Magyar Nemzet, 1959. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-01 / 27. szám

Vasárnap, 1959. február 1., Magyar Nemzet HAT HÉT KÍNÁBAN Az értelmiség fizikai munkájáról és a tanulási szenvedélyről A mezőgazdaság szocialista átszervezésének kérdéseivel foglalkozik a Hazafias Népfront elnökségének legközelebbi ülése Előadássorozat tanácstagok számára Kidolgozták az 1959-es község­fejlesztési terveket .OLYAN IDŐPONTBAN ér­­keztünk Kínába, amikor a világnak ez a legnépesebb országa történetének­­ talán legizgalmasabb napjait éli. Ezekben a hónapokban na­gyobb változásokon ment ke­resztül ez a sokezeréves biro­dalom, mint a felszabadulás előtt bármikor, beleértve a Mandzsu-dinasztia bukása utáni mozgalmas időket. A NAGY ELŐREUGRÁS napjai ezek — ahogy a kínaiak mondják, s nem egy­szeri előrelendülést értenek rajta, hanem olyan változások sorozatát — beleértve a vál­tozások hallatlan mozgató ere­jét is — amelyek új történel­mi szakaszt jelentenek Kína életében. Amikor elindultunk a kínai útra, fel voltunk ké­szülve arra, hogy nemcsak ab­ban az értelemben lesz rend­kívüli élményben részünk, amit más körülmények között is nyújtana egy kínai utazás. Tudtuk, hogy ezúttal egészen rendkívüli körülmények között fogunk találkozni a kínai élet­tel. Körülbelül hatezer kilomé­ternyi utat tettünk meg, re­pülőn, vonaton, hajón; láttuk Kína legnagyobb városait, megfordultunk népi kommu­nákban, modern nagyipari üzemekben, egyetemeken; beszélgettünk kínai vezetők­kel és egyszerű dolgozókkal, kommunistákkal és nem kom­munistákkal, sőt még olyanok­kal is, akik 1957 nyarának nagy vitájában a jobboldalon állottak, és nyíltan kétségbe vonták a párt vezető szerepét. Benyomásaink olyan­­ sok­rétűek és gazdagok, hogy meg sem lehet kísérelni összefogni néhány cikk keretében. De ha valaki feltenné a kérdést: mi tette ránk a legnagyobb be­nyomást, azt felelném­: a kínai nép hallatlan munkalendülete, amivel a szó közvetlen értel­mében puszta kézzel hegyeket mozdítanak­­el. Nem is annyira az óriási eredmények voltak az érdeke­sek számunkra, ámbár itt is meg kell mondani, hogy olyan tényekkel találkoztunk, ame­lyekről már korábban is hal­lottunk, de nem tudtunk hinni a realitásukban. Peking köze­lében például, közel a Ming­­császárok temetkezési helyé­hez, tehát a történelmi Kína középpontjában, hat hónap alatt felépítettek egy modern víztárolót, ami az egész kör­nyék mezőgazdaságát ellátja vízzel, és egy kisebb méretű erőművet is táplál. A munkát a pekingi minisztériumok dol­gozói, egyetemi tanárok és diákok végezték, sőt sokan dolgoztak itt a baráti országok követségeiről is. Ez azonban csak egyetlen példa. Bizonyá­ra nem is a legjellemzőbb. Hi­szen aránylag rövid idő alatt hasonló víztároló vagy duz­zasztógát épült az ország kü­lönböző pontjain, legalább negyven. Érdemes azonban megállni a módszernél, amivel Kínát újjáépítik. A KÍNAI ÚJJÁÉPÍTÉS­­­­NEK csak egyik oldala az, hogy az egész ország kül­ső képe megváltozik, és ro­hamtempóban bontakozik ki egy iparilag fejlett és modern birodalom az ismert történe­lem e talán legrégibb kultúr­­területén. A másik oldala az újjáépítésnek, hogy az or­szággal együtt átalakul maga a kínai ember is. Az állami és pártvezetők, valamint az ér­telmiségi rétegek képviselői­nek közvetlen részvétele a fizikai munkában nemcsak hozzájárulást jelent az új