Magyar Nemzet, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-22 / 70. szám
Csütörtök, 1956. március 25.. a Szovjet Film Ünnepe VÍZKERESZT, VAGY AMIT AKARTOK Shakespeare vígjátéka színes filmen Három és fél évszázada annak, hogy Shakespeare »Globe« színházaiban először adtaik a nagy szerző kilencedik s egyban utolsó vígjátékét, s Angliában ez időtől fogva máig is a legnépszerűbb Shakespeare-vígjáték a Vízkereszt. Másfél évszázadnál is több idő telt el a bemutató után, amíg ez a játék magyarul megszólalhatott. (Lévay József fordításában 1879-ben adta elő a Nemzeti Színház.) Közönségünk nagy örömére most filmen láthatjuk ezt a nevezetes vígjátékot: magyarul beszélő szovjet filmen. A szovjet filmművészet a Vízkereszttel először kísérli meg, hogy Shakespeare lángelméjének egy alkotását megszólaltassa. Nagy művészi bátorság kell ehhez. Sehol a világon nincs olyan törekvés, hogy Shakespeare-t a »Globe« hagyományai szerint adják elő, jelzett díszletek között, kezdetleges színpadom. S az évszázadok óta egyre növekvő színpadi technika valóban engedelmes szolgája lett a nagy drámaírónak. A filmnek a színpadénál szélesebbek a technikai lehetőségei. Shakespeare betölti a szélesebb lehetőségeket is. De kétségtelen, hogy ami a ragyogó szöveg bőségét illeti, Shakespeare kiárad a filmből. Igazi film nem tűri meg a párbeszéd nagy bőségét, sokaságát Szabálynak tekinthető tehát, hogy amikor tágabb lehetőségeket tár a film sok drámai elem kibontására, ugyanakkor szűkíteni kell a párbeszédet. Rövidített, dialógusokkal lehet csak Shakespearer filmet készíteni és fő kérdés, hogy a film számos egyéb közlásmódja, ami a hangon kívül rendelkezésre áll, hogyan s miként kerekíti shakespeare-i egésszé a művet. A szovjet kritikusok közül többen szigorúan bírálták ezt a filmet. L. Pogozseva megállapítja, hogy. .a. vígjáték, veszített értékeiből a filmen. A jellemek hitelességét csökkentik — szerinte —, hogy a szikrázó dialógusok és élénk szócsaták kurtábbak. Eredeti megoldás helyett ez a film: rövidített változat. Bauman abban összegezi a véleményét, hogy az eredeti mű tartalmi és formai értelemben is kiválóbb a színpadon. Szerinte szegényesebbek a konfliktusok a filmen, simább, tréfásabb élet tükre a film, mint a színdarab, amelynek óriási érdeme, hogy a tragikum és a mulatságosság éles ellentéteit foglalja magába. E szigorú szovjet bírálatokkal szemben mi visszakanyarodunk eredeti álláspontunkhoz. Mai szemmel tekintve , a »Globe« színház előadása, amelyet maga Shakespeare rendezett, kifejező erejét, lehetőségeit tekintve sem lehetett tökéletesen méltó a nagy drámaíró halhatatlan alkotásához. Másrészt, művelt országok számos színháza rövidíti meg Shakespeare darabjait. S ha mindezt figyelembe vesszük, akkor jogos a film kísérlete, hogy a maga nyelvén tolmácsolja Shakespeare-t. Ugyanakkor bizonyára túlzott az olyan kívánság, hogy Jan Frid, bármilyen komoly művész, avatott filmíró, elsőrendű ízlésű filmrendező, ha már a szöveg kurtítására kényszerül, más eszközökkel maradéktalanul pótolja a veszteséget. Nem kis kívánság, túlzott óhaj, hogy filmszerűségben érje el J. Frid azt a magaslatot, amit Shakespeare az ő párbeszédeiben. »A máj, az agy, s a szív«, amely a Shakespeare korabeli élettan szerint székhelye az értelemnek s az érzéseknek, semmi rosszat nem súg a nézőnek, amikor ezt a filmet nézi. Elejétől végig igaz gyönyörűség, nagy öröm forrása ez a nemes bőkezűséggel, életkedvvel, árnyalatosan