Magyar Nemzet, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-15 / 63. szám
Vasárnap, 1959. március 15■ cs naíjrtassi tanikó Kiss Laci bácsi, aki hetvenéves, ötven éve tanító, és ebből negyvennyolc esztendőt a nyírtasi községi iskolában töltött el, a Magyar Népköztársaságtól Kossuth-díjat kapott. Közel hétszáz kilométert utaztam oda-vissza, hogy megtaláljam őt, a fűrfas Nyírségben, Krúdy homokos honában, melyre az író annyira büszke volt, hogy egyszer megjegyezte: itt élnek a legjobb magyarok, mert a honfoglalás során a seregek eleje bort találván a nyíri homokon, itt maradt, aztán már nem is ment tovább. Ahol Tass , bort talált, s megtelepedett, ott született Nyírtass. A nyírtassi főutca közepe táján van egy palatetős kicsi ház. Az iskolája A Laci bácsi iskolája. Mielőtt bontogatni kezdeném az életét, szemügyre veszem az iskolát. Csönd van, délután. Az iskola öreg és kopott. A palatetőn moha nő, dús szigetecskék, zölden, felpúposodva. A kerti ajtó megnyikordul, amint benyitok. A hátsó bejárat felé földes út vezet. Oldalt tukszusok és vadribizkebokrok; az udvar felé bodza, melynek különös módon megmaradtak duzzadt, fekete bogyói. Az udvaron kakaskáról, a kakason túl a mezőre látni, mert a kerítés ledőlt. Az ég szürke és kövér. A levegőben lóg az eső. A tanterme Mielőtt benyitnék hozzá, körülnézem a környezetét. "•Melyik a tanterme?* —kérdem az egyik tanítónőtől, aki a sárban sárga csizmában elrebben mellettem. Megmutatja. Benyitok, egyedül. Megállok az öreg tábla előtt, mely lehet, hogy Laci bácsival egyidős. Erre gondolok: vajon hányszor tanította meg a négy fal közt az öreg úr az i betűt? S hányszor kérdezte, hol olvasható, hogy "ért kalászt lengettél?* S mennyiszer mondhatta itt, hogy kétszer kettő négy... És hányszor karcolta fel a fekete táblára hajlékony girlandokkal az Á betűt. Mennyiszer elhangzott itt, hogy Petőfi. S hányszor leírták nyelvkincsünk legszebb szavát: édesanyám. Idézgetem irodalmunk lángoló mondatait. Álmodozásomban megzavar valaki. Egy bogárka ront be. Hát te ki vagy? — kérdezem. Megszeppenve felel az idegennek: »A Tériké*. S mit akarsz? "Idesanyám küldött*. Miért?Hogy a tanító bácsival mi van?* Beteg talán? A tanít** úr Lakása küszöbén a távozó orvossal összefutok. Nagyszál fiatalember. Elmondja, hogy az öregúr a harmadik penicillint kapja. Influenza. Az ágytól kelt fel, hogy átvehesse a Parlamentben a nagy kitüntetést. Benyitok, az öregurat a konyhában találom, bágyadtan ül a spór mellett, és melegszik. Mellette felesége gyengéden átfogja kezét. Két színezüst ember. Ahogy egymásra néznek, abban van valami meseszerű. A kérdezősködéstől visszatart a letört fiola, mely tejfehér falával a hamutartóban fekszik. Inkább csak nézem őket, magamba szíva egy nagy étel áramát. Az öregúr lassan magától mesélni kezd. Mind a ketten negyvennyolc éve itt tanítanak, és ugyanabban a lakásban laknak. Mikor Laci bácsi ide került, szerelmes volt és szőke. Most galambősz. Falujából ritkán mozdult ki. Idén megy először a Balatonra nyaralni. Csak magyarul beszél Külföldön egyszer járt, három hónapig házitanító volt egy gazdag galíciai olajforrástulajdonos fiai mellett. Legkedvesebb olvasmánya — ma is — Arany Toldija. Legkedvesebb verse, meséli, a XIX. század költői, Petőfitől. A láztól fáradtan feláll, a szék támláján megtámaszkodik, valami elragadja: "Ha majd a bőség kosarából ’ Mindenki egyaránt vehet...