Kí­na felépítéséhez, hanem egy­ben harcot is az egyik leg­ősibb babona ellen, mely ta­lán sehol a világon nem fész­kelte be magát oly mélyen a köztudatba, mint éppen Kí­nában. A fizikai munka ala­­csonyabbrendűségének babo­nája egy olyan országban, melynek technikai lehetősé­gei még meglehetősen korlá­tozottak, s még jó ideig eltart, míg a gépi berendezések megfelelnek a megoldásra váró feladatoknak, igen ko­moly veszélyt rejt magában. Alkalmas arra, hogy hátrál­tassa a fejlődést, különösen a kínai ember átalakításának szempontjából. A fizikai és értelmiségi munka közötti különbségről kialakult köztudat a régi kí­nai társadalom természetében gyökerezik. Ezek a gyökerek éppen ezért nagyon mélyek. Kínának kétezer év óta nem volt olyan természetű feudá­lis szerkezete, mint például az európai országoknak. A régi kínai társadalom struk­túrája arisztokratikus jellegű volt ugyan, de ha voltak is gazdag földesurak, az arisz­tokrácia nem feudális, hanem hivatalnoki arisztokrácia volt, erősen értelmiségi jelleggel. Mandarin-arisztokrácia volt, a szó gyakorlati értelmében az írástudók arisztokráciája. A vezetőket államvizsga alap­ján válogatták ki. Persze egy mandarin gyermeke könnyeb­ben jutott abba a helyzetbe, hogy letegye az államvizsgát, mint egy parasztemberé. Ha egyáltalán eljuthatott a pa­raszt gyereke a vizsgáig, Kína forradalmának, mely közel öt­ven éve szakadatlanul tart, sőt heves földrengéseket oko­zott már korábban is — pél­dául az úgynevezett Taiping felkelés idején — egyik lé­nyeges feltétele visszaadni a fizikai munkának a megbe­csülést. Ez persze nem je­lenti az értelmiség lefokozá­sát — mint ahogy számos nyu­gati újságíró bizonygatja. Csupán az értelmiségi foglal­kozások osztályjellegét szá­molja fel. Különben talán sehol a vi­lágon nem tesznek olyan erő­feszítéseket az értelmiségi utánpótlás kiszélesítésére, mint Kínában. Kínai városokban, ahol megfordultunk, olyan egyetemi negyedeket láttunk, amelyeknek méretei és tanul­mányi rendszere messze felül­múlja a legtöbb hírneves nyu­gati egyetemét. Ilyen egyetemi várost láttunk Pekingiben, Sanghajban, Kantonban, Vu­­hanban,­ Tiencsinben. S csak hogy ez utóbbiról említsek né­hány részletet: a régi klasszi­kus és az új műszaki egyetem, amelynek tanulói több üzemet is fenntartanak, egymillió négyzetméter területet foglal el, s hallgatóinak száma meg­közelíti a tízezret. Egyébként Kínában mindenki tanul. A legkülönbözőbb formában. A rendes oktatási hálózat fejlett­sége, bármilyen óriási is, ter­mészetesen nem ad fogalmat erről az általános tanulási szenvedélyről, amely talán a legjellemzőbb vonása a mai kínai életnek. Nem akarom statisztikai adatokkal untatni az olvasót, de azért hadd említsek meg néhány összehasonlító adatot a kínai közoktatás fejlődésé­ről. 1949-ben, tehát a felsza­badulás évében, a felsőokta­tási intézményeknek, beleért­ve a főiskolákat és az egyete­meket, összesen 14 000 hallga­tójuk volt, — 1958-ban 101 000. 1949-ben a különböző típusú középfokú iskolákban, bele­értve a technikumokat, 43 000 tanuló tanult, — 1958-ban 220 000. 