Magyar Nemzet, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-27 / 228. szám

4 NAPI KRÓNIKA Soronkívüli felszólaló jelentkezett a Petőfi Kör szer­da esti vitáján — Kuczka Pé­ter személyében. »Fogadjunk, hogy az Életképek ügyében« — dongták a hallgatók, s nem té­vedtek. A születendő folyóirat izgatott és lelkes szülőatyja és szerkesztője segítséget kért a Petőfi Kör tagjaitól. — November elsején megje­lenik a lap, havonta kétszer, ára 3 forint lesz — jelentette be. — Kevés a pénzünk. Gép­­írónő már jelentkezett társa­dalmi munkában, tördelőszer­kesztő is, az első címlap rajzát is »ingyen« rajzolta meg Dem­ján József, de ez még mindig nem elég. Arra sincs pénzünk, hogy a postának előfizetőnként tíz forint jutalékot fizessünk. Arra kérlek hát benneteket ba­rátaim: gyűjtsetek előfizető­ket! Aki járatni akarja az Élet­­képek­et, írja fel egy papírra nevét és címét s küldje be egyelőre az írószövetség cí­mére. A költő ezzel át is adta a szónoki emelvényt a közgazdá­szoknak. S amíg országunk gazdasági vezetésének problé­mája körül zúgott a parázs vi­ta, a közönség soraiban kézről kézre járt egy papírlap: ezen az estén a Petőfi Körben 282-en fizettek elő az Élet­­képek­re. Kísérje új folyóiratunkat élete során is annyi szeretet és jóízű diákos öröm, ameny­­nyi születését megelőzte! F. F. — Tájfun pusztított hétfőn Sanghajban. A szélvihar hat­van halálos és több mint hat­száz sebesült áldozatot köve­telt. — Ünnepi tanácsülést tart a Budapesti Orvostudományi Egyetem szombaton az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Há­zának kongresszusi termében. A tanácsülésen több új orvost avatnak s gyémánt- és arany­­diplomákat osztanak ki.­­ A Mátyás-templom újjá­­építői elérték a 75 méteres to­rony csúcsát, s elhelyezték raj­ta az 1200 kilós kőrózsát. Az állványok egy részének lebon­tása után a 17. emelet magas­ságában rövidesen helyére ke­rül a koronázó erkély rácsos kődíszítése is.­­ Szendi Artúr, a szakszer­vezeti mozgalom régi harcosa, a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete szám­­vizsgáló bizottságának titkára elhunyt. A farkasréti temető halottasházából szeptember 28-án délután 3 órakor teme­tik. — A pécsi új lakónegyedben az MTH 506-os pécsi iskolájá­nak fiataljai eddig hat épüle­tet hoztak tető alá, ami 320 lakás ez évi átadását teszi le­hetővé. — Magyar orvosküldöttség utazott Koppenhágába az otta­ni szérumintézet munkájának és a gyermekbénulás elleni védő­oltóanyag gyártásának tanulmányozására.­­ A Bolgár Vöröskereszt küldöttsége kéthetes magyar­­országi tartózkodás után ked­den elutazott. Felszabadulásának évfordulóját ünnepelte Makó Makó, az elsőnek felszaba­dult magyar város szerdán ün­nepelte felszabadulásának 12. évfordulóját. Ebből az alka­lomból a város középületeit és házait fellobogózták. Délután az üzemek, a hivatalok, a vál­lalatok és az intézmények dol­gozóinak képviselői elhelyez­ték a megemlékezés és a hála virágait, koszorúit a szovjet emlékmű talapzatán. — A vatikáni rádió jelentése szerint 484 millió a katolikus vallásúak száma a világon. Ez a világ népességének 18 száza­léka. A Szovjetunióban 5 szá­zalék a katolikus. — Divatékszer újdonságok jelentek meg az ajándékbol­tokban. Csinosak és olcsók az alumíniumból és a kerámiá­ból készült divatékszerek.