Magyar Nemzet, 1957. szeptember (13. évfolyam, 1-19. szám)
1957-09-29 / 19. szám
Vasárnap, 1997. szeptember 39., _ MagyarNylMrs__ Az eszmei zűrzavartól a szocialista konszolidációig Beszélgetés a felsőoktatás problémáiról Az ellenforradalom súlyos következményekkel járt egyetemeinken és főiskoláinkon is Nemcsak az intézményeinket ért anyagi károkról van szó hanem elsősorban arról az eszmei zűrzavarról, amely az ellenforradalom fegyveres erejének leverése után is nehezítette a szocialista konszolidáció megindulását. Most, az új tanév megindulása után felkerestük dr. Sulin Bélát, a Művelődésügyi Minisztérium felsőoktatási főosztályának vezetőjét idevonatkozó néhány kérdéssel: Hogyan látja az egyetemek szerepét az ellenforradalom eszmei előkészítésében és lefolyásában? — Felsőoktatásunknak az ellenforradalmi támadás következtében előállott nehéz helyzetében a legnehezebb problémát a területünkön uralkodó eszmei zűrzavar jelentette. Ismeretes, hogy az ellenforradalom ideológiai előkészítésében egyetemeink és főiskoláink is jelentős szerepet játszottak. Elég itt arra utalnunk, milyen széleskörű szociális és tanulmányi demagógia fejlődött ki 1953 óta felsőoktatási intézményeinkben, főleg a hallgatóság és az oktatók egy részének köreiben. Ez a folyamat felsőoktatásunk tényleges hibáinak bírálatával indult. A bírálatból azonban hamarosan felelőtlen bírálgatás lett, majd a kétségtelen eredményeket is kereken tagadó, a hibákat eltorzító, koncentrált, demagóg támadássá fajult. Ennek célpontjába éppen a szocialista felsőoktatás kiépítésében elért eredményeinket állították: a szocialista kulturális forradalmat szolgáló iskoláztatási politikánkat, a szocialista szakemberképzés szerves részét képező ideológiai oktatást, a szocialista felsőoktatás egész tartalmi, módszertani és szervezeti rendszerét, a szocialista nevelés legfontosabb segítőjének, az egész ifjúságot átfogó, egységes ifjúsági szervezetnek a létjogosultságát támadták. Mindezzel lényegében a felszabadulás előtti felsőoktatási rendszer visszaállítására törekedtek. Az ellenforradalmárok célja az ifjúság megtévesztése és az ellenforradalmi felkeléshez való megnyerése volt. Noha a fegyveres harcokban az ellenforradalom oldalán hallgatóinknak csak kis része vett részt, jelentős szerepük volt azonban az ellenforradalmi eszmék propagálásában. A tanári kar egy része is az ellenforradalom uszályába került. Egynéhányan nyíltan is ellenforradalmi programmal és kötelésekkel léptek fel az úgynevezett "forradalmi" bizottságokban. Fellépésükkel, intézkedéseikkel támogatták az ellenforradalmat. Természetes, hogy az ellenforradalom fegyveres leverése az egyetemeken és főiskolákon sem jelentette az ellenforradalom eszmei megsemmisítését. Az ottlevő ellenforradalmi erők továbbra is helyükön maradtak, nem nyugodtak meg, legfeljebb taktikát változtattak: az érvényes kormányzati rendelkezéseket sutba dobva arra törekedtek, hogy a felsőoktatási intézményeket a tervezett egyetemi "■autonómia" megvalósításával "Sündisznó állásokká" építsék ki a szocialista állammal szemben. Hozzájárult mindehhez az is, hogy a minisztérium irányító munkája lassan szilárdult meg, miközben — az egyetemek uszályába kerülve — egy két megfontolatlan intézkedésével csak nehezítette a kibontakozást. Az ellenforradalom fegyveres leverése után hogyan indult meg és hol tart ma a szocialista konszolidáció a felsőoktatásban? — Az ellenforradalom sokakat meg is edzett, megerősített a párthoz, népi demokráciához való hűségükben. Tanuló Ifjúságunk, oktatói karunk és az állami irányításban dolgozók egy része a párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány tevékenységének eredményeként hamar átlátta a helyzetet és a harc logikája szabta tennivalókat. Hamar létrejöttek az egyetemi és főiskolai pártszervezetek és talpraálltak az irányító minisztériumi szervek. Ezzel megvalósultak a szocialista konszolidáció megindításához szükséges fő tényezők a felsőoktatásban is. Megindult a népi demokráciához hű erők tömörülése, amit a hallgatóság vonalán hatékonyan elősegített KISZ-szervezetek létrejötte is. Megindult a harc az ellenforradalmi erők kiszorításáért. A szocialista irányú konszolidáció mindenekelőtt megkövetelte az ellenforradalmat tevékenyen támogató hallgatók és oktatók felelősségre vonását. A vizsgálatok törvényessége és alapossága, a szigorú, de igazságos ítéletek, melyek végrehajtása során eltávolítottuk az egyetemekről és főiskolákról az ellenforradalom vezetőit és fő hangadóit, pozitív módon hatottak az erők polarizálódására, erősítették a népi demokráciához hű elemeket és elősegítették a tisztánlátást. Ezzel levontuk a szükséges következtetést az ellenforradalom egyik fő tanulságából felsőoktatási politikánkban: az egyetemi oktatóktól nemcsak magas színvonalú szakmai tudást kell megkívánnunk, hanem a szocialista államhoz való lojalitást, a nép ügyéhez való hűséget. Azok számára, akik ezt a mértéket nem ütik meg, de tudományos munkaterületükön megállják helyüket, az egyetemeken kívül biztosítunk megfelelő elhelyezkedést. Milyen intézkedéseket tett a kormányzat az egyetemi munka színvonalának emelése érdekében az új tanévben? — Amikor most visszaállítjuk a marxizmus—leninizmus oktatását, javítjuk a munkát ezen a területen is. Az oktatás a jövőben jobban tekintetbe veszi a karok profilját, csökken a szemináriumi órák száma, de elmélyültebb, magasabb színvonalú lesz a szemináriumi munka. Az óraszám negyven százalékát a filozófia történetének oktatására fordítjuk és ezzel elősegítjük a hallgatók filozófiai és történeti szemléletének kialakítását. Az ismeretanyag nyújtásán túl a hallgatók történeti szemléletének fejlődését szolgálja majd az 1058—50-es tanévben bevezetésre kerülő "tudományos szocializmus" elnevezésű tantárgy is, amely a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom történetét és legfőbb elvi kérdéseit fogja tárgyalni. — A vidéki tudományegyetemeken visszaállítottuk az egyetemi reform bevezetésekor megszüntetett klasszika filológiai és modern (germán, román) filológiai tanszékeket. Ezzel teljesebbé válnak az érdekelt egyetemek, lehetőség nyílik újabb szakcsoportok bevezetésére az oktatás és tudományos munka kiszélesítésére, a hallgatók pedig lehetőséget kapnak arra, hogy megismerkedjenek a rokon tudományszakok problémáival is. Hogyan látja az új tanév legfontosabb feladatait? — Az új tanév eredményes lefolytatásának a szervezeti feltételeit megteremtettük. Most már valamennyiünkön: a minisztériumon, az egyetemeken — az egyetemi vezetésen és szerveken, az oktatói karon, a hallgatóságon — a sor, hogy az új tanév minden eddiginél sikeresebb legyen és teljessé váljék felsőoktatásunkban is a szocialista konszolidáció. A feladat nem könnyű. A mai helyzetben mindenekelőtt a nevelő munkát kell gyökeresen megjavítani és magas színvonalra kell emelni az ideológiai munkát, hogy felszámolhassuk az ellenforradalom okozta eszmei zűrzavar maradványait, a konszolidáció legfőbb akadályát. Ennek érdekében a legfontosabb kialakítani az egyetemi nevelés minden tényezőjének: az állami irányító szerveknek, az oktatói karnak, az egyetemi párt- és KISZ-szervezeteknek teljes egységét a nevelőmunka fő célkitűzései, a szocialista szakemberképzés megvalósítása tekintetében, éppen e nagy célkitűzés, a szocialista államhatalomhoz való lojalitás és hűség talaján — fejezte be nyilatkozatát dr. Sülén Béla. R. Farkas Klári kacagását is az esztréd király. — Mit képzelt? Hogy grátisz, szívszerelemből csinálok magából sztárt? De egye fene! Ez egyszer könnyelmű leszek. A betanítást is beleveszem a kétezer francsiba. Viszont a százalékból egy grandot se engedek lealkudni. Vette, drágaságom? Egy grandot se! — Tessék? — nyitotta harmadszor is ugyanarra a szócskára REVLON ("PAINT THE TOWN PINK") rúzzsal hibátlanított ajkait hősnőnk. Amire az esztrád-király egy szuverén fensőbbségével: — A "lé"-ről, a gázsijáról beszélek, csuskám — dörzsölte össze szőrös, nikotin-sárgította ujjait. — Ahányszor fellép, annyiszor kap belőle húsz százalékot Lukács-papa. Geroacht? — Tizenötöt! — lépett most kéretlenül is a küzdőtérre s egy bajnok magabiztosságával a szép lelkű zöldségkereskedő. — Húszat! — bömbölte szilajon, egy bika dühével az esztrád-király. A válasz egy lusta, ám annál félreérthetetlenebb mozdulat volt. Szép lelkű zöldségkereskedőnk — egyébként satnya, girhes kis férfiú volt, igazi paszu'ykaró —, a szíve fölé, beeső zsebe iránt csúsztatta jobbját, s egy ismétlőóra monoton makacsságával: — Tizenöt! — mondta. — Jó — hagyta érvényesülni mint nyomós argumentumot a kétezer forint hamari bírhatását az esztrád-király. —Legyen tizenöt, maga ... maga kan-vámpír. Elő a dohányt, aztán spongyát rá. Esküszöm: főnyeremény, igazi szambahercegnő lesz ez a bűbáj kis cicus itt. És halljunk csudát: egy gyenge hónap is alig kellett hozzá, s hősnőnk csakugyan "befutott". Be bizony. Amit is a legékesebben talán az bizonyít, hogy míg báb korában csak a legmeghittebb barátai ismerték a becenevén, most — pillangóul—egycsapásra "a" Millácska: mindenki becézettje lett. Így ünnepelték Apáca- Szörcsökön csakúgy, mint Balmaz-Tőtikén, bár a rossz nyelvek szerint a lelkes újrázásokat nem annyira "művészetének, mint inkább fizikai adottságainak köszönhette. Állítólag Gyurgyalagfalván történt meg, hogy a község ifjú tanítója — úgy is mint lelkes és szakavatott népdalgyűjtő —, ilyen zokszavakkal fordult Takó Pista bácsihoz, a környék messze földön híres nótafájához: — Ugyan már Pista bácsi, mit tapsol? Irtani kéne, nem meg újrázni az ilyen ... emeletes ostobaságot. Mire az öreg Takó, akinek egyébként szőlőpásztori mestersége van, s akit még ma is meghuncfutoznak a menyecskék. — Csakhogy... én nem a kornyikálást óhajtom ám! — mondta s hunyorított hozzá. — Hát! — A nőt! Mert