Magyar Nemzet, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-18 / 168. szám

* Magyar Nemzet s­ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Imperialista beavatkozás a Közel-Keleten A második világháborút kö­vető korszakban kétségtelenül a Közel- és Közép-Kelet vált a világ legérzékenyebb pontjá­vá. A nemzeti öntudatra éb­redt arab népek alapjaiban rázkódtatták meg az imperia­lista kizsákmányolókkal szö­vetkezett feudális monarchiá­kat. Az évek során az Arab- Kelet különböző országaiban fellángoltak a felszabadító harcok tüzei, s a szabadságuk kivívásáért fegyvert fogott ha­zafiak súlyos csapásokat mér­tek a külföldi betolakodókra és az idegen érdekek védelme­zőire. Ehhez a nagy népmozgalom­hoz szervesen hozzákapcsolód­nak a bátor libanoni felkelők küzdelmei és a feltartóztatha­tatlan történelmi folyamatba szorosan beleilleszkednek a legújabb iraki események. A magyar közvélemény min­denkor élénk figyelemmel kí­sérte a Közel- és Közép-Kele­ten végbemenő gyökeres válto­zásokat és őszinte rokonszenv­­vel adózott az arab világ felemelkedésén munkálkodó államférfiak eredményeinek, az egyszerű, névtelen szabad­sághősök győzelmeinek. A ma­gyar társadalom legszélesebb rétegei teljesen tudatában vannak a világ e táján leját­szódó történések rendkívüli nemzetközi jelentőségének. Népünk éppen ezért örömmel értesült az Iraki Köztársaság kikiáltásáról, az államfordulat híréről, a forradalmi erők si­keréről. A Magyar Népköztársaság kormánya, híven mindig köve­tett békepolitikájához, a gyar­mati járom lerázásáért har­coló népek iránt viselt baráti érzelmeihez, az elsők között sie­tett hivatalosan elismerni a fiatal Iraki Köztársaságot. A jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a népi demokratikus országok ré­széről történt elismerés ténye messze túl nő a szokásos diplomáciai formaságok kere­tein. Ez esetben igen lényeges politikai elhatározásról, az Iraki Köztársaságnak nyújtott felbecsülhetetlen elvi, erkölcsi támogatásról van szó. Szükséges és nélkülözhetet­len a békeszerető államok vé­leményének félreérthetetlen kinyilatkoztatása, hiszen az amerikai és angol imperia­listák közvetlen katonai ag­resszióra szánták el magukat, hogy megpróbálják elfojtani az arab népek függetlenségi mozgalmát. Az amerikai had­erők libanoni partraszállása és brit csapatok Jordániába érkezése általános felháboro­dást váltott ki nemcsak az ér­dekelt, a külföldi behatolástól szenvedő országokban, hanem az egész demokratikus, haladó világközvéleményben. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányai ez­zel az eléggé el nem ítélhető lépésükkel végképp leleplezték magukat, bár tulajdonképpen senki sem táplált különösebb illúziókat politikai célkitűzé­seik és módszereik felől. A li­banoni és jordániai földön végrehajtott, s az Iraki Köz­társaság létét fenyegető ame­rikai—angol hadműveletek semmivel sem igazolhatók és szöges ellentétben állnak mind a nemzetközi jog rendelkezé­seivel, mind pedig az ENSZ alapokmányában foglaltakkal. Jellemző, hogy az elmúlt na­pokban éppen az Egyesült Nemzetek Szervezetének a nyugati hatalmakkal együtt­érző megfigyelői állapították meg: Libanont kívülről nem fenyegeti semmiféle támadás. Washington hivatalos körei­ben akkor fogcsikorgatva bár, de elfogadni látszottak Ham­­marskjöld főtitkár és szakértői megcáfolhatatlan dokumentu­mokon nyugvó