Magyar Nemzet, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-07 / 57. szám

NAPI KRÓNIKA ■amaoiminniminiiiitmmninimmmiMiimiuuuiuiiummmiimiiiiimiuiuiuuuuiiuiiuitiui Csizma az asztalon Az ember mindent meg­szokik, azt is, hogy bicik­liért az Ápiszhoz menjen, fogkrémért pedig a mesébe­­illő nevű Főkuci­hoz — ez azonban mégis meglepett Már tudniillik ott azok a »Csipkeszörp« feliratú üve­gek az Illatszerbolt polcán, — Vajh­..­.? — kérdi az ember ilyenkor. S ez nem is annyira arra vonatkozik, hogy vajon ki fog a Nagy­körúton, Közértek, Cseme­gék és Italboltok tömkelegé­ben épp a drogériába bemen­ni, hogy csipkeszörp szük­ségleteit kielégítse — mint inkább arra, hogy vajh, mi lesz még ebből?! Ha például holnap már barackpálinkát is árusítanak és a drogéria pultját (néhány ezer forintos jelentéktelen beruházással) söntéssé alakítják át, hadd hajthassa fel mellette ké­nyelmesen minden fogkefe­vásárló a maga féldecijét. És mi lesz, ha holnapután a példán fölbuzdulva krumplit mérnek az ékszerüzletben, hócsizmát árulnak a Tejért­ben, ásványvíz helyett pedig kölnivízzel adják a fröccsöt az italboltokban. Addig is azonban nem ár­tana kitenni valami ilyes­fajta feliratot néhány körúti üzletben (és némely keres­kedelmi vállalat központjá­ban). »Előre a korszerű, vi­lágvárosi szatócskereskede­­lemért!* ___ (t. r.) — A sztálinvárosi kokszoló­­mű százméteres kéményét, amelyet fekete-fehér kockás festése miatt »sakkos« ké­ménynek ismernek, kedden szárításra gyújtották be. Ezt követi majd a három­­füst­­csatorna, s később a kemence­­blokk szárítása, illetve felfű­­tése. — üvegházi spárgát, hóna­pos retket, salátát szállítanak a kísérleti gazdaságok és f föld­­művesszövetkezetek a főváros­ba. A primőrárut a csemege­­boltok hozzák forgalomba. —• Új gyártmányokkal segí­ti a mezőgazdaságot a Zuglói Gépgyár. Már elkészítették a 28 és 45 literes tejszeparátor mintapéldányait és most dol­goznak a 75 literes tejszepa­rátor kialakításán.­­— Tízezer tonna meszet ter­mel ebben az évben a Borsod megyei kislakás-építkezéshez az új szalonnal mészégető. — Négymillió forintos költ­séggel a balatonboglári állami gazdaságban felépült az ország egyik legkorszerűbb szőlőhaj­tató üzeme. Eddig több mint egymillió szőlővesszőt oltot­tak be, nagy részüket a Tokaj hegyaljai telepítésekhez hasz­nálják. A vietnami ideiglenes ügyvivő bemutatkozó látogatása a külügyminiszternél Hoang Van Lai, a Vietnami Demokratikus Köztársaság ideiglenes ügyvivője március 6-án, kedden bemutatkozó lá­togatást tett Boldoczki János külügyminiszternél. (MTI)­­ Bemutatótermet rendez­nek be a KERAVILL Lenin körúti csillár-szaküzletében, hogy tájékoztassák a vásárló­kat: hogyan lehet ízlésesen el­helyezni és a leggazdaságosab­ban használni a fénycsöveket, csillárokat, díszlámpákat és falilámpákat a lakásokban.­­ A Német Demokratikus Köztársaságból kapott gépek­kel a szegedi sertésvágóhídon naponta kétszázzal több ser­tést kopasztanak, mint azelőtt. Nyolc üzemrészben modern mérő­automatákat szerelnek fel. A dolgozók egészségét gőz­elszívókkal óvják, az ajtókon beáramló hideg levegőt pedig hősugárral melegítik.