Magyar Nemzet, 1960. szeptember (16. évfolyam, 207-232. szám)
1960-09-01 / 207. szám
2 juk a köztársaságiak és a demokraták programját, ezek a programok nem sokban külön.Mi viszont ésszerű, jó és szívélyes viszonyt óhajtunk az amerikai néppel. Az az elnök a megfelelőbb, aki jobban törekszik erre. Ha pedig olyan elnök lesz, aki Eisenhower— Nixon politikáját folytatja, az sem szomorít el minket, mert hiszen Eisenhower idején is megvoltunk valahogy. Sikereink nem őrajtuk, hanem a mi népünkön múlnak. Mindezt azért akartam kifejteni, nehogy azt mondhassák, hogy az egyik jelölttel köznek egymástól. Mindkettő a kommunistaellenességre épül fel, együttérzek a másik rovására. Én persze, legjobban azt szeretném, ha az elnök Amerikában a leghaladóbb ember, vagyis kommunista lenne. Hiszen a kommunisták ismerik a társadalom fejlődésének törvényeit. Úgy látszik, hogy ma még nem értek meg ennek feltételei, de holnap, vagy néhány év múlva, ki tudja, hány év múlva, ez elkerülhetetlenül bekövetkezik, mert a jövő a kommunizmusé. Sikereink a mi népünkön múlnak Kádár János: Mindig jólesik hallani a szovjet emberek elismerését Kádár János a következő nyilatkozatot tette: — Csak dicsérni tudom a kiállítás vezetőit, szervezőit, minden magyar dolgozóját, mert örvendetes, milyen szemléltetően, ízlésesen, áttekinthetően és szépen tudták megmutatni, hogy a magyar szocialista ipar is képes valamire, szégyenkezés nélkül állhat a szocialista országok sorában, s egyetmást a nyugati kapitalistáknak is megmutathat. Hruscsov tréfásan félbeszakította Kádár János szavait: — Nem kell szerénykedniük. Nemcsak egyet-mást, hanem az egész kiállítást is megmutathatják. — Nekem, mint magyarnak, nem illik többet mondanom — válaszolta ugyancsak tréfásan Kádár János, majd így folytatta: — Nekünk, magyaroknak, mindig jólesik hallani, amikor egyszerű szovjet emberek, szovjet elvtársaink, elismerő hangon szólnak a magyar nép eredményeiről. Ebben a hangban valahogy az is benne van, hogy a szovjet elvtársaktól kapott segítség nem volt hiábavaló, hogy az áldozat, a kiontott vér, amellyel segítették a magyar nép harcát, iparának fejlesztését, kezdi meghozni eredményeit. utrkai: Hruscsov ismét közbeszólt: *«' — A segítség önmagában még nem minden. Meg kell tudni választani azt, akinek segítséget nyújtunk, hogy e segítséget fel is tudja használni —■ jegyezte meg a szovjet kormányfő. — Némelyek azt mondják, hogy a magyarok soviniszták — folytatta Kádár János. — Ez nem igaz. A magyar munkásosztály internacionalista. A magyar népben ott él az internacionalizmus eszméje, s van benne nemzeti büszkeség is; mi büszkék vagyunk rá hogy megállhatunk a szovjet elvtársak, a többi testvéri nép előtt, hogy élni tudunk a testvéri segítséggel. — Minden törekvésünk az, hogy új eredményeink szülessenek. Jelenleg olyan a helyzet nálunk, hogy a párt, a néptömegek, a dolgozók, a kormány teljes egyetértésben dolgoznak. Ott vagyunk a munkásosztály nemzetközi frontján s mivel céljainktól nem tágítunk, nagyszerű eredményeket érünk el. — A kiállítás megtekintése után a látogatónak az a benyomása, hogy Magyarországon már most is jól lehet élni. Még néhány év és nagyszerűen fog élni a magyar nép. Hruscsov ismét tréfálkozva félbeszakította Kádár János szavait: — Úgy látszik, Árpád jól választotta meg a földet — mondta. — Igen, Árpád jól választotta meg a földet. A föld is jó, a klíma is, a víz is, bár Magyarország egy kicsit forgalmas helyen fekszik — válaszolta tréfásan Kádár János —, de mi ott élünk, ott harcolunk, s ott fog megszületni a szocialista Magyarország, akármit is tegyenek ellenségei. — Még egy személyes megjegyzést szeretnék tenni. A magyar elvtársak, a magyar dolgozók előtt nem kell sokat magyaráznom, milyen jól esik nekem, hogy Hruscsov elvtárssal közösen nézhetjük meg a magyar kiállítást. Én