Magyar Nemzet, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-15 / 243. szám
8i81a, 1958. október 15.. Magyar Nemzet Tegnaptól máig KÉT SZÁMVETÉS BÚCSÁN A HARMINCAS ÉVEK VÉGÉN, azon a télen, amikor Gömbös Gyula, akkori magyar miniszterelnökkarácsonyi szózatában" azt a meghökkentő kijelentést tette, hogy “ez az ország az Isten virágoskertje", Békés megye agrárproletárfalvait jártam, s alkalmam volt közelről szemügyre venni, milyen a valóságban ennek a virágoskertnek egy kis sarka. A legtöbb időt Bucsatelepen töltöttem, s ezt a proletárfalut maga a jegyző így jellemezte: — Ennek a telepnek négyezer a lakosa, de csak tizenkettőnek van annyi földje, amiből megél, a többi mind napszámos, földmunkás vagy gazdasági cseléd — a nagy többség azonban ősztől tavaszig munka nélkül lézeng és havi két-három pengő ínségsegélyből tengődik. A falu sötét volt és kietlen. Állandóan komor munkanélküli tömegek topogtak a közigazgatási kirendeltség épülete előtt, ínségmunka reményében. Mert az uradalmak, melyek áthághatatlan kőfalként zárták körül a nyomorúságba süllyedt falut, novembertől, a répaszedés befejeztétek — márciusig nem adtak semmi munkalehetőséget. Bucsatelep 15 000 holdnyi nagybirtok gyűrűjében feküdt, s 4000 lakosa 2000 hold földön osztozott Fél hold föld jutott egy lélekre, ijesztő keskeny parcellákra széthasogatva. Ez a település szinte kórbonctani pontossággal mutatta meg a hárommillió szegényparaszt szociális és egészségügyi elhagyatottságának minden borzalmát. Megmutatta, hogy a párholdas törpebirtokos éppolyan nyomorult koldus, mint a teljesen nincstelen földmunkás; éppúgy ínségsegélyre szorul, mint a föld nélküli napszámos. A földmegoszlás nem nyújtott lehetőséget emberi életre, a lakosság 90 százaléka szinte állati színvonalon tengődött. A földhözragadt szegénységnek ebben a hierarchiájában az uradalmi cselédség valósággal kivételes rétegnek számított. A munkanélküli tömegek irigykedve néztek rájuk, mert fix évi bérük volt, ami legalább a betevő falatot, az egyik napról a másikra élést biztosította. A GAZDASÁGI CSELÉDSÉG kommenciója lehető,séget nyújtott bizonyos számvetés, egyfajta évi mérleg megalkotására. Az egyik uradalmi cselédlakás közös konyhájában folyt le a számvetés. Hat család részére főtt a marharépavacsora a nyitott láng fölé helyezett vaslábakon; a szűk zug tele volt maró füsttel, fojtó, bűzös párával, mert a tüzelő nedves szalmával kevert száraz disznótrágya volt, amit nyáron szedegettek össze a gyerekek a major udvarán. Egy hatgyerekes igáskocsis számolta át előttem pénzértékre a természetben kapott kommencót. A mezőgazdasági válság mélypontján a nyolctagú család évi jövedelme pénzértékben 300 pengőt tett ki. Ebből egy napra 82 fillér esett, vagyis egyegy családtagra napi 10 fillér. Hogyan lehetett megélni egy embernek napi 10 fillérből? Erre a kérdésre a bucsai családok táplálkozási viszonyai adtak választ. Az embertelenül nehéz munkát végző földmunkások csak ünnepnap ettek meleg ételt. A legáltalánosabb “ünnepi eledel" az úgynevezett cibere volt. Úgy készült, hogy a heteken át gyűjtött száraz kenyérdarabokat ecetes forró vízzel leöntötték. Sok család főtt marharépán élt egész télen át. Ebbe egy kis rántást is tettek, ami azonban a legritkább esetben készült lisztből, általában korpát használtak erre a célra. A kenyeret is korpával vegyített lisztből sütötték, de sok családnál még ilyenre sem telt: tengeridarát vegyítettek korpával, ezt a ragacsos, ízetlen masszát tepsiben megsütötték és kenyér helyett nyomták az apró gyerekek szájába, hogy ne ríjanak úgy az éhségtől. A nagy dologidőben is kenyéren és zöldhagymán éltek még a legfárasztóbb munkát végző napszámosok is, szalonnát csak nagy ritkán láttak. Őszre aztán 7—8 kilót veszítettek testsúlyukból a nehéz munka és az elégtelen