Magyar Nemzet, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-27 / 73. szám

Péntek, 1959. március 27.— Húsvét előtt a csarnokban Már napok óta ünnep előtti képet mutat a Tolbuhin kör­úti vásárcsarnok. Az állami kereskedelem felkészülését a nagybereki és a gödöllői álla­mi gazdaság és huszonöt föld­műves- és termelőszövetkezet segíti, hogy húsvétra minden­kinek jusson aranyló sonka, karaj, vagy fehérhúsú hal az asztalára. Valódi ünnep előtti forga­lomra azonban, amint Sala­mon Aladár, a csarnok vezető felügyelője mondja, csupán pénteken és szombaton számí­tanak. Ilyenkor 65—70 000 em­ber is megfordul reggel hattól este hatig a hatalmas épület­ben. Péntek, szombat tehát a döntő ütközet két napja , de az előrelátó háziasszonyok már megvásárolták, amit csak le­hetett. Nézzünk csak körül az áruval tömött elárusító helyek között. Valamennyi közért és föld­művesszövetkezet standján van tojás: az idén jóval na­gyobb belőle a felhozatal, mint tavaly. Almahegyek pi­­roslannak a Gyümört pultján: március végén ilyen szép al­mát ilyen olcsón eddig még neri vásárolhattunk. Sztár lett a fehérrépa, amiből sajnos, nincs elég, sárgarépa, karalá­bé, káposzta viszont bőven akad mindenütt. Piroslik már a hónapos retek és zöldül a primőr melegágyú saláta. Bi­zony még borsos az ára mind­kettőnek, 3,50 forintba kerül egy csomag, vagy egy fej be­lőle. Az újdonságok kedvelői mégis vásárolják. A Nagybereki Állami Gazda­ság az utolsó héten 120 fel ha­sított sertést és nagy m­eny­­nyiségű füstöltárut hozott a pesti háziasszonyoknak, a já­noshalmi és paksi földműves­szövetkezet füstölt falusi son­káinak nehéz ellentállni. Hal is van, bár több is elfogyna. Megmutatkozik már a nö­vekvő Ünnepi felhozatal az őstermelők standján is. Egyet­len napon nyolcvanan hoztak vágott baromfit a Duna menti községekből, Foktőről, Szarvas­ról, Fajszról. Tejterméket, ba­romfit, tojást Dabasról, Gyón­­ról és friss zöldségfélét Pest környékről. Pénteken és szom­baton, a tapasztalat szerint 4—300 őstermelő áramlása in­dult meg a főváros felé, hogy rántani való csirkét, tyúkot, friss tojást, tejfölt, túrót hoz­zanak a főváros asztalára. (t. t.) Masor Nemzet AKIT A FORRADALOM AVATOTT FORRADALMÁRRA Beszélgetés dr. J­ezvál Ferenc igazságügyminiszterrel 1919 április elején talán két­ héttel a proletárforradalom­ győzelme, a Tanácsköztársa­ság kikiáltása után, egy lo­­bogóinges, foltosnadrágú kis­fiú baktatott az úton Héder­­várból, a kastély, a Khuen- Héderváry grófok kúriája felé. Két cipőt lóbált a kezében, vidáman ugrált a tavaszi nap­sütésben.­­Hivatalos­ ügyben járt, a grófok komornyikjának vitte vissza a fekete lakkcipőt. Apja, az idősebb Ferenc, még a forradalom előtt reperálta meg a cipő kilyukadt talpát. A legényke elámult, amikor éle­tében először belépett a nagy­kapun (azelőtt csak a mellék­bejáratot használhatta a pa­raszt, az iparos, meg az egyéb szolganép). — Mekkora folyosók! — tátotta a száját, s mivel nála az élet dolgai mindig a cipők állapotában tükröződtek, azt is hozzáfűzte magában — nem csoda, ha ilyen helyen kilyu­kad a komornyik cipője. A fiatalabb Feri csendben végigosont a folyosón. Az egyik ajtónál hangokat hallott: — Délután bemegyünk a faluba... megjöttek reggel a fegyverek... A fiú odanyomta