Magyar Nemzet, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-15 / 165. szám
Kedd, 1958. július 15.. NEGYVEN MILLIÁRD EGY KÖBCENTIBEN Mélyhűtött exportbacilusok és új immunizáló eljárások a „Humán” Oltóanyagtermelő és Kutató Intézetben •►Vigyázat, fertőző!* Kőbányán a »Humán« Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet 1952-ben átadott korszerű épületének folyosóin, az ajtókon mindenütt ez a felirat ékeskedik. Nem ok nélkül. A legmérgesebb, legtoxikusabb baktériumok hemzsegnek az ezernyi üvegcsében, palackban, fiolában. A parányi gyilkosokat az orvostudomány az ember egészségének szolgálatába állította. Négy évvel ezelőtt kezdte teljesen önálló munkáját a •„Humán« az emberi szérum előállításával s azóta is komoly szerepet vitt hazánk közegészségügyi fejlődésében. Csak egy példa: tíz évvel ezelőtt még háromszáz volt a halálos diftéria esetek száma, ma a húszat sem éri el. Az intézet vezetői, dr. Veres Gábor igazgató, dr. Vető Iván gyártásvezető, dr. Zalai László osztályvezető, továbbá orvosok, gyógyszerészek, vegyészek, laboránsok munkája sokszor a hősiességgel vetekszik: számos új szérumkészítményt saját magukon próbálnak ki, s nem egyszer a kutatómunka szenvedélye közben komoly veszélynek teszik ki magukat. „A la carte” étkeznek a baktériumok Az Intézet hármas feladatot teljesít: aktív immunizáló anyagokat állít elő, ezeknél az oltás hatására a szervezet maga termeli ki az antitoxint. A passzív immunizáló anyagok esetében állatokat oltanak be legyengített baktériumtörzsekkel és kivonatokkal, majd az antitoxint készen viszik be a betegekbe. Végül kutatásokat végeznek a fertőző betegségek felismerésére szolgáló anyagok, úgynevezett diagnosztikai készítmények után. Felelősségteljes, veszélyes tevékenység játszódik le addig a pillanatig, amíg az utcán falragaszok jelennek meg a kötelező védőoltásokról ... A diftéria, kolera, tífusz, tetanusz és más baktériumtörzsek szaporítása táptalajon történik. Ennek előállítására külön "konyha" áll rendelkezésre. A táptalaj vegyszerekkel, cukorral, fehérjékkel vegyített húsleves, s bár a baktériumok meglehetősen válogatósak, itt ugyancsak a kedvükben járnak. Táplálékuk egyik alapanyaga a friss színhús; magát a táptalajt is gyakran cserélgetik, s jóformána la carte*' étkeznek ... 37 fokos állandó hőmérsékletű thermostat kamrákban tartják őket, külön rázógép biztosítja számukra a több oxigént, s sterilitási rendszabályok különítik el őket más baktérium fajták alkalmatlankodásától. A dédelgetésnek meg is van az eredménye. Egy előtenyészetből 18 óra alatt egy köbcenti táptalajban 40 milliárd csíra fejlődik. S a “minőségük” sem rossz; kevesen tudják, hogy a változó hatékonyságú törzsekből komoly export-import cserekereskedelmet folytatunk Angliával, a Szovjetunióval, Dániával, Lengyelországgal és másokkal. Egy napon azután megszűnik a bacilusok gyöngyélete. Kivonják, kiszűrik belőlük a mérget, őket pedig megölik. A mór megtette kötelességét... Konzervált mikrobáktól — a tuberkulin-tapaszig Az oltóanyagtermeléssel párhuzamosan történő kutatás eredményei közül érdemes néhányat megemlíteni, mint az intézet s a fiatal magyar szérumkutatás nagyszerű fegyvertényeit. Az elsők között szerepel mindjárt a Gammaglobulin nevű, egész világon