ugyebár... mit lehessen tudni? Se pánt, se szalag a ruháján neki, aztán ... hátha leesik rulla, amikor a legerősebben komyikál. Hogy pontosan: az utolsó szócskáig így hangzott-e el, ami elhangzott, arra csak rosszmájúságból lehetne esküt tenni. De kétségtelen, hogy a dologban mégiscsak lehetett valami, mert a kieestélyi, amiben Malácska pompázni szokott, csakugyan pajzán egy ruhaköltemény volt, s mint ilyen valósággal sugallta a csintalannál csintalanabb gondolatokat. Anyaga taft volt, fekete taft. A vállat teljesen meztelenül, a kebelrészt viszont amolyan fantázia-mozgató félpucérsággal mutatta. És tapadt, simult, a nedves fürdőruhánál is parancsolóbban hívta fel a hímnem figyelmét a különféle domborzati viszonylatokra. Egyébként— hogy őszinték legyünk —, kár megütközni az ilyen ártatlan kis önreklámozáson. Mióta világ a világ, a "nagyérdemű közönség" mindig megkövetelte, hogy a pénzéért kapjon is valamit. — Hogyan? — kérdezhetnék erre a kákán is csomót keresők. — Hát nem korunk csalogánya, magyarán: nem "dizőz" volt Millácska? De igen! A hangja "decens" is, búgó is: igazi bölömbika-hang. Az ember nem is értette — ahogy a bölömbika nevű vízimadárka esetében sem érti —, honnan és hogyan is tudta a hangok tomboló hullámhegyeit abból a csepp kis torkicájából világgá hömpölyögtetni?! A hangja tehát megfelelt volna — elvégre a bombardon is kitűnően ellátja a zenekarban a maga funkcióját —, hanem a hallása?!!! Bár ismét csak legyünk őszinték: baj az egyáltalán, ha egy szamba-hercegnőnek botfüle van? Baj a csudát! Kellő rutin és hidegvér esetén akkor vált parlandóra, amikor csak akar. S ha váltás közben mutál, csuklik egyet a hangja, hát az se baj. Baj? Érdem! Csemege! Megtapsolni való virtuozitás! De ne ragadtassuk el magunkat. Vezérelvünk: a tárgyilagosság, s célunk: a kultúrhistóriai hűség arra kötelez, hogy mint megmásíthatatlan tényt húzzuk alá: ha Milocska Budapesten, hazánk vájtfülű székesfővárosában "debütál", hát rutin ide, bölömbikahang oda ?— nyomban megbukik. Mégpedig olyan csúfosan, akkora füttyorkánt támasztva, hogy soha többé, még otthon, a fürdőszoba meghitt magányában sem meri szambára igazítani a száját. Vidéken viszont — mint láttuk — megfelelt, mi több, mint a SEHU-brigád törzsökös tagja valósággal a közimádat tárgya lett, s tán ma is porondon van még, sikerrel párosítván a "kultúráit a népgazdaság érdekeivel, ha a derült égből nem csap le pár esztendeje egy kettős ostorú iker-villám, s nem teríti le mind Dagi Lukácsot, az esztrád-királyt, mind pedig tízezreket tejelő tehenét, az úgynevezett "célpropagandá"-t. Ami is a gyakorlati élet nyelvére lefordítva azt jelentette, hogy Dagi Lukács — immár mint trónra fosztott, állástalan király — jobb híján a börtönök kulturális lehetőségeit lett kénytelen tanulmányozni, a brigádok pedig — mert engedélyezőjük, bár eszének szüntelen gyötrésével, de mégiscsak rájött, hogy pénzpocsékolás, fabatkát se ér a VÁL-ok, ÉRT-ek, TEX-ek és társaik kultúr kontárkodása — mondom: a brigádok pedig mind feloszlottak és jön a "Gólyahír"-presszó táján tarhálás, hozamra-fogyasztás és vadászat is — amazonoké — áldozatkész mecénásokra. (Folytatjuk) ! A. N. OSZTROVSZKIJERDŐ !!lilll!!lllll!llllllllllllllll!lllllllllllllll!ll!lllllllllll!!lillill!IIIHI>l!ll "Tulajdonképpen Arkagyij barátom, hogyan is kerültünk ide ebbe az erdőbe, ebbe az őserdőbe? Minek is riogatjuk itt ezeket a nagyfejű fülesbaglyokat? Minek ezeket zavarni? Éljenek, ahogy akarnak! Hiszen itt minden rendben van, öregem, ahogy az erdőben szokás. A vénasszonyok férjhez mennek a zöldfülűekhez, a kislányokat meg átkarolja a halál, mert rossz a sorsuk a rokonaiknál — erdő ez öregem — mondja Gurmiszkaja asszony szalonjában Sanyarov, a színész, barátjának, Vidorovnak. S e szavak nem csupán az orosz nemesség jelenlevő néhány tagjáról szólnak, a cári Oroszország uralkodó osztályát, az erkölcsi züllés posványába süllyedt nemességet bélyegzi meg a színész szavain keresztül a szerző. Osztrovszkij számos művében állítja középpontba, leplezi le az önmagát túlélt, gazdaságilag hanyatló nemesség életét. Megdöbbentő erővel ábrázolja azt a fojtó hazugságokkal telített környezetet, amelyben meg sem értik a tiszta érzelmeket, s a nemesebb, emberibb életre vágyóknak el kell pusztulniuk. Osztrovszkij mindig új oldalról, új színekkel festi meg kora társadalmát, de a végkicsengés többnyire azonos: ennek a világnak le kell tűnnie a történelem színpadáról, át kell adnia a helyét egy szabadabb, tisztultabb világnak, ahol az emberek emberhez méltóan élhetnek. Az alkotó korszaka második felében Írott Erdőben, akárcsak a Farkasok és bárányokban, a földbirtokosnő típusát rajzolja meg. Könyörtelen kritikával leplezi le Raisza Pavlovna aszszony undorító züllöttségét, hazudozásait, cinizmusát, amelylyel céljai elérése érdekében keresztülgázol azokon, akikről mint szívéhez legközelebbállókhoz beszél. Ebből a földbirtokosnőből kiveszett minden nemesebb emberi érzés, csak szerelmi kalandjaival törődik, és idős korában férjül vesz egy léha, a vagyonért mindenre kész, húszéves ficsúrt. A világ drámairodalma alig ismét undorítóbb alakot, mint ezt a Bulanov diákot. A nemességről adott képet jól kiegészíti Milonov, az üresfejű földbirtokos figurája, aki még a sötétség birodalmának "szabadságét" is túl nagynak tartja. A nemesség leleplezése mellett, maró gúnnyal eleveníti meg az urakhoz simuló, egyre jobban tollasodó kupec-paraszt típusát, Voszmibratov személyében. De mennyire lágyan fog az író tolla a tiszta, becsületes, érző szívű fiatal leány, Ariszjusa ábrázolásánál. A leány életének bemutatása önmagában is súlyos vádirat a szegényeket igájukban tartó hatalmasok ellen. Osztrovszkij, akinek »a színpad egész külön világot köszönhet«, műveiben méltó helyet biztosít a szívéhez oly BEMUTATÓ A MAGYAROK NÉPHADSEREGSZÍNHÁZÁBAN közelálló színészeknek. Ábrázolásában mindig magasztos eszmeiség, méltóságuk, hivatásuk tudata hatja át őket, nem komédiások, mélyen érző művészek, és megvetik a vagyonnal, születéssel szerzett előjogok élvezőit. Természetes, hogy Sanyarov színész megérti a fiatalok érzéseit, s utolsó fillérét is odaadja boldogulásukért. Sangarov egész lénye anynyira eggyé válik hivatásával, hogy néha akaratlanul is szerepek szavait mondja, Shakespeare és Schiller izzó szenvedélyű mondataival ítélkezik de a szenvedély nem kölcsönvett. Bár néha komikusan hatnak a túlzott érzelmi kitörések, a feltörő könnyek alapjában nem válik nevetségessé. A nagyszerű tragikomédia előadása vonzó, ugyanakkor bonyolult feladat elé állítja mind a színészt, mind a rendezőt. A nemesi udvari láz légkörének hiteles megelevenítése, az egyes figuráik sokrétű ábrázolása elengedhetetlen feltétel a szerző intencióinak hűséges tolmácsolásához. A Néphadsereg Színházának együttese, sajnos, nem tudta hiánytalanul megoldani ezt a feladatot. Elsősorban Szendra József rendezésének néhány olyan sajátosságát kell megemlíteni, amely alapjaiban eltér a szerző elgondolásától. Érthetetlen és felesleges például az eredetiben nem szereplő óra és az azzal kapcsolatos előjáték beállítása. Osztrovszkijnál, a konkrét meghatározások drámaírójánál nem nagyon szerencsés ötlet az ilyenfajta szimbolizálás. Általában az epves jelenetek között a rendezés nem találta meg a tűl színezéstől mentes átmenete. Sulyok Mária Raisza Pavlovna szerepében művészi pályafutásának egyik legragyogóbb alakításához érkezett el. Játékának bensőséges átélésével szinte maradéktalanul személyesíti meg az Osztrovszkij megrajzolta figurát. Sanyarov sokrétű, nagyszerű szerepére hiba volt Kis Ferencet meghívni, mert testalkatánál, egész megjelenésénél fogva, egy percre sem tudta az unokaöccs illúzióját kelteni. És a rendezés sem segítette abban, hogy az osztrovszkij színész mély humanizmusát, felsőbbrendű erkölcsiségű emberét adja. Vidorov szerepében Bilicsi Tivadar, a tragikus vonások bemutatása mellett jól ábrázolta a mulattató komédiást. Kár, hogy helyenként burleszk-figurává változott. Tábori Nóra Arisztusája jól érzékelteti a szerető, szebb életre vágyó, tiszta szenvedélyű fiatal leány alakját. Annál szembetűnőbb a kontraszt Verebes Károly Pjotrjánál, akiről merevsége, fagyossága miatt, sokszor nehéz elhinni, hogy valóban szerelmes. Sándor Iza, Bakos Gyula, Győrffy György és Szendrő József, Alita kulcsárnő és Karp lakát, illetve Milonov és Bodjajev földbirtokosok szerepében híven adják vissza a múlt század 70-es évei Oroszországának tipikus alakjait. Beák Sándor Voszmibratovja korrekt alakítás. Endre Emil zenéje hangulatosan festi alá a hiányosságok ellenére is művészi élményt adó előadást. Upor Tibor díszletei igen színvonalasak, inkább a rendező felelőssége, hogy volt bennük az órán kívül is néhány felesleges stilizáció. Hollósi Tibor Várnai Zseni tÉVEIM Amikor negyven éves lettem, nagyon sokaltam ezt a számot, egy évecskét hát letagadtam, hosszabbítván az ifjúságot. Nem tudtam akkor, mily parázslón ifjú, aki csak negyven éves, s magamat csalva ragaszkodtam, ahhoz az egy ellopott évhez. Mikor azután ötven lettem, — de csak negyvenkilencet mondtam —, ma már tudom, — én balga lélek, akkor is még, mily ifjú voltam. És egyre szörnyűbb évek jöttek: milliók haltak, ifjan égtek... nem számoltam már életemmel, mindegy volt már, mióta élek. Mindegy volt már, hogy meddig élek, — sorsom a messzi csillagokban, harcoltam, írtam, árva lélek, egy elvadult embervadonban. Hány év repült el így fölöttem, lehetne száz, vagy ezer év is, volt úgy, hogy majdnem összetörtem, aztán szivem föléledt mégis. Élek, mint ősi tölgy az erdőn, évgyűrűimmel megjelölve, s lombkoronás, magas fejemmel zúgom a dalt, után’ mindörökre! Svéd VILLANYBOROTVÁZGÉP érkezett! Minden budapesti ILATSZERBOLTI$ DRM árusítja ! Víz, ecset, szappan nélkül olcsó, gyors, biztonságos borotválkozás 9