Magyar Nemzet, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-07 / 5. szám

Szerda, 1959. január * _________________________________Magyar Nemzet______________________________________* ANGLIAI KÉPESLAP MILYEN IS AZ A VÍKEND? A tizennégy napból egyet Brightonban töltöttem. Vélet­len szerencse, alkalmi autó juttatott hozzá. Nemcsak a látvány szépsége vonzott, bár a tengerpart és a szállósor csodálatos látvány. De ennél jobb okom is volt odamenni. Nagy riport ígérkezett. Még a harmincas évek derekán, angol tanulásom legelején egy diák­­szervezeten keresztül leve­leztem egy brightoni kis­lánnyal. A háború félbeszakí­totta, egész pontosan befe­jezte a levelezést. De még ti­zenöt év távlatából is emléke­zetemben volt a címe: 32, St. John’s Road, Brighton, Sussex. A pompás úton nem egészen két óra alatt megtettük a nyolcvan mérföldes (majd­nem 130 kilométer) utat, a St. John’s Roadot is meg­leltük tíz perc alatt, csak azért tartott addig is, mert az angol nyelv Brightonban be­szélt formája nemeseik a Nagykőrösön tanulttól külön­bözik, de a londonitól is, amelyhez addig már hozzá­szoktam, így azután a szíves útbaigazítás ellenére, egész pontosan, amiatt — jó pár, percig keringtünk a St. John’s Road körül. Végül is rábuk­kantunk. A 32-es számot azon­ban több órai szorgos keresés után sem találtam meg. Vagy rosszul emlékeztem a címre, vagy lebombázták a házat, vagy gonosz manók elvarázsol­ták. De ezzel még nem ad­tam fel a kutatást. Megsértve az angol viselkedés minden százszor szent szabályát, vasár­nap délben sorba telefonáltam — igaz, hogy sűrű bocsánatké­rések és magyarázkodások kö­zepette — a brightoni tele­fonkönyvben szereplő vala­mennyi Jervis nevű családot. Kifaggattam őket lányaik, unokahúgaik, unokáik, nőne­mű névrokonaik keresztnevé­ről — ámde egyik sem tudott Margaret Jervisről. Ez a ri­port bizony füstbe ment. Nagy bánatosan kiültem a tengerpartra. Oda, ahol hosszú sorokban álltak a feltételezhe­­tőleg Londonból jött autók. Bennük angol családok ültek, ki gyerekkel,­ ki kutyával. Újságot olvastak, beszélgettek, pipáztak. Azután elővették az élelmiszeres dobozt és lünchöz­­tek, megebédeltek. Azután szunyókáltak, újságot olvas­tak, beszélgettek, pipáztak. Elővettél­ a termoszt, megteáz­­tak. Újságot olvastak, beszél­gettek, pipáztak. Azután, csaknem ugyanabban a pilla­natban megmozdult az egész kocsisor, s megindultak haza. London felé. Becsületszavam­ra, közben még az autó abla­kát sem eresztették le. Otthon bizonyára elégedet­ten morfondíroztak azon, hogy milyen jól telt a víkend, mi­lyen szép Brighton és milyen jó a tengeri levegő. KÉT KLUB Két ízben is bejutottam klubba londoni tartózkodásom alatt. Az egyik Garrick-nek, a híres színésznek nevét viseli. Vagy két és félszáz esztendő­vel ezelőtt létesült, amikor a színészek legjavát kezdték­­be­fogadni" a “jótársaságba". Eb­ben a klubban jöttek össze a legnépszerűbb színészek és a legleereszkedőbb arisztokra­ták. Tagjai — alig nyolcvanak­­—, ma is az írók, művészek, színészek legfelkapottabb, leg­jobban kereső rétegéből ke­rülnek ki. A látogatót tekin­télyes külsejű, frakkos,­ cilin­­deres portás bocsátja be, már persze csak akkor, ha a ven­déglátó klubtag előre jelezte érkezését. Előzetes bejelentés nélkül nehezebb bejutni egy jobb londoni klubba, mint egy