­­ A zalai gazdák egyesült erővel védekeznek a belvizek ellen. Zalatárnokon, Csörnye­­földön, Tornyiszentmiklóson, Újudvaron a termelőszövetke­zeti tagok és egyénileg dol­gozó parasztok közösen védik vetéseiket a víztől.­­— A Kiskunság állami gazdaságaiban befejeződött a gépek tavaszi szemléje. A bi­zottság mindenütt megállapí­totta, hogy a gazdaságokban becsülettel készültek fel a nagy mezőgazdasági munkára. Változékony idő Budapesten kedden 12 órakor a hő­mérséklet plusz 1 fok. 21 órakor plusz 3 fok, a tengerszintre átszá­mított légnyomás 766 milliméter, gyengén süllyedő irányzatú. Várható időjárás szerda estig. Sokfelé havazás, havaseső, eső. Előbb mérsékelt délnyugati, később élénkebb északnyugat szél. Éjszaka Gyenge fagyok. A nappali hőmér­­séklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hő­­m­érséklet szerdán plusz 3—plusz 6 fok között. A Duna vízállása kedden reggel Budapestnél 692 centiméter. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet szerdán 0,plusz 4 m­i ..törött. Kinevezés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa — a külügyminiszter előterjesztésére — Zágor György rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, a Magyar Népköztársaság kairói követét — e megbízatásának érintetlenül hagyásával — megbízta a Szudáni Köztársa­ság területére kiterjedő hatás­körrel, követi minőségben a Magyar Népköztársaság kép­viseletével. — Háromezer holdnál több savanyútalajt javítanak meg Zala megyében az idén mész­­iszappal. A termelőszövetkeze­tek és az egyéni gazdák ezer holdra még a tavaszi munkák megindulása előtt kihordják a talajjavító szert. — Nemzetközi kiállításokon mutatják be a legszebb ma­gyar bélyegeket az idén. Má­jusban a zágrábi nemzetközi bélyegkiállításom, júliusban a helsinki kiállításon vesz részt a posta. — Hetvenezer kiló éticsigát exportálunk Svájcba és Fran­ciaországba, ahol igen kedvelt étel. Az éticsigák gyűjtése rö­videsen megindul. — Jelmezes úttörőbált ren­dez csaknem 1000 részvevővel az Úttörő Mozgalom tízéves fennállásának alkalmából az Úttörő Áruház. A bálra a bu­dapesti iskolák legjobb tanu­lóit hívják meg.­­ Alumíniumötvözetek nagy­üzemi gyártását kezdi el az idén a Székesfehérvári Köny­­nyűfémmű. Az alumínium fel­használási területe újra jelen­tősen kiszélesedik —­ vasat, acélt és fát pótol. — Nyolcszáz ezüstkalászos tanfolyamon 17 000 hallgató vizsgázik március 15—27-e kö­zött. Közülük­ 9000 már máso­dik éve hallgatója a tanfo­lyaminak, ezek a sikeres vizsga után­­ezüstkalászos mező­gazda* címet, jelvényt és bi­zonyítványt kapnak.­­ Műanyagdobozokba és alumíniumtubusokba csoma­golt konzerveket hoz forgalom­ba az idén a Budapesti Kon­zervgyár. Igen ízléses mű­anyag­ pohárba csomagolják a mustárt és dzsemet is. A játékboltok felkészül­tek a tavaszi forgalomra. Száz­ezer különböző nagyságú gumilabda, 30 000 PVC labda, sok propeller és játékcsónak, 200 000 homoklapát és homok­veder, valamint sok másféle homokjáték vár vásárlóra. Színházak műsora Operaház; Falstaff; B. Z. (7) — Erkel Színház; Hovanscsina (7) — Nemzeti Színház: A Noszty fiú esete Tóth Marival (7) — Katona József Színház; Bernard;; háza; Hevesi-bér­let 7. (7) — Madách Színház: A Kreml toronyórája; M. K. VHI; (7) — Madách Színház Kamaraszínháza; Vannak még kísértetek (7) — Ma­gyar Néphadsereg Színháza: A Je­lentéktelen ember (7) — József At­tila Színház: Vándormadarak (7) — A József Attila Színház vendégjáté­ka: a Kossuth Akadémia Színházter­mében (VII., Üllői út 80.). Panny első színdarabja (7) — Fővárosi Operettszínház: Csordáski:­Alyne (7) — Blaha Lujza Színház: Balkezes bajnok (7) — Déryné Színház (VI., Nagymező u. 11.): A szerelem ko­médiája (7) — Petőfi Színház: Há­rom szegény szabólegény (7) — Jó­kai Színház: Törvényen kívül (7) — Adami Bábszínház: Andersen: Babvirág, A bűvös tűzszerszám (3), Pesti mesék (fél 8) — Vidám Szín­pad: Csak egy evőkanállal (7) — Kis Színpad: Bu­kfenc (fél 8) — Zeneakadémia: A Magyar Állami Hangversenyzenekart Kirill Kondra­­sín vezényli (8) — Bartók-terem: Négerek muzsikálnak: Mikrobarázdás hanglemezelőadás (fél 6 és 8) — Kamara Varieté: özönvicc előtt (6 és fél 9) — Budapest Varieté: Fele­­s tréfa (8) — Fővárosi Nagy Cir­kusz: Circus Busch: Nagy vízi pa­rádé (3 és fél 8). — Halálozás. Dr. Kun Elemér volt MÁV főtanácsos, elismert vasúti szaktekintély, 68 éves korában el­­hunyt. (X) — Dr. Palota Viktor ny. bánya­kórházi főorvos március 4-én el­hunyt. Temetése március hó 7-én, szerdán du. 3 órakor lesz, a farkas­réti temető halottasházából. (X) — Frisch Béla villanyszerelő mes­ter elhunyt. Temetése a rákoskeresz­túri temetőben f. hó 8-án délelőtt 10 órakor lesz. (X) — Dr. Liszkay József orvos, Bp., Jövőház u. 24. szám alatti lakos e hó 2-án tragikus körülmények között meghalt. Temetése e hó 8-án '13 órakor lesz, a farkasréti temető ha­lottasházából, a református egyház szertartása­ szerint. (X) A jeges ár nyomában Megindult a jégzajlás a Budapest alatti dunaszakaszon is A Duna jogviszonyaiban az elmúlt 24 óra alatt jelentős változások következtek be. A Felső-Dunán korábbam ki­alakult rajkai, cikolaszigeti és kisbodaki torlaszok a bombá­zások és a felduzzasztott víz­­szintek nyomása következtében felmorzsolódtak. A Felső-Dunán a duzzasztott vízszint a jég el­vonulásával gyorsan apadt, de a Duna ausztriai szakaszáról ideérkező árhullám hatására kisebb emelkedés még ezen a szakaszon is várható. Bécsben a tetőzést kedden éjjelre vár­ták. A főváros feletti dunaszaka­­szon erős jégzajlás in­dult meg. A jégzajlás felső határa a kedd délelőtti óráikban Szentendre­­sziget déli csúcsánál volt. E fe­lett a Duna nagyrészt jégmen­tes. A Budapest alatti szakaszon, Lórév-Makádnál kialakult és Ercsiig nyúló jégtorlasz hatá­sára bekövetkezett rohamos vízszintemelkedés szükségessé tette, hogy a mintegy 30 kilo­méter hosszú torlódásos sza­kasz megbontását a légierők bevetésével megkezdjék. Dél­után 1 órától kezdve a légierő Rácalmás térségében ismétel­ten bombázta a torlaszt, hogy a meder közepén, utat nyisson a jég levonulásának. A beér­kezett jelentések szerint a bombázás hatására a jég fel­szakadozott, majd megindult. A torlasz megindulása után a vízállás Ercsinél 98 cm-t, Bu­dapestnél pedig 18 cm-t apadt. Helyszíni jelentés a Duna déli szakaszáról A Magyar Nemzet kiküldött munkatársának telefonjelen­tése. A Duna felső szakaszán hét­főn mindenütt megkezdődött a zajlás, Budapestről délre azonban még tovább tartotta magát a jég s ez egyes helye­ken rohamos vízszintemelke­­dést idézett elő. Az árvízvé­delmi szervek, a