Magyar Nemzet, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-12 / 60. szám

6 N­A­PI KRÓNIKA itomim Erigsndd kisgépük van a fi­ldművesszövetkezeteknek A Mezőgazdasági Eszközö­ket Értékesítő Országos Szö­vetkezet bőségben ellátja az idén munkaeszközzel és kis­gépekkel a földművesszövet­kezeteket. A szövetkezetek úgyszólván tökéletesen kielé­gítik a keresletet fogatos és gépi vontatásra alkalmas rög­törőkkel, magtakaró-boronák­­kal, fogasokkal és kultiváto­­rokkal, vető- és ültetőgépek­kel, fogatos fűkaszával, lóvon­­tatású gereblyével, szecskavá­gókkal, silótöltőgéppel, répa­szeletelővel stb. A termelőszö­vetkezetek egyre inkább ér­deklődnek tojáskeltetőgépek, tejfeldolgozó, magtisztító és növényvédő gépek iránt. Ezekből is zavartalan lesz az ellátás. Korlátozott mennyi­ségben csak a palántaültető gépet hozzák forgalomba, egyébként a megyei közpon­tokban nagy készletek van­nak.­­ Százötven mezőgazdasági szakember érkezett a főváros­ból és az ország több megyéjé­ből Szolnok megyébe. Tudo­mányos kutatók, könyvelők, mezőgazdászok irányítják a termelőszövetkezetek új életét. A Mérnök brigád járja He­ves megye községeit. Egerből, Gyöngyösről, Hatvanból kü­lönböző tervező irodák mérnö­kei mennek naponta a ter­melőszövetkezeti községekbe és kijelölik a tsz majorságo­kat, tanyaközpontokat, műsza­ki segítséget nyújtanak az építkezések elindításánál.­­ Harminc millió forintos beruházással bővítést hajtanak végre a Borsodi Vegyi Kom­binátban. A gyors bővítés le­hetővé teszi, hogy 1960 máso­dik felétől évente 150 000 ton­na műtrágyát gyárthassanak. — Ünnepi műszakot tarta­nak a Szolnok megyei tégla­gyárak március 21-től április 4-ig, összesen hárommillió téglát gyártanak terven felül, ezzel is segítik az építkezések anyagellátását. — A mohácsi személyhajó­­járatot március 14-én, szom­baton megindítják. Az első já­rat Budapestről március 14-én 12 órakor, Mohácsról pedig március 15-én 10 órakor indul. Ezt követően a járat naponta közlekedik. Zárt körzeten kívül termett hagymából látják el a hazai piacot Szerdán megvitatták a zöld­­­­ség- és gyümölcsellátás általá­nos helyzetét, a felvásárlást, értékesítést és az árproblémá­kat. A vitában az Országos Gyümölcs- és Szőlőtermelési és a Burgonya és Zöldségter­mesztési Tanács szakemberei vettek rész s elhatározták, hogy a jövőben zárt körzeten kívül is engedélyezik a hagy­ma termesztését. A zárt kör­zetben termesztett hagymát a külkereskedelem értékesíti, a körzeten kívül termesztett mennyiség pedig elegendő lesz a belföldi szükségletre. — Verseny indult a házfel­ügyelők között a lakóépületek tisztántartására. Munkájukat hetente értékelik a lakóbizott­ságok, a legjobbakat minden év április 4-én és november 7-én megjutalmazzák és átad­ják nekik a ►►Kiváló házkeze­lési dolgozó-* jelvényt.­­ Kétszáz hold szőlőt tele­pítenek ezen a tavaszon To­­kajhegyalján. Ez a nagyarányú telepítés folytatása a korábban kezdődött borvidéki rekonst­rukciónak, amelynek során már 700 hold az új ültetés. — A Margitszigeti Nagyszállóban Rendezett divatbemutató modell­jeinek egyik legszebb darabjait az EKISZ Divatszalon készítette (Kristóf tér és Váci u. sarok).­­ — Az Országos Filharmónia köz­leménye: A­­Szonáta történet­es bérlet további előadásait a Bartók­­teremből az Országos Filharmónia Kamaratermébe (V., Semmelweis u. 1.) helyeztük át.