érvelését. Úgy tűnt, hogy — legalábbis átmenetileg — csökkent a Li­banont fenyegető amerikai in­tervenció veszélye. Ma már azonban tudjuk: az imperia­listák csak a megfelelő alkal­mat várták, hogy folytatva hosszú hetek óta végrehajtott nagymérvű katonai készülő­déseiket, megvalósítsák a tényleges agressziót. Az amerikai és az angol ve­zetőköröket iraki bábjaik el­­kergetése, politikai letétemé­nyeseik csúfos veresége, a bagdadi paktum névadó álla­mának kiválása s ezzel az egész közel-keleti helyzet erő­viszonyainak alapvető meg­változása arra a döntésre késztette, hogy levetve álar­cukat, a nyílt beavatkozás út­jára térjenek. Ilyen körülmények között különös nyomatékkal esik lat­ba a szovjet kormány nyilat­kozata, amely világosan leszö­gezi a Szovjetunió álláspont­ját s mélyre­hatóan elemzi a kialakult helyzetet. Méltán mutat rá a nyilatkozat, hogy az amerikai csapatok beiruti­­partraszállása fegyveres be­avatkozás nemcsak Libanon­nal, hanem az összes szabad­ságszerető arab országokkal szemben is. Tegyük ehhez nyomban hozzá, hogy az an­gol hadsereg egységeinek jor­dániai megjelenése hason­­képpen értékelendő és elíté­lendő. Iraknak a népre tá­maszkodó köztársasági kor­mánya felmondotta az iraki— jordániai államszövetséget és visszahívta Jordániában ál­lomásozó csapatait. Egy szu­verén állam kormányának ilyen irányú döntésébe sen­ki sem szólhat bele, természete­sen Husszein jordániai király sem. Ha az ammani uralkodó, rettegve saját népétől, külföl­di segítséget kért, csupán bu­kását siettetheti, viszont nincs joga idegen fegyveres erők közbenjöttével fenye­getni az államszövetségből ki­lépett, volt partner területét. A minden reálpolitikai ér­zéket nélkülöző, kardcsörte­tő nyugati vezetőknek sike­rült ugyan gombnyomásra mozgásba hozni állig felfegy­verzett haderőiket. A történe­lem kerekét azonban a leg­modernebb harci eszközök igénybevételével sem fordít­hatják vissza. A népek békevá­gya, szabadságszeretete, függet­lenségi törekvése megállítha­tatlan. Az elnyomottak mil­lióiban élő eszmények erőseb­bek a hadiflottáknál, a bom­bavetőknél és a páncélos osz­tagoknál. Bagdadtól Beirutig hangzik a kiáltás: »El a ke­zekkel Iraktól! El a kezekkel Libanontól !■« A magyar nép küldöttei a stockholmi béke-világkongresz­­szuson együtt követelték a földkerekség minden tájá­ról összesereglett delegátu­sokkal, hogy az intervenciós csapatok haladéktalanul vo­nuljanak vissza az általuk megszállt területekről. A bé­ke-világkongresszus magyar delegátusai ebben és mint minden olyan kérdésben, mely elválaszthatatlan , az egyetemes békevágytól, az egész magyar nép érzéseit tolmácsolták. Kiszélesedik az amerikai—angol intervenció a Közel-Keleten Az angolok csapatokat küldtek Jordániába A külpolitikai helyzet AZ AMERIKAI—ANGOL AGRESSZIÓ foglalkoztatja az egész világközvéleményt. Minthogy az angol csapatok Jordá­niába érkezése csak később vált ismeretessé, a lapok az Egye­sült Államok intervenciójának szentelik a figyelmet, de meg­állapításaik és konklúzióik természetesen értelemszerűleg al­kalmazhatók a brit lépésre is. A Pravda vezércikkében ki­emeli, a szovjet kormány felhívta az Egyesült Államok kormá­nyát: szüntesse meg az arab országok belügyeibe való fegyveres beavatkozását s haladéktalanul vonja ki csapatait Libanonból. “■A szovjet nép lelkesen helyesli a szovjet kormány nyilatko­zatát és