honvédség és a lakosság közös erőfeszítéssel sikeresen vette fel a harcot a jeges áradattal és a legkritiku­sabb helyeken is meg tudta akadályozni a nagyobb kár­tételt. Budapesttől délre, Ba­jáig minden község talpon van, őrzik a töltéseket, állan­dó telefonösszeköttetést tarta­nak fenn a vízügyi szervekkel, mert szinte félóránként válto­zik a helyzet. Katonai teher­autók és sóderral megrakott gépkocsik vonulnak az utakon dél felé. Ásós, kapás emberek állnak egy-egy veszélyes he­lyen, s a Duna fölött repülő­gépek keringenek. Ercsi községhez hétfőn dél­előtt ért el a jeges g­ár. Ezen a dunaszakaszon hétfőn délután négy órakor csúszott meg először a jég, utána azon­ban ismét elakadt. Az adonyi nyári gát közepénél keletke­zett torlasz, ami igen veszé­lyesnek látszott. Kedden reggel nyolc óra három perckor ismét megin­dult a jégzajlás. A víz rend­kívül gyorsan emelkedett. A mentőalakulatok jól dolgoztak, ennek köszönhető, hogy jelen­tős kár nem volt. A honvédalakulatok mellett a lakosság is szép példáját mutatta a hősi helytállásnak és az önfeláldozásnak. Amikor kedden a reggeli órákban hír érkezett arról, hogy Ercsi alatt a VII/8-as zsilip szivárog, szá­zával indultak az emberek la­pátokkal, ásókkal, talicskák­kal, hogy gátat emeljenek a víz elé. Az összes zsilipeket elzár­ták, homokzsákokkal erősítet­ték, hogy megakadályozzák a belvizek lefolyását, mert ez csak fokozta volna a veszélyt. A jég ezen a szakaszon dél­előtt fél tizenegykor indult meg. Amikor Adonynál megmoz­dult a jég, minden figyelem a kulcsi kanyar felé fordult. Ha ott átcsúszik, valószínű, hogy Dunaföldvárnál is megkezdő­dik a zajlás. Honvédtisztek, vízmérnökök, a Fejér megyei pártbizottság tagjai, katonák, rendőrök, munkások, önkéntes mentőcsa­patok álltak a metsző szélben. Motorosok és gépkocsik vitték és hozták az utasításokat, vé­gig riasztottak egy egész sor községet és mélyen dörgő hanggal megjelentek a levegő­ben a bombázók is. Még egy-két perc. Olyan volt a Duna közepén összetor­lódott jég, mint hatalmas, fe­hér hegyóriás. De mire lehul­lott volna az első bomba, hogy szétzúzza az akadályt, a jég hatalmas reccsenéssel megin­dult. Ugyanakkor Dunaföld­várnál is megmozdult a jég­páncél és végig az alsó szaka­szon. A Duna túlsó oldalán, ahol gyengébbek a töltések, Rácke­ve, Makád, Lórév és Tass ha­tárában a víz egyre emelke­dik. A tassi zsilipet lezárták és az erőmű turbináit leállították. Kedden délután Sztálinváros és Tass között ismét lassúbbo­­dott a jég mozgása. Gyor­san kellett intézkedni, mert az egymásra torlódó jég teljesen elzárhatja a víz lefolyását, du­gót képez. A kritikus pillanatban a honvédség légi kötelékeinek egymás után lecsapódó, jól irányzott bombái negyed óra alatt szétzúzták az akadályt. A helyzet kedden délután hat órakor: a víz ugyan emel­kedik még mindig, de emelke­dése már lassúbb, nagyobb ár­vízveszély nem fenyeget, az egész alsó szakaszon mozog a jég. Az esetleges újabb jégtor­laszok megakadályozására minden intézkedést megtettek. Megalakult a Budapesti Árvízvédelmi Bizottság Az árvízveszéllyel kapcsola­tos feladatok elvégzésére Pongrácz Kálmán, Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottsága elnökének vezetésé­vel megalakult a