elterjedt igen hatásos készítmény, a vérsavó fehérjének egyik részecskéje. Előállítását önálló módszerekkel végzi az intézet. Hatásossága a benne levő ellenanyagok következtében számos betegség megelőzésénél páratlan. A kanyaró és a járványos májbetegség esetében ezzel kerül sor a környezetoltásra, de újabb kutatások szerint adagolása az újszülöttek testsúlygyarapodására is rendkívül előnyös. Érdekes, hogy egy termelési egység Gamma-globulin ezer ember véréből áll össze, s még az is befolyásolja hatóerejét, hogy a vér az ország minél több tájáról gyűljön össze; ez biztosítja ugyanis a különféle szervezetekben fellelhető ellenanyagok változatosságát. A védőszer előállítása különben nem olcsó: két köbcenti belőle 110 forintba kerül, bár környezetoltás esetében kormányzatunk ingyen bocsátja rendelkezésre. Újdonságként hat a tuberkulin-tapasz alkalmazása is. Az eddigi oltáspróbák helyett cseppnyi tuberkulin-oldatot helyeznek celofánnal bélelt tapaszra, majd a bőrre. A "dunsztolás" következtében az oldat bepréselődik a bőr alá, s rövidesen felmutatja a kívánt eredményt. Tömeges alkalmazására nemsokára sor kerül. Igen frappáns, szellemes megoldást fedeztek fel az intézet kutatói a szervezet baktériumérzékenységének gyors megállapítására a Biotest-koronggal. Fertőződés esetén korábban valamennyi antibiotikumot végig kellett próbálni a betegen, s gyakran csak hosszadalmas kísérletezés esetén dőlt el: a penicillin, chlorocid, aureomicin, ultraseptyl és más antibiotikumok közül melyik a leghatásosabb. Az új eljárásnál a beteg vérét megfelelő táptalajon elkenik, erre ráteszik a különböző színekben játszó más és más antibiotikumokat jelző korongokat , s hamar kiderül, hogy a szervezetben levő baktériumok milyen ellenszereket szoktak meg és milyenektől irtóznak. Nemcsak egészségügyi, hanem népgazdasági szempontból is nagy jelentőségű az úgynevezett kiophilizálási eljárás. Az oltóanyaghoz szükséges kitenyésztett baktériumokat mínusz negyven fokon fagyasztják és kiszárítják. Az áléit baktériumokat 6—8 év múlva előveszik és »fellocsolják«, a konzervált oltóanyag hatásfoka ugyanakkor változatlan erővel megmarad. Korábban az oldott állapotban levő szérumok legjobb esetben 2—3 esztendő után elvesztették hatásosságukat. A liophilizáló berendezést, amelyet eddig csak külföldön gyártottak, most dr. Síkos Károly osztályvezető tervei alapján készítették el , és milliós megtakarítást értek el. Áttörhetetlen védőfal Az orvostudomány természetesen felhasználja a mikroszkopikus ellenség elleni harcban az állatokat is. Az intézetnek külön kisállatkertjében százezernyi saját tenyésztésű fehéregér és sokezernyi nyúl, tengeri malac segíti évente az oltóanyagtermelést, kutatásokat (egyébként egy tengeri malac ára 50 forint, a fehéregéré 8 forint). Vigyázat, fertőző! Az egyes osztályokon hallatlan elővigyázatossági rendszabályok uralkodnak. Ezek védik a kutatókat, védik az oltóanyagot és velük együtt az egyes baktériumtörzseket, s védik természetesen a jövő betegeit is. A munka veszélyességét kormányzatunk a magas veszélyességi pótlékkal is értékeli, amelyben az idejáró külső szerelők éppúgy részesülnek, mint az intézet munkatársai. Az intézet »MEO«-ján nem babra megy a játék, egy parányi hiba végzetessé válhat