Magyar Nemzet, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-15 / 12. szám
4 FILMKRÓNIKA HÁZ A SZIKLÁK ALATT Új magyar film Ez a film egy időben készült a Sóbálvánnyal. A problémájuk is párhuzamos. A Sóbálvány az értelmiség felszabadulás utáni fordulatát ábrázolta, azt a keserves, tétova és mégis nagyszerű folyamatot, ahogyan a régi értelmiség eltépte magát a múlttól és hozzászegődött a jövőhöz. A Ház a sziklák alatt a paraszti lélekben kutatja ugyanezt. Színhelye a Badacsony erdős, hegyes, sejtelmes szép világa, ahol kialudt tűzhányók tövében, sziklákhoz tapadt viskókban, súlyos nyomorúság, és a nehezen mozduló kemény lelkekben görcsös maradiság terem. Hőse Kos Ferenc kisparaszt, aki megtörtén, betegen tér vissza a háborúból. A körülötte mozduló új világból nem kér. A bizonytalan és szokatlan helyett a szerinte bizonyosat választja. És miközben a túlsóparton földet osztanak, az áttelepülők új világba lépnek, az ő életét egyre több szállal szövi át, nyűgözi le a múlt. A púpos, beteglelkű sógornő, aki az elhalt feleség torz árnyaként reménykedő, kapzsi szerelemmel telepszik rá az életére és a kulákgazda, akitől robotmunkát, levetett holmit kap, végül még levetett szeretőt is új feleség képében. Kós élete egyre reménytelenebbül vergődik a múlt fullasztó légkörében. Házasságát is tönkreteszi a púpos lány ólálkodó, csókjait számláló, gyűlölködő féltékenysége. És amikor végső kétségbeesésében ki akar szabadulni a hínárból, gyilkossá válik. Aki a múlthoz köti magát, elpusztul. A Ház a sziklák alatt, ha fordított ábrázolással is, a haladás diadalát hirdeti. A San Franciscó-i fesztiválon általános tetszést aratott és díjat kapott. A filmnek ugyanis több olyan vonása van, amely méltán kelti fel a Nyugat érdeklődését. Mindenekelőtt valódi film. A cselekmény és a mondanivaló minden mozzanatát az operatőr meséli el, nagyszerű képekkel, finom szimbolikával, olyan költői képélményben, amelyet bármely nyelvű néző magyarázó szöveg nélkül is megért. Nemzetközi alkotás, mert a filmtechnika legnemesebb eszközeinek egyetemes nyelvén beszél. Alkotói, Illés György operatőr és Makk Károly rendező világviszonylatban is elismert művészek, akik jól ismerik és színvonalasan alkalmazzák a filmalkotás legkorszerűbb és legfejlettebb művészi módszereit. Külföldi sikeréhez hozzájárul az is, hogy a cselekmény nem annyira a külső eseményekben, mint inkább a lélekben bonyolódik és az alkotók remekül értenek ahhoz, hogyan fényképezzék a táj lelkét, az emberek szívét, hogyan fejezzék ki a vidék sejtelmes, sűrű, fojtott levegőjét. A Ház a sziklák alatt azonban egy régóta vajúdó problémát is felvet. Hogyan lehetne olyan nemzetközi filmet alkotni, amely magyar is a szó mai, szocialista értelmében, amelyet nemcsak a külföld ismer el, hanem a magyar néző is magára ismer benne. Az a Badacsony ugyanis és ez a Balaton, amelyet Tatay Sándor leír és amelyet rendező és operatőr művészi alázattal és tökéletes alkalmazkodással képre költ, csak részben azonos a mienkkel. A Balaton-vidékben valóban van ódon sejtelmesség, fülledt misztikum, ködfátyolos reménytelenség, de nemcsak ez van. Egy táj lelkének hiteles meghatározását nem lehet egyesegyedül a művész sajátos látásmódjára és szubjektív lelki tükörképére bízni. Kiváltképp akkor nem, ha ez a tájképország-világ előtt akarja felmutatni a magyar nép, a magyar föld történetének egy döntő szakaszát. A mi Badacsonyunkban több a napsugaras józanság, derűs, bizakodó realitás, vérbő életszeretet és több volt benne a felszabadulás utáni ellentmondásos, de nem egyoldalú helyzetben is. Egy tájkép atmoszférája csak akkor hiteles, ha abban a művészi látás és a valóság egymásra talál. A Ház a sziklák alatt, egy strindbergi ködös, nyomott hegyi világot ábrázol neorealista eszközökkel. A külföldnek ismerős ez a világ. A badacsonyiaknak kevésbé. Egy táj lelkét nemcsak ősidők kihalt vulkánjai, ködbevesző erdei, kopár őssziklái alkotják, hanem az emberek is, akik ott élnek, életet teremtenek és a tájba kedélyüket, érzésvilágukat lehelik. Ebből a filmből hiányzik a nép, a valódi paraszt csak epizódfigurákban bukkan fel (Bihari József, Orbán Viola kiváló alakításai), az új életre kapaszkodó ember csak egy-egy képben vagy mondatban toppan be (Szirtes Ádám markáns játéka). A lombikban főzött ködtől alig látni az új világot, amelyben élünk. Kós Ferenc maradi kisparaszt figuráját Görbe János, a tőle megszokott reális, aprólékosan kidolgozott játékstílussal még hihetővé teszi, de azok a nőalakok, amelyeket Psota Irén és Bara Margit számára írtak, nehezen illeszthetők a paraszti viskóba. Psota ragyogóan alakít egy torztestű, beteglelkű vénlányt, árad belőle a maradiság, babona, reménykedő, gyengéd szerelem és gyűlölködő, konok féltékenység. Szép és torz, megható és undorító egyszerre. Nagy színészi alakítás ez, amelyben a nyomorék ember minden mozdulata és a pszichopata minden benső rezdülése kísérteties pontossággal és bonyolultsággal elevenedik meg. Csak éppen nem parasztlány. Mert a szerep az általános gnómot írta meg, nem a púpos parasztot. Bara Margit gyönyörű, dekoratív, mértéktartó és finom, de nem a kuláktól megrontott parasztlányt játssza, hanem egy városi asszonyt, akinek kifinomodott lénye, városias érzelmi élete, természetes eleganciája és szerelmi kultúrája nehezen képzelhető el ebben a roskadozó, nyomorúságos vityillóban. Nemzetközi nyelven beszél ez a film, a lélektan nemzetközi nyelvén, az univerzális maradiság és patológia, az általános hegylakó világában, az egyetemes filmszimbolika eszközeivel és a legmodernebb világfilmtechnika fogásaival. Tökéletességében is valami üresség, hidegség érződik, amit a szokottnál is lassúbb, vontatottabb ritmus csak növel. A Ház a sziklák alatt újabb bizonyíték arra, hogy tudunk nemzetközi rangú, élvonalbeli filmet gyártani, megtanultuk a szakma minden fogását. Most tanulmányozzuk kicsit a magyar világot is, hogy az elkövetkező nagy alkotások megteljenek élettel, melegséggel és olyan sajátossággal, amely nyilván a szimbolika, a kifejezésmód, a fényképezés egyetemességét is gazdagítja néhány vonással. Akkor nemcsak San Franciscóban aratunk győzelmet, hanem Badacsonyban is. Komlós János Magyar Nemzet AMIT NEM LEHET ELFELEJTENI Szovjet film Tatjána Lioznova fiatal rendező, ez az első filmje. Forgatókönyvét a mestere írta: Szergej Geraszimov. Úgy mondják, a történetnek való alapja van. A Nagy Honvédő Háború utolsó évében a nácik által megszállt szovjet terület fölött lelőttek egy angol bombavetőt, amely Szovjetunióbeli támaszpontjára igyekezett. A pilóta sebesülten ért földet, s egy tanítónő ápolta, amíg a partizánok segítségével visszatérhetett hazájába. Geraszimov forgatókönyve megrázó humánumml és finom, tartózkodó lírával szövi át a történetet. Nyilvánvaló célja, hogy kifejezésre juttassa meggyőződését: a népek, az egyszerű emberek között van egyetértés és lehetséges együttműködés. Írói munkáján érződik a nagy művész rutinja, de az is, hogy voltaképpen rendező. Némelyik epizódja vontatottnak tűnik, úgy érezzük, szándékkal húzza-halogatja az események kibontakozását. Lioznova rendezése egyszerű és pátoszmentes. A balladai erejű történetet megragadó költői eszközökkel vitte filmre. Tehetségét tanúsítja számos, kitűnő egyéni megoldása — ezeknek hatását sem az első rész két, erőltetettnek tűnő montázsa, sem a befejezés felesleges képsora nem rontja le. Az angol jelenetek forgatásakor ►* vendégszereplők segítettek: Wincott és Daglish írók, Sally Belfridge és Ralpih Parker újságírója egyébként tanácsadóként is közreműködött. Leginkább angol ebben a filmben mégis a főszereplő, Ralph Chadwickot alakító Andrej Popov. Szerepét rendkívül sok árnyalattal, színesen és kifejezően alakítja. A szovjet tanítónő alakját Tamara Makarova formálja meg, egyben ő alakítja Chadwick angol feleségét is. Mindkét szerepében természetes. A rendezői elképzeléseket hűen követik Arutjunov és Bogatkova képei. Bevezető képsoraik a repülőgép útjáról, a zuhanásról és a pilóta hajnali kálvária-útjáról költőiek és emlékezetesek. Zay László Nagy magyar természettudósok (Élet és Tudomány Kiskönyvtár) Ezen a címen, Tasnádi Kubacska András, a XVII. századtól napjainkig négy kiemelkedő, a maguk idejében egyedülálló, magyar természetvizsgáló működését mutatja be, kortörténeti aláfestéssel. Hain János porosz származású, Eperjesen letelepedett katonaorvos a Felvidéken kívül Erdélyben is elismert tevékenykedése során, kiterjedt levelezésében ismertette s helyesen magyarázta a barlangi leleteket. Orvostörténeti tekintetben is számottevő munkásságának leírásából megismerjük a korabeli természettudományok állását és hazai viszonyainkat is. Ezek nyomán sokak előtt valóban ismeretlen, ilyen foglalatban alig hozzáférhető világot tár elénk a szerző. A könyv további része, időrendben, Kitaibel Pál, Petényi Salamon, Lambrecht Kálmán többé-kevésbé ismert, nem mindig érdemlegesen elismert természettudósaink munkásságát, az országhatáron túlnőtt keretekben és jelentőségében mutatja be. Mindegyik másmás munkaterületen, különböző időben, de egyformán közömbös társadalmi viszonyok között, magárahagyottan alkotott. Irányt jelző vizsgálati eredményeik sok tekintetben csak most jutnak a tudományok megfelelő fölhasználásához. Nagy magyar természetbúváraink Tasnádi Kubacska avatott tollú beállításában, élvezetes művelődéstörténeti keretezésben jutnak közelebb hozzánk. Száraz adatfölsorolás, vagy a tudományos munkák részletezése nélkül, mindenkit lenyűgöző s az olvasók további érdeklődését fölkeltő módon. Nem könnyű föladat, de folytatásra érdemes. v. e AEROS VILÁGSIKER! 232 000 ember látta! Ön mikor nézi meg? Már csak rövid ideig! Az Egyesült Államok és a Szovjetunió érvényben levő kulturális csereegyezményének keretében hét szovjet filmet mutatnak be az Egyesült Államokban. Köztük van a "■Szállnak a darvak, amely megnyerte a cannes-i filmfesztivál nagydíját. .Csatárték, 1999. január 11. FONTOS HATÁROZATOK a művelődési otthono munkájáról Magyarországon ötezernél több művelődési ház, otthon, terem, klub és olvasókör van, és akad már olyan megyénk — például Tolna —, ahol a községek 96 százalékában találunk ilyen művelődési intézményt. Sokhelyütt most is építkeznek, társadalmi munkában, a Hazafias Népfront szervezésével. Az 5200 kulturális intézmény rengeteg problémával is jár, s az eredmények mellett nagyon sok hiba, akadály van még munkájukban. Az Országos Népművelési Tanács éppen ezért a közelmúltban a művelődési otthonok kérdését tűzte napirendre és számos lényeges probléma megoldására tett javaslatot. Az értekezleten érdekes statisztikát ismertettek. Ebből kiviláglik, hogy míg ez az 5200 intézmény általánosságban nem kevés, bizonyos aránytalanságok miatt nem mindig ott épült és létesült művelődési otthon, ahol legjobban kellett volna. Az 5200 művelődési ház, terem stb. azt jelenti, hogy átlagban alig kétezer emberre — csecsemőre és aggastyánra egyaránt — jut egy-egy klub vagy művelődési otthon, s ha átlagosan 300-nak vesszük egy-egy kulturális terem befogadóképességét, minden hatodik, hetedik napban megfordulhatna bennük az ország lakossága. A valóság azonban nem ilyen kedvező, mert ha megnézzük a megyék adatait, éppen nem a legnagyobb és legjelentősebb megyéinkben létesült a legtöbb művelődési otthon. Az első helyen például Veszprém megye áll 196 művelődési teremmel, második Győr-Sopron, harmadik Zala és csak a negyedik helyen szerepel Borsod megye a maga 156 kulturális otthonával. Legkevesebb művelődési otthona Hajdú-Bihar megyének van. A fővárosban is hasonló a helyzet. A legtöbb művelődési ház és otthon a VI. kerületben van — ahol egyébként a színházaknak is körülbelül a felét találjuk —, azután a VIII. és VII. kerület következik, a peremvidékeken viszont kevés a kulturális otthon. A Népművelési Tanács ülése az aránytalanságok feltárása mellett egy sor más kérdésben is fontos észrevételeket tett. Hadd említsünk ezúttal csak egyet, az egységes hálózat hiányát. A Szovjetunióban és a legtöbb népi demokratikus országban kialakult már a művelődési házak egységes hálózata. Romániában például az úgynevezett Népi Alkotások Háza tartományonként fogja össze és irányítja a hozzájuk tartozó művelődési otthonokat, egységes elvek alapján. Nálunk a Művelődésügyi Minisztérium, a Népművelési Intézet és a járási, falusi művelődési otthonok között nincs még megfelelő összekötő kapocs. Sem a megyei tanácsnak, sem a megyeszékhelyeken működő művelődési házaknak nincs olyan apparátusuk, amellyel a falusi kulturális otthonok munkáját hathatósan segíteni tudnák. Megyénként általában egy előadó foglalkozik művelődési otthonokkal, s ha átlagosan 150 művelődési otthonnal számolunk egy-egy megyében, nem sok idő jut a falusi kulturális intézmény támogatására. Hasonló a helyzet a megyei művelődési házakban is, s a szakszervezetek megyei tanácsa is nehezen tud eljutni egy-egy szakszervezeti klubba, művelődési terembe, a kisebb szakszervezetek ilyen irányú kulturális munkájáról már nem is beszélve. A népművelési szervek régóta foglalkoznak ezzel a kérdéssel, s most a Népművelési Tanács szeretné létrehozni azokat a közvetítő intézményeket, amelyek jól irányíthatnák a megye művelődési otthonainak munkáját. Úgynevezett módszertani kabinetről van itt szó, mely minden megyében megalakulna, függetlenített kulturális munkásokkal és sok társadalmi aktívával, pedagógussal, orvossal, színházi szakemberrel, tudóssal, íróval stb. A módszertani kabinet kórusműveket, színdarabokat, irodalmi alkotásokat javasolna — a hely alaposabb ismeretében — előadásra egy-egy járási vagy községi művelődésiotthonnak, tanácsot adna programja összeállításában, műsorokat, néha szakembereket is bocsátana rendelkezésére és koordinálná a különböző művészeti csoportok műsorait stb. Az egységes hálózat megteremtésével párhuzamosan ki kell alakítani majd az egységes irányítást is. Egy-egy városban többféle szerv, a tanács a KISZ és a szakszervezetek is tartanak fenn művelődési otthonokat. A felsőbb szervek, a Művelődésügyi Minisztérium és a SZOT között jó a kapcsolat. Itt megteremtődött az elvek egysége, de a kisebb helyeken — részben szakemberhiány miatt is — már nem ilyen rózsás a helyzet. Ha az irányítás egységes lenne, jobban össze lehetne vonni az erőket, a gyengébb művelődési otthonokat esetleg megszüntetni, a felszerelést, pénzt átvinni máshová, több kisebb művészeti csoportot, például négy-öt keveset szereplő, gyengébb énekkart egy kórussá alakítani stb. Az utóbbi években szárnyra kapott művészettörténeti irodalom egész kis könyvtárnyit kitevő termése, a múlt sok mulasztását pótolva, most már kezdi kiszélesíteni hatáskörét egy-egy speciális műfaj, egyegy sajátos hazai műgyakorlat területére. A Szépművészeti Múzeum, az Esztergomi Keresztény Múzeum, vidéki templomok őrzik a régi magyar faszobrászat évszázadok során erősen megtizedelt nagyszerű emlékeit. Rendszerint művészi hajlamú, egyszerű mestereik kezeművei, naiv, átoílatos elképzelések fába faragott megtestesülései. A megrendelők sem a főurak, a főpapok közül kerültek ki, hanem a fában gazdag vidékek jómódú polgársága volt a faszobrászok mecénása, megrendelője. A szentek, a Madonnák képmását feldíszítették arannyal, miniumból, lápisz lazukból meg ultramarinból készült festékekkel vonták be, hogy minél pompásabban, dekoratív szépségben ragyogjon az oltárfigura, a gótikus templom magasba szökő boltozatának misztikus félhomályában. A magyar faszobrászat a nagy művészet és a népművészet határmezsgyéjén áll. Ez adja meg különös báját, szellemének, kifejezésmódjának eredetiségét, amely a maga eszközeivel, a kőszobrászatnál provinciálisabb szemlélettel, de mégis és mindig a kor eszmevilágának kifejezője. A régi magyar faszobrászat történetét, emlékeinek jellegzetes darabjait, fejlődésének menetét ismerteti az Akadémiai Kiadó pazar kiállítású új kiadványa. Tökéletes az a kép, mellyel a 65 többszínű és 23 két színű, plasztikai hatásában az életteliség illúzióját keltő illusztráció. Aggházy Mária alapos tudáára támaszkodó, a lényeget sűrítő bevezető tanulmányával a könyv bevilágítja a magyar faszobrok történetének, stílusalakulásának több évszázadát. A közvetlen hangon megírt bevezető megismertet a régi mesterség minden titkával, technikai eljárásaival, az élő fa kivágásától és megmunkálásától kezdve az aranylapok felrakásáig elénk vetíti egy faszobor egész alkotási folyamatát. Rámutat az egymástól távoleső vidékeken kifejlődött művészet sajátságaira, összefüggéseire, stílusjegyeire, s a témáját nagyszerűen ismerő tudós könnyedségével elemzi a magyarországi faszobrászat virágkorának, a gótikának és a barokknak legjellemzőbb darabjait. De nem áll meg ennél, hanem kísérletet tesz a rokonvonásokból megrajzolni a magyar faszobrászat iskoláinak körvonalait. Megtaláljuk ebben a gyönyörű képeskönyvben a törékeny szépségű, harmatosan gyengéd XIV. századi Szlatvini Madonna színes képét, sajnálatos azonban, hogy gáttvan erre konkrét terve is a Népművelési Tanácsnak: 1959. május 31-ig — mondja ki a határozat — ki kell dolgozni a helyi jellegű művelődési intézmények (művelődési otthon, kisebb mozi, könyvtár, helyi múzeum stb.) egységes vezetés alá vonásának tervét. Ezt először Fejér és Zala megyében akarják bevezetni, ahol már vannak is ilyen törekvések. Zala megyében például már több helyütt megszervezték az úgynevezett kiskörzeti rendszert. Négy-öt művelődési otthont egy-egy körzetbe vonnak öszsze, a legjobban dolgozó kulturális intézményt a körzet vezetőjének teszik meg és ez segíti tanácsaival, tapasztalataival a többieket. Ez a rendszer biztosítja majd azt is, hogy az egyes művészeti csoportok a körzeten belül koordinálni tudják munkájukat, például több helyen is felléphessenek, így jobban megtérül fáradozásuk egy-egy színdarab megtanulásánál. Az Országos Népművelési Tanács határozatai bizonyára fellendítik majd a művelődési házak, otthonok munkáját Gábor István bánk e remekművéről nem közölnek részletfelvételt. Viszont középkori faszobrászatunk gyöngyszeméről, a Toparcról származó Madonnáról be kell érnünk egy mellképpel, holott a bevezető hangsúlyozottan hívja fel a figyelmet a testtartásra, a test franciás S-alakú érzékeny felépítésére. Ezek az apróbb hiányosságok azonban nem változtatnak a beosztásában, arányaiban és a minden tekintetben gazdag élményeket és tanulságokat adó könyv harmóniáján. Kérdéses az illusztrációk megoldásában a két tónusú képek szerepe. Schiller Alfréd, aki remekelt színesfelvételeivel, nyilván abból a meggondolásból indult ki, hogy érzékeltesse egy faszobor eredeti környezetének hangulatát. Ez nem mindig sikerült, bár a tónusos háttér kiemeli a szobrok plaszticitását, érvényre juttatja a körvonalak anyagdiktálta sajátosságait, mégis ezek a képek a fényképezésnek olyan régi szempontjaira emlékeztetnek, amelyek a húsz év előtti Alinári-fotókat jellemezték. A magyar faszobrászat nevezetes emlékeit a külföld is megismeri, mert a magyar kiadással egy időben a könyv több külföldi nyelven is megjelent Dutka Mária DMUtusa. A dalt szerető zenehallgatóknak újszerű, értékes hangversenyekkel kedveskedik az Országos Filharmónia: nagy mesterek dalciklusait szólaltatják meg sorozatosan, s így lehetőség nyílik, hogy ezeket a híres alkotásokat — a klaszszikus és romantikus zeneirodalom gyöngyfüzéreit — egészükben ismerje meg s élvezze a közönség. Első alkalommal, a Semmelweis utcai kamarateremben, Schumann -Frauenliebe und Leben« (Asszonyszerelem, asszonysors) ésDichterliebe(A költő szerelme) című ciklusát hallottuk, az előbbit Geszty Szilvia, az utóbbit Fellner Ferenc előadásában. Geszty Szilvia fiatal énekesnő, még nem is készült el tanulmányaival, de kétségtelen, hogy hivatott a kis formák művészetére, főként, ha az érzelmi tolmácsolásnak azt a bensőséges fokát éri el, amit a cikluszáró dalban mutatott Fellner Ferencet a kiválóan eltalált stílus és a kulturált, érzékeny előadási mód avatja dalénekessé; a "Dichterliebe tizenhat dalának megmintázása meghitt kapcsolatot teremtett az előadó és a közönség között. Jól illeszkedett az est finom, költői hangulatához Újlaki László versmondása s Várnai Péter élvezetes magyarázó szövege Régi magyarországi faszobrok