Magyar Nemzet, 1957. október (13. évfolyam, 20-46. szám)

1957-10-08 / 26. szám

4 A hazatért Szabó Miklós leleplezései­­ így toborozták a tanúkat az ötös bizottság jelentéséhez Tegnapi számunkban már közöltünk egy részletet az emigrációból hazatért Szabó Miklós előadásából. Most egy másik passzust ismertetünk, amely arról szól, hogyan tobo­rozták az ENSZ ötös bizottsá­gának Jelentéséhez a "tárgyila­gos" tanúkat. Adjuk át a szót Szabó Miklósnak, lássuk, mit tud e — a leghitelesebb tanú — erről mondani. Eleve komolytalannak tartottuk a bizottság munkáját Elhatározásomhoz a végső lökést azonban az úgyneve­zett ötös bizottság­ munkájá­val kapcsolatos események, valamint »a magyar ügy«-nek az ENSZ rendkívüli közgyű­lés napirendjére való fel­vétele adta meg. Mint isme­retes, 1957 tavaszán érkezett meg az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése ál­tal megbízott, az úgynevezett magyar ügyet vizsgáló öt­tagú bizottság Ausztriába. Érkezésük előtt Kéthly Anna és Király Béla aláírásukkal ellátott levélben kérték fel Vidovics Ferencet, Havas Gá­­bort, Sípos Lajost, valamint jómagamat, hogy gyújtsunk adatokat a bizottság munká­jához, toborozzunk tanúkat. Levelükben utaltak arra, hogy olyan tanúkat kell a bizottság elé vinni, akik igazolják a szovjet intervenciót, a szov­jet katonák "kegyetlenkedé­seit«, az ÁVH-sok »kegyetlen­­ségeit, és igazolják, hogy a felkelés »spontán« és­­*de­mokratikusi« volt. A felkértek közül csupán Havas Gábor vállalta ezt a tevékenységet. Mi, többiek, a bizottság munkáját eleve komolytalan­nak tartottuk. Egyébként ma­ga Havas Gábor is.­ Havas Gáboron kívül dr. Pásztor Tamás és Pásztori Tibor let­tek munkatársai a bizottság­nak. Dr. Pásztor Tavirtás egyébként az eseményeket nem is ismerhette teljesen, hiszen már november 1-én, de legkésőbb 2-án indult Bu­dapestről Bécsbe. Legalábbis, amikor én 3-án visszaindul­tam Budapestre, akkor ő már ott volt, ahol a Kisgazdapárt forradalmi rendkívüli meg­bízottjának mondta magát. őt egyébként az emigráció­ban széles körben azzal vá­dolják, hogy börtönévei alatt besúgótokkal igyekezett előny­höz jutni, amit ő írásos nyi­latkozatban el is ismert. Tanúvallomás napi 200 schillingért A bizottság kihallgatására jelentkezők különböző szűrő­állomásokon mentek keresztül. Mindenekelőtt dr. Pásztor Tamás hallgatta ki őket és csak azokat engedte tovább, akiknek kihallgatása csak a nyugati körök által látszott kí­vánatosnak. A második kihall­gatást a bizottság magyar származású tisztviselői végez­ték és a tanúk csak így, kellő előkészítés után, kerültek a tulajdonképpeni bizottság elé. A kihallgatásra általában a je­lentős tanúk nem mentek el. Maguk a menekültek azt han­goztatták, hogy aki ezekre a kihallgatásokra elment — ke­ttős kivétellel­­— azt főképpen a kilátásba helyezett tisztelet­­díj vonzotta. A tanúk általá­ban naponként 200 schillinget kaptak. Ez az összeg egy jó szakmunkás 20 órai órabéré­nek felel meg. A bizottság még a kihallga­­tottak meghallgatása terén sem volt objektív. A kihallgatáso­kon jelenlevők szerint a cey­loni küldött a kihallgatások során többször kétségbevonta a vallomások tárgyilagosságát és különböző kérdéseket tett fel. A bizottság elnöke, Ander­sen úr, aki észrevehetően szimpatizált a kihallgatottak­­kal és távolról sem objektív megállapításaikkal, ilyenkor mindig közbeszólt, közbelépett a vallomástevő javára és hely­zetének enyhítésére. Senki se tud a deportálásokról Rendkívül lényeges azonban az, hogy szinte valamennyi kihallgatott határozottan ki­fejezte azt a véleményét, hogy a Szabad Európa Rádió tevé­kenysége, a nyugati, főként az a­merikai államférfiak és poli­­ típusok megnyilatkozása, az Wsenhower elnök által az októberi események során ki­látásba helyezett olyan gaz­dasági segély, amely "Ma­gyarországot szabadságának teljes kivívása után Európa egyik leggazdagabb országá­vá teszi" és általában a Nyu­gat magatartása tíz esztendő óta és az őszi események alatt döntően befolyásolta a ma­gyarországi helyzet alakulá­sát. Szinte valamennyi vallo­mástevő jegyzőkönyvbe és hangfelvételre mondta azt a határozott véleményét, hogy a magyarországi katasztrófáért Nyugatot és elsősorban Ame­rikát súlyos felelősség terheli. Pásztor Tamás egyébként el­panaszolt­a nekem ezen tevé­kenységének fejtegetése köz­ben, hogy mindent elkövetett olyan tagok bevonására, akik a deportálásokat bizonyíthat­nák, azonban nem talált olya­nokat, akik erre vonatkozólag elfogadható adatokkal rendel­keztek volna. Ezzel kapcso­latban a bizottság tagjai is kétséget éreztek, s időközön­ként tettek fel kérdéseket, amelyekből ezeket a kétsége­ket észre lehetett venni. Ilyenkor — szintén Pásztor Tamás és mások előadása alapján tudom — Andersen elnök úr mentette meg a hely­zetet a kihallgatott javára.. A jelenet — noha pillanatok alatt zajlott le — olyan ha­tást tett a jóhiszemű, a saját tisztességét mások számára is boldogan előlegező Bumburucz karfásra, mintha egy vége­érhetetlen, egy testvérek kö­zött is legalább ötórás rém­drámát szenvedett volna el. — Nahát! — csak ennyit tu­dott mondani, de nem úgy MiVácska.­­ — Most látta! — sütött föl arcán a diadal mosolya. — Puszit a mamának, s gyerünk. Egy ilyen dög miatt — vágott a fejével Cika felé — vétek lett volna összebalhéznunk, Dönti. S mosolygott ébren, s mo­solygott álmában is,, mert a korai kelés s a hirtelen­ ivott konyak lovagi módon szólva:­­elbágyasztotta" kissé. Hanem aztán, amikor úgy tíz óra tájt az elágazáshoz értek s a gyár­­vonatról egy göthös, kivén­­hedt, özönvíz­ előtti vicinálisra kellett átszállni??! Először is a párnás kupé, ahová a szörnyű, a nyaktörően meredek lépcsőkön felkapasz­kodtak, már eleve, már jó­val a gyors megérkezése előtt dugig volt. Másodszor: a harmat fölszám­­­adásával akkora lett a káni­kula, hogy a verőfényben vesz­teglő kupé vas- és bádogrészei sütöttek szinte. Harmadszor: a vicinális , amikor elindult, majd minden eresztékében recsegve-ropogva lendületbe jött végre — akko­ra bakugrásokat művelt, hogy hősnőnk hol a fejét ütötte bele az ablakdeszkába, hol meg — hogy le ne harapja — a nyel­vét volt kénytelen hosszú ne­gyedórákon át a szájpadlásá­hoz szorítani, arról már nem is szólva, hogy kikészült ide­geit elzsongítandó, még egy nyamvadt cigarettára se tudott rágyújtani szegény. Ó, nem azért, mintha a fülke "nem dohányzó" lett volna! Dehogy! Csakis azért, mert hiába ügyeskedett, a bakkecskét ját­szó kupé folyton elrázta gyu­fája elől a cigarettáját. Negyedszer: Bumburucz kortárs ahelyett, hogy figyel­mes férjhez illően osztozni próbált volna hitvese bosszú­ságában, ö, egek! — olvasott, mi több: olvasás közben mo­solyogni is képes­ volt. Csoda-e tehát, hogy mikor mindenből elege lett, és már­­már a "megőrüléshez volt kö­zel", hősnőnk roppantott egyet és így rivallt rá a békésen ol­vasgató Bumburucz karfásra: — Sétálni mentek? — Kik? Hova? — riadt föl olvasmányából Bumburucz kartárs. — Ezek! Innen! — kopog­tatta meg a homlokát hős­nőnk. — Ugyan. — Tagadja? Ni! Még most is, velem beszélve is vigyorog. Mit vigyorog? — Csak derülök, derülgetek, he-he. .. Bocsánat! — kapott hirtelen észbe a villámló hit­vesi szemek láttán. — Ugye megbocsát? Paraszt vagyok, elhanyagoltam, drágám. Amire Millucska szusszanás­­nyit se eresztve a gyeplőn: — Tüzet! — röppent szájá­ról a parancs, de oly sürgetve, hogy nemcsak a férj, de a sa­rokban egy bóbiskoló pap bá­csi is a zsebéhez kapott. Majd mikor végezt" már, s az első, mélyen vett szippan­tástól enyhült kissé a bosszú­sága: — S most halljuk, min­t de­­rülgetett?* — kérdezte. — Ezen! — mutatta oda címoldalával a könyvét Bum­burucz kortárs — Egy kollé­gától. Számaid a Csongortól kaptam. Jó fiú, csak... boga­ras kicsit. Góré, a papírbe­gyűjtést intézi, de kutató is. Ritkaság-kutató. Folyton az ömlesztett anyagot bújja. Ezt a marhaságot is onnan, az öm­lesztett anyagból ásta elő. Azt mondja — betűzte végig mu­tató ujjával a címlapot: — GEZOVÁR MONOGRÁFIÁJA ÍRTA: PELLE LUKÁCS dr. nyug. kir. közjegyző, arany­­kulcsos kamarás, a­­»Nimród« vadásztársaság t. d. elnöke stb. Mottó: "Kerettye kies lapalya: Képedet ha szivem zárja!* GEZOVÁR, 19­2­4 ISTEN ÁLDJ­A A TISZTES IPART Hősnőnk, akinek fogalma se volt róla, hogy mit jelent a szörnyen tudományos hangzá­sú "monográfia" szó, s ahogy mondani szokás: "kitérő ma­gatartásit vett fel, s csak úgy foghegyről méltóztatott oda­vetni. — Izgalmas? — Ez? — képedt el, s me­redt a "marhaség"-nak bekon­ferált kö­ny­vecskére Bumbu­rucz kortárs. — Nem az? — vont vállat hősnőnk­ — Akkor meg... minek olvassa? Bumburucz kartárs — hála az imádott hitves hajmeresztő kérdéseinek akk­ora dilem­mában volt, hogy, a nyálát is kiszáradni érezte. És méltán! Mert gondoljuk csak el: ha azt válaszolja, hogy "szivecs­kém, édes, maga tévedésben van, csak a ponyvaregény szo­kott izgalmas lenni", hát ugor­hat is ki főmeredek a kupé­ablakon, mert a kétségbevont intelligenciájú Millácska -tu­ti", hogy nemcsak az orrát húzza föl, de megtorlásul az ágya­t az asztala mellől is száműzi bizonyos időre. Ha meg azt feleli, hogy "me­leg is van, az út is hosszú, va­lamivel­ csak agyon kell ül­nöm az időt", el lehet készülve rá, hogy ismét csak megkapja a magáét, mint prototípus, mint a modortalan, bűnösen önző férjek mintapéldánya, akik mosó-, szülő- és főzőgép­nél egyébnek még álmukban se hajlandók tekinteni száz­­szor­ szerencsétlen hitveseiket. — Hm ... Hogy minek olva­som? — húzta tehát az időt Bumburucz kortárs. — Igen, minek olvassa? — kötötte meg magát hősnőnk. — Elvégre és utóvégre... én is itt vagyok. Engem is a fi­gyelmére méltathatna. — Kezdődik! — borzolta föl a balsejtelem Bumburucz kortársnak még a keze­ fején is a férfias, vöröses-barna pelyhet. — Mert... mert... — vágta ki a férjek örökös aduját — ... a munkámhoz kell, a "terület-kutatás"-hoz anyag. — ?! — Nézze csak, drágám — lett egyszerre fölényes, ám dicséretére legyen mondva: fürgén, készségesen fölényes Bumburucz kortárs. — Mi, ugye bár,a Gező­várra megyünk most? — No és? — No és. . . ha azt kérdez­ném például, hogy mit tesz, mi az értelme a Gezővár szó­nak, mit tudna felelni rá? — Mi mást? Azt hogy egy név, egy községnek a neve. — Helyes. De most magát ezt a nevet nézve: a vár az vi­lágos, a várról