­­ Az amerikai külügymi­nisztérium az egyetlen, amely nem követeli meg legalább két idegen nyelv tudását attól, akit alkalmaz. Tizennégy arab or­szágban van képviselete, de csak három diplomatája van, aki tud arabul — írja a Die Tat. — Negyvenmillió éves ma­dártojásokat találtak a califor­­niai egyetem tudósai — jelenti az Associated Press. — Halálozás, özv. dr. Ferenczy Lászlóné f. hó 23-án elhunyt. Temetése 28-án, pénteken du. 1/23 órakor lesz a Farkasréti te­metőben. (X) — Kis Elek nyomdász f. hó 23-án tragikus hirtelenséggel meghalt. Temetése 30-án 12 óra­kor a rákoskeresztúri szr. teme­tőben lesz. (X) Felhősebb idő Budapesten szerdán 12 órakor a hő­mérséklet 17 fok, 21 órakor 18 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 762 milliméter, alig változó. Várható időjárás csütörtök estig. Felhősebb idő. Több helyen, elsősor­ban délnyugaton eső, esetleg zivatar. Mérsékelt, majd megélénkülő déli— délnyugati szél. Az éjszakai lehűlés gyengül a nappali hőmérséklet kissé emelkedik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön: a nyugati ha­tármegyékben 19—22, máshol 23—26 fok között. A Duna vízállása szerdán reggel Budapestnél, 271 centiméter. s A budapesti népfrontbizottságok s s munkájából · Csütörtök ? I. kerület: Délután 4 órakor ‹ értekezlet üzemi titkárok ré- C szere. c II. kerület: Fél 6 órakor \ szülői munkaközösség válasz-­­ v tása a Labanc utcai iskolában. ‹ \ III. kerület: 6 órakor kézi- \ $ munka-délután (Fényes Adolf ‹ ~ u. 5). › › IV. kerület: Fél­­ órakor ‹ › Nagy Mária országgyűlési S › képviselő beszámolója (Ság- ¡ › vári Kultúrotthon). ? › V. kerület: 7 órakor Sebes /­z István országgyűlési képviselő 7 › beszámolója (Engels tér 4). 7 ? VII. kerület: 7 órakor író- 7 7­dalmi előadás (Dohány u. 22). › › VIII. kerület: Fél 6 órakor c 7 nőtanács és elnökségi ülés­­ › (Baross u. 59). › › IX. kerület: 6 órakor üzemi \ › titkárok értekezlete (Sza- S­á­muely u. 7). S S X. kerület: 6 órakor Ollói S S úti iskolában szülői munka- S › közösség-választás. › ‚ XI. kerület: 7 órakor nép- ‚ › front-alakulás (Budaörsi út · 7 64). 3 órakor a nőtanács ülé- 7 7 se (Bartók Béla út 46). / 7 XIII. kerület: Fél 6 órakor­­ 7 ankét az első osztályos gyer-­­­e mekek szüleinek (Váci út 50). › › XIV. kerület: 6 órakor nép- › › frontbizottsági ülés, 6 órakor 7 7 szülői munkaközösség-válasz- 7 S tás az őrnagy utcai leány- › s iskolában.­­ S XV. kerület: Fél 6 órakor ‹ › a népfrontbizottság elnökségi › › ülése. S S XVII. kerület: 6 órakor szü- S S lói munkaközösség-választás ) S a Szabadság sugárúti Iskolá- ‹ › ban, 2 órakor olvasókör be- 7 › indítása (Jászberényi utca 45). 7 › XVIII. kerület: 6 órakor pe- 7 z dagógus-ankét (Vörös Hadse- 7 7 reg útja 177), 7 7 XX. kerület: 4 órakor ke- 7­erületi anya- és gyermekbizott- 7 7 ság értekezlet (Iskola utca 4), 7 7 6 órakor ötös körzetben (Kos- 7 1 /suth Lajos utca) Vajdai Lajos- 7 /né képviselői beszámolója.