­­ Eső, havazés Várható időjárás csütörtök estig: erősen felhős idő, sok helyen, fő­ként az ország déli felében eső és havazás. Mérsékelt, helyenként élénk észak-keleti, keleti szél, a hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 3-6 fok között. Távolabbi kilátások: a nappali felmelegedés fokozódik, már csak kisebb esők lesznek. A Duna vízállása: sas centiméter. Magyr Nemzet Utcanevek megváltoztatásáról és a budapesti termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről tárgyalt a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága Szerda délelőtt ülést tartott a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága. Elhatározták, hogy március 27-re összehívják a ta­nácsülést, s a napirend meg­tárgyalása előtt megemlékez­nek a Tanácsköztárság negy­venéves fordulójáról. A végrehajtó bizottság meg­tárgyalta a budapesti termelő­szövetkezeti mozgalom fejlesz­tésének 1959. évi tervét. Uta­sította a mezőgazdasági osz­tályt, tegyen megfelelő intéz­kedéseket a meglevő termelő­­szövetkezetek további erősíté­sére, a szocialista mezőgazda­ság fejlesztésére. Különböző szervek részéről kérelmek és javaslatok érkeztek a fővárosi tanácshoz utcanevek megvál­toztatására, illetve utcák új el­nevezésére. A végrehajtó bi­zottság e kérelmeknek helyt adva, a következő utcanév­változtatásokat határozta el: az V. kerületi Vajkay utcát László Jenő utcának, az V., Bárczy István utca—Sütő utca —Fehérhajó utca találkozásá­nál kialakult névtelen teret Blermann István térnek, a XIII. ker. Máglya utcának és Fiastyúk utcának a Váci úttól a Béke utcáig terjedő szaka­szát Thalmann utcának, a XIV. kerületi 129. számú utcát Mar­tos Flóra utcának, a XX. ker. Erdő utcát Thurner Kálmán utcának, a II. ker. Nagybányai út 44. és Csalán utca 37. szám közötti névtelen utca Csalán köznek, a II- ker. Iparostanuló utcát Iparitanuló utcának ne­vezték el. Egyben utasították a népművelési osztályt, hogy az illetékes kerületi tanácsok végrehajtó bizottságaival együttesen a mártírokról elne­vezett utcák elején emlék­táblát helyezzen el. IDEGEN NYELVEN IS KÖZLIK A PÁLYAUDVARI HANGSZÓRÓK A TUDNIVALÓKAT . Ez már idegen nyelv, vagy még magyarul beszél? Az ipari- és kereskedő tanulók idei felvétele A Munkaügyi Minisztériumban elkészült az ipari- és kereskedő tanulók idei felvételének terve. Tanulónak azok a 14—16 éves fia­talok jelentkezhetnek, akik leg­alább az általános iskola VIII. osz­tályát elvégezték. Egyes szakmák­ra, mint például műszerésznek, autó-villanyszerelőnek, optikai­­fotocikk eladónak, kirakatrende­zőnek, szállodai portásnak csak érettségizett fiatalokat vesznek fel. A Munkaügyi Minisztérium ipari tanuló intézetei március 25-től ad­nak felvilágosítást arról, hogy a velük kapcsolatban álló vállalatok milyen szakmákra vesznek fel ta­nulókat. Az építőipar előtt álló nagy feladatok szükségessé teszik, hogy ebben az évben nagymér­tékben növeljék a kőműves, a kő­faragó, az ács, a szobafestő-má­zoló, az épületbádogos, az épület­­lakatos, a központi fűtés szerelő, a víz- és gázvezeték szerelő tanu­lók számát. A vidéki kőműves tanulók részére otthont is biztosí­tanak. Ebben az évben növelik az esztergályos tanulók felvételét is. Az elmúlt évekhez képest keve­sebb tanulót vesznek fel a fod­rász, a női szabó, a kozmetikus és a