táplálkozás következtében. TUCSATELEP SZATÓCSÜZLETEIBEN jóformán egyetlen cikk fogyott: a só. Ez is 5—10 filléres tételekben, vagy hitelre. “Hozamra" szívesen adtak a boltosok, mert ezek az elesett cselédemberek mindig a legbecsületesebben megadták tartozásaikat »mérés« idején. Cukrot éveken át nem láttak, csak a betegek kapták orvosságként. Volt család, aki próbálkozott cukorrépa levéből főzött sziruppal édesíteni, de ezt a “fényűzést" is csak sátorosünnepek alkalmával engedték meg maguknak. Szappant nem vásároltak, petróleumot sem, gyufát sem. A szappant vízbe szórt hamuval helyettesítették, a lámpagyújtásról pedig egyszerűen leszoktak. Esténként sötétségbe borult a falu, egy-két házban gyújtottak csak virágot. Tüzelőnek az elhullott szalmát szedegették s a tüzet kölcsönkérték valamely "módosabb" embertől, akinek gyufára is telt. Ócska köcsögökben hordták haza a parazsat tűzgyújtás idején. A konyhákban még fel-fellobogott esténként a láng, amíg megfőtt a cibereleves, de a lakószobát egész télen át nem fűtötték. Láttam cselédlakást, ahol a szoba egyik fele tetejesen meg volt rakva szalmával, ebbe fúrták bele magukat éjszakára a hideg elől. Az apró gyermekek egész télen át nem mozdultak ki a szobából, mert csak egy szál ingből állt az öltözetük. Találkoztam több olyan tizenhat éves lánnyal, akinek még nem volt életében cipő a lábán. Az elemi iskolában szívszorító képet nyújtott a sok hiányos öltözetű, éhségtől legyengült kisgyerek. Nem volt rajtuk alsó fehérnemű, csak egy szál vékony kis ruha, s cipő nélkül taposták a híg őszi latyakot vagy a téli fagyos rögöt, ha nem ért rá az anyjuk, hogy háton vigye be őket az iskolába. Bucsatelep sorsa tipikus volt; a latifundiumok közé zárt földtelen agrárproletár-falvak egyazon sorsát példázta. Amikor annak idején Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjában, a Szabadságban megírtam a telep szociográfiáját »Bucsatelepi pokol« címmel, a cikk hatása alól még a hivatalos szervek sem tudták kivonni magukat. A Vöröskereszt mentőexpedíciót küldött Bucsára, az ügyészség pedig azon nyomban megindította a bűnvádi eljárást osztály elleni izgatás címén. A MÁSIK SZÁMVETÉS a bucsai tanácselnök szobájában a minap készült. Az elmúlt tizenhárom esztendő mérlegét próbáltuk közösen megalkotni a község vezetőivel, hogy választ kapjunk a kézenfekvő kérdésre: mi lett a bucsatelepi pokolból? — Még a neve sem azonos az akkorival! — jegyzi meg mindenekelőtt a tanácstitkár, s valóban, szintejelképszerű, hogy a feudális iga lerázásával egyidejűleg alakult Bucsa néven önálló községgé az egykori cselédtelep. A nagybirtokokat 1945 tavaszán szétmérték, földet kaptak a nincstelen napszámosok és uradalmi cselédek, a törpebirtokosok 1—2 holdját pedig 6—8 hadas kisbirtokokká egészítették ki. A község valósággal életrekelt félhalott állapotából: saját földjén hihetetlen szorgalommal és akaraterővel látott munkához a felszabadult napszámos- és cselédnép. Egyre növekvő munkalendületében még hozzá is bérelt a bucsai földhöz 400 holdat a szomszédos Szerep község határából; csatornákat épített, rizst termelt, halgazdaságba fogott, egyre növelte gazdasági tevékenysége kiterjedését. Hogy a községet vasabroncsként szorító nagybirtok szétzúzása és a földosztás milyen mértékben alakította át a bucsai nép mindennapi életét, annak megmutatására néhány adat elegendő. A földművesszövetkezeti boltokban ma havonta 50 mázsa fogy el cukorból, melyet másfél-két évtizeddel ezelőtt csak orvosságnak vásároltak, méghozzá nem is dekaszámra, de kockánként. »Kérek három szem kockacukrot!