finom művészettel megalkotott film. A néző, még a nagyon beavatott néző is, sőt az olvasó, akinek drága az eredeti színpadi mű minden porcikája, elismerheti, hogy a film — a színdarab hosszához viszonyítva felényi időben — a maga módján, pompásan sűríti össze a játékot. A szöveg kurtább ugyan, de a látvány, igézőbb, mint a színpadon. Az elmaradt töredékek helyébe lép a jellemeket gazdagon, kifejező mimika. A jelenetek hatásfokát, a drámai összeütközések erejét, a mulatságos helyzetek élességét növeli a film a maga bővebb, tágabb és mélyebb lehetőségeivel. A játék a legjobb értelemben shakespeare-i. A színhelyek, a díszletek, a kosztümök művészi nagyvonalúsága méltó az olasz reneszánszhoz, amelynek bátor őszinteségét és felszabadító vidámságát, határtalan életkedvét oly nagy bőséggel árasztja ez a film. Kevés színielőadás volt eddig, ahol a siker legértékesebb záloga olyan pompás és feledhetetlen, minden ízében művészien formált és oly határtalanul kfifejezőalakítás akadt volna, mint G. Vicin Keszeg lovagja. Elképzelhető-e, hogy egy ilyen figura, akinek minden porcikája, arcvonásainak legkisebb rezdülése a legmélyebb, a legjellemzőbb, a legemberibb és egyben a legmulatságosabb komikum, s akinek öltözete is már jellemző műremek — ne veszítene értékéből a színpadon, amely a nagy távolság miatt árnyalatokat átlagosít? Kétségtelen, hogy ha ehhez az alakításhoz mérjük a többit, kialakul egy művészi rangsor, melyben jellemző erő tekintetében nyomon követik egymást Klara Lucsko (Viola és Sebastian szerepében), Mihail Jansin (mint Böffen Tóbiás), Vaszilij Merkurjev (mint Malvolko) és a szép Alla Laricmova (Olivia grófnő szerepében). »Shakespeare művészete egyesíti a népeket« mondotta a minap G. M. Malenkov a Hampton Court-i palotában, amelynek bankett-termében valaha Shakespeare színtársulata vendégszerepelt. Erre a kijelentésre kell gondolnunk, amikor látjuk, hogy Shakespeare-nek ez a bájos remeke, amelynek forrásául korabeli olasz vígjátékok és novellák szolgáltak, miképpen tud még növekedni most már azáltal is, hogy e filmen immár nem ezrenként hódíthatja a nézőket, hanem milliószámra és hála a műfordítóknak meg a szinkronnak, e milliókat is a saját anyanyelvükön szólíthatja meg. A nagy drámaíró határtalan életkedvének egész tömérdekségét a nézőre zúdítja ezzel a művével. Van ebben minden. Boldogtalan és boldog szerelem. Pajkos rászedés. Leleplező fondorlat. Komikus epedés, pöffeszkedő gőg és hiúság. Szolgai törleszkedés, bűnhődés és jutalom.*A máj, az agy, s a szive komoly játékai. Rejtőző szerelem, csatára kényszerülő nyúlszívek, összeroppant hiúság kavarják fel itt legjobban a mulatság forrásait. Vajon a rövidebbre szabott dikció sokat csökkenti-e a jellemek gazdag árnyalatait? Sokrétűségüket, árnyalataikat gyakran kiteljesíti a kép a maga pompás eszközeivel. Ha hiszünk abban, hogy nagy mesterek találó arcképei "a megszólalásig" kifejezik az ábrázolt személyek jellemét — nemvonhatjuk kétségbe, amit szemünkkel látunk ezen a filmen. Az együttes tökéletesen összhangzó nemes művészettel érleli ki az egész mű hatását. S abban, hogy ez sikerül, nagy súllyal esik a latba, hogy az együttes minden tagja kivétel nélkül nagy művészhez illő módon tudja felhasználni a közelítő képek jellemző erejét. Frid munkáját, rendezését, művelt ízlését, erejét dicséri minden mozzanat, beállítások, képvételek sorozatai, a külső és belső felvételek egyaránt, az ízléssel mért