­­ — Idegen nyelvű táblácská­kat kaptak azok a kalauzok és villamosvezetők, akik ango­lul, oroszul, németül, vagy más nyelven beszélnek, hogy a megnövekedett idegenforgalom következtében külföldi vendé­geink segítségére legyenek. — Külföldi szakemberek részvételével országos mérés- és műszertechnikai konferen­ciát rendeznek október 1—4 között az MTESZ székházá­ban. — Információs irodát nyit az TTIT a Lenin körút 6. számú házban, ahol meg lehet vásá­rolni a Társadalom- és Ter­mészettudományi Társulat ki­adványait és rendezvényeire szóló jegyeket. — Csodagyereket fedeztek fel ismét Párizsban. A 12 éves Thierry Vanbourgin, becene­vén Titi, a szakértőket is meg­lepő festőtehetség, akinek 86 képét, főleg állatképeket, ki­állították és a kiállítás nagy si­kert aratott.­­ Szénporos téglaégetéssel segít a miskolci tanács az épí­tőanyaghiányon. Az új lakó­házak építéséhez a görömbölyi szénporos téglaégetőből szállít­ják az építőanyagot. Az év vé­géig 400 ezer szénporos téglát akarnak előállítani. Összeütközött egy taxi és egy motorkerékpár Szeptember 26-án délelőtt 11 óra 25 perckor a Felszabadulás tér és a Szabadsajtó út torko­latában a JA 544 rendszámú taxi vezetője nem adta meg az elsőbbséget az egyenesen hala­dó LG 391 rendszámú motor­­kerékpárnak, s a két jármű összeütközött. A motorkerék­pár vezetője, Balázs Mihály és utasa, Pallagi Vilmos súlyosan megsérültek. A gépkocsivezető ellen eljárás indult. Várják a munkahelyek a leszerelő katonatiszteket A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatója Egy hónappal ezelőtt kezdte meg munkáját a néphadsereg létszámcsökkentése következ­tében leszerelő tiszteket elhe­lyező bizottság a minisztérium­ban. Munkájában részt vesz a Minisztertanács bér- és mun­kaügyi osztálya, az Országos Tervhivatal munkaügyi főosz­tálya, valamint a Munkaerő­tartalékok Hivatala. A lesze­relő tiszthelyettesek ügyeit a megyei kiegészítő parancsnok­ságok intézik. A legénységi ál­lományra vonatkozólag a Mun­ka Törvénykönyve rendelkezé­se irányadó, amely kimondja, hogy a munkaadó köteles ugyanarra a munkaterületre visszavenni a leszerelteket, ahonnan katonai szolgálatra bevonultak. A Honvédelmi Minisztérium felvette a kapcsolatot több más minisztériummal, amelyek intézkedéseket tettek a lesze­­relők elhelyezésére. A cél az, hogy a leszerelő tisztek a ter­melésben helyezkedjenek el. Munkába állításuknál, beosztá­suk meghatározásánál termé-­­szetesen figyelembe veszik a hadseregben elért fejlődésüket, a bevonulás előtti beosztást, s lehetőséget adnak arra, hogy minden egyes leszerelt tiszt képességeinek megfelelő mun­kakörbe jusson. A leszerelők zömmel az iparba és a mező­­gazdaságba kerülnek. Azoknak a problémáját, akiknek ugyan szakképzettsé­gük nincs, de az ipar területén szeretnének dolgozni, úgy old­ják meg, hogy a társminiszté­riumok — mindenekelőtt a Kohó- és Gépipari Miniszté­rium — átképző tanfolyamot indítanak. A Bánya- és Energiaügyi Mi­nisztérium közölte a Honvédel­mi Minisztériummal, hogy minden egyes tisztet, aki az irányítása alatt álló területről vonult be, leszerelése után meg­felelő beosztással haladéktala­nul visszavesz. Már csaknem valamennyi megyei tanács be­jelentette, hogy milyen mun­katerületen, hány leszerelőt tud elhelyezni. Ilyen közlések érkeztek a minisztériumoktól is. A Vegyipari Minisztérium például csaknem 1500 személy részére tud munkát biztosí­tani.