Magyar Nemzet, 1960. október (16. évfolyam, 233-258. szám)

1960-10-09 / 240. szám

Vasárnap, 1960. október 9.. Magyar Nemzet Korszerű módszerek az iskolában Pedagógiai folyóirat-szemle Csaknem húsz folyóirat je­lenik meg a Művelődésügyi Minisztérium kiadásában, a pedagógusok munkájának se­gítésére. A pedagógiai sajtó őszi számainak középpontjá­ban természetesen a tanévkez­dés és az iskolareform áll. A földrajz tanítása című lapban például két cikket olvasha­tunk az általános iskolai, illet­ve a középiskolai földrajzok­tatás feladatairól. Az általános iskolai munkára vonatkozó cikk a többi között megálla­pítja, hogy az­ iskolareform­­szel­epjében a korszerű isme­retek közlésére kell helyezni a súlyt, nagy gondot fordítva a topográfiai ismeretek elmé­lyítésére. Meg kell magyaráz­nia a pedagógusnak a földraj­zi munkamegosztást, a terv­­gazdaság feladatait és hazánk­nak a világgazdaságban elfog­lalt szerepét. A középis­kolások dialektikus materialis­ta világképének kialakítását jól segíti elő a Föld egységé­nek, a földrajzi környezet je­lenségeinek, folyamatainak, összefüggésének, fejlődésének ismertetése. A földrajzi deter­minizmus veszélyeit elkerülve, a jó tanár a termelés termé­szeti és társadalmi tényezői­nek megismertetésével mate­rialista földrajzi szemléletre nevelhet.. A földrajz tanítása alkalmas arra — írja a szerző —, hogy megmutassa a szo­cialista gazdasági rendszer fö­lényét a kapitalizmussal szem­ben és felkeltse az érdeklő­dést a hazai és nemzetközi po­litikai kérdések iránt. A Magyar tanítás című folyóirat egyik cikkében Seres József az általános isko­lai feladatokról szólva, meg­említi, hogy az elmúlt tanév­ben előre léptünk a magyar nyelv és irodalom tanításában. A nyelvtanban az elsődleges cél a helyesírási készség kiala­kítása és a logikus gondolko­dásra nevelés lett, az iroda­lomtanítás általános iskolai munkájában az elmélet helyett az irodalomolvasás, az iro­dalom megszerettetése, és ez­zel párhuzamosan a világné­zeti nevelés került előtérbe. A reform most azt követeli, hogy hatékonyabb legyen a marxis­ta—leninista szellemű oktató­­nevelő munka. Fontos feladat a maximalizmus megszünteté­se. Akkor nem maximalista a tananyag, ha a pedagógusnak alkalma nyílik megmutatnia az irodalmi szemelvény szép­ségét, értékeit, értelmét. Eh­hez úgy kell előtérbe állítani az érzelmi momentumokat, hogy a diák ne csak tudja, de érezze is az irodalom lényegét. Az irodalomtanítás céljául azt tűzi ki Seres József, hogy »a nyolcadik osztály végéig a ta­nulók zöme eljusson oda, hogy egy-egy frissen olvasott mű­ről közvetlen szavakkal véle­ményt tudjon mondani." Hanzséros György tollából a középiskolai feladatokról ol­vashatunk a Magyar tanítás­ban. A szerző elítéli a nyelv­tantanításban a lélektelen, ön­célú grammatizálást, a szabá­lyok biflázását, helyébe a nyelvtani ismeretek segítségé­vel a fogalmazási készség és stílusérzék fejlesztését állítja feladatként. Minden nyelvtani fogalmat annak gyakorlati használatával összhangban is­merjen meg a középiskolás. Az oktatásügyi folyóiratok­nak gyakran visszatérő témája a munkára nevelés. A termé­szettudományok tanítása című lap érdekes gondolatokat vet fel. Buti Ernő cikke hangsú­lyozza, a fizikát olyan módsze­rekkel kell tanítani, amelyek felkeltik a tanulók érdeklődé­sét a technika, a tudományok, a termelés iránt. A fizika ok­tatásának nemcsak elméleti is­mereteket kell adnia, hanem olyan alapvető ismereteket és jártasságokat, amelyek a poli­­technizációhoz — a mérőmű­szerek használatához, a készü­lékek kezeléséhez, s a model­lek elkészítéséhez — adnak