pompa, az élményszerű kosztümök, a jelenetek kitűnő ritmusa és hangsúlya. Az egész mű hamisítatlan shakespeare-i légkörének feszültségei és fuvalmai a rendező munkáján kívül A. Zsivotov szellemes és kifejező zenéjét is dicsérik. Méltó hang-súllyal kell megemlékezni a képekről, a gyönyörű, de mértéktartó színekről, melyek versenyre kelhetnek a nagy olasz piktorok gazdag képzeletével. Jevgenyij Sapiro felvételei elsőrendű kompozíciók és nem dobálózás a nagy szóval, ha köztük nem egyet mesterműnek ítélünk a maga nemében. A magyar hang szerencsés és méltó művészettel lép az eredeti helyébe. Radnóti Miklós és Rónay György pompás fordítása zavartalanul illeszkedik a képhez. A szövegmondás elsőrendű és a néző a kurtább párbeszédekből minden hangot megért, ami színházról — sajnos — ritkán állítható. Mindent egybevetve, nehéz volna kétségbevonni, hogy Shakespeare nagyszerű, új győzelmet aratott a szovjet filmen. Újvári Imre SZOVJET FILM ÜNNEPE MÁRCIUS 15—28 Az élet tanulsága Bemutatja: Vörösmarty dm prol., Művész du. prol., Fény du., Rákosi Mátyás Kultúrház. BEFEJEZETLEN ELBESZÉLÉS Bemutatja: Uránia prol., Toldi prol., Ugocsa, Felszabadulás, Táncsics, Tátra. Az emirátus bukása Bemutatja: Vörös Csillag prol., Szikra de. prol., Munkás, Alkotmány, Brigád, József Attila (Rákospalota). Vízkereszt.Vagy amit akartok Bemutatja: Puskin de. prol., Duna prol., Zuglói, Fény de. Attila (Budafok). A balkeasszisme Bemutatja: Corvin prol., Művész de. prol., Kossuth prol., Dózsa, Szabadság de., Hunyadi. Az aranyonfilop Bemutatja: Bástya prol., Vörösmarty de. prol. Maga Nemzet fiai mind, aki kö£ta“ Új sorozat a versmondás népszerűsítésére Új sorozat indul a versmondás népszerűsítésére é s a Filharmónia fővárosi szervezői tíz nap alatt csaknem ötszáz bérletet adnak el, ennek hatvan-hatvanöt százalékát üzemi dolgozóknak! Az opera- és hangverseny-bérlettől eltekintve, minden egyéb bérletezés iránt gyakran bizalmatlan közönség hatalmas érdeklődéssel fordul e fiatal művészeti ág felé. Ugyan mi az a vonzóerő, mely vasárnap délelőttökön százakat köt le egy színházteremben, hogy verseket hallgassanak? A vonzóerő nem valami különös rendezői fogásban rejlik, ott születik az meg előadóművészek és közönségük kapcsolatában, amikor itt hangzik egy-egy halhatatlan költemény címe és annak nyomán a nézőtéren ülőkből kiszakadó sóhaj, az élménynek alig hallható s előlegezett kifejezése. Érthető is: nem lehet megindultság nélkül hallgatni József Attila kései siratóját Bánki Zsuzsa előadásában, megrendít Pécsi Sándor, ahogy Móra-verset szaval, lelkesülünk, amikor Gobbi Hildát hallgatjuk, s az élet mélysége tárul fel előttünk Horváth Ferenc hangja hallatán, midőn Karinthy Frigyes kikérdezettjét tolmácsolja, A Filharmónia szervezésében »Előre hát mind, aki költőd címmel hirdetett új matiné-sorozat érdeme, hogy kiszélesítette előadóművészeink csoportját. Most még jobban kiviláglik: nemcsak négy-öt lelkes és igazán tehetséges versmondónk van. Olyan színművészek csatlakoztak hozzájuk, akik ritkábban szerepeltek verssel a nyilvánosság előtt. Olyanok, mint Bulla Elma, Darvas Iván, Greguss Zoltán, Szabó Sándor. Mindamellett még e sorozat is inkább csak próbálkozásnak tekinthető. A közönség érdeklődésének erejét tapogatja meglehetősen tág témaválasztással: a három előadás a magyar, a szovjet és a világirodalom költészetéből (és prózájából is) mutat be részleteket. Az érdeklődés ereje immár nem kétséges és ez feljogosítja