­­ A problémák megoldásá­hoz természetesen feltétlenül szükséges a társadalmi segít­ségnyújtás is. Ezen a téren biztatóak a tapasztalatok. Több megyében összeírták az elhe­lyezkedési lehetőségeket, s bi­zottságot szerveztek a honvéd­ség, a megyei pártvégrehajtó bizottság, valamint a megyei tanács képviselőiből az elhe­lyezési munka irányítására, tá­mogatására.­­ Az előírt ötezer tisztből, illetve tiszthelyettesből eddig csaknem kétezret szereltek le, akiknek nagy része már elhe­lyezkedett. Nyolcszáz-kilenc­­száz között van azoknak a le­szerelő tiszteknek a száma, akikkel a Honvédelmi Minisz­tériumban működő bizottság eddig személy szerint foglalko­zott. Közülük számos leszerelőt már munkába is állítottak. A leszerelések zöme előrelátható­lag októberben megtörténik. A néphadsereg napjára készül az ország Néphadseregünk helyőrsége­, a DISZ és a MOHOSZ ország­szerte készül a néphadsereg napjának megünneplésére. Békéscsabán szombaton este Hunyadi emlékünnepséggel egybekötve rendezik meg a néphadsereg napját. A bara­nyai iskolákban pedagógusok méltatják a pákozdi csata és a magyar néphadsereg megala­kulásának jelentőségét. Hód­mezővásárhelyen szombaton díszfelvonulást rendeznek, va­sárnap délután sportversenyek­re kerül sor. Szegeden szom­baton este díszelőadást tarta­nak a Nemzeti Színházban a helyőrség művészeti csoportjai­nak részvételével. Debrecen­ben kép- és könyvkiállítás nyí­lik a tiszti klubban, s a város üzemeinek munkásai együtt ünnepelnek a népi hadsereg har­cosaival. Budapesten a Népstadionban rendezendő sportünnepély az eddig hirdetett időponttól elté­rően nem 9 órakor, hanem 8 órakor veszi kezdetét. TÁVIRAT TIBETBŐL A Csepel Autógyár teherautói Lh­ászában A Járműfejlesztési Intézet szerdán a következő táviratot kapta Lhászából:­­A három hegyi tehergép­kocsi megérkezett Lhászába. A kompresszoros motor, a nyo­más alá helyezett hűtő és a gépkocsi kétfokozatú hátsó hídja kifogástalanul működött. A kocsik ezideig a legnehezebb terepen 2300 kilométert futot­tak. Ezernégyszázötven méter magasságból indultunk, 5450 méter volt a legnagyobb ma­gasság, amit elértünk. Lhasza, ahova megérkeztünk, 3600 mé­ter magasságban van a tenger szintje felett. A kocsik teljesen épek, mindenki egészséges. Somhegyi Kristóf mérnök.­ A Járműfejlesztési Intézet­ben örömmel fogadták a ma­gyar ipar újabb győzelmének hírét. SZÍNHÁZAK MŰSORA Operaház: Falstaff; P/1. (7) — Erkel Színház: Aida; 13/1. (7) — Nemzeti Színház: Ármány és szere­lem (7) — Katona József Színház: Sipsirica; Márkus-berl. 1. (7) — Ma­gyar Néphadsereg Színháza: A néma levente (7) — Madách Színház: Ki­rályasszony lovagja (7) — Madách Színház Kamaraszínháza: Vannak még kísértetek (7) — József Attila Színház: Szabin nők elrablása (tél 8) — A József Attila Színház előadása