Magyar Nemzet, 1960. július (16. évfolyam, 155-181. szám)

1960-07-27 / 177. szám

4 Vidéki színészek gondjai Egyik nagy vidéki színhá­zunk karmestere mondja, hogy amikor mostani együtte­séhez megérkezett, azt hitte, üdvrivalgással fogadják. Hogy végre itt van a budapesti mű­vész. Micsoda öröm, micsoda megtiszteltetés. Tátott szájjal hallgatják majd a szavát és mindenki hanyatt-homlok ro­han, hogy intelmei szellemé­ben eleget tegyen rendelkezé­seinek. Tévedett — vallja be most, három év után. Szere­tettel és barátsággal fogadták és ha okos dolgot csinált, örül­tek neki, ha nem, akkor meg­magyarázták, hogy szamárság. Most pedig, az első idők lec­kéi és kudarcai után már sze­rényebb (ezért becsülik talán a legjobban), és tanul azoktól, akikről azt hitte, hogy az ő megváltó tudományára szorul­nak. Ma egyik legtehetségesebb karmesterként tartják számon. Mik a további tervei? — kér­dezem. Itt maradok, feleli, ha nehéz is... Ha nehéz is ... Hiszen már nem az ekhós-szekerek, a szí­nészet áldozatos, fájdalmasan nehéz hőskorát éljük, van te­levízió, film, rádió, a megbe­csülés és a szeretet légkörében él a vidéki színész, van lehető­ség vendégszereplésre, utazás­ra, művészi továbbfejlődésre, fizetése lényegében ugyanany­­nyi, mint a fővárosi színésze­ké, a földrajzi távolság is zsu­gorodik. És így tovább. Soro­lom az érveket, asztaltársasá­gunk közben gyarapszik. Mo­­solyonak. Persze, lehetőség. Lehetőség van bőven — mondják, de... A lehető­ségek gyakorlatra váltására még ritkán kerül sor. Miért? Hiszen a vidéki mű­vészek is játszanak filmszere­­peket, sőt főszerepeket, a vidé­ki színházakból közvetít a rá­dió, a televízió, előadásokat tartanak Budapesten is. Íme, az ellenérvek, a fizeté­sek valóban nivellálódtak, ez nagy dolog és hálásak is érte, de az érvényesülési és a kere­seti lehetőségek korántsem egyenlőek a budapesti művé­szekével. Hogy nem egyenlő­ek, az hagyján, megértik — ám nem is arányosak. Valóban történik meghívás néha egy­­egy filmszerepre, televíziós és rádió-fellépésre (színházi ven­dégszereplésre alig), de leg­többször ennek a meghívásnak nagyon körülményes eleget tenni a színház műsorrendje miatt, mert sok az előadás, sok a próba, és a premier. Utaztatásukat a filmgyárak nem szívesen vállalják. A he­lyi, színházon kívüli fellépési lehetőségek meglehetősen kor­látozottak. Nagyon sokba ke­rül az albérlet, sokan Pesten laknak, de utazási kedvezmé­nyük nincs, csak a dolgozók vasúti igazolványa, személy­­vonatra. Az együtteseket sze­zon végén immár rendszeresen­­kirabolják, a pesti színházak, jó erőket, vidéken művésszé érő fiatalokat visznek el. Kisebb és nagyobb pana­szok, de mindegyik szót és fi­gyelmet érdemel. Tudjuk, hogy vidéki színházaink több­sége az elmúlt két-három év alatt rendkívül nagyot fejlő­dött. Fontos kulturális cent­rumává vált nemcsak egy-egy nagyvárosnak, hanem a táj­­előadásokkal elérhető messzi vidéknek is. A vidéki együtte­sek művészi színvonala, kísér­letező kedve, műsorpolitikájá­nak formálódása örvendetes emelkedést, változatosságot mutat. Az a cél, hogy ez a mű­vészi önállóság a jövőben foko­zódjék, hogy a vidéki színhá­zak még jobban betölthessék azt a szerepet, amely a nagy­városok fejlődése során rájuk vár. Ehhez azonban az kell, hogy a fővárosi és a vidéken műkö­dő színészek érvényesülési le­hetőségei legalábbis arányosak legyenek. Érvényt, jogot, gyakorlatot kell szerezni annak a helyes elvnek, hogy a pesti és a deb­receni, szegedi, pécsi, kecske­méti stb. színész között ne le­gyen olyan, elsősorban a föld­rajzi helyzet hátrányaiból adó­dó különbség, amelyet — mint beszélgető partnereim mond­ják — nehéz elviselni. Miért vágyik sok színész vidékről Pestre? Elsősorban