Budapesti Árvízvédelmi Bizottság, amely­nek munkáját az illetékes párt- és kormányszervek segí­tik. A Budapesti Árvízvédelmi Bizottság vezetésével már megkezdődött a szükséges munka. A XXII. kerületben a Duna nagytétényi szakaszán például szivattyútelepeket he­lyeznek üzembe és a tanács gondoskodik az árterületen levő, esetleg veszélyeztetett la­kások kiürítéséről. A III. ke­rületben erősítik a gátakat. A Vöröshadsereg útján beépítik a gátelzárásokat. A Kossuth­­hídnál keletkezett jégtorla­szok ellen robbantással véde­keznek. Az árvízvédelmi mun­kákra eddig Budapest Főváros Tanácsa mintegy 70 tehergép­kocsit és több száz munkaerőt biztosított. RÁDIÓMŰSOR SZERDA, MÁRCIUS 7. KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.10: Népszerű operarészletek. — 9.00: Rádióegye­tem. — 9.30: Hortobágyi dalok. — 10.10: Hajlik a meggyfa. — 10.40: Pillantás a nagyvilágba. — 10.50: Garancsi Márta énekel. — 11.10: Rádióénekkarok műsorából. — 11.37: Jersey könyvtára. — 12.10: Pergő rit­musok. — 13.15: Szórakoztató zene. — 14.15: Grieg: G-dúr szonáta. — 14.35: Könnyű zene. — 15.10: A XIX. század magyar zenéje. — 15.35: Fiatalok sporthíradója. — 15.55: Zenekari hangverseny. — 17.10: Szív küldi. — 17.40: Riportműsor. — 18.00: Előadás Mozartról. — 19.00: Szülök — nevelők — gyerekek. — 19.20: Jó munkáért — szép muzsikát. — 20.20: Elina Zalite vígjátéka. — 21.40: Keringek. — 22.25: A Rádió szimfonikus zenekarának hangver­senye. — 23.33: Kodály: Karádi nó­ták. — 23.40: Lukácsi Margit énekel. Hidasi Hajós Éva harmonikázik. PETŐFI-RÁDIÓ: 14.00: Cseh ope­rákból. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.35: Román népi muzsika. — 15.10: Lenin: A munkásosztály és a pa­rasztság szövetsége c. gyűjteményé­ről. — 15.30: Operettzene. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. Lap­szemle. — 16.10: Jó munkáért — szép muzsikát. — 17.10: Az épülő­­ kommunizmus nagy­ országában.­­ — 17.40: Kamarazene. — 18.00: Ma­gyarországon járt szovjet együttesek műsorából. — 18.30: Rádióegyetem. Biológiai sorozat. — 19.00: Muszorg­szkij: Egy kiállítás képei. — 19.35: Eörsi István beszél »Téli képek« c. verséről. — 19.40: Orosz nyelvtan­­folyam halad­óknak. — 20.00: Részle­tek Zeller: Madarász c. operettjéből. — 20.40: Kovács Dénes hegedül, Svéd Sándor olasz dalokat énekel. — 21.10:­­Tánczene. — 21.50: A mi századunk regénye. Az úszó gyár. Előadás. 22.00: Magyar népdalok. — — A Tudományos Minősítő Bizott­ság közli, hogy Balassa Iván: A ma­gyar kukoricatermelés és felhaszná­lás néprajzi és nyelvészeti vonatko­zásai című kandidátusi értekezésé­nek nyilvános vitáját március 7-én 15 órakor tartják az Eötvös Loránd Tudományegyetem történettudomá­nyi karának tanácstermében Az ér­tekezés opponensei: Kniezsa István akadémikus és Tálasi István, a tör­ténelemtudomány kandidátusa. — A képzőművészeti hetek tárgy­­sorsjátékát március 16-án fél hat órakor bonyolítják le a Műcsarnok­ban. Egy főnyereményt, tíz nagy­­nyereményt és mintegy ezer darab kisebb nyereményt sorsolnak ki kép­ező- és iparművészeti * tárgyakból* • -Szer­d­a, 1956. m Sretas ) Ünnepséget rendez az MNDSZ a nemzetközi nőnapon az Erkel Színházban A Magyar Nők Demokra­tikus Szövetsége a nemzetközi nőnap alkalmából