elfoglalt budapesti miniszté­riumi főosztályvezetőhöz. Sötét folyosón, jól kivilágí­tott hatalmas hallba vezet a portás. Embermagasságig fa­burkolat borítja, azon felül ké­pek mindenütt. A legtöbb szí­nes metszet, híres szerepeik­ben ábrázolják a híres angol színészeket. Sok tájképet is láttam, két Turner kép volt közöttük. Egy a művészettör­ténetekből ismert festmény is lóg itt: Ira Aldridge néger szí­nész Othello szerepében. De a képeket annyira összezsúfol­ták, hogy jóformán lehetetlen megnézni egyet-egyet. S nem is nagyon ildomos nézelődni, nehogy megzavarja az ember a klubtagokat, akik — nyolc— tíz idősebb úriember —, hatal­mas karosszékekben, szivaroz­va, egy-egy pohár itallal a ke­zükben üldögélnek a hallban. Ketten beszélgetnek, a többi ül, pöfékel és kortyint. Mi a könyvtárba vonultunk. Hatalmas terem, egyik falán könyvespolcok, megrakva a British Encyclopedia, a Who is who, lexikonok köteteivel. Néhány íróasztal. Mély, igen kényelmes karosszékek. A fő berendezési tárgy azonban a hatalmas kandalló, amely ural­ja a termet. Ez volt egyéb­ként az egyetlen, amelyben fát láttam égni, mert bár a kan­dalló még változatlanul min­den angol lakás dísze­i vil­lany- vagy gázkályhát állíta­nak bele, azzal fűtenek. (A központi fűtéses lakások szá­ma elenyésző Londonban.) A Garrick Clubban azonban ví­gan pattogott a fa. Ez volt az egyetlen jól fűtött helyiség, amelyben a két hét alatt tar­tózkodni volt szerencsém. A másfél-két óra alatt, amíg a könyvtárban beszélgettünk, mindössze kétszer zavartak meg. Egyszer fehérkabátos pincér hozta az italokat, más­szor pedig két úriember dug­ta be a fejét, de mikor meg­látták kis társaságunkat, gyor­san visszahúzódtak. Alighanem ők is a hallban telepedtek le. Ott, ahol távozásunkkor ugyanígy ült nyolc—tíz idő­sebb úriember, mint érkezé­sünkkor, szivaroztak, kortyol­gatták italukat, ketten még beszélgettek is. Igaz, hogy na­gyon halkan. Annál kevésbé volt halk a másik klub, amelyben jártam, az Embassy. Nem csoda, hi­szen két jazz-zenekar is vál­togatta egymást, s egyik lár­­másabb hangszerekkel rendel­kezett, mint a másik. Műsor is volt, benne strip-tease. A londoni alighanem a világ leg­szemérmesebb vetkőző­ revüje, a rossz nyelvek szerint Ham­burgban, Münchenben, de még Bécsben is ott kezdik a vetkő­­zést, ahol Londonban abba­hagyták. A hely szemérmessé­géről szerzett benyomásomat csak az rontotta, hogy a terem egyharmada fölé nyúló balko­non kis asztalok mellett vagy húsz—huszonöt fiatal, csinos lány ült, akik közül a főpin­­cér időnként levezetett egyet­­egyet az újonnan érkezett ven­dégekhez. Egyszer az italt hozta előbb, és azután a lányt, máskor fordítva csinálta., A társaságunkban levő egyik an­gol újságíró azt állította, hogy még hátrább szobák is van­nak, ahol a klubtagok pihen­hetnek egyet. Pedig hát az Embassy is “Club", zártkörű intézmény, csak tagok látogathatják. »De nem válogatósak, bárkit fel­vesznek** — mesélték nekem. Ezen a “bárkin" elgondolkoz­tam, mikor láttam, hogy házi­gazdám két üveg pezsgőért az átlagos angliai heti kereset másfélszeresét fizette ki. EGY FONT Hazatérésem után az egyik ismerősöm azt kérdezte, mit láttam olyat Angliában, amit nem hittem volna, hogy látni fogok. Válaszomat nem írha­tom ide, mert amit még elég világosban a Hyde-parkban láttam, nem