a sorozat szervezőit, hogy további műsorokat is tervezzenek. Úgy hisszük, szívesen hallgatnák sokan az egy-egy nagyobb költői egyéniség költészetét átfogó előadást, vagy egy nemzet, egy korszak költői termését bemutató műsort is. Örömmel látnánk egy teljes ballada-estet — olyan hivatott művészekkel, mint Török Erzsébet és Jancsó Adrienné —, hol a különböző balladák történeti alakulásáról, népi kölcsönhatásáról és jellegzetes esztétikai vonásairól is eshetnék röviden szó. Az illetékeseknek mindenesetre érdemes felfigyelniük a Filharmónia új sorozatának közönségsikerére: vers- és dalkultúránk állandóbb jellegű gondoskodást kíván. M. A. Megjelent a magyar munkásmozgalom története válogatott dokumentumainak 5. kötete. A csaknem 700 oldalas kötet — amelyet a Párttörténeti Intézet szerkesztett és a Szikra Könyvkiadó adott ki — bemutatja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom magyarországi hatását, a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulását és harcát a proletárforradalom győzelméért. SZIGET A DUNÁN Írta: Csányi László Végeredményben már az első napokban reménytelennek látszott a sziget védelme. A vízállás óráról órára emelkedett s az utolsó nap délutánján szabad szemmel is látni lehetett a víztömeg növekedését. Valahol Ordas körül jégtorlaszok keletkeztek, a víz nem tudott tovább folyni. Hideg szél fújt s estefelé megeredt az eső. A szigeten harminc ember dolgozott, újabb erősítést hiába kértek. De egyikük sem kérdezte, hogy érdemes-e? Valami láz lobogott bennük, a munka és a felelősség önkívülete, melyet a jeges szél, az eső és a növekvő vízár semtudott csillapítani. Szemük előtt minden összefolyt, az ónszínű ég s a tajtékos víz és saját életük értelmét is csak ez az emberfeletti munka jelentette már, a vad és könyörtelen harc minden lapát földért. Az árvízvédelmi munkák vezetője ezekben az órákban olyan jelentést kapott, hogy a paksi Dunaszakasz vízmagassága jóval meghaladja az eddig mért legnagyobb szintet is. S egyenes, felfelé futó vonalat rajzolt a grafikonján. Megigazította szemüvege nyergét s arra gondolt, hogy a sziget védelmét fel kell adni. De néhány perc múlva újabb jelentés érkezett: a sziget északi részén a jeges árvíz áttörte a gátat. Később egyikük sem tudott visszaemlékezni, hogy ki vette észre először, csak a hangra emlékeztek, a sokáig lebegő sikoltására, mely szinte különvált a szótól: — Jön a víz! — kiáltotta valaki, de mintha csak az szállt volna a levegőben s betöltötte az egyre mélyebb homályba süllyedő tájat. Mindennek vége volt s ebben a percben gondoltak először saját magukra. S most, amikor már az életük is veszélyben forgott, majdnem csodálkoztak, mert ez a kétely és aggodalom üzenet is volt egyben, amely a külső világból hozott hirt, ahol nincs áradás és jeges szél veszély és félelem. Csak most értették meg, hogy a vízen túl fényes ablakok világítanak a havas tájban s a kéményekből a vacsora ígéretével száll a vidám füst. A szigetet percek alatt ellepte a víz. Az egyetlen dombra menekültek, cuppogó sárban, de az áradás nyomukban volt, makacsul és könyörtelenül. Valahol egy gazdátlan csónak úszott a vízen, jég és hulladék között. S a szél hideg esőt vágott az arcukba. A parton azonnal észrevették, hogy a szigeten mi történt. A sűrű homályban reflektorok villantak, valahol egy gépkocsi szirénája szólt. — Reménytelen — mondta valaki a parti gáton s egyszerre több hang is felejt: — Nem reménytelen! Semmi