Magyar Nemzet, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-18 / 168. szám
* Magyar Nemzet s A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Imperialista beavatkozás a Közel-Keleten A második világháborút követő korszakban kétségtelenül a Közel- és Közép-Kelet vált a világ legérzékenyebb pontjává. A nemzeti öntudatra ébredt arab népek alapjaiban rázkódtatták meg az imperialista kizsákmányolókkal szövetkezett feudális monarchiákat. Az évek során az Arab- Kelet különböző országaiban fellángoltak a felszabadító harcok tüzei, s a szabadságuk kivívásáért fegyvert fogott hazafiak súlyos csapásokat mértek a külföldi betolakodókra és az idegen érdekek védelmezőire. Ehhez a nagy népmozgalomhoz szervesen hozzákapcsolódnak a bátor libanoni felkelők küzdelmei és a feltartóztathatatlan történelmi folyamatba szorosan beleilleszkednek a legújabb iraki események. A magyar közvélemény mindenkor élénk figyelemmel kísérte a Közel- és Közép-Keleten végbemenő gyökeres változásokat és őszinte rokonszenvvel adózott az arab világ felemelkedésén munkálkodó államférfiak eredményeinek, az egyszerű, névtelen szabadsághősök győzelmeinek. A magyar társadalom legszélesebb rétegei teljesen tudatában vannak a világ e táján lejátszódó történések rendkívüli nemzetközi jelentőségének. Népünk éppen ezért örömmel értesült az Iraki Köztársaság kikiáltásáról, az államfordulat híréről, a forradalmi erők sikeréről. A Magyar Népköztársaság kormánya, híven mindig követett békepolitikájához, a gyarmati járom lerázásáért harcoló népek iránt viselt baráti érzelmeihez, az elsők között sietett hivatalosan elismerni a fiatal Iraki Köztársaságot. A jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a népi demokratikus országok részéről történt elismerés ténye messze túl nő a szokásos diplomáciai formaságok keretein. Ez esetben igen lényeges politikai elhatározásról, az Iraki Köztársaságnak nyújtott felbecsülhetetlen elvi, erkölcsi támogatásról van szó. Szükséges és nélkülözhetetlen a békeszerető államok véleményének félreérthetetlen kinyilatkoztatása, hiszen az amerikai és angol imperialisták közvetlen katonai agresszióra szánták el magukat, hogy megpróbálják elfojtani az arab népek függetlenségi mozgalmát. Az amerikai haderők libanoni partraszállása és brit csapatok Jordániába érkezése általános felháborodást váltott ki nemcsak az érdekelt, a külföldi behatolástól szenvedő országokban, hanem az egész demokratikus, haladó világközvéleményben. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányai ezzel az eléggé el nem ítélhető lépésükkel végképp leleplezték magukat, bár tulajdonképpen senki sem táplált különösebb illúziókat politikai célkitűzéseik és módszereik felől. A libanoni és jordániai földön végrehajtott, s az Iraki Köztársaság létét fenyegető amerikai—angol hadműveletek semmivel sem igazolhatók és szöges ellentétben állnak mind a nemzetközi jog rendelkezéseivel, mind pedig az ENSZ alapokmányában foglaltakkal. Jellemző, hogy az elmúlt napokban éppen az Egyesült Nemzetek Szervezetének a nyugati hatalmakkal együttérző megfigyelői állapították meg: Libanont kívülről nem fenyegeti semmiféle támadás. Washington hivatalos köreiben akkor fogcsikorgatva bár, de elfogadni látszottak Hammarskjöld főtitkár és szakértői megcáfolhatatlan dokumentumokon nyugvó érvelését. Úgy tűnt, hogy — legalábbis átmenetileg — csökkent a Libanont fenyegető amerikai intervenció veszélye. Ma már azonban tudjuk: az imperialisták csak a megfelelő alkalmat várták, hogy folytatva hosszú hetek óta végrehajtott nagymérvű katonai készülődéseiket, megvalósítsák a tényleges agressziót. Az amerikai és az angol vezetőköröket iraki bábjaik elkergetése, politikai letéteményeseik csúfos veresége, a bagdadi paktum névadó államának kiválása s ezzel az egész közel-keleti helyzet erőviszonyainak alapvető megváltozása arra a döntésre késztette, hogy levetve álarcukat, a nyílt beavatkozás útjára térjenek. Ilyen körülmények között különös nyomatékkal esik latba a szovjet kormány nyilatkozata, amely világosan leszögezi a Szovjetunió álláspontját s mélyrehatóan elemzi a kialakult helyzetet. Méltán mutat