Magyar Nemzet, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-14 / 242. szám

Ismét megrendezik a Politikai Akadémia előadássorozatát A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága az idén is megrendezi az eddi­giekben nagy érdeklődéssel kí­sért politikai akadémiai elő­adássorozatot. Az év végéig három előadás hangzik majd el a Néphadsereg Központi Tiszti Házában. Dr. Münnich Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnö­ke Az MSZMP tapasztalatai a revízomizmus elleni harcban címmel tart előadást. Apró An­tal, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács első elnök­helyettese A tanácsok szerepe népi, demokratikus rendsze­rünkben címmel tájékoztatja az akadémia hallgatóit. A har­madik előadáson Tömpe István, a Központi Bizottság tagja, a földművelésügyi miniszter el­ső helyettese a mezőgazdaság szocialista átalakításának prob­lémáit ismerteti. Budapesten tanácskozik a KGST Fémkohászati Állandó Bizottsága Budapesten ül össze har­madik plenáris ülésére ma a KGST Fémkohászati Állandó Bizottsága. A bizottság 1959. évi munkatervét és más szer­vezési kérdéseket tárgyal. Mapi Nemzet R­e 6 4, 19 58. október 14.5 Kereskedelmi központ lesz a főváros minden kerületében A fővárosi tanács kezdettől fogva nagy figyelmet fordított a kereskedelmi szervezet ki­alakítására. Célul tűzte ki a Budapesthez csatolt városok és községek, a munkáslakta te­rületek üzlethálózata színvona­lának emelését. Erről tanúsko­­dik, hogy amíg 1951 óta a belső kerületekben 32 százalékkal emelkedett az üzletek száma, a külső kerületeké 79 százalék­kal növekedett. Erről a fejlődésről és a ke­reskedelem további feladatai­ról, hibáiról beszélgettünk Sáf­ár Sándorral, a fővárosi tanács kereskedelmi osztályának ve­zetőjével. Elmondotta, hogy a boltok fejlesztése, korszerűsíté­se az elmúlt években nem tör­tént egyforma ütemben. — A felszabadulás után, de a tanácsok megalakulása ide­jén — folytatta — sürgős problémaként jelentkezett az élelmiszerüzletek fejlesztése. A következő lépés a vendéglátó­ipari üzemek korszerűsítése volt, és így az ipari hálózat ké­sőbbre maradt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tanács a szocialista kereskedelem el­múlt tíz esztendeje alatt elha­nyagolta az iparcikk üzleteket, mert több mint száz új ipar­cikk üzletet és áruházat létesí­tettek. Az ellenforradalom ép­pen a legnagyobb iparcikk-üz­leteket és áruházakat rombolta szét és azok újjáépítése igény­bevette anyagi erőink nagy ré­szét. Így is több üzletet csak 1959-ben tudunk rendbehozni. A hároméves tervben sor ke­rül a Corvin Áruház teljes re­konstrukciójára­, 16 millió fo­rint költséggel, megindul a Di­vatcsarnok Rákóczi úti új épü­letének a tervezése. Az új lakó­telepeiken 50 további üzletházat nyitunk. Hol épülnek új áruházak ? Ezután elmondotta, hogy a tanács egyik legfőbb feladata, az iparcikk-üzleteket a külső kerületekben közelebb hozzák a belső részek nívójához. In­tézkedés történt, hogy mielőbb minden kerületnek meg­legyen a maga­­kereskedelmi központ­ja, ahol egy-egy nagy áruház­ban a közönség megkapja mindazt, amire szüksége van. — 1959-ben megkezdjük a korszerű, kétemeletes csepeli áruház építését. Áruházat ter­vezünk Pesterzsébeten és Kis­pesten is. A budai oldal megle­hetősen el volt hanyagolva, de már épül egy új áruház a Már­tírok útján, és több helyen lé­tesül üzletcsoport, így Pesthi­­degkúton, Csillaghegyen és Al­bertfalván. A fejlődéssel kap­csolatban azonban­­ a másik oldalon sajnálattal kell meg­említeni azokat a hibákat, ame­lyek a kereskedelemben je­lentkeznek, így a régi hagyo­mányos kereskedelmi utcaré­szeken sok helyütt lehúzott re­dőnyöket találunk. Jóforgalmú üzletek helyén különböző rak­tárak vannak, a többi között a Belvárosban, a Váci utcában és a Petőfi Sándor utcában. Üzle­tileg teljesen kihalt a Bajcsy- Zsilinszky út és a Majakov­szkij utca. Ezeket a hiányossá­gokat meg kell szüntetni és el kell érnünk, hogy a szocialista kereskedelem területi elhelyez­kedése is helyes legyen. Törek­vésünket azonban sok olyan vállalat akadályozza, amely nem hajlandó a fő útvonalaikon és a Belvárosban levő dekorá­ciós műhelyekről, raktárakról lemondani. Az új kiszolgálási módszerek elterjesztése A továbbiakban arról szólt, hogy az eddigi hálózatfejlesz­tési módszerek nem elegendőek. Az üzletek zsúfoltsága szinte megköveteli az eladási módsze­rek mielőbbi korszerűsítését. A fővárosi tanács ezért végre­hajtja a Belkereskedelmi Mi­nisztérium határozatát: min­den olyan boltban, ahol az épí­tés vagy a tervezés helyzete megengedi, alkalmazni fogják az új kiszolgálási módszereket, a régi­ boltokban pedig foko­zatosan rátérnek erre.­­ Tarthatatlan ma már, hogy Budapesten alig né­hány önkiszolgáló bolt legyen, azok is főleg élelmiszerüzletek. Az iparcikk árusításhoz eddig csak két áruház cipőosztályán és három bőrdíszműboltban próbálkoznak ezzel. Az áruhá­zakban a cipő, a méteráru és konfekciós osztályokon min­denütt elterjesztjük az önki­­választó árusítási rendszert. Az új eladási módszerektől azt várjuk, hogy új üzletek építése nélkül is fokozatosan növeljük az eladási kapacitást. Az áruforgalom növekedése A lakosság életszínvonala je­lentősen emelkedett, amiről az áruforgalom is tanúskodik. A forgalom arányai az iparcikkek felé tolódtak el, de az élelmi­szerek vásárlására fordított összegek is növekedtek. Az ál­lami bolti kereskedelem for­galmából az iparcikkek része­sedése 1953-ban még csak 45,1 százalék volt, ez 1958. I. fél­évben már 54,6 százalékra emelkedett. A fővárosi keres­kedelem forgalma nagymér­tékben, megnőtt és a gazdasági élet fejlődése folytán a dolgo­zók ma jobban élnek mint ré­gebben. Ezt példázza az is, hogy az utóbbi időben sokan igyekeznek autót vásárolni. A bányásznapon jobban keresték a személyautót mint a motor­­kerékpárt. Egy nap al­att 110 személyautót adtak el. Az áruforgalomban mutat­kozó jelenségek az egész ke­reskedelmet új helyzet elé ál­lítják. Most a kereskedelem feladata, hogy az ipart a lakos­ság által keresett cikkek ter­melésére ösztönözze, de egy­ben kezdeményezze is az új cikkek gyártását. Nagy mű­szaki kultúrával bíró iparunk­nak pedig nagyobb gondot kell fordítania az új technika kö­vetelményeinek érvényesíté­sére. F. T. Egy disszidens gazdagságra vágyik... avagy egy „szoborbizottság" ténykedései a messze Északon Újsághír: „Stockholmban el­ítélték Kraitz Gusztáv disszi­­dens magyar szobrászt, aki egy ellenforradalmat dicsőítő szo­bor készítése ürügyén számos svéd céget több tízezer koro­nával károsított meg.* Kezdjük talán Kraitz Gusz­távnak a svéd bíróság előtt megtett vallomása részletével:­­— ►­... Harminckét éves i var gyök, szobrászművész, 1943- ban ösztöndíjjal vették fel a budapesti Művészeti Akadé­miára. A háború után fontos beosztásban az Építésügyi Mi­nisztériumban dolgoztam, ahol nagyszabású templomi res­­taurációs munkákat bíztak rám...* A vallomást a jegy­zőkönyvek türelmes papírlap­jai megőrizték a hitetlen utó­kor számára. S az utókor joggal hitetlen: a “­művész” úrnak ugyanis vajmi kevés köze lehetett bármiféle fontos beosztáshoz, szobrász alkotáshoz, festmény restauráláshoz. Nem ismerjük, sohasem hallottunk róla — mondják az Építésügyi Mi­nisztériumban, a Művészeti Dolgozók Szövetségében, szak­­szervezetben, a Képzőművé­szeti Alapnál, szobrászok és festők berkeiben. • Ha értett egyáltalán vala­mihez Kraitz — csak a szél­hámossághoz, ahhoz azonban nagyon. Svédországba érkez­vén, rövid idő alatt vezetősé­gi tagja lett a Svéd-Magyar Szövetségnek. Ez a tisztség azonban nem volt jövedelme­ző s a “szobrászának kapóra jött a “Magyar Szabadság­­szobor Bizottsága elnevezésű gittegylet. A szélhámos ha­mar megszimatolta a felbuk­kanó anyagi lehetőségeket s egyik napról a másikra ma­gához ragadta a kezdeménye­zést e bizottságban is, amely szabadságszobrot emelt volna az ellenforradalom gyászma­gyarjainak. A Dagens Nyhe­ter című svéd lap egyébként idézte a csaló ellen vádat kép­viselő ügyész találó szavait, aki szerint «a bizottságon be­lül állandó nézeteltérések vol­tak s célkitűzésük hiányos volt.. .* S ebben a többi, kül­földön működő disszidens társszervezetektől cseppet sem különbözött. Summázva: Kraitz egy se­­reg svéd cégtől — többnyi­re telefonon történt rendelés­sel — hónapokon át hitelbe vásárolt állványokat, külön­féle művészeti és szobrászati anyagokat a bizottság számlá­jára. Mondani sem kell, hogy ezeket leértékelt áron tüstént értékesítette másutt, készpénzért. Olyasmit is megtett, hogy zongorát ren­delt s egy előkelő stockholmi szállodába szállíttatta, azzal az állítólagos céllal, hogy ott az­nap este “magyar ünnepélyt” rendeznek. A zongora megéri kezett, de tíz perc sem telt el s Kraitz egy másik céggel el­­cipeltette, majd még aznap jó áron eladta. S bár a bizottság tagjai megtagadták tőle a kért havi 1500 koronás fix fizetést (kellett az nekik is), amikor megszorultak, ráfanyalodtak Kraitzra: a bizottság egyik tagjának Párizsba kellett volna utaznia, hogy a “szabad­ságszoborra” gyűjtsön, s az útiköltséget Kraitz teremtette elő csalásaiból. Telt neki. Har­mincezer koronával károsított meg 18 hiszékeny svéd céget. Disszidens ide, szabadság­hős oda, a stockholmi rendőr­ség végülis megfigyelés alá vette és néhány héttel ezelőtt letartóztatta, majd “durva csalás, sikkasztás és jogtalan birtoklás­ címén az ügyészség is vádat emelt ellene. A bűn­per tárgyalásán, amelyet a svéd sajtó be tálalásban is­mertetett, Kraitz védekezésén egész Stockholm derült. Míg a csaló ügyvédje azzal mentege­tőzött, hogy a bizottság fukar­sága és helytelen gyűjtési módszerei kergették Kraitzot a bűn útjára, a vádlott így okolta meg tetteit: — ... Kel­lett a pénz, mert megígértem terhes állapotban levő meny­asszonyomnak, hogy eltartom. A különös indoktól a bíróság nem hatódott meg, viszont íté­letében hangsúlyozta, hogy Kraitz „luxusra, gazdagságra vágyó ember". Ezután másfél évi kényszer­­munkára, anyagi kártérítésre és az országból való kiutasí­tásra ítélte Kraitzot. A bizott­ság is megkapta a magáét, miután a stockholmi lapok szerint módszere­s felkeltette az egész svéd közvélemény gyanúját a magyar gyűjtési akciók iránt­. S ez a megálla­pítás nem kevesebbet jelen­tett, mint hogy a szélhámos, csaló szobrászéval együtt a­­szabadság szobor-bizottság­ rö­vid, de dicstelen pályafutása is véget ért. Fekete Gábor EMÍBÍPESZTÍ is VorMffu • Városfejlesztési kiállítás nyílt a Nemzeti Szalonban Mindennap szemünkbe öt­­lik egy pesti ház új köntöse, egy elkészült szép homlokzat, portál, új épület, a peremváro­sokban és külső kerületekben szaporodnak a munkáslakások, a “foghíjak”-on és az ellenforra­dalom ágyútüzében elpusztult házak helyén újak, szebbek állanak. Aki három évvel ez­előtt járt utoljára a Körúton, ma alig ismerne rá. Különösen az elmúlt két esztendő ered­ményei szembetűnőek. A pesti ember észreveszi a változást, örül neki, büszkébben jár az utcán. E sok új épületet, házat, hi­dat, gyárat; a tervbe vett, jö­vőben megvalósuló alkotáso­kat summázza az a kiállítás, amelyet dr. Pongrácz Kál­mán, a fővárosi tanács elnö­ke nyitott meg a Nemzeti Sza­lonban. 8 év alatt 40 000 lakás épült Budapesten! A kiállítás bemu­tatja az új lakóépületek nagy­méretű képeit, makettjeit. Ha­talmas tablókon állították ki a Maros utcai lakóházak pers­pektivikus terveit, az Árpád fejedelem és a Fiastyúk utcai lakónegyedek modelljeit és képeit, itt van a Kvassai zsilip rajza, a Tattersaal, a Tabán­­szálló és gyógyfürdő tanul­mányterve, a dunaparti szál­lodasor impozáns rajza, az óbudai autóbuszgarázs ... út­­törőkultúrház ... iskolák ... új orvosi rendelők, a Római part rendezésének terve ... üdülőtelepek... Megemlíteni sem lehet min­det. Olyan ez a kiállítás, mint egy nagyhatású választás előtti beszámoló: Budapest Főváros Tanácsa, a Budapesti Város­­tervezési Iroda, az Építésügyi Minisztérium és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium szá­mol itt be Budapest népének arról, hogy mit építettek szá­mára az elmúlt tizenhárom esz­tendőben, hogyan hozták rend­be az ellenforradalom kárte­véseit — milyen lesz a jövő­ben Budapest. A hatalmas pesti panoráma­kép számot ad a főváros fej­lődéséről, az ipari üzemek, köz­épületek, lakóházak elhelyezé­séről, a műemlékek helyreállí­tásáról, a városépítés és város­­fejlesztés új elgondolásairól, az építkezéseknél alkalmazott mo­dern anyagok, szerkezetek, ol­csóbb gépek felhasználásáról. A második világháború rom­jaiból feltámadt és az ellen­­forradalom pusztításait kihe­vert Budapest gyönyörű képe áll a néző előtt. (­ L) — A Transelektro Külkeres­­kedelmi Vállalat hétfőn kiállí­tást nyitott Bukarestben, ahol magyar elektromos berendezé­seiket és háztartási felszerelé­seket mutat be. VIDÁM SZÍNPAD­I A HELYZET A KÖVETKEZŐ ... ! Konferál : KELLÉR DEZSŐ ! Csak 16 éven felülieknek ! ! HÍRADÁS KÉR-PUSZTÁRÓL Hogyan élnek az „új gazdák utcájában”? EGY-EGY RIPPL-RÓNAI KÉP tárul elém az ősz rozsda­barna színeivel, ahogy egyik dombról leereszkedem, a má­sikra meg felkapaszkodom. Egy eldugott kis somogyi pusz­tára igyekszem kerékpáron, jobban mondva a kerékpár mellett, mert az odavezető rossz földutakat csak a lovas­kocsi és a traktor tudja meg­járni. Más jármű elakadna a hatalmas gödrökben, a mere­dek kaptároknál és a mély horhosokban kacskaringózó bakhátas utakon. A puszta négy kilométerre fekszik ,a vasúttól és ugyanennyire a legközelebbi kövesúttól. Ami­kor feljutottam a legmagasabb dombra, a Bányi-tetőre, lenéz­tem a keskeny, hosszú völgy­be, amelyben még gyérvizű patakként a Koppány folydo­­gál. Tekintetem a pusztát ke­reste, Kér-pusztát, de nem ta­láltam. El nem tévedtem, hisz gye­rekkoromban többször láttam erről a helyről a két házsort, a közülük kimagasló kolomp­­tartó állvánnyal. Két ekevas függött az állványon, amelyet hajnali háromkor és délben szoktak megverni. Az egyik házsor fehér falai, piros csíko­zásai messze virítottak, a másik sor viszont düledezett, rogya­dozó tetőzetéről hullott a cse­rép, apró ablakaiban az üve­get több helyen papír és desz­ka helyettesítette. Amikor egy­­ior pusztára eljutottam, lát­tam h­ogy a düledező házakban laknak a cselédek, a tiszta és tágas épületek pedig istállók, öreganyámmal jártam itt egy ősszel, szőlőt hoztunk eladni. Kommenció mérés után volt ez, néhány családnál ilyenkor még belemerítették a tányért a lisztes ládába. Egy tányér szőlőért kaptunk egy tányér lisztet. Ahogy visszaemlék­­szem, a sokgyerekes családok soha nem vettek tőlünk szőlőt, mert azoknál, mint később hal­lottam, a kenyér soha nem volt elég a következő mérésig. KERESEM A PUSZTÁT, de a helyén most egy fiatal akác­erdő sárgul. Az erdő déli ol­dalán egy épület cserepei vilá­gítanak ki a fenyőfák közül. Abban a kastélyban lakott az intéző, mert a puszta a veszp­rémi püspökség birtoka volt. A kastély parkjában, ahol vala­mikor különböző dísznövé­nyek, cserjék díszelegtek, most egy fiatalember krumplit szed. A puszta népe után érdeklő­döm tőle, hová lettek, mit csi­nálnak a hajdani cselédek? A völgy kanyarjára mutat, ahol egy 40—50 új házakból álló utca húzódik. A fiatalembert Fehér József­nek hívják, és amikor a puszta régi életére terelődik a szó, el­mondja, hogy fiatalsága elle­nére, már ő is belekóstolt a szolgaságba. Tizenkét éves ko­rában az intéző mindenese volt. Hatan voltak testvérek s mindnyájan csak négy osztályt jártak ki, mert azután már al­kalmazták őket az uradalom­ban fél kommencióra. A pusz­tákon a cselédházak közös konyhásak voltak, általában két család járt egy konyhára. Itt héren rosszabb volt a hely­zet, négy család használt egy konyhát. A cselédek nagy ré­sze maguk csinálta ágyakon, priccseken aludt. Az volt min­den vágyuk, arról álmodtak kemény fekhelyeiken, hogy egyszer majd saját házuk lesz és dunyhával takaróznak. Most, ott lenn a völgyka­nyarban, az “új gazdák utcá­jában”, a volt cselédek két­­háromszobás házai állanak, némelyik olyan kecses és mo­dern, mint egy balatonparti villa., A szobák gyönyörű bú­torokkal vannak tele, minden ház fölött antennadrótok fe­szülnek, bár a villanyt ide még nem vezették be. Minden ház­hoz jár valamilyen újság. Mo­torkerékpárja azért csak két­­három embernek van, mert e rossz utakon az őszi és téli hónapokban nem tudják hasz­nálni őket. AZ „ÚJ GAZDÁK UTCÁJA* egy másik pusztával, Fiaddal alkot most egy községet, ötszáz lakossal. Az ittlevő kis ital­boltnak júliusban 26 ezer fo­rint, a vegyesboltnak pedig 45 ezer forint volt a forgalma. Meglepő összeget kapnánk, ha meg tudnánk állapítani, hogy mennyit költöttek ez alatt az idő alatt az itteni emberek a városi üzletekben ruhára, gé­pekre, bútorra. Két­ puszta volt cselédei közül többnek a kö­zös gazdálkodás biztosít ilyen szép jövedelmet. A »Lenin Tsz«-t 1951-ben alakították és 55-re erős, életképes csoporttá fejlődött, amelynek híre volt a környéken. Aztán jött az el­lenforradalom, a tagság nagy része kilépett, a csoport va­gyonát széthordták és annak­­a nyolc családnak, akik benn­maradtak, elölről kellett kez­deni mindent. Ennek ellenére, az idén már nagyobb lett a jö­vedelmük, mint az egyéniek­nek. Másfél évvel ezelőtt csak nyolc szarvasmarhájuk és ti­zenkilenc malacuk volt, most pedig már tizenhat szarvas­­marhájuk van és nemrég adtak el hetven süldőt. A fejlődés­nek indult gazdaság már újra hatással van az egyéniekre, így többek között Farkas Im­rére is, aki úgy tervezi, rövi­desen visszalép a „simább, biz­tosabb útra”. S hogy megy a so­ruk azoknak a volt cse­lédeknek s gyerekeiknek, akik az utóbbi időben elkerül­tek a pusztáról? Visnyai La­jos, aki húsz évig juhász volt itt az uradalomban, most ta­nácselnökhelyettes Kóródon, Fehér István katonatiszt lett, Kardos Lajos tanító, Jablonka Ferenc pedig erdész. Bánovics József fia most ősszel iratko­zott be az egyetemre. Amikor a kastélytól jöttünk lefelé a községbe, a kukorica­­táblák között egy félholdnyi bokros terület mellett megáll­tunk. A bokrok alatt korhadt fakeresztek düledeztek jobbra­­balra. Ez volt a Kér-pusztai cselédek temetője. Sok kis fű­vel borított sírhalom van ben­ne, durva faragású, apró fej­fákkal. Ahogy mesélik, a pusz­tán született gyerekek közül minden negyedik-ötödik meg­halt. Előfordult, hogy eltemet­tek itt embereket anélkül, hogy előzőleg orvos látta vol­na, vagy pap elénekelte volna őket. Fiad községnek nincs or­vosa, de amíg a felszabadulás előtt tizenöt kilométeres kör­zetben csak egy orvost lehe­tett találni, addig ma három van Gamáson, Kisbáron és Karádon. A körzeti orvos és a védőnő egy hónapban többször ellenőrzi a gyerekek egészsé­gét. Fiad községfejlesztési terve szerint a következő két-három évben legalább akkorát válto­zik a falu képe, mint amekko­rát változott a cselédemberek élete a felszabadulás óta. A jövő évben makadám úttal kö­tik össze a falut a szomszéd községgel, Kisbárral. 1960-ra építenek egy új iskolát, mozi­termet klubszobával, s a tervek szerint a villanyt is bevezetik erre az időre. Az emberek alig várják már ezeknek a tervek­nek a megvalósulását. Ha a villanyt bevezetik, Fritz Fe­renc tanácstitkár véleménye szerint nem lesz ritka az a ház, amelynek tetején televíziós an­tennát lehet majd látni. Keserű Ernő INFLUENZÁNÁL • MEGHŰLÉSNÉL „C“ -vitaminos csipkeszörp teát

Next