március 8-án, este 6 órai kezdettel ün­nepséget rendez az Erkel Szín­házban. Beszédet mond Ratkó Anna, az Országos Béketanács alelnöke. Az ünnepség máso­dik felében művészi műsort adnak. A nőnap alkalmából a vi­déki városokban és a budapesti kerületekben, valamint a nagy­üzemekben ünnepi nőgyűlése­ket rendeznek, amelyeken a magyar nőmozgalom vezető személyiségei szólalnak fel. Az MNDSZ-szervezetek ország­szerte megünneplik a nemzet­közi nőnapot.. Kitüntetések a nemzetközi nőnap alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a nemzetközi nőnap alkalmából élenjáró nődolgo­zóknak, a társadalmi munká­ban kitűnt asszonyoknak és a leányoknak kitüntetéseket adományozott. A Szocialista Munka Hőse« címmel és ezzel egyidejűleg a »Magyar Népköztársaság Ér­­demrendjé«-vel tüntette ki az Elnöki Tanács Scherpel La­josnál, a Kender- és Jutagyár tanónőjét. A »Munka Érdemrend« ki­tüntetést kapta Kajtor László­­né, a Pécsi Bőrgyár dolgozója, Bencsár Aladárné, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ad­junktusa, Barabás Bertalanné, a budapesti VIII. kerületi ta­nács végrehajtó bizottságának elnöke, Thury Zsuzsa írónő, Neményi Lili, a Magyar Álla­mi Operaház tagja, Szűcs Gyuláné, a Goldhenger Textil­művek dolgozója. Rajtuk kívül számosan kap­ták meg a »Szocialista Mun­káért Érdemérem« és a »Mun­­ka Érdemérem” kitüntetést. A kitüntetéseket kedden délután Dobi István, a Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke a Parlament épü­letében nyújtotta át. Fiatalasszonyok és leányok első budapesti találkozója A DISZ budapesti bizottsá­ga, az MNDSZ budapesti el­nöksége és a Magyar Néphad­sereg Központi Tiszti Háza pa­rancsnoksága a nemzetközi nő­nap alkalmából szerdán este fél hat órakor a Központi Tiszti Házban rendezi meg a fiatalasszonyok és lányok első budapesti találkozóját. Ünnepi beszédet Obert Kata­lin, a DISZ budapesti bizott­ságának tagja mond. A mű­vészi műsorban fellépnek Schneider Hédi, Vadas Ágnes, Csinády Dóra, Csernus Ma­­rianne, Gyurkovics Zsuzsa, Remsei Győző, Róna Viktor, a Honvéd Központi Zenekar és a DISZ budapesti együttesének zenekarai. Vonaton, vagy mellette... HÁROM NAGY TABLÓT szögelnek a jászárok­szállási népművelési otthon fa­lára. Az első kép négy évszázadra mutat vissza: kontyos török hajszolja rajta a jászokat, ki a határba, szőlőt telepíteni. A második kép a múlt századra utal: vonat halad már át a pusztán, de a jászsági paraszt inkább lovon nyargal az ellen­szenves masina mellett, sem­hogy fölüljön rá. A harmadik képen mér nem a ló, hanem a traktor nyergéből néz a világ­ba a mai jászsági parasztem­ber. Ennyi a három kép. Alatta színes, változatos vándor­­kiállítási anyag tanúskodik a vidék eredményeiről, gazdago­dásáról. A három tabló előtt azonban mégsem megy el senki anélkül, hogy meg ne állna, s el ne gondolkodna. Maradt-e hát ez a jászsági nép? Mégse, hisz lám, a világ kifogott raj­ta, s mégis csak fölültette a haladás szekerére, ha úgy tet­szik, a traktor hátára! Vagy mégis maradt volna? Merthogy tény igaz: nagyobb részük még ma is, akár száz év előtti apái, szívesebben nyargal kifulladva a­­mozdony mellette, mintsem hogy fölüljön rá. Ehhez a te­kintélyes részhez kell hát most szólni értő, okos