* Arca —a betegségtől talán?... — piros. Ahogy szaval, rekedten, kis, ezüst vajszocskája megremeg, meg-A felesége Autón viszem be őket a nyíregyházi gyorshoz. A vonat melegebb, nyugodtabban utazhatnak Pestig, mint gépkocsin. Ahogy futunk a nyíri homokon, elnézem a feleségét, csontkeretes okuláréval a szemén. Rövid, fekete csikóbundában van, kezében bot, ezüstfogantyúval. Három gyerekük van, s négy unokájuk. Két fiuk Pesten él, egyetlen lányuk a lőcsei kórház sebészfőorvosának a felesége. Ilyenek lehettek a mindent elsöprő, klasszikus szerelmek — gondolom, mikor azt hallom, hogy azért jöttek éppen Tassra, negyvennyolc esztendeje, ketten, mert csak itt ürült meg egyszerre két tanítói állás. — Hány éves korában nősült meg, Laci bátyám? — Még képzős koromban; nem is voltam tizenkilenc — s elnéz a ködökben úszó nyírfák felé, szemérmesen. A tanítványai — És ötven év alatt hány embert tanított meg írni-olvasni? — Évente átlag ötvenet vehetünk. Ez 50 év alatt 2500. Mintha az egész Tasst ő tanította volna meg! Itt ugyanis háromféle ember él: akit ő tanított, tanít, vagy tanítani fog. Másfajta ember itt nem él. — S a legjobb tanítványa ki volt? — Szilágyi Jóska, ő a tanácselnök ma. Az ő száméra mindennapos, hogy hozzá járt az iskolába a nagyapa, s most hozzájár az unoka. Vagy negyvenöt éve megtanította írni-olvasni Landeszmann Benőt, a mai tassi tojásfelvásárlót, azután végig tanította Landeszmann huszonnégy gyermekét, és most éppen Landeszmann unokáinál tart. Az elvei Pesti és nyíregyházi újságírók számára, akik telefonon jelentkeztek, előre elkészített egy képzeletbeli interjút, hogy megkönnyítse a munkánkat. Egy példányt én is kapok. Ebből jegyzem ki a következő kérdés-feleletet: — "ötven év távlatában nehéznek, vagy könnyűnek tartja a falusi tanítói pályát? — Végtelenül nehéznek és idegölőnek tartom mindazok számára, akik a tanítói állást hivatalnak tekintik. De azoknak, akik gyönyörködni tudnak abban, mikor kis tanítványaik telki tükrében, a szemeiben fellobban a megértés lángja; akik élvezni tudják azokat a meleg pillantásokat, melyek a kis gyermekszemekből feléjük sugároznak; akikben jóleső érzést vált ki egyegy szeretetteljes simogatás, mellyel kis tanítványai olykor a ruháit érintik, azoknak a munka olyan jutalmában van részük, melyet semmi más munka nem biztosíthatna a számukra. E kis feljegyzésből azt is megtudom, hogy Kiss László tanító úr 1918-ban a Károlyiforradalom helybeli Nemzeti Tanácsának elnöke lett, s a Tanácsköztársaság bukása után a megyei kormánybiztos el akarta távolítani őt Nyírtassról. Élete legnagyobb sikerének ezt tartja: Tasson régen négy iskola volt, a római katolikus, görög-katolikus és református egyházi iskolák, s a községi. A községibe a szegénység gyerekei jártak. S ő a szegények iskoláját olyan színvonalra emelte, hogy 1928-ban a görögkatolikus és a református pap ide íratta be a gyerekeit. Tehát legyőzte az egyházi oktatást — 1928-ban! Az elve, mely láthatatlanul lebeg a mohalepte, régi iskola felett, ennyi. Legalább annyira fontos nevelni, mint tanítani. A tapasztalatai Már fűtik a pesti gyors fütytyös, fekete mozdonyát, mikor megkérdezem: — Hálátlansággal gyakran zett ötven ét alatt? — Soha. — Vásott gyerekekkel? Akik megbántották a szívét? — Ilyen nem volt — «« csodálkozva emeli rám lázas tekintetét. — De csak tanított gonosz gyerekeket? Már belep mindent a füst s a gőz s a puha nyírségi köd; olyan mesebeli az öreg úr. — Csak jók vannak. Gonoszak nincsenek. S hozzáteszi: — Mielőtt indulna a vonat ... Nem igaz, hogy a gyerek nem szeret tanulni. S ha a leckét megtanulta, szereti elmondani. Ha nagyon akar felelni, tessé' baevni elmondani. Legyen meg az ő kis öröme. — Még valami. Ezen már vindokoztam soka' ötven év alatt. Ezek a kicsikék it?: szeretik a magyar nyelvet. Meg a történelmet. Sokan a számtant is. De rejtély előttem, ötven éve már, hogy miért nem szeretik