bőrdíszműves szakmákban, mert a korábbi években szerződtetett tanulók száma ezeken a helyeken igen magas. A lánytanulók felvé­telét elsősorban az esztergályos, a marós, a kárpitos, az optikai csiszoló, az üvegtechnikus, az üvegcsiszoló és a porcelánfestő szakmákban kívánják fokozni. Elősegítik az érettségizett lányok elhelyezkedését a műszeriparban. ­ Az Ismeretterjesztő Tár­sulat irodalmi szakosztálya március 13-án, pénteken este 7 órakor a Kossuth Klubban (VIII., Múzeum u. 7.) ankétot rendez a Kortárs című folyó­iratról. Vendégeket szívesen látnak — ►►ötezer literes­ teheneket tenyésztettek már eddig is Ba­ranyában, legjobb szarvas­­marhatenyésztő megyénkben. 1954-ben nyolcvan ilyen tehe­net tartottak nyilván, erre az évre már hatszázhatvanhatra szaporodott az ötezer liter te­jet adó tehenek száma. Repü­lőszerencsétlenség Brazíliában : 28 halott A brazil légitársaság egy utasszállító repülőgépe ked­den este az észak-braziliai Amazonas állam területe fe­lett felrobbant, és az Amazon folyó közelében lezuhant. Az első értesülések szerint a sze­rencsétlenségnek 28 áldozata van. „ — Róma lakossága 1959. ja­nuár 31-én 1 987 431 fő volt. A lakosság száma egy év alatt 52 300 fővel szaporodott. — A Nagyvásártelepre szer­da reggel 71 vagon és 10 teher­gépkocsi áru érkezett, ebből 26 vagon burgonya, nyolc vagon vegyes zöldáru, 12 vagon alma, négy vagon tojás és 21 vagon mandarin és citrom.­­ Repülőgépen társasutazá­sokat rendez az IBUSZ április és május folyamán Prágába. Az első csoport április 6-án in­dul. A négynapos út költsége 1277 forint — Székesfehérvárott meg­kezdték a háború idején el­pusztult Vörösmarty Színház újjáépítését. Az építkezési költségek jelentős részét szé­leskörű társadalmi gyűjtéssel teremtik elő. — A lakóházak sortatarozá­sát az idén tovább folytatják a fővárosban. Ebben az évben 713 lakóépületben csaknem 20 000 lakást hoznak rendbe. — Tervtúlteljesítést vállal­tak többféle termékből a Do­rogi Mészmű dolgozói. A ma­­kadámutak építéséhez például 5000 tonna zúzott kővel többet szállítanak, mint amennyit éves tervük előír. — A pécsi egyetemi hallga­tók tömegesen ajánlották fel segítségüket a Baranya me­gyei termelőszövetkezeteknek. A statisztikai tanszék hallga­tói a tsz-ekben könyvvitelhez adnak útmutatást, másrészt maguk is segédkeznek a köny­velésben, az orvosnövendékek pedig az egészségügyi munká­hoz ajánlották fel közreműkö­désüket. A Déli-sark jégpáncéllal borított szárazföld Dmitrij Scserbakov akadé­mikus, a Szovjetunió Országos Déli-sark Kutató Bizottságá­nak elnöke közölte, hogy a Dé­li-sark természetére vonatko­zó számos probléma megoldó­dott. A neves szovjet tudós vé­leménye szerint a Déli-sark nem szigetcsoport — mint aho­gyan azt sokan­­ feltételezték —, hanem jégpáncéllal borí­tott szárazföld. S­PORT Külföldi edzőt jégkorongozóinknak! Telefon jelentés a világbajnokságról Az 1959. évi jégkorong vi­lágbajnokság »szíve« most Prágában dobog. A Zimny stadionban minden délután és este zsúfolt nézőtér előtt foly­nak a hatos döntő mérkőzései. Ez­­ esetenként 12 000 em­bert jelent. Ezenkívül se sze­ri, se száma azoknak, akik -csak-a televízión keresztül iz­gulhatják végig az eseménye­ket, vagy a rádió mellett ülve szurkolhatnak csapatuknak. A döntő körmérkőzések ta­bellája gyakran változik. Pil­lanatnyilag Csehszlovákia