Magyar Nemzet, 1960. augusztus (16. évfolyam, 182-206. szám)

1960-08-04 / 184. szám

« NA­PI KRÓNIS­PORT •*— Martin Ferenc, a Kínai Népköztársaságba és a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ságba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagyköve­tünk szerdán elutazott­ Peking­ire. — A Francia Vöröskereszt háromtagú küldöttsége, amely öt napig tartózkodott hazánk­ban, szerdán elutazott Buda­pestről. A küldöttség tanácsko­zott a Magyar Vöröskereszttel a Franciaországban tartózkodó fiatalkorú disszidensek haza­­­térésével, valamint az eltűnt hozzátartozók felkutatásával kapcsolatos kérdésekről.­­ Szolgálati emlékjelvényt adományoznak a törzsgárda tagjainak a DIMÁVAG Gép­gyárban. Még ebben a negyed­évben mintegy háromezer dol­gozó­­kapja meg a jelvényt. «— Átvette bizonyítványát az Agrártudományi Egyetemen szerdán a Magyar Népköztár­saság és az Egyesült Arab Köz­társaság közötti kulturális egyezmény keretében hazánk­ban 10 hónapos tanulmányi gyakorlatot folytató 98 arab­­főiskolai hallgató. A diákok még ugyanaznap elutaztak­ Magyarországról. A balatoni meteorológiai adatok rendszeres feljegyzése óta szinte páratlan az idei nyárhoz hasonló szeszélyes időjárás a magyar tenger part­ján. A siófoki meteorológiai obszervatórium a fürdőidény megkezdése óta 190 esetben riasztotta az üdülővendégeket, akiknek a piros rakéta fellö­vése után fél órájuk marad ar­ra, hogy hajóikkal, csónakjaik­kal a biztonságos kikötőbe me­neküljenek. Az elmúlt évtized­ben nem mértek az ideihez ha­sonló nagy hőmérsékleti inga­*#*­#***#*#*#****#**#sr******* hozásokat. Egyik napról a má­sikra 10 fokkal hűlt le a leve­gő, s július 25-én mérték az évszázad júliusban leghidegebb balatoni hőmérsékletét: 15 fo­kot, illetve talajszinten 11,5 fo­kot. A hideg a tó vizére is át­terjedt, s a szokásos 28—31 fo­kos vízhőmérséklet helyett július 25-én 14,4 fokot mértek. A meteorológusok figyelmes munkájának is köszön­hető, hogy a­­viharrekord­" ellenére sem volt ez ideig viharból eredő baleset a Balatonon. Az idei nyár szomorú rekordja 190 vihar a Balatonon A Csepel Művek csaknem annyi vizet fogyaszt mint egész Budapest A csepeli nagy ipartelep napi vízfogyasztása mintegy 500 ezer köbméter, ötször annyi, mint Győr városáé és megközelíti Budapest napi ivóvíz-felhasználását. Ezt a mennyiséget a Csepel Vasmű a Dunából, saját ásott kútjai­­ból, valamint a fővárosi víz­hálózatból biztosítja. Az ipartelep vízvezeték-há­lózata körülbelül 60 év alatt épült meg, nem átfogó tervek, hanem a pillanatnyi szükség alapján. Ennek következmé­nye, hogy ma már nagy ne­hézségekkel jár a hatalmas gyáróriásban a vízellátás. A második ötéves tervben meg­kezdik és részben be is feje­zik a vízvezeték-hálózat kor­szerűsítését és csak a csator­nahálózat korszerűsítésére több mint 20 millió­ forintot fordítanak majd az ötéves tervben.­­ Újabb lakások készültek el az Ernst Tihalmann úti la­kótelepen. Kedden megkezdő­dött az új városrész nyolc­­emeletes toronyházának mű­­szaki átvétele is. Ezzel együtt rövidesen 199 új otthonba köl­tözhetnek be a családok. A Győr közvilágításának koraerűsítésére másfél millió forintot költenek ebben az év­ben. A Köztársaság téren a napokban kezdik meg 26 kan­deláber felállítását A tér mű­emlék jellegének megfelelően a fénycsöveket katedráit üveg­lapokkal borítják.