a Rákosi Mátyás Kultúrházban (Cse­pel, Táncsics u. 22.): Szén kis famí­lia (fél 8) — Fővárosi Operettszín­ház: Szelistyei asszonyok (7) — Blaha Lujza Színház: Montmartrei Ibolya (7) — Déryné Színház: Dr. Pepike (7) — Petőfi Színház: Don Carlos (7) — Jókai Színház: Énekes madár (fél 4) — Vidám Színpad: Le­het beszállni (7) — Kis Színpad: Torkig vagyok a szerelemmel (fél 8) — Zeneakadémia: Bartók-fesztivál. Lev Nyikolajevics Vlaszenko, a nem­zetközi Liszt Ferenc zongoraverseny I. díjnyertesének hangversenye (8) — Bartók-terem: A külföld hangverseny­­termeiből. hangi. (fél 6). Bartók­­fesztivál: Bartók-kamaraest. V. bék­. 2/a. (8) — Kamara Varieté: Humor expressz (8) — Fővárosi Nagy Cir­kusz: Szeptemberi műsor (4 és 8). Autóbusz:személygépkocsi karambol a Wesselényi utcában A Wesselényi utca és az Akácfa utca kereszteződésében kedden délután Méhes L­ászló, a posta gépkocsivezetője által vezetett személygépkocsi ösz­­szeütközött az 5-ös jelzésű autóbusszal, majd ezt követően a gépkocsi felszaladt a járdára és ott két gyalogost elütött, akik közül Nagy Sándor sú­lyos, Rácz Andrásnié könnyű sérülésit szenvedett. A balese­tet Méhes gépkocsivezető gyors­hajtása okozta. A vizsgálat megindult. RÁDIÓMŰSOR CSÜTÖRTÖK. SZEPTEMBER 27. KOSSUTH-RÁDIÓ: 8.10: Magyar népdalok. — 8.40- Prokofjev: Romeo és Júlia, II. szvit. — 9.20: Északi mese. — 9.40: A Cinkotai Tanítónő­képző kórusa énekel. — 10.10: A Rá­dió szabadegyeteme. — 10.50: P. Gre­­gor Klára orgonái. — 11.20: A Hon­véd Központi Fúvósegyüttes zenekara játszik. — 11.30: Fiatalok írásai. — 12.10: Kórusok. — 12.30: Részletek Csajkovszkij: Anyegin c. operájából. —* 13.15: Lakatos Sándor és zenekara játszik Bojtor Imre és Endrődi Lász­­lóné énekel. — 14 15: A Rádió Gyer­mekújság műsora. — 14.50: Romániai útijegyzetek. — 15.10: N­agy magyar elbeszélők: Színi Gyula. — 15.30: Schubert-művek. — 16.30: Szív küldi — 17.10: Tánczene-szólisták műsora. — 17.30: Mozart: F-dúr divertimento. K. 247. — 18.00: Bizalmi emberek. Riportműsor. — 18.15: Simonffy-, Szentirmai- és Szenffi-dalok. — 19­00: Szerelmeseknek . . . Hanglemez. — 20.20: »Valahol Délen . . .« Rész­letek Kemény Egon, Tabi László és Erdődy János nagyoperettjéből. — 20.58: Petőfi—Ritter: Szökevények. — 21.20: Emlékezés Basilides Máriá­ra. — 22.15: Tánczesre. — 22.35: Sosztakovics-hangverseny. S­ETŐFI-RÁDIÓ: 14.00: Operakóru­sok. — 14.30: Operettrészletek. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.40: Orosz népdalok. — 16.10: Miljutyin: Első szerelem. — 17.53: Részletek a Zeneművészeti Főiskola karvezetői tanszakának vizsgahangversenyeiből. — 18.20: Soós Júlia irodalmi össze­állítása az iskoláról. — 19.00: Film­zene. — 19.30: Lányok, asszonyok . . . — 19.45: Tánczene. — 20.30: Lu Hszin elbeszélése. — 21.00: A külföldi sajtó hasábjairól. — 21.10: Sport­híradó. — 21.30: Zen­ekari hangver­seny. — Eddig már 6000 tonna jó­minőségű szenet adtak a vál­lalt 4000 tonna helyett a dudna­i bányászok. — Letartóztatták a 2. sz. SZEFU Vállalat váci kiren­deltségének sikkasztóit, Póta Vilmost és Baranyai Lőrincet, akik körülbelül 80 000 