sokak részére. Ha ezernyi ampullácska aznapi szérumtermelésből az egyik üvegben elváltozást észlelnek — azonnal megsemmisítik az egész rakományt. Az itt dolgozók fehér köpenyei, védő cipői, arcmaszkjai, a laboratóriumokban villódzó ultraibolya sugarak s a karból permetező készülékek azonban csaknem áttörhetetlen falat emelnek a szabadulni igyekvő, rakoncátlankodó bacilusok előtt. Fekete Gábor Talán soha annyira nem kívántam, hogy rajzolni tudják, mint a Hanságban eltöltött két napon. Ültem a horvátkimlei KISZ-táborban és éreztem, papírra kínálkoznék a türelmesen vagy türelmetlenül hosszú sorban várakozó sok-sok gyerek, barnán, megerősödve, kérgesedő tenyerét nézegetve, miközben a levegőben az ebéd illatát szimatolja. Festő vásznára való, ahogy Lehota Gyuszi, a félegyházi kisdiák térdig vízben állva, nehezen emelgeti a súlyos bőrcsizmákat, ütemesen, egyenletesen dobálja a sarat, iszapot és minden hajítás után elégedett mosoly üli meg az arcát, mert látja, hogy növekszik mögötte a bucka. Egyenként kellett volna megrajzolni tíz veszprémi iskolás képét, amikor feszült arccal figyelte, hogy ömlik lefelé lassan, komótosan a víz azon a néhány méteres szakaszon, ahonnan ők hordták le három óra alatt az évek óta letelepedett iszapot és az iszap fölé nőtt, összekászálódott hínártengert. Sokaktól megkérdeztem, miért jöttek ide, ebbe a középkorból ittfelejtett csalfa sárrengetegbe és mind úgy néztek rám ezért a furcsa kérdésért, mintha okvetetlenkednék, vagy legalábbis nagyon értelmetlen szerzete lennék a világnak. Aztán válaszoltak és amit mondtak, az elgondolkoztatott: "Ki végezné el ezt a nagyon nehéz munkát, ha mi fiatalok nem fognánk hozzá. Meg kell mutatnunk, hogy emberek vagyunk .. ." S mert másfél éve — egy mellékfoglalkozásom, társadalmi munkám révén — tucatnyi középiskolát jártam végig s beszéltem százszámra diákkal, "hőbörgőkkel", s a tények láttán józanodó, világosodófejű fiúkkal, jól esett most látnom, hogy azok, akikkel 16—18 hónapja még arról kellett vitáznom, tanulnia kell-e az ifjúságnak, készülnie az életre, avagy az országot vezetni, ezen a nyáron a Kommunista Ifjúsági Szövetség hívására vonatra ültek, hogy a nyári szünetben termőföldet varázsoljanak legalább a Hanság egy részébe. Hogy megmutassák, “emberek vagyunk”. A három KISZ-táborban — Kimién, a Hanság-majorban és Véneken — nyolcszázan dolgoznak egyszerre, két-két hétig. Kiszesek és KISZ-en kívüliek, akik talán itt érezték meg először az együttes munka örömét. Tanárok, akik most ismerik meg igazán, mi rejtezik a diákkoponyákban. Orvosok és mérnökök, akik a Balaton pihentető napsugara helyett a Hanság égető melegét választották. „A doktor” — Gyógyítottam csizmától feltört lábakat és ásónyéltől felhólyagzott tenyereket. Parafinolajjal ballentem néhány diák megpirosodott hátát, bekötöztem pár futballzúzódást és kikúráltam négy-öt könynyebb nyári hűlést. Ez volt eddig a munkám. S mert látta, szorgalmasan jegyezgetem magamnak az összes felbukkant károkat s a testi épségben keletkezett kisebb károkat, elnevette magát, kivette a kezemből a ceruzát és a lista végére odaírta: »Szóval a tábor meglepően egészséges és a doktor a hasát sütteti. Dr. Mester Endre.