a fülét az ajtó vékony deszkájához. A gróf beszélt belül: Khuen- Héderváry Károly. — Elfoglaljuk a tanácsot, azok a parasztok, ha két pus­kát látnak, úgyis­­elszaladnak... Feri meghökkent. Miről le­het szó, igazában nem is ér­tette. Csak annyit tudott, hogy a parasztok között, aki­ket fegyverrel ki kellett volna zavarni, az apja is ott volt. A foltozócipészből lett direktó­riumi elnök. Végigfutott a folyosón, a kapunál elhajította a cipőket. Rohant, rohant, egészen az apja szobájáig. —­ Fegyverrel jönnek.­., a kastélyból, apám, — zihálta és fáradtan lerogyott az első székre. Az elnök nyugodtan fel­emelte a telefont. Harmincöt perc múlva há­rom teherautónyi vöröskatona érkezett Győrből. Az összees­küvőket­­ letartóztatták. Csak a gróf csúszott ki a kezük közül s menekült el autón a határon túlra. Talán megsejtette, mi készül. . A katonák parancsnoka pe­dig keményen kezet szorított az aprócska legénnyel. S ez a kéz­fogás avatta forradalmárrá a gyermek Nezvál Ferencet. így mondta el a történetet a miniszteri szoba hosszú ta­nácskozó asztala mellett, ép­pen negyven év után — most már dr.­­Nezvál Ferenc igaz­ságügyminiszter. Fiatalon nem járhatta végig az iskolákat. 1651-ben ásta bele magát a jogi tudomá­nyokba s négy esztendeje, 1955-ben szerezte meg a dok­tori címet. Néha percekre elgondolko­zik és hallgat, úgy kutat a régi emlékek között. — Apámat 1920-ban tizenöt évre elítélték. Társadalmi rend elleni lázadás, összeesküvés... Augusztusban, amikor Hé­­dervárra is megérkeztek Horthy legényei és hazajött Khuen-Héderváry is, egy este hárman támadtak neki a sötét utcán a két Nezválnak. Az öreget késsel összeszurkálták, a gyereket leteperték és rúg­ták, ahol érték. A volt direk­tóriumi elnököt még azon az éjjelen letartóztatta a csendőr­ség. Siófok, Orgovány — ez volt az útja, s ehhez nem kell semmi kommentár. 1920-ban pedig a győri törvényszék meghozta az ítéletet: tizenöt év. Az alig tízegynéhányéves fiúra pedig rászakadt a család­­fenntartás gondja. Iskola? Ki gondolhatott akkor tanulás­ra? ... • De a gróf »kegyes* volt. A "kölyök* beállhatott kocsisnak az uradalom kerté­szetébe. Éhbérért... kegye­lemből ... , Győrbe, Budapestre veze­tett ezután az út. 1025-ben a közben legénnyé felcseperedett "kölyök* kapcsolatba került a KIMSZ-szel, a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségével. Neveket idéz, lassan sorolva­­ egymás után:­­ — Kiss Károly, Friss István,­­ Révai József, Rostás István, , Sebes István... — és szüne- ■ tet tart, hosszabbat, mint a­­ többi előtt:­­ — Kilián György. Meghalt... — Hányan meghaltak azok közül,­­ akik bevittek engem akkor a­­ mozgalomba. J Újabb emlékek: ] 1929: a híres november 7-i­­ tüntetés végig a Nagykörúton,­­ sokezer munkás között, lehú­­­­zott kirakatredőnyök és lelke­sen integető munkások előtt. Harmincnégy társával együtt első ízben s mindjárt első­rendű vádlottként került a bíróság elé Nezvál Ferenc. Két és félévi börtön a büntetés, de fiatal korára való tekintettel 1930-ban szabadon engedték. 