Magyar Nemzet, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-01 / 128. szám

Ára: 60 fillérMagyar Nemzet 4 HAZAFIAS NÉPF­RONT LAPJA Pél­tek 1956. júnu­s­­ XII. év, 128. szám Mérnök-közgazdászok — közgazdász-mérnökök (V. O.) Régóta hangoztatott kívánságnak tett eleget, évek óta újra meg újra felbukkanó hiányosságok megszüntetésé­nek alapját teremtette meg a Minisztertanács május 19-i határozata, amely a mérnö­kök, műszaki szakemberek közgazdasági képzésére ad uta­sítást. Nem tulajdonítunk ér­demen felüli jelentőséget e határozatnak, ha mindjárt hozzátesszük: ipari vezetésünk színvonalának nagymértékű javulását, s ezen keresztül népgazdaságunk termelési si­kereinek további gazdagodását várjuk ettől az intézkedéstől. Különösen, ha arra gondolunk, hogy az utóbbi évek során mennyi — néha súlyos — hiba kiindulópontja volt az ipar műszaki vezetőinek közgazda­­sági járatlansága, vagy akár megfordítva: vezető közgazdá­szaink műszaki tájékozatlan­sága. Nem szólva arról, hogy világpiaci helyzetünk alakulá­sára sem volt kedvező hatás­sal külkereskedelmi szakem­bereink laza kapcsolata azok­kal az üzemekkel, műhelyek­kel, ahol az exportcikkek ké­szülnek. A Központi Vezetőség no­vemberi, az ipar műszaki szín­vonalának emeléséről szóló ha­tározata — mint valameny­­nyien tanúi voltunk — ritkán látott lelkesedést, egyetértést váltott ki az ipari termelés parancsnokainak és közkato­náinak sorai között. Ha a vég­rehajtás kezdetben lassan is indult, elvitathatatlan, hogy valamennyieket áthatotta és termékeny gondolatokra ser­kentette a törekvés: korszerűs­síteni a fontosabb gyártmá­nyokat, átvenni a legújabb, legolcsóbb, leggördülékenyebb technológiákat, versenyképes­­sé tenni termékeinket a nem­zetközi piacon. Az ötletek, el­gondolások, tervek légiói lát­tak és látnak napvilágot az íróasztalok mellett, a műhe­lyekben, de ezek között nem egy olyan is akad, amelynek megvalósítása — bár a jószán­dék kétségen felül áll — nép­­gazdasági szinten vizsgálva nem mindig helyes. Érthető is, hiszen a gazdasági feladatok nem oldhatók meg kizárólag a termelés vonaláról, egy mű­szaki megoldás nem biztos, hogy gazdaságilag is hasznos. De ugyanígy egy közgazdasá­gilag h helyes elgondolás sem mindig hajtható végre műsza­kilag. Ilyen hibaforrás például a beruházások helyes arányai­nak szem elől tévesztése, ami gyakran túlzásokhoz vezet s indokolatlanul szorgalmazza olyan gyártási eljárások költ­séges automatizálását, ahol az nem kifizetődő. Másrészt visszariaszt olyan beruházá­sok foganatosításától, amelyek látszólag költségesek, de rövid időn belül megtérülnek, sőt hasznot is hoznak. Ki vegye mindezt észre? A mérnök, aki dicséretes buzgó­­sággal kidolgozza a műszaki fejlesztési terveket, de — sa­ját hibáján kívül — hiányzik belőle a távolabbi perspektí­vákat is figyelembe vevő, a népgazdaság összefüggéseit világosan látó közgazdasági gondolkodás? Vagy a közgaz­dász, aki ugyan fel tudja mér­ni egy-egy nagyobb terv gaz­dasági következményeit, pénz­ügyi mérlegét, de — nem rendelkezvén műszaki isme­retekkel — nem tudja azt egy egy adott esetre konkretizál­ni és ily módon elbírálni? Vagy nézzük külkereskedel­münket. Az az iparági, válla­lati főmérnök, aki nem is­meri a nemzetközi piac köve­telményeit, igényeit (néha még a konkurrens külföldi cégek pillanatnyi kínálatát sem), irá­nyíthatja-e tökéletesen export­gyártmányaink korszerűsíté­sét, mennyiségi arányainak helyes kialakítását? Éppúgy nem, mint ahogy az a külke­reskedelmi szakember sem köthet jó üzletet, aki nincs tisztában üzemeink lehetősé­geivel, a cikkek anyag- és munkaigényességével, a gyár­tás műszaki hátterével. A