* Tulajdonképpen így ismerkedtem meg vele. Eddig anynyit tudtam csak róla, hogy ő »A doktor«, mindenki így hívta, emlegette, bármerre járt Olyan barna a bőre, hogy szinte már a nap is szégyell rásütni, nehogy azt mondják rá, a doktornak protekciója van nála és dupla adag napsugarat kap. Huszonhét esztendős, 1956-ban fejezte be az Orvostudományi Egyetemet s az I. Sebészeti Klinikán érte őt a KISZ Központi Bizottságának felhívása. Önként jelentkezett. — Valakinek vigyázni kell a gyerekek egészségére — magyarázza. — Gondoltam, ők is fiatalok, én is annak érzem még magam, hát biztosan öszszeillünk. Egyébként is szeretem a tábori életet, minden kényelmetlenségével együtt. Tesz-vesz a sátorban. Gondosan megtörölgeti a műszereit, megnézi az orvosságait, előveszi a spirituszba raktározott hosszúfarkú siklót — a gyerekek hozták neki — s elégedetten megszólal: — Ugye egészen szép kis rendelő ez? Tréfásan legyint egyet: — De hiába, ha az istennek sem akar itt beteg lenni senki... A tanár úr A neve Simonffy Ernő. Pestről érkezett és magával hozta az Eötvös Gimnáziumból az egész osztályát. Vagy az osztály hozta őt? Utólag elég nehéz választ kapni rá. Ősz mára, haja, túlján a negyvenediken. Talán ő az egyetlen, aki rövid nadrágjában — no, hogy is mondjam — »feltűnő jelenség«. Huszonnégy esztendeje tanít. Hogy lejött ide a Hanságba? — Nem jutott eszembe nem lejönni! — ez rá a furcsa, de egyértelmű válasz. — Mert ugye kérem, mi a tanár dolga: minél jobban megismerni a gyerekeket, akik a keze alatt felnőnek, akikért felelős az egész társadalom előtt. Huszonegyen jöttünk az osztályomból, csak a betegek maradtak otthon. Kérdem, hol ilyenkor az osztályfőnök helye? Hogy szabadságon is lehetnék! Nem lehet az indok ilyen esetben. S folytatja az érvelést világosan, hevesen. — Egy tantárgy oktatását nem lehet elválasztani a gyerek nevelésétől. A nevelés pedig könnyebben megy, ha megtanuljuk becsülni egymást. Az iskolában szükségszerűen három lépés a távolság diák és tanár között. Itt egy sátorban lakunk, együtt dolgozunk, együtt futballozunk. Tehát megszeretjük egymást... Végül hozzáteszi: — Leemelem a kalapomat a fiaim előtt, amiért eljöttek ide dolgozni. S azt hiszem, ezentúl az Eötvös Gimnázium két brigádnyi — száz főnyi — különítménye is mindig kalapot emel a tanár úr előtt. És a disszidens Tipikusabbat biztosan találhattam volna, de érdekesebbet nem. Benedek Endre históriáját egyszerűen meg kell írni. A kis vájárgyerek, aki a sokgombos fekete bányászsapkát még itt is csak álmában veszi le s akkor is a párnája alá dugja, a hansági tábor "különlegessége". Ő visszatért ide — másfél év után. 1957 januárjában, nem messze innen, Mosonszolnoknál lépte át az osztrák határt nyugat felé. Disszidált. — Annyi duma folyt: “Szabad világ* így, "szabad világ* úgy. Gondoltam, én okos leszek és megyek. Elszöktem otthonról és menten az orrom után. A története, mint sok ezer emberé. Láger, Eisenstadtban. Három héttel k később újabb láger Grimmensteinben. Aztán még egy tábor Kremsben. Azt mondták, itt szakmát lehet tanulni. Nem volt igaz. A városba nem mehettek, levelet csak dugva írhattak. Pénzük nem volt, munkájuk sem. A 16 éves Bandi bement a táborparancsnokhoz. »Csalódtam, haza akarok menni« — mondta. A parancsnok meghökkent és bevitte a városházára, de ő kitartott első szava