sem reménytelen! — S gyorsan csónakokat eresztettek a vízre, egyre többet, amelyek apró pontokként lebegtek az áradatban. S egyszerre többen is a rögtönzött konyha felé szaladtak. A harminc ember mintha most ocsúdott volna, már biztos talajt éreztek a lábuk alatt, de az élet még nagyon távolinak tűnt. Végre egy idősebb ember szólalt meg, valószínűleg madocsai volt. — Jók ezek a gátak — mondta s dobbantott a lábával, mintha így akart volna meggyőződni a gátak szilárdságáról, majd néhány lépést előre ment. — Jó gátak — ismételte és hozzátette: — Ezt nem töri át a jég. Valaki nevetni kezdett. — Jól megcsináltuk, biztos, hogy nem jön át rajta a víz. Ismét az öreg beszélt, harag és indulat nélkül: — Mi is jól megcsináltuk, mégis betört a víz. Három napig dolgoztunk, majdnem megszakítás nélkül. Érdemes volt? Sokáig hallgattak. — Érdemes volt — mondta végre valaki. — De hiába volt minden — mondta az öreg és nem mozdult. Valaki az öreghez fordult. — Mégis csak ti vagytok a hősök! A halál torkából jöttetek. A szigetet százszor elöntheti a víz, ti megtettétek a dolgotokat. — És mosolyogva a kezét nyújtotta. Nagy kannákban hozták a forró teát. S a harminc csonttá fagyott ember lassan, elgondolkozva emelte szájához a poharat. A homályban még látni lehetett a sziget fáinak koronáit, amint meghajoltak a viharos szélben. Szovjet vendégművészek elutazása A. M. Gyuzsev, a Szovjetunió Kulturális Ügyek Minisztériumának osztályvezetője, a magyar—szovjet barátság hónapjára hazánkba érkezett művészeti küldöttség vezetője, Kirill Kondrasin Sztálin-díjas, az OSZSZSZK érdemes művésze, a Szovjetunió Állami Akadémiai Nagy Színházának karmestere és Alekszandr Ognyivcev, a Szovjetunió Állami Akadémiai Nagy Színházának Sztálin-díjas szólóénekese szerdán délben elutazott Budapestről. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kende István, a Magyar—Szovjet Társaság főtitkára, Kállai Gyula népművelési miniszterhelyettes, Kerek Gábor, a Kultúrkapcsolatok Intézetének főtitkára, Kakuk Józsefné, az MSZT titkára, Fasang Árpád, a Népművelési Minisztérium zene- és táncművészeti főosztályának vezetője, Tóth Aladár Kossuth-díjas, az Állami Operaház igazgatója, Gáspár Margit Kossuth-díjas, a Fővárosi Operettszínház igazgatója, Somogyi László Kossuth-díjas kiváló művész. Jelen volt a búcsúztatásnál B. V. Gorbacsov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének másodtitkára. OROSZ JÚLIA KOSSUTH-DÍJA Még kiskorú volt, de máris felnőtt művész. Blonde-t énekelte Mozart Szöktetés a szerályból című operájában. Nagy tapasztalattal rendelkező énekesnők tudását próbáló feladatot kapott, s megoldotta dicséretesen. Tizennyolc éves volt akkor. Operaházi szerződését — kiskorú lévén — a szülei írták alá. Ott van a szerződés most is, a közelmúlt magyar zenetörténetének sok más érdekes okmányával együtt az Operaház irattárában. Azóta sok-sok nagy szerep, siker, dicsőség — magának és hazájának szerezte, hiszen legutóbb is nemcsak őt, hanem a magyar énekművészetet ünnepelték Lengyelországban, ahol a lengyel Erkel Ferenc, Moniuszko Halka című operájának címszerepét énekelte. A szülők, az első szerződés aláírói persze boldogok. Annál is boldogabbak, hiszen nem távolról, nyugalmas visszavonultságból szemlélgetik leányuk magasba ívelő pályafutását, hanem közelről,a szakmai berkeiből. Orosz Júlia édesapja a magyar zenei életben nem kevesebb, mint negyvenkét esztendeje egyike azoknak az embereknek, akiket