csatlakozik a világ millióihoz, amelyek felháboro­dottan tiltakoznak az amerikai agresszió ellen« — hangsú­lyozza a Pravda. Az Izvesztyija ugyanakkor rámutat: az Egyesült Államoknak az a próbálkozása, hogy a bagdadi paktumot felhasználja a libanoni népi felkelés elfojtására, végérvényesen leleplezte ennek a paktumnak mélységesen gyarmatosító jellegét. Az amerikai imperialisták sötét szán­déka az, hogy az egyik arab állam felhasználásával megfojt­sanak más arab államokat. Az istanbuli értekezleten éppen ezt akarták szervezeti formába önteni. Irak pontosan ekkor vetette le magáról felháborodottan a bagdadi paktum szé­gyenletes öltönyét, hogy a többi arab országgal együtt, a füg­getlen fejlődés útjára léphessen — írja az Izvesztyija. A csütörtök reggeli angol lapok, bár még nem értesül­tek a brit csapatok jordániai beavatkozásáról, nem titkol­ják, hogy a nemzetközi válság jelentékenyen súlyosbodott. A munkáspárti Daily Herald megállapítja, hogy az egész arab világ a függetlenséget sürgető nacionalista lelkesedés tü­­zében ég. A nyugati beavatkozás bárminő indoka halálos ítéletet jelent bármely arab állam kormánya, vagy uralkodója felett, aki azt elfogadja. "A beavatkozással mindent elvesz­tünk. Még Anglia és Amerika együttvéve sem tudná a Kö­zel-Keletet erőszakkal fékentartani. Ezért őrültség Jordá­niába menni, őrültség arról álmodni, hogy Irakba megyünk« — teszi hozzá a lap. A News Chronicle kifejti, hogy Anglia és Amerika eljárása politikai szempontból ostobaság. Az amerikai tengerészkatonák Beirutban csak tovább rontják a helyzetet. A nyugati beavatkozás csak gyengíti a nyugatba­rát elemeket a Közel-Keleten. "," A párizsi lapok szembeszökő címekben­ adnak hírt a Szovjetunió figyelmeztetéséről. A degaulleista lapok tartóz­kodó hangon írnak. A Parisien Libéré nem kommentálja az eseményeket, a Combat pedig vezető helyen mutat rá arra, hogy Franciaország »árnyalt szolidaritást« tanúsít. A lap vezércikkében hangoztatja, hogy újból olyan helyzetbe ke­rült a világ, amikor a józan ész a legfőbb kötelesség. A kairói lapok közül az Al Gumhurija a Közel-Kelettel foglalkozó cikkében hangoztatja: »Az Egyesült Államok kény­telen lesz visszavonni csapatait Libanonból és azok megszé­­gyenülten fognak távozni.« Az Al Ahram az amerikai kor­mányhoz intézve szavait, megállapítja: "­Biztosak lehetnek abban, hogy a Közép-Kelet sohasem fog fejet hajtani az önök elvei és eszméi előtt. Az önök 6. flottája és légierői sohasem fognak bennünket az Eisenhower-doktrina helyeslésére kény­szeríteni. Ez olyan elvi kérdés, amelyben hiszünk és amelyet halálunkig védelmezünk.« A félhivatalos As Saab úgy véle­kedik, hogy az Egyesült Államok saját magát ítélte el és mondta ki magáról: ő a legnagyobb imperialista ország. »A világ népei — folytatja a lap — tisztában vannak azzal, hogy ki fenyegeti jelenleg a világ békéjét, ki csiholja a tüzet.