1949-ben az általános iskolák tanulóinak száma 170 000 — 1958-ban 520 000. Ezeknél a számoknál többet mond azonban maga az elv, amely a kínai oktatásügy minden ágában érvényesül. Ez az elv a következő: olyan össz­hangot teremteni gyakorlati és elméleti tanulás között, hogy a gyakorlat állandóan lé­pést tartson az elméleti tanul­mányokkal, s a tanuló közvet­len tapasztalat alapján maga is képes legyen ellenőrizni ta­nulmányait. A diákok sok he­lyen­ nemcsak az iskola, vagy az egyetem üzemeiben dolgoz­nak, hanem más üzemekben, sőt a mezőgazdaságban is. Vi­szont az üzemi dolgozók és a népi kommunák dolgozói ré­szére mindenütt esti tanfolya­mokat rendeznek, s rengeteg munkás és paraszt tanul pél­dául filozófiát. A tanulásban való előrejutást éppen olyan becsületbeli ügynek tekinti a kínai dolgozó, mint a terme­lésben elért sikereket. A­Z EGYIK AMERIKAI LAP munkatársa az értelmiségi dolgozók fizikai munkáján él­­celődve, azt írta: »a kínaiak odáig már eljutottak, hogy egyetemi tanárból tudnak pa­­­rasztot csinálni, de azt még nem találták ki, hogyan lehet parasztból egyetemi tanárt csi­nálni«. Ez a megjegyzés éppen olyan perfid, mint amilyen os­toba. S megint egy bizonyíték amellett, hogy a nyugatiak mi­lyen kevéssé képesek megérte­ni mindazt, ami Kínában tör­ténik. Természetesen egyálta­lán nincs szó arról, hogy egye­temi tanárokból parasztot akarnak csinálni Kínában. Még azok az egyetemi tanárok is tovább taníthatnak, akik az 1957-es nagy vita idején nyíl­tan jobboldali nézeteket hir­dettek. Magam is beszéltem ilyenekkel. A többi között a vuhani egyetem élettan-pro­fesszorával, aki elmondta, hogy ő is azok közé tartozott, akik azt hirdették, hogy a pártnak nem lehet feladata az irányí­tás olyan szakterületeken, mint például a biológia, s általá­ban az egyetemi oktatás. Amellett a jobboldal támadása a népi hatalom ellen, talán se­hol nem volt olyan éles, mint Vuhanban, s éppen az egyete­men. Ennek ellenére ez a ta­nár, aki egyébként belátta té­vedéseit, megtarthatta tanszé­két, s beszélgetésünk során maga is elismerte, hogy tudo­mányos téren sokkal több se­gítséget kap a népi államtól, mint az előző kormányok bár­melyikétől, amelyek anyagi előnyökhöz juttatták ugyan, de nem sokat törődtek azzal, hogy tudományos téren mit csinál, s egyáltalán csinál-e valamit. Ami pedig azt a kérdést il­leti, hogy az egyetemi taná­rok, s más értelmiségiek kö­zül ki vesz részt a fizikai mun­kában, ezt Kínában nem bün­tetésnek, hanem megtisztelte­tésnek tekintik. Kimenni dol­gozni egy vízierőmű építésé­hez, vagy a népi kohókhoz, minden kínai értelmiségi szá­mára hazafias feladatot jelent. A nyugatiak képtelenek meg­érteni, hogy példának okáért a Tajvan felszabadításáért fo­lyó­­harc sokkal inkább a népi kohókban, a népi kommunák­ban, az új ipartelepek építésé­nél folyik, mint Kimoj és Macu térségében. A TANULÁSI SZENVE­­DÉLY a kínai nép nem­zeti öntudatának egyik meg­nyilvánulása, s csak így lehet megérteni jelentőségét. Ami­kor egy amerikai újságíró azon gúnyolódik, hogy a kínaiak még nem találták ki, hogyan lehet a parasztból egyetemi tanárt csinálni, csak saját kor­látoltságáról állít ki bizonyít­ványt. Pedig ha az amerikaiak saját történelmük tanulságait vennék elő, akkor is megért­hetnék, milyen óriási erő van a paraszti tapasztalatban s ab­ban, hogy egy nagy nép saját erejével alakítja sorsát. Az igazság az, hogy Kína vezetői, akik igen magas színvonalon képviselik az intelligenciát, ál­landóan tanulnak a paraszttól és a legnagyobb sikereiket azoknak a kezdeményezések­nek köszönhetik, amelyek a népből indultak ki. A népi kommunákat pél­dául, amivel