Magyar Nemzet, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-07 / 132. szám
s Az anya, és a AMIKOR A VITA MEGINDULT a gyermekrajzi kiállítás ügyében, a rajzpedagógia, a vizuális műveltség dolgairól, önkéntelenül is ugrottam már, hogy megyek a szertárba. Mint kisdiák koromban, ha a rajzórára tanfelügyelő érkezett.•Komlós, mars a szertárba!« — sziszegte drága jó tanárom idegesen, miközben a magas vendéget betessékelte, és én iszkoltam kifelé, nehogy szégyent hozzak becsületben megőszült fejére és pedagógiai módszerére. Mert, ahogy én rajzoltam, azt atanügyi főhatóságnak nem volt szabad látnia. Abból országos botrány támadt volna, halomra döntve sok-sok évtized kifinomult rajzpedagógiai elveit és gyakorlatát. Két órán át kuksoltam a szertárban, onnan leskelődtem a világos, nagyablakú tanteremre, ahol a tanügyi főhatóság iránt lojális nebulótársaim félrebillent fejjel és félig kicsússzam nyelvvel követték a szakkonferenciák által jóváhagyott metodikát. Vagyis, hogy roppant nagy igyekezettel rajzolgatták az asztalra állított vázát Irigykedve kukucskáltam és közben magam is rajzoltam. A tanár urat, meg a királyi tanfelügyelő urat. Csúnya portrék voltak, trágárak és ellenségesek. De nekem tetszettek. Rajzolni azóta sem tanultam meg, de a kritikusi pályafutásom, azt hiszem, akkor kezdődött. Máig sem tudom, jó módszerrel tanítottak-e engem. Honnan tudnám akkor, milyen rajzpedagógiai, metodikai stb. tanulságok adódnak ebből a gyermekrajz-kiállításból. Nem veszek részt tehát a vitában semmiképpen. Csak úgy, a szertárból morgok hozzá azon a jogcímen, hogy bár rajzolni nem tudok, de én is voltam gyerek. Ezt szükség esetén okmányokkal is igazolhatom. Mi fogott meg engem legjobban ezen a gyermekrajz-kiállításon? Mindenekelőtt az, hogy a rajzokon egytől egyig felfedeztem a gyermek nyomát. Még azokon is, amelyek erős felnőtt hatásról árulkodnak. Én ugyanis nem hiszek a hamisítatlan, romlatlan, tiszta gyermek létezésében. Ez utópia, pontosabban nosztalgia, mint az Emilé, amelyet Rousseau alkotott. Emilé a szerző képzeletében élt, az öt valódi Rousseau-csemete viszont a lelencházban. Ez nagy különbség, és arra figyelmeztet, hogy nem helyes a nosztalgiát a valósággal összekeverni. A GYERMEKI KARAKTER vegyes fogalom. Magával hozza az emberiség ősmúltját, történelem előtti magatartását, de eszmélése első pillanatától utánozza a felnőttek világát. A gyermek nemcsak ösztönösen más, hanem ösztönösen azzá akar lenni, amilyenek mi vagyunk. Ezért olyan feltűnően optimista emberek a pedagógusok. És mi is megteszünk mindent a »tiszta« gyermekség eltüntetésére. "Milyen édes« — mondogatjuk gyönyörködve és teljes erőnkkel azon vagyunk, hogy ne legyen olyan édes. Ez az ellentét tükröződik a kiállításon, az össz-szemlélettel és a mi szemünkkel egyszere látó gyermek kettőssége, és engedelmes lázongása. Folytonos küzdelmet és konfliktust mutatnak a képek. De nem olyan egyszerű konfliktust, amely egyfelől a gyermek, másfelől a felnőttek közt megy végbe, hanem amely magában a gyermekben is, a gyermek kettős énjében küszködik. Milyen világosan mutatja ezt az a rajz, amelyen egy nyolcéves kislány a fésültetését ábrázolja. Egy hatalmas termetű csupa kebel anya tépi a kislány kahaját, akinek arcán és fejtartásán egyszerre tükröződik az ellenállás és a beletörődés. Egy másik képen ugyanennek a kívül-belül egyszerre lejátszódó kettős küzdelemnek az ábrázolása már egyenesen szívbe markoló. A nézőnek sírhatnékja, nevethetnékje támad egyszerre. A művész ötéves kisfiú, a kép címe: Orvosnál. A műtőasztalon pöttömnyi rongybaba fekszik, kiszolgáltatva, tehetetlenül. Ez ő maga, a piktor. Fölötte három hóriborgas óriás mered az égnek, az orvosok. A félelmetes óriások arca barátságos, a rettegő gyermek egyetlen védekező mozdulatot sem tesz. Halálfélelem és bizalom egy képen. Sok esetben a kép arányai vagy apró jellegzetességei árulkodnak a gyermeknek a felnőtt világ iránt érzett ambivalenciájáról. Itt van például ez a típustéma, rengetegszer fordul elő: Anyu és én. A gyermek minden esetben apró Hüvelykmatyi, az anya hatalmasra növesztett óriás, védelmező és elnyomó egyszemélyben. A törpe hozzábújik az óriáshoz, de a köztük levő nagy méretkülönbség mégis valami rideg szakadékot jelez. Az arányok általában mindig rendkívül pontosak, sokkal pontosabbak, mint a valóságban. A lényeget mutatják, az érzések realitását, nem a geometriáét. A lényeg ábrázolása egyébként mindenütt nagy szerepet játszik. Az ábrázolt személyeket nem az arcvonásaikról lehet felismerni, hanem méretükről, testalkatukról, vagy egyéb fontos tulajdonságukról. Az egyik anyaportré festője például az arcon levő szemölcsöt csaknem olyan jellemzőnek érzi, mint a szemet. A lényegi ábrázolásnak csodálatos példáját adta egy nyolcéves kislány, aki a nagynénjét örökítette meg. Feledhetetlen portré! Nem egy nagynénit rajzolt le, hanem a nagynénit, az egész kasztot, ösztönösen is kimondva a nagy "igazságot": az emberek tulajdonságai nemcsak személyiségüktől függnek, hanem a családban elfoglalt helyzetüktől is. Azonos rokoni relációk nagyjából univerzális tulajdonságokat vonnak maguk után. A legszebb, legbájosabb hölgy is groteszknek és kellemetlennek hat, ha nagynéni minőségében van jelen. A nagynéni olyan a gyermek szemében, mint az anyós a felnőtt életében. Ragyogó példája ez a portré a gyermek egyik fontos sajátosságának, az őszinteségnek. A MÁSIK GYERMEKI SAJÁTOSSÁGRA ugyancsak akad példa. Vannak nagyképű, felnőtteket majmoló rajzok is. Ezek azok a képek, amelyek láttán a "tiszta gyermekség" hívei kétségbeesnek és a rajztanárt szidják. Én nem. Szervesen hozzátartozik ez a gyermeki karakter kettősségéhez. Pontosabban, a gyermeknek a felnőtt társadalomban elfoglalt helyzetéhez. A nagynéni festője a szembenállást fejezte ki, a kis nagyképűek az alkalmazkodást. Alkalmazkodásuk természetesen sokféle. Azt utánozzák, amit látnak. Vannak nagyon derék, morális tartalmú nagyképűségek, akadnak hamisítatlan giccsek, található itt naturalizmustól absztrakt kompozícióig minden. Mindaz, ami a felnőttek világában utánzásra méltó vagy méltatlan. Az kakas utánzáson, a felnőttekhez való idomulási szándékon búsulni annyi, mint kétségbe vonni a gyermek legtermészetesebb jogát és kötelességét, hogy a társadalomba illeszkedjék, fejlődjék és növekedjék. A rosszat is utánozzák? Ha jobb a világ, kisebb a kísértés. Ez viszont nem kizárólag a rajztanárokon, a pedagógián meg a metodikán múlik. Ezért gondolom, hogy a gyermekrajz-kiállítás tanulságai túlnőnek a rajzoktatás módszertanán. SOKFÉLE NEMZETI, TÁRSADALMI sajátosságot, tartalmi különbséget és formai eltérést mutatnak ezek a rajzok. De nagyon sok egyezőt is. Lélektani, szemléleti, megoldási analógiát, a családhoz, a társadalomhoz való azonos viszonyulást, sőt közös témákat és közös vágyakat is. A látottak alapján a legnemzetközibb téma az anya és a kakas. Az anya természetes. A kakason meglepődtem. Nem értem, mi okozhatja, hogy a világ különböző végein élő gyermekek a kakassal üzengetnek egymásnak, vagy úgy, hogy a kerítésen trónol teljes pompájában, vagy, hogy baromfivásár címszó alatt elvágott nyakkal hervadozik, vagy pedig csodás madár néven mesés totemmé növekszik. (A freudisták rögtön ráfelelnek, de az nekem kevés.) Nem is fontos, hogyan ésmiért vált a kakas, legalábbis ezen a kiállításon a nemzetköziség jelképévé. Fontos, hogy van közös téma, közös fantázia, azonos vágy és izgalom, anélkül, hogy megbeszélték vagy sugallták volna. Mert ez azt mutatja, hogy a legkülönbözőbb népek, nemzetek gyermekei is elsősorban gyermekek és csak azután japánok vagy franciák. Ha ezt a sajátosságukat (nem a gyermekségüket, az emberségüket!) sikerül megőrizniük, ha felnövekedvén is ilyen önkéntelenül találkoznak majd a vágyaik és a gondolataik, akkor a rajzés egyéb pedagógia elérte a legfontosabb célját és akkor a kakas, ez a pillanatnyilag mélylélektani titok is értelmet kap utólag: egy okosabb és szebb világ hajnalát köszönti. Komlós János Magyar Nemzet A Százados úti művésztelep lakói és a Százados úti kenyérgyár dolgozói június 13- án, szombat este a művésztelep kertjében munkás-művész baráti találkozóra jönnek össze. A Lőrinci Vattagyár megkezdte a magyar szintetikus ♦ műszállal töltött „Pehely" danulon paplanok gyártását . A pehelykönnyű, meleg, mindkét oldalon brokát paplanok , a legkényesebb igényeket is kielégítik Vásárolhatók a MAGYAR DIVATCSARNOKBAN ás új SZIVÁRVÁNY ÁRUHÁZ összes üzleteiben, olcsó áron ! ÁRA 470 FT Kérjük a kedves vásárlókat, hogy a használat közben szerzett tapasztalataikról értesítsék a LŐRINCI VATTAGYÁRAT | Bp. Vil, Reviczky utca 9. | NAPLÓ Június 7 Az albán—magyar vegyesbizottság szombaton a képzőművészeti kivitelező vállalattól átvette Szkander bég monumentális lovasszobrát, melyet Janeq Paco albán szobrászművész mintázott, majd Budapesten öntötték bronzba. IS Szombat délelőtt a Farkasréti temetőben nagy részvét mellett temették el Simonyi Mária színművésznőt, Móricz Zsigmond özvegyét. Sírjára a család és a hozzátartozók koszorúi mellett elhelyezték a Művelődésügyi Minisztérium, a Nemzeti Színház és az Irodalmi Tanács koszorúit is. Jubileumi tankönyvkiállítás nyílt a Liszt Ferenc téri Könyvklubban, a Tankönyvkiadó Vállalat fennállásának 10. évfordulója alkalmából. Az MSZMP Vas megyei bizottsága, a Hazafias Népfront és a megyei tanács június 17 és 28 között Szombathelyen nagyszabású emlékünnepséget rendez Derkovits Gyula, a nagy magyar proletár-festőművész halálának 25. évfordulója alkalmából. * * * Gyermekrajz-kiállítás nyílt a VII. kerületi Kazinczy utcai általános fiúiskolában. Az érdekes, színvonalas gyűjtemény mintegy hatvan rajzot, a gyermekek által gyűjtött képzőművészeti reprodukciós albumokat és Németh József Vilmos rajztanár rajzoktatási szemléltető anyagait tartalmazza . Fehéri Tamás, a filmhíradó munkatársa elkísérte a magyar párt- és kormányküldöttséget távol-keleti útjára, melynek eseményeirőlháromrészes színes riportfilmet készített. A filmet a közeljövőben mutatják be. isi Június derekán hazánkba látogat a kantoni népi zenekar 25 tagú együttese és a budapesti Bartók-teremben, valamint több vidéki városunkban ad hangversenyt. oo A bécsi Világifjúsági Találkozón részvevő fiatal magyar művészek felléptével június közepén koncertsorozatot rendez a VII. VIT magyar előkészítő bizottsága, továbbá a KISZ és a Magyar Zeneművészek Szövetsége. A sorozat első hangversenye június 9-én lesz. CSERES TIBOR: Búcsú uéiUiit Szedték a téli almát s kosárban hordták le a partra. A férfiak vállra vették a kosarat, a lányok meg a gyerekek kézenfogták a kosarak fülét — párban — párban, kétfelől. Aki a szedéssel intézkedett, uszályt rendelt idejében a betonba ágyazott két oszlophoz, amely a kikötőt jelentette itt. Magánkikötő volt, egy kis megkotort vízzel s az uszályra pallón lehetett felballagni. A közepén lágyan megsüllyedt mindig a palló, a kosár alma súlyától. Szemben a sziget. A hajók azon túl közlekedtek, de most csend van. Elbújhattak a hajók. A munkások csak hordták az almát, nem gondoltak vele, jött-e, jön-e majd vontató az uszály elé. A férfiak bátran, meglepően bátran mozogtak a parti lapályon: egy-egy ruhadarab (fakózöld ing, kincstári bakancs) könnyen bajba keverhette volna bármelyiküket, vagy kettő közülük még a dohánybarna nadrágot is magán feledte. Katonaszökevények voltak, aminnenamonnan a környékről s úgy ítélték, szemben a sziget s a Dunának ez a süppedékes háta-öble, ahonnan messzi az út, ez megóv majd minden hadjárástól. A karpaszományos tizedes két napja hagyta el alakulatát. Felült a paksi vonatra s a végállomáson szállt le. Egyenruháját viselte — nem is volt civilruhája. Zsebében némi pengő s egy szabadságos levél, két hétre szóló. S ha addig nem halad a harci helyzet, tárcája mélyén itt rejtőzött a következő kétheti papír. Kereken egy hónap. Ennyi szabadságot adott magának. Csak az élet tartson ki addig. Letért a Duna-partra, kereste a térképről ,kiválasztott helyet. Ment gyalog felfelé. Az almáskert nem látszott a térképen. S a kerti szorgalom különösen meglepte a tizedest. (De hanyag öltözete rokon érzést keltett az almaszedőkben.) Meglepetése elillant, s ő óvatosan meg is telepedett köztük, mímelte a munkát, zubbonyát ledobva , híreket mesélt és hallgatott. De minden szóbeli hírnél többet mondott számukra a túlparton messzünnen morajló ágyúzás, melyet néha először a talpuk hallott meg döndülésszerűen, csak aztán a fülük. Alkonyattal elbúcsúzott a munkásoktól s tovább ment a parton felfelé a tizedes. Ám nem messzi, elrejtőzött, mert nagyon megtetszett neki az uszály s szemben a lakatlan sziget (amelyet téri képről már ismert), itt akarta befejezni a háborút. Senkit nem hagytak vissza este az almaszedők, s kosarastól valamennyien elvonultak a falujukba, Madocsára és Bölcskére. Szalonnát és kenyeret Pakson bőven vásárolt magának jövet a tizedes, zöld paprikát is talált vacsorájához, melyet almával fejezett be. Egy parti házikóban fekvőhelyre buk,kant s az éjszakát tervszerű nyugalomban töltötte. Hajnalban szapora eső esett, de az ágyúzás erősödött s a tizedes elhatározta: itt valahol lennie kell egy csónaknak a sziget megközelítésére. Már jól fent járt a nap, mire magtalálta, amit keresett. De evező nem volt a csónakban. Visszakémlelt az almás felé. (Eddig eszébe sem jutott!) A kert csendben várta a kosarakat. Itt-ott tegnapi szedett alma állt kupacokban. Az uszály felől sem hallatszott semmi nesz, a palló nem hajladozott a kosárvivők alatt. Egyszerre nem volt sürgős semmi sem, mégis a csendben olyan várakozás bujkált, amit eddig nem ismert a tizedes. Az uszálytól egy kicsit fennebb, kínálkozó tűzgyökerekre leült s nézte a vizet. Fel és le sziget hosszán láthatta a néptelen Dunát, de ő inkább a vizet nézte maga előtt. S a víz tenyérnyi széles szalagot rakott magának az agyagos homokra, a partmenti fűzek berzsenyes-vörös levelein. A nap hevesen tűzött, zubbony nélkül lehetett üldögélni — árnyékban is. A kert aranyzöld tüzes remeklése még a nyarat mondta, mondta. De a fűzlevelek vastag szalagja mindent elárult: holnap már dideregni fogtok ti is! Evezőt kellett keresni, vagy valami darab ,deszkát legalább, kézbe foghatót. Végigkutatta sorjában a zöldgálicás betongyűrűket, az almafák néma őreit, akik maradék permetjével ölükben szerte az ösvények mellett ásítoztak. Deszka simán — állapította meg a tizedes. Bele is izzadt a jövés-menésbe. Utoljára hagyta a ház padlását. Létra nem volt, az asztalról tornászta fel magát. Sok kacat között első pillantása az evezőlapátra esett. Párját nem találta. Hanem megsárgult régi újságokat lelt a kémény tövén. A legöregebb nyolc-kilenc esztendős volt, nyilván akkor telepítették a gyümölcsöst. A különös csendben a száraz meleg padláson nagyon furcsán esett visszaemlékezni a nyolc év előtti eseményekre s minden hiúságra, amit azóta feljegyzésre méltattak a hírlapok. Tengermély elmerülésébe hangok vegyültek. Meg is szeppent egy csöppet: zubbonyát lent hagyta.Gyermekfecsegés női beszéddel vegyült, s mintha halk férfi dörmögés is. Szabályos család. Egyszerre elhallgattak. Megtalálták a zubbonyt. A tizedes egy deszkarésen lekémlelt. Városi emberek lehettek, de betyárul ki voltak maskarázva. Az öregasszony s az unokája, húszéves forma leány, a zubbony zsebéből előkerülő iratokat vizsgálták. Az asszony még fiatal lehetett otthon, kisfiút és kisleányt intett a víztől, majd beszólt a zubbony fölé hajlókra: — Hagyjátok, ne kutassatok! — Te csak törődj az ikrekkel — felelt a leány. — Pisti velük van — sóhajtott az aszszony. .Vasárnap, 1959. június 1. Qmiqj&vh TjVJtdz Weiner Leó balettjének új változata (peraházunk évadvégi eseménye, az új Csongor és Tünde színrehozatala, csak örömmel töltheti el mindazokat, akik hozzánőttek az opera- és balettszínpadhoz. Vitathatatlan értékről van szó, magyar alkotásról, azonkívül önmagában is vonzó témáról, bűbájos játékról, mesei örökkévalóságról. Nemkülönben, klasszikusaink tiszteletéről is: Vörösmarty tündér-költészetének elragadó varázsát élvezzük újra, s a zeneszerzőt, Weiner Leót, ki némikép szintén már klasszikussá vált — azzal becsüljük meg, hogy időtálló, ragyogó muzsikáját ismét az őt legjobban megillető helyen hozzuk a közönség elé. Weiner Csongor és Tünde balettjét 1930-ban mutatta be az Opera (a zene azonban sokkal régebbi, 1913-ban elkészült, mint a Vörösmarty-tündérjáték kísérőzenéje.) A koreográfiát akkor Jan Cieplinski tervezte. Ez a mostani változat rendezés, koreográfia és díszlet dolgában teljesen elüt az ősbemutatótól, sőt a komponista átdolgozta művét, új részleteket is írt hozzá. A zeneszerző, koreográfus és a többi színpadi művész teljes együttműködésével született a mai Csongor és Tünde. Nem szükséges, hogy újra fölfedezzük Weiner Leó romantikus szépségű tündérzenéjét — ez a zene teljes tündéri világképet ad, a lebegő-illanó lények jósága mellett az ártó rontást, a boszorkányságot, a démonit is bemutatja. Ma is frissességében élő, sziporkázóan ötletes ábrázolásait, mély hangulatait szerencsésen tette át a színpad formanyelvére az alkotói munkaközösség. Voltaképpen együtt kell emlegetnünk Eck Imre koreográfiáját, Mikó András rendezését, Forrai Gábor díszlet-megoldásait, Márk Tivadar jelmezeit. (Mint egységbe, természetesen beletartozik Blum Tamás karmesteri munkája; ő egyébként részt vett a libretto-átdolgozásban is.) Ezúttal ismét örömmel állapíthatjuk meg, hogy a korszerűség fugalmai már átlengik operaszínpadunkat, a megjelenítés, az ábrázoló stílus határozottan a ma követelményeit juttatja érvényre. A díszlettervező és rendező bátran élt a fantáziájával. A tündérjáték fantasztikus színpada igen ökonomikus tervezésre vall, kevés elemből áll, hatalmas szabad teret biztosít a táncnak, ugyanakkor gazdag és hatásos, mivel erőteljesen felhasználja a vetítés -meg a világítás eszközeit. A nyíltszíni változások mozgó, türemlő, lobogó-gomolygó színakkordjai belejátszanak a drámába. A koreográfia észrevételei al-L*kotóját. Az emlékezetes sikerű Orfeusz után Eck Imre megint bizonyságot ad színes, dinamikus tehetségéről. Csongor és Tünde szerelmének finoman gyengéd vonásait festik az elomló, klasszikus pas de deux-k. Sikerült a magyaros karakterpár (Ilma és Balga), Weiner népies magyarosságának megjelenítője. Különösen erős oldala fiatal koreográfusunknak a groteszk, a fantasztikus. Az ördögfiak megoldását egészen mesterinek mondhatjuk. A csoportozatok ugyancsak lehetnek érdekes, vagy éppen bizarr térformáikkal. Csongor alakítója, Fülöp Viktor, meggyőző mesehős — Árgyrus királyfi (aki tényleges ősképe Csongornak). Férfias tánca s mozgása mellett Kun Zsuzsa Tündéje a női líra, lágyság, dobozza. Mirigy boszorkány szerepében a fiatal Angyasi Erzsébet határozott drámai tehetségét, nagyorú kifejezőkészségét ismerjük el újra. Erdélyi Alice mint Ledér, feladatának megfelelően szép és csábos, gondoljuk, nehéz helyzet elé állítja Csongort. Kedves két figura a tündérparasztlányként sürgő, forgó, pergő Ilma, (Dévényi Edit) és a jóízű Balga (Balogh Ágoston). Kitűnő a három ördögfi: Korén Tamás, Seregi László, Zilahy Győző. Virtuózok, hallatlanul bohókásak, szívderítőek. De dicséretet érdemelnek a megsokszorozott Ledérek és ördögfiak, a tündérek, lidércek, boszorkányok, nemtők, a balettkar egésze. Blum Tamás a szépen játszó zenekar élén Weiner partitúrájának hangulatait, színeit, kontrasztjait a franciás világossággal adja vissza. Szenthegyi István »Hegyaljai tájak, ’ hegyaljai emberek« címmel negyedszer rendezi meg a sárospataki múzeum a helyi és a környékbeli festőművészek képkiállítását. A kiállítást már az első napokban a hegyaljai és Bodrogközi községek több száz dolgozója kereste fel.