mindenki ismer és mindenki szeret. Orosz Júlia édesapja, Orosz bácsi. Ez a két szó így egymás mellett ezer és ezer képzelet recehártyájára pillanat alatt odavarázsol egy kedves, magas, kissé hajlott tartású, rövidre nyírott őszhajú, mosolygósszemű, halkbeszédű embert, aki még az idősebb zeneművészek emlékezetének távoli határain túl is ott ült már a Zeneakadémia portáján. Mindenki kérdezett tőle valamit, s ő mindenkinek felelt. Mindenki kért tőle valamit, s ő mindenkinek mindent elintézett. Ritka az ilyen jóságos szelíd szívű ember, mint Orosz bácsi. Nemcsak a nagy művek. — Hányan vannak a szigeten? — Harmincan. Bölcskeiek, madocsaiak vegyesen. Harmadik napja dolgoztak. Kiáltás hallatszott, az egyik csónakot derékba kapta egy jégtömb és sodorta lefelé. Kétszáz méterre sem lehettek a szigettől, de az a távolság most rettenetesen nagynak tűnt; talán az óceán sem lehet nagyobb. Senki nem tudta, mennyi idő múlhatott el így. Minden perc megnyúlt s szinte a végtelent jelentette. A parton állók lélegzetviszszafojtva figyelték ezt a néma küzdelmet, amelyben hatvan ember kockáztatta az életét harmincért. A csónakok lassan haladtak a tajtékos vizen. A sötétbenmost már minden eggyévált, csak az emberek körvonalát lehetett látni. De mikor az első csónak elérte a szigetet, a parton állók kiáltozni kezdtek. — Sikerült! — és felszabadultan sóhajtottak. A szigetet már teljesen ellepte a víz, s a harminc ember a fák ágai között kuporgott. De az első csónakok már ott voltak, csak kettőnek kellett visszafordulnia. Teljesen besötétedett. * Amikor az utolsó csónak is kikötött s a gátra lépett a harmincadik ember is, a parton állók éljenezni kezdtek. De a harminc ember sáros volt és kimerült, mintha az alvilágból érkeztek volna. Álltak a süvítő szélben, a ruha szinte testükre fagyott. — Teát hozzatok! — kiáltotta valaki. — Forró teát! — nemcsak a messze visszhangzó művészpályák állnak ellen az idő ostromának. Van úgy, hogy egy-egy szerény, kicsiny munkakörben is születik maradandó alkotás. Megmarad a sok apró, emberséges cselekedetből rakott életmű épülete,hiszen százan, ezren emlékeznek rá: -Orosz bácsi elintézte" ... S közben felnevelte a lányát, s taníttatta, minden áldozatot meghoztak érte, a feleségével. A még szinte süldőlány-korban felfedezett Julikából az ország egyik vezető énekesnője lett, a Faust Margarétája, Mozart- és Verdi-operák főszereplője, kiváló Traviata — néhány éve érdemes művész, s most: Kossuth-díjas. Már elemi iskolai tankönyvei, irkái fölött is zene szólt: lehallatszott a Főiskola termeiből az Orosz bácsiék lakásába. — Hogyne örülnék a Kossuth-díjnak — mondja Orosz bácsi —, hiszen mi az egész életünket arra tettük fel, hogy a lányunkból kiváló művész legyen, így lett, de még több is történt. Nemcsak művészi tudást halmozott fel pályáján a kiváló énekesnő, de magával hozta a szülei zeneakadémiai otthonából a kedvességet, az emberséget is. — Egy ilyen kitüntetés nagyon csábít arra — mondja , Gusosz Júlia —, hogy elégültség s pihenés kövesse ababérkoszorút" ... Visszapillant az ember a kezdetig, újra érzi a sikerek örömét. Sőt, még a küzdelmek, a nehéz percek emléke is mintha megszépülne. Csakhogy: a múlthoz szorosan odatartozik a jelen, a jövő is! S ha erre gondolok, nyomban elszáll az elégültség: sok újat, még jobbat szeretnék adni, szeretnék mindig új és új oldalról bemutatkozni a közönségnek. A közönség örömmel várja valamennyi új bemutatkozását. Cs. P. 5