bírja a nyomda­­festéket. De félretéve a tréfát , valóban nem hittem, hogy Angliában olyan mérvű a pros­titúció, mint amilyen. Egy an­gol ismerősöm, akitől ennek magyarázatát kértem, ezt a vá­laszt adta: “Az angol férfi ha­gyományosan félszeg az isme­retségi köréhez tartozó nőkkel szemben, ezért van szükség a sok prostituáltra." De ez a vá­lasz még azt sem magyarázza meg, hogy miért vadásznak a Piccadillyn lépten nyomon nők az arra járó férfiakra, s még kevésbé azt, hogy más sarko­kon miért várakoznak viszont férfiak — ugyancsak férfiak-­ ra.­­ A prostitúció és a homo­szexualitás a televíziótól a par­lamentig minden fórumot foglalkoztat Angliában. Le kell küzdeni, de hogyan? .A prostitúció ugyan elvileg tilos.­­De míg Angliában tartózkod­tam, a nyugdíjügyi miniszté­rium felszólítására a cardiffi­­ bíróság huszonhárom font hát­ralék és egy font pénzbírság megfizetésére ítélte a huszon­öt éves Eirly Roberts utca­lányt, mert­­mint önmaga ál­tal foglalkoztatott személy" (self employed person) elmu­lasztotta fizetni az öregségi biztosítási járulékot. Az ítéle­tet kimondó Guy Sixsmith ér­tésére adta a lánynak, hogy “ő is éppúgy tartozik engedel­meskedni a törvényeknek, mint bárki más**. Révész József Színes olasz film Széles változatban is Bemutató­­ Budapesten, január 8-án Mosógép:_________ padlókefélő/_____ előfizetéses menü Nézzük meg egyszer, mi va­lósult meg a dolgozó nők vá­gyaiból, milyen segítséget kap­tak házi­­munkájuk meg­könnyítésére, hogyan alakult életük az utolsó évben? Mer­­nét mindenki ismeri a Budafoki Zománcgyárban, ahol több mint két évtizede dolgozik; férje ugyanitt a zo­­máncműhely művezetője. Az albertfalvi új lakótelep egyik csinos lakásában beszélgetünk a kedves mosolyú, derűs asz­­szonnyal. A beszélgetésihez ketten is asszisztálnak: Gres­­kovics papa, Merlné édesapja és nyúlánk gimnazistalánya, Gitta. Ahogy körülnézünk a minta­szerű rendben tartott kedves kis lakásban, nem nehéz ész­­­revenni, hogy az utolsó év a há­ziasszony mennyi régi vágyát váltotta valóra. A papa kis szobájában hétlámpás, lemez­játszós rádió, új szerzemény, karácsony előtt vásárolták, 3800 forintért. Greskovics bá­csi ötven esztendeig építette a házakat, húzta a falakat. Most naphosszat üldögél a rádió mellett, élvezi szép otthonát, nyugdíját, a megérdemelt pi­henést. A fehércsempés fürdő­szobában kapott helyet a mo­sógép. Mióta megvan, játék a mosás, különösen, ha a csava­rásnál a férj is “közreműkö­dik". Porszívógép, padlókefélő, önkiszolgáló bolt — Az év első felében meg­vesszük a porszívógépet, utána a padlókefélő következik — tervezget a háziasszony. — S milyen öröm volt valameny­­nyiünk számára a szomszéd­ban megnyílt önkiszolgáló bolt, s az új zöldség-gyümölcs­­üzlet is segíti a környék asz­­szonyainak munkáját. A mi kedvünkért nyílott meg az új étterem is, ahol hat napra 32 forintért rendelhetjük meg az előfizetéses menüt. Kiadós, jó ebédet adnak ezért a kis pén­zért — higgye el, itthon többe kerül... Boldog, elégedett család la­kik a Meri-lakásban. Egyre gyarapodik a kis otthon, meg­valósulnak a kívánságok. Ugyan, mit szeretnének még? — Azt, hogy erőben, egész­ségben minél tovább dolgoz­hassunk — hangzik a házias­­szony válasza. A másik asszonyt, akit meg­kérdeztünk, Vidor Miklósaié­nak hívják és a Magyar Nem­zeti Bank