mellett és hozzátette: »Magyarországon tízszer jobb, mint itt. A dühödt lágerfőnök visszacipelte őt a táborba és belökte a többiek közé. Néhányan nekiestek, lekommunistázták és úgy összeverték, hogy a rendőrök ájultan szedték ki kezükből. Kidobták. Gyalog és ütközőn utazott Bécsbe, s jelentkezett a magyar követségen. — Ez volt nekem a »szabad világ” — sóhajtja keserűen s ennek a fiatal gyereknek a szájából szomorú hallani a keserűséget. — Mikor hazajöttem, Esztergomban jelentkeztem a Bányagépészeti Technikumba — és beiratkoztam. Januárban pedig két és félórás vita után felvettek a KISZ-be. Lehajtja a fejét és nagyon halkan mondja tovább: — Ugye megérti, milyen boldogság volt az. A bizalom ... — És most? — Most? Be fogom bizonyítani, hogy nem vagyok senki: házi. Adósságom van... Törlesztenem kell... Benedek Endre engedélyt kapott a parancsnokságtól, hogy további két hétre a Hanságba maradhasson. * Hazafelé száguld a gépkocsi. Egyre jobban távolodik a Hanság. Az autóban mögöttem ül a KISZ-táborok egyik műszaki vezetője, Urbán Gábor negyedéves mérnökhallgató. Pestre jön tervekért és beszámolni. Megkopogtatja a hátamat s hogy hátrafordulok megkérdezi: — No, milyenek a gyerekek? — Gyerekek? ... Emberek már ... Tudják mit akarnak." Kocsis Tamás Jorbék afi romságból ___Magyar Nemzet_____ Ünnepség a magyar—bolgár barátsági szerződés évfordulóján A magyar—bolgár barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés 10. évfordulója alkalmából a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és budapesti bizottsága július 15-én, kedd este hét órakor ünnepséget rendez a Magyar Optikai Művek művelődési házában, XII., Csörsz u. 18/a. Az országgyűlés elnöke fogadta a vietnami nagykövetet Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke hétfőn bemutatkozó látogatáson fogadta Nguyen Tanh Ha rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Vietnami Demokratikus Köztársaság első magyarországi nagykövetét. Az országgyűlés elnöke fogadta az afgán követet Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke hétfőn bemutatkozó látogatáson fogadta Mohamed Abi Khan rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert az Afgán Királyság magyarországi követét. Meghalt dr. Bárd Imre ügyvéd, a munkásmozgalom régi harcosa Dr. Bárd Imre, budapesti ügyvéd, a munkásmozgalom régi harcosa, a magyar jogász közélet kiemelkedő tagja július 11-én, 74 éves korában meghalt. 1902 óta vett részt a munkásmozgalomban. Az első világháború előtt két évig az amerikai magyarok szocialista mozgalmának egyik vezetője. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a Külügyi Népbiztosság vezető tisztviselője, majd annak bukása után, az elsők között szervezi a kommunisták védelmét. Egy évtizeden át vezetője a szocialista jogászmozgalomnak. A felszabadulás után mint a kommunista párt tagja különböző funkciókat tölt be. Az ellenforradalom leverése után mintegy másfél évig a Budapesti Ügyvédi Kamara kormánybiztosa és haláláig a Hazafias Népfront budapesi elnökségének tagja. Temetése július 15-én 11 órakor lesz a Kerepesi úti temetőben. Tödénél a 490 m. Megesküdtem, hogy nem bírot többé villamosról és c autóbuszról, Patyolatról és a Közértről. Nem írok, mert holvatovább az ember azt hinné,hogy más téma