csak azt kívánom, hogy ez a jó viszony, a jó együttműködés tovább erősödjék a nagy szovjet nép és a mi népünk között, s akkor minden jó lesz. Ez a kiállítás mindinkább megerősíti az embert abban az érzésben, úgy gondolom, hogy ez jó nap volt számunkra. — Mi, magyarok, gyakran megfordulunk Moszkvában s ez nem rossz. De úgy van, hogy ha egy év múltával tér vissza ide az ember, leírhatatlan az a gyors fejlődés, amit itt lát iparban, kultúrában, életszínvonalban , mindenben. Szívből kívánjuk a szovjet népnek, hogy tovább haladjon ezen az úton. Sok öröm fogja még érni, új sikereket arat, még szebb lesz majd az élet. Mi is követjük őt ezen az úton, mert ez nekünk, magyaroknak, sem rossz. — Köszönöm, Hruscsov elvtársnak, Nyina Petrovnának, kedves családjuknak, hogy megtisztelték a kiállítást — mondta befejezésül Kádár János. Hruscsov látogatása a moszkvai japán ipari kiállításon Moszkvából jelenti a TASZSZ. Hruscsov, a szovjet Minisztertanács elnöke szerdán megtekintette a moszkvaiSzokolnyikij üdülő- és kultúrparkban rendezett japán ipari kiállítást. Ez az első japán ipari kiállítás, amelyet a Szovjetunióban rendeztek. A kiállítás bejáratánál a szovjet kormányfőt Kadovaki moszkvai japán nagykövet, Azuma, a kiállítás igazgatója és a japán üzleti körök képviselői fogadták. Az első pavilonban a látogatók lelkes tapssal köszöntötték Hruscsovot. A moszkvaiak nagy érdeklődést tanúsítanak a kiállítás iránt: már több mint hatszázezren tekintették meg. Hruscsov nagy érdeklődéssel szemlélte a különböző optikai műszereket, elektronikus mikroszkópokat, de a legnagyobb érdeklődéssel a textilgépeket nézte. — Érdekes, eredeti gépek — jegyezte meg Hruscsov, majd kezet szorított a gyártó cégek képviseletében jelenlevő japán szakemberekkel és a gépeket kezelő munkásokkal. Hruscsov figyelemmel szemlélte a vegyipari gépeket, az útépítő gépeket és az egyéb kiállított tárgyakat. — Az önök kiállítása jobb, mint az amerikai volt — mondotta Hruscsov Kadovaki nagykövetnek és a kiállítás igazgatóságát képviselő japán személyiségeknek. Kadovaki nagykövet és a kiállítás igazgatósága meghívta a szovjet kormányfőt egy csésze teára. Hruscsov és Kadovaki ezután elbeszélgetett a szovjet—japán kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről. Hruscsov megjegyezte, hogy a kiállítás az ország magasfokú műszaki és tudományos fejlettségéről, a japán mérnökök és munkások nagy szakértelméről tanúskodik. Kifejezte reményét, hogy a kiállítás előmozdítja a Szovjetunió és Japán kereskedelmi kapcsolatainak fejlődését. Kijelentette, hogy a sokszorosító és nyomdagépek, a szintetikus készítmények előállítására alkalmas gépek nagyon jó hatást gyakoroltak rá. A Szovjetunió hajlandó gépeket vásárolni Japántól — mondotta. Kadovaki nagykövet egyetértett Hruscsoval. Kijelentette: Japán nagy reményeket táplál a két ország kereskedelmi kapcsolatainak bővítését illetően. A kiállítás feladata, hogy ezt elősegítse. _________Magyr Nemzet_________ Kudarcba fulladt a Roa ellen szőtt banditamerénylet Havanából jelenti az MTI. Raul Roa kubai külügyminiszter San Joséból, visszaérkezet Havanába. Fidel Castro és Raul Roa többezer főnyi tömeg előtt beszédet mondott. A miniszterelnök felháborodottan jelentette be, hogy a nemzetközi banditák az Egyesült Államok támogatásával merényletet kíséreltek meg Raul Roa és a San José-i értekezleten részt vett kubai küldöttek ellen. Guatemalában két repülőgép várakozott, hogy a kubai küldöttség elindulásával egyidejűleg magasba emelkedjék és elfogja a kubai repülőgépet. A Costa Rica-i hatóságok azonban előre figyelmeztették erre a külügyminisztert és azt tanácsolták, hogy a tervezettnél öt órával korábban Costa Rica-i gépen induljon Havanába. Raul Roa külügyminiszter felszólalásában rámutatott, hogy a San José-i értekezlet az Egyesült Államok erkölcsi vereségével végződött. Az észak-amerikai imperializmus politikai hullája Kuba előtt hever — mondotta. A külügyminiszter ismét hitet tett Kuba és a Szovjetunió barátsága mellett és hangoztatta,hogy a havanai kormány a Monroe-elv, az Amerikai Államok Szervezete, az észak-amerikai monopóliumok, Eisenhower és Herter ellenére is ápolja és tovább fejleszti a Szovjetunióhoz fűződő baráti kapcsolatait. Az egybegyűlt tömeg hoszszasan éltette a Szovjetuniót és Kuba barátságát, s tüntetett az amerikai imperializmus ellen. A TASZSZ közli, hogy Fidel Castro augusztus 30-án beszédet mondott azoknak a pedagógusoknak a gyűlésén, akik önként vállalták: a Sierra Maestra hegyvidékeire utaznak az írástudatlanság felszámolásának elősegítésére. Castro beszéde jelentékeny részében az amerikai külügyminiszterek San José-i értekezletével foglalkozott. A kubai miniszterelnök leleplezte az amerikai imperializmus manővereit és csatlósainak szégyenteljes szerepét. A külügyminiszterek — folytatta Castro — kétségtelenül éreztek bizonyos lelkiismeretfurdalást az értekezleten. De minden ténykedésük abban merült ki, hogy a lehetőség szerint leplezzék szolgalelkűségüket. Herter miniszter azonban egyetlen mozdulattal lerántotta róluk a fügefalevelet. A San José-i értekezletnek az eredménye csak ez lehetett: a miniszterek elárulták Amerika testvéri népeit, nem álltak az agresszió sújtotta ország mellé, az agresszor, a hatalmas jenki-birodalom oldalára álltak, amely gyámolítja és támogatja a világ legreakciósabb társadalmi rendszereit. Az Egyesült Államok egyik kezében pénzeszsákkal, a másikban furkósbottal ment Costa Ricába. Az imperializmus lehúzott minden leplet saját szolgáiról és pucéran állította őket népeik elé. Venezuelában például a nép már kiment az utcára, hogy tiltakozzék a Costa Rica-i határozatok ellen. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma nem tud úgy elbánni a venezuelai néppel, ahogyan engedelmes bábjaival elbánt az értekezleten. Az imperializmus pyrrhusi győzelmével leleplezte saját szolgáit, válsághelyzetet teremtett a latin-amerikai országokban. Ugyanakkor a kubai forradalom méginkább megerősödött. Az Amerikai Államok Szervezetében — folytatta a miniszterelnök — a cápa értekezett a kis halakkal. De miféle jogai lehetnek a kis halaknak a cápával szemben? Az imperializmus manővere teljesen világos volt: kényszeríteni akarta Kubát, hogy mondjon le arról a segítségről, amelyet a Szovjetunió ajánlott fel neki az agresszió esetére. Arról van szó, hogy egy hatalmas ország azt a nemes ajánlatot tette, hogy egy kis ország védelmére kel. Ezt nem úgy hívják, hogy beavatkozás, hanem úgy, hogy szolidaritásvállalás egy szabadságáért küzdő néppel. Mit akarnak tehát tőlünk? Azt, hogy lemondjunk a szovjet segítségről és egyedül maradjunk? Ebben az esetben nemcsak a cápa, hanem vele együtt a kis halak is ránk rohannának. Fidel Castro befejezésül hangsúlyozta, hogy a Pentagon lázasan készül a fegyveres agresszióra Kuba ellen. A független afrikai államok értekezlete afrikai csúcsértekezlet összehívását javasolja Megkezdődik a kongói hadsereg akciója Katanga ellen Leopoldville-ből jelenti a Reuter. A független afrikai államok értekezletén kidolgozott határozattervezet rendkívül fontosnak és sürgősnek minősíti az afrikai csúcsértekezlet összehívását. Mint a tervezet megállapítja, az afrikai államok teljes szolidaritásukról biztosítják a Kongói Köztársaságot és kormányát. A küldöttek követelik a kongói területen levő valamennyi belga támaszpont kiürítését és hangsúlyozzák, hogy Katanga tartomány Kongó Köztársaság elszakíthatatlan része. A tervezet hangsúlyozza valamennyi afrikai állam Kongóval való politikai, gazdasági és katonai együttműködésének szükségességét és végül figyelmébe ajánlja a kongói kormánynak az ENSZ-szel való együttműködését. Lumumba