelékenységért" folyó kampány mögé bújtassák. A főtitkár a továbbiakban elmondotta, hogy a megváltozott nemzetközi helyzetben megvan a lehetősége a nemzetközi szakszervezeti egység megteremtésének és a szakszervezetek közötti kapcsolatok megerősítésének és fejlesztésének. Ebben a vonatkozásban idézte Nagy-Britannia példáját, ahol a szakszervezeti egység kérdésében leadott szavazatok száma az 1949. évi alig egymillióval szemben 1854-ben 1 800 000, ez évben pedig csaknem három és félmillióra emelkedett. A fejlődés további ösztönzésére fejlesztenünk kell a szakszervezeti küldöttségek cseréjét nemcsak Nyugat és Kelet között, hanem a különböző kapitalista országok között is. A. Le Leap, a Francia Általános Munkásszövetség főtitkára, a Szakszervezeti Világszövetség alelnöke szólt elsőnek a vitához. Néhány hónap óta, különösen a CGT (Francia Általános Munkásszövetség) júniusi kogreszszusa óta — mondotta — Franciaországban erős bérkövetelési mozgalom fejlődött ki. E mozgalmat siker koronázta. A harc eredménye: 2 millió dolgozó küzdött ki jelentős béremelést. Ezek és az utóbbi hónapok ehhez hasonló más franciaországi akciói nem ösztönös megmozdulások voltak, hanem azokat a tömegek között végzett gondos munka készítette elő. A kongresszus világosan leszögezte, hogy a dolgozók és a tőkések érdekei alapvetően ellentétesek egymással, a dolgozóknak körülményeik megjavításáért állandó harcot kell folytatniuk a tőkések ellen, a béremelés kivívása lehetséges, ha az erőviszonyok a munkásosztály részére kedvezőek. Kétségtelen, hogy az elért eredmény növelte a munkásosztály bizalmát saját erejében. Elmondotta még: a francia kormány mindent elkövetett annak érdekében, hogy támogassa a munkaadókat és csapást mérjen a dolgozók növekvő mozgalmára. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a dolgozók előtt lelepleződjék az állam szerepe a kapitalizmusban. A dolgozók ma már mind világosabban látják, hogy a kapitalista állam ellenségük. Alain Le Leap végül felhívást intézett az algíri dolgozókkal való szolidaritásra. L. Solovjov, a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Tanácsának alelnöke, az SZVSZ alelnöke hangsúlyozta, hogy az új nemzetközi helyzetben új lehetőségek kínálkoznak a munkásosztály akcióegységére és haladására. Kifejtette, hogy számos olyan esemény következett be, amely lehetővé tette a genfi konferencia létrejöttét. Ez a konferencia ismét új lehetőségek útját nyitotta meg. Ugyancsak felhívta a figyelmet az Ázsiában és Afrikában folyó nemzeti függetlenségi mozgalmakra is. Ezután a dolgozóknak és szakszervezeteknek azzal a követelésével foglalkozott, amely a nemzetközi szakszervezeti egység, valamint az összes országok szakszervezetei közötti szorosabb kapcsolatok kiépítésére irányul. Rámutatott, hogy a nemzetközi szakszervezeti egység megteremtése terén elért eredmények az SZVSZ tevékenységének köszönhetők. A szovjet szakszervezetek a maguk részéről állandóan arra törekedtek, hogy erősítsék kapcsolataikat más országokkal. Ez év első kilenc hónapjában 106 szakszervezeti és munkásküldöttség látogatott el a Szovjetunióba, köztük tizenkettő Nagy-Britanniából, négy Indiából, valamint jelentős delegációk érkeztek Svédországból, Norvégiából és Japánból. L. Solovjov kijelentette, hogy teljesen egyetért az SZVSZ főtitkárának azon megjegyzésével, hogy a küldöttségek cseréjének a kapitalista országok közötti delegációcserére is ki kell terjednie. Végül hangsúlyozta, hogy az SZDSZ munkájának továbbra is a munkásosztály érdekeinek megvédéséért, a fokozódó kizsákmányolás ellen, a dolgozó nők jogainak védelméért, a szakszervezeti jogok védelméért, valamint a nemzeti függetlenségért és békéért küzdő népek támogatásáért folytatott akcióegységen kell alapulnia. Üzemeink jelentik az első tíz napról A Lenin Kohászati Művek dolgozói az új negyedév első harmadában máris szép sikereket értek el. A Béke-kohó olvasztárai 300 tonna nyersvassal haladták túl október 11-i esedékes tervüket. A nehézüzemek közül