mindenki tud­ja, hogy mi? Igen ám, de itt a "gező« is. A nyakam teszem rá, drágám, hogy még sejteni se sejti, fogalma sincs róla, mi az hogy »gező"? — Úgy! S maga tudja? — Hogy tudom-e? Egér, me­zei egér, pockocska! Innen tu­dom! Ebből a könyvecskéből, drágám! — S boldog? — Miért? — Hogy tudja ... Hogy be­­hűtötték, hogy az utcájába ment valaki vén salabakter­­r­ek. Már megbocsásson, drá­gám — méltatlankodott Bum­burucz kortárs. — De mért hűtöttek volna be? — Mert annak — jelentette ki a lehető legszilárdabb meg­győződéssel hősnőnk —, hogy­­Gezővár annyi mint Egér­vár" nincs, nem is volt s nem is lesz értelme. Az egér lyuk­ban él. Az egér egy vacak kis rágcsáló. Se lakni, se építeni nem szokott várat. — S a hód? — védte ki hős­nőnk döfését,, s lendült azon­nal támadásba Bumburucz kortárs. — Miféle . .. "a hód"? — Egy másik, egy sokkal nagyobb, sokkal intelligensebb rágcsáló. A .. .hogy is hívják? — csapott rá vércse­ tekintet­tel a könyvre. — Itt van! A Castor fiber. Hossza, márhogy egy jól fejlett hímé: 75—95 centiméter, vállmagassága 30 centiméter, s a farka ugyan­csak 30 centiméter. — Hallja-e?! — jött ki a sodrából hősnőnk. — Vagy beszél értelmesen, vagy... nem tudom, mit csinálok...?! Az előbb még "gező", most meg "hód"? Hogyisne! Vagy az egyik, vagy a másik! Ele­gem van a hadovából! Amire Bumburucz kortárs, rögtön behúzva a nyakát és bátorsága imént még fennem csattogó lobogóját. — Igaza van — mondta. — Csak tapsolni tudok a logiká­jához, drágám. S ha megen­gedi, inkább a szerzőnek, dr. Pelle Lukácsnak adom át a szót. Átadhatom? — Miattam?! — Tehát:­­Miután kópjás, kacagányos eleink meghódítot­ták vala Isten rettentő osto­rának, Attila királynak örö­két, a Kárpátok­ koszorúzta, tejjel-mézzel folyó, aranykalá­szos rónaságot, a harcok elül­­tével a vérrel szerzett ország­részek pacifikálása követke­zett el, amikor is a Szittya­­földről el-ikiviharzott s egész Európa szívéig hatolt vitézek egyik csoportja (róta) szere­tett községünk határába is el­jutott, s bőven találván füvet a lapályon, vadat a ciheresek­­ben, valamint halat a már akkor fűzfákkal kísért Kerety­­tye folyóban, népgyűlést (ku­­rulta) hívott össze, s úgy ha­tározott, hogy eddig és ne to­vább, azaz: a tartós letáboro­­zás mellett tört lándzsát." (Folytatása következik.) VIIBA JV E It A C­­IVILTŰRBOTRÁNY (MEZŐVÁROTT \^CSOKOZSAIJ A lal­r,, vajmi nyögvi nyerő orvosság!'1 , Magyar NetMel Követi kinevezések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a külügymi­niszter előterjesztésére Zágor György rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert a Magyar Népköztársaság kairói követségének vezetésére ka­pott megbízatása alól. Szabó Imre rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert pe­dig e tiszte, valamint a Ma­gyar Népköztársaság római követségének vezetésére kapott megbízatása alól felmentette. Az Elnöki Tanács Szíjártó Lajost rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetté nevezte ki és megbízta a Magyar Népköz­­társaság kairói nagykövetségé­nek vezetésével. Zalka András rendkívüli kö­vetet és meghatalmazott mi­nisztert a Buenos­ Aires-i kö­vetség vezetésére kapott meg­bízatásának érintetlenül ha­gyásával megbízta a Magyar Népköztársaság képviseletével a Bolíviai Köztársaság terü­letén. Megjelent a Narodne Novine Szeretettel üdvözöljük új laptársunkat, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szö­vetségének