forint­tal károsították meg vállalatu­kat. S P © lü T míW^^'W'A^WVVWWVWvWVWVVWWll^^^WWfW^ A „három testőr": Iharos, Tábori, Rózsavölgyi A jelek szerint nagy és szín­vonalas küzdelem várható a szombat—vasárnapi angol —ma­gyar atlétikai találkozón. Mind­két­ nemzet válogatottjai között világszerte ismert sportolók, vi­lág- és Európa-rekorderek, vala­mint többszörös bajnokok állnak rajthoz. A találkozó az eddigi legpontosabb erő­mérője lesz az olimpiai felkészülésnek. Az angol atléták pénteken különrepülő­­géppel érkeznek Budapestre. Kö­zöttük üdvözölhetjük Sandstro­­mot, Hewsont, Chatawayt, Ibbot­­sont, Norrist, Disleyt, Wilm­­hurstot, Pharaoaht, Leathert, Elliotot, Pashleyt, Hopkinst és még több kitűnő angol atlétát. Az angol lapok terjedelmes cikkekben foglalkoznak a két­napos viadal esélyeivel. A Spor­ting Records a többi között eze­ket írja: »A kis Magyarország­nak, amelynek lakossága Nagy- Britannia népességének egy­ötöde, sok világhírű atlétikai csillaga van — közöttük a­­há­­rom testőr*: Iharos, Tábori és Rózsavölgyi. Nem várjuk, hogy az angol csapat győzzön a ma­gyarok felett, de az biztos, hogy pompás küzdelmek lesznek.*. A magyar labdarúgás visszanyerte erkölcsi összetartó erejét A világ szinte valamennyi lap­jának sportrovata élénken foglal­kozik a magyar csapat nagy­szerű moszkvai győzelmével. Ér­demes megemlíteni a Paris- Presse cikkét. Pierre Pibarot, a Francia Labdarúgó Szövetség ed­zője — aki mint megfigyelő vett részt Moszkvában — a részletes tudósításon kívül nyilatkozott a mérkőzésről. Elmondotta, hogy a találkozó némi csalódást oko­zott. A világ két legjobb csapa­tának küzdelmétől ő is, de a többi labdarúgó szakember is szebb játékot várt. — A magyar labdarúgás nem halt meg — mondotta Piharot —, csupán az történt, hogy a magyar válogatott egy időre el­vesztette erkölcsi összetartó ere­jét. Ma már azonban újra meg­van a magyar együttesben az a csapatszellem, amely az év ele­jén elszenvedett vereségek ide­jén hiányzott. A Moszkovszkij Komszomolec című szovjet lap ugyancsak Pierre Pibarot véleményét közli ezúttal arról, hogy a francia szö­vetségi edző kiket tart Európa legjobb játékosainak: kapus: Grosics (Magyarország), hátvé­dek: Belin (Jugoszlávia), van Brandt (Belgium), fedezetek: Ocwli­k (az Olaszországba szer­ződött osztrák játékos), Jonquet (Franciaország), Netta (Szovjet­unió), csatárok: Tatusin (Szov­jetunió), Kocsis (Magyarország), Kopa (Franciaország), Di Stefano (Real­ Madrid), Iljin (Szovjetunió) és Czibor (Magyarország). Az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség közleménye a Vasas Izzó négy bajnoki pontjáról A Népsport szeptember 25-i számában Hunyadvári Béla leve­lező foglalkozik a Vasas Izzó fel­lebbezésével. Hiányos informá­ciók alapján helytelen megvilágí­tásba helyezi az Országos Tár­sadalmi Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottságát. A fel­­lebbviteli bizottság ugyanis a szabályokban előírt 14 napon be­lül megerősítette a fegyelmi bi­zottság elsőfokú döntését, sőt to­vábbi fellebbezés folytán az Or­szágos Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnöksége is úgy dön­tött, hogy az Egyesült Izzónak nem lehet visszaadni a négy pontot. Az OTSB elnöksége — élve jogaival — felülbírálta a társadalmi szervek döntéseit, s miután úgy látta, hogy azok nem helyesek, a kérdéses pontok visszaadása mellett foglalt állást. Miután így felmerülhet a kérdés: vajon a társadalmi szervek nem végeztek-e felületes vizsgálatot ebben az ügyben, az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnöksége bizottságot küldött ki a kérdés megvizsgálására. A vizsgálat eredményéről a nyilvá­nosságot tájékoztatni fogjuk. Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnöksége Spad­ HÍREK A »bátrak« rekordja. Két len­gyel ejtőernyős új ejtőernyős vi­lágcsúcsot állított fel. Az éjsza­kai feladatok végrehajtása során Lipowczar 1500 m-en ugrott ki a gépből és késleltetéssel nyitva ki ejtőernyőjét, két ugrása után 150 méteres sugarú körben 31.30 m-es átlageredménnyel ért föl­det. A másik világrekord Wojt­­kowska nevéhez fűződik, aki a női 600 m-es célugrásban — kés­leltetés nélkül — 21,34 m-es át­lageredményt ért el. Rubcova a női sakk-világbaj­­nok. Moszkvában befejeződött a női sakk-világbajnoki címet el­döntő versenysorozat. Az első helyet, s egyben a világbajnoki címet Olga Rubcova szerezte meg. 2. E. Bykova, 3. L. Ru­­denko. .Csütörtök, 1956. szeptemberül* Ma­­ Csepeli Vasas — Bp. Vasas labdarúgó-mérkőzés a bajnoki pontokért A labdarúgó NB I soron követ­­kező fordulójából a Csepeli Va­­sas—Bp. Vasas-találkozót ma es­te 19.15 órai kezdettel villany­fény mellett játsszák a csepeli stadionban. A két együttes a ta­vaszi fordulóban 3:3 arányban eldöntetlenül játszott. Most is nagy küzdelemre van kilátás és bármelyik csapat megszerezheti a győzelmet. Egervári játékveze­tése mellett a következő össze­állításban lépnek pályára a csa­patok: Csepeli Vasas: Bakó — Kóczián II., Mednyánszky, Takács — Ughy, Klejbán — Tóth I­., Fenyvesi, Keszthelyi, Molnár, Povázsai. Bp. Vasas: Kamarás — Kárpáti, Teleki, Sárosi — Bun­­dzsák, Berendi (Matesz, vagy Szilágyi II.) — Raduly, Csordás, Szilágyi I., Kaszás, Lelenka. Erős edzéseket tartanak a szovjet úszók Az olimpiára készülő szovjet úszóválogatott keret 13 tagja második hete Budapesten tartóz­kodik. A szovjet vendégek na­ponta kétszer edzenek, s igen erősen dolgoznak. A legtöbb úszó napi edzési adagja 4 — 5000 méter. Vasárnap a BTSB verse­nyén egyébként a szovjet úszók is rajthoz állnak. A magyar—szovjet labdarúgó-mér­kőzésről készült filmet csütörtöktől bemutatja a Híradó Filmszínház. A riportfilm részleteiben közvetíti az izgalmas meccset. Lósport Szerdai ügetőeredmények: I. 1. Expressz 2. Elszalad 3 Ácsorgó. T: 15. h: 11, 12, 12. Bef: 35 és 26. V. 1. Edvin 2. Elzevir 3. Eminens. T: 13. h: 11, 14, 18. Bef: 21 és 40. IV. 1. Ezértis 2. Borostyán. T: 32. Bef: 111. IV. 1. Dinka 2. Deka 3. Bessy. T: 11. h: 16, 11, 12. Bef: 86 és 116. V. 1. Andor D. 2. Aladin. T: 15. Bef: 44. VI 1. Bíbor 2. Hasznosbankó 3. De­­borah D. T: 17, h: 12, 17, 30. Bef: 41 és 100. VII 1. Karcsi 2. Cupido. T: 23. h: 13, 19. Bef: 170 VTII. 1. Bolívia 2. Akárhogy 3. Bajadér. Ti 