Magyar Nemzet, 1960. április (16. évfolyam, 78-102. szám)
1960-04-21 / 94. szám
4 Maow Nemzet ÉGRE NYÍLÓ ABLAK Magyar film A Budapest Filmstúdió új filmje örvendetes meglepetés: egyszerű, emberi hangjával, tehetség és ambíció ritkán tapasztalható egyensúlyával jólesen tűnik ki nemcsak a Budapest eddigi produkciói, hanem a mostanság látott magyar filmek átlagából is. Mai téma, de nem szempont-űzés vitte felvevőgép elé, hanem mai látásmód, mai mondanivaló sugallta; alkotói érezhetően otthonosak ábrázolt világukban, a hajdani város peremének változó életét munkáslakóik szemszögéből tudják mutatni, s ami tán a legrokonszenvesebb, példás önfegyelemmel vetettek számot mind a témában, mind pedig az önmagukban rejlő lehetőségekkel. Tették a magukét s ez a szerénység végül gazdagabb termést hozott, mint erre tán önmaguk is számítottak. Hiszen a vállalkozás többszörös hendikeppel indult: nemcsak a kollektíva számít kezdőnek a játékfilmgyártásban, de a vezető alkotói hármas is kezdőkből, ha nem épp debütálókból alakult: Gerencsér Miklós első regényét, első, szalagra került munkájaként Vadász Imre írta filmre, s Kis Józsefnek, a rendezőnek szintén ez az első játékfilmje; csak Hildebrand István, az operatőr dicsekedhet egy korábbi filmmel, a Razziával, amelynek mellesleg épp az ő munkája volt a legfigyelemreméltóbb művészi értéke. A főszerepeket pedig színnövendékek alakítják. Ha remekmű nem is, jó film lett az Égre nyíló ablakból, s néhány kitűnő részletmegoldás azt is elárulja, hogy ezzel korántsem merült még ki az alkotók tehetsége. Igaz, maga a téma nem túlzottan nagyigényű, sőt, merőben irodalmi szemszögből vizsgálva itt-ott fenntartásokat is kelt: a szegény mosónő három fiának története az eredeti regényben minden ravasz szövevényessége ellenére is valami kezdőnaivitásról árulkodott, szinte az önéletrajz-mesél sztereotip kezdetére emlékeztetőn: anyám mosónő, apámat leütötte a hajókötél ... Vadász Imre forgatókönyve azonban meg tudta őrizni az eredeti tiszta egyszerűségét, s ugyanakkor száműzte a mesterkélt, irodalmias fordulatokat, a másodkezű naturalizmus zavaró kellékeit s a hatás kedvéért kieszelt, túlcsavart bonyodalmakat. Világosabban, áttekinthetőbb, s kiegyensúlyozottságában korszerűbb lett a három fiú története; előtérbe került a legkisebb, Cinege alakja és sorsa: festőművész szeretne lenni, de vagány bátyja mindig visszahúzza a semmittevésbe, csibészkedésbe... A filmen a mese minden fordulata lélektanilag igazolt, s ha itt-ott egyszerű masinériára járnak is, sehol nem érezzük, hogy nem a jellemük, hanem a dramaturg mozgatja a figurákat. Vadász Imre forgatókönyve tehát jó dramaturgiai munka: pontos és kiszámított, bár a mélyebb emberi összeütközések hiányoznak belőle. A jó vázlatból Kis József és a kitűnő fiatal színészek teremtettek emberi figurákat s történetet A rendező figyelme mindenekelőtt a környezetrajz hitelességére és árnyalására irányult: a mai külváros szembetűnő ellentétei érdekes, feszültséggel teli harmóniába olvadnak. A bérkaszárnya manzard-mosókonyhájából egy új városrész virágágyas-fénycsöves sétányaira látni s ez a kontraszt mintegy aláfesti a három testvér eltérő életsorsát s Cinege hányódását a régi és új, a jó és rossz között. A rendező másik erénye az apró emberi drámák, a kis dolgokban is megnyilvánuló nagy nekiszánások értő-együttérző ábrázolása. Cinege fölmászik egy tűzfalra, Cinege egy szűk aknából kiemel valami törött tengelyt, mert közben száz szövőgép áll némán: mindezsematikus* is lehetne a művészi beleérzés nélkül; rendező és operatőr azonosulni tudtak az óriási vasak közt kínlódó fiúval, s így válik akicsi* szemünk láttára naggyá. S közben,mellékesem, kitűnő ötletek is fölsziporkáznak: mikor a fiú rajzvizsgát tesz, csak a kréta boszorkányosan gyors surrogását s az egyre elképedtebb arcokat látjuk: a jelenet egyszerre humoros és megindító. Mindebben oroszlánrésze van Németh Lajos főiskolás színésznek, Cinege alakítójának, aki a kamaszokra jellemző esetlenséget és szertelenséget a rutinos színészt is megszégyenítő mimikával ábrázolja: vérbeli filmszínésszel van dolgunk, csak vigyázat! — nehogy túlságosan is fölfedezzük! Az együttes összehangolt, kiegyensúlyozott játéka különben szintén a gondos rendezői munkát dicséri: Dayka Margit anya-alakítása póztalanságával tűnik ki a hangos megoldásokra csábító szerepben; Suka Sándor rokonszenves munkája jóval színesebb-emberibb, a megírt szerepnél; Lőte Attila, Sztankay István, Pap Éva, ha nem is nőttek így a szerepük fölé, hamis színt sem kevertek belé. De a film legerősebb oldala kétségkívül az operatőri munka. A Razzia szertelenségei után Hildebrand lehiggadt: megtanulta, hogy ott szólaljon meg, ahol szerepe van s minden mondanivalóját ezekbe a kulcsjelenetekbe sűrítse. S már korántsem hangoskodón, mindenütt éreztetni tudja azért a jelenlétét. Egy-egy apró ötlettel remekül tudja egy jelenetben is jellemezni a főhős lelkivilágát: amikor Cinege belép a gyári képzőművész-körbe, egy beállítás csak, de az ultramodern teremben, mint a mennybolt csillagai, ragyognak a villanylámpák. A portrék azonban hidegek kissé, túlzottan is kiszámított rajtuk a fény-árny hatás, bármily briliánsan hat is... A nagy montázsban aztán Petrovits Emillel, a zeneszerzővel, sikerült az egész film hangvételétől elszakadniuk: ez a betét a harmincas évek túlélt stílusát revelálja s inkább arra jó, hogy kinyilatkoztassa: lám, ilyet is tudunk. A kísérőzene egyébként eredeti hangú, értékes munka, a nyitányban és ebben a montázsban azonban nagyobbat szól, mint maga a történet. Az Égre nyíló ablak a maga szerénységében figyelemre méltó kezdeményezés: íme, csak körül kell néznünk, s egészséges szemlélettel a "kisrealizmusból" is kicsendülhet korunk nagy igazsága. B. Nagy László A mai magyar zenének az egész világon magas rangja van Leslie Chabay — Csabay László Budapesten Hosszú évek múltán ismét feltűnt Budapesten a plakátokon Leslie Chabay, azaz Csabay László neve. A nagy kultúrájú temorista több mint húsz éve külföldön él, s csak a külföldi lapokban olvashattunk róla, esetleg hanglemezeit hallgathattuk, a külföldi rádióállomások gyakran közvetítik Bartók és Kodály dalait az ő előadásában. — Csak kevesen emlékezhetnek rám Budapesten — mondja beszélgetés közben a dunaparti szálló halljában —, hiszen 1938-ban szerződtem Svájcba, ahol először Bernben, majd Zürichben énekeltem, főként Mozart-operák tenorszerepeit. 1946 tavaszán lettem a nagyhírű New York-i operaház, a Metropolitan tagja. Számos tenorszerepet énekeltem, főként Mozartot, de a Nürnbergi mesterdalnokok Dávidját és a Nibelungen-tetralógia Mime-jét is. E mellett igen sok hangversenyen szerepeltem, Bach-kantátákat, a János- és Máté-passió evangélistáját gyakran énekeltem, számos mai komponista művét én mutattam be Amerikában. Bartók és Kodály dalai állandóan szerepelnek műsoromon. — Most St.Louisban élek, az ottani Washingtonegyetemen az ének és az interpretálás tanára vagyok. Ez a pedagógiai munka lehetőséget ad arra, hogy gyakran szerepeljek a koncerttermek dobogóin. Az egyetemen 14 000 diák tanul s az ének és az előadás, az interpretáció művészete is egyetemi tantárgy. Jelenleg féléves szabadságon vagyok az egyetemről s több kontinensre kiterjedő hangverseny-turnémat használtam fel arra, hogy Magyarországra is ellátogassak. Japánban tíz, Indiában két koncertet adtam. Izraelben egy új opera bemutatóján léptem fel. Japánban a tokiói állami rádió zenekarával egyórás Bartók- Kodály műsort énekeltem. Budapest után Svájcban és Hollandiában lépek fel több haragversenyen, majd rövid pihenő után a Német Szövetségi Köztársaságba utazom. Frankfurtban a rádióban énekelek — Bartók és Kodály műveit. A mai magyar zenének az egész világon magas rangja van. Gyakran kérnek tőlem magyar műsort. — Az amerikai zenei élet — feleli a kérdésre — ellentmondásokban bővelkedik. Nagyszerű az, hogy az USA- ban több mint 1000 szimfonikus zenekar működik. Minden nagyobb városnak saját zenekara van. Ugyanakkor nincs állandóan játszó opera még New Yorkban sem. AMeta, a Metropolitan négy, esetleg négy és fél hónapig játszik minden szezonban, s két hónapig a különböző nagyvárosokban turnézik. Állami támogatás hiányában állandóan anyagi gondokkal küzd, egyes zenebarát milliomosok időnkénti segítségére szorul. Csak népszerű, bevált operákat ad elő, nagynevű sztárokkal, jó előadásban. A másik New York-i opera, a City Center már ad bemutatókat is, de anyagiak híján csak kétszer hathetes a szezonja, közben mindig két hónapig Chicagóban vendégszerepel, s egy-egy hónapig San Franciscóban és Los Angelesben, mert ezekben a nagyvárosokban sincs állandó opera. — Júniusban ismét Amerikában kell lennem. Tíz éve minden nyáron szerepelek a Colorado állambeli Asperiben rendezett zenei fesztiválon. Aspen 2100 m magasan fekszik s egy modern sátor-koncertteremben kamara- és szólóművekből, klasszikus és modern alkotásokból összeállított hangverseny-sorozatot hallhat a közönség két hónapon keresztül. Ezt a fesztivált maguk a művészek rendezik, szinte szövetkezeti alapon. A magyar muzsikusok igen elismertek az amerikai kontinensen. Olyan világnagyságok, mint Reiner Frigyes vagy Ormándy Jenő mellett a fiatalabb nemzedék isbefutott, mint például Kozma Tibor, aki hosszabb ideig volt a Metropolitan karmestere, ma már az egyik legjobb nevű koncert-karmester s emellett az Indiana egyetem operatanszakának vezetője. Székely Mihály amerikai vendégszereplésének olyan nagy volt a sikere, hogy még most is gyakran emlegetik csodálatos basszusát. — 1949 augusztusában jártam utoljára Budapesten. Az állatkerti színpadon énekeltem a Varázsfuvola Taminóját. Két szereplésem mellett — mondja befejezésül — remélem, lesz annyi időm, hogy közelebbről is megismerjem az itteni életet és a legutóbbi ittjártam óta nagyot fejlődött Budapestet. «) Van FELESLEGES készlete? FELESLEGES törni a fejét! ÁTVESZI A MAGÉV! Festék műszaki bőráru vegyi anyag műszaki textil papíráru munkásvédelmi cikkek Szaküzletünk címét NEM FELESLEGES feljegyezni: MAGÉV Budapest, VI., Szondy u. *3. 121—53* 125—561 Csütörtök, 1060. április 11. Amerika lelkiismerete Mark Twain halálának ötvenedik évfordulójára Halálának ötvenedik évfordulóján emlékezik rá a világ , de egyszersmind halhatatlanságának félévszázadát is mérlegeli. A műfaj, melyben remekeit alkotta, valahogy különösen ellene szegül az örökkévalóságnak. A humoreszk, a karcolat, a humoros regény leginkább kötődik korhoz és nemzetihez, nehezen szárnyal at idő- és országhatárokon. A humornak leglelke az időszerűség, lényegét a múló percek, órák és évek porlasztják el. Csak a legnagyobbaknak, Rabelaisnak, Cervantesnek, Swiftnek, Moliérenek sikerült túlélniük az idő halálát: művük aktualitása a századokban örök aktualitássá nemesedett. S valóban, mintha csak ritka századok szülnének egyetemes humoristát — a halandóság még mindig ebben a műfajban a legnagyobb. Egy félszázadnyi halhatatlanság itt már végleges próbának számít, ötven esztendő poszthumusz virágzás ebben a műfajban századokkal ér fel. A tegnap viccein el se mosolyodunk olykor. A tegnapelőtt tréfái, tragikus banalitások. Mi hát akkor Mark Twain örökéletének titka, miért nevetünk vele, miért mosolyogtat meg s lágyítja el szívünket? Önéletrajzának kiadásával félszázada kísérleteznek. Ez a feldolgozhatatlan, összefüggéstelen, a kronológiához mereven ragaszkodó feljegyzéshalmaz nem kerekíti ki Mark Twain igazi életét. Esetlegességek gyűjteménye s alig tár fel újat. Mert ha az olvasó éppenséggel meg akarja tudni, miért vette fel Samuel Langhome Clemens a Mark Twain írói álnevet — akkor megtudhatja azAranykor* című regényéből éppúgy, mint útirajzainak egyik gyűjteményéből.Két élet jelezz* — ennyit tesz a név, s ha még e név további rejtelmeire kíváncsi, úgy műveiből azt is kihüvelyezheti, hogy egykor tengerészeti cikkek jelzésére használta egy Sellers nevű kapitány, akit Mark Twain két könyvében is főszereplőként jelenít meg. Sőt, ha még Sellers jellemében is tovább kutat, az író egyik rokonának, sőt, itt-ott alpjának jellemvonásait is feltalálhatja benne. Minél mélyebbre ásunk tehát alakjaiban, írói világában — annál közelebb jutunk személyiségének, az író sorsának és lelkének rejtelmeihez, önéletrajzi ihletésű művész volt Mark Twain — minden sora mögött személyes tapasztalat húzódott, s tán ezért se tudta rendszeresen megírni önéletrajzát. Hisz benne rejtezett műveiben: ifjúkorának emléket a Tom Sawyerben és a Huckleberry Finnben állított; nevadai kincskereső kalandjainak, révkalauzi bolyongásainak azEdzett emberekében és azÉlet a Mississippiniben, és sorolhatnánk még rejtjelezett, de könnyen megfejthetőönéletrajzait* művei sorában, azAranykortól* az útirajzokig. Élet és mű megfelelésében nem az esetlegességek a döntők, hanem az alapvető párhuzam. Mark Twain művei egy illúziót lepleznek le — az amerikai „aranykor” illúzióját, az észak—dél háborúja utáni kor prosperitásának legendáját. S ez a leleplezés azért hiteles, mert Mark Twain, a nevadai aranyásó maga is osztozott a délibábos hitben egykor, maga is űzte az arany álmát, a meggazdagodás lehetőségét. Mielőtt tehát másokat állítana pellengérre , keresztre önmagát feszíti, elsőnek önnön énjét s ábrándjait nevezi, s azután embertársaiét. A líra és a humor így talált szövetségre benne. S ez a belső szövetség, a humanizmustól áthatott humor első titka halhatatlanságának.* Egy nemzet lelkét fedezte fel Mark Twain a világirodalomnak. Nem mondhatni persze, hogy a portré, melyet fest, hízelgő vagy kellemes lenne. Ez a romantikus életű író a legnagyobb antiromantikusok egyike. A Huckleberry Finn költője gyűlölt minden álpoézist, vagy nemzeti öndicséretet. Hideglelősen irtózott Walter Scott, vagy Cooper eszményítésétől: realizmusa a groteszkre és fonákra irányította a tollát. Mark Twaint nem humora tette realistává, hanem fordítva: realizmusa humoristává. Az amerikai demokrácia romantikus jelszavai és tragikus valósága közötti szakadékot torzítás nélkül vette szemügyre , s csupa torz jelenség ugrott a szeme elé. Korrupció, rabszolgaság, az ostobaság rémuralma, s mindez farkasvigyor, önbizalom, hetvenkedés, csillogó frázishalmaz mögé bújtatva. Mark Twain megcsúfolta ezt az Amerikát, puddingfejű Wilsonokban, marakodó képviselőkben, középkori mezbe rejtett szatírában. Egy nép lelke csak lelkiismeretével együtt élhet igazán, a magát jobbító, nevelő, megtisztító erővel. S a magányos Mark Twain, kora Amerikájában, szinte egyedül vállalta ezt a feladatot. Szerette annyira hazáját, hogy nem hízelgett neki — szerette annyira népét, hogy élesen bírálja rossz sáfárait, gőgös urait. Nemzetgyalázó Mark Twain, akinek munkáit olykor-olykor kitiltják a jobb iskolai könyvtárakból Amerikában — egy nép okos erejét, lelkiismeretét szólaltatta meg. Ezért volt egyetemes, s ezért halhatatlan. Ungvári Tamás NM1 ILEIEIM Korunk legendáinak hőse az átlagember. E legendák középpontjában nem felmagasztosult hősök, hanem köznapi, gyakran névtelen emberek állanak. Tetteik a helytállás és az emberség példái, melyek ott születnek a mindennapi élet tömegében. A példázat a döntő, s a magatartást hitelesítő társadalmi környezet, ha úgy tetszik, a közösségi gesztus és nem az egyén, aki glória nélkül él közöttünk továbbra is. Ekollektív legendákat nem túlvilági fény, hanem a szürke hétköznapok között születő emberség ragyogja át. Hétköznapi legenda Sós György hangjátéka is. Egy vidéki kisvárosban meghal egy öreg, sokat szenvedett, magányos zsidóasszony. Fia, lánya, unokája a fasiszta barbárság áldozata lett, ő maga teljesen magányosan halt meg; csak szomszédainak hajtogatta mindég utolsó kívánsága, hogy hite szerint temessék el. A szomszédasszonyok a falu tanácselnökéhez fordulnak, aki materialista meggyőződésű ember, aratásidő lévén, nyakig van a munkában — mégis úgy határoz, papot keres a környéken, hogy az öregaszszonyt hite szerint eltemettesse. Sikertelen próbálkozások után végül az öreg evangélikus lelkészt, Tordai tiszteletest kéri meg, hogy héber imával búcsúztassa a halottat. A lélekharang figyelmeztetően csendül fel a világpusztító barbárság tizenöt év múltán elhalt utolsó áldozata fölött a kisvárosban. Nem átlagos történet, kétségtelen. De az írónak éppen az volt a célja, hogy a sajátságos, rendkívüli helyzetben ragyogtassa fel azt az új humanizmust, melynek képviselője nem merev sémák szerint osztályozza a világot, hanem az élet bonyolultságában, türelemmel és megértéssel igazabb kapcsolatot teremt ember és ember között. A legenda hőse ez esetben a tanácselnök, aki először viszolyog az ügytől, világnézeti meghátrálásnak érzi , ám, mikor a gépállomáson tanácsot kér az egyik traktorostól, s a traktoros válaszában rejtve még mindig ott lappang a fajgyűlölet mérge, végképp elhatározza magát.Nem Steinbergemének van szüksége erre a temetésre, hanem nekünk!* — mondja felindultan, s már nem is halotti szertartást szervez, hanem figyelmeztető demonstrációt a még mindig felfelbukkanó fajgyűlölet ellen. Az Igaz legenda halkszavú lírájában a drámaiság nem feszült összecsapásokból, a cselekmény fordulatosságából, hanem belső erőkből táplálkozik. Mindendrámai csattogás nélkül, egyszerű puritanizmusával, mégis állásfoglalásra kényszerítő művészi erejével hat. Formai ötletek nélküli, szinte pőre szerkezetét még inkább kiemeli a hangképek között kísérő zenével sem áthidalt némaság — mintha a gyász tisztelete sugallta volna. Eszköztelenségében merész. A hangjáték műfajában olyannyira elhanyagolt monológ alkalmazása a vívódás és lélekábrázolás árnyalt belső rajzát tette lehetővé. A darab lassú sodrása és szordinós hangvétele azonban — miután bizonyos időtávon túl a fordulatosstory* mégiscsak nélkülözhetetlen — valamivel rövidebb feldolgozást, líraiságában is célratörőbb dramaturgiát, egy más műfaj terminus technikusával élve:kisfilmszerűséget igényelt volna. A Nemzetközi Rádiójáték-fesztivál díjnyertes darabja Nem találtuk szerencsésnek a traktoros és a kalapárus epizódját. Ez a jelenet az író szándéka ellen fordult, a darab méltóságán alul maradt és elterelte a hallgató figyelmét a lényegről. A rendező mindig a produkció legszerényebb és legláthatatlanabb munkása. Akkor végez jó munkát, ha előadás közben észrevétlen marad s eszükbe sem jut, hogy itt rendező keze is működik. Az Igaz legenda szelíd áradásában, sziporkák nélküli egyszerűségében ez még fokozottabban érvényes. Paradoxul hangzik, de Cseres Miklós rendezésében e háttérbe vonuló, észrevétlen munkálkodó attitűd volt a legvonzóbb ízléssel, összehangoltan, a szövegbeli erőviszonyok szerint folyt a játék —csakmennyi emlékeztetett rendezői jelenlétére. A főszerepben, Molnár tanácselnökként, Ladányi Ferencet hallottuk. Az elfoglalt, mindig siető, a nagy feladatok sodrában a kisebb problémák mellett néha talán túl könynyedén átsikló közéleti ember figuráját hangsúlyozta, hogy annál hitelesebb erővel hasson kiállása és tevékenykedése e látszólag jelentéktelen ügy érdekében. A disszonancia nélküli, jól összehangolt szereplőgárdából különösen Kőműves Sándor szeretetre méltó, zsörtölődő Skorka bácsija maradt emlékezetes. Két halkszavú, egy ember teljes lelki világát feltáró monológját a rádió-színjátszás mesterművének éreztük. Pécsi Sándor egyszerű eszközökkel, színészi hitelességének kiapadhatatlan erejével keltette életre Tordai tiszteletes meleg emberségű alakját. Görgey Gábor