devizaosztályán dol­gozik. Fővárosi tanácstag, a Nőtanács háztartási bizottsá­gának tagja, sokat vállal a kö­zösségért. A b­e nem teljesült vágyak listája — Sok minden megvalósult, amivel könnyebb lett a háziasszonyok élete. Rövi­­debb a kívánságlista a réginél, de még mindig akad rajta megoldandó feladat. A dolgozó anyák egyik legégetőbb prob­lémája a területi bölcsődék és napközik szaporítása, a Nő­tanács ezt az ügyet napirenden tartja és siettetni szeretné megoldását — mondja Vidor­­né. — Ez a legfontosabb kér­dés. A többi nem ilyen jelen­tős, de mégis beszélni kell ró­la. Nemrégiben Párizsban jár­tam, ahol félkész és kész fő­zelékek, húsok várják a fran­cia háziasszonyokat az üzle­tekben. Változatosabb és több ilyen ételt szeretnénk mi is kapni az ipartól és az eddigi­nél lényegesen több mélyhű­tött főzeléket, gyümölcsöt. Tartsanak a konzervgyárak ételbemutatókat, főzési tanács­adást a nagyobb üzemekben, intézményekben, ismertessék meg jobban a háziasszonyok­kal a munkájukat megkönnyí­tő konzerveket. Nagyon örü­­­lünk a hírnek, hogy rövidesen nálunk is forgalomba kerül a gyűrhetetlenített textilanyag. Külföldön találkoztam vele: méterszám árusítják a gyűrhe­­tetlenített anyagból készült plisszírozott és berakott szöve­tet, a íz:---",való derékszalag­gal együ" Ezt bárki össze tudja varrni, varrónőre sincs külön kiadása. Szeretnénk mi­előbb találkozni vele az Üzle­tekben . •, Pótnagymama-szolgálat Megtudtuk azt is, mennyire várják a dolgozó nők a pót­­nagymama-szolgálat bevezeté­sét. Nyugdíjas pedagógusokból és “gyakorló" nagymamákból most szervezi a Nőtanács ezt a már előre népszerű szolgálatot, amely lehetővé teszi a kis­gyermekes anya számára is, hogy néha színházba vagy koncertre mehessen. Egy-két nappal előbb előjegyezteti, me­lyik napra van szüksége **pót­­nagymamára" és a jelzett idő­pontban nyugodtan elmehet, mert a kicsinyekre gondos sze­mek ügyelnek. a lámáitok Úrijain vágyai Szabálytalan mese a ködből fogant szállodáról­ ­Egyszer volt, hol nem volt" — így kezdődik a szabályos mese, a miénk meg úgy, hogy sosem volt, de most már van Seholsincs ország közepén egy ködből fogant Tranzit szállo­da. Seholsincs ország, mert te­rületenkívüliséget érez és ködből fogant, hiszen kizáró­lag a köd miatt építették, hogy a kedvezőtlen idő esetén Ferihegyen veszteglő repülő­gépek utasainak átmeneti szállást biztosítsanak. Kellemes kényszerpihenő A szálloda tavaly júliusban öt, szegényesen berendezett szobával nyitotta meg kapuit. Ma már harmincnyolc szobát üzemeltet, igaz, hogy java­részt kölcsönbútorokkal, mert az eredetileg ideszántak — a magyar ipar darabonként mé­retre tervezett remekművei — még nem készültek el. — Oda nádfonatú olvasó­szék kerül... amoda herendi hangulatlámpa, Viktória-min­­tás, pisztráng színű selyemer­nyővel — magyarázza a ri­portert körülvezető Kardos Magda üzletvezetőhelyettes. — Minthogy vendégeink zöme magyar vízummal nem ren­delkezvén, ki sem léphet a szálloda területéről, szeret­nénk kényszerpihenőjüket mi­nél kellemesebbé és szórakoz­­tatóbbá tenni. Fényűzően be­rendezett társalgók fogadják őket, televízióval, rádióval és újságokkal. Harmincnyolc da­rab kisméretű nyomógombos világvevő-készüléket is kap­tunk, ezekből minden szobába jutott egy-egy, hogy a kollek­tív szórakozástól esetleg