- hallom még ma is a síró hangon feladott »rendelést« a harmincas évek nyomorúságos bucsai szatócsüzletében. Abban a faluban, ahol a harmincas-negyvenes években a lakosság 90 százaléka hónapszámra nem látott húst, ezen a télen 100 darab hízott disznót mért szét a két hentesüzlet, ezenkívül több mint 100 mázsa tőkehúst. Abban a faluban, ahol az iskolásgyerekek százai félmeztelenül, rongyokba csavarva, mezítláb jártak iskolába, ma havonta 350 pár cipőt vásárolnak, s évente több mint egymillió forint értékű konfekciós árut. Készruhából nem tud annyit rendelni a szövetkezti áruház, hogy néhány nap alatt mind el ne fogyna. Nincs az a város, ahol vasárnaponként különbül kiöltözködve sétálna a fiatalság, mint Búcsún — szól itt közbe dr. Szőcs Pál községi orvos. A három szövetkezeti bolt áruforgalmának alakulása szemléletesen mutatja az állandó, fokozatos életszínvonalemelkedést. 1950-ben 450 000 forint, 1952-ben 4 011 000 forint, tavaly, 1957-ben pedig 7 326 000 forint értékű volt az áruforgalom fogyasztási cikkekből. Az sem érdektelen, hogy a 4500 lelkes falu szövetkezeti áruházában egy esztendő alatt 60 rádió, 30 mosógép, 110 kerékpár, és 36 hordozható cserépkályha kelt el. (Bizonyára nem kölcsönkért parázzsal gyújtanak bennük tüzet.) A községben 1945 óta 220 új ház épült, több mint hét kilométer hosszúságban betonjárda, s ahol valamikor még olajmécsesre sem telt, ma 400 házban villany világít. Most készült el a főutcáin másfélmillió forintos költséggel az ország egyik legmodernebb általános iskolája. Hetvennégy ablak árasztja a fényt a tantermekbe, melyeknek parkett a padozata s a padok fényes csőbútorok. A gazdagon felszerelt kémiai, fizikai és biológiai szertár, a nagy előadóterem és a könyvtár fővárosi színvonalat biztosít a vadonatúj nagy iskolának. A hajdani három tanerős, osztatlan elemi iskolára már szinte senki sem emlékszik; huszonkét tanerő oktatja és neveli ma a hétszáz bucsai iskolásgyermeket — s mind a hatszáznak cipő van a lábán. AZ ÉLETVISZONYOK MEGVÁLTOZÁSÁT a községi orvos két jellemző adattal még külön is aláhúzza: — 1945 előtt 13—15 százalékos volt a községben a csecsemőhalálozás, ma 4 százalékos, vagyis alacsonyabb az országos átlagnál. 1953-ban 610 iskolás közül 309 trachomás volt, ma már egyetlen ilyen betegünk sincs. A táplálkozási és lakásviszonyokkal együtt megváltoztak a munkaviszonyok is. A legnehezebb mezőgazdasági munkák terhét egyre nagyobb mértékben veszik le a parasztság válláról az állami gépállomás erőgépei: a 22 traktor, a két kombájn meg a többiek. A bucsaiák látják és érzik a gépesítés előnyeit, a szövetkezeti gazdálkodás szervezése mégis meglehetős vontatottan halad a községben. Ámbár működik már egy termelőszövetkezet a községben, de egyelőre még csak negyvenöt taggal. Mindenesetre tény, hogy a bucsai parasztok, ha lassan is, kezdenek rájönni a szövetkezés előnyeire, de bizonyos, hogy mihelyst saját tapasztalataik alapján meggyőződnek a gépesített nagyüzemi termelés összehasonlíthatatlan eredményeiről, ők is rátérnek a társas gazdálkodás útjára. A harmincas évek végén a magyar miniszterelnök "virágoskertnek" nevezte az országot, de az élet pokol volt az agrárproletár falvakban. Az egykori “bucsatelepi pokol” még nem formálódott át paradicsommá, de a fejlődés már eddig is igen nagyarányú és ékesen szóló. Érdemes meglátni, tanulmányozni és felmutatni. Antalffy Gyula Magyar egyetemek képviselői utaztak külföldre Kedden a Csehszlovák Köztársaságba utazott dr. Antalffy György, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Kulcsár László, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem adjunktusa és Faludi Szilárd, a Pedagógiai Tudományos Intézet osztályvezetője. A magyar —csehszlovák kulturális egyezmény 1958. évi munkaterve alapján három, illetve két-két hetet töltenek Csehszlovákiában. Ugyancsak kedden — az 1958. évi magyar—szovjet kulturális munkaterv értelmében — egyhónapos tanulmányútra a Szovjetunióba utazott Terplán Zénó, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektorhelyettese. 