rá a nyilatkozat, hogy az amerikai csapatok beirutipartraszállása fegyveres beavatkozás nemcsak Libanonnal, hanem az összes szabadságszerető arab országokkal szemben is. Tegyük ehhez nyomban hozzá, hogy az angol hadsereg egységeinek jordániai megjelenése hasonképpen értékelendő és elítélendő. Iraknak a népre támaszkodó köztársasági kormánya felmondotta az iraki— jordániai államszövetséget és visszahívta Jordániában állomásozó csapatait. Egy szuverén állam kormányának ilyen irányú döntésébe senki sem szólhat bele, természetesen Husszein jordániai király sem. Ha az ammani uralkodó, rettegve saját népétől, külföldi segítséget kért, csupán bukását siettetheti, viszont nincs joga idegen fegyveres erők közbenjöttével fenyegetni az államszövetségből kilépett, volt partner területét. A minden reálpolitikai érzéket nélkülöző, kardcsörtető nyugati vezetőknek sikerült ugyan gombnyomásra mozgásba hozni állig felfegyverzett haderőiket. A történelem kerekét azonban a legmodernebb harci eszközök igénybevételével sem fordíthatják vissza. A népek békevágya, szabadságszeretete, függetlenségi törekvése megállíthatatlan. Az elnyomottak millióiban élő eszmények erősebbek a hadiflottáknál, a bombavetőknél és a páncélos osztagoknál. Bagdadtól Beirutig hangzik a kiáltás: »El a kezekkel Iraktól! El a kezekkel Libanontól !■« A magyar nép küldöttei a stockholmi béke-világkongreszszuson együtt követelték a földkerekség minden tájáról összesereglett delegátusokkal, hogy az intervenciós csapatok haladéktalanul vonuljanak vissza az általuk megszállt területekről. A béke-világkongresszus magyar delegátusai ebben és mint minden olyan kérdésben, mely elválaszthatatlan , az egyetemes békevágytól, az egész magyar nép érzéseit tolmácsolták. Kiszélesedik az amerikai—angol intervenció a Közel-Keleten Az angolok csapatokat küldtek Jordániába A külpolitikai helyzet AZ AMERIKAI—ANGOL AGRESSZIÓ foglalkoztatja az egész világközvéleményt. Minthogy az angol csapatok Jordániába érkezése csak később vált ismeretessé, a lapok az Egyesült Államok intervenciójának szentelik a figyelmet, de megállapításaik és konklúzióik természetesen értelemszerűleg alkalmazhatók a brit lépésre is. A Pravda vezércikkében kiemeli, a szovjet kormány felhívta az Egyesült Államok kormányát: szüntesse meg az arab országok belügyeibe való fegyveres beavatkozását s haladéktalanul vonja ki csapatait Libanonból. “■A szovjet nép lelkesen helyesli a szovjet kormány nyilatkozatát és csatlakozik a világ millióihoz, amelyek felháborodottan tiltakoznak az amerikai agresszió ellen« — hangsúlyozza a Pravda. Az Izvesztyija ugyanakkor rámutat: az Egyesült Államoknak az a próbálkozása, hogy a bagdadi paktumot felhasználja a libanoni népi felkelés elfojtására, végérvényesen leleplezte ennek a paktumnak mélységesen gyarmatosító jellegét. Az amerikai imperialisták sötét szándéka az, hogy az egyik arab állam felhasználásával megfojtsanak más arab államokat. Az istanbuli értekezleten éppen ezt akarták szervezeti formába önteni. Irak pontosan ekkor vetette le magáról felháborodottan a bagdadi paktum szégyenletes öltönyét, hogy a többi arab országgal együtt, a független fejlődés útjára léphessen — írja az Izvesztyija. A csütörtök reggeli angol lapok, bár még nem értesültek a brit csapatok jordániai beavatkozásáról, nem titkolják, hogy a nemzetközi válság jelentékenyen súlyosbodott. A munkáspárti Daily Herald megállapítja, hogy az egész arab világ a függetlenséget sürgető nacionalista lelkesedés tüzében ég. A nyugati beavatkozás bárminő indoka halálos ítéletet jelent bármely arab állam kormánya, vagy uralkodója felett, aki azt elfogadja. "A beavatkozással mindent elvesztünk. Még Anglia és Amerika együttvéve sem tudná a Közel-Keletet erőszakkal fékentartani. Ezért őrültség Jordániába menni, őrültség arról álmodni, hogy Irakba megyünk« — teszi hozzá a lap. A News Chronicle kifejti, hogy Anglia és Amerika eljárása politikai szempontból ostobaság. Az amerikai tengerészkatonák Beirutban csak tovább rontják a helyzetet. A nyugati beavatkozás csak gyengíti a nyugatbarát elemeket a Közel-Keleten. "," A párizsi lapok szembeszökő címekben adnak hírt a Szovjetunió figyelmeztetéséről. A degaulleista lapok tartózkodó hangon írnak. A Parisien Libéré nem kommentálja az eseményeket, a Combat pedig vezető helyen mutat rá arra, hogy Franciaország »árnyalt szolidaritást« tanúsít. A lap vezércikkében hangoztatja, hogy újból olyan helyzetbe került a világ, amikor a józan ész a legfőbb kötelesség. A kairói lapok közül az Al Gumhurija a Közel-Kelettel foglalkozó cikkében hangoztatja: »Az Egyesült Államok kénytelen lesz visszavonni csapatait Libanonból és azok megszégyenülten fognak távozni.