Magyar Nemzet, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-11 / 292. szám

CsfltBrtüÉs, 1938. december 11. ■ Fényképalbumot küldtek a ceglédiek Hruscsovnak Az MSZMP ceglédi bizottsá­ga és a városi tanács végre­hajtó bizottsága száz fényké­peit tartalmazó, díszes albumot küldött N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének. A fényképek egy része tavasszal, a szovjet párt- és kormánydelegáció magyar­országi tartózkodása idején, N. Sz. Hruscsov ceglédi láto­gatásáról készült. A többi fénykép Cegléd életét, az azóta eltelt fél esztendő létesítmé­nyeit szemlélteti. Magyar újságíróküldöttség utazott a Kínai Népköztársaságba A Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma és a Kí­nai Újságírók Országos Szö­vetsége meghívására szerdán délelőtt hat tagú magyar új­ságíróküldöttség utazott a Kínai Népköztársaságba. A delegáció vezetője, Nemes De­zső, az MSZMP Politikai Bi­zottságának póttagja, a Nép­szabadság szerkesztő bizottsá­gának vezetője. A küldött­ség tagjai Gostti Sándor, Gom­­ba Pál, Lovászi Ferenc, Paál Ferenc és Szentkirályi János. A küldöttség búcsúztatásán a Ferihegyi repülőtéren részt vett Naményi Géza, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hiva­talának elnökhelyettese, Sik­lósi Norbert, a Magyar Újság­írók Országos Szövetségének főtitkára, valamint a magyar sajtó több vezető munkatársa. Jelen volt Hao Ce-cin, a Kínai Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, s a nagykövetség több munkatársa. Magyar Nemzet OLCSÓBB LETT egy év alatt: a vaj, a zöldség, a mák, a méz, a burgonya, az alma, a baromfi h liba majdnem feleannyiba kerül, mint tavaly ilyenkor Nyakunkon a tél, de a piac még tobzódik az ősz színeiben. Sárga húsú, rozs­davörös kalapú gombák, pi­ros paprikafüzérek, fekete szőlők és cirmoshéjú almák tárulkoznak a polcokon, a le­vegőt azonban már decemberi aroma, füstölt disznóhús sza­ga és fenyőfák gyantás illata fűszerezi. Az ünnep előtti vásárt bő­ség jellemzi. Vaddisznócomb­tól sertéskarajig, baromfi­tól halfiléig válogathatunk a húsok között. A gyümölcsfel­hozatal mintegy háromszoro­sa a tavalyinak, s hozzá az importáru a felkiáltójel, amelynek banán a szára, na­rancs a pontja. A füge gúlák­ban áll... néhány napon be­lül árusítani kezdik a datolyát és az ananászt. Hosszú esztendők óta ez az első év, hogy halban sincs hiány a karácsonyi piacon. „Sztár” lett a liba A bőséges állami készletek döntően befolyásolják a sza­badpiaci árak alakulását. A zsírszalonnát 4,—, a burgo­nyát 1,20, az almát 2,70, a héjas diót 4,50, a száraztész­tát 4,00, a mákot 3,—, a rizst és mézet 2—2 forinttal ol­csóbban kínálják a termelők az idén, mint tavaly ilyenkor. Egyedül a tojásellátás nem kielégítő. Az árakat a múlt évre ve­títve lényegesen olcsóbb lett még a tejföl, a tehéntúró, a sajt, a torma, a fokhagyma, a bab, a lencse, a vörös- és kelkáposzta a termelői soron, az állami boltokban pedig a vaj, a fülbaba burgonya, a petrezselyem, karalábé, kar­fiol,­körte és szőlő, a néhány héttel ezelőtti átlaghoz ké­pest pedig a vöröshagyma ára esett rohamosan. Néhány példa az állami és termelői árak közötti külön­bözetre: sertéshús 26,60— 30,—, Ella burgonya 1,30— 1,70; savanyúkáposzta 4,50— 5,30 forint. A karácsony előtti piac sztárja kétségtelenül a liba, amelynek ára csaknem fele a tavalyinak. A baromfi ára napról napra esik, s a hagyo­mányos karácsonyi pulyka megvásárlása sem okoz majd nagyobb gondot a háziasz­­szonyoknak. Hát mi a legolcsóbb? A felsorolt összegek buda­pesti átlagárak. Nézzünk most kissé körül a vidéki piacokon is, hol mi a legolcsóbb orszá­gosan. A tojás Békéscsabán (1,50), a szőlő Hatvanban (2,60), a körte és burgonya Kaposvárott (3,—1,—), az élőcsirke és liba Makón (17,80—18,20) a vöröshagyma Makón, Nyíregyházán (1,90), az alma Zalaegerszegen (1,60). A vidéki piacok termelői felhozatalának értéke októ­berben 63 millió forint volt, 3 millióval több a múlt évi­nél. A novemberi számok összehasonlítása még folyik. A végeredmény azonban elő­reláthatólag az előző havinál is kedvezőbb lesz. Az országos ellátottság — különösen tőkehúsban, tejter­mékben és gyümölcsben — messzemenően kielégítő. A bőséges alma- és szőlőtermés december végéig húzza ki a gyümölcsszezont, és olcsó áron fedezi a lakosság téli vi­taminszükségletét. A Jonat­­hán alma, amely néhány éve még húsz-huszonöt forint volt, ma 5—6 forintért kap­ható. A férj kosarat kap Újdonság a piacon még az a férfi, aki a második mű­szakban segít asszonyának. Láttunk például egy száza­dost, aki vaskos oszlop füs­tölt karajt és öt kiló szőlőt té­tetett félre a Közértben. — Azonnal jövök — ma­gyarázta —, csak hazaugrom átöltözni, mert egyenruhához még­sem illik a szatyor... A piac hangulata derűsebb és kiegyensúlyozottabb, mint azelőtt. Sehol sem látni mun­kából kikopott öreget, vagy mezítlábas gyereket, aki ko­sárra vadászik, hogy alamizs­na fillérekért hazaszállítsa az árut. Pedig régebben hem­zsegtek a bódék között a kis koldusok, s marakodtak a zsákmányért, ha valaki elej­tett egy-egy gyümölcsöt, ré­pát, hogy csillapítsák éhségü­ket. Mindez a múlté, emlékeze­tünkben is csak kószán kísért. Átvitt értelemben azonban a piac ma is az, ami a régi ró­maiaknál volt. Fórum, ahol az emberek gyülekeznek, vá­sárolnak és tereferélnek, amelynek látványos kirakata az életszínvonal alakulásának egyik legpontosabb mércéje. Az emberek jókedve most hí­ven tükrözi az árubőséget, a púposam tett kosarak pedig az olcsóbbodó árakat. Kun Erzsébet Ahol a cserépkályhák csempéit égetik Napi ötezer csempét gyárt a Romhányi Cserépkályhagyár A hegy háta mögött, Palóc­föld szívében, büszkén emel­kedik ki egy karcsú gyárké­mény: füstjét úgy karikázza a komor téli ég felé, mintha öreg pipás ember eregetne bölcs szakértelemmel. Pedig több fo­lyik itt egyszerű pöfékelésnél, mert a Romhányi Cserép­­kályhagyáré ez a kémény, azé a gyáré, amely lassanként a legnagyobb ilyenfajta üzem az országban. 1925-ben még csak égetőkemencének hívták Rom­­hányban és környékén. Gazdá­ja a Lloyd Bank volt. Így beszél a falu főutcáján egy bekecses, középkorú ember, amikor kérdem tőle, melyik a legrövidebb út a gyárhoz. Ve­zet a patak felé. A bekecses ember, Harsányi József, és ép­pen a gyárba tart ő is, mert várja a munkája. A Lloyd-vázáktól a kályhacsempéig Megyünk és beszélgetünk. — Látta már ezt az új gyá­rat?! — kérdi. —­ A régit sem. — Azt ne sajnálja.. Nyomo­rúságos munka folyt ott, ha csináltunk is néha mutatós, szép dolgokat. Mi, gyáriak er­re az új gyárra vannunk büsz­kék, nem a Lloyd-félére. Pe­dig látja, akkoriban is­ a peté­nyi földből formál­tuk a­ cse­répedényeket, meg a szép vá­zákat. De hát más dolog ellát­ni az országnak több mint fe­lét — kályhacsempével. Most ezt csináljuk. És mindig job­ban, mindig nagyobb méretek között. Igaz, hogy a gyárat is folyton nagyobbítjuk. Tudja, én harmincöt éve dolgozom itt a hegyoldalban. Nemcsak lát­tam a régi faalagutas kemen­cét, meg a sötét, pincének is jobban mondható munkater­meket, hanem olyanban dol­goztam. De, amióta mérnö­künk is van, szellős, világos munkatermet épített már ne­künk a gyár, újak a kemen­céink és mondhatnám minden hónapban bontunk valamit a régi kalyibákból. A gyár udvarán, a nagy ké­mény tövében, Harsányi bácsi kissé megvárakoztat. Azt mondja, ő akar bemutatni Radvánszky Sándornak, a Sital mérnöknek, de várjam meg, amíg átvedlik a kezes­lábasába. Néhány pillanat csak az egész. Gyúrják a petényi fehér földet Valóban így van. A jó, új bekecs lekerül Harsányi bácsi­ról s jön is már az öreg a kék kezes-lábasban. — Nem fázik meg?! *— Maga is leteszi majd ezt a prémes kabátot, csak érjünk be a kemencék birodalmába! — mondja nevetve. Aztán be­vezet előbb Radvánszky Sán­dor irodájába, majd végigkísér bennünket a gyár munkater­mein, az agyaggyúró, hűvös helyiségeken, a csempeformá­ló szobákon, s jön velünk a kemencékhez és a szárítóba is. Az öreg délutáni műsza­kos, de itt ebédel a házikony­hán — bablevest kolbásszal és káposztás kockát — menet­közben pedig elárulja: úgy szereti a mesterségét, hogy át nem engedné másnak az ide­genvezető szerepét. Ezt ugyan mondania sem kellett volna Harsányi bácsinak, a cserép­kályhagyár kiváló dolgozójá­nak, mert beszélgetés közben egy-egy elejtett szavából úgyis kiderült volna. . Ahol most széntároló van, valamikor munkáslakások voltak. Nyomorúságos barak­kok. Ezeknek a falán bizony ki-bejárt a nógrádi szél és becsikordult a fagy, bezörge­tett a tél, de még az eső is be­­csordogtált. Széntárolónak nagyszerű, lakásnak borzal­mas lehetett. De e nagy, nyi­tott szeneskamrák háta mögül elővillannak a pirosfőetős, új házak. Államkölcsönből, meg saját erejükből építették és bővítik tovább e csinos, új lakótelepet a Romhányi Cse­répkályhagyár dolgozói. 1925- ben, harminchárom évvel ez­előtt pontosan harmincan vol­tak, a második világháború kitörésekor nyolcvanan és ma mérnökkel, igazgatóval, admi­nisztrátorokkal együtt több mint kétszázan. Fiatal nők és vidám legé­nyek gyúrják a petényi fehér földet •A szürke masszává­l aztán egy másik teremben már formálják is, mint pék a zsemléket, vagy a cukrász a süteményt: lapítják, simítják, formába öntik, péklapáthoz hasonló, sima deszkalapokra helyezve hurcolják gördülő­­kocsikon, majd emeltetik fel­vonón a magasabb régiókba, a szárítóba s az égetőbe, miután közben a gyártási folyamatnak megfelelő utakat jár meg­­a massza. Többek között a már­­togató helyiséget is, ahol a fényes mázt kapja szárítás után. A kemencékben pedig izzik a szén. Csak színes üvegen át pillanthatunk be az ezer hő­foknál is tüzesebb pokolba. Jól­esik végigjárni a decemberi hidegben a meleg termeket. S mi van itt nyáron?! — kérde­zem, mire Radvánszky mérnök mutatja a hatalmas, egész fa­lat végigérő üvegablakokat és a korszerű szellőzőket. — Ezeket már a gyár kor­szerűsítésekor rendeztük be így. Régen úgy volt, mint aho­gyan Harsányi bácsi mondja, lent a mélyben, a sötét falak k­özött dolgoztak az emberek. Napi ötezer csempe Az újfajta gyártástechnika, a sokféle kísérletezés eredmé­nye: napi ötezer csempét küld a piacra a Romhányi Cserép­kályhagyár. De szinte napról napra többet gépesítenek az üzemben. Következő terv pél­dául, hogy a nehéz, kézi for­mázás helyett géppel préselje­nek. És ezzel nemcsak köny­­nyítik az emberi munkát, ha­nem gyorsítják is a gyártást. A piac kevesli a napi ötezer csempét, amely most már re­kordnak számít, hiszen itt Romhányban is tudják, hogy Pécsről például csak három­ezer csempe indul naponta a piacra. De a cserépkályha mind népszerűbb fűtőtest. Az új építkezések, a mázöblítő te­rem nagyobbítása s ezzel együtt a csempemázolás gyor­sítása fokozzák majd azt a bi­zonyos termelékenységet. Ré­gen egy vagon fa kellett a napi , sokkal kevesebb csem­pemennyiség égetéséhez, az új kemencék megépítése óta ele­gendő egyharmad vagon nóg­rádi szén is. Itt pompásan megteszi a magáét, s mint ahogyan ma már nem lapáttal kevernek, hanem géppel, úgy újítanak napról napra e kor­szerű cserépkályhagyárban, hogy napról napra több csem­pét szállítsanak a hatalmas gépkocsik a szárnyvonal vég­állomására. A nyersanyagot bőven ajándékozza a petényi hegy, amelyről gyakran éne­kelnek dalokat a gyár kultúr­­házában a vidám fiatalok. A cserépkályhagyár létezé­se és fejlesztése az ő életüket is megváltoztatta ... Szabó József 000000000000000000000000000000000000000000001 I VAÍáó cd eóúiiua I A sajtó ritkán tesz köz­üggyé házassági híreket, legfeljebb a napihírek vé­gén közli, a hirdetések kö­zött, minden külön értesí­tés helyett, hogy X. Jolán­­ka és J. Kálmán örök hű­séget esküdött egymásnak. Ez így van nálunk és így van nyugaton is. Ott is csak ritkán tesznek kivételt ez alól a szabály alól. Például akkor, ha valamelyik her­cegnő megy férjhez vala­melyik herceghez, lehető­leg uralkodó herceghez, akinek családját még oda­haza is megfosztották trón­jától és a koszorúslányok és vőfélyek is uralkodóház­ból származnak, lehetőség szerint szintén detronizál­­va. Még a vastag ké­peslapok is kivételt tesz­nek, ha egy színésznő, lehe­tőleg mozisztár válik egy moziszínésztől, vagy leg­rosszabb esetben egy köz­ismert nemzetközi tezértől. Legutóbb láttam egy világ­hírű válásról készült foto­­riportot. Down Adams válópere után könnyeit törli az egyik képen a fo­tóriporter előtt, a másikon Vittorio Massimo herceg nyilatkozik az újságírók­nak felháborodott arckife­jezéssel ugyancsak váló­perről. Nálunk úgy látszik, most kezdenek a kivételek kiala­kulni. Például akkor, ha parasztlegények és paraszt­leányok esküdnek egymás­nak örök hűséget. Néhány héttel ezelőtt ugyanis a mi lapjainkban is, a Német Demokratikus Köztársaság egyik berlini képeslapjá­ban, a Freie Weltben is láttam egy fotoriportot mezőtúri termelőszövetke­zeti parasztok leányainak és fiainak fényes, boldog lakodalmáról. Úgy látszik, nemcsak Down Adams könnyáztatta zsebkendője lett világhírű, hanem a mezőtúri esküvői ebéd is. Két fotoriporthoz, gondo­lom, elég ennyi tanulság és így napirendre lehet tér­ni az ügy felett. Persze, csak akkor, ha az élet engedi! De nem enge­di, mert a minap érdekes riportot olvastam a Magyar Nemzetben arról, hogy Túr­kénén kilenc menyasszony és kilenc vőlegény kötött házasságot. Sajnos, csak kétezerháromszáz meghí­vott evett a túrkevei asszo­nyok tyúkleveséből, ivott a négyezer pohárból és így csak távolból küldhettem szerény üdvözletemet az új házasoknak, akik most indulnak a boldogság és valószínűleg fényes eskü­vőjük révén a világhír fe­lé is. Pohárköszöntő helyett azonban mégis szeretném elmondani, hogy ha nem tévedek, most a mi ter­melőszövetkezeteink szerel­mes szívű ifjúságának jó­voltából új népszokás szü­letik. Csak győzze Dobi István, meg Münnich Fe­renc, a párt és a kormány többi vezetője a násznagy­ságot. Természetesen én is ismerem a közmondást, hogy egy fecske nem csi­nál nyarat. De hát most már két fecskéről van szó, a mezőtúriról és a túrkevei­­ről. Lehet, hogy két fecske sem csinál még nyarat. Ezt biztosan csak évtizedek után lehet majd megmon­dani, amikor majd a mai házaspárok unokái tisztele­tére vágnak le háromszáz­­huszonkét formás tyúkocs­­kát, 68 birkát és két zsák csigatésztát főznek be es­küvői levesükbe. Lehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem. Egy dolog azonban bizonyosnak látszik. Az ugyanis, hogy a jövendő Tamási Áron népi törté­nete majd így kezdődik: Volt egyszer egy gazdag ember. Szövetkezeti paraszt volt. Gál György oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooc Tizenöt „szőnyegház” épül Miskolcon A Magyar Nemzetben nem­rég számoltunk be arról a be­szélgetésről, amelyet Reischl Antal építésszel a lakásépítés új útjairól folytattunk. Az Építőipari és Közlekedési Mű­szaki Egyetem Lakóépület Ter­vezési Tanszékének vezetője az úgynevezett­­szőnyegházas- és »búza­kalász« beépítési módok­ban jelölte meg a földszintes családiház fejlesztési irányát. Néhány nappal ezelőtt értesül­tünk arról, hogy a Miskolci Tervező Vállalat — az Építés­ügyi Minisztérium Műszaki Fejlesztési Főosztályának és Miskolc Város Tanácsának ha­ladó szellemű támogatásával — már a gyakorlati megvalósulás közelségébe hozta a szőnyeg­település gondolatát és jelenleg az első kísérleti egység műszaki tervein dolgozik. A tervező vállalat egyik műtermében Virágh Pál fő­mérnökkel, Miskolc városépí­tészével és Nagy Zoltán épí­tésszel, a kísérlet irányító ter­vezőjével beszélgettünk. Elő­ször a Szinva menti építkezés problémája került szóba. A szűk Szinva-völgybe beszorí­tott város gyorsütemű családi­­házas terjeszkedése egyrészt a területi túlnövekedéssel, másrészt a számításba jöhető összes területek városgazda­­sági szempontból előnytelen beépítésével fenyeget. Olcsóbban nagyértékű lakást Ez a Miskolcon különösen égető probléma még az év elején arra ösztönözte Nagy Zoltánt, hogy a családiházas települések beépítési sűrítésé­nek problémáját az építészet legkorszerűbb elvei és a szo­cialista lakásépítés tágabb le­hetőségei szempontjából álta­lános vizsgálat alá vegye. — Hogyan foglalható össze a vizsgálat lényege és célja? — fordultunk most Nagy Zol­tánhoz. — Fél-, vagy harmadannyi telken olcsóbban, jóval na­gyobb használati értékű laká­sokat akarunk adni. Kutatá­sunk fő célja a családi ház gazdasági versenyképességé­nek igazolása a többszintes beépítési módokkal. Végső fo­kon azt akarjuk elérni, hogy a családi ház indokolt száza­lékban a tömeges lakásépítési program reális és­­teljesjogú« épületformájává váljon elő­ször az állami és szövetkezeti később — amikor előnyei köz­ismertté válnak —, a saját­házépítkezés területén is. A »­szőnyeg­telepítés­« az eddigi 40—80-as bruttó laksűrűség­gel szemben minimálisan 140—160-as hektáronkénti sű­rűséget tesz lehetővé. Ez pedig egyéb előnyei mellett azt is jelenti, hogy a családi házak telepíthetőségi sávja a város­centrum irányába bővül. Új, városias jellegű lakótelepeink, úgynevezett úsztatott sző­nyeg-egységek megfelelő elhe­lyezésével színesebbé és tar­talmilag teljesebbé tehetők. — Milyennek tervezi az első szőnyegtelepülést ? Díszbokros terasz, játszóudvar — Első lépésként 15 darab két- és háromszobás, lakóker­tes ház épül 1959—60-ban, a diósgyőri Kilián Gimnázium melletti lakótelepen. A ház­helyek mérete — a lakások szobaszámától függően 60—80 négyszögöl között váltakozik. A lakásban beépített szekré­nyek lesznek, a fürdőszobán kívül a konyha teljes felszere­lését is beépítve, a lakás tar­tozékaként készítjük el. A la­kásokat tüzelő-, illetve szer­szám- és lomkamrával látjuk el. A nappali és a 120—150 négyzetméteres alapterületű lakókert közötti átmenetet kb. 8 négyzeméteres nagyságú, jól bútorozható fedett terasz biz­tosítja. A kertet a lakberen­dezésnél szokásos gondosság­gal a legapróbb részletekig megtervezzük: a kisebb-na­­gyobb zöld gyepes, díszbokros, virágos foltokat, a nyitott te­raszrészt, a játszóudvart úgy alakítjuk ki, hogy ott a csa­lád minden tagja szórakozást, pihenést és munka utáni fel­frissülést találjon. A belső la­kásokhoz vezető gyalogutak lezárásaképpen mód van min­den négyes lakáscsoport részé­re 1—2 kisautó fedett tá­rolására alkalmas gép­kocsiszín készítésére- Ez ter­mészetesen csak lehetőség és mint ilyen, a szükségletnek megfelelően megépíthető vagy elhagyható. Új építési anyag Az új települések külön ér­dekessége, hogy újszerű építé­szeti tartalma mellett, kivite­lezése is új módszerek kikí­sérletezésével történik. Fala­zati alapanyagként a diósgyő­ri granulált kohósalakot hasz­nálják zsaluzatok közé öntött módszerrel. A kísérlet sikere a megvalósítás gazdaságossá­gán, az olcsó és sokszor fel­használható -előgyártott- zsa­luzaton, a belső vakolatok ki­küszöbölésén, nem utolsósor­ban az öntés sajátosságainak megfelelő szerkezeti rendszer megválasztásán múlik. Ennek érdekében munkánkban kez­dettől fogva szakértőként von­juk be a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat nagy gya­korlatú kivitelező mérnökeit. Végül arra a kérdésünkre, vajon tetszik-e majd a lakó­kertes ház a város közönségé­nek, Virágh Pál főmérnök a következő választ adta: " A szőnyegtelepítés egyik alapgondolata: a takarékos és célszerű telekkihasználás, to­vábbá szoros kapcsolat terem­tése a ház és udvar között, bizonyos rokonvonást mutat a fésűs beépítésű magyar pa­rasztházzal, tehát nem egé­szen idegen építészeti hagyo­mányainktól. A lakókertes ház éppen úgy a mai ember meg­növekedett kényelmét és igé­nyeit szolgálja, mint a leg­korszerűbb személygépkocsi, vagy egy televíziós készülék. Ha az emberek megtanulják az új lakás helyes használa­tát, módosul az otthonról al­kotott régi elképzelésük is. Szeretnénk ezért a kis telepü­lés néhány lakását teljesen felszerelve, kertesítve és be­bútorozva, átadás előtt kiállí­­tásszerűen »használat közben« bemutatni. Ennek sikere ér­dekében majd az Iparművé­szeti Tanács segítségét és köz­reműködését is igénybe akar­juk venni.

Next