két munkakör — mérnöki és közgazdászi — különösen tervgazdaságban annyira egy­másra utalt, hogy összefonó­dásuk egyes személyekben szinte nélkülözhetetlen. Ezért szükséges, hogy minél több ipari vezetőnk egyesítse ma­gában e kétféle felkészültsé­get. Nem elég azonban az egyik fél közeledése, a mérnö­kök közgazdasági képzése, amit a minisztertanácsi hatá­rozat most oldott­­meg. Köz­gazdászaink műszaki képzése legalább ennyire fontos, s ezt érzik, tudják maguk a köz­gazdászok is. Szerkesztősé­günkhöz érkezett leveleik ar­ról tanúskodnak, hogy várják az intézkedést, ami műszaki ismereteik bővítését segíti elő. Jogos kérésüket így indokol­ják: »A közgazdászok, jelen­legi felkészültségük mellett, nem tudják elég hatásosan ér­vényesíteni gazdaságossági el­gondolásaikat a termelés szer­vezésében; kellő műszaki kép­zettség hiányában nem tudnak műszakilag átgondolt javasla­tokat adni, továbbá a közgaz­dasági elemzés során nem tud­nak a termelés mélyébe hatol­ni. (Például egy konstrukció gazdaságosságának megállapí­tása, technológiai folyamatok helyes és gazdaságos felmé­­rése.)­« A továbbiakban annak az aggályuknak adnak kifeje­zést, hogy ilyen körülmények között a közgazdasági munka elszakad a gyakorlattól, papi­rosízűvé válik és a termelési folyamatok értékelése, befolyá­solása, szervezése, irányítása helyett azok adminisztrálására, regisztrálására szorítkozik. Nem mehetünk el szó nélkül a mellett az örvendetes jelen­ség mellett — amiről a levelek tanúskodnak —, hogy közgaz­dászaink mennyire önzetlenül, önfeláldozóan vállalják a to­vábbképzéssel járó többlet­­munkát. Mérnökeink előtt most már nyitva az út, hogy a közgazda­­sági ismeretek elsajátításával valóban méltó irányítói legye­nek iparunk műszaki fejlesz­tésének, hazánk nemzetközi ipari hírneve kivívásának. De ezek a mérnök-közgazdászok csak úgy vihetik győzelemre közös célkitűzéseinket, ha munkájukban ott állnak mel­lettük műszaki tudással jól fel­szerelt fegyvertársaik, a köz­gazdász-mérnökök. Fogadás II. Erzsébet angol királynő születésnapja alkalmából L. A. C. Fry, Nagy-Britannia és Észak-Írországi Egyesült Ki­rályság magyarországi követe II. Erzsébet angol királynő születésnapja alkalmából csü­törtökön fogadást adott. A fo­gadáson megjelent Rákosi Má­tyás, a Magyar Dolgozók Párt­ja Központi Vezetőségének el­ső titkára, az Elnöki Tanács tagja, Hegedűs András, a Mi­nisztertanács elnöke, Rónai Sándor, az országgyűlés el­nöke, Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, Boldoczki Já­nos külügyminiszter és a Mi­nisztertanács több tagja, vala­mint a politikai, a gazdasági és a kulturális élet számos kivá­lósága, a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Külkereskedelmi Minisztérium és a Népművelési Minisztérium vezető tisztviselői. Jelen voltak a fogadáson a Budapesten akkreditált diplo­máciai képviseletek vezetői és tagjai. VÉLEMÉNYÜKKEL, ÉPÍTŐ JAVASLATAIKKAL ÉS BÍRÁLATUKKAL segítsenek a dolgozók kiküszöbölni az előrehaladásunkat gátló hibákat Hegedűs András beszéde az RM Művek munkásgyűlésén bel- és külpolitikánk több fontos kérdéséről Hegedűs András szerdán az RM Művek munkásgyűlésén, a dolgozók kérdéseire válaszolva bel- és külpolitikánk több fon­tos kérdését ismertette. Beve­zetőben arról beszélt, hogy or­szágunkban a XX. kongresszus hatására a dolgozók sokkal kezdeményezőbben lépnek fel, s mondják el véleményüket fejlődésünk legfontosabb kér­déseiről. Meggyőzően bizonyít­ja ezt az ötéves terv irány­elveiről indított vita, amely százezreket mozgatott meg, s lehetőséget ad pártunk Köz­ponti Vezetőségének és a kor­mánynak, hogy a második öt­éves terv céljait