forradalmasítot­ták Kína egész gazdaságát, maguk a parasztok találták ki. Hogy hogyan? — erről leg­közelebb. Padi Ferenc A Hazafias Népfront vezető testülete, az országos elnökség szerdán, február 4-én egész­napos ülést tart. Ebben az esz­tendőben először tanácskozik az elnökség — tájékoztatták a Magyar Nemzet munkatársát a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál. Az ülés­­napirend­jén két kérdés szerepel. Dobi István, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnöke, a népfrontmozga­lom feladataival foglalko­zik, a mezőgazdaság szo­cialista átszervezése, a Magyar Szocialista Mun­káspárt agrártéziseinek megvalósítása terén, Ortutay Gyula, a Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára pedig a mozgalomnak a válasz­tások óta végzett munkájáról és a következő hónapok felada­tairól tart beszámolót. A Hazafias Népfront a vá­lasztások előkészítése alatt és a november 16-i hatalmas vá­lasztási győzelem után is szé­leskörű, sokrétű munkát vég­zett mind politikai, mind gazdasági, társadalmi és műve­lődési vonatkozásokban. A mozgalom legfontosabb mun­katerülete az elmúlt két és fél hónap során az újonnan meg­választott tanácsok támogatá­sa, a tanácstagok tevékenysé­gének minél sikeresebb elindí­tása volt. A Hazafias Népfront bizottságai a tanácsi munka színvona­lának további emelése ér­dekében hat előadásból álló sorozatot indítottak a 107 ezer községi, városi, járási és megyei tanács­tag számára. Az előadások az ország több mint háromezer falvában és városában előreláthatólag feb­ruár végéig, március közepéig tartanak és felölelik a tanácsi munka mindenfajta ágazatát. Foglalkoznak a tanácsok hely­zetével a népi demokratikus államhatalomban és igazgatás­ban, megismertetik a tanácsta­gokat a legfontosabb törvé­nyekkel, a tanácsok tevékeny­ségének több min­t nyolcesz­tendős tapasztalataival, a ta­nácstagok jogaival és köteles­ségeivel, a tanácsok működé­sének alapelvivel, gazdasági kérdésekkel — a község- és városfejlesztés, a költségvetés problémáival —, a mezőgazda­ság és a művelődéspolitika idő­szerű kérdéseivel. Az előadás­sorozat programjában megvi­tatják az államhatalmi és igaz­gatási szervek, valamint a Ha­zafias Népfront-bizottságok együttműködésének lehetősé­geit és a közös munka formáit is. Ezzel egyidejűleg folyik a Hazafias Népfront aktivistái­nak tanfolyama is, a népfront­­politika és a mozgalom legfon­tosabb problémáiról. A népfrontmunka előterében áll a községfejlesztéssel kap­csolatos feladatok végrehajtása is. 1958-ban a községfejlesztési programok előkészítése és vég­rehajtása közben a népfront számottevő eredményeket mu­tatott fel. Tavaly a társadalmi mun­ka értéke — a most össze­sített eredmények szerint — meghaladta az 50 millió forintot és több község­ben az egy lakosra jutó értéke 140 forintot tett ki. Az idén a szervezettebb munka és a társadalmi szervek közötti szorosabb együttműködés kö­vetkeztében további emelke­désére lehet számítani. Az 1959-es községfejlesztési terveket már mindenütt kidol­gozták és a tanácsok januári ülésén el is fogadták. Általá­ban megállapítható, hogy az új tervek a helyi anyag- és mun­kafelhasználásra sokkal na­gyobb súlyt helyeznek, mint azt a múlt évben tették. A népfront-bizottságok több helyütt — főként a városokban — műszakiak­ból, ipari munkásokból patronáló csoportokat szer­veztek. Első