« Az Al Ahram az amerikai kormányhoz intézve szavait, megállapítja: "Biztosak lehetnek abban, hogy a Közép-Kelet sohasem fog fejet hajtani az önök elvei és eszméi előtt. Az önök 6. flottája és légierői sohasem fognak bennünket az Eisenhower-doktrina helyeslésére kényszeríteni. Ez olyan elvi kérdés, amelyben hiszünk és amelyet halálunkig védelmezünk.« A félhivatalos As Saab úgy vélekedik, hogy az Egyesült Államok saját magát ítélte el és mondta ki magáról: ő a legnagyobb imperialista ország. »A világ népei — folytatja a lap — tisztában vannak azzal, hogy ki fenyegeti jelenleg a világ békéjét, ki csiholja a tüzet.* Figyelemre méltó, hogy hivatalos görög részről tartózkodnak az események kommentálásától, a politikusok és a lapok pedig óvatos magatartásra intenek és azt az óhajt fejezik ki: meg kell őrizni a jó viszonyt az arab országokkal. A görög sajtó legnagyobb része kifejezetten elítéli az amerikai intervenciót. A közel-keleti helyzet az ENSZ-ben Svédország az AP jelentése szerint elhatározta, hogy javaslatot terjeszt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amelynek értelmében az amerikaiak libanoni partraszállása miatt a Libanonban működő ENSZ- megfigyelők tevékenységének megszüntetését javasolja. A nyugati hatalmak igyekeznek megakadályozni a svéd javaslat beterjesztését. A svéd küldöttséghez közelálló körök szerint viszont Jarring kitart amellett, hogy beterjeszti a javaslatot a Biztonsági Tanács csütörtök délután (magyar idő szerint 20.00 órakor) tartandó ülésén. Ebben az esetben három határozati javaslat kerülne a Biztonsági Tanács elé, amelyek közül az AP tudósítója szerint egynek sincs esélye s arra, hogy megszavazzák. A Szovjetunió kedden beterjesztett határozati javaslata azt kívánja, hogy a Tanács szólítsa fel az Egyesült Államokat a Libanonban partra tett csapatok visszavonására. Az Egyesült Államok javaslata arra irányul, hogy nemzetközi ENSZ-erő váltsa le a Libanonban partraszállt tengerészgyalogosokat, (vagyis, hogy az ENSZ fedezze az amerikai agressziót. — A szerk.). Ez a javaslat, ha a szavazást túl is élné, valószínűleg a Szovjetunió vétójába ütközne — vélekedik az AP tudósítója. Tájékozott diplomáciai körök szerint Anglia, Kanada, Franciaország és az Egyesült Államok képviselői keresték fel Jarringot, hogy lebeszéljék a svéd határozati javaslat beterjesztéséről. Jarring erre hazatelefonált, de a stockholmi külügyminisztériumban utasították, hogy ne hátráljon meg. A norvég kormány, sőt még Hammarskjöld főtitkár is — személyes minőségben —, felkérte a svéd kormányt, hogy mondjon le a javaslatról. Jarring mindezen erőfeszítések ellenére kijelentette, hogy Svédország véleménye szerint az Egyesült Államok katonai akciója következtében fel kell függeszteni az ENSZ megfigye,lők tevékenységét. j A Magyar Népköztársaság elismerte az Iraki Köztársaságot Dr. Münnich Ferenc, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke a következő táviratot intézte ABDEL KARIM KASSZEM tábornokhoz, az Iraki Köztársaság miniszterelnökéhez: A Magyar Népköztársaság kormánya nevében örömmel üdvözlöm Miniszterelnök Urat az Iraki Köztársaságnak, a szabadságszerető Iraki nép hősi antiimperialista harca folytán történt megalakulása alkalmából és van szerencsém értesíteni, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a mai napon hivatalosan elismerte az Iraki Köztársaságot. Magam és az egész magyar nép nevében sok sikert kívánok Önnek és az iraki népnek az Iraki Köztársaság függetlenségének megszilárdítása és felvirágoztatása érdekében folytatott harchoz. DR. MÜNNICH