ide­­genkedőknek se kelljen unat­kozniuk. Hamarosan több nyelvű könyvtárunk is meg­nyílik, ahol kedvükre válo­gathatnak a külföldiek. A zöld márvánnyal borított, tükörablakos hallban vám­mentes üzletet rendezett be októberben a Monimpex. Mel­lette bárpultos tranzitbüfé és miniatűr gyerekszoba, ahol az átutazók kicsinyeiket tisztába tehetik, mérhetik, füröszthe­­tik. A bejáratnál húsoslevelű pálmák, a falakon márkás festmények, a padlón süppedő keleti szőnyegek... — Vonzó és gyönyörű — mondja G. I. Wisse, a KLM budapesti képviselője. — Káp­rázatos! — dupláz rá Holger Kastberg, a SAS svéd igazga­tója. Mindkét repülőtársaság tavasszal indítja új lökhajtá­­sos gépeit a ferihegyi repülő­térre. Ezeket a járatokat már teljes pompájában várja majd a Tranzit-szálloda, hogy új Bakerekkel bővítse a magyar vendégszeretet világhírét. Tranzit-angyal Egyelőre ugyanis csak a kül­földiek elégedettek, mi — mint házigazdák — találunk még hibát eleget. Hogy csak a leggorombábbat említsük: van portásfülke, de nincs por­tás... Pedig a ködös decem­berben sokszor volt telt ház, elkelt volna segítség az üzlet­vezetőnek. Átmenetileg a “Tranzit-angyal", a földi stewardess helyettesíti a por­tást. (Megfejthetetlen rejtély, hogy miért “angyal", mikor nem neki, hanem repülőtársá­nak, a légi stewardessnek vannak gépszárnyai. A bece­név azonban immár nemzet­közileg elismert, minden nyelvre átültetett fogalom.) — Mi a földi stewardess feladata? — kérdezzük az an­gyal-szakma jelenlevő képvi­selőjét, Wint Rezsőnét — Afféle háziasszonyi tisz­tünk van — mondja —, mi fogadjuk az érkező repülőgép utasait, gondoskodunk szá­mukra frissítőkről, olvasni­valókról, ha hosszabb időt töl­tenek átutazóban Ferihegyen és felvilágosítással, segítség­­gel szolgálunk. A Tranzit-büfében a he­rendi eszpresszógépnek és a magyar feketekávénak, a vám­mentes boltban pedig a fütyü­lős parnoknak, a tokaji aszú­nak és a népi hímzésnek van a legnagyobb sikere. Tizen­három ország valutájával le­het fizetni és az átszámítási kulcsot kis táblázatokon a ve­vő személyesen is ellenőriz­heti. Wonderful és wundervoll A vendégek ellátási költsé­geit általában a repülőtársa­ságok fedezik, hogy a köd okozta késedelemért minél ki­sebb anyagi kár érje az uta­sokat. Sokan így is ide­gesek, türelmetlenek. Wilhelm Brück­ner, a DEFA filmdra­maturgja, épp a repülőgép feltalálóját káromolja, mert máris huszonnégy órával kés­te le a “Csillagok" című né­met—bolgár koprodukció® film szófiai bemutatóját. A delegáció többi tagja kedélye­sebben fogja fel az esetet, kártyát kértek a pincértől és most békésen játsszák az ó-német skat-ot az egyik sa­rokasztalnál. Közben itt is, ott is feltűnik Annamarie Knacke, a szőke berlini stewardess. Szinte megsokszorozza önmagát, mint Figaro a színpadon: cigaret­tát hoz, bonbont kínál... idő­járásjelentést ad, kényeztet és vigasztal... Mert — úgy mondja — a jó légikisasszony a földön sem hagyja cserben védenceit. A szállodában — ahová a vendégek a szó szoros értel­mében “szállnak", ködpárti is akad, aki diákos kedvvel él­vezi a pihenést. Például a New York-i Edgar Yoongsoon, akitől mást nem is hallani, mint azt. — Very interesting! Nagyon érdekes. — Mi érdekes? — kérdez­zük. — Az, hogy maguk tulaj­donképpen nem is nyomorog­nak — feleli és billent hozzá egyet a szemén, mint aki fél, hogy kinevetik. Ő vízumos vendég, két hete él Budapes­ten és a vámolás után foglalt saját költségére szobát a szál­lodában, míg az amszterdami gép elindulhat Csak úgy lo­bog a lelkesedéstől amikor az emberekről, az árvévőségről, a kereseti lehetőségekről beszél: — Very interesting... sose hittem volna, wonderful... — Wundervoll! — mondja az osztrák Grete Müller is, de ő a szállodára érti, a repülő­térre nyíló, fürdőszobával, rádióval, telefonnal felszerelt fényűző lakosztályokra. — Ja, ja... bólint rá Otto Voss — a DMSAA gép pa­rancsnoka, aki pilóta lévén, ugyancsak birtokosa a magyar vízumnak, épp ebédidőre tért vissza a margitszigeti kirán­dulásról és jóízűen falatozza a paprikáscsirkét. — Sehol sem főznek olyan ízesen, mint Magyarországon — állítja meggyőződéssel. Mire a borospalackokat bontják, teljesen feloldódik a hangulat. Még Wilhelm Brück­­ner is mosolyogva koccintja pehanát a ködre, amely (­sic transit tempus" — a Tranzit­ban) mégis kedves perceket szerez. Tán azóta is ott isznak-esz­­nek, ha csak — köd előttük, köd utánuk — fel nem szállt velük a repülőgép. Kun Erzsébet Előadássorozatot rendez a budapesti népfrontbizottság A Hazafias Népfront buda­pesti bizottsága nyolc előadás­ból álló sorozatot rendez a bi­zottság tagjai, társadalmi mun­kásai, a népfront barátai ré­szére. Az előadásokat kéthe­tenként tartják. Az első elő­adáson, január 9-én, délután 4 órakor az Újvárosháza köz­gyűlési termében Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára A népfrontpolitika Magyaror­szágon napjainkban címmel ta­rt előadást. A további előadásokban a hároméves tervről, a munkás­paraszt szövetség elvi és gya­korlati kérdéseiről, a város és a falu kapcsolatáról, a népfront­bizottságok kulturális felada­tairól, a hazafiság és a nem­zetköziség kérdéséről, a társa­dalomnak az ifjúságért való felelősségéről, az 1919-es Ma­gyar Tanácsköztársaságról, a tanácsok szerepéről a népi de­mokratikus rendszerben lesz szó. Az előadásokat a politikai és a társadalmi élet ismert személyiségei tartják. Az elő­adásokat vita követi. Családi „m­unkaerőgazdálkodás” A tapasztalt dolgozó háziasz­­szonynak néhány tanácsa is van a fiatalabbak számára. — Az asszonyok tervszerű pénz- és “munkaerőgazdálko­dással" sokat könnyíthetnek magukon! A család minden tagját be kell vonni a pénz­ügyi tervezésbe és a háziteen­dőkbe egyaránt. Gyakran hall­juk azt is, hogy a férj szóvá­­teszi: tanulásiban, művelődés­ben lemarad mellette a fele­sége. Az ilyen férj saját magá­ról állít ki rossz bizonyítványt: ha kivette volna részét a házi­munkából, több ideje lett vol­na feleségének a fejlődésre. Még néhány apróságról esik szó, amelyek ugyancsak segí­tenék a dolgozó háziasszonyok munkáját. Ilyen például a kölcsönzött háztartási gépek­nek a kijelölt időre való ház­hoz szállítása, az átlátszó mű­anyagból készült sárcipő, a háztartási mérleget pótló mér­­cekancsó, a használat után el­dobható papírzsebkendő, pa­pírpelenka. Nem nagy dolgok, de mégis sokat jelentenek, s megvalósításuk nem ütközik különösebb nehézségbe. Két asszonnyal beszélget­tünk beteljesült és teljesület­­len vágyaikról. Bizonyára mindkét rubrikába még sok mindent lehetne bejegyezni. Szívesen vennénk, ha olva­sóink hozzászólásaikkal egészí­tenék ki 32 itt elmondottakat Fehér Rózsa

Next