Magyar Nemzet, 1958. április (14. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-13 / 87. szám
Yasarnap, 1958. április 13. A nép mellett a helyünk Értelmiségiek Hruscsov akadémiai beszédéről Nyikita Szergejevics Hruscsov találkozása a magyar értelmiség képviselőivel a Tudományos Akadémián rendkívül szívélyes, bensőséges volt. A szovjet miniszterelnök akadémiai beszéde igen nagy hatást gyakorolt a hallgatóságára, de azontúl az egész magyar értelmiségre is. Az értelmiséget foglalkoztató leglényegesebb problémákat nem csupán érintette Hruscsov, hanem határozott és meggyőző választ adott azokra. E válaszok fokozzák a magyar értelmiség elhatározottságát, hogy tudását, képességét, munkakedvét még erőteljesebben dolgozó népünk szolgálatába állítva, segítse hazánk, a Magyar Népköztársaság további erősítését, fejlődését. Ezt mutatják Gillemot László, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora, Rényi Alfréd matematikus professzor, Tangl Harald professzor, a mezőgazdasági tudományok doktora és Szabady Jenő, a Klement Gottwald Villamossági Gyár főmérnökének nyilatkozatai istizálnak, akkor minden becsületesen érző és gondolkodó, ma még talán visszahúzódó értelmiségi dolgozó is támogatja a kormány törekvéseit. SZABADY JENŐ főmérnök: Baráti kapcsolatok a munkásokkal A főmérnök: Szabady Jenő, Budai lakásának dolgozószobájában csendes esti beszélgetésnél vitatjuk meg az elmúlt napok eseményeit. »Régi ember“. Persze ez ellen a jelző ellen ő tiltakozik legjobban. Szavait néha élénk kézmozdulatokkal kíséri: — Azért vagyok a régi", mert jócskán elmúltam hatvan éves. És barátaim, munkatársaim talán azért mondják rám, mivel már abban a bizonyos régi rendszerben is dolgoztam. Elfogadtam kitüntetést, előléptetést és címet. De ahányszor számot vetek magammal, most öregségem küszöbén, mindig gondolkodóba esem: miért mondják rám, hogy »régi« vagyok, hiszen a háborús években, amikor már színt kellett vallanunk, nekünk a tudomány híveinek és művelőinek is, a baloldaliak — többnyire éppen kommunisták — azt mondták rám: az "öreg" haladó ember. Bevallom, soha nem is kiabáltam harsányan, hogy igenis haladó vagyok és becsülöm a kommunistákat. És a világháború után mégis egyszerre bizonyos "hideg légkört" tapasztaltam magam körül. Néhány olyan vezetéshez jutott ember volt irántam bizalmatlan, aki képtelen volt emberileg gondolkodni, ha az ő pecsenyéjéről volt szó. Amikor például 1945-ben igazoltak, alig akarták tudomásul venni egyik jelentős cselekedetemet a múltamból, hogy a német fasiszták 1944-es rablása idején "gyáram" hihetetlen mennyiségű nyersanyagkészletét a munkásokkal együtt megmentettem a nyugatra hurcolástól. Csak azt emlegették, hogy kitüntetést fogadtam el a régi rendszertől. Az viszont megnyugtatott, hogy éppen egyik kommunista gazdasági miniszter állt mellém, meghallgatta tanácsaimat, elképzeléseimet és követelte, hogy az üzem vezető mérnöke újra én legyek. Közben azonban — többnyire a hátam mögött — mindig azt hallottam: hiába, régi ember az öreg, nehezen fogadja magába az új szellemet! Akkoriban az történt, hogy ipari életünkben, közelebbről a magam szakmájában észrevettem a vezetés hibáit, szerettem volna javítani azokon. És vitatkoztam elképzeléseim megvalósításáért! A párttitkár például helyeselt, de már a helyettese "görbén nézett rám". A munkásokkal továbbra is baráti kapcsolatom volt. E jó baráti kapcsolat hasznát legjobban 1956. novemberében tapasztaltam. Gyárunkban három napig sem tartott a sztrájk. Én is segítettem megmagyarázni : önmagunk és családunk, hazánk, a Magyar Népköztársaság ellen vétkezünk, ha nem dolgozunk. Szeretném, ha végre mindenki világosan látná az elért eredményeket. GILLEMOT LÁSZLÓ professzor: A legteljesebb mértékben egyetértek azzal, amit Hruscsov az értelmiségről mondott Gillemot László kétszeres Kossuth-díjas akadémikus, műszaki egyetemi tanár, a Fémipari Kutató Intézet igazgatója személyes élményeiről beszél. Ott voltam a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi ülésén. Hruscsov szovjet miniszterelnök beszéde, a közvetlen hang, rendkívül nagy hatást tett rám. Beszédében hosszabban foglalkozott J. O. Patonnal, a kiváló mérnökkel. J. O. Paton fiát személyesen ismerem. 1955-ben találkoztam Kijevben az ifjabb Patonnal, aki nem kevésbé jó hegesztő, mint az apja volt. Az ifjabb Paton az igazgatója annak az intézetnek, amelyet apjáról neveztek el. Ez az utóbbi körülmény is alátámasztja Hruscsov miniszterelnök megállapítását, menynyire megbecsülték J. O. Patont a Szovjetunióban. A Szovjetunióban járva, rengeteg példát ismerek arról, mennyire megbecsülik a szovjet vezetők az értelmiséget és a művészeket. Ezt messzemenően bizonyítja az, hogy a szovjet tudományos intézetek kiválóan vannak felszerelve és minden, ami az ottani tudósok munkájához kell, rendelkezésükre áll. Mindazt, amit Hruscsov miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi ülésén elmondott — személyes tapasztalataim is igazolják. Számos barátom van a szovjet tudósok között, akikkel az összeköttetés — a nagy távolság ellenére is — igen szívélyes. Nagyon örülnék, ha a magyar és a szovjet tudósok tudományos együttműködése még szorosabbá válna. De emellett kívánatos volna, éppen Hruscsov miniszterelnök szerdai beszéde szellemében, hogy a békés együttműködés erősödne a világ minden haladó tudósával. Amit Hruscsov miniszterelnök beszédében az értelmiségről elmondott, azzal a legteljesebb mértékben egyetértek. A magyar értelmiség nap, mint nap bebizonyítja, hogy a munkásosztállyal együtt dolgozik a nép jólétéért és éppen ezért rászolgált arra a bizalomra és türelemre, amelyről Hruscsov miniszterelnök az Akadémia ünnepi ülésén szólt. Még egyszer szeretném kijelenteni: Hruscsov miniszterelnök beszéde nagy hatást tett rám, de másokra is. Többekkel beszélgettem az ünnepi ülés után és ma is a szakosztályi ülésen. Maga a beszéd, a közvetlen hang mindenki számára feledhetetlen marad! TANGL HARALD professzor: Türelem, bizalom és megértés Nekünk, magyar mezőgazdasági kutatóknak, szakembereknek már régen feltűnt, hogy Hruscsov, annak ellenére, hogy bányászvidéken nőtt fel, nagyon járatos a mezőgazdasági kérdésekben — mondja Tangl Harald, a mezőgazdasági tudományok doktora. Itt-tartózkodása alatt is, amerre csak járt az országban, Karcagon, Adonyban, mindenhol olyan szakértelemmel szólt hozzá a magyar mezőgazdasági problémákhoz, mint amire kevesen képesek a hazai helyzetet legjobban ismerő szakemberek közül is. Különösen megnyerte tetszésemet az akadémiai beszéde, amelyben az értelmiség helyzetével, szerepével foglalkozott