nincs is a népköztársaságban. De most,még ez egyszer utoljára, haddmondjam el, mert.., mert gólyán hihetetlen volt. A hatos buszt kettőről lehetmegismerni, hogy ritkán jön ,és hogy zsúfolt. Néhány napóta valamivel zsúfoltabb,mert a hatvanas járat útvonala holmi vágányépítés ürügyén megváltozott és bizonytalan ideig most már csak ahatos fogja összekötni a Kálvin teret a Miklós térrel. Továbbá zsúfoltabb azért, mertez az átszálló-vonal Rómaifürdőhöz, Pünkösdfürdőhöz,Csillaghegyhez, az idő pedig a meteorológiai intézet minden fenyegetése ellenére egyre szebb ... Egyszóval: a hantoson utazni igazán nemleányálom. Az emberek már bizonyos eredendő ingerülttséggel állnak a megállónál és fokozódó ingerültséggel nyomakodnak fel rá... " És 1958. július tizedikén este 8 órakor jósorsom felprésselt a 490-es számot viselő hatos autóbuszra. Az autóbuszonegy harmincöt év körüli, batona kalauz teljesített szolgálatot. Akii a heringes-skatulya ’közepén — és kedvesen morsolygott. Nem a szívszerelmére, nem a Lollobrigida fényképére, nem egy csokor ralijára. — hanem az utasokra. ’És ilyeneket mondott: tessékcsak nyugodtan lépni, nemcsöngetem le... kérem, parancsoljon, ott még le lehet sülni. Asszonyom, ezzel a jegygyel nem itt kellett volna átszállnia, csak a következőmegállónál .. igen, kérem, aza szabály, hogy ott, ahol akét buszvonal elágazik... nemkérem, nincs semmi baj, most felfogadom, ezentúl tessék vigyázni ... kisfiam, légy szí- ives, engedd a nénit... Először azt hittem, a szemem káprázik. Aztán azt, ahogy a melegtől van mindez,majd el fog múlni... azután... már nem tudtam, mit higgyek. A jó példa, mint a kanyaró, ragadt emberről emberre. Egy fiatalember felállt és átadta a helyét a mellette álló aszszonynak. Egy másik nő kedvesen intett egy harmadik nőnek, hogy tessék, tessék csak ideadni a csomagot, én ülök, majd én tartom. Elvetemült utasok alázatosan az első ajtóhoz járultak, hogy ott száljanak le és a többiek sorfalat állva utat nyitottak nekik... Egy asszony a Madách téren megkérdezte, hogy hol kell leszállnia, mert a Császárfürdőbe megy — és a Margit hídnál öten figyelmeztették, hogy a következő megállónál... És a kalauz állt és állt a zsúfolt kocsi közepén, mintegy szent, mint egy varázsló, jegyet kezelt, pénzt számolt, figyelmesen körülnézett, kezet nyújtva segített a felszállóknak és mosolygott és mosolygott... A Miklós téri végállomásnál lehuppant egy székre. »Most két percet én pihenek« — mondta és megtörülte a nyakát. »Mióta van szolgálatban'!*' »Déli tizenkettő óta.*' »Ó« — értettem meg a jókedvét —, »akkor ez volt az utolsó forduló.« »Nem kérem... még négy óra... éjfélig vagyok szolgálatban.« Csak álltam, álltam a járdaszigeten, bámultam a tovatűnő hatost, vele a kalauzt, aki újabb fordulóra indul és akinek biztosan nincs több pénze, kevesebb gondja és egészségesebb füle, mája, veséje, ízülete, mint azoknak a kollégáinak, akik... De hagyjuk. Most nem tudtam másra gondolni, csak erre az egy kalauzra, a kalauzra, aki úgy tud viselkedni, hogy az emberek még az autóbuszon is szeretik egymást. Este a tízórás híreknél is rágondoltam, a 490-es buszra ésa csodára. Most merje azt mondani a geofizikai szolgálat, hogy ma sem szabályszerű, sem különleges világnap nem volt Fehér Klára 5