170 millió forint a faipar fejlesztésére A hároméves terv idején 170,6 millió forintot fordítunk a faipar fejlesztésére, ötvenmillió forintos beruházással befejezik a mohácsi Farostlemezgyár első lépcsőjének építését, amely évente tízezer tonna farostlemezt állít elő. A második lépcsőre 74 millió forintot irányoztak elő. Ennek befejezése után 32 tonna farostlemezt gyártanak majd évente Mohácson. A szombathelyi Forgácslemezgyár építésére és a fűrészüzem rekonstrukciójára 15 milliót, a barcsi Fűrészüzem korszerűsítésére hétmilliót, a vecsési új fatelepre négymilliót fordítanak, a többi faipari üzem korszerűsítésére pedig húszmilliót. Gyorsabb és jobb lesz a vidék áruellátása A belkereskedelmi miniszter és a SZÖVOSZ elnökének közös utasítására átszervezik a vidéki vegyeskereskedések áruellátását. Az elosztó raktárakat a FÜSZÉRT vállalatok veszik át, így az áruelosztó szövetkezetek feladatát központi szerv bonyolítja le és a raktárhálózat sűrítésével az áru gyorsabban, kevesebb szállítási költséggel jut rendeltetési helyére. Pár nappal ezelőtt kihúzták a fogamat és mivelhogy a húzás eléggé megviselte az állkapcsomat, kaptam hozzá húsz darab demalgont és azt az utasítást, hogy naponta hat darabot vegyek be a fájdalomcsillapítóból. Vagyis a húzást követő negyedik napon elfogyott a demalgon. Elmehettem volna az esztékába újabb demalgonadagért, de szombat dél volt, nem tudtam van-e a körzetünkben szombat délután is fogászat, azonkívül siettem, mert két napra el akartam utazni, továbbá úgy éreztem, hogy gavallér is lehetek egyszer és a saját költségemre is vásárolhatok néha orvosságot. A patikában megkérdeztem, hogy kaphatok-e tíz demargont. Azt mondták nem, csak ötöt. Illetve hatot, mert ötöt adhatnának, de mert kettes csomagolások vannak, vegyek hatot. Helyes, feleltem és megvásároltam a hat szem fájdalomcsillapítót. Igen ám, de nekem hétfőig tizenkét darab kell. Bementem tehát két sarokkal odább a másik patikába és kértem hat demalgont. “Miért nem mindjárt húszat?*› — érdeklődtek. *»Kettőt kaphat.* »De a szomszédban azt mondták, hogy az öt.*› Erre nagyon csúnyán néztek rám. A szomszédban? Szóval már van demalgonom? Megnyugtatásul gyorsan megmondtam, hogy ez még tegnap történt, és különben is kihúzták a fogamat és különben is ott öt helyett hatot adtak a csomagolás miatt... Azt már nem is mertem megmondani, hogy négy nappal ezelőtt egyszerre húsz darabot is vettem már... A gyógyszerésznő kötötte az ebet a karóhoz, hogy recept nélkül ő csak két demalgont ad. Szerencsére megjelent egy szemüveges férfi, fehér köpenyben, és közölte, hogy a régi rendelkezés megváltozott és nekem van igazam, mert öt szemet kiadhatnak, de hatot, nem... hatot semmiesetre sem. Kifizettem a négy forint hatvanul és immár tizenegy szem demalgonnal a zsebemben elindultam a harmadik patikába, kérni egy tizenkettediket. Igenám, de tizenkettediket külön nem adtak, hanem rábeszéltek egy ötös csomagra, mivelhogy... Nem, engedjék meg, hogy ne folytassam. Ehelyett hadd tegyek fel néhány kérdést. Ha a demalgon olyan veszélyes méreg, hogy recept nélkül csak ötöt lehet adni belőle, akkor egyáltalán miért árulják recept nélkül is? Hiszen Budapesten egyórás kényelmes sétával öszszeszedhetek száz darabot, feloldhatom langyos vízben és megihatom vacsorára. — Ha viszont nem olyan veszélyes — márpedig nem lehet olyan nagyon veszélyes, ha a készlet szerint kettőt, vagy ötöt szabadon adnak belőle —, akkor mirevaló ez a szórakoztató társasjáték? Vagy a gyógyszertár vállalat így akarja megmagyarázni a betegeknek, hogy a túl sok fájdalomcsillapító használata oktalan és káros? (Amiben egyébként igaza is van!) Erre viszont ajánlhatnék egy járhatóbb utat. Ha valaki egyszerre tíz demalgont, vagy tíz karilt, vagy tíz kombinált port kér, orvosi recept nélkül, akkor figyelmeztessük, hogy a gyógyszert csakis a rányomtatott vagy ráírt használati utasítás szerint szabad bevenni. A többit bízzuk rá. Mert, ha valakinek kivésték a csonthártyagyulladásos zápfogát, azért még nem biztos, hogy gyengeelméjű is. Fehér Klára Miért nem érte el célját az amerikai holdrakéta? Alig egy évvel az első mesterséges holdak elindítása után került sor az űrhajózás előkészítésének egy következő lépésére, a holdrakéta-kísérletekre. Hetekkel ezelőtt értesültünk az első amerikai kísérlet kudarcáról: ez alkalommal a rakétát nem sikerült elindítani. Az elmúlt napokban röpítették fel a második holdrakétát. Az elindítás sikerült ugyan, de a rakéta nem érte el célját. A Föld elhagyásának alapvető feltétele, hogy az adott test kellő sebességre tegyen szert. A Hold eléréséhez közel 10,1 kilométeres másodpercenkénti sebességre kell a tárgyat felgyorsítani. Ennek egyetlen elképzelhető eszköze a rakéta. A korszerű, nagy teljesítményű rakétákkal nem okoz különösebb problémát a mondott sebesség elérése. Kiszámítható példám, hogy azzal az energiával, amellyel a III. szputnyik rakétája egy közel másféltonnás testet másodpercenként mintegy 8 kilométeres sebességre gyorsított fel, egy féltonnás tárgyat a Holdba lehetne juttatni. A Holdba jutás hajtóeszközének kérdése tehát meg volna oldva, azonban a feladat végrehajtását ma még főként az irányítástechnikai nehézségek gátolják. Az irányított lövedékek technikájában kifejlesztették azokat az eszközöket, melyek segítségével a testeket sokezer kilométeres távolságokra is nagy pontossággal lehet célbavezetni. Már az irányított lövedékek célbavezetésénél is a mindennapi életben megszokottnál sokkalta nagyobb pontosságra van szükség. Még nehezebb ez a feladat a világűrben mozgó holdrakéták esetében. Hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy a mostani amerikai holdrakéta a tervbevett röppályától négy fokkal tért el Hogy az eltérés nagyságáról némi fogalmunk legyen, gondoljunk arra, hogy egy félfokos eltérés — vagyis a mostani holdrakéta irányítási hibájának egy nyolcad része —, olyan nagy pontatlanságot jelent, hogy az útjára bocsátott test száz kilométerenként egy kilométerrel tér el a kívánt iránytól. Az irányítás fogalomkörébe nemcsak a rakéta kormányzása tartozik, hanem általánosságban működésének mindenfajta értelemben vett befolyásolása, vagyis a hajtóművek elindítása, megállítása, szabályozása, stb. is. A holdrakéta pályáját az elindítás előtt igen nagy pontossággal kiszámítják. Az útjára indított rakétát távmérés révén, folyamatosan ellenőrzik, s ha irányában, vagy sebessége nagyságában a számított értéktől eltérne, rádión küldött parancsjelekkel vezérlik a rakétába beépített, helyesbítést végző segédberendezéseket. A rádiós távirányítás eszközei kifogottaknak tekinthetők, de nyilvánvaló, hogy a több százezer kilométeres távolságokra nagyon nehéz rendszeres és üzembiztos rádióösszeköttetést fenntartani. Egy régebbi közlés szerint az amerikaiak holdrakétájukat háromlépcsős szerkezetben készítették. Ennek első lépcsője az ismert Thor irányított lövedék, második fokozata a Vanguard-rakéta egyik lépcsője, a harmadik fokozata pedig egy különleges szilárd hajtóanyagú rakéta. A hírekből arról értesültünk, hogy a holdrakéta első két lépcsője a várakozásnak megfelelően működött, a harmadikkal azonban irányítási hiba miatt nem sikerült az összeköttetést felvenni és a szükséges szabályozást elvégezni. A jelenlegi kísérlet is tehát azt bizonyítja, hogy a holdrakéta kulcskérdését az Irányítástechnikának kell megoldania. Nagy István György a Magyar Űrhajózási Bizottság tagja APOSTOLOK (V. ker. Kígyó utca 4*6) Magyar és cseh ételkülönlegességek PILSENI SÖRÖK KRÉMKÁVÉ MELEG HACHÉK ITT A VADGESZTENYESZÜRET! Kilójáért 34 fillért fizet a MÉH _____