a magyar nyelvtant. Mert olyannal, akinek ez lett volna a kedvenc tárgya, nem találkoztam soha. Az üzenét*! Mintha kinézne fél évszázad ablakából, kihajlik egy emberöltő viharából; a képzeletbeli interjúban meg is írta, most élőszóval mondja el az üzenetét: — Ha elgondolom, hogy az az ötven év előtti mezítlábas, rongyos, éhségtől elgyötört, testileg és szellemileg visszamaradt, magába húzódó, félénk gyermeksereg hogyan alakult át, eleinte nagyon-nagyon lassan, 1945 óta ugrásszerűen a mai jól táplált, jól öltözött, bátor tekintetű, egészséges, vidám gyermeksereggé — azt mondhatom, érdemes volt élni, hogy megérhettem ezt. A lámpás!... Fél évszázad óta világíthasson. Ruffy Péter Magar Nemzet Az Fe-293-as történetem ... csendben álltunk a mezőn ... a tegnap még reménydús bizakodás semmivé foszlott. A kalászokat, szárakat meglepte a rozsda. Olyan volt az egész határ, mintha bánat ülte volna meg. S az emberek nem fölfelé néztek, hanem lefelé, a földet nézték ... A szivekben vergődött a ki nem mondott kérdés: Mi lesz most?... ül! Távolról érkezik a hang, messziől, a harminc év előtti történet és a ma között feszül aranyhídként. Harminc éve történt, arra emlékezik Beke Ferenc mezőgazdasági kutató. Egy májusi reggelen, amikor ő még gyerek volt, suttyó légvnze. Ott állt a többiekkel csendben a mezőn és ő is a filet nézte. De az ő szivében nemcsak a ki nem mondott kérdés vergődött akkor, mint a gazdákéban, hanem más is. Elhatározás. Hogy segíteni kell ezen, mert minden évben veszély fenyegeti a búzát. Amíg a Bánkúti-búzák meg nem jelentek, tíz évenkint 3—4 esztendőben rozsdakár jelentkezett az országban. A Dunántúlon azonban majdnem minden esztendőben felfedezték a rozsda okozta károkat. A statisztikai adatok szerint minden hold földön 40 kg kárt okozott évente a rozsda. Nyolcszázezer mázsa évi kiesést jelentett ez. Távol a világ zajától, Kompokon a két világháború között egy ember egész életét rászánta, hogy új magyar búzafajtát nemesítsen ki. Fleischmann Rudolf volt. S halála után Fertődön egy fiatalember, Beke Ferenc ugyanúgy hajolt a lombikok fölé, s járta a mezőket szélben, esőben, forró napsütésben. A Bánkúti- és a Fleischmann-búzák megjelenése után csökkent a rozsdakár, ezek az új búzafajták ellenállóbbak voltak már. S a fiatalember, akinek akvamarin színű a szeme, mint a májusi ég, már-már azt hitte, hogy sikerül eredményt elérnie. S ekkor... Ekkor megjelent a fekete rozsda! Az újabb kísértetek pedig bebizonyították, hogy az eddigi aszályok is rozsdakárok voltak 90 százalékban. A gomba toxikus hatása következtében megnőttek a gabona légzési veszteségei. Növekedett a párologtatás is, a levélfelület ugyanakkor leperzselődött, és ennek következtében ocsú termett. A károk ilyen esetben mindig nagyobbak 50 százaléknál, de lehetnek száz százalékosak is. Kísérteties kép: esztendőről esztendőre megjelenik Beke Ferenc előtt az a régi májusi reggel, amikor ott állt a többiekkel a mezőn. A rozsdakór, ez az alattomos gabonabetegség pedig egyre terjed, eszi az ország kenyerét, mint egy óriási moloh. Ez a gyenge ember, szőke bajuszával, akvamarin szemével pedig szembeszáll vele. Birkózik vele. Nem pihen egy percet sem. Tíz esztendőt dolgozott Beke Ferenc Fertődön. És most sikerült. Igen, én is érzem, nehezen lehet ezt kimondani, összeszorítja valami az ember torkát, és különös rezgéssel remeg a hang. Sikerült! Olyan búzafajtát nemesített ki ez az ember, aki cigarettája füstjébe burkolózva néz a messzeségbe, mintha ködöket figyelne a mezők fölött, olyan búzafajtát, amelyik ellenáll a rozsdának. Azt mondja: Két irányban folytak a kísérletek. A rozsda ellen és a