most megjelent hi­vatalos lapját, a Narodne No­­vine-t. A lap első számában Ognyenovics Milán, a Szövet­ség főtitkára "Új úton" című vezércikke részletesen foglal­kozik a lap és a Szövetség fel­adataival. "A legfontosabb fel­adatok egyike kétségkívül a forradalmi munkás-paraszt kormány támogatása kitűzött céljai megvalósításában, abban az erőfeszítésében, hogy az or­szág minden polgárának, így a nemzetiségi kisebbségeknek is biztosítsa az Alkotmányban le­fektetett összes jogokat." A magyar—jugoszláv viszony fej­lődéséről megállapítja: "vala­mennyien örömmel üdvözöltük a két szomszédos szocialista ország viszonyának megjavulá­­sát és mély meggyőződésünk, hogy a baráti és testvéri kap­csolatok Jugoszláviával mind jobban meg fognak szilárdul­ni". A lap feladata lesz, hogy "tárgyilagosan tájékoztassa ol­vasóit a jugos­zláv nép életéről, eredményeiről és problémái­ról". "Mint ismeretes, a Délszlá­vok Demokratikus Szövetsége tagja a hazafias Népfrontnak" — írja a lap — "a Hazafias Népfront keretében a mi Szö­vetségünkre is nagy és felelős­­ségteljes feladatok várnak, mindenekelőtt a délszláv nem­zetiségi kisebbséggel kapcso­latban." "Bizalommal és őszin­te optimizmussal nézünk a jö­vőbe. Bizakodásunk annál in­kább jogosult, mert eddigi munkánkban máris éreztük a kormány és a Magyar Szocia­lista Munkáspárt tényleges se­gítségét és ez a támogatás napról napra nagyobb és hat­hatósabb lesz« — fejezi be cik­két Ognyenovics Milán. Ifjúsági házak országos hálózatának kiépítését tervezi a KISZ A KISZ október végén sor­ra kerülő első országos érte­kezletén megtárgyalják a fia­talok az ifjúsági szövetség kulturáis terveit is. A tervek egyik érdekessége, hogy a KISZ a következő hónapok­ban, években ki akarja épí­teni az ifjúsági házak orszá­gos hálózatát. Az ifjúsági házak feladata az lenne, hogy minden na­gyobb városban, kerületben a fiatalok művelésének, szóra­kozásának központjává vál­janak. Az ifjúsági házakban helyet kapnának a fiatalok öntevékeny művészeti együt­tesei, a különböző szakkörök és az ifjúsági klubok. Kedd, 1957. október 8. Disszidálás elősegítéséért, vöröskeresztes adomány megdézsmálásáért, deviza­bűntettért 4­0 börtönbüntetés A Fővárosi Bíróság tegnap délben hirdetett ítéletet Sze­­■keres János és társai bűnperé­ben. Szekeres János az októberi ellenforradalmi események alatt sodródott a Magyar Vö­röskereszt központjához, majd november 7-én elnöke lett a jogtalanul megalakított úgyne­vezett ideiglenes intéző bizott­ságnak. A kormány által kine­vezett kormánybiztos rövide­sen felmondott Szekeresnek. Kapcsolata azonban nem szűnt meg a Vöröskereszttel: a szál­lítási osztályon dolgozó ifj. Szerencsés Istvántól vöröske­resztes űrlapokat szerzett s megegyeztek abban, hogy eze­ket Szekeres disszidálni szán­dékozó pesti lakotoknál jó pénzért értékesíti, s a hasznon majd megosztoznak. Szekeres hamis adatokkal kitöltötte a vöröskeresztes papírokat és át­adta egy kilenctagú disszidálni szándékozó csoportnak, azzal, hogy a vöröskeresztes űrlapok védelme alatt könnyebben el­hagyhatják az országot. Negy­venötezer forintot kért csupán a "kis szívességért". Tizenöt­ezret kézhez is kapott, a többi csak a sikeres határátlépés után lett volna esedékes. Csak­hogy a határátlépés nem sike­rült és Szekeres a közokirat­hamisításért, valamint a cso­portos tiltott határátlépés elő­mozdításáért negyvenötezer fo­rint helyett kétévi börtönt