a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában. Mezőgazdasági szakembereink, kutatóink között nagyon sokan vannak még úgynevezett szimpatizánsok. Ha az elmúlt években ezekkel az emberekkel abban a szellemben foglalkoztunk volna, olyan türelemmel és tapintattal, ahogy azt Hruscsov elmondta, sokkal nagyobb eredményeket értünk volna el. De az elmúlt évek értelmiségi politikájában mutatkozó hibák ellenére is elmondhatjuk, a régi rendszerben nevelődött mezőgazdasági tudósaink, kutatóink többsége már megtalálta helyét, s ma tudásukkal, munkájukkal bizonyítják be hűségüket a nép államához. Az értelmiségnek arra a részére is, amelyik még vívódik, minden bizonnyal hatással lesz Hruscsov beszéde. Meggyorsítja majd magukra találásukat, amely az utóbbi hónapokban már el is kezdődött annak a hatására, hogy látják: kormányunk szava és tette között nincs különbség. Most már valóban megvan a lehetőség arra, hogy a munkájának éljen az a tudós, vagy kutató is, aki még nem a szocializmus híve, és nem materialista a világnézete. De ha ezek az emberek komolyan dolgozni kezdenek, a munkájukon keresztül előbb, vagy utóbb eljutnak oda, ahová már mi eljutottunk. Csak türelem, bizalom és megértés. Ez, amit Hruscsov beszédéből én tanulságként levontam. RÉNYI ALFRÉD akadémikus: Az értelmiség támogatja az okos politikát Rényi Alfréd, a TudományosAkadémia Matematikai Kutató Intézetének igazgatója is elmondta, milyen gondolatai támadtak Hruscsov beszéde után. — Soha senki még nem beszélt így velünk. Nemcsak a ritka udvariasság, az a szinte hihetetlen szerénység, ahogyan megköszönte Hruscsov elvtárs, hogy szavait meghallgattuk, de a mondandó is párját ritkította. Emberi közelségben beszélt a határvonal átlépésének nehézségeiről, a türelemről, amely bizony fehér holló volt az elmúlt években. A tudósnak elsőrendű fontosságú a hivatása, a munkája. Ez volt a legfontosabb tanulságok egyike Hruscsov beszédéből. Meg kell adni a módot a zavartalan munkára, kutatásra. És türelmesnek kell lenni ebben még akkor is, ha évek múlnak el az eredményig. A politikai meggyőzés kényes jószág. Különösen az értelmiség körében, mert ez a réteg, talán jobban, mint gondolnánk, figyelemmel kíséri az ország gazdasági, kulturális fejlődését, helyét a világban. Én állítom, ha az értelmiség azt tapasztalja, hogy az ország vezetői a széles tömegek jólétét szem előtt tartva dolgoznak, okosan poli Magyar Nemzet Szputnyik-városok épülnek a Szovjetunióban A Szovjetunió Minisztertanácsának határozata értelmében festői szépségű helyen, a krjukovói állomás közelében 1963-ra felépül az első szputnyik-város , Moszkva szputnyikja. A szép, rendezett városkák azért épülnek, hogy csökkentsék a nagy központok lakosainak számát. Nemcsak Moszkva, hanem Leningrád, Kiev, Harkov és más nagy városok körül is épülnek majd ilyen szputnyik-városkák. Az első szputnyik-várost 65 000 lakosra tervezik. Négyemeletes házak épülnek majd, gyümölcsöskertekkel körülvéve. Színházai, stadionjai, iskolái, kórházai, áruházai lesznek majd a városkának. 