termőképesség növelése érdekében. Sok-sok külföldi fajtával végeztek ciklikus keresztezést, és hat esztendővel ezelőtt hatszáz törzset választottak ki. Aztán a hatszáz törzsből azt, amelyik a legjobb. A 293-ik volt az, amelyiknek ellenállóképessége kitűnt, így lett az új búzafajta neve * Fe-293-as. Véletlen? Mindig felötlik az emberben, ez a kérdés. De ki se mondom. Véletlen lenne? Nem az. Szorgalom, akarat, szeretet, lelkesedés, tudás. Csendben folyt a munka a fertődi határban. Mégis tudomást szereztek róla a környékbeli parasztok. Jöttek, búzát kértek. Az új fajtából. És kaptak. Aki hazavitte s elvetette, az a következő esztendőben tovább adta, a szomszédjának, sógorának, ismerősének.. így terjed el, s a Dunántúlon ma 70—80 000 hold földön ez a fajta búza terem. Nemcsak a rozsdával szemben ellenálló az Fe—293-as fajta, hanem bővebb termést is hoz, mint az eddigi fajták. Ha rozsdás esztendő van, mint 1956-ban is, 26 százalékkal terem többet. Két esztendővel ezelőtt, amikor nem támadta meg a rozsda a gabonáikat, 6 százalékkal, a múlt esztendőben pedig 14 százalékkal termett többet, mint a bánkúti fajta. Tehát átlagosan 8—10 százalékos többterméssel lehet számolni az országban. Különösen Nagykanizsa környéke, Zala vidéke, Győr-Sopron és Vas megye klímáját szereti az új búza. Beke Ferenc leírja a számot a papírszalvettára, amely mellett illatos kávé párolog. 32 millió forint! Négyszázezer holdon vethetik már el az idén az FeM 293-ast, s ezen a 40 kilogrammos holdankénti nyereség 160 ezer mázsa gabonát jelent, ami 32 millió forint értékű. Akár a megvert ellenség, úgy távolodik, visszavonul ez a pusztító gabonabetegség, kiűzték már a Dunántúlról, s tovább üldözik. Ennek a hangtalan csatának, amelyre egész Európa figyel, Beke Ferenc a vezére, ez a szőke bajuszú, kék szemű, csendes szavú ember, aki tegnap feljött Budapestre, hogy átvegye tízesztendős eredményes munkájáért a Kossuth-díjat. Illés Sándor Az angolkór kutatásától a népélelmezésig Beszélgetés a Kossuth-díjas Sós József professzorral Az orosháziak közül még a legöregebb emberek sem emlékeznek arra, hogy Sós bácsit valaha is könnyezni látták. Hetvennyolc évet ért meg az öreg kőműves, de ma is szorgalmasan rakja a falat s nem hagyta cserben sem ereje, sem jókedve. Most az egyszer mégis könny szökött sokat látott öreg szemébe. Egy távirat csalta ki, amely tudatta vele, hogy fia, aki a professzorságig vitte, Kossuthdíjat kapott. Hallatlan akaraterő kellett ahhoz a régi világban, hogy a kőműves fiából orvos legyen, méghozzá kutató orvos. De a fiatal Sós Józsefet kemény fából faragták. Jó iskolája volt, apró gyerekkorában megedzette az orosházi munkás- és parasztkörnyezet. Később sem szakadt el gyerekkorától; az országos hírű tudós számos gyerekkori pajtásával tartja ma is a barátságot. Sós professzor a világhírű Verzár Frigyes professzort vallja mesterének, aki mellett fiatal orvosként Debrecenben dolgozott. Ott szerette meg a kutatómunkát. Csendes, derűs természetének nagyon megfelel az elmélyült munka. Először az angolkór kérdése foglalkoztatta. Szinte észre sem vette, egyszerre a táplálkozási problémák kellős közepében találta magát. Vizsgálta a kubikosok, parasztok életmódját, táplálkozását. Elszomorító eredményekre jutott. A rosszul táplált, gyenge csontozatú gyermekek és felnőttek "étlapján, cibere, hagyma és kenyér szerepelt. De volt, akinek még erre sem tellett. A paprikáskrumpli már rangos ételnek számított. Nem csoda hát, hogy pusztított a tbc, a tífusz, a legyengült, rosszul táplált emberek nem voltak képesek ellenállni a betegségeknek. Volt falusi és kórházi orvos, az igazi kutató életéből nem hiányozhat ez a szakasz sem. A betegágynál ismerkedett meg az élet olyan problémáival, amelyeket a legbonyolultabb kísérlet, a legalaposabb elméleti munka sem képes feltárni. Soha nem tévesztette szem elől, hogy a teória az emberekért van ... Több mint három évtizede dolgozik Sós professzor mostani munkaterületén. Első dolgozata a táplálkozásról 1930- ban jelent meg. Tizenkét évvel később vaskos könyvben foglalta össze munkássága közben szerzett tapasztalatait. Mai ténykedése szerves folytatása régebbi kutatásainak összegyűjtötte és sajtó alá rendezte "Népélelmezés" című könyvét. Mind tudományos síkon, mind gyakorlati téren útmutatást ad ez a könyv a korszerű, egészséges táplálkozásra. A változó ritmusú, fejlődő élettel együtt ugyanis óriási átalakuláson ment keresztül az emberi táplálkozás is. Az új tudományok felismerése, az életmód változásai, az üzemi konyhák felállítása és a mezőgazdaság átalakulása új feladatok elé állították a táplálkozástudományt is. Ma már nincs éhes felnőtt, rosszul, étkező gyerek sem igen akad ebben az országban. Sós professzor munkásságát — mint azt most megjelenő könyvének címe is bizonyítja — népe felemelkedésének szolgálatába állította. Ezzel érdemelte ki a Kossuth-díjat. Három évtizednyi munkája közben szerényen, csendben neveli utódait. Nála tanulják meg a harmadéves orvostanhallgatók azt az alaptételt, miben különbözik a beteg szervezet az egészségestől. Intézetében tíz tudományos kutató dolgozik, valamennyi saját nevelése. De a jövő orvosai közül is közvetlen környezetéhez tartoznak harmincketten: ezek a fiatalok a tudományos diákkör tagjai s valamennyien különleges érdeklődést mutatnak a táplálkozási problémák iránt. Évente ötszáz hallgatója van minden évben ott ragad autókat tetéző teénes olyan, aki életét a tudománynak kívánja szentelni. Tanítványai rajonganak érte, minden problémájukkal felkeresik, második apjukként szeretik. Tudják, hogy számíthatnak rá. A táplálkozás tudományának legfőbb tudora főzni is megtanult. Néha beáll a konyhába, maga elé köti a kötényt és olyan ünnepi ebédet tesz az asztalra, hogy még a kislánya — legfőbb kritikusa — is megdicséri. Derűs arckifejezése egy harmonikus lélek kiegyensúlyozottságát tükrözi. Rendkívül közvetlen egyéniség. Mosolyogva teszi most is a vallomást, hogy a gyomrát bizony nagyon szereti. Azt is elárulja, hogy sok tennivalója közül nem egyszer ezzel a "gyengéjével" csalogatja haza a család. — Ki tudna ellentállni egy tejfölös gombalevesnek, krumplipürével körített, pirosan mosolygó, egybesült karajnak és a túrós, meg meggyeszétesnek? — mondja derűsen. Amiből megtudom, hogy ezzel a finom ebéddel várják otthon és már menni szeretne. Búcsúzóul egyetlen kérdés: milyen élelmiszerek fogyasztása határozza meg egy konyha nívóját? * A válasz tömör: a tej és tojás fogyasztása. A mindennapi kenyér mellett ez a két alaptétel a szervezet legfőbb tápláléka. Fehér Rózsa Magyar filmfesztivál Moszkvában Március 21-től 27-ig a moszkvai mozikban és művelődési otthonokban magyar filmhét lesz. A filmhét műsorán a régebbi filmeken kívül az Égi madár, az Éjfélkor, a Sóbálvány, a Vasvirág és a Razzia is szerepel. Pénteken ünnepélyesen bemutat '•", a mozkvai ".V "író klubban a Macz Zsigmond novellája nyomán készült Égi madár című 7-magyar jy Hét külföldi vásáron mutatja be az idén termékeit a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Csepel Autógyár. A spanyolországi, poznani, a damaszkuszi és a zágrábi vásáron mutatják be a Csepelgépkocsikat SZÉLESVÁSZNÚ változatban is * Mesteri rendezés, ragyog, felvételek, kitűnő alakítások * b ÉVEN FELÜL rwtteEN Ajánlott * BEMUTATÓ: MÁRCIUS 20