talán azért, mert a fővárosi elisme­rést véli hitelesnek. Budapes­ten ugyanis a közönség széles rétegeivel találkozhat, nem­csak a színházban, hanem fil­men, televízióban, rádióban. Képzelgés ez? Nem. De lehet rajta segíteni. Teremtsenek több fellépési alkalmat szá­mukra Budapesten. Nem is lenne túlságosan nehéz. Több életrevaló javaslat is elhang­zott mér, kevés valósult meg közülük. (Egyik például az volt, hogy a rádiónál egy na­pon egy-egy színész több mű­sorszámát vegyék fel, s így érdemes legyen felutaznia Bu­dapestre. Kapcsolódjanak bele ebbe a munkába jobban a rá­dió vidéki stúdiói, talán olyan kiegészítéssel, hogy ni­­vellálódjanak a honoráriumok is.) A lakásprobléma megoldá­sához nagymértékben hozzájá­rulna, ha mindenütt bevezet­nék a színész-ház rendszert, amint erre anyagi lehetőség czinál­kozik. A szakszervezet próbálja megszerezni a színé­szek számára a féláru vasúti jegyet, hogy többször utazhas­sanak Budapestre — esetleg csak egy-egy színházi előadást megnézni. Talán arra is lenne lehetőség, hogy külön díjat alapítsanak a vidéken dolgozó színészek számára, ami termé­szetesen nem zárná ki, hogy egyéb művészeti díjban is ré­szesülhessenek. Ne helyezze­nek színészt büntetésből vi­dékre — ez az intézkedés sér­tő és lebecsülő módon árulko­dik a hangoztatott és a gya­korlatban érvényesülő szemlé­let időnkénti különbözőségé­ről. S a legfontosabb, hogy a pesti színházak ne vi­gyék el évről-évre vidékről a a fiatal, tehetséges színészeket a fővárosba. Ennek persze van egy szubjektív háttere is: min­den színészben él az az egész­séges becsvágy, hogy a fővá­ros színházainak egyikében játszhasson. A főváros mű­vészutánpótlásának jelenté­keny hányadát a vidék fogja ezután is adni, ez világos. De ne akkor vigyék el a vidéki együttesektől a jó erőket, ami­kor még alig egy-két éve ját­szanak, s csak néhány szerep­ben nyújtottak figyelemre mél­tót. Hanem amikor már hosz­­szabb időt töltöttek vidéken, s ott olyan színészekké váltak, hogy egyetemes művészeti ér­dek nagy, országos hatósugarú együttesnél való szereplésük. Az a szemlélet, amely a pes­ti és vidéki művészt az utób­biak hátrányára különböztette meg, már szűnőfélben van. De a művészi egyenrangúság passzív elismerése kevés. A színházaknak, filmgyáraknak, a televíziónak és a rádiónak, a hangversenyirodáknak össze kell fogniuk, hogy az arányosí­tás maradéktalanul érvénye­süljön, s vidéken színésznek lenni ne csak szép és felemelő hivatás , hanem érdemes is legyen. Tamás István SZÍZET MAGÁNÜGYBEN Egy bírónő házassága válságban NDK fam M­E-nen alul nem ajánlott! Banptató: júniu 28 I Magyar Nemzet­­­J szerkesztőségének 5 t (Lapkiadó Vállalat, S J VII., Lenin krt. 9—11) 5 új központi 5 telefonszántait 429—350­­ 222—408 S $ 221—285 — 321—293 Maga Nemzet ­ Az, ő /ami ő­t, az az­ öle­njékt Munkásokkal is megvitatja terveit a Táncsics Könyvkiadó A közeljövőben érdekes megbeszélés lesz az Orion gyárban. A téma: könyvkiadás. Részvevők: az Orion gyár dol­gozói és a Táncsics Könyvkia­dó munkatársai. Nem először tartanak ilyen megbeszélést. Ennél a kiadó­nál, amelynek könyvei, brosú­rái elsősorban a szakszervezeti munka támogatását, javítását szolgálják, gyakorlattá vált, hogy a terveket megbeszélik a legilletékesebbel, az olvasóval. Nemrég például egyik üze­münkben javasolták, adjanak ki könyvet a fiatalok problémáiról. A könyv rövidesen megjele­nik. A szakszervezeti jelleg ko­rántsem jelenti azt, hogy a Táncsics Kiadó kizárólag a bér- és normaügyekkel vagy szervezeti kérdésekkel foglal­kozik. Igyekszik kielégíteni a tanulni vágyó munkások sokré­tű igényeit. Műszaki könyve­ket adnak ki. Az elmúlt okta­tási évadban elindították az Üzemi tanácsok könyvtárát. Ebben a