Magyar Nemzet, 1958. április (14. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-13 / 87. szám

Yasarnap, 1958. április 13. A nép mellett a helyünk Értelmiségiek Hruscsov akadémiai beszédéről Nyikita Szergejevics Hruscsov találkozása a magyar értelmiség képviselőivel a Tudományos Akadémián rendkí­vül szívélyes, bensőséges volt. A szovjet miniszterelnök aka­démiai beszéde igen nagy hatást gyakorolt a hallgatóságára, de azontúl az egész magyar értelmiségre is. Az értelmiséget foglalkoztató leglényegesebb problémákat nem csupán érin­tette Hruscsov, hanem határozott és meggyőző választ adott azokra. E válaszok fokozzák a magyar értelmiség elhatározott­ságát, hogy tudását, képességét, munkakedvét még erőtelje­sebben dolgozó népünk szolgálatába állítva, segítse hazánk, a Magyar Népköztársaság további erősítését, fejlődését. Ezt mutatják Gillemot László, a Budapesti Műszaki Egye­tem rektora, Rényi Alfréd matematikus professzor, Tangl Harald professzor, a mezőgazdasági tudományok doktora és Szabady Jenő, a Klement Gottwald Villamossági Gyár főmér­nökének nyilatkozatai is­­tizálnak, akkor minden becsü­letesen érző és gondolkodó, ma még talán visszahúzódó értel­miségi dolgozó is támogatja a kormány törekvéseit. SZABADY JENŐ főmérnök: Baráti kapcsolatok a munkásokkal A főmérnök: Szabady Jenő, Budai lakásának dolgozószo­bájában csendes esti beszélge­tésnél vitatjuk meg az elmúlt napok eseményeit. »Régi em­ber“. Persze ez ellen a jelző ellen ő tiltakozik legjobban. Szavait néha élénk kézmozdu­latokkal kíséri: — Azért vagyok a régi", mert jócskán elmúltam hatvan éves. És barátaim, munkatársaim talán azért mondják rám, mi­vel már abban a bizonyos régi rendszerben is dolgoztam. Elfogadtam kitüntetést, elő­léptetést és címet. De ahány­szor számot vetek magammal, most öregségem küszöbén, mindig gondolkodóba esem: miért mondják rám, hogy »régi« vagyok, hiszen a hábo­rús években, amikor már színt kellett vallanunk, nekünk a tudomány híveinek és műve­lőinek is, a baloldaliak — többnyire éppen kommunisták — azt mondták rám: az "öreg" haladó ember. Bevallom, soha nem is kiabáltam harsányan, hogy igenis haladó vagyok és becsülöm a kommunistákat. És a világháború után mégis egyszerre bizonyos "hideg lég­kört" tapasztaltam magam kö­rül. Néhány olyan vezetéshez jutott ember volt irántam bi­zalmatlan, aki képtelen volt emberileg gondolkodni, ha az ő pecsenyéjéről volt szó. Ami­kor például 1945-ben igazol­tak, alig akarták tudomásul venni egyik jelentős cseleke­detemet a múltamból, hogy a német fasiszták 1944-es rablá­sa idején "gyáram" hihetetlen mennyiségű nyersanyagkész­letét a munkásokkal együtt megmentettem a nyugatra hurcolástól. Csak azt emleget­ték, hogy kitüntetést fogadtam el a régi rendszertől. Az vi­szont megnyugtatott, hogy ép­pen egyik kommunista gazda­sági miniszter állt mellém, meghallgatta tanácsaimat, el­képzeléseimet és követelte, hogy az üzem vezető mérnöke újra én legyek. Közben azon­ban — többnyire a hátam mö­gött — mindig azt hallottam: hiába, régi ember az öreg, ne­hezen fogadja magába az új szellemet! Akkoriban az történt, hogy ipari életünkben, közelebbről a magam szakmájában észre­vettem a vezetés hibáit, sze­rettem volna javítani azokon. És vitatkoztam elképzeléseim megvalósításáért! A párttit­kár például helyeselt, de már a helyettese "­görbén nézett rám". A munkásokkal