áll az első helyen 4 ponttal, utá­na Kanada, majd a Szovjet­unió következik. Persze, még meglehetősen az elején va­gyunk, s a végső sorrend ki­alakulásáig nem egy nagy­szerűnek ígérkező találkozó­nak tapsolhatunk. Ma még a legjobb szakemberek is óva­tosak a jóslásokban, egy-két nap múlva azonban már oko­sabbak leszünk... De térjünk egy kicsit vissza Plzenbe, az ►►európai krité­riumi mérkőzéseinek színhe­lyére. A száz éves sörgyártá­sáról híres városban kedden befejeződtek a B-osztály küz­delmei. Visszapillantva az ese­ményekre, elsősorban a kö­vetkezőket kell megállapítani: 1. A rendezőbizottság itt is jó munkát végzett, minden tekin­tetben kitűnően látta el fel­adatát. 2. A mérkőzések láto­gatottsága — enyhén szólva — szánalmas volt, ami azt bizo­nyította, hogy a jégkorongot szerető és hozzáértő csehszlo­vák közönséget ilyen ►►autszei­­der* mérkőzésekre nem lehet pályára csab­ni. 3. A román jégkorong-válogatott megér­demelte az első helyet. Ami a magyar együttes szereplését illeti: csapatunk, sajnos, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, s csak gyenge vigasz, amolyan kis szépségtapasz volt az osztrákok elleni győzelem. Vá­logatottunk még ehhez a jó­val gyengébb színvonalhoz sem volt megfelelően felké­szítve. Bajok voltak azonban az erőnlét hiányán kívül az akarással, a szívvel is. Na­gyon úgy látszott, mintha a mieink csak *■nyaralni* jöttek volna Csehszlovákiába. Most, a torna befejezése után Prá­gában, a »hat nagy” taláko­­zóit figyelve tanulják tovább játékosaink az »ipart« jégko­rongot, hogy aztán, hazatérve hasznosíthassák a tapasztala­tokat. Az eddigiek azonban bebi­zonyították, hogy jelenlegi edzőink nem képesek már arra, hogy haladjanak a sport­ág fejlődésével, s még mindig ott topognak, ahol 15—20 év­vel ezelőtt. Pedig — azóta történt egy és más a jég­korongban. Ha a románokhoz hasonlóan mi is előbbre aka­runk lépni, akkor sürgősen — nem holnap, hanem még ma — külföldi, szovjet vagy csehszlovák edző kezébe kell adni egy új, jó szellemű, erős akaratú, küzdeni tudó fiatal játékosgárda kialakítását. Máskülönben soha nem ke­rülhetünk felsőbb osztályba. Az emberanyag rendelke­zésre áll, ►►formába önteni* azonban csak igazi mester képes... Vég­h Gyula Jégkorongban: Románia—Magyarország 7:2 A csehszlovákiai jégkorong vi­lágbajnokságon az­­Európai kri­térium­ tornán a döntőt Románia és Magyarország vívta. A magyar válogatott, sajnos, nem állta meg a helyét és 7:2 (0:1, 5:0, 2:1) arány­ban vereséget szenvedett. A torna győztese így Románia lett, Ma­gyarország előtt, miután a cseh­szlovákok 20 éven aluli utánpótlás válogatottja - amely minden mér­kőzését megnyerte — versenyen kívül indult.* A hatos döntő kedd esti eredménye: Egyesült Álla­mok — Svédország 7:1 (2:0, 3:0, 2:1). A döntő állása: 1. Csehszlovákia 4 pont (12:3), 2. Kanada 2 (6:0), 3. Szovjet­unió 2 (5:1), 4. Egyesült Álla­mok 2 (8,6), 5. Svédország 0, 6. Finnország 0 ponttal. Két forduló után döntetlenül áll a Budapest—Leningrád sakkmérkőzés Kedd este a II. fordulóban Le­ningrád csapata kiegyenlítette a budapesti együttes vezetését és szerdán már a függőjátszmák be­fejezésére került sor. A küzdelem mindvégig izgalmas volt. Az I. fordulóban függőben ma­radt játszmák közül a Korcsnoj— Barcza találkozó döntetlenül vég­ződött, Bilek legyőzte