FERENC, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia elismerte az új iraki kormányt Viliam Siroky, a Csehszlovák Köztársaság elnöke üzenetet intézett Abdel Karim Kasszem tábornokhoz, az Iraki Köztársaság kormányainak elnökéhez. Az üzenet többek között ezeket mondja: »A Csehszlovák Köztársaság kormánya és népe nevében gratulálok önnek az Iraki Köztársaság létrejötte alkalmából és az a megtiszteltetésért, hogy tájékoztassam arról, hogy a Csehszlovák Köztársaság kormánya — attól az elvtől vezérelve, hogy minden nemzetinek jogában áll szabadon meghatároznia állami és társadalmi rendjét —, ezennel hivatalosan elismeri az Iraki Köztársaság kormányát, amelynek Ön egyetlen törvényes miniszterelnöke. A Csehszlovák Köztársaság kormánya egyidejűleg kifejezésre juttatja ama óhaját, hogy késedelem nélkül normális diplomáciai kapcsolatok jöjjenek létre a két ország között. Mint a bukaresti rádió jelenti, Chivu Stoica, a Román Népköztársaság minisztertanácsának elnöke szerda este táviratot intézett Abdel Karim Kasszemhez, az Iraki Köztársaság miniszterelnökéhez, amelyben közölte, hogy a Román Népköztársaság elismerte az Iraki Köztársaságot. Hasonló tartalmú táviratot intézett az iraki kormányhoz Tito, Jugoszlávia köztársasági elnöke is. Hogyan hajtották végre az Iraki államcsínyt ? Kairóból jelenti az AP. Az Al Akhbar című egyiptomi lap "Hogyan történt az államcsínye című cikkében azt írja, hogy — tragikomikus módon — Nuri Szaid maga állapította meg az iraki forradalom napját, amikor az iraki hadsereg 20. dandárának parancsot adott, hogy vonuljon Jordániába Husszein király védelmére. A dandár azonban, amelynek parancsnoka Abdul Karim Kasszem tábornok volt, nem Ammanba, hanem Bagdadba indult, hogy megdöntse a király uralmát. A lap értesülései szerint a 40 éves Kasszem tábornok, aki Bagdadban végezte a katonai akadémiát és részt vett a Palesztinai hadjáratban, két évvel ezelőtt kezdte megszervezni Nasszer példájára a szabad katonatiszti csoportokat. Titokban találkozott az elégedetlen tisztekkel és röplapokat terjesztett. Kasszem sikereinek titka a titoktartás volt — írja a lap. — A röplapokat ő maga is éppen úgy kapta, mint a többi tiszt. Csak nagyon kevesen tudták, hogy ő áll a felkelés terveinek középpontjában. Kasszem júniusban akarta végrehajtani az államcsínyt, de nem volt lőszere és azt csak Nuri Szaidhoz hű tisztektől szerezhetett volna. Ezt a nehézséget Nuri Szaid maga oldotta meg, amikor kiadta parancsát a 20. dandárnak. Kasszem szándékosan több lőszert kért, mint amennyire dandárjának szüksége volt, hogy így megfossza a királyhoz hű egységeket a lőszertől. Nuri Szaid engedélyezte a lőszer felvételezését. Kasszem erre összehívta a szabad tiszteket és kiadta utasításait. Ő maga csapatai élén a királyi palota ellen indult. Ugyanakkor tisztjei érintkezésbe léptek más dandárokkal. A Nuri Szaidót támogató magasrangú tiszteket és minisztereket letartóztatták. Egy egység a rádiót foglalta el, egy másik körülvette a királyi palotát, egy harmadik a katonai parancsnokságot. Hétfőre virradó éjjel, pontosan éjfélkor a bagdadi rádióállomás bemondója felolvasta az iraki arab köztársaság kikiáltásáról szóló közleményt. Bagdadi helyzetkép Bagdad, Irak fővárosa, miután két napig ujjongva ünnepelte a monarchia megdöntését, szerdán visszatért a normális élethez — jelenti Bagdadból az AP tudósítója. A lakosság gyorsan engedelmeskedett Kasszem tábornok miniszterelnök felhívásának, hogy álljon munkába és tegye lehetővé az új kormánynak, hogy az ország érdekeit szolgálja. A bagdadi utcákról szerdán ismét eltűntek az 50 tonnás páncélosok. A köztársasági kormány bejelentette, hogy átmenetileg felfüggesztik a bankok tevékenységét, hogy "megóvják a nemzet vagyonát és tőkéjét". Egy hivatalos közlemény szerint, minden bankbetét biztonságban van. Az új kormány — jelenti a Reuter — szerdán átvette hivatalát és Nagib al Rubai tábornok, az új köztársasági elnök (a szuverenitási tanács elnöke — a szerk.) diadalmenetben vonult be a városba Dzseddából, ahol mint Irak szaúd-arábiai nagykövete tartózkodott. A bevonuló köztársasági elnököt több mint 10 000 ember ünnepelte.