tovább­ra is baráti kapcsolatom volt. E jó baráti kapcsolat hasz­nát legjobban 1956. novembe­rében tapasztaltam. Gyárunk­ban három napig sem tartott a sztrájk. Én is segítettem megmagya­rázni : önmagunk és családunk, hazánk, a Magyar Népköztársa­ság ellen vétkezünk, ha nem dolgozunk. Szeretném, ha végre min­denki világosan látná az elért eredményeket. GILLEMOT LÁSZLÓ professzor: A legteljesebb mértékben egyetértek azzal, amit Hruscsov az értelmiségről mondott Gillemot László kétszeres Kossuth-díjas akadémikus, műszaki egyetemi tanár, a Fémipari Kutató Intézet igaz­gatója személyes élményeiről beszél. Ott voltam a Magyar Tudo­mányos Akadémia ünnepi ülé­sén. Hruscsov szovjet minisz­terelnök beszéde, a közvetlen hang, rendkívül nagy hatást tett rám. Beszédében hosszabban fog­lalkozott J. O. Patonnal, a ki­váló mérnökkel. J. O. Paton fiát személyesen ismerem. 1955-ben találkoztam Kijevben az ifjabb Patonnal, aki nem kevésbé jó hegesztő, mint az apja volt. Az ifjabb Paton az igazgatója annak az intézet­nek, amelyet apjáról neveztek el. Ez az utóbbi körülmény is alátámasztja Hruscsov minisz­terelnök megállapítását, meny­nyire megbecsülték J. O. Pa­­tont a Szovjetunióban. A Szovjetunióban járva, ren­geteg példát ismerek arról, mennyire megbecsülik a szov­jet vezetők az értelmiséget és a művészeket. Ezt messzeme­nően bizonyítja az, hogy a szovjet tudományos intézetek kiválóan vannak felszerelve és minden, ami az ottani tudósok munkájához kell, rendelkezé­sükre áll. Mindazt, amit Hruscsov mi­niszterelnök a Magyar Tudo­mányos Akadémia ünnepi ülé­sén elmondott — személyes ta­pasztalataim is igazolják. Számos barátom van a szov­jet tudósok között, akikkel az összeköttetés — a nagy távol­ság ellenére is — igen szívé­lyes. Nagyon örülnék, ha a magyar és a szovjet tudósok tudományos együttműködése még szorosabbá válna. De emellett kívánatos volna, ép­pen Hruscsov miniszterelnök szerdai beszéde szellemében, hogy a békés együttműködés erősödne a világ minden ha­ladó tudósával. Amit Hruscsov miniszterel­nök beszédében az értelmiség­ről elmondott, azzal a legtel­jesebb mértékben egyetértek. A magyar értelmiség nap, mint nap bebizonyítja, hogy a mun­kásosztállyal együtt dolgozik a nép jólétéért és éppen ezért rá­szolgált arra a bizalomra és türelemre, amelyről Hruscsov miniszterelnök az Akadémia ünnepi ülésén szólt. Még egyszer szeretném kije­lenteni: Hruscsov miniszterel­nök beszéde nagy hatást tett rám, de másokra is. Többekkel beszélgettem az ünnepi ülés után és ma is a szakosztályi ülésen. Maga a beszéd, a köz­vetlen hang mindenki számá­ra feledhetetlen marad! TANGL HARALD professzor: Türelem, bizalom és megértés Nekünk, magyar mezőgazda­­sági kutatóknak, szakembe­reknek már régen feltűnt, hogy Hruscsov, annak ellenére, hogy bányászvidéken nőtt fel, nagyon járatos a mezőgazda­­sági kérdésekben — mondja Tangl Harald, a mezőgazdasági tudományok doktora. Itt-tar­­tózkodása alatt is, amerre csak járt az országban, Karca­gon, Adonyban, mindenhol olyan szakértelemmel szólt hozzá a magyar mezőgazdasági problémákhoz, mint amire ke­vesen képesek a hazai helyze­tet legjobban ismerő szakem­berek közül is. Különösen megnyerte tet­szésemet az akadémiai be­széde, amelyben az értelmiség helyzetével, szerepével foglal­kozott a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában. Mezőgazdasági