54. h: 15, 12, 10. Bef: 98 és 83. IK­i SAKK IKH GYALOG ÁTVÁLTOZÁSOK Világos indul és nyer. Feladatunk bizonyára többek előtt nem ismeretlen, de az a nyers erő, ami a halálosan dermedt gyalog élet­­rekelésének motívumából sugárzik, nem marad hatás nélkül a szemlélő­ié. Nemde, mint egy láncreakció rob­bannak a csattanók? Túlzott-e eme huszáros gondolatot a fizika szemszö­géből nézni és megkérdezni: elvesz­het-e az előrenyomult gyalog felhal­mozott, potenciális energiája? A megoldást látva — nem! A mozgásba lendített báb kifejti teljes képessé­gét. Az olvasó a megfejtés alapgon­dolatát a szövegben megtalálja. Megfejtések szerkesztőségünk cí­mére küldendők .Sakkrovatú jelzés­sel, két hét megfejtési időn belül. Közöljük elmaradt megfejtéseinket­­augusztus 9-i: Va8!; augusztus 16-i: 1. Bc5:! Megfejtés! versenyünk július havi nyertesei: Patai Árpád, Halásztelek, Baditz Pál Miskolc, Jenik Gyula, Budapest, Kiss Rezső, Budapest. Po­­povits István, Szentes, Illyés János, Kistokaj Bálizs Lajos, Budapest. Közölt játszmánk a XII. sakk­­olimpiász anyagából való és az ol­vasóval egyetértésben nem a címben megadott »Porosz huszárjáték« ne­vet, hanem Bronstein tudását és fö­lényét elismerő »Macska-­egér harcc nevet adományozzuk. POROSZ HUSZÁRJÁTÉK BRONSTEIN ROSAN (Szovjetunió) (Norvégia) 1. el, c5 2. Hf3, Hc6 3. Fel, Hf6 (Éles esküjáték­ot hozó változat, mellyel »törököt fogott« sötét.) 4. Hg3, d5 5. cd5­, Ha5 (Morphy nevé­hez fűződő éles cselváltozat, amelyet főleg a szovjet sakkozók fejlesztet­tek ki Csigorin nyomán, így például: Kérész.) 6. d3, h6 7. Hf3, e4 (E lé­pése után az elmélet esélyes támadó játékot ígér — sötét számára. Annál nagyobb meglepetés világos vála­­sza...) 8. de4!?, Hc4­­. Vd4, Hb6 10. c4, c5? (Igen kockázatos mert csak a gyalogok tartós blokádja ese­tén nem önveszélyes. Nehéz jót aján­lani, talán 10. .... c6 az engesztelő áldozatra sandítva dö­ön.) 11.­­d3, Fg4 12. Hbd2 (Az e5 mezőt birtokban kell tartani!) 12. . . ., Fe7 13. 0—0, 0—0 14. N­e5!, Fh5 15. b3, Hfd7 16. Fb2, N­e5­ 17. Fe5... Hd7 (Erőlködés a gyalogok rögzítésére.) 18. Fc3, Ff6 19. Bael, Fc3, 20. Vc3­, Vf6?? (Sötét kapkod. 20..........f6! még komoly küz­delmet hozott volna, így azonban az első stratégák egyike, Philidor taní­tása a gyaloglánc hatalmas erejéről teljesen érvényesül. Bronstein nagy nyugalommal kezelt tiszthátrányos előnyomulása ellen tehetetlen a sö­tét. Figyeljük meg hogy sötét nem tud célt találni magának, s talán nincs is a gyalogok összefogása el­len.) 21. e5­. Vf5 22. f4. Fg6 23. He4, Bab8 24. Vf3, Fb7­­24...........h5 rossz 25. Hg3 miatt.) 25. g4, Vg6 26. f5, Vb6 27. Vg3, f6 28. eQ, He5 29. h4i% Kh8 30. g5, Bbc8 31. Kh1, Vd8 32. g6 (Nem mindennapi látvány! Tökélete­sen kijött a tisztáldozat eszméje a hatalmas gyaloglánc amely megfojt­ja a védelmet. 1. e4-ből 32 lépésen át 8 világos gyalog a táblán( Re­kord!) 32............Fg8, 33. fg6. b5 34. d6, és sötét néhány lépéssel később feladta. SAKKIN­REK A Vörös Meteor vegyes mester ver­­senyén 6 forduló után, vezet: Forin­tos 5,5, Tapasztó 4,5, Bitek, Flesch, Haág 4, Honfi 3,5.

Next