segítséget. A tanulóknak a fi­zikaórákon meg kell ismer­kedniük a gyakorlati foglalko­zásokon használt ipari és me­zőgazdasági szerszámok, gépek és eszközök működésének fizi­kai alapelveivel, hogy mindaz, amit a gyakorlati foglalkozá­sokon tanulnak, elméletileg is tudatosodjék bennük. A Munka és Iskola, a Művelődésügyi Minisztérium politechnikai folyóirata szep­temberi számában dr. Pioko­­vics József tanár a gyönki gimnázium gyakorlati munká­jának tapasztalataiból a téli mezőgazdasági foglalkozást is­merteti. Ez­ azért lényeges, mert a mezőgazdasági ismere­tek tanításánál éppen a téli­ időszak­ okoz gondot. Piuko­vics érdekes tematikát közöl, hogyan foglalkoztatták télen a gyönki gimnázium 5-1-1-es ok­tatásban részt vevő első és második osztályát a mezőgaz­daságban. Az első gimnazisták a növénytermesztéssel ismer­kedtek meg és a hét egy nap­ján a talajról, a térképkészí­tésről, a meteorológiáról stb. szóló elméleti órákat jól ki­egészítette az úgynevezett bá­zis­üzemben végzett, munka, a kukoricatörés, a talajminták vétele, a meteorológiai szolgá­lat, a gyümölcsösben végrehaj­tott gyakorlat és vízlevezető áruk készítése az arborétum­ban. A második osztály, mely állattenyésztéssel foglalkozott, a következő elméleti kérdése­ket ismerte meg: szarvasmar­ha-, sertés-, ló- és juhtenyész­tés és ezzel párhuzamosan a mezőgazdasági üzem tehené­szetében, sertéstelepén stb. dolgoztak a diákok. A beszá­moló kiemeli: a munkanaplók­nál súlyt helyeznek a helyes­írásra. Nem kaphat jelest munkanaplójára az a diák, aki helyesírási hibát követ el ben­ne. Gyakran szerepel e folyóira­tokban a családi nevelés, az iskola és a társadalom kapcso­latának kérdése is. Ortutay Zsuzsa, a Magyar Nők Orszá­gos Tanácsának titkára, a Család és Iskola című folyóirat szeptemberi számában közvetlen hangú le­vélben fordult a szülőkhöz. A Nőtanács titkára a többi kö­zött megállapítja: a szülőknek is segíteniük kell abban, hogy az iskola a gyermekek máso­dik otthonává váljék, ehhez a társadalom sokban hozzájárul­hat az iskola külsőségeinek, légkörének megteremtésével. Saját gyermekét is segíti az a szülő — írja Ortutay Zsuzsa —, aki az osztály többi gyer­mekének nevelését támogatja, családi gondjaiban részt vál­lal, ha más szülőket is meg­győz a szülői munkaközösség által kialakított egységes ne­velési alapelvekről, mert en­nek hasznát saját gyermeke is érzi majd. Ortutay Zsuzsa a szülők számára a legfontosabb feladatnak a napközi otthonok fejlesztését és a politechnikai oktatáshoz szükséges felszere­lések beszerzését tartja. (gábor) — Talán elsejére kész lehet. Igen, addigra kész lehet ”— mondta ő is. Ezekből a beszélgetésekből a művezető azt vette ki, hogy Varsa úr nagyon megbízható írnok és talán a fizetését is fel kellene emelni új esztendő­re. Telt, múlt az idő és Varsa úr úgy hozzátartozott a sze­relőműhely irodájához, mintha ott született volna. Nyugodt, békés életét egyszer azonban váratlan esemény zavarta meg., " Csöngött a telefon, Varsa úr,­­miután kellőképpen megvárakoztatta a telefoná­lót, felvette a kagylót. — Fialló, itt kettes szerelő­műhely, Varsa beszél. — Itt Balogh beszél, kérem, sürgősen hozza át a tervkimu­­tatásokat — hallotta. Katt... kát... katt... —­ már csak a vonalbúgás hallat­szott Varga úr elgondolkozva ült, kezében a telefonkagyló­val, Balogh beszélt, a gyár igazgatója. Bizonyosan össze­­­­tévesztette a művezetővel. Jó lenne szólni Koncznak. De hi­szen megmondta, hogy Varga beszél. Nincs, nincs kétség, őt kéri személyesen a tervstatisz­tikával. Azon tűnődött, hová is te­hették a művezető a