Magyar Nemzet, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-31 / 26. szám

4 Madar Nemzet II­­ 111111II FN­1%­1 IL1 Mai angol elbeszélőkről, egy érdekes amerikai riportkönyvről és egy új magyar verseskötetről a­z Európa Könyvkiadó pará­­** dés kiállításban bocsátotta közre 39 modern angol elbeszé­lést tartalmazó kötetét. A vá­logatás (Róna Éva munkája) átfogó képet igyekszik róni ko­runk angol novellájától, meg­születésétől napjainkig. A gyűj­teménynek különösen az első része sikerült, a modern novel­la klasszikusainak bemutatása. (Ha szabad ezt a paradoxont használni.) A második rész, úgy érezzük, ingatagabb, túl sok volt az érdemes anyag — Vás év túl kevés? — s így nem ad világos áttekintést. A század első negyedének irodalmi reprezentánsai közül alig hiányzik valaki. James Joyce, Lawrence, Virginia Woolf, W. S. Maugham, Priestley, Hartley, Coppard, Mansfield művei nélkül az utá­nuk jövő nemzedék életműve sem., lenne érthető, ők adták az első nagy lendületet az angol novellának. Altípus Huxley, aki — más munkáiban, regényeiben — lépten-nyomon a kultúra­­­felső tízezreihez­ szól, az Apácák te­rítéken című elbeszélésében (Lengyel Balázs fordítása) az irodalmi merevség, a konven­ciók ostobasága ellen lázadók küzdelmének alaphangját adja meg. Maugham is, és a legjobbak mind, szidják néha az angolo­kat, akik egyedül honfitársaik­tól tűrik ezt el. Tudják, hogy azok sem gondolják komolyan az egészet, eszük ágában sincs gyökeres változást kívánni. Ez az író-olvasó játék a XX. szá­zad dereka felé kezd komoly­ra fordulni: vannak írók, akik valóban kívánják a változást. Különösen a fiatalok között akadnak ilyenek. Priestley (Addersonnék — egy ínségsújtotta területen — De­­vecseriné Gutai Erzsébet for­dítása) melyre ás, s a munka­­nélküliségről fest megrázó, szomorú képet. Érdekes bár önkényes párhuzam — két gyermekté­májú elbeszélést szembeállí­tani. Az egyiket Graham Greene írta (Az alagsori szoba — Szobotka Tibor fordítása), a másikat Philip Oakes (A hiba — Kócsvay Margit fordítása). Greene — tisztesség ne essék szólván — enyhén múzeális­­nak hat az ifjabb mellett, aki a lélektani bravúrnak máris mestere. (Mindössze 30 éves.) Csehovi ihletés van Kathe­­rine Mansfield elbeszélésében. (Egy csésze tea — Szöllösy Klára fordítása.) Ha gazdag az ember és egyszer, szeszélyből, meghatja egy szegény lány sorsa, átmeneti elérzékenyü­­lésében 10 fonttal megváltott­­nak véli az összes szegényeket. Bates novellája (Julián ezre­des — fordította Balabán Pé­ter) két pompásan megrajzolt brit katona­ arcért villant fel. A­­­papírízű civilizációnak a hittérítő-szenvedélyű ostorozó­­ja D. H. Lawrence, akinek sza­bad morált hirdető prédikátori merészségétől (és prédikátor­hoz nem illő, kinyomtathatat­­lan kifejezéseitől) Rabelais is elsápadt volna A kötetben közölt novellája (A holmi — Balabán Péter fordítása) egy nyugtalanságra ítélt emberpár nyugalomkeresését mondja el. Hajsza a nyugalomért. C. S. Forester novellája (A túsz — Vermes Magda fordí­tása) a második világháború borzalmas élményéből meríti témáját. Egy öreg német tábor­noknak és feleségének hőstet­te a lelki nagyság csodálatos példája, 50 év terméséből válogatni igen nehéz munka. A könyv változatos tematikájú, sok író világát öleli fel: műfaji hatá­rokat döngető újakat, merész realistákat, lélekrajzolókat. A válogatás tükrözi a szigetor­szág társadalma különböző rétegeinek életét, s nem marad el az angol vidék, Írország, Skócia, Wales bemutatása sem. (Könnyen nélkülöztük volna azonban — egyebek között Daphne du Maurier novelláját. Ám legalább megállapíthat­tuk: * Rebecca — magyar ci­mén A Mapderley ház as­szonya — írója 1988-ben sem hódította még meg az Olim-Pool­t.) Az elbeszéléseket kitűnő mű­fordítók tolmácsolják, az em­lítetteken kívül Gergely Ágnes, Papp Zoltán, Réz Ádám és Ró­na Éva. Tamás István E­z a könyveim — Szép új vi­lág — nem ismeretlen az olvasó előtt. Aldous Huxley ilyen című fantasztikus regé­nye a gondolkodás és mélyebb érzelmek nélküli, szinte géppé formált ember életét mutatja be, sekélyes örömeivel, kábító­szerbe fojtott bánatával. Most azonban nem erről a műről lesz szó, hanem egy amerikai házaspár, Helen és Scott Nearing azonos című, érdekes, bátorhangú angol­nyelvű riportkönyvéről, amely nemrég látott napvilágot Amerikában. (Copyright, 1958 by Sor­ad Science Institute, Harborside, Maine). Témája a valóban szép új világ, a Szov­jetunió és Kína. A szerzők így fogalmazták meg odautazásuk célját: »Azért mentünk oda, hogy lássuk az embereket és együtt legyünk velük munka közben, a szórakozásnál, és felkeressük őket otthonukban. Azért men­tünk, hogy megállapítsuk: min gondolkodnak, mit csi­nálnak, mit terveznek. Azért mentünk, hogy megállapítsuk: merre haladnak és sikerül-e eszméiket a gyakorlatba át­vinni. Azért mentünk, hogy lássuk: előmozdítja-e az új rendszer az általános jólé­tet ...« A könyv első része a Szov­jetunióban tett útjukról szá­mol be sokoldalúan. Foglalko­zik a többi közt a szovjet gyer­mekek boldog életével, azzal az iskolarendszerrel, amelyben a tanulás és a munka össz­hangja a gyakorlati életre ne­vel. Kiemeli a főiskolák és egyetemek nagy számát és az óriási könyvtár-hálózatot, ahol rengeteg idegen nyelvű köny­vet és folyóiratot is találhat az érdeklődő. Lelkese­n emlé­kezik meg a jólöltözött, vi­dám, boldog szovjet emberek­ről, az áruval megrakott üzle­tekről, a magas életszínvonal­ról. Külön-külön fejezetet szented Sztálingrád múltjának és jelenének, Baku f­ekete ara­nyának, a petróleumnak, és Taskent fehér aranyának, a gyapotnak. A Kínával foglalkozó rész beszámol róla, mennyivel ked­vezőbb körülmények között élnek a kínai parasztok, mióta szövetkezetekbe tömörültek. Hangsúlyozza, hogy a 650 mil­liós kínai nép tagjai egy nagy családnak érzik maguikat. Nagy elismeréssel nyilatkozik a kínai iskolarendszerről és arról a hatalmas tanulni vá­­gyásról, ami a fiatalokat el­tölti. A könyv harmadik része összefoglaló: Szocializmus, bé­ke és barátság a címe. Párhu­zamot von a két hatalmas szo­cialista ország között. Elemzi békevágyukat, kifejti, hogy az nem a háborútól való félelmen alapszik, hanem embereinek életmódja követeli meg. A szerzők célja az, hogy sok­oldalúan megvilágítsák a szép új világ igazságát, az ameri­kai olvasó elé tárják e szép új világ igazán boldog lakosainak életét, ahol szolgálatába állít­ja az ember a gépet, de maga nem válik rabjává, sőt, azok­nak köszönheti felszabadult, kiteljesedett életét. (szirmai)* I­fjúkora síheder-élményei ahhoz a nemzedékhez kapcsolják Fodor Andrást, amely épp az elmúlt évtized­ben, oly tüneményszerű vá­ratlansággal adott hírt magá­ról — főleg Juhász Ferenc és Hagy László költészetében. Fodor lenne talán a mesebeli­­,harmadik fiú«? Tény, hogy nem volt a sors kegyeltje, igaz, már kamaszkorban elő­kelő folyóiratok közölték a verseit, de éppoly hirtelen meg­­­feledkeztek róla- Hojz­­ssú hallgatás után, 1954-ben jelentkezett újra. A Józan reggel a második, vékonyka kötete, a járványszerűn sza­porodó összes versek és gyűj­teményes kiadások idején. S mintha ő maga is szerényen beérné azzal, hogy e plebe­jus indítású költészet hiányzó színeit pótolja; a társaiban föltört gazdag, de amorf köl­tői anyagot rendszerbe foglal­va, kiküzdje folytatását. Ám ez csak csalóka látszat, ami alkalmasint magát a költőt is megigézte. Élményvilága tán rokon a másik kettőével, a magatartása azonban gyöke­resen különbözik. Juhász és Nagy mindketten romantiku­sok. Lírájuk egyik legfőbb jellemvonása a kissé múltszá­­zadias, messianisztikus sze­repjátszás; igaz, Juhásznál ultramodern jelmezekbe öltö­zötten. Fodor Andrástól viszont mi sem áll távolabb, mint ez a sóvárgott homály, amelyre a másik kettő a lel­két tette. Tudós költő, sokszor szinte az öncsonkításig. Nem vonzza a váteszség, a mágia, bár emiatt mintha kissé rosz­­szul érezné magát. Babits sza­vaival élve: a takart seb köl­tője, nem a festett vérzésé. Kisebb formátumú művész társainál, de egy-egy árulko­dó sorából kiolvashatjuk, hogy nem képzelete, csak az ambí­ciója szerényebb. Viszolyog a titánkodástól. Tudja, hogy költői hivatása alkat és sors kényszere; szerep tan ez is, de az igazabbak, a hiteleseb­bek közül való; a belátás szü­li s egy tiszta, póztalan jel­lem szentesíti szabályait. Még emlékeiből, nosztalgiái­ból is lélekedző programot csihol ki, mint egyik szép versében, a Méret dombok­ba­n, szülőfaluja szelíd lan­káira emlékezve: Miattatok kell szelídség jármán vonszolni gyötrő terhét a szépnek, s befele kínzó vad fegyelemmel keresnem azt, amit ismertem egyszer: a boldogító kerek-egészet. Szintézis az életben s költé­szetben: erre törekszik konok elszántsággal. Hajlamo s cél­ja egyaránt a gondolati líra felé húzza, de nem Vörös­marty lázas vívódásaira, mint inkább Csokonai szelíd sóvár­gására emlékeztetőn. Ez azért is örvendetes, mert a filozóf­­hajlam s műveltség eléggé hiányzik a fiatal lírikusokból. Különös azonban, hogy egye­lőre visszariad a merészebb építkezésektől. Költészete —­­kivált e kötet második része — keményre edzett, változa­tos, de épp gondolati szem­pontból szűktávlatú. Néhány kivételtől (Ének József Attilá­ról, Éhség, Idegenség bánata, Feláldozás) eltekintve, gondo­lati versei regisztratív jelle­gűek, briliáns formakészségre valló földolgozásban, ám sok­szor csak egyszerű erkölcsi maximákban,­ aranymondá­sokban csengve ki. Pedig te­hetségéből — mint ezt az az­óta írt angliai ciklusa is ki­­nyítja — sokkal többre futja. Alighanem az 56-os év szelle­me, a revizionista téveszmék okolhatók ezért az öncsonkító tartózkodásért, amelyek az ő költészetére is kihatottak. A művelt, gondolkodó költő, ki szíve szerint a hajdani kisem­mizettekhez, a nekik s immár velük készülő rendhez húz, mintha a saját vágyairól ál­modna lidércképet a Nem tudsz te ragyogni című ver­sében, amely nemzedéke esz­mei vívódásának kínzón szép és tanulságos költői dokumen­tuma: „De, jaj, nem tudsz te ragyogni — kristály­szívvel a télre — vágyódsz csak nyo­morult és a forró — gyötrel­mek melegébe.« Kötete a tanúság, hogy Fo­dorban ott a sejtés s az óhaj: a jövő nem a forró gyötrel­mek s a fagyarcú határ végle­teit tartogatja. Ne féljen a ••tiszta jelek szigorától*, hisz ő is ezt keresi, vállalva a ter­mészetihez illő ••hősi szolgasá­­ságot*, amelyről, József Atti­la ürügyén maga is beszél: a hajdani eltiportak igazát. A Józan reggel rideg pompája* bél így tehet a delelő forró verőfénye. B. Nagy László ....... On­mDit, MS9. Január 1. KÉPZŐMŰVÉSZEINK KÉSZÜLŐDÉSE A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ÜNNEPÉRE A konzultációs bizottság munkájáról Képzőművészeink nagysza­bású alkotásokkal, történelmi kompozíciókkal, a kort meg­elevenítő művekkel készülnek a Tanácsköztársaság 40. évfor­dulóján, márciusban nyíló mű­csarnoki kiállításra. Festők, szobrászok, grafikusok, gobe­lin-szövők, iparművészek hó­napok óta foglalkoznak 1919 nagy történelmi témájának megjelenítésével. Elkészültek a vázlatok, kisebb vagy na­gyobb méretben, érlelődnek a művek, és sok helyen már a befejezés felé halad a munka. Képzőművészetünk ismét nagy erőpróba előtt áll. Ebben van segítségére a Képzőművészek Szövetségének konzultációs bi­zottsága, amely hatvan tagból alakította meg csoportjait. A képzőművészekből, művészeti írókból álló csoportok felke­resik mindazokat a művésze­ket, akik ilyen irányú kéré­sükkel a szövetséghez fordul­tak. Január 15-e óta van folya­matban a konzultációs csopor­tok működése. Erdős Géza Munkácsy-díjas festőművésztől, a konzultációs bizottság elnökétől kérdeztük meg, milyen tapasztalatokról számoltak be a műtermekben járt konzultációs csoportok.­­ Mindössze három hét áll rendelkezésünkre, hogy elvé­gezzük ezt a szép feladatot, amelynek ötletét a művészek vetették fel. Sok műteremben tettek látogatást már a kon­zultációs bizottságok, és a jegyzőkönyvek igen kedvező benyomásokat rögzítenek le. A legtöbb műteremben bizta­tónak találták a terveket és a folyamatban levő munkát. Lá­togatásuk során gyakorlati ta­nácsokat adtak, megbeszélték a művészekkel a vázlatok to­vábbi fejlesztésére vonatkozó részleteket, őszintén feltárták észrevételeiket. Előfordult, hogy a bizottság olyan művet javasolt beküldésre, amelynek kiállítására a művész nem is gondolt. Egyik festőnk műter­mében érdekes művészi doku­mentumokkal találkoztak, 1919-ben készült vázlatokkal, és a többi között egy Derko­­vits Gyulát ábrázoló rajzzal.­­ A bizottság hatáskörébe tartozik az is, hogy javasla­tot tegyen alkotói előlegek fo­lyósítására. Ez is fontos kér­dés, de a bizottság működésé­nek igazi jelentőségét abban látom, hogy mindenki meg­kapja a segítséget, a támoga­tást, aki ennek szükségét érzi és igényli. És tudjuk, a mű­vészi munkára milyen ösz­tönző hatással lehet a baráti megjegyzés, a jóindulatú bírá­lat, különösen akkor, ha elis­mert nagymúltú művészektől kapjuk. A jóindulatban és a baráti segítő­készségben pedig nincs hiány. Idős mesterünk, Burghardt Rezső és a nagy el­foglaltságú Domanovszkey Endre éppoly lelkesedéssel vesznek részt ebben a társa­dalmi munkában, mint Ko­­necsni György, Kántor Andor, Kerényi Jenő, Tarr István és velük együtt még sokan má­sok. A bizottság önfeláldozó munkájának, reméljük, meg­lesznek az eredményei, a mű­vészek a nagy gyakorlatú mesterek baráti tanácsait hasznosítják majd alkotásaik végső megfogalmazásában. Az ének bátor, tiszta hangra száll... Emlékest Hriszto Botev születésének 110. évfordulóján A bolgárok nemzeti hősé­nek, Hriszto Botev forradal­már-költő születésének 110. év­fordulóján emlékestet rende­zett a Kulturális Kapcsolatok Intézete. Hriszto Botev a bolgárok Petőfije. Ugyanazért és ugyan­úgy halt meg, mint a mi for­radalmár költőnk. Petőfi Botev születésének évében, 1849-ben halt hősi halált. Botev 27 év múlva, amikor 200 emigráns társával elindult Romániából, hogy felszabadítsa népét a fél­ezeréves török uralom alól. Vékonyka kötet maradt utána: mindössze 25 vers, né­hány politikai írás, cikk és le­vél. De minden sora halhatat­lan. Szavai ismerősen zenge­nek: a forradalomnak csak egyféle hangja van. Természe­tes, tiszta, és szabadon szár­nyaló. Erőteljes és mindent át­törő. A bensőséges, jól összevá­logatott műsor méltón idézte Botevet. Az előadóművészek közül elsősorban Bodor Tibor­ról kell megemlékeznünk, aki szatirikus tehetségét is meg­csillogtatta »Az írók és újság­írók kötelességeiről* szóló sza­tíra előadásával. Az ••Első sze­relmemhez* című dalt pedig erőteljes drámaisággal mon­dotta el. A fiatal Egressy Ist­ván eszköztelen egyszerűség­gel adta elő Botev Hitvallását A ••Búcsú* című, mélyen meg­indító költeményt Jancsó Ad­rienné mondotta el, a vers gon­­dolatgazdagságát, érzelmi szí­neit hűen tolmácsolta. A mű­vészi est hangulatába jól il­leszkedett Török Erzsi, aki bolgár népdalokat és balladá­kat énekelt, valamint Kocsis Albert hegedűművész, aki Vladigorov és Cserkin zene­műveit szólaltatta meg. (Tóth) Gosztonyi János orgonaestje Hosszabb szünet után ismét a Zeneakadémia orgonájához ült Gosztonyi János, aki hét évvel ezelőtt, mint Pécsi Se­bestyén kiváló tanítványa, fel­tűnést keltő bemutatkozásával hívta magára a figyelmet. Igen tekintélyes, nehéz or­­gonamű­vekből összeállított műsort játszott végig, bizo­nyítva, hogy ambíciója a régi, technikai felkészültsége pedig biztos alapot ad számára, hogy egyéni elképzeléseit új ártó­­lend­üléssel valósítsa meg. Ami Gosztonyi argon a játé­ká­ban leginkább megragad, az a természetes, jósodró, majd­nem azt mondhatnánk, gátlás­talan hévvel kibontakozó mu­zsikálás. Néha talán túlságosan is elviszi a temperamentuma, esetleg a stílus vagy a hagyo­mányok ellenére is; ha azon­ban nem vagyunk szőrszálha­sogatók, s hagyjuk, hogy fel­­felszárnyaló, vagy dúsan ára­dó zeneiségének hatása alá ke­rüljünk: megfeledkezünk a­­szabály** formákról*, és csak a zene elemi erejének sodrá­ban vitetjük magunkat. így volt Bach nagy C-dúr Toccata, adagio és tuga-jában, vagy Liszt Ad nos, ad salutarem undam című romantikus kom­pozíció-építményében, vagy akár César Franck­ szabadon előadott Piéce héroique-jában is — s ugyanígy említhetjük Jemnitz Sándor­­, Opus-szá­mot viselő Passacaglia-ját, Re­get hatalmas d-mail Fantáziá­ját s Widtor virtuóz Toccata­tát — mint amelyekben stí­lustól függetlenül, a megszó­laltató orgonaművész sajátos tehetsége érvényesült. Az érdekes koncerten Kap­ác­s­ó Mária dalokkal működött közre. Különösen sikerült a Kodály-poéma előadása; Dali­kó Aladár finom zomgorakísé­­retét is itt dicsérjük meg. .. . „A Tündérlaki lányok" az Állami Faluszínházban Helyes, hogy a Déryné Ál­lami Faluszínház előadta most ••A Tündérlaki lányok«-at, ezt a kitűnő szerkezetű Heltai Jenő­­színművet, amely (a polgári történet és szemlélet kereté­ben) csípős, sőt éles kritikát mond a kor — a század eleje — uralkodó erkölcseiről. Vá­rosi közönség előtt még job­ban hatna ugyan, s bizonyos rövidítések —­ különösen a második felvonást érintő dra­maturgiai »leporolás«-ok — csak hasznára lettek volna a darabnak, ám az író kiállása a pénzügyi viszonylatoktól független, szép és tiszta sze­relem mellett, ma is rokon­szenvessé teszik, mégpedig széles rétegeik számára .A Tündérlaki lányok*-at. Kalmár Tibor rendezőnek érdeme, hogy a rendelkezésre álló kis színpadon, Rajkai György egyszerűségükben és mozgékonyságukban is igen kifejező díszletei között ötle­tesen mozgatja a szereplőket, kihasználja a színpadtér min­den kockáját. Helyes az is, hogy — egyes régi rende­zőkkel szemben, akik a Báróra irányították a reflektorfényt — ő a Tündérla­ki-család tag­jait hozza premier plan-ba. (Nem ő tehet róla, hogy Bo­­riska és Sárika kitűnő alakí­tói háttérbe szorítják a többi Tündérlakiakat, köztük a Má­ria remek szerepének vérsze­gény intepretálóját.) Szóval sok helyes dolog fűződik a rendezőhöz, ám a szmmü lég­körét mégsem érti igazán és nem egy, s cselekményhez, * jellemekhez, * darab egész jellegéhez nem tartozó játékot ír elő (vagy engedélyez) a szí­nészeknek. pázmán költő kis­sé shacsérptes maszkja és édes­kés hangvétele — amellyel megmásítja ennek az enyhe iróniával, sőt öniróniával áb­rázolt kedves, naiv fiúnak az alakját — a rendező hibája is­ Említettük már Boriska és Sárika kitűnő megszemélyesí­tését Az előbbi Kassai Ilona teljesítménye, aki szinte kül­sőségek nélkül, nagyon szép, nagyon intelligens szövegmon­dásával ábrázolja a „­tisztes­­ségtelen* T­ündér­laki - lán­yt, aki többet ér, mint a tisztes­ségesek. Sárikát Bege Margit alakítja s alakítása újabb szép eredménye egy fejlődő színé­szi munkának. Ahogy a máso­dik felvonás második felében ott áll az ablaknál, arcáról szavak nélkül is le lehet ol­vasni, mi történik a színpad másik részén. A Tündérlaki­­család többi tagjai kevesebbet nyújtottak. A Báró szerepében jó volt — különösen a harma­dik felvonásban — Tassy Bé­la. Reményi Sándor Petren­­czey torna tanárjának voltak jelenetei, amikor erősen meg­közelítette azt az utálatosan pedáns, álszent figurát, akit Heltai megrajzolt. Mezei La­jos, akit tehetséges színésznek ismerünk, Pázmán szerepében nem tudta megformálni azt a fiatalembert, akibe Boriska is, Sárika is szerelmesek. Keresi, kutatja a figurát, pedig csak a szöveg mondataiba kellene kapaszkodnia, amelyek sokol­dalúan, de félreérthetetlenül mutatják meg annak a század­ele­ji poéta-hírlapírónak az egyéniségét, aki őszinte, szent lángolással ír verset a szomo­rú szeretemről és még őszin­tébb örömmel veszi fel köny­­nyék között született rímeiért ez ötven kerékét.,, A CL LÁNCOMÉ PARIS illatszer és kozmetikai­­ különlegességek megérkeztek! Korlátozott mennyiségben csak az alanti boltok árusítják: BELVÁROSI ILLATSZERBOLT­­ V. , Petőfi Sándor utca 11. LEVENDULA ILLATSZERBOLT V, Váci utca & OPERA IllATSZERBOLT VI. , Népköztársaság útja 43

Next