szakembereink, kutatóink kö­zött nagyon sokan vannak még úgynevezett szimpatizánsok. Ha az elmúlt években ezekkel az emberekkel abban a szel­lemben foglalkoztunk volna, olyan türelemmel és tapintat­tal, ahogy azt Hruscsov el­mondta, sokkal nagyobb ered­ményeket értünk volna el. De az elmúlt évek értelmiségi po­litikájában mutatkozó hibák ellenére is elmondhatjuk, a régi rendszerben nevelődött mezőgazdasági tudósaink, ku­tatóink többsége már megta­lálta helyét, s ma tudásukkal, munkájukkal bizonyítják be hűségüket a nép államához. Az értelmiségnek arra a ré­szére is, amelyik még vívódik, minden bizonnyal hatással lesz Hruscsov beszéde. Meggyorsít­ja majd magukra találásukat, amely az utóbbi hónapokban már el is kezdődött annak a hatására, hogy látják: kormá­nyunk szava és tette között nincs különbség. Most már valóban megvan a lehetőség arra, hogy a munkájának él­jen az a tudós, vagy kutató is, aki még nem a szocializmus híve, és nem materialista a vi­lágnézete. De ha ezek az em­berek komolyan dolgozni kez­denek, a munkájukon keresz­tül előbb, vagy utóbb eljutnak oda, ahová már mi eljutot­tunk. Csak türelem, bizalom és megértés. Ez, amit Hrus­csov beszédéből én tanulság­ként levontam. RÉNYI ALFRÉD akadémikus: Az értelmiség­ támogatja az okos politikát Rényi Alfréd, a Tudományos­­Akadémia Matematikai Ku­tató Intézetének igazgatója is elmondta, milyen gondolatai támadtak Hruscsov beszéde után. — Soha senki még nem be­szélt így velünk. Nemcsak a ritka udvariasság, az a szinte hihetetlen szerénység, ahogyan megköszönte Hruscsov elvtárs, hogy szavait meghallgattuk, de a mondandó is párját ritkí­totta. Emberi közelségben be­szélt a határvonal átlépésének nehézségeiről, a türelemről, amely bizony fehér holló volt az elmúlt években. A tudósnak elsőrendű fontosságú a hiva­tása, a munkája. Ez volt a legfontosabb tanulságok egyi­ke Hruscsov beszédéből. Meg kell adni a módot a zavarta­lan munkára, kutatásra. És tü­relmesnek kell lenni ebben még akkor is, ha évek múlnak el az eredményig. A politikai meggyőzés kényes jószág. Kü­lönösen az értelmiség körében, mert ez a réteg, talán­ jobban, mint gondolnánk, figyelemmel kíséri az ország gazdasági, kul­turális fejlődését, helyét a vi­lágban. Én állítom, ha az értelmiség azt tapasztalja, hogy az ország vezetői a széles tömegek jólétét szem előtt tartva dolgoznak, okosan poli­ Magyar Nemzet Szputnyik-városok épülnek a Szovjetunióban A Szovjetunió Miniszterta­nácsának határozata értelmé­ben festői szépségű helyen, a krjukovói állomás közelében 1963-ra felépül az első szput­­­nyik-város , Moszkva szput­­nyikja. A szép, rendezett vá­roskák azért épülnek, hogy csökkentsék a nagy központok lakosainak számát. Nemcsak Moszkva, hanem Leningrád, Kiev, Harkov és más nagy vá­rosok körül is épülnek majd ilyen szputnyik-városkák. Az első szputnyik-várost 65 000 lakosra tervezik. Négyemeletes házak épülnek majd, gyümöl­csöskertekkel körülvéve. Szín­házai, stadionjai, iskolái, kór­házai, áruházai lesznek majd a városkának. 