legjobban dolgoztak a durvahengerműben, ahol terven felül több mint 1100 tonna hengerelt acél készült ez idő alatt. Szép eredményekről számolhatnak be a Petőfi ifjúsági üzem vasöntői, valamint a Mereszjev ifjúsági üzem fiataljai: az előbbiek 105,6, az utóbbiak 127,5 százalékban teljesítették tíznapos előirányzatukat. A Borsodnádasdi Lemezgyárban minden üzemrész túlszárnyalta első tíznapi tervét. A hengerműben 110 tonna finomlemezt gyártottak terven felül, az elektroacélműben 106,7, a kikészítő üzemben 104,4 százalékos teljesítményt értek el. A Szombathelyi Fűtőház vasutasai különösen a túlsúlytovábbításban mutathatnak fel kiváló eredményeket. Az előirányzott 1500 tonna helyett az első dekádban naponta csaknem 3000 tonna túlsúlyt szállítottak el. Háromnegyed év jó munkája után az utolsó negyedévet is sikerrel kezdték a Mátrai Ásványbánya üzemei. Október első harmadában a bányavállalat dolgozói 40 000 forint értékű ásványt adtak terven felül népgazdaságunknak. Estebéd a Szakszervezeti Világszövetség elnöksége tiszteletére Hegedűs András, a Minisztertanács elnöke estebédet adott a Szakszervezeti Világszövetség Budapesten ülésező elnöksége tiszteletére. Az estebéden részt vettek: G. Di Vittorio, az SZVSZ elnöke, L. Saillant, az SZVSZ főtitkára, valamint L. A. Dange, A. Diallo, A. Le Leap, R. Luchesi, L. Pena, L. Solovjov, L. Toledano, F. Zupka, K. Helbig, V. Berezin, L. Grassi, H. Jourdain, Liu Csang-seng. Az estebében megjelentek a párt és a kormány vezetői: Apró Antal, Ács Lajos, Gerő Ernő, Hegedűs András, Hidas István, Kovács István, Mekis József, Piros László, Vég Béla, valamint Gáspár Sándor, a SZOT elnöke. Az estebéd szívélyes, baráti légkörben zajlott le. (MTI) _3 Hazaérkezett a Német Demokratikus Köztársaságban tért magyar kormánydelegáció Kedden délben hazaérkezett a Német Demokratikus Köztársaságból a magyar kormányküldöttség vezetője, Szalai Béla, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Központi Vezetőség titkára és Czottner Sándor szénbányászati miniszter, a kormánydelegáció tagja. A magyar kormánydelegáció részt vett a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának hatodik évfordulója alkalmából rendezett berlini ünnepségeken. A delegáció fogadtatására a repülőtéren megjelent Kárpáti József külügyminiszterhelyettes, valamint a Külügyminisztérium több vezető tisztviselője. Részt vett a fogadáson Sepp Schwab, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. (MTI) Kicserélték a magyar—belga és magyar—luxemburgi pénzügyi megállapodás okmányait 1955. február 1-én Budapesten megállapodás jött létre a Magyar Népköztársaság, a Belga Királyság, valamint Luxemburg Nagyhercegség között egyes pénzügyi kérdések rendezése tárgyában. E megállapodás megerősítő okmányainak kicserélése Brüsszelben megtörtént. A megerősítő okmányok kicserélésénél magyar részről Kovács László ideiglenes ügyvivő, belga részről Spaak külügyminiszter, Luxemburg részéről pedig Al Borschette volt jelen. (MTI) Tudományos ülésszak nyílt Varsóban az 1905-ös forradalom 50. évfordulója alkalmából Október 10-én tudományos ülésszak nyílt Varsóban az 1905-ös forradalom 50. évfordulójával kapcsolatban. Az ülésszakon az 1905—1907-ben lengyel földön lezajlott forradalmi eseményekkel foglalkoznak. Az ülésszak munkájában szovjet, csehszlovák, magyar, román, bolgár, albán és a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett tudósküldöttség is részt vesz. Az ülésszak megnyitásán jelen volt Boleslaw Bierut, a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának első titkára, A. Zawadzki, a Lengyel Népköztársaság államtanácsának elnöke és sok más kiemelkedő politikai személyiség. Az ülésszak négy napig tart. (MTI) * Új lépkedő ekszkavátor-óriás Cseremhovóból jelenti a TASZSZ. Cseremhovóban, a kelet-szibériai szénmedence központjában kipróbálták az új "ÉS—20—65*-típusú lépkedő ekszkavátort. Az ekszkavátor-óriás 1500 tonna súlyú. A kotró veder minden alkalommal körülbelül 20 köbméter földet emel fel.