szóval Az ám, de hogyan? Milyen eszközökkel lehet segíteni az új út megválasztásában? Erre a kérdésre a Haza­fias Népfront jászsági bizott­ságai megtalálták A JÓ GYAKORLATI VÁLASZT. Úgy tűnik, olyan eszközök­höz fordultak, amelyeket az ország más részén is meg le­het ragadni. Két hete már, hogy a Jász­ság falvaiban a népfront ren­dezésében zajlanak a jászsági mezőgazdasági hónap esemé­nyei. Ezekben a hetekben a környék falvaiban felelevení­tették azokat a szép kulturális és gazdálkodási hagyományo­kat, amelyek az országnak ezt a táját megkülönböztetik a többitől. S ezekkel összekap­csolva mutatják be a Jászság népének azt, ami az újat a ré­gitől megkülönbözteti, s ami betetőzi az évszázados hagyo­mányokat­ . Színes és változatos a mező­­gazdasági hónap műsora. A köz­ségekben és a tanyavilágban sorra tartják a szabadelőadáso­kat és szakfilm-vetítéseket a gabona- és tengeri­ termelés, az öntözéses gazdálkodás, a gyü­mölcs-, szőlő- és takarmány­­termesztés, a szarvasmarha­tenyésztés és az állategészség­ügy­ -eredményeiről, azaz olyan hagyományos termelési ágak­ról és problémákról, amelyek évtizedek, évszázadok óta fog­lalkoztatják a Jászság népét. Vasárnaponként pedig fölkere­sik egymást a falvak lakói. SOKAK SZÁMÁRA váltak és válnak ezek a vasárnapok sokáig emlékeze­tessé. Az egymást követő szí­nes események teszik talán az­zá? Az ünnepi megnyitó, a dí­szes ebéd, a szép kiállítás, a látványos műsor, amelyet tánc követ? Ezek is — de több is. A legemlékezetesebbek azok a látogatások maradnak, ame­lyeket a vendéglátó tsz-ek gazdag istállóiban, a tagok teli kamráiban, vagy új házaiban tettek a vendégek, s azok a beszélgetések, amelyeket a ta­gokkal és a vezetőkkel folytat­tak. Hogy milyen gondolatok for­dultak meg a kucsmák alatt, míg a szánok hazafelé röpítet­ték a vendégeket, erről olyan események tanúskodnak, mint például a jánoshidi középpa­rasztok döntése — még az ün­nepi vasárnap délutánján —: »--Haladás« néven új tsz-t ala­kítanak. Még hozzá olyan em­ber vezetésével, mint Tóth András középparaszt, aki odáig mindig azt hajtogatta: » Akkor lépek majd be, ha minden kö­tél szakad«. Ugyanez az em­ber mondta most ki a tüzetes terepszemle alapján: »A To meg­­álljatok, csinálunk mi mégis­csak tszt, de olyat, hogy lesz rajta majd mit nézni!« És Tóth András neve után még abban az órában öt név került a be­lépési nyilatkozatok aljára. A JÁSZSÁGI MEZŐGAZDASÁGI HÓNAP színes eseményei tehát nagyot és erőset lendítettek a jászsági népen, segítettek neki abban, hogy ne csupán a moz­dony mellett nyargaljanak, ha­nem üljenek is fel a robogó vonatra. Sok oldalról közelítet­ték meg, eleven példával és őszinte baráti, emberi szóval, szemléltető eszközökkel és jó hangulattal, a táj sajátos ha­gyományainak felelevenítésé­vel és a legújabb ismeretek terjesztésével — de ez a sok­sok szál mind egy pontba fu­tott össze. Ez a pont pedig a dolgozó paraszt jól felfogott és megértett érdeke. Sok városban, faluban töp­rengenek ma még a népfront­­bizottságok, milyen formába öntsék, hogyan alakítsák ki munkájukat. Jó helyről veszik a példát, ha a jászsági népfront­bizottságok ötletes, gondolatok­ban és eredményekben egy­aránt gazdag útját követik. Fencsik Flóra

Next