­­­ Félmillió fürdővendégre számítanak az év végéig Har­kányban, amely mind jobban szépül és bővül. A távlati fej­lesztési terv szerint Harkány összeépül Siklóssal és Mária­­gyüddel. A három települést mesterséges­­ tavakkal, sétá­nyokkal kötik össze, festői környezetű fürdővárossá fej­lesztik.­­ Az új vadászati idény megkezdődött. Augusztus 1-től szabad a vadkacsa vadászat, szeptemberben és októberben hat vasárnap lőhető a fogoly, egy hónappal megnyújtják az­ez­suta selejtezőt. Újból egy könnyítés a dolgozó nő számára! A Fővárosi Patyolat Vállalat vállalja, hogy olyan üzem­be, gyárba, munkahelyre, ahol legalább 20 csomag 4 kilós gyors­­mosás van begyűjtve, gépkocsit küld a ruháért, és azt 3 nap múl­va visszaszállítja. A megszervezés módja az, hogy a munkahely szak­szervezete a dolgozók kérésére érintkezésbe lép telefonon a Pa­tyolat Vállalat szakszervezeti bi­zottságával: 422—391. X —« HALÁLOZÁS. Özv. Krausz Pálné hosszas betegség után el­hunyt. Kívánságára Szentesen el­temettük. Gyászolják gyermekei: Krausz György, Sándor és Ág­nes. » Változó felhőzet Várható időjárás csütörtök es­­tig: Változó felhőzet, néhány he­lyen kisebb esővel, esetleg ziva­tarral. Mérsékelt, helyenként élén­­kebb északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: nyuga­ton 21—24, keleten 20~28 fok kö­zött.­ MEGÉRKEZÉS A BALATONRA — Csak azt nem értem, hogyan fértünk el ebben a kocsi­ban?!... (Várnai György rajza) — Baranya ipara az első fél­évben 235 millió forint érték­kel termelt többet, mint a múlt év hasonló időszakában. Többi között 215 000 pár kesz­tyű, 250 tonna műszaki porce­lán és 160 000 pár cipő került a megyéből a világ különböző tájaira. — Az Alföld legkorszerűbb szociális otthona a Szolnok melletti újszászi Continental­­kastélyban nyílt meg a napok­ban. A főúri kastélyt 3 400 000 forintos költséggel alakították át.­­ A falusi cukrászdák szá­ma kétszeresére növekedett az elmúlt két évben Bács-Kiskun megyében. A cukrászdákban rádió, lemezjátszó, helyenként televízió is szórakoztatja a vendégeket.­­ Arany- és ezüstfácánt ne­velnek a gödöllői állami erdő­­gazdaságban. A tarkatollú díszmadarakat a szanatóriu­mok, üdülők és más középüle­tek bekerített nagy parkjaiba szánják. Súlyos villamosszeren­csétlenség Bécsben: 17 halott, 104 sebesült Borzalmas szerencsétlenség történt kedden Bécsben: egy 39-es jelzésű villamos fékjei felmondták a szolgálatot és a kocsi teljes sebességgel bele­rohant egy másik villamosba. A szerencsétlenség halálos ál­dozatainak száma szerda reg­gelre 17-re emelkedett. 104-en súlyos sérülésekkel kórházban fekszenek, negyven sebesült állapota válságos. A szerencsétlenség nagy fel­háborodást váltott ki az oszt­rák sajtóban. A lapok rámu­tatnak, hogy a villamoskocsit még 1914-ben gyártották és hangoztatják: rendkívül ve­szélyes az ósdi kocsikkal való közlekedés. — A rendőrség felhívása. Saját érdekében jelentkezzék az a ká­rosult a XI. kerületi rendőrkapi­tányságon (XI., Zsombolya utca 4. I. em. 8.), akitől 1960. június 20, 21. vagy 22-én a Széchenyi­­strandfürdő női napozójában el­lopták karóráját. Banditatámadás egy szicíliai vonat ellen Vadnyugati stílusú álarcos banditatámadást intéztek Szi­cíliában egy vonat ellen. A géppisztollyal felfegyverzett támadók ott ugrottak fel a szerelvény postakocsijára, ahol a vonat a váltóknál lassít Gondosan átkutatták a vagont, s 12 millió lírával nyomtalanul eltűnte­k. Fegyveres rendőrök százai rendőrkutyák segítségével ke­resik a tetteseket Magyar nemzet Biztatóak a terméskilátások