visszaérkezett Leopoldville-be, Kongó keleti tartományában tett körútjáról. A leopoldvville-i rádió bejelentette, hogy a kongói hadsereg a közeli napokban megindítja régen várt akcióját Katanga ellen. A rádió közölte továbbá, hogy a katangai törzsfőnökök támogatásukról biztosították a központi kormányt. A kormánycsapatok folytatták előnyomulásukat Kaszai tartományon át, Katanga irányába. A csapatok egy része még vasárnap megérkezett Luputába, amely Katangától húsz mérföldnyire északra fekszik. Egy másik egység elérte a Katanga tartománybeli Kongolo közelében fekvő Sentery-t. A belga gyarmatosítók igyekeznek bevonni az ENSZ erőket a kongói csapatok akciójának megakadályozásába. Egy ENSZ-szóvivő Elisabethville-ben bejelentette, hogy a Katangában és Kaszaiban tartózkodó ENSZ-erők egy része megszállt bizonyos katonai állásokat a két tartomány közti határvidéken. A kongói kormány csapatai elől Katangába menekült Kalondzsi szeparatista vezető a NATO-országoktól, például Kanadától kért katonai segítséget. Ezenkívülüzenetet" intézett de Gaulle francia elnökhöz is, kérve, hogy támogassa követeléseit és utalt rá, hogy a nyugati hatalmaknaknagyon fontos érdekük" fűződnek: Afrikához. A nyugati hírügynökségek közölték, hogy az utolsó belga egység is elhagyta Kongó területét. Politikai megfigyelők azonban rámutatnak, hogy ez akivonulás csak komédia. A belgák mindenféle mesterkedéssel igyekeznek Kongóban maradni. Bizonyítja Bunche volt kongói ENSZ megbízott sajtónyilatkozata is. Bunche kijelentette, hogyaz ENSZ-karszalagokat fekete piacon árulják", nyilván, mert a belgák ezt a karszalagot álcázásul használhatják fel; másrészt viszont maga Gheysen, a kongói belga csapatok főparancsnoka közölte néhány nappal ezelőtt, hogy az ENSZ hozzájárulásával több száz belga marad Katangában -technikai szakértőként". Ezek a polgári ruhába öltözött belga katonák képezik ki Csembe csapatait a kongói hadsereg ellen való harcra. A stanleyville-i repülőtéri incidenssel kapcsolatban — amikor összetűzésre került sor az igazoltató kongói katonák és a repülőgépen érkező amerikaiak között — az Egyesült Államok leopoldville-i nagykövete tiltakozó jegyzéket juttatott el a kongói kormányhoz. .Csütörtök, 1960. szeptember 1. Amrita Ibial mögött van A KONGÓI PÉLDA A független afrikai államok leopoldville-i miniszteri értekezletének napjairn Kongóból sorra érkeztek a helyzet rendkívül gyors és viharos fejlődéséről szóló hírek. Az eddig alig hallott tartomány, Kaszai délkeleti részében omlott össze abányaállam", egy jóformán pillanatok alatt fellobbant szakállár kísérlet — miközben egy harmadik tartományban, Kinuban a szomszédos Ruanda Urundi területéről tevékenykedő belga katonák hasonlóképpen kudarcra ítélt kaland szervezésén fáradoznak. Ugyanakkor a kongói központi kormány, belső szilárdságának megerősödésével, elhatározta, hogy saját katonai eszközeivel oldja meg a szakadár kísérletek felszámolását. Ezzel a Kongó eljutott a modern nemzeti politika és a reakciós, primitív törzsi szeparatista politika közötti legjelentősebb összecsapás küszöbére. A belgák a Kongó hat tartományát természetesen állami egységként igazgatták — ugyanakkor minden eszközzel fenntartották az egyes törzsek különállását, sőt, szították a közöttük levő ellentéteket. A kongói nemzeti mozgalom rövid és gyors fejlődése azonban megmutatta, hogy éppen a törzsi ellentéteken túlnéző, egységes állam szervezésére törekvő párt, a Lumumba-féle Mouvement National Congolaise (MNC) szerezte meg a legszélesebb tömegek támogatását. Erre a jelenségre válaszképpen a belga gyarmatosítás Katangában szeparatista mozgalom megszervezésével, valóságos időzített politikai pokolgéppel válaszolt. Más területeken pedig azon igyekezett, hogy bizonyos törzsek helyi tekintéllyel rendelkező reakciós — sokszor a szó