3 találkozások VALLOMÁS A PUBLICISZTIKÁRÓL A­z újságírás legköltőibb mű­­­­faja; előtte jár az irodalmi riportnak is. Hagyományának jellemzésére csak a mi iro­dalmunkból és csak két nevet idézek: Kossuth, Ady. A je­lentősége talán sohasem volt akkora, mint korunkban. Egy lázasan formálódó világ új né­zetei küzdenek a megszokás­sal, az előítéletekkel, tetsze­tős ósdiságokkal, páratlanul kemény bírókban. A publicisz­tika a legközvetlenebbül táma­dó irodalmi műfaj. A szellemi harc könnyűlovassága. Hogyan lehet hát — kérdik sokan —hogy a múlthoz ké­pest mégis megcsappant és színvonala, érdekessége is süllyedt? Megcsappant valóban? Nem. Mert igaz, hogy az a több új­ságpapír, amit ma feldolgo­zunk, kevesebb és kisebb ter­jedelmű lap sokszorta nagyobb példányszámával jut el az új­ságolvasókhoz. Így tehát reg­gelről reggelre kevesebb publi­cisztikai írás jelenhetik meg, mint azelőtt. Ne felejtsük el azonban, hogy ott van a má­sik oldalon a szóbeli publicisz­tika. Kezdve a rádió vagy napi két tucat publicisztikai előadá­sán a nagygyűlések szónokla­tain át (amelyek egy részét előre megírták és nyomtatás­ban is közreadják), egészen a különféle kisebb gyűlésekig, amelyekből demokratizálódott, tehát hallatlanul felpezsdült közéletünk mindennap sok­kal többel dicsekedhetik, mint amennyinek esetében — ami a nemes publicisztikát illeti — a dicsekvésre valóban oka volna. Ami tehát a mennyisé­get illeti, a publicisztika nem­hogy megcsappant volna, in­kább igen jelentősen gyarapo­dott. A minőségi kifogásokra hadd válaszoljam — nem men­­­tegetőzésképpen —, hogy ma a publicista dolga nehezebb, mint azelőtt. Az új publicisz­tikai stílusok, a korszerű reto­rika most van alakulóban. Nehezítette a formálódását éveken át az egész irodal­munkban eluralkodott szürke­ség ("rózsaszínű­* szürkeség), nehezítette a gondolkodásun­kat béklyózó dogmatizmus. De nehezítette legfőképpen az a körülmény, hogy napról napra gyorsan újuló világban élünk. A ferencjózsefi állóvízben nem volt nehéz népszerű publicis­tává cseperedni. Az író, újság­író készen kapta a kialakult, a lassan és alig módosuló köz­ízlést, az egyes rétegeknek na­gyon határozott formájú köz­véleményét; törekvése a leg­több esetben nem volt más, mint rutinosan, már-már auto­matikusan alkalmazkodni ah­hoz, ami van. Történt egy ese­mény a világban, mondjuk, egy súlyos bányaszerencsét­lenség. A publicista feltette a kérdést magának: Mit érez va­jon, mit gondol erről az én ol­vasóm? És megírta a maga pa­pos sajnálkozását a tőkésnek, a maga kozmikus sorsfecsegését az értelmiséginek, a maga »Szent Lajos király hídja«­ki­­vonatát a vallásos érzületűek­­nek, a maga dörgedelmét a modern időkről a kispolgárnak, és így tovább. Persze, ilyen egyszerű azért akkor sem volt a dolog! Egy Ady, vagy egy Bálint György akkor is kemé­nyen birkózott a közszellem­mel. A ma publicistájának azonban azt kell tennie rend­,­szeresen, amit korábban csak­ kivételesen és kevesen tettek :­ nem alkalmazkodnia kell az­ adotthoz, hanem formálnia­ kell a gondolkodást. Szüntele­­­nül és minden eseménnyel­ kapcsolatban úgy kell együtt­ gondolkoznia, hogy abból vég-­­­ső soron más legyen, mint azpit van; úgy kell együttéreznie,­ hogy abból nemesebb érzések­ sodra kerekedjék. A­z állóvíz-világban még az­ ellenlábas osztályok gon­­­dolkodásában is több a logikai­ axióma, mint ebben a mi vál­­­tozó, formálódó világunkban.­ Mi naponta száz és száz olyan­ kérdésen is vitatkozunk, amit­ a megelőző kor, a­ maga igénye­ szerint, már eldöntöttnek vélt,­ mi egyenként és együttesen­ tabula rasa-t teremtünk, új, Descartes-ok módjára, a gon-­ dolatvilágunkban és úgyszól-I­ván alapjaitól építjük fel­ mindezt. Kevés tehát ma még­ a közgondolkozásban az egy­formán eldöntött kérdés. Ke­vés az a tapadópont, amelyet a publicista megragadhat, kevés még az egyértelmű szimpátia és antipátia is, és aki az érzé­seknek, gondolatoknak eze­ket a legnagyobb közös osztóit keresi, annak elég bonyolult utat kell megtennie a saját ér­zéseiben és saját gondolataiban visszafelé. Hruscsov szónoki publicisz­tikája éppen azért ragadott meg annyira mindannyiunkat, mert nagyszerűen megragadta ezeket a tapadópontokat, cso­dálatosan tudott együtt gon­dolkodni és a gondolkodás út­jain mindvégig lépést tartani a hallgatóival. Tapasztaltuk ezt az április 4-i nagygyűlésen, ahol több mint félmillió ember követte nyomról nyomra a hosszú előadást. Tapasztalhat­tuk az Akadémián tartott ér­telmiségi nagygyűlésen, ahol kisebb, de némiképp "nehe­zebb" hallgatósággal volt dol­ga és ahol egy gesztussal, egy hunyorítással, egy közbevetés­sel még arra is reagált, amit közülünk valaki "zárójelben" gondolhatott. Hát így kell agi­tálni! Ez éppen a mai publi­cisztika művészete. Mert ha közgondolkodásunk­ban kevés is még az általáno­san elfogadott evidencia, más­felől az a kevés igen-igen élet­bevágó mindannyiunk számá­ra. A béke, a közjólét, a szocia­lizmus alapvető kérdései olyan erővel hatnak és olyan széles körben, mint még soha. Mert még soha nem érezte ennyire az utca embere, hogy ezekbe a kérdésekbe neki igenis beleszó­lása van. Ismerni kell nagyon a dolgozó emberek — a sokfé­le, de közös nevezőre hozható ember — gondolkodását, és pontosan kell tudni a találko­zási pontokat mindannyiukkal. Minden épelméjű ember meg­értheti a legbonyolultabb felső­matematikai képletet, aki meg­érti azt, hogy kétszer kettő négy. Csak meg kell találni azt a kétszer kettőt és meg kell tanulni úgy levezetni az egyen­letet, hogy akinek számfogal­mai vannak, az követni tudja. Ehhez persze türelem kell és­­ nem engedheti meg magának a professzor, hogy unalmas le­gyen, mert akkor a hallgató veszti türelmét!­­És — hogy a hasonlatot tovább bontsam — a mai társadalomban a köz­­gondolkodás szempontjából ép­elméjűnek kell tekintenünk mindenkit, akinek gondolkodá­sát az érdek nem zavarja meg. Mert a szocialista gondolkodás útjait aligha fogja végigjárni az, bármilyen türelemmel ok­tatjuk is, akitől a szocializ­mus a nagybirtokát vagy gyá­rát veszi el.) Persze azt is tudnia kell a­­ publicistának, hogy az em­ber kaphat örökül vagy aján­dékba bármit, de az olvasottsá­gát és a meggyőződését ki-ki maga szerzi meg. Bármennyi­re közvetlen és támadó műfaj is a publicisztika, nemigen ér célt az, aki minden esetben közvetlenül meg akarja győzni az olvasót. Kérdéseket vessen fel, problémákat támasszon! Úgy támassza a problémákat, mint Szókratész, aki soha nem maga fejtette ki, de mindig rá­vezette vitapartnerét a maga nézeteire, így az azt a nézetet mintegy maga vajúdta meg a maga fájdalmával és most már a sajátjának tartotta. Ebből a szempontból is igen tanulságos volt Hruscsov akadémiai elő­adása. Úgyszólván minden kér­dést nyitva hagyott. Alig né­hány konklúziót vont le, azo­kat, amelyekben körülbelül eleve egyetértett hallgatóival. De amíg ezekig a konklúziókig eljutott, a maga egyszerűségé­ben is bravúros gondolatmene­tével a világnézeti kérdések olyan sorát vetette fel, olyan láncreakciókat indított meg, amelyek átformáló hatása már kinek-kinek a maga fáradságos belső élménye lesz. (Az akadé­miai gyűlésnek estéjén egy öreg költőink verset adott át nekem. Egy egészen más világ­nézeti talajon álló idősebb prózaírónk a gyűlés másnapján publicisztikai tanulmányba fo­gott. íme: a megindult intel­lektuális láncreakció!) így formálódik hát, ilyen módszerekkel, ilyen utakon az új retorika, az új publiciszti­kai módszer, a gondolatkeltés, érzelemkeltés egyik sajátos és szép műfaja ilyen módon tör új medret magának napjaink­ban. És így formálódik az em­ber, az emberi gondolkodás, a közgondolkodás. Mert nem egy gyakori ellen­vetés, amellyel nagyon nem ér­tek egyet: "Van-e értelme!" Hányszor kérdezték tőlem is, úgy is mint publicistától: "Azt hiszed, ezzel változtatsz vala­mit a világon?" Akik csak az árvíz és a föld­rengés természeti alakító erőit ismerik, nem hisznek persze a szálló szó hatásában. Szép, szép — mondják — aztán az ember hazamegy és marad minden a régiben. Kétezer éve prédikálnak a kereszténység templomaiban és a bűnök meg vannak, változatlanul! S­zálló homokszemek a sza­vak, tudom és mégis hi­szek a homokszemek hatalmas a homok­szemekében, amelyek évezre­dek alatt városokat temetnek be, amelyek évmilliók alatt hegyeket hordanak le és amel­­yekkel a legkeményebb önt­vényeket szokták simára csi­szolni. Tudom, nem ezek vég­zik el a munka nagyját. Az életkörülmények változása, mindenekelőtt a bonyolultabb szerszámok és a bonyolultabb munkamegosztás formálja ben­nünk az egyre szélesebb embe­ri egymásrautaltság élményé­ből az egyre bonyolultabb, ki­finomultabb gondolkodást, a humánusabb, szelídebb erköl­csöket. Azokat a rezgéseket, amelyeknek bűn és erény kö­zött megvan a szinuszgörbé­­jük s mégis az egész a maga egyenes vonalában felfelé mu­tat. És ebben az igen összetett folyamatban ott van a szálló porszemeknek, a szavaknak a legfinomabb csiszolómunkája is. Mondja tehát és írja az em­ber azokat a szavakat százszor és ezerszer újra és újra, mert nem tehet mást, mert hisz az emberben. Persze, nem hinni az ember­ben, nem hinni az ember töké­letesedésében, vitathatatlanul kényelmesebb dolog. Kényel­mes, akár az alvás, vagy a halál. Mesterházi Lajos ­ Befejeződött a Magyar Űrhajózási Bizottság tudományos ülésszaka A Magyar Űrhajózási Bi­zottság tudományos ülésszaká­nak zárónapján Fülöp Zoltán a nagyteljesítményű rakéta­hajtóművekről tartott elő­adást. Nagy István György a mesterséges holdak műszere­zéséről megállapította, hogy a legfontosabb követelmény a műszerek nagyfokú szilárd­sága és ellenállóképessége. Igen fontos kérdés a berende­zés energiaellátása. Erre ma leginkább még szárazelemeket használnak. A jövőben azon­ban a félvezetők bevonásával felhasználásra kerül a nap­­­­energia, vagy a mesterséges , radioaktív izotópok bomlása­­ által szolgáltatott hő is. Dr. Flórián Endre a magas­­légkörkutatás újabb eredmé­nyeiről számolt be. A legfon­­­tosabb feladat ezen a téren a sugárzások eredeti összetételé­nek mérése a légkör határán túl, amit a Föld felszínén egy­­időben kell folytatni. Igen érdekes előadást tartott dr. Magyari Endre a mester­séges holdak rádió-követésé­ről, amelyet a Posta Kísérleti Intézetben maga dolgozott ki. Ezzel a módszerrel a keringési időt másodpercnyi pontosság­gal lehet meghatározni. A módszer nagy előnye még, hogy a mérés elvégzése nem függ attól, hogy az átvonulás éjszaka, vagy nappal, derült, vagy borult időben történik.

Next