Tokajhegyalján Tokajhegyalján a rekonst­rukció óta telepített és termő­re fordult új szőlőkkel együtt mintegy hatezer holdról szü­retelnek az idén. A szélsőséges időjárás kemény próba elé ál­lította a szőlőtermelőket. A késő tavaszi fagyok után jég­eső verte a Hegyalját, az eső­zések után komoly eróziós ká­rok is keletkeztek. Az eddigi becslések szerint a kedvezőtlen időjárás ellené­re a fürtképződés kielégítő, s az elemi károkat nem szenve­dett területeken a szőlők megadják a holdankénti 20— 22 mázsás termést.­­ Az ország legnagyobb desztillációs tornyát a helyszí­nen készítik el Szőnyben. A 36 méter magas finomító torony átmérője 3,60 méter lesz, sú­lya eléri a 140 tonnát. Tűzrakó és vízlelő­helyek a budai erdőkben A budapesti erdőgazdaság szak­emberei a tavaszi kirándulások megkezdése előtt nyolc tűzrakó helyet jelöltek meg a budai he­gyekben. A tűzrakó helyek kije­lölése óta a kirándulók ritkábban okoznak károkat. Sokan azonban még nem tudják, melyek azok a területek, ahol engedélyezik a sza­lonnasütést, a gulyás, vagy rabló­hús készítését, a Kamaraerdőn, az erdészlak előtti réten, a Normafá­nál a kis síugró-sánc alatt. Mak­kos márián a régi bányában, Nagy­hárshegyen ugyancsak a bányá­ban, Hűvösvölgyben a Kisréten, a Szépvölgyben pedig három régi bánya területén lehet tüzet rakni. A budapesti erdészek most a víz­lelő­helyek megjelölésével kíván­ják elősegíteni a budai kirándulók kellemesebb pihenését. Ittasan, jogosítvány nélkül vezetett Bécsi Károly lakatos mo­torkerékpárját javítani vitte a Szentmiiklósi úton lakó ba­rátjához, Fűrész István szere­lőhöz. Barátja kijavította a hibát, szívességét Bécsi azzal viszonozta, hogy bort hozott Az italt együttesen elfogyasz­­tották, majd a kijavított mo­torkerékpárral próbaútra mentek. Fűrésznek volt jo­gosítványa, s eleinte ő veze­tett. Amikor a Hollandi úton folytatták a kipróbálást, már Bécsi vezette a járművet, bár vezetői jogosítványt még nem kapott. Az egyik útkereszte­ződésnél rosszul kanyarodott, a jármű felborult, mindketten leestek, s Fűrész keze megsé­rült. A Központi Kerületi Bíró­ság Bécsi Károlyt hathónapi börtönre ítélte és három évre eltiltotta a vezetéstől. Fűrész István 1000 forint pénzbünte­tést kapott és két évre eltiltot­ták a vezetéstől. Az ítéletet a Vádlottak tudomásul vették. Lábát törte Varjú Vilmos, súlylökő reménységünk Kórházi beszélgetés a kiváló atlétával Szerdán a kora délelőtti órákban futótűzként terjedt el a hír budapesti sportkörök­ben, hogy Varjú Vilmos olim­piai súlylökő reménységünk az edzőtáborban labdarúgás közben súlyosan megsérült, és a Sportkórházba szállították. Varjú Vilmos a VM KÖZÉRT sportolója, a Sportkórház se­bészeti osztályán fekszik. Dél­előtt hozták be a mentők, ala­posan megvizsgálták és utána a jobb lábában csonttörést és szalagszakadást állapítottak meg. A délutáni órákban egész atléta karaván kereste fel Varjú Vilmost, aki mozdu­latlanul fogadja a látogatóit. Hogyan történt? — kérdezte a Magyar Nemzet munkatársa. Varjú szomorúan mondja: — Kedden délután futbal­loztunk. Szükségem van ugyanis a sokoldalú mozgás­ra, a súlyemeléstől kezdve egészen a labdarúgásig. Mint kiegészítő sportot, mindannyi­an szeretjük a labdarúgást. Én balszerencsésen futballoz­tam. Felugrottam a labdáért, rosszul estem és íme, itt fek­szem ... Az izomkolosszus szeme könnybe lábad. A főorvos vi­gasztalja: — Nem súlyos, rövidesen rendbe jön. Egykedvűen válaszolja: — Majd