Tolust, Bi­­lekné ellen pedig Dmitrijeva fel­adta. A II. forduló függőjátszmáinak eredménye: Tolus—Bilek döntetlen, Dely—Bondarevszkij döntetlen, Ka­­rakasné—Volpert 0:1, Dmitrijeva— Bilekné 1:0, Sinka—Bisard döntet­len. Az I. forduló végeredménye: 7,5:3,5 Budapest javára. A II. for­duló végeredménye: 7,5:3,5 Lenin­grád javára. Az összeredmény 11:11. (A férfiaknál az arány 9,5:6,5 Budapest, a nőknél 4,5:1,5 Lenin­grád javára.) Nagyszabású olimpiai nap lesz március 23-án Budapesten Az 1960. évi olimpiai játé­kok előkészítéseképpen az év elején olimpiai napok sorozata kezdődött az egész országban. Eddig a nagyobb vidéki váro­sokban rendeztek neves ver­senyzők közreműködésével olimpiai bemutatókat. Buda­pesten az első ilyen nagysza­bású bemutatóra március 23-án kerül sor az Erkel-színházban. A műsor középpontjában ez alkalommal is az olimpiai vá­logatott keret tagjainak bemu­tatója áll. A sportbemutató­kon kívül érdekes művészi számokban gyönyörködhetnek a nézők. Az olimpiai nap műsorának keretében sor kerül a múlt év legjobb sportolóinak ünneplé­sére is. Ezt az alkalmat ragad­ja meg ugyanis a Magyar Sportújságírók Országos Szer­vezete és a Magyar Távirati Iroda, hogy Körmöczi Zsuzsá­nak — akinek távollétében a Vasas teniszszakosztályának vezetője veszi át a díjat , és Pólyák Imrének, az elmúlt év legeredményesebb­ női és férfi sportolójának, valamint a legeredményesebb csapatnak, a vízilabda-válogatottnak át­adják a tiszteletdíjakat. Hat magyar asztaliteniszező a dortmundi VB kiemeltjei között Elkészült a dortmundi asz­talitenisz világbajnokság egyé­ni és páros számainak kieme­lése, valamint sorsolása. A ma­gyarok közül hat játékos — három férfi és három nő — szerepel a kiemelten, sorában. Férfi egyesben Bérczik és Si­­dó, női egyesben Kóczián, férfi párosban a Bérezik—Földi, női párosban a Kóczián, Mossóczy és vegyes párosban a Bérezik —Lantosné kettőst emelték ki. Első helyen szerepel a férfi egyesben Bérezik, a vegyes párosban pedig a Bérezik— Lantosné kettős. Az egyes szá­mok kiemelt versenyzői a kö­vetkezőik: Férfi egyes: Berezik (ma­gyar), Ogimura (japán), Von Gsuan-jao (kínai), Narita (ja­pán), Stipek (csehszlovák), Sidó (magyar), Mai Van Hao (dél-vietnami), Jung Kuo-tuan (kínai). Női egyes: Hayden (angol), Egucsi (japán), Kóczián (ma­gyar), Matsuzaki (japán), Si­mon (holland), Namba (japán),, Szun Mej-jin (kínai), Cun Cun­­hui (kínai). Férfi páros: Stipek, Vyhna­­novsky (csehszlovák), Ogimu­ra, Murakami (japán), Berezik, Földi (magyar), Van Csuan­­jao, Jang Tuj-hua (kínai). Női páros: Hayden, Collina (angol), Egucsi, Matsuzaki (ja­pán), Szun Mei-jin, Cu Cun­­hui (kínai), Kóczián, Mossóczy (magyar). Vegyes páros: Bérezik, Lan­tosné (magyar), Ogimura, Egu­csi (japán), Van Csuan-jao, Szun Mei-jin (kínai), Muraka­mi, Matsuzaki (japán). Szikszai és Adám győzött Cannesben A hétfőn megkezdődött cannesi nemzetközi teniszverseny küzdel­meibe már a magyar sportolók is bekapcsolódtak. Elsőnek közü­lük Szikszói lépett pályára, aki a fran­cia Bouillot-ot 6:2, 0:3 arányban győzte le. Ugyancsak sikeresen kezdett Adám, a francia Bernard­­ot verte 6:2, 6:0-ra. .Csütörtök, 1959. március 12. Bécs polgármestere személyesen kéri az idei olimpiát . A Nemzetközi Olimpiai Bizottság május 22—27. között Münchenben tartja 55. kongresszusát. Mintegy 200 küldöttet várnak erre az ülés­re, NOB-tagokat, különböző szö­vetségek kiküldötteit, valamint azoknak a városoknak képviselőit, akik az 1964. évi olimpiai játékok megrendezését kérik. A NOB ugyanis ezen a kongresszuson dönt az 1964. évi téli és nyári olimpiai játékok színhelyéről. Az ülésen megjelenik Franz Jó­nás, Bécs polgármestere, aki be­jelenti az osztrák főváros kérel­mét az 1964. évi nyári olimpiai já­tékok megrendezésére. Bécs vá­rosa már Információs könyvet küldött szét minden ország olim­piai bizottságának, amelyben is­merteti mindazokat az adatokat, amelyek amellett szólnak, hogy Bécs kapja meg a rendezés jogát. Bécs városa minden szükséges sportlétesítményt felépít, a világ ifjúsága számára modern olimpiai falut létesít. Az érvelések között szerepel, hogy Európa középpont­­jában van Bécs, a legkönnyebben elérhető. Persze, nem mindenki örül annak, ha az olimpia színhe­lye a közelben van, mert mégis­csak jobb egyik-másik vezetőnek Tokióba utaznia, mint a pár órára lévő Bécsbe. A müncheni olimpiai döntést nagy érdeklődéssel vár­ják. Ray „Sugar“ Robinson jelentkezett Papp László ellen 100 000 dollárért hajlandó kiállni Az­ MTI jelenti: A középsúlyú profi világ­bajnok amerikai Ray »Sugar« Robinson menedzsere telefon­­beszélgetés során közölte a Bécsi Városi Sportcsarnok Vállalattal, hogy versenyzője hajlandó az osztrák főváros­ban kiállni a magyar Papp László ellen a nyár folyamán. A menedzsernek csak az a kikötése, hogy Ray »Sugar« Robinson legalább 100 000 dol­lárt kapjon bécsi szereplé­séért. A tárgyalások folytatódnak, azonban bécsi körök vélemé­nye szerint nem valószínű, hogy létrejön a találkozó, elsősorban az amerikai ver­senyző nagy anyagi követelése miatt. Sportnapló Brazilia-Peru 3:2­ Ez a dél-ame­rikai labdarúgó bajnokság első nagy meglepetése. Perut a szak­értők a leggyengébb csapatok egyikének tartják ... A bajnokság élén jelenleg az Uruguay áll 2 ponttal az ugyancsak két pontos Argentína és 1-1 pontos Brazília és Peru előtt.­ ­ Kijelölték a soron következő jég­korong-világbajnokságok színhe­lyét. Eszerint 1961-ben Svájc, 62- ben az Egyesült Államok, 63-ban Svédország rendezi a VB-t. Az 1960-as VB-t a Squaw Valley-i téli olimpiai játékok során bonyo­lítják le. ® Közös német válogatott labda­rúgó együttes kialakításáról tár­gyalnak Kelet-Berlinben az NSZK és az NDK labdarúgó sportjának vezetői. A NOB döntése szerint ugyanis csak egy német csapat vehet részt az 1960-as olimpiai já­tékokon. Az angol labdarúgó válogatott 1959 őszén Svédország ellen, 1960 tavaszán pedig Jugoszlávia ellen lép pályára Londonban. ® A Magyar Sportújságírók Orszá­gos Szervezete (a MUOSZ sport­­újságíró szakosztálya) folyó hó 13-án, pénteken de. 10 órakor rendkívüli ülést tart az Újságíró Klubban (Bp. VI., Népköztársaság útja 101.).® Az UEFA tornára készülő ifjú­sági válogatott csapat előkészületi mérkőzésen 7:3 (7:0) arányban győ­zött a Gázgyár együttese ellen. ® A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bejelentette a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetségnek, hogy az 1960. évi római olimpiára Dél-Koreával közös válogatott csa­pat kiküldését tervezi.­­ A Magyarország-Jugoszlávia nemzetek közti labdarúgó-mérkő­zésre — amely április 19-én kerül sorra a Népstadionban —, március 16-án jelölik ki a kereteket.

Next