* Figyelemre méltó, hogy hivatalos görög részről tartózkod­nak az események kommentálásától, a politikusok és a lapok pedig óvatos magatartásra intenek és azt az óhajt fejezik ki: meg kell őrizni a jó viszonyt az arab országokkal. A görög sajtó legnagyobb része kifejezetten elítéli az amerikai inter­venciót. A közel-keleti helyzet az ENSZ-ben Svédország az AP jelentése szerint elhatározta, hogy ja­vaslatot terjeszt az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa elé, amelynek értelmében az amerikaiak li­banoni partraszállása miatt a Libanonban működő ENSZ- megfigyelők tevékenységének megszüntetését javasolja. A nyugati hatalmak igyekez­nek megakadályozni a svéd ja­vaslat beterjesztését. A svéd küldöttséghez közelálló körök szerint viszont Jarring kitart amellett, hogy beterjeszti a ja­vaslatot a Biztonsági Tanács csütörtök délután (magyar idő szerint 20.00 órakor) tartandó ülésén. Ebben az esetben három ha­tározati javaslat kerülne a Biz­tonsági Tanács elé, amelyek közül az AP tudósítója szerint egynek sincs esélye s arra, hogy megszavazzák. A Szovjetunió kedden beter­jesztett határozati javaslata azt kívánja, hogy a Tanács szólítsa fel az Egyesült Álla­mokat a Libanonban partra tett csapatok visszavonására. Az Egyesült Államok javas­lata arra irányul, hogy nem­zetközi ENSZ-erő váltsa le a Libanonban partraszállt tenge­részgyalogosokat, (vagyis, hogy az ENSZ fedezze az amerikai agressziót. — A szerk.). Ez a javaslat, ha a szavazást túl is élné, valószínűleg a Szovjetunió vétójába ütközne — vélekedik az AP tudósítója. Tájékozott diplomáciai kö­rök szerint Anglia, Kanada, Franciaország és az Egyesült Államok képviselői keresték fel Jarringot, hogy lebeszél­jék a svéd határozati javas­lat beterjesztéséről. Jarring erre haza­telefonált, de a stockholmi külügyminiszté­riumban utasították, hogy ne hátráljon meg. A norvég kor­mány, sőt még Hammarskjöld főtitkár is — személyes minő­ségben —, felkérte a svéd kor­mányt, hogy mondjon le a ja­vaslatról. Jarring mindezen erőfeszíté­sek ellenére kijelentette, hogy Svédország véleménye szerint az Egyesült Államok katonai akciója következtében fel kell függeszteni az ENSZ megfigye­,­lők tevékenységét. j A Magyar Népköztársaság elismerte az Iraki Köztársaságot Dr. Münnich Ferenc, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke a következő táviratot intézte ABDEL KARIM KASSZEM tábornokhoz, az Iraki Köztársaság miniszterelnöké­hez: A Magyar Népköztársaság kormánya nevében örömmel üd­vözlöm Miniszterelnök Urat az Iraki Köztársaságnak, a szabad­ságszerető Iraki nép hősi antiimperialista harca folytán történt megalakulása alkalmából és van szerencsém értesíteni, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a mai napon hivatalo­san elismerte az Iraki Köztársaságot. Magam és az egész ma­gyar nép nevében sok sikert kívánok Önnek és az iraki népnek az Iraki Köztársaság függetlenségének megszilárdítása és fel­virágoztatása érdekében folytatott harchoz. DR. MÜNNICH FERENC, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia elismerte az új iraki kormányt Viliam Siroky, a Csehszlo­vák Köztársaság elnöke üze­netet intézett Abdel Karim Kasszem tábornokhoz, az Ira­ki Köztársaság kormányainak elnökéhez. Az üzenet többek között ezeket mondja: »A Csehszlovák Köztársa­ság kormánya és népe nevé­ben gratulálok önnek az Iraki Köztársaság létrejötte alkal­mából és az a megtisztelte­tés­ért, hogy tájékoztassam arról, hogy a Csehszlovák Köztársaság kormánya — at­tól az elvtől vezérelve, hogy minden­­ nemzetinek­ jogában áll szabadon meghatároznia álla­mi és társadalmi rendjét —, ezennel hivatalosan elismeri az Iraki Köztársaság kormányát, amelynek Ön egyetlen tör­vényes miniszterelnöke. A Csehszlovák Köztársaság kor­mánya egyidejűleg kifejezésre juttatja ama óhaját, hogy ké­sedelem nélkül normális dip­lomáciai kapcsolatok jöjjenek létre a két ország között.­ Mint a bukaresti rádió je­lenti, Chivu Stoica, a Román Népköztársaság minisztertaná­csának elnöke szerda este táv­iratot intézett Abdel Karim Kasszem­hez, az Iraki Köztár­saság miniszterelnökéhez, amelyben közölte, hogy a Ro­mán Népköztársaság elismer­te az Iraki Köztársaságot. Hasonló tartalmú táviratot intézett az iraki kormányhoz Tito, Jugoszlávia köztársasági elnöke is. Hogyan hajtották végre az Iraki államcsínyt ? Kairóból jelenti az AP. Az Al Akhbar című egyiptomi lap "Hogyan történt az ál­lamcsínye című cikkében azt írja, hogy — tragikomikus módon — Nuri Szaid maga állapította meg az iraki forra­dalom napját, amikor az iraki hadsereg 20. dandárának pa­rancsot adott, hogy vonuljon Jordániába Husszein király védelmére. A dandár azonban, amely­nek parancsnoka Abdul Ka­rim Kasszem tábornok volt, nem Ammanba, hanem Bag­dadba indult, hogy megdön­t­­se a király uralmát. A lap értesülései szerint a 40 éves Kasszem tábornok, aki Bagdadban végezte a katonai akadémiát és részt vett a Pa­lesztinai hadjáratban, két év­vel ezelőtt kezdte megszer­vezni Nasszer példájára a szabad katonatiszti csoporto­kat. Titokban találkozott az elégedetlen tisztekkel és röp­lapokat terjesztett. Kasszem sikereinek titka a titoktartás volt — írja a lap. — A röplapokat ő maga is ép­pen úgy kapta, mint a többi tiszt. Csak nagyon kevesen tudták, hogy ő áll a felkelés terveinek középpontjában. Kasszem júniusban akarta végrehajtani az államcsínyt, de nem volt lőszere és azt csak Nuri Szaidhoz hű tisz­tektől szerezhetett volna. Ezt a nehézséget Nuri Szaid maga oldotta meg, amikor kiadta parancsát a 20. dandárnak. Kasszem szándékosan több lőszert kért, mint amennyire dandárjának szüksége volt, hogy így megfossza a király­hoz hű egységeket a lőszertől. Nuri Szaid engedélyezte a lő­szer felvételezését. Kasszem erre összehívta a szabad tiszteket és kiadta uta­sításait. Ő maga csapatai élén a királyi palota ellen indult. Ugyanakkor tisztjei érintke­zésbe léptek más dandárok­kal. A Nuri Szaidót támogató magasrangú tiszteket és mi­nisztereket letartóztatták. Egy egység a rádiót foglal­ta el, egy másik körülvette a királyi palotát, egy harmadik a katonai parancsnokságot. Hétfőre virradó éjjel, pon­tosan éjfélkor a bagdadi rádió­­állomás bemondója felolvasta az iraki arab köztársaság ki­kiáltásáról szóló közleményt. Bagdadi helyzetkép Bagdad, Irak fővárosa, mi­után két napig ujjongva ün­nepelte a monarchia megdön­tését, szerdán visszatért a normális élethez — jelenti Bagdadból az AP tudósítója. A lakosság gyorsan enge­delmeskedett Kasszem tábor­nok miniszterelnök felhívásá­nak, hogy álljon munkába és tegye lehetővé az új kormány­nak, hogy az ország érdekeit szolgálja. A bagdadi utcákról szerdán ismét eltűntek az 50 tonnás páncélosok. A köztársasági kormány be­jelentette, hogy átmenetileg felfüggesztik a bankok tevé­kenységét, hogy "megóvják a nemzet vagyonát és tőkéjét­". Egy hivatalos közlemény sze­rint, minden bankbetét biz­tonságban van. Az új kormány — jelenti a Reuter — szerdán átvette hi­vatalát és Nagib al Rubai tá­bornok, az új köztársasági el­nök (a szuverenitási tanács el­nöke —­ a szerk.) diadalme­netben vonult be a városba Dzseddából, ahol mint Irak szaúd-arábiai nagykövete tar­tózkodott. A bevonuló köztár­sasági elnököt több mint 10 000 ember ünnepelte.

Next