sorozatban üzemszer­vezési, közgazdasági kérdések­ről közérthető formában írt füzeteket jelentetnek meg, el­sősorban az üzemi tanácsok tagjai számára. A kiadó sike­resen hangolta össze munkáját a Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulattal. A TIT ugyanis azonos témakörökben rendez­te meg az elmúlt évadban üzemszervezési, közgazdasági előadásait. A közös munkát a jövő tanévben folytatják. Ha átnézzük az utóbbi idő­ben megjelent szakszervezeti irodalmat, észre kell vennünk, hogy az a munkavédelemtől a közönségszervezésig a legkü­lönbözőbb szakmai, gyakorlati kérdésekkel foglalkozik,­­ugyanakkor viszonylag kevés a világnézeti, ideológiai, elvi kér­désekkel foglalkozó kiadvány. Értesülésünk szerint a jövő év­ben több gondot fordítanak a világnézeti nevelésre. Többet foglalkoznak a jövőben — ez ugyancsak­­hiánycikk* — a munkáscsaládok otthoni prob­lémáival is. A kiadó egyik legnépszerűbb sorozata a Kis technikus könyvtár. Köteteit nemcsak a­­kis tech­nikusok*, hanem a barkácsoló felnőttek is szívesen olvassák. A Művelődésügyi Miniszté­riummal történt megállapodás értelmében a jövőben a sorozat köteteinek felét a polittechni­­kai oktatásnak szentelik. A Kis technikus könyvtár köte­teinek másik fele továbbra is a barkácsolók szórakozását és fejlődését szolgálja. A szakszervezeti munka egyik legfontosabb része az ön­tevékeny művészeti mozgalom. Néhány évi szünet után, 1958- ban a Táncsics Könyvkiadó is­mét megkezdte az öntevékeny színjátszók, szavalók számára igen fontos műsorfüzetek ki­adását. Manapság a jó műsor­anyag hiányzik. Kevés a kor­szerű, színvonalas, szórakozta­tó, rövidlélekzetű színpadi mű, kevés a jelenet és az egyfelvo­­násos. Sajnos, ebben elsősor­ban maguk az írók hibásak. Legtöbben nem szeretnek egy­­felvonásost írni, minden szín­padra termett ötletből azonnal háromfelvonásos, egész estét betöltő drámát terveznek. Pe­dig — és ezt nem egy bemuta­tott háromfelvonásos dráma előadásának tapasztalatai bizo­nyítják az ötlet gyakran ép­pen egy felvonásra elég. Támogatja a kiadó az önte­vékeny irodalmi színpadok, kabarék munkáját is. Műsorgondjaik enyhítésére indította el tavaly az Irodalmi Színpad-műsorfü­zetek sorozatát, amely az ere­deti elgondolás szerint a buda­pesti Irodalmi Színpad műsor­anyagának legjobb darabjait tartalmazta volna. Az első né­hány füzet megjelenése után azonban a budapesti Irodalmi Színpad szüneteltette működé­sét. Közben szerte az ország­ban tucatjával alakulta­k az új irodalmi színpadok. Azóta a műsorfüzetek olyan anyagot tartalmaznak, amit a szerkesz­tők — Szendrő Ferenc és Ti­­szay Andor — irodalmi szín­padok számára megfelelőnek tartanak. A műsorfüzetek egyébként lehetőséget adnak alkalmi ünnepi műsorok össze­állítására is. A Tűz márciusa című füzet például a Tanács­­köztársaság kikiáltásának év­fordulójával kapcsolatban tar­talmaz érdekes műsoranyagot. Hosszú idő után tavaly újra megjelent május 1-i műsorfü­zet is. Meg kell emlékezni ezzel kapcsolatban a kiadó dicséret­re méltó kezdeményezéséről is, ami ugyancsak tömegkapcso­latainak, az olvasóval való közvetlen ismerkedésének hasznosságát tanúsítja. A nyár elején legújabb műsorfüze­tük anyagát kéziratban átad­ták két öntevékeny színjátszó csoportnak. Ezek megtanulták a számokat, majd illetékes kö­zönség — kultúrfelelősök, szín­játszók előtt — bemutatták. A bemutatót vita követte, amely­nek ezúttal sajnos, még kevés volt a gyakorlati haszna, mert az idő rövidsége miatt az anya­gon jelentősen változtatni ak­kor már nem tudtak. De a kí­sérlet bevált és ennek nyomán legközelebb időben kezdenek hozzá a kiadó munkatársai a műsorfüzetek anyagának elő­zetes­­kipróbálásához­. Az utóbbi években jelentő­sen megnőtt az emberek ér­deklődése az útleírások, kalan­dos útinaplók iránt. A Táncsics Kiadó Útikalandok című sorozatában mintegy 8 kötet jelenik meg évente és bármilyen nagy példányszám­ban kerül is a könyvesboltok­ba, rövidesen elfogy. A sorozat szerkesztői arra törekszenek, hogy elsősorban modern útle­írásokat, friss élménybeszámo­lókat juttassanak az olvasók­hoz. Tapasztalták ugyanis, hogy az embereket legjobban ezen a téren is a mai helyzet érdekli, a távoli világrészek, távoli népek mai élete, küz­delmei, gondjai, örömei. 1957-ben jelent meg a kiadó szépirodalmi sorozatának, a Táncsics Könyvtárnak első kötete. Azóta évente körülbe­lül 8—9 kötetet adnak ki. A Táncsics Könyvtár változato­san, de ötletszerűen összeállí­tott sorozat. Romain Roland Colas Breugnonja éppen úgy helyet kap benne, mint Gali­­na Nyikolajeva új regénye, Stefan Heym vagy Rideg Sán­dor. A meglehetősen eklek­tikus válogatást azzal indokol­ják, hogy három-négy éven be­lül színes­­alapkönyvtárat* kaphasson az olvasó. Jó gon­dolat ez, de az­­alapkönyvtár* nem egyetlen kiadó termésé­ből szokott kialakulni ... El lehet gondolkozni azon, cél­szerű-e, hogy egy kiadóválla­lat Jókaitól az üzemszervezé­sig, Zolától a gépek biztonság­technikájáig jóformán minden­nel foglalkozzék. Egy azonban bizonyos: a szakszervezetek kiadója jó úton jár, amikor egyre szorosabb, közvetlen kapcsolat kialakítására törek­szik a munkásokkal, együtt­működik az olvasóval, hogy többet tehessen az olvasóért. V. A. A főváros népművelési évadjának eredményei Moharos József, a fővárosi tanács népművelési osztályá­nak vezetője az elmúlt ősztől nyárelőig tartó budapesti nép­művelési évadról nyilatkozott. — Tavaly ősszel arra számí­tottunk — mondotta —, hogy Budapesten körülbelül 25 munkásakadémia nyitja meg kapuit. Az élet azonban túl­lépett elképzeléseinken, az el­múlt hónapokban 50 ilyen új művelődési sorozat vonzott sok ezer hallgatót. Budapes­ten az ismeretterjesztő nép­művelést elsősorban a szak­­szervezetek és az üzemek vé­gezték. Jövőre a fővárosi ta­nács apparátusa még több tá­mogatást kíván adni a gyárak népművelési munkájához. A szakszervezet ugyanakkor nemcsak az üzemi munkások­ról, hanem a környék lakossá­gának művelődéséről is gon­doskodik majd. Javasoljuk, hogy a kisüzemek, szövetkeze­tek ne akarjanak önálló prog­ramokat megvalósítani, ha­nem fogjanak össze, s együt­tes erővel alakítsanak ki úgy­nevezett művelődési központo­kat. — Örömmel tapasztaltuk, hogy a kerületi tanácsok egyes vezetőinek szemlélete a nép­művelésről megváltozott, s he­lyes irányba fordult. Ezt bizo­nyítja, hogy Budapesten a helyi államigazgatási szervek községfejlesztési alapjából több mint 700 ezer forintot ad­tak új könyvek vásárlására. Általában mindenütt sokat költöttek a művelődési házak­ra is.­­ Az idén Budapesten az öntevékeny művészeti mozga­lom tevékenysége összefonó­dott a KISZ kulturális sereg­szemléjével. A József Attila olvasómozgalomba 26 ezer fia­tal jelentkezett. A bemutató­kon 691 csoport vett részt. Budapesten 904 alkalommal rendeztek szellemi öttusa ver­senyt, s a különféle ifjúsági pályázatokon több mint ezren vettek részt.­­ Tovább emelkedett a be­mutató filmszínházak száma. Ma már általános jelenség, hogy a külső kerületekben a belvárossal egyidőben láthat­ja a közönség a filmújdonsá­gokat. Az elmúlt évadban nyolc új szélesvásznú mozit adtunk át rendeltetésének, a többi között Kispesten, Újpes­ten, Pesterzsébeten és Sorok­sáron. Hangverseny Sárospatakon a Rákóczi-vár tetején Ünnepi eseményre készül ezen a nyáron Sárospatak. Most van 700 éve annak, hogy Európa egyik legszebb és leg­épebb építészeti remekének, a híres Rákóczi-várnak az alap­jait megvetették. Ezt a kocka alakú erődítményt vöröses szí­nű köveiről Vöröstoronynak, saroktornyait pedig vigyázó házaknak nevezték. De Sárospatakon már ezt megelőzően is volt földvár­rendszerű erőd és királyi pa­lota, hiszen Anonymus a hon­foglalásig viszi vissza a város eredetét. Az első várat Árpád egyik vitéze, Ketel építette. Árpád-házi királyaink gyak­ran megfordultak Sárospata­kon, s a várban született II. Endre leánya, Árpád-házi Szent Erzsébet, 1207-ben. Ezt a honfoglaláskori erődöt a ta­tárok elpusztították, s a he­lyén épült 1260-ban a ma is meglévő Vöröstorony. Azóta is ott áll a Bodrog partján, egy hirtelen kiemel­kedő sziklán. Áll félelmetesen vastag falaival, kőcsipkés bás­tyáival, rendíthetetlen nyuga­lommal. Alig van magyar vár, amelyhez történelmünknek annyi nevezetes eseménye fű­ződne, mint a sárospatakihoz. Különösen a Rákócziak idején élte virágkorát, s minden bi­zonnyal Petőfi is erre a dicső korra utal, amikor ezt írja egyik utilevelében:­­Patak szent föld. E város volt a ma­gyar forradalmak oroszlánbar­langja. Itt tanyáztak a szabad­ság oroszlánjai.* — A felszabadulás óta mil­liókat fordít művelődésügyi kormányzatunk a Rákóczi-vár restaurálására — tájékoztat Balassa Iván, a várban létesí­tett Rákóczi Múzeum igazga­tója —, s ennek köszönhető, hogy ma hazánk egyik igen je­lentős, lenyűgözően szép ide­genforgalmi látványossága. — A dicső múlthoz méltó módon kívánjuk megünnepel­ni augusztus 7-én a vár 700 éves jubileumát. A Hazafias Népfront Borsod megyei bi­zottsága és a Lorántffy-palotá­­ban kutató intézetet fenntartó Debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetem segít bennün­ket az ünnepély megrendezé­sében. Délelőtt tartjuk a hiva­talos ünnepséget, este pedig — hatásos megvilágításban — hangverseny kezdődik a vár tornyai között elterülő tető­teraszon. Az esti programon szerepel többek között az euró­pai énekkarok versenyének győztese, a híres debreceni Kodály Kórus is. (h. J.) Magyar zeneművek sikere a nagyvilágban Régi és mai zeneszerzőink alkotásai mind több ország hangversenytermében, opera­színpadán hangzanak fel. A belgiumi Gentben Erkel Bánk bánjának bemutatására készül­nek. A genti operaház a Ma­gyar Állami Operaház színpad­­tervei alapján mutatja be Er­kel dalművét. A hamburgi rádió nemrégi­ben három magyar zeneművet sugárzott: Visky János Hege­dűversenyét, Kadosa Pál Con­­certinóját és Ránky György Pomádé király szvitjét. Ez utóbbi művet a római és a müncheni rádió is bemutatta nyilvános koncerten. Az NDK- ban a jénai énekeakadémia együttese legutóbbi hangver­senyén részleteket mutatott be Horusiczky Zoltán Báthory Zsi­gmond című operájából. Londonból és Genfből is jelez­ték, hogy több magyar mű elő­adását tervezik. A tervek szerint a milánói Scala jövő évadnyitó előadá­sán Bellini -Beatrice di Ten­­da- című operájában Maria Callas énekli a címszerepet. A Koppenhágában nemzetközi hormonkutató kongresszus kezdte meg munkáját. A kong­resszuson 1500 tudós vesz részt, köztük 40 szovjet tudós. Kék Duna étterem ANNA BÁLJA július 29-én, (pénteken) 9 órára ELHALASZTVA ■Szerda, 1060. Július 2­7. A nemzetközi Schumann zenei verseny eredményei Dr. Karl Laux, a Schumann Társaság elnöke az NDK-ban hétfőn éjfélkor ismertette a Berlini Állami Operaházban a második nemzetközi Schu­­mann-verseny eredményeit. A vonósnégyes-versenyben Svédország művészei nyerték az első díjat, a második díjat Magyarország, a harmadik dí­jat az NDK művészei kapták. Kína és Bulgária vonósnégye­sei elismerésben részesültek. Jól szerepeltek a magyar mű­vészek az énekversenyben is. Geszty Sylvia nyerte az ének­verseny harmadik díját. Az énekverseny első díját szovjet, a másodikat megosztva, egy csehszlovák és egy német mű­vész kapta.

Next