3 találkozások VALLOMÁS A PUBLICISZTIKÁRÓL Az újságírás legköltőibb műfaja; előtte jár az irodalmi riportnak is. Hagyományának jellemzésére csak a mi irodalmunkból és csak két nevet idézek: Kossuth, Ady. A jelentősége talán sohasem volt akkora, mint korunkban. Egy lázasan formálódó világ új nézetei küzdenek a megszokással, az előítéletekkel, tetszetős ósdiságokkal, páratlanul kemény bírókban. A publicisztika a legközvetlenebbül támadó irodalmi műfaj. A szellemi harc könnyűlovassága. Hogyan lehet hát — kérdik sokan —hogy a múlthoz képest mégis megcsappant és színvonala, érdekessége is süllyedt? Megcsappant valóban? Nem. Mert igaz, hogy az a több újságpapír, amit ma feldolgozunk, kevesebb és kisebb terjedelmű lap sokszorta nagyobb példányszámával jut el az újságolvasókhoz. Így tehát reggelről reggelre kevesebb publicisztikai írás jelenhetik meg, mint azelőtt. Ne felejtsük el azonban, hogy ott van a másik oldalon a szóbeli publicisztika. Kezdve a rádió vagy napi két tucat publicisztikai előadásán a nagygyűlések szónoklatain át (amelyek egy részét előre megírták és nyomtatásban is közreadják), egészen a különféle kisebb gyűlésekig, amelyekből demokratizálódott, tehát hallatlanul felpezsdült közéletünk mindennap sokkal többel dicsekedhetik, mint amennyinek esetében — ami a nemes publicisztikát illeti — a dicsekvésre valóban oka volna. Ami tehát a mennyiséget illeti, a publicisztika nemhogy megcsappant volna, inkább igen jelentősen gyarapodott. A minőségi kifogásokra hadd válaszoljam — nem mentegetőzésképpen —, hogy ma a publicista dolga nehezebb, mint azelőtt. Az új publicisztikai stílusok, a korszerű retorika most van alakulóban. Nehezítette a formálódását éveken át az egész irodalmunkban eluralkodott szürkeség ("rózsaszínű* szürkeség), nehezítette a gondolkodásunkat béklyózó dogmatizmus. De nehezítette legfőképpen az a körülmény, hogy napról napra gyorsan újuló világban élünk. A ferencjózsefi állóvízben nem volt nehéz népszerű publicistává cseperedni. Az író, újságíró készen kapta a kialakult, a lassan és alig módosuló közízlést, az egyes rétegeknek nagyon határozott formájú közvéleményét; törekvése a legtöbb esetben nem volt más, mint rutinosan, már-már automatikusan alkalmazkodni ahhoz, ami van. Történt egy esemény a világban, mondjuk, egy súlyos bányaszerencsétlenség. A publicista feltette a kérdést magának: Mit érez vajon, mit gondol erről az én olvasóm? És megírta a maga papos sajnálkozását a tőkésnek, a maga kozmikus sorsfecsegését az értelmiséginek, a maga »Szent Lajos király hídja«kivonatát a vallásos érzületűeknek, a maga dörgedelmét a modern időkről a kispolgárnak, és így tovább. Persze, ilyen egyszerű azért akkor sem volt a dolog! Egy Ady, vagy egy Bálint György akkor is keményen birkózott a közszellemmel. A ma publicistájának azonban azt kell tennie rend,szeresen, amit korábban csak kivételesen és kevesen tettek : nem alkalmazkodnia kell az adotthoz, hanem formálnia kell a gondolkodást. Szüntelenül és minden eseménnyel kapcsolatban úgy kell együtt gondolkoznia, hogy abból vég-ső soron más legyen, mint azpit van; úgy kell együttéreznie, hogy abból nemesebb érzések sodra kerekedjék. Az állóvíz-világban még az ellenlábas osztályok gondolkodásában is több a logikai axióma, mint ebben a mi változó, formálódó világunkban. Mi naponta száz és száz olyan kérdésen is vitatkozunk, amit a megelőző kor, a maga igénye szerint, már eldöntöttnek vélt, mi egyenként és együttesen tabula rasa-t teremtünk, új, Descartes-ok módjára, a gon- dolatvilágunkban és úgyszól-Iván alapjaitól építjük fel mindezt. Kevés tehát