eredményként a győri cso­port máris 11 községben nyúj­tott segítséget a községfejlesz­tés megvalósításában és Rác­kevén például a patronáló mérnökök támogatásával 18 000 forintot takarítottak meg egy törpe vízierőmű tervezésénél. A népfront megyei bizottságai a társadalmi munkások ta­pasztalatcseréjének szélesebb körűvé tételére februárban mindenütt megrendezik a ki­váló társadalmi munkások ta­lálkozóját. A Hazafias Népfront mind nagyobb részt vállal a falu szocialista átalakításának gondjaiból is. Ezért tartották meg a közelmúltban a Gheor­­ghiu Dej Hajógyár és a mado­­csai dolgozó parasztok találko­zóját. A népfront-bizottságok mindenütt keresik a módját a nagyüzemi mezőgazdálkodás népszerűsítésének, a parasztok szakismerete gyarapításának. A párt agrárpolitikájának meg­valósítása céljából a népfront együttműködést teremtett a megyék kép­viselőcsoportjaival s a kép­viselők hónapról hónapra több termelőszövetkezetet látogatnak meg és patro­nálnak. A szerdai elnökség ülés is részletesen foglalkozik a mező­gazdaság kérdéseivel, mert a népfront minden aktivistája előtt világos, hogy a szocializ­mus magyarországi építésének egyik legfontosabb kérdése a termelőszövetkezeti mozgalom erősítése. Az elnökség ülése után feb­­ruár 6-án és 7-én — pénteken és szombaton — a Hazafias Népfront megyei bizottságai­nak elnökei és titkárai kétna­pos értekezleten vitatják meg a népfront előtt álló feladato­kat. K. T. Vezető amerikai tudósok a szovjet rakétatechnika sikeréről Washingtonból jelenti az MTI. A vezető amerikai raké­ta­tudósok az amerikai szená­tus albizottságai előtt megerő­sítették a Szovjetunió holdra­­kéta-kilövésének jelentőségét. Steward, az amerikai űrhajó­zási hivatal igazgatója elmon­dotta, hogy a Szovjetuniónak olyan pontos irányító beren­dezése van, amely lehetővé te­szi, hogy interkontinentális rakétáit 20—30 kilométernyi ►►szórással* eljutassa céljához. Dr. Glerman igazgató közöl­te, hogy az Egyesült Államok hat év múlva lesz olyan hely­zetben, hogy 75 tonnás hasz­nos terhet tudjon kilőni a vi­lágűrbe. Amerika az idén egy tucat mesterséges holdat sze­retne felröppenteni. Glennan sajnálkozással álla­pította meg, hogy az Egyesült Államok elmaradt a Szovjet­unió mögött.­­Ez igen szeren­csétlen helyzet" — mondotta. Dr. Wernher von Braun, a német származású rakétaszak­értő — aki most az Egyesült Államok hadserege rakétafej­lesztési kutatásának vezetője — az amerikai szenátus felké­szültségi bizottságában kije­lentette, hogy az Egyesült Ál­lamoknak öt évre van szüksé­ge ahhoz, hogy utolérje­ a Szovjetuniót az interkontinen­tális, ballisztikus rakétalöve­dékek fejlődése terén. A bi­zottság egyik tagjának kérdé­sére válaszolva azt mondotta, hogy ha az Egyesült Államok nem gyorsítja meg űrkutatási és rakétalövedék-programjá­­nak ütemét, akkor körülbelül 10 év alatt­i►tehetetlenné­ vá­lik. Dobi István a paksi munkás-paraszt találkozón Január közepén a paksi ter­melőszövetkezeti tagok és egyéni gazdák küldöttsége Bu­dapestre látogatott, ahol felke­reste az Erőműjavító és Kar­bantartó Vállalatot. A buda­pesti üzemi dolgozók ötven­­tagú küldöttsége szombaton viszonozta a látogatást. A munkás-paraszt találkozón megjelent Dobi István, az El­nöki Tanács elnöke és Vass Istvánné, az országgyűlés alel­­nöke, a Hazafias Népfront or­szágos titkára. A vendégeket a paksi járási művelődési otthonban Baller Ferenc, a községi népfrontbi­zottság elnöke üdvözölte. A községi tanács és a Hazafias Népfront ez alkalommal há­romszáz terítékes ebédet adott, amelyen a többi között felszó­lalt Prantner József, az MSZMP Tolna megyei bizott­ságának titkára, majd Dobi István beszélt. Hangsúlyozta, hogy az ilyen­ találkozók szi­lárdabbá, erősebbé teszik a munkás-paraszt szövetséget.­­ A közös ebéd után a ven­dégek felkeresték a paksi Vö­rös Sugár Termelőszövetkeze­tet, meglátogatták a konzerv­gyárat, a Biritói Állami Gaz­daságot és megtekintették több egyéni gazda portáját 5 A tavalyi export a felszabadulás óta eltelt bármelyik év kivitelét meghaladta Incze Jenő miniszter a külkereskedelem helyzetéről A külkereskedelmi vállala­tok és a külföldi kirendeltsé­gek vezetői előtt Incze Jenő miniszter ismertette a külke­reskedelem helyzetét, elmúlt évi eredményeit és az ez évi feladatait . Az ipar és a mezőgazda­ság múlt évi jó munkája lehe­tővé tette, hogy fizetési mér­legünk egyensúlyba kerüljön és hogy terven felül mintegy 790 millió devizaforint kivitelt és 730 millió devizaforint be­hozatalt bonyolítsunk le. Végső soron a teljes árforgalmunk mintegy 940 millió devizaforint aktívumot tüntet fel. Az 1958. évi export a felszabadulás óta eltelt bármelyik év kivitelét meghaladta és az 1955. évinél — amikor a legmagasabb ex­porteredményeket értük el — 15 százalékkal volt több. 1958- ban a behozatali forgalom 73 százalékát a demokratikus or­szágokkal, 27 százalékát a tő­kés államokkal bonyolítottuk le. A kivitel 72 százaléka de­mokratikus, 28 százaléka pedig a tőkés országokba irányult. A miniszter a továbbiakban ismertette a külkereskedelem eredményes munkájának leg­fontosabb forrásait. A Politikai Bizottság 1958 elején foglalko­zott a külkereskedelem mun­kájával és határozatában megjelölte a főbb irányelve­ket. Nagy segítséget nyújtott a szocialista országok együtt­működése, a KGST munkája. A miniszter ezután az 1959. évi terv főbb jellemzőiről szólt . A tavalyi forgalomhoz mérten a behozatal 13 százalé­kos, a kivitel kétszázalékos növekedését terveztük. Az 1959. évi terveink realitását alátámasztja, hogy a múlt év végéiig valamennyi szocialista országgal megkötöttük az éves megállapodásokat, kivéve Kí­nát és Romániát, amelyekkel jelenleg folynak a tárgyalá­sok. A tőkés országokkal lebo­nyolódó forgalmunkat nagy­mértékben segíti, hogy most a szokásosnál több tőkés ország­gal rendeztük már, vagy pe­dig éppen ebben az időben rendezzük az 1959-es állam­közi, illetve bankközi megálla­podásokat. Ebben az évben az áruösszetételben lényeges vál­­tozások történnek. 1959-ben összbehozatalunkban valami­vel kevesebb az anyag része­sedése, mint 1958-ban volt, ugyanakkor lényegesen több a gép- és a finommechanikai gyártmányok aránya. A fo­gyasztási cikkek importját az 1958. évinek mintegy ötszörö­sére növeljük. 1958-ban az export 41 szá­zalékát a gép- és finommecha­nikai gyártmányok, 23,5 száza­lékát a mezőgazdasági termé­nyek, a többit pedig az egyéb áruk tették ki. Ez az arány 1959-ben módosul és a gép- és finommechanikai cikkek ki­vitele valamivel kevesebb az előző évinél, 40 százalék lesz, annak ellenére, hogy abszolút összegben többet­­ szállítunk, mint 1958-ban. A mezőgazda­­sági cikkek részesedése az­ összkivitelben 23,5 százalékról­­ 26,5 százalékra emelkedik.

Next