a dolgozók véleményének meghallgatása után határozza meg. Pártunk Központi Vezetősé­ge és kormányunk azt akarja, hogy ez az egészséges folya­mat tovább folytatódjék, s a dolgozók, elsősorban a munká­sok — ismerve országunk hely­zetét — véleményükkel, építő Hegedűs András a továb­biakban az ötéves terv irány­elveivel kapcsolatos vitában felvetődött problémákkal fog­lalkozott. Sokan felvetik — mondotta —, hogy a párt és a kormány miképpen gondolja biztosítani a dolgozók életszínvonalának 25 százalékos emelését? Elér­hető-e ez a cél? Az életszínvo­nal emelését úgy szeretnénk végrehajtani, hogy az egy ke­resőre eső bér, s annak vá­sárlóereje legalább 25 száza­lékkal növekedjék. Az elmúlt években az egy keresőre eső bér vásárlóereje 1949-hez vi­szonyítva nem emelkedett je­lentősen. A második ötéves terv előirányzatának ebből a szempontból nagyon lényeges változása az, hogy az egy ke­resőre eső jövedelmet, azaz az átlagos havi kereset tény­leges vásárlóerejét akarjuk 25 százalékkal növelni. Ez viszont a dolgozók élet­körülményeinek megjavítá­sában jelentős lépés lesz. De javaslataikkal és bírálataikkal segítsék kiküszöbölni az előre­haladásunkat gátló hibákat. Ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy az ország fontos kérdéseiről a­ Központi Vezető­ség és a kormány tagjai gyak­rabban beszéljenek a dolgo­zókkal, osszák meg az ország vezetésének gondját és baját a munkásokkal, a dolgozó pa­rasztokkal és értelmiségiekkel. A második ötéves terv irány­elveit a dolgozók országszerte örömmel fogadták. Különböző megbeszéléseken szinte egysé­gesen alakult ki az az állás­pont, hogy ez az előirányzat fi­gyelembe veszi or­szágunk gazdasági adottságait, elérhető célokat tartalmaz és helyes arányokat állapít meg a nép­gazdaság különböző ágainak fejlesztése között. Dolgozóink nagy részét azonban érthetően különösen sokat foglalkoztatja az életszínvonal emelésének előirányzata: az életszínvonal 25 százalékos növekedését csak úgy lehet elérni, ha ugyanakkor gyor­san növekszik az egy mun­kásra eső termelési érték is, aminek viszont egyik legfon­tosabb feltétele a műszaki színvonal fejlesztése. A mű­szaki színvonal fejlesztésének pedig igen fontos eszköze a beruházások célszerű felhasz­nálása. Biztosítani kell, hogy új, korszerű szerszámgépeket tudjunk gyártani és a terme­lésbe állítani; olyanokat, ame­lyek megkönnyítik az emberi munkát, fokozzák a termelé­kenységet. Ezért a második ötéves tervben a gépipari be­ruházásokat elsősorban nem a kapacitás egyszerű növelésé­re, hanem a szerszámgépek f­elú­j­í­tására és a termelési f­olya­­matok egyre jobb, korszerűbb gépesítésére fordítjuk. Ilyen beruházásokat csinálunk pél­dául az RM Művekben is. Gé­pesítjük a temperöntödét, kor­szerűsítjük a készülék- és szerszámgyárat, újjáalakítjuk az acélmű durvahengerművét. Múlhatatlanul szükséges, hogy érdekeltté tegyük a dol­gozókat abban, hogy nemcsak többet termeljenek, hanem jobb minőségű munkát is vé­gezzenek. Ipari üzemeink bérrendszere nem mindig ösztönöz a jobb minőségű munkára, sőt gyak­ran arra készteti a dolgozó­kat, hogy csak a mennyiségre, a normák túlteljesítésére töre­kedjenek. A jó minőségű munka igazi megbecsülését csak akkor tudjuk elérni, ha a bérek megállapításánál na­gyobb hatáskört adunk az üze­mek és az egyes gyárrészlegek vezetőinek. A minőséget ugyanis nehéz központi rende­letekben előírni, százalékban mérni. Helyi ismeretekre van szükség. Hegedűs András ezután be­szédében válaszolt az egyik idős szakmunkás kérdésére, aki a múlt hét péntekén tar­tott megbeszélésen azt kér­dezte a Minisztertanács elnö­kétől, miként akarja biztosí­tani a