ma még a közgondolkozásban az egyformán eldöntött kérdés. Kevés az a tapadópont, amelyet a publicista megragadhat, kevés még az egyértelmű szimpátia és antipátia is, és aki az érzéseknek, gondolatoknak ezeket a legnagyobb közös osztóit keresi, annak elég bonyolult utat kell megtennie a saját érzéseiben és saját gondolataiban visszafelé. Hruscsov szónoki publicisztikája éppen azért ragadott meg annyira mindannyiunkat, mert nagyszerűen megragadta ezeket a tapadópontokat, csodálatosan tudott együtt gondolkodni és a gondolkodás útjain mindvégig lépést tartani a hallgatóival. Tapasztaltuk ezt az április 4-i nagygyűlésen, ahol több mint félmillió ember követte nyomról nyomra a hosszú előadást. Tapasztalhattuk az Akadémián tartott értelmiségi nagygyűlésen, ahol kisebb, de némiképp "nehezebb" hallgatósággal volt dolga és ahol egy gesztussal, egy hunyorítással, egy közbevetéssel még arra is reagált, amit közülünk valaki "zárójelben" gondolhatott. Hát így kell agitálni! Ez éppen a mai publicisztika művészete. Mert ha közgondolkodásunkban kevés is még az általánosan elfogadott evidencia, másfelől az a kevés igen-igen életbevágó mindannyiunk számára. A béke, a közjólét, a szocializmus alapvető kérdései olyan erővel hatnak és olyan széles körben, mint még soha. Mert még soha nem érezte ennyire az utca embere, hogy ezekbe a kérdésekbe neki igenis beleszólása van. Ismerni kell nagyon a dolgozó emberek — a sokféle, de közös nevezőre hozható ember — gondolkodását, és pontosan kell tudni a találkozási pontokat mindannyiukkal. Minden épelméjű ember megértheti a legbonyolultabb felsőmatematikai képletet, aki megérti azt, hogy kétszer kettő négy. Csak meg kell találni azt a kétszer kettőt és meg kell tanulni úgy levezetni az egyenletet, hogy akinek számfogalmai vannak, az követni tudja. Ehhez persze türelem kell és nem engedheti meg magának a professzor, hogy unalmas legyen, mert akkor a hallgató veszti türelmét!És — hogy a hasonlatot tovább bontsam — a mai társadalomban a közgondolkodás szempontjából épelméjűnek kell tekintenünk mindenkit, akinek gondolkodását az érdek nem zavarja meg. Mert a szocialista gondolkodás útjait aligha fogja végigjárni az, bármilyen türelemmel oktatjuk is, akitől a szocializmus a nagybirtokát vagy gyárát veszi el.) Persze azt is tudnia kell a publicistának, hogy az ember kaphat örökül vagy ajándékba bármit, de az olvasottságát és a meggyőződését ki-ki maga szerzi meg. Bármennyire közvetlen és támadó műfaj is a publicisztika, nemigen ér célt az, aki minden esetben közvetlenül meg akarja győzni az olvasót. Kérdéseket vessen fel, problémákat támasszon! Úgy támassza a problémákat, mint Szókratész, aki soha nem maga fejtette ki, de mindig rávezette vitapartnerét a maga nézeteire, így az azt a nézetet mintegy maga vajúdta meg a maga fájdalmával és most már a sajátjának tartotta. Ebből a szempontból is igen tanulságos volt Hruscsov akadémiai előadása. Úgyszólván minden kérdést nyitva hagyott. Alig néhány konklúziót vont le, azokat, amelyekben körülbelül eleve egyetértett hallgatóival. De amíg ezekig a konklúziókig eljutott, a maga egyszerűségében is bravúros gondolatmenetével a világnézeti kérdések olyan sorát vetette fel, olyan láncreakciókat indított meg, amelyek átformáló hatása már kinek-kinek a maga fáradságos belső élménye lesz. (Az akadémiai gyűlésnek estéjén egy öreg költőink verset adott át nekem. Egy egészen más világnézeti talajon álló idősebb prózaírónk a gyűlés másnapján publicisztikai tanulmányba fogott. íme: a megindult intellektuális láncreakció!) így formálódik hát, ilyen módszerekkel, ilyen utakon az új retorika, az új publicisztikai módszer, a gondolatkeltés, érzelemkeltés egyik sajátos és szép műfaja ilyen módon tör új medret magának napjainkban. És így formálódik az ember, az emberi gondolkodás, a közgondolkodás. Mert nem egy gyakori ellenvetés, amellyel nagyon nem értek egyet: "Van-e értelme!" Hányszor kérdezték tőlem is, úgy is mint publicistától: "Azt hiszed, ezzel változtatsz valamit a világon?" Akik csak az árvíz és a földrengés természeti alakító erőit ismerik, nem hisznek persze a szálló szó hatásában. Szép, szép — mondják — aztán az ember hazamegy és marad minden a régiben. Kétezer éve prédikálnak a kereszténység templomaiban és a bűnök meg vannak, változatlanul! Szálló homokszemek a szavak, tudom és mégis hiszek a homokszemek hatalmas a homokszemekében, amelyek évezredek alatt városokat temetnek be, amelyek évmilliók alatt hegyeket hordanak le és amelyekkel a legkeményebb öntvényeket szokták simára csiszolni. Tudom, nem ezek végzik el a munka nagyját. Az életkörülmények változása, mindenekelőtt a bonyolultabb szerszámok és a bonyolultabb munkamegosztás formálja bennünk az egyre szélesebb emberi egymásrautaltság élményéből az egyre bonyolultabb, kifinomultabb gondolkodást, a humánusabb, szelídebb erkölcsöket. Azokat a rezgéseket, amelyeknek bűn és erény között megvan a szinuszgörbéjük s mégis az egész a maga egyenes vonalában felfelé mutat. És ebben az igen összetett folyamatban ott van a szálló porszemeknek, a szavaknak a legfinomabb csiszolómunkája is. Mondja tehát és írja az ember azokat a szavakat százszor és ezerszer újra és újra, mert nem tehet mást, mert hisz az emberben. Persze, nem hinni az emberben, nem hinni az ember tökéletesedésében, vitathatatlanul kényelmesebb dolog. Kényelmes, akár az alvás, vagy a halál. Mesterházi Lajos Befejeződött a Magyar Űrhajózási Bizottság tudományos ülésszaka A Magyar Űrhajózási Bizottság tudományos ülésszakának zárónapján Fülöp Zoltán a nagyteljesítményű rakétahajtóművekről tartott előadást. Nagy István György a mesterséges holdak műszerezéséről megállapította, hogy a legfontosabb követelmény a műszerek nagyfokú szilárdsága és ellenállóképessége. Igen fontos kérdés a berendezés energiaellátása. Erre ma leginkább még szárazelemeket használnak. A jövőben azonban a félvezetők bevonásával felhasználásra kerül a napenergia, vagy a mesterséges , radioaktív izotópok bomlása által szolgáltatott hő is. Dr. Flórián Endre a magaslégkörkutatás újabb eredményeiről számolt be. A legfontosabb feladat ezen a téren a sugárzások eredeti összetételének mérése a légkör határán túl, amit a Föld felszínén egyidőben kell folytatni. Igen érdekes előadást tartott dr. Magyari Endre a mesterséges holdak rádió-követéséről, amelyet a Posta Kísérleti Intézetben maga dolgozott ki. Ezzel a módszerrel a keringési időt másodpercnyi pontossággal lehet meghatározni. A módszer nagy előnye még, hogy a mérés elvégzése nem függ attól, hogy az átvonulás éjszaka, vagy nappal, derült, vagy borult időben történik.