1931: a Kommunista Ifjú­munkások Szövetsége északi bizottsága Bécsbe küldte Nez­­vált a KIMSZ II. kongresz­­szusára. Ott választották a Központi Bizottság tagjává. S a kongresszust újból kö­vette a börtön, a le nem töltött büntetés "a vádlott visszaeső volta" miatt. Így szólt a letar­­tóztatási parancs. Aztán me­gint egy sztrájk 1934-ben, a bőripari ellenzéki mozgalomé, majd újra fogház, tíz hónapon át. Szervezkedés és börtön, sztrájkok és rendőrség. Ez volt az ellenforradalom éveiben minden kommunista élete. A miniszter feláll. Az ablak elé lép és megfordul. — A zászlónk veres, mint a vér veres... — mondja halkan a verset. — Először akkor szavaltam teljes szívvel, amikor 1919 május elsején felvonult a falu, egész Hédervár, a főtérre, ün­nepet ülni. És azóta nem felej­tem el. A verset sem, az ün­nepet sem. S ez az ünnep, a Tanácsköz­társaság 133 napja, ezer és ezer ember számára maradt felejthetetlen emlék és titok­ban rejtegetett reménysugár évtizedeken át. Kocsis Tamás TIZENÖT ÉVE Az ország elveszett, Horthy maradi Komlós János riportsorozata a német megszállásról 6. Mielőtt megmagyaráznánk az eddigi rejtélyeket, Kállay ért­hetetlennek tűnő viselkedését e nehéz napokban, nézzük meg előbb utolsó óráit. Mit csinál március 19-én, amíg félre nem lökik? Délelőtt mégiscsak bevánszo­rog a kormányzó különvonata a Kelenföldi pályaudvarra. Rö­viddel utána összeül a korona­tanács, ahol Horthy beszámol arról, ami egyébként úgyis nyilvánvaló, hogy mit végzett odakint. Mi történt Horthy és Hitler között Klessheimben? Ezt so­kan megírták már, bőségesen és érdekesen. Éppen ezért nem akarok sokat időzni mellette. Már csak azért sem, mert pon­tosan senki sem tudja, mi tör­tént és ez soha többé nem tud­ható meg. Horthy és Hitler ugyanis négyszemközt beszél­getett. Ez könnyen ment, mert nyelvtudásuk csaknem analóg volt. Horthy, a monarchia tiszt­je ugyanolyan jól beszélt né­metül, mint Hitler. Magyarul is csak alig tudott valamivel többet. A tanácskozásról a kö­vetkező források maradtak fenn: Horthy emlékiratai, amely­ben a kormányzó leírja.,, A magyar koronatanács jegyző­könyve, amelyben Horthy el­mondja ... Kállay emlékiratai, amelyben Kállay közli, mit mondott neki Horthy ... A ma­gyar küldöttség tagjainak be­számolói arról, hogy mit hal­lottak Horthytól... McCart­­ney professzor Angliában meg­jelent könyve Horthy közvet­len. Kállay és a magyar kül­döttség közvetett beszámolói alapján... és végül Paul Schmidt, Hitler tolmácsának feljegyzései, de a tolmács kinn ült egy másik szobában és tud arról, hogy Horthy egyszer fél­beszakította a tanácskozást, mert megsértődött... Arra vo­natkozóan tehát, hogy mi tör­tént Hitler és Horthy között, egyetlen forrás: Horthy. Horthy azt állítja, hogy Hit­ler kész tények elé állította: az országot megszállják, Kállayt meneszteni kell, új kormányt kell kinevezni a németek által előterjesztett lista alapján. Ez biztos, hogy így volt, Horthy egyébként már induláskor szá­mított rá, hogy így lesz. Horthy, állítása szerint, előbb húzódozott, aztán tudomásul vette a kész helyzetet. Mi mást tehetett volna, ha már eddig nem tett semmiféle ellenintéz­kedést? Csakhogy! Hitleréknek rendkívül fontos volt, hogy az alkotmányos lát­szat megőriztessék. Hogy a magyar államfő a helyén ma­radjon, beleegyezésével szente­sítse a megszállást, az új kor­mányt, s személyével fedezze mindazt, ami utána történt. Hogy a németek mennyire lé­nyegesnek tartották a "törvé­nyes folyamatosság" látszatát, azt később, majd a Margaréta­terv előkészítésével kapcsolat­ban bővebben megvilágítjuk. Féltek egy magyar nemzeti fel­keléstől, attól tartottak, hogy Horthy lemondása, erőszakos félreállíttatása esetén a kor­mányzóhoz hű polgárok és kis­polgárok is szembefordulnak velük. Kellemetlennek tartot­tak volna egy ilyen szituációt, katonai szempontból, a front utánpótlás megnehezülése szempontjából és a többi csat­lós országra kisugárzó hatása miatt is. Ezzel Horthy is tisztában volt. Elmondja, hogyan kapa­­citálták indulatosan, majd szép szóval, nyájaskodva, csaknem könyörögve őt is, a környeze­tét is, hogy maradjon a helyén. Hasonlóképpen tájékoztatta Csatay honvédelmi miniszter is a koronatanácsot: "A néme­tek ragaszkodnak ahhoz, hogy Főméltóságod maradjon meg a helyén.­ "Ghyczy (a külügymi­niszter), Szombathelyi is ilyen értelemben nyilatkozott* — ol­vassuk tovább a jegyzőkönyv­,­ben. És Horthy, aki látta, értette mindezt, ahelyett, hogy lemon­dott volna, hogy legalább for­mális tiltakozásával figyelmez­tette volna a nemzetet, a he­lyén maradt és vállalta a kö­vetkezményeket. # Mit vállalt? Volt-e valami reménye, hogy szabotálni, vagy Kállay "rejtélye" azoknak rejtély, akik úgy tudták róla, hogy németellenes volt, ki a­kart ugrani a háborúból, be­felé pedig igyekezett legalábbis liberálisnak tűnő politikát foly­tatni. Kállay alakját még ma is bizonyos nimbusz lengi kö­rül a magyar kispolgárság egy részének emlékezetében. Ő a "nagy hintás" a Kállay-kettős mestere, aki a kényes helyzet­ben ügyes lavírozgatással sze­rette volna az ország függet­lenségét helyreállítani. Nézzük meg ezt a »német­enyhíteni tudja a németek és a németbérenc kormány intéz­kedéseit? Nem. Ő maga így nyilatkozik "reményeiről" a korona­tanácson: "Tartani kell viszont attól, hogy a németek majd mindenféle követelések­kel jönnek, ami becsületünk­kel nem egyezik... A néme­tek mindenbe be fognak avat­kozni, mindent el fognak vinni és ezért nem arannyal fognak fizetni... hanem értéktelen papírpénzükkel... ez a néme­tek hálája.. .* Végül a némzet is eszébe jut? "A szerencsétlen nemzetnek is kell valamit mondani*. (Sic!) "Bízom a nemzet jövőjében, hogy ezeket a nehéz időket is­ten Segítségével átvészeljük* íme, ilyen világosan látja Horthy, hogy mihez adta oda magát, a nemzetet lefegyverző "alkotmányos" bábként. Kál­lay a koronatanácson, miután Horthy közli vele, hogy már nem miniszterelnök, benyújt­ja a lemondását és utána némi kalandok árán a török követ­ségre menekül. Keresztes- Fischert viszont a lakásán le­tartóztatják. Ez történt Ma­gyarország vezetőivel március 19-én.,, Miért viselkedett ilyen hajmeresztően lehetetle­nül Horthy és Kállay? ellenes hintapolitikát­ a té­nyek tükrében. Kállay miniszterelnökségé­nek utolsó hónapjai valóban tele vannak titkos puhatolózá­sokkal, illegitim tárgyalások­kal, rejtélyes utazgatásokkal. A semleges államokban levő magyar diplomaták az angol­szászokat környékezik. Szent­­györgyi Albert Nobel-díjas tu­dós Ankarában keresi az ango­lokat, a magyar arisztokrácia angolbarát része nyugati csa­ládi, baráti kapcsolatait haj­szolja, Kellay és Horthy fel­veszi a kontaktust az ország­­ban levő angol hadifogoly tisz­tekkel, intenzív barátkozást folytat a Badoglio-féle olasz kormány diplomatáival, a Vár­ban titkos adót akarnak felsze­reltetni, az ifjabb Horthy nyu­gati összeköttetésekkel rendel­kező lengyel hadifoglyokat is­tából, a Délvidéken levő ki­­rálypárti esetni kék felé tapo­gatózik, török és egyiptomi Sportbarátai, szerelmi Ügyei révén puhatolja az angolok ke­gyeit, Baranyai Lipót, a Nem­zeti Bank elnöke, Chorin, Vida pénzmágnások angolszász üzleti szálakon igyekeznek a szövet­ségesek közelébe férkőzni, Új­­szászy, a kémelhárító osztály főnöke személyesen közvetít a kormányzó, a miniszterelnök és az angolszász ügynökök, szimpatizánsok és foglyok kö­zött. Kállay és Horthy beszá­mol ezekről emlékirataiban és még részletesebben leírja eze­ket a mesterkedéseket Mc­­Cartney professzor, aki mint a Brit Birodalom délkelet-euró­pai szakértője, töviről-hegyire ismerte Kállayék törekvéseit. Ellentét csak abban van köztük, hogy míg Horthy és Kállay rendkívül büszkén di­csekszik titkos mahinációival, McCartney professzor úr meg­lehetős gúnyosan­­ kommen­tálja azokat. Nevetséges, gyer­meteg, komolytalan játszado­zásnak, dilettáns ponyvaro­mantikának minősíti a magyar államférfiak "hintázását"­, utal arra, hogy ezekről a "titkok­ról" mindenki tudott, elsősor­ban a németek, akik nemcsak a Kállayék szűkebb környeze­tében levő bizalmi embereiktől értesültek minden lépésről, hanem egyéb módon is. A ma­gyar futárok ugyanis nem egy­szer egyenesen a­­Bestapo kar­jaiba futnak. La­ky Dezső, a Teleki-kormány volt közellá­tási minisztere például 1943- ban Kállay utasítására Svájc­ba megy és boldogan jelenti, hogy sikerült az angolokkal kapcsolatba lépnie. Laky 1944. március 19-én ugyancsak meg­lepődött, amikor a Gestapó­­nál ugyanaz a férfi hallgatta ki, akivel­­Svájcban, mint "az angol kormány megbízottjával" tárgyalt. Horthy maga beszá­molt róla a március 19-i koro­natanácson, hogy Klessheim­ben Hitler elsőnek Szentgyör­­gyi professzor titkos tárgyalá­sait vetette szemére. A német kancellár pontosan tudta, mi­ről tanácskozott Szentgyörgyi Ankarában az angolokkal. A professzor úr tárgyaló partne­rei ugyanis részletesen infor­málták a megbeszélések me­netéről, minthogy nem angolok voltak, hanem a Gestapo ügy­nökei. McCartney ezek után megál­lapítja: "Ezek a tervek nem ér­tek sokkal többet, mint egy asztali csevegés*. Mondhat­nánk úgy is: "Ortkafizinó*. No, igen, dehát a dilettantiz­mus még nem bűn, legfeljebb kellemetlen és szégyenletes, ha vezető politikusokról derül ki, hogy nem értettek a szakmá­hoz. Így alakul ki aztán Horthyról és Kállayról a "jó­szándékú kretén*, "naív trotil" portré, mint a hintapolítikáról táplált nimbusz engedéke­nyebb, de annál makacsabb formája. Tény, hogy Horthy és Kállay nem volt lángelme. Mint ahogy az egész huszonöt éves kurzus egy-két ritka kivételtől elte­kintve hemzseg a provinciális, korlátolt garnizontisztecskék­­től és hejehujázó, kvaterkázó kaszinópolitikusoktól. Konok butaság, döbbenetes mű­vélet­len­ség, dzsentri horizont, ezt tudta kitermelni magából a magyar úriosztály huszonöt éven át. Horthy és Kállay pe­dig prototípus. Enyhén szólva nem voltak lángelmék. A dolog mégsem ilyen egyszerű. Ha a hintapolitika lényegét meg akarjuk érteni, kicsit visz­­sza kell nyúlnunk a Horthy­­korszak történetébe. (Folytatjuk.­ Külpolitika vagy ponyvaromantika? __5 OOOOOOpOOOOOOOO-OOOOOOOOOOOO-OOOOOOOOOO-OOOO-OOO Lámpaláz a televízióban ! A televízió, melynek mű­sorait 18 ezer előfizető nézi végig (havi 50 forintért), to­vábbá 12 ezer fekete néző (ingyen), nagyon nehéz mű­faj. Nemcsak azért, mert a törvény csak az orvhallga­tót bünteti, de az orvnézőt már nem — mikor ugyanis a törvényt hozták, még nem volt tele­vízió. De nehéz azért is, mert a­ dolog, s minden újnak bábája a gyötrelem. Majdnem itt dolgoznak a legtöbbet Ma­gyarországon, mert itt min­den műsorpercre hat óra munka jut. Egyetlen tele­víziós játékot huszonötször kell próbálni, hogy éretten a néző elé vigyék. Ez az izgalmak, a suttogó szavak, a halk léptek háza ma, ez a régi tőzsdepalota, hol nem is olyan régen még az arany haláltánca folyt, hol vagyonok születtek és merültek el egyetlen perc alatt. A televízióban min­denkinek lámpaláza van, ez az egyetlen előadómű­vészet, ahol csak, puskázni lehet, súgni nem. Ha vala­ki súgna, csak suttogva, s olyan kis hangerővel, ahogy ti tavaszi szél oson — a ka­mera, ez a bonyolult fel­vevő a suttogást tízszeres­re felerősítené. A világon sok mindent kitaláltak már a súgás pót­lására. Van olyan ország, ahol az előadónál szem­közt, fehér betűkkel egy fekete táblára írják fel a szöveget. De ez a kísérlet is megbukott, mert a sze­replő nem nézhet fel, nem nézhet oldalt, nem nézhet le, az előadó szembe kell nézzen zsarnokinál, a ka­mera kia­­eneteszemével. A televízióban világhírű művészeknek is lámpalá­zuk van, ez valóban a lám­pa láza, mert a stúdióban tíz-tizenöt Jupiter-lámpa fénye és forrósága öleli kör­­tül, mint 0­ töviskorona. És súgó sehol. A szere­etet tíz vagy ti­zenöt ember figyeli, figye­lik fények és szamerák, fi­gyelik valahol odafenn, emeletek elvesző egében a rendezők, kiknek olykor csak megafon-hangját hal­lani; az emberre rávág vagy tizenöt lámpa, sütve, mint a láng; egy ember meg különösen figyeli, aki kezével int, ha kezdeni kell, de az ember figyeli saját magát is, amint ol­dalt, egy külön televíziós készülék képernyőjén meg­jelenik — s mikor a kar bevág, jön a gombóc, hiába. Egy gombóc az ember tor­kában, mely nyugtalanko­dik és dagad. Múlt vasárnap azonban láttam valakit, akinek nem volt lámpaláza. A puszta bejött a régi tőzsdepalo­tába. Kocsis Pali bácsi cammogott be medve­lép­teivel a tornyos épületbe. A hetvenötéves öregúr, a vi­lághírű kecskeméti szőlő­­nemesítő egy nagy élet ko­ronájaként Kossuth-díjat kapott. Ezért interjúvolták meg. A sminkmester befes­tette (először életében), Pali bácsi komótos lépésekkel a III-as stúdióba bejött, nem kérdezősködött, és látha­tóan semmin sem csodál­kozott. Eleresztette a füle mellett a törzsi kifejezése­ket, hogy »insert« — most­­rádvágok­ — nem is igen nézett körül, hanem egy fonott székbe leült. Úgy ült ott, mint a ten­ger nyugalom. Már ment a műsor, mikor a rokonszen­ves televíziós riporter Pali bácsi családjáról kérdezős­ködött. A kocsiderék szélességű váll meg sem billent, a fe­hér bajszocska meg sem mozdult, a porcelánkék szem a lencsével szembe­nézett s ennyit hallottak a '.fehér és­ fekete nézők: — Három fiam van, há­rom lányom, három me­nyem, három vejem, tizen­egy unokám — úgy, hogy huszonöten ülünk az asz­talnál, ha egyedül va­gyunk. Ruffy Péter

Next