az olimpia után. Újból ránk néz és keserűen mondja: — Évek óta készülök a ró­mai olimpiára. Mennyi-meny­nyi munka van ebben. És most csak a televízión nézhe­tem majd az olimpiát. Az ágyat körülvevő atléták szorongatják a kezét. Biztat­ják. Aztán hozzánk fordulva mondják: a Varjú dobogóra került volna Rómában. Legalább ezüst­érmet szerzett volna. A Sportkórházban lelkiis­meretesen, szakszerűen ápol­ják. Biztosra vesszük, hogy felgyógyulása után még mesz­­szebbre löki majd a súlyt, mint legutóbb. P. K. Autószerencsétlenség áldozata lett Bob Gutowski volt rúdugró világcsúcstartó Kiváló sportembert veszí­tett el az atlétika: Bob Gu­towski, az amerikaiak lengyel származású volt világrekorder rúdugrója kedden autószeren­csétlenség áldozata lett. A 25 éves tengerészhadnagy kedden gépkocsiját vezetve — össze­ütközött egy teherautóval, s ő is, valamint utasa is szörnyet­halt. A kitűnő atléta húsz éves korában, két évi ver­senyzés után már 450 cm-es nagyszerű eredményt ért el. Melbourneban a második he­lyen végzett, s 1957-ben 478 cm-rel megjavította Warmer­­dam 15 éve fennálló világcsú­csát. A volt csúcstartó utána így nyilatkozott: »Rokonszen­vesebb sportember nem is ja­víthatta volna meg az ered­ményemet ...« Gutowski 1957-ben átugrot­ta a 482 cm-t is, ezt azonban nem lehetett hitelesíteni. Az amerikai atléták idei olimpiai válogató versenyén viszont nem sikerült bekerülnie az el­ső három helyezett közé, akik Rómában képviselik majd az Egyesült Államok színeit. Milyen esélyekkel indul a házigazda Rómában Olaszország sportolói, hasonlóan a világ többi versenyzőihez, nagy igyekezettel és szorgalommal ké­szülnek az olimpiai játékokra. A felkészülés központi irányítás mel­lett folyik, több sportágban kül­földi edzőket szerződtettek, ezen­kívül számos sportágban edző­táborokat szerveztek. Világszerte találgatások, tippelé­­sek folynak az olimpiai versenyek eredményeit illetően. Az olasz köz­vélemény érdeklődésének közép­pontjában is természetesen a rö­videsen megkezdődő versenyek állnak. A vendéglátók az összes sportágban (18) elindulnak a ver­senyeken. KEVÉS ESÉLY A LABDAJÁTÉKOKBAN A labdajátékokban, mint rende­ző ország, selejtező mérkőzések nélkül jutott be a legjobbak közé. A legnépszerűbb sportágban, a labdarúgásban kevés eséllyel in­dítják csapatukat, amely amatőr sportolókból áll és legutóbb is vereséget szenvedett a francia olimpiai együttestől. Az olasz csa­pat csoportbeosztása erősnek mondható, hiszen Anglia, Brazília és Tajvan együtteseinek legyőzé­sével szerezheti meg a csoport­­győzelmet. A továbbjutás úgyszin­tén nagyon nehéz feladat, mivel valószínűleg az igen erős bolgár vagy jugoszláv olimpiai együttest kapnák ellenfelül a középdöntő­ben. Kosárlabdában is csak a 3— 6-ig helyezésre számíthatnak. A vízilabda-torna igen erős. A ki­egyensúlyozott élmezőnyben eset­leg jó helyet érhetnek el. A HAGYOMÁNYOS SPORTÁGAK A hagyományos és eredményes olasz sportágak közül elsősorban a kerékpározásban remélnek győ­zelmeket és helyezéseket. Gaspa­­rella, Galardoni, Bianchetto, vala­mint a 4000 méteres üldöző csapat győzelmi esélyei a legvalószínűb­bek a pályaversenyeken, ugyan­akkor jó helyezésre számítanak az országúti versenyzők is, mivel az ismert hazai terep némi előnyt biztosít az olasz versenyzőknek. A másik eredményes sportág­ban, a vívásban belső viszályok miatt bizonyos fokú visszaesés mutatkozik. Ebben a sportágban csak tisztes helyezésekre