feudalizmus előtti értelmében reakciós — vezetőit irányító pozíciókba juttassa és így nehezítse a modern és független Kongó talpraállását. Lumumba és a kongói kormány ily módon jelenleg egy szinte fantasztikusnak nevezhető szövetség ellen harcol, amelynek »tömegbázisa« a legprimitívebb, legelmaradottabb törzsi erők, irányítója pedig a modern — mindenekelőtt belga — monopoltőke.Klasszikus" példája ennek a szövetségnek Csőmbe és a katangaikormány" esete. Csőmbe a tartományban élő lunda törzs egyik hajdani főnökének unokája. Pártját, aConalicat" pártot (Confédération des Associations katangaises — Katangai egyesületek szövetsége) csak 1958 végén hozta létre, méghozzá egyGyarmatosítási Unió" nevű belga szervezet kezdeményezésére, amelyet leginkább az algériaiultrák szervezeteihez lehetne hasonlítani. A Conakat tényleges célja, mint kitűnt, a szakadár politika végrehajtása volt, a legnagyobb belga bányatröszt, az Union Miniére érdekeinek megfelelően. Belső használatra azonban Csembe és a Conakat ma is úgy lép fel, mint a lunda törzs helyi érdekeinek védelmezője a baluba törzspártjával, a Balubakat-tal szemben. Hogy atörzsi érdekek" védelme mennyire mesterséges látszatpolitika, s mennyire csak a tényleges belga irányítás leleplezésére szolgál, azt éppen a napokban mutatta meg a Kaszai délkeleti részében szervezett »leányaállam« esete. Ennek az államnak az alapítója, Kalondzsi, a baltika törzshöz tartozik, a Balubakat egyik vezetője.Papírforma" szerint tehát Csombe ellenzéke. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy fel ne bukkanjon Katangában és alá ne írjon Csombével egyszövetségi szerződést" — amikor arról volt szó, hogy Katanga után a Kaszai délkeleti részén levő óriási gyémántbányákat is vissza kellene juttatni az Union Miniére kezeihez. (Jellemző egyébként, hogybiztonság kedvéért" még egyminiszterelnöke" volt a négy napig létező »bányaállamnak«: bizonyos Ngalula, a Balubakat egy másik vezetője, aki belga gyarmati tisztviselők kíséretében még a New York-i ENSZ-palotában is feltűnt.) A belgák legveszedelmesebb „törzsi mantevienci”, Katangától eltekintve, éppen a legfontosabb tartományban, a fővárossal azonos nevű Leopoldville-ben játszódtak le — sikertelenül. E manőverek tárgya a bakongo törzs volt, amely vezető szerepet tölt be Kongó életében. A bakongo törzs földrajzilag is létfontosságú helyen él — legnagyobb koncentrációja éppen a főváros és környéke, valamint az úgynevezettalsó-Kongó", ideértve a hatalmas ország rövid tengerpartját és egyetlen kikötőjét, Matadi városát is. Kongó egyik jelentős politikai pártja, az Abako, amelynek Kaszavubu köztársasági elnök a vezetője, elsősorban a bakongó-törzsre támaszkodik. Ileo, a kongói szenátus elnöke, az Abako egyik vezetője már több ízben megkísérelte szembefordítani a szervezetet a Lumumba-kormány politikájával. Kaszavubu köztársasági elnök azonban mindeddig nem volt hajlandó odaadni nevét és tekintélyét ezekhez a kísérletekhez. Sőt, augusztus közepén Lumumbával együtt nemzeti egységpolitika követésére hívta fel a kongóiakat. Ezek a fejlemények elevenen mutatják, hogy a törzsi széttagoltság kiélezése jelenleg a belga gyarmatosítók legfontosabb fegyvere abban az elkeseredett és sötét küzdelemben, amelyet a független Kongó megszilárdulása ellen vívnak. Kongóban mutatkozik meg legvilágosabban, hogy a jelenlegi helyzetben atörzsi politika" elleni fellépés elválaszthatatlan a gyarmatosítók elleni harctól és a modern, független állam megalakításáért vívott küzdelemtől! Kongó a legtipikusabb példa, de nem az egyetlen. A leopoldville-i afrikai értekezlet önmagában véve is jelzi, hogy a világrész független államai szembe szállnak az ilyen törekvésekkel és fő céljuknak éppen a nagy, független állami egységek kontinentális méretű összefogását és együttműködését tartják. r—I —e