ka­pott. Csasznik Andor mint tol­mács és kocsikísérő működött a Vöröskeresztnél. Ellene is csoportos, tiltott határátlépés előmozdítása a vád, Csasznik ugyanis nagyobb csoportot kí­sért át a határon. Ezenkívül bűnbandában elkövetett lopás is terheli a lelkiismeretét. De­cember 3-án ő vette át az in­diai nép segélyadományát a Magyar Vöröskereszt részére s útközben a rakodómunkásokat rábeszélte: dézsmálják meg a szállítmányt, hogy nekik is jusson valami. A lopott hol­mit kilenc felé szétosztották. Csasznik Andor háromévi börtönt kapott. Hét társát, akik ugyancsak részt vettek az indiai segélyadomány meg­­dézsmálásában, tevékenységük súlyossága szerint részben börtön- és felfüggesztett bör­tönbüntetésre, részben pénz­­büntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság. A külföldre szökött ifj. Sze­rencsés István csoportos tiltott határátlépés előmozdításáért, tiltott határátlépésért, vala­mint orgazdaságért egy év és négy hónapi börtönbüntetést kapott. Csernai Ferenc, aki szintén részt vett a csoportos tiltott határátlépés előmozdítá­sában, hathónapi börtönbünte­téssel úszta meg akkori műkö­dését. Balla Gerőt és Szekeres Tibort a tiltott határátlépés előmozdításának vádja alól a Fővárosi Bíróság felmentette. Idős Szerencsés Istvánt, a Vöröskereszt kocsikísérőjét de­viza-bűntettben mondta ki bű­nösnek a Fővárosi Bíróság. A Nyugatra szökött Oroszi Lász­lótól ugyanis közel ötszáz gramm magas finomságú ara­nyat és egy gramm platinát vett öt megőrzésre, s elrejtés­re. Hiába járt azonban az arany kézről kézre, mégis ki­derült a rejtegetés s idős Sze­rencsés István most egy évi és hat hónapi börtönbüntetése alatt elmélkedhetik azon, ér­demes volt-e? Az ítélet nem jogerős. — A higiénikusok hévízi vándorgyűlésén mintegy hzat­­száz résztvevő jelenlétében határozatokat fogadtak el és ezeket az egészségügyi kor­mányzat, illetve a Miniszter­­tanács elé terjesztik. Elhatá­rozták, hogy 1959 tavaszán nemzetközi higiénikus kong­resszust hívnak össze. RÁDIÓMŰSOR Kedd, október 8. KOSSUTH 1­8.10: Népi zene. B.-10: Indulók és dalok. 0.00: Gyermek­műsor. 10.10: Riport. 10.20: Balett­­zene. 11.00: Regényismertetés. 11.20: Ajándékműsor. 12.10: Szórakoztató zene. A Moszkvai Rádió műsorá­ból. 13.00: Fodor József verseiből. 13.10: Operarészletek. 14.00: Köny­­nyű szimfonikus muzsika. 14.40: Az Ifjúsági Rádió természettudo­mányos folyóirata. 15.00: Fiatalok sakkiskolája. 15.10: Népdalok, csárdások. 16.10: Nyekraszov ver­seiből. 16.40: Orosz népdalok. 16.50: A Buenos­ Aires-i Rádió ajándék­­lemezei.. 17.15: Riportműssor. 17.30: Szív küldi... 18.30: Szabó József zongorázik. 18.45: Ipari rovat. 10.05: Emil Steh­l zenekara, Che­­valier és Josephine Baker énekel. 19.20: Regényismertetés. 20.25: Köz­vetítés a zenerajongók nyilvános hangversenyéről. 22.15: Verses ösz­­szeállítás. 22.35: Német Zenei Hét. Brahms-est. 0.10: Tánczene. PETŐFI. 14.20: Operettmelódiák. 15.00: Kamarazene. 15.35: Felolva­sás. 16.05: Nemzetközi kérdések. 10.15: Operaészletek. 16.50: Boldog­ság. Gorkij elbeszélése. 17.00: Cir­kuszban ... 17.30: Rádiószabad­egyetem. Útbaj) a bolygók felé. 18.00: Fúvós hangverseny. 18.30: Énekszámok. 19.03: Ezer szó oro­szul. 19.15: Népi zene. 19.45: Üzemi lapszemle. 20.00: Magyar könnyű dalok. 20.20: Kutatóúton a Nílus völgyében. 20.40: Armstrong-együt­­tes játszik. 21.03: Népdalok. 21.30: Amerikai népdalok és balladák. 22:00 Tánczene.

Next