számíta­nak Magyarország, a Szovjetunió, Lengyelország versenyzőivel szem­ben. AZ ESÉLYESEK . • • "■Aranyérmes* sportágaknak re­mélik a lovaglást és vitorlázást. Lovaglásban a D’Inzeo-fivérek, míg vitorlázásban az 5,5 dragon és csillaghajó osztályban indulnak győzelmi esélyekkel. ökölvívásban a nagyváltósú­lyú Benvenuti, az 1957. évi prá­gai és 1959. évi luzerni Európa­ba­jnokságok győztese az első szá­mú esélyes. ÉS A TÖBBI SPORTÁG... Kevésbé kedvező kilátásokkal in­dulnak az atlétáik és úszóik. Itt csak néhány klasszis versenyző szólhat bele az élvonalba tartozó versenyzők küzdelmeibe. Néhány atléta nevét soroljuk fel, akikkel talán találkozunk az olimpiai he­lyezettek között: a 100 és 200 mé­teren induló Livio Berruti, vala­mint a 81,14-et dobó Carlo Lievore, az európai ranglista előkelő helyén álló Meconi, továbbá az örökifjú Consolini szerezhetnek kellemes perceket az olasz közönségnek. Úszásban nagy erőfeszítéseket tettek a sportág színvonalának emelése érdekében, de ennek a munkának a gyümölcse csak egy­két éven belül érik be. Verseny­zőik jelenleg ugyan közvetlenül az európai élvonalhoz tartoznak, de nem szólhatnak bele a kiváló ké­pességű tengeren­túli versenyzők vetélkedésébe. A pillangózó Den­­­­erlein 2:18.0-ás 200 méteres ideje jogosíthat némi bizakodásra. A többi sportágakban (torna, bir­kózás, öttusa, súlyerhelés, evezés) szerény helyezéseket remélnek, mivel ezekben a sportágakban nem rendelkeznek kimondottan "esélyes" versenyzőkkel. Szombaton újabb előkészületi mérkőzéseket játszanak a vízilabdázók Az olimpiára készülő magyar vízilabda válogatott, az Olimpiai Kupa keretében szombaton újabb mérkőzéseket játszik. A Sportuszo­dában 18 órakor az olimpiai ke­ret I. a Vasas ellen, 19 órakor pe­dig az olimpiai keret I. az V. Dó­zsa ellen száll vízbe. Pénteken a Sportuszodában 19 órakor MTK—Spartacus, vasárnap pedig Szolnokon Szolnoki Dózsa— Vasas Izzó, Egerben Eger—Szen­tesi Kinizsi Olimpiai Kupa-mér­kőzés lesz. Osztrák labdarúgók veresége az NDK-ban. Kedd este Aueben nem­zetközi labdarúgómérkőzést ját­szottak. Az NDK bajnok Wismut Karl-Marx-Stadt együttese 3:1 (2:0) arányban legyőzte a hat válogatott játékost szerepeltető többszörös osztrák bajnok Viennát. Teniszeredmények Hamburgból Meglepetésekben bővelkedik a hamburgi nemzetközi teniszver­seny. A férfi egyesben például ki­esett az olasz Tacchini, a spanyol Couder, a nyugatnémet Ecklebe, az amerikai Patty és az ausztráliai Candy. Érdekesebb eredmények: férfi egyes, első forduló: Fernandea (brazil)—Tacchini (olasz) 6:1, 6:3, 6:2, Scholl (nyugatnémet)—Gartner (dél-afrikai) 1:6, 6:4, 6:1, 6:2, Davies (angol)—Branovics (nyugatnémet) 7:5, 6:0, 6:3, Licis (lengyel)— Ochoa (mexikói) 6:3, 8:6, 6:3. Má­sodik forduló: Barmon (francia)— J. Ulrich (dán) 1:6, 6:4, 6:1,­ Emer­son (ausztrál)—Coucer (spanyol) 6:1, 6:0, 6:0, Davidson (svéd)—Eck­lebe (nyugatnémet) 6:2, 6:1, 6:4, Ru­­ding (nyugatnémet)—Patty (ameri­kai) 2:6, 8:6, 6:1, 6:1, Pietrangeli (olasz)—Candy (ausztrál) 10:8, 2:6, 7:5, 3:6, 8:6. Női egyes, második forduló: Truman (angol)—Ayala (chilei) 6:1, 6:2, Armstrong (an­gol) —Hanton (ausztrál) 6:2, 6:3, Rami­­rez (mexikói)—Stur­n (nyugatné­met) 6:2, 6:1. •CsBUMSh, 1960. angusztus 4. Baráti beszélgetés az ifjúság sportjáról A MUOSZ sportújságírói szak­osztálya "Közös ügyünk: a ma­gyar sportmozgalom­ című baráti beszélgetés-sorozat keretében szer­da délelőtt a Magyar Sajtó Házá­ban Eperjesi László, az MTST el­nökhelyettese tájékoztatta a sport­­újságírókat az ifjúsági sportmoz­galom kérdéseiről. Tájékoztatója felölelte a KISZ szerepét az ifjúság nevelése és a testnevelés és sportmozgalommal kapcsolatban, részletesen taglalta a falusi fiatalok, az ipari tanulók, a diákok és egyetemisták sport­életét. Szabó László sikere Argentínában Befejeződött az argentínai Santa Fe-ben rendezett nagy­szabású nemzetközi sakkver­seny. A küzdelmekben nyolc argentin és több külföldi sak­kozó indult. Az utolsó fordu­lóban Szabó László a 17. lé­pésben legyőzte az argentin Kleint, s ezzel megnyerte a versenyt. A végeredmény a következő: 1. Szabó László 5,5 pont. 2. Tajmanov (szovjet) 5,5 pont. 3. Gligorics (jugoszláv) 5 pont. 4. Korcsnoj (szovjet) 4,5 pont. Fölényesen vezetnek a szovjet sakkozók a nyugatnémetek ellen Már a 6. fordulót is lebonyolí­tották Hamburgban a Szovjetunió —NSZK válogatott sakkcsapat­­mérkőzésen. A legutóbbi két for­dulóban a Szovjetunió egyaránt 6,5:1,5 pontarányban győzött s így most összesítve 38:10 arányban ve­zet. A 6. forduló érdekessége volt, hogy a világbajnok Tál 80 perc alatt legyőzte a nyugatnémetek egyik legjobbját, dr. Trögert. „A magyar sport I. éve" sportkiállítás keretében csütörtö­kön az alábbi eseményekre kerül sor: 15 óra: -Lipcsei spartaklád­, színes német film. 16 óra:­­Az év sportja­ és a­­Hullámok hátán­­filmek vetítése. (Belépés díjtalan.) 17 óra: Dr. Sír József élménybe­számolója. 18 óra: Sebességi és rá­­dióirányítású hajómodellek be­mutatója a tavon. 19 óra: A ma­gyar válogatott tornászok korlát- és felemáskorlát-bemutatója. 16— 24 óra: A Pedagógus, Egészségügyi és Művészeti Szakszervezet spor­tolóinak baráti találkozója. 20—24 óra: Olimpiai inhabemutató a Ru­haipari Tervező Vállalat, az Egy­ség és a DUX KSZ sport- és olim­piai kollekcióiból. Belépődíj 3,5 forint. Naponta kétszer edzenek olimpiai labdarúgóink A magyar olimpiai labdarú­gó válogatott keret tagjai kö­zösen edzenek hétfő óta. Na­ponta kétszer mennek a pályá­ra a játékosok. Délelőtt kombi­nált edzést folytatnak, takti­kai gyakorlatokkal beiktatva, délután pedig egyéni foglal­kozás következik. A szakveze­tők az­­adagok kimérésénél" figyelembe veszik, hogy a játé­kosok szombaton és vasárnap egyesületeikben bajnoki mér­kőzéseken szerepelnek. Olim­piai labdarúgó válogatottunk egyébként szerdán edzőmérkő­zést játszott és 6:1-re győzött a Tatabányai Bányász második csapata ellen. Tizennégy ország versenyzői indulnak az ejtőernyős világbajnokságon Szófiában minden előké­szület megtörtént a vasárnap kezdődő V. ejtőernyős világ­bajnokságra. A küzdelmeket a fővárostól néhány kilométer­nyire fekvő muszacsevói sportrepülőtéren bonyolítják le. Eredetileg 18 ország jelezte részvételét, de közben a nyu­gatnémetek, izraeliek, belgák és svédek lemondták indulá­sukat. A világbajnokságon te­hát a következő 14 ország in­dul: Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Jugoszlávia, Egye­sült Államok, Kanada, Ang­lia, Ausztria, Franciaország, India, Délafrikai Unió és Bul­gária. Alagi lóversenyek ALAGI NAGY AKADÁLY­VERSENY Jelöltjeink a csütörtöki alagi galopp versenyekre: I. Astral — Boldogtalan n. — F&* vorit. H. Szavamra — Gabi «a» Beata. IIT. Csízió — Blanca Marcella. Iv. Simonbán — Alkotóé — Aljosa. V. Csesznek — Ledér — Tegez. VI. Pimaszka — Renitens — Mirza. VII. Komótos — Sahib — Fenomén. A versenyek délután 3 óra 45 perckor kezdődnek.

Next