kormány az öreg szak­munkások, megfelelő bérezését, azokét, akik normájukat már nem tudják teljesíteni? Hege­dűs András rámutatott, hogy az idős szakmunkásokra na­gyobb szaktudást igénylő munkákat kell bízni, messze­menően be kell vonni őket a fiatalok képzésébe, tanfolya­mokon oktatóknak kell fel­használni őket stb. Ugyancsak idősebb szakmunkások pa­naszkodtak a Minisztertanács elnökének a nyugdíjtörvény fogyatékosságai miatt. — A pa­naszok nagy része jogos — mondotta Hegedűs András. — A SZOT elnöksége, a Minisz­tertanáccsal karöltve most dolgozik a nyugdíjrendelet módosításán, s a cél az, hogy a visszásságokat megszüntes­sük, s a sok évtizedes munkát megfelelően honoráljuk. Az életszínvonal emelésének feltételeiről Hegedűs András a következőket mondotta:­­•­ A termelékenység növe­lésében nagy lehetőségünk van még a fegyelem megszilárdí­tása, a dolgozók olyan üzemen belüli elosztása területén, amely lehetővé teszi, hogy ki-ki a tehetségéhez és tudá­sához mérten dolgozhassék. Mindezeket a lehetőségeket fel kell használnunk arra, hogy a munka termelékeny­ségének előirányzatait a má­sodik ötéves tervben és már ebben az évben is hiánytala­nul teljesítsük és túlteljesít­sük. Ha ezt biztosítani tudjuk, akkor megteremtettük az élet­­színvonal emelésének és a nép­gazdaság fejlesztésének leg­fontosabb anyagi alapjait. Az átlagos havi kereset vásárlóerejét akarjuk 25 százalékkal emelni A beruházási összegeket a leggazdaságosabban kell felhasználnunk Sok helyes vélemény és ja­vaslat hangzik el a tervvitá­ban. De a kiindulópont sok­szor nem számol a lehetősé­gekkel. Jó néhányan itt, az RM Művekben is úgy véle­kednek, mintha a beruházá­sok növelésére korlátlanul lennének lehetőségeink. Igaz, hogy e kívánságok önmaguk­ban legtöbbször jogosak. De, ha mindezeket az igényeket kielégítenénk, akkor a nemze­ti jövedelem szétosztásában újra aránytalanság keletkez­ne, túlzottan sokat fordíta­nánk beruházásokra, és csak keveset lehetne adni az élet­színvonal növelésére. Megis­métlődne az a hiba, amelyet az 1953 júniusa előtti években követtünk el. Fő figyelmün­ket arra kell fordítanunk, hogy a rendelkezésünkre álló beruházási összegeket a leg­gazdaságosabban használják fel. Ahhoz, hogy egy munkásra több termelési érték jusson, nemcsak új gépekre van szük­ség, hanem talán mindenek­előtt arra, hogy rendet te­remtsünk az anyagellátásiban. Magyarország nyersanya­gokban szegény ország. Sok­féle nyersanyagot kell kül­földről behoznunk, s ez nem megy mindig zökkenőik nél­kül. Külkereskedelmi helyze­tünk javítását szolgálja az is, hogy a Minisztertanács elnök­sége úgy döntött: jobban be kell vonni termékeik külföl­di értékesítésébe az ipari üze­meket és ezen ipari üzemekre rá is bízta termékeik értékesí­tését. Ettől az intézkedéstől azt várjuk, hogy megnő a kül­kereskedelmi forgalmunk ezekben a cikkekben, s arra is számítunk, hogy ily módon megjavul majd a gyártmá­nyok minősége. Az anyagellá­tás hiányosságainak oka az is, hogy sok hiba van még a ter­melés megszervezésében. Az ipari vállalatok vezetői, dolgo­zói keveset törődnek a folya­matos termelés feltételeinek megteremtésével. S ebben nemcsak az ipari üzemek ve­zetői a hibásak, hanem a központi irányítás is. Tegyük érdekeltté a dolgozókat a jobb minőségű munkában is Az anyag- és félkész termék körüli ellátási zavarokban sokszor szerepet játszik az, hogy az egyes gyártmányok minősége nem megfelelő. A selejt elleni küzdelemben, a minőség megjavításában na­gyon fontos feladatnak tart­juk a bérezési rendszer továb­bi megjavítását és egyben a minőségi ellenőrzés megszigo­rítását. Az életszínvonal emelésének kétféle módszere Sok helyen azt kérdik, mi­lyen intézkedésekkel akarjuk az életszínvonalat az előirány­zott mértékben növelni. Ha az életszínvonal tervezett növe­lése számára az anyagi fel­tételek biztosítottak, akkor alapjában véve kétféle mód­szerrel élünk majd: emeljük a munkabéreket és csökkent­jük az árakat. A munkabéreik emelésével fokozatosan ki kell küszöbölni a bérrendszerben még ma meg­levő aránytalanságokat és igaz­ságtalanságokat, az árak csök­kentésével pedig elérjük, hogy a dolgozók ugyanabból a kere­setből többet tudnak vásárolni. Az idén is alkalmaztuk az életszínvonal emelésének ezt a két módját. A munkatermelé­kenységnek tavalyi növekedése lehetővé tette, hogy olyan ár­leszállítást hajtsunk vég­re, amely évi 900 millió forintos megtakarítást jelent a dolgo­zóknak. Az árleszállítást öröm­mel fogadták a dolgozók. Igaz, hogy kevés élelmiszerre vonat­kozott. Nem tudtuk csökken­teni a hús és a zsír árát. En­nek az oka kézenfekvő. A me­zőgazdasági termelés emelése lehetővé tette ugyan, hogy megjavítsuk a város ellátását, de ahhoz még nem elégséges, hogy az árcsökkentés esetén bekövetkező nagyobb fogyasz­tást is fedezni tudjuk. A párt és a kormány nagy erőfeszíté­seket tesz a mezőgazdasági ter­melés növelésére, így akarja lehetővé tenni majd, hogy a következő években az élelmi­szerek árait is csökkenthesse. A dolgozók béremeléséről szólva Hegedűs András elmon­dotta, hogy a Minisztertanács minapi rendelete, amelynek ér­telmében az alacsony fizetésű időbéresek alapbérét felemelik havi 650 forintra , évente 170 millió forintot jelent. Ezt az in­tézkedést továbbiak fogják kö­vetni. A béremelések összkihatása egy évre 800 millió lesz. Bér­emelést olyan szakmákban akarunk az idén végrehajtani, amelyekben a bérszínvonal különösen alacsony. A párt és a kormány nagy gondot for­dít azonban arra, hogy a 800 millió túlnyomó részét a ter­melésben részt vevő munká­sok kapják. Az életkörülmények megja­vításában nagy szerepet játszik a munkaidő fokozatos csökken­tése is. A Minisztertanács már szerény lépést tett azzal a ha­tározatával, amelyben elren­delte, hogy egyes, az egészség­re ártalmas szakmákban, az alumíniumkohászatban, a nit­­ro- és nitrobenzol-származé­­kok, az ólomfesték, a penicil­lin és a szuperfoszfát gyártásá­ban dolgozók heti munkaidejét 42, 40, illetve 36 órára kell csökkenteni. A második ötéves tervvel további intézkedések történnek más szakmákban is, elsősorban a kohászatban és a bányászatban, az egészségre ártalmas, munkaterületeken a munkaidő csökkentésére. De a munkaidő-csökkentés a legszo­rosabb kapcsolatban van a munkaszervezéssel. Hegedűs András ezután a túlóráztatások, a hóvégi haj­rák káros kihatásairól, majd a dolgozók lakásgondjairól és a kormány lakásépítési terveiről beszélt. Elősegítjük a lakásépítés meggyorsítását A dolgozók életkörülményei­nek megjavításában az egyik legfontosabb és egyben a leg­nehezebb feladat: a lakásellá­­tás. A lakáskérdés különösen nagy gondja a városi lakosság­nak. Több lakást kell építe­nünk. 1950-től 1955-ig mintegy 130 ezer lakás épült az ország­ban. A második ötéves terv­ben pedig mintegy 200 ezer új lakás építése szerepel. A lakásépítkezést olcsóbbá kell tennünk. Ennek legfonto­sabb feltétele a lakásépítő­­ipar korszerűsítése. Új, könnyű építőanyagból egész falnagysá­gú építőelemeket kell készíte­ni, s el kell érni, hogy az építő­ipar lényegében csak az üze­­mileg előállított épületelemek összeszerelését végezze. Az ilyen lakásépítés szinte min­den részletében gépesíthető. A lakásépítkezés meggyorsí­tását kívánta a Miniszter­­tanács , elősegíteni azzal is, hogy állami támogatással

Next