tervstatisz­­tikát. Belelapozott a Koncz asztalán heverő néhány irat­ba, azután fogta az eg­észet és elindult lefelé a szűk csiga­lépcsőn. Élénk léptekkel igyekezett a háromemeletes igazgatósági épület felé. A gyári tűzoltó­garázsnál megállt egy pillanat­ra és megnézte magát a kitárt ablaküvegben. A gyárudvaron vidám induló hangja áradt a hangszóróból. Varga úr jó­kedvűen lépte át az irodaház küszöbét és úgy tekingetett a szembejövő tisztviselőkre, mintha azt mondaná: ►►Lássá­tok, az igazgatóhoz megyek. Engem kért, személyesen". Itt, az igazgatósági épület­ben sokkalta szebbek az iro­dahelyiségek, mint a szerelő­­műhelyben. Oda behallatszik a daruzúgás, beárad a kellemet­len olajszag. Mi lenne, ha ide­helyeznék? Külön helyisége lenne, szőnyeg, ébenfa íróasz­tal, virág a vázában. Olyan lenne, mint régen Aglódon volt a járási szolgabíróságon. A titkárnő, mintha már is­merte volna, megkérdezte: — A szerelőműhelyből? — és kitárta Varsa úr előtt az aj­tót. Benn, az igazgató szobájá­ban néhány férfi ült a zöld posztóval fedett asztal mellett. Varsa úr, a hóna alól kikandi­káló iratokkal, mélyen meg­hajolt. Először az asztal kö­rül elhelyezkedő szikár, fe­kete képű Baloghra pillantott, majd az ismeretlen, kerek arcú, vörösesszőke férfire, az­után a ceruzájával játszadozó, boltozatos homlokú, szúrós tekintetű főmérnököt illette köszöntéssel, végül barátságo­san mosolygott az ablak mel­lett ülő, szürkekosztümös, mongolos arcú nőre, aki előtt nyitott gyorsírófüzet hevert. Varsa úr jólesően huppant bele a bársonyos huzatú fotós puha ülésébe. Anélkül, hogy megkínálták volna, kivett egy cigarettát az asztalon fekvő faragott fadobozból és rágyúj­tott. Ebben a pillanatban na­gyon elégedett volt önmagá­val. Mintha a sors kárpótolta volna az elmúlt évekért. Hány­szor cipelte az ormótlan ládá­kat a szeles, téli hónapokban, az esős, őszi időben. Hányszor kellett füle mellett elereszte­nie a szállítómunkások durva röhejét, gúnyolódó megjegyzé­seit. A műhelyirodában pedig unalmas számokat másolt, kénytelen volt megelégedni egy kopottas íróasztallal. Balogh zsebkendőjével meg­­törötte homlokát és Varsa úr felé fordult: „ — Hogy állnak az elevátor­ral? — Elsejére kész lehet — vá­laszolta az írnok, mert eszébe jutott, mit mondott egyszer Koncz. — Az késő! — csattant fel az igazgató hangja. — Igen, az késő — ismétel­te meg Varsa úr. — Mi a véleménye, huszadi­kára kész lehetnek? Varsa úr nem sietett a vá­lasszal. A zöldesbarna páncél­szekrény felett függő színes rézkarcot nézegette. Úgy tett, mintha Balogh szavait latol­gatná. A szobában hirtelen csend támadt. Ebben a pilla­natban a vasgyár felelős veze­tői Varga úr válaszát lesték. Az írnok hátradőlt a frtőrben, végigsiklott tekintete a szobá­ban ülőkön, majd megpihent a széles, fényesfeketén tükröző íróasztalon. Lám, ezek is sze­retik az eleganciát. Csak azt tudná, melyik is az az elevá­tor, igen, már emlékszik, sok­szor cipelte nehéz vasállvá­nyait a raktárba. Varsa úr a kellő pillanatban végre megszólalt, nehogy bal­jóslatúvá­ váljék hallgatása. Először megadóan sóhajtott, mint Koncz művezető szokta, amikor a szerelők ostromolják a szerszámokért vagy a nyers­anyagért, azután homlokát gondterhelten ráncolva mond­ta: — Megpróbáljuk. Az igazgató áthajolt az asz­tal felett és erőteljesen meg­rázta Varsa úr kezét. — Nagyszerű! Még a lépcsőn lefelé menet is érezte Balogh heves szorí­tását a tenyerében. Az opálos üvegfalú irodá­ban Koncz már ott ült az író­asztala mellett. — Hol volt, Varsa? —• Az igazgatónál. Koncz rámeredt. — Mi a fene! Aztán mit akart magától a vezér, Varsa? Varsa úr gúnyorosan nézett­ a művezetőre. — Megállapodtam vele, hogy az elevátorokat huszadikára átadjuk. A művezető lassan felemel­kedett a helyéről. Vizenyős, kék szeme hirtelen sötét árnyalatba borult. Felemelte az iratokon heverő vasnehezé­ket és rácsa­pott vele az asz­talra. — Mi az, hogy megállapod­tam vele, Varsa?! Az írnok a kályha fedezéke mögül válaszolta: — Hát nem én vagyok a tervstatisztikus ? Koncz röhögött. — Tervstatisztikus?! Tudja, maga micsoda, Varsa? Egy légypiszok, egy senkiházi, egy levitézlett szolgabíró! Majd adok én magának a szélhámos­kodásért! — Hát nem maga tett meg írnoknak? — kérdezte nagyon szelíden Varsa úr. Koncz erre lehiggadt. Igaz. Hiszen ő telefonált a személy­zeti osztályra. Mindenki tudja, hogy pártfogolja. Múltkor is védelmére kelt, amikor Kol­­ler kifogásolta, hogy Varga té­vesen vezette a védőétel fo­gyasztásának kimutatását. Varga úr előlépett a kályha mögül, leporolta befalasodott kabátját, leült az asztal mellé és hegyezni kezdte a szép, sár­ga színű ceruzát. Közben oda­­odapislantott a művezetőre. Koncz töprengett egy dara­big magában, azután felhívta az igazgatót. — Itt Koncz művezető be­szél. Most számolt be a mű­hely tervstatisztikusa, Varga elvtárs, hogy megállapodtak az elevátorban. Igen ... Én küldtem fel... Hogy tetszik mondani? Igen. Lelkes és jó munkaerő... Varga úr végigsimította te­nyerén a kihegyezett ceruzát. Mosolygott, mert tudta, hogy most róla beszélgetnek. 9 m ii ’/.i i .i i r-r.i-üiim llSiiíil Itiil IhIiiiiíÍIiiiiIÍ imiiiniiiií liíuilt íiiiiil ÍÍ5(isfMiii"aüium8 iifíkiri itilhiiUll'llllllllll Bemutató a Petőfi Színházban 1928-ban egy berlini színház­­igazgatónak az az ötlete tá­madt, hogy John Gay híres operájának, a »Beggar’s Ope­­rá«-nak kétszázadik évforduló­ján fel kellene újítani a dara­bot, mely a maga idejében majdnem olyan siker volt, mint Beaumarchais »Figaró"­­ja, ha nem is ért el — poli­tikai értelemben — akkora hatást. Ámbár ahhoz elég nagy hatása volt, hogy az angol kor­mány bezárassa a színházat. A ►►Beggar’s Opera" felújí­tásának, vagy inkább megújí­tásának feladatát a Brecht— Weill-együ­ttes kapta. Bert Brecht és Kurt Weill akkor már hosszú hónapok óta együtt dolgoztak a »Mahagonny« operán, s egyenesen felüdülés­nek vették ezt a megbízást, ami közben kitombolhatták játékos kedvüket. A Koldus­opera új változata hetek alatt elkészült, s a világirodalom egyik legzseniálisabb rögtön­zése lett. Négy éven át, egé­szen a hitlerizmus kitöréséig, s még azon túl is, egész Berlin és egész Németország, sőt fél Európa visszhangzott a Kol­dusopera dallamaitól és Bicska Maxi (eredeti nevén Mackie Messer) úgyszólván egyetlen merész ugrással a modern színműirodalom nagy alakjai között termett. Tőrös botja és glaszékesztyűje nem színpadi rekvizitum, hanem mélyértel­­mű szimbóluma egy mentali­tásnak, mely a kapitalizmus kialakulásával egyre uralko­­dóbbá vált. Erőszak és jó mo­dor, revolver és sznobizmus,, erkölcsi gátlástalanság és üz­leti lelemény — mindezek a tulajdonságok az uralomratörő polgár tulajdonságai és Bicska Maxi tőrös botjával és glaszé­­kesztyűjével szimbolizálja­ eze­ket a tulajdonságokat. Bert Brecht, amikor felfris­sítette John Gay operáját, né­mileg kiemelte eredeti környe­zetéből, de lényegileg mélyeb­ben tárta fel a ►►Beggar’s Opera" korának jellemvoná­sait. •’ Az akkori Anglia és a fiatal kapitalizmus igazi mi­liőjét keltette életre a Koldus­opera színpadán. Aki Brecht színházába bemegy, annak tud­nia kell, hogy politikát fog kapni. A művészi eszközök, amelyeket a szerző igénybe vesz, s hozzá a költészet és az emberábrázolás legmagasabb színvonalán, valóban csak esz­közök nála, hogy politikai mondanivalójára irányítsa a néző figyelmét. -A Brecht-szín­­ház politikai szószék akkor is, ha a színpadról groteszk fin­torokkal ostromolja a nyárs­polgárt, mint a Koldusoperá­ban, amelynél élesebb karika­túrát még nem rajzoltak a tő­­késtársadalomról, álerkölcsei­ről, ala­koskodó és kegyetlen természetéről. Ennél csak a fiatal George Grosz rajzolta kegyetlenebb realizmussal a polgárt. Érthető, ha­­ a Koldusopera megbukott első pesti bemuta­tóján — a harmincas évek kö­zepetáján, a Vígszínházban. Hiszen a Horthy-korszak pol­gára számára Brecht monda­nivalója és Weill zenéje telje­sen idegen volt, még ha meg­­fésülten, elédesítve tálalták is neki, mint egyik változatát a Liliom-témának, amelybe azonban sehogyse sikerült be­csempészni Molnár ■►Liliomá­­nak" szentimentalizmusát. Okos gondolat volt a Petőfi Színháztól, hogy hozzányúlt ehhez a nehéz feladathoz. Nem­csak azért, hogy a magyar kö­zönség Brecht drámái után végre megismerkedjék Brecht humorával is — ami önmagá­ban is megér egy misét, vagy­is egy jó színpadi előadást —, hanem azért is, hogy a mo­dern zeneirodalom egyik leg­jellegzetesebb, s talán legna­gyobb hatású alkotását a maga eredeti felfogásában ismerje meg, úgy, ahogy Kurt Weill megírta. Sajnos, ebben a vo­natkozásban a Petőfi Színház előadása is adósa maradt a magyar közönségnek, mert né­mileg áthangszerelve adták a Koldusopera zenéjét. Kissé megcsiszolták,, ami talán ►►Sza­lonképesebbé" tette Weill ze­néjét, de megfosztotta az ori­­ginalitás varázsától. Nagy kár például, hogy mindjárt az ele­jén, Bicska Maxi dalának elő­adásánál, elhagyták a kíntor­nát, mely pedig nem puszta színpadi vagy zenei trükk, ha­nem megadja az egész mű­ ze­nei alaphangját. Ettől eltekintve, a Petőfi Színház előadása közelítette meg leginkább az eredetit, úgy, ahogy Brecht és Wedlt színpadra vitték. Remélhető, hogy még csiszolódni fog az előadás, amelynek minden ér­téke és tagadhatatlan lendüle­te, ötletessége mellett is van­nak fogyatékosságai. Például­­az, hogy helyenként a parodi­­izálásnak­ olyan vásári eszkö­­­zeit is igénybe veszi, amelyek­­ méltatlanok a mű szelleme­ihez. A Koldusopera minden so­k­a és minden taktusa parodi­­­zál, benne a nyárspolgár egész •gondolat- és érzésvilágának •olyan mélyértelmű paródiáját­­kapja a néző, hogy ehhez nem­­kell hozzátenni semmit.­­ És még valami: a Koldus­opera alakjait a szerző úgy komponálta meg, hogy egy-egy társadalmi típust jelenítsenek meg, de ezek az alakok még­sem pusztán társadalmi krea­túrák, abban a sematikus ért­­r­telemben, ahogy, nálunk na­gyon gyakran az­ ilyen típus­­figuráikat ábrázolni, helyeseb­ben túlrajzolni szokták. Belá­tom, hogy a brechti színház, különösen ebben a játékos da­rabban, rendkívül nehéz fel­adatok elé állítja a színésze­ket, s talán méginkább a ren­dezőt. Hiszen, az éles társadal­mi jellemvonásokat úgy kell életre kelteni, hogy a figurák emberi vonásai se mosódjanak el. Ez egyébként tökéletesen sikerült Feleky Kamillnak és Sennyei Verának. Peacock, a ■ kolduskirály, és Kocsma Jenny, az utcalány figurája, miköz­ben a maguk társadalmi típu­sát hibátlanul rajzolták meg, szinte árnyalataiban is elmé­lyedve, eleven emberséggel szóltak. Különöse­n Sennyei olyan érzelmi eshitető erővel formálta meg az utcalány alakját, ami a legnagyobb drá­mai alakításokkal is felér. Énekszámai helyenként meg­­rázóak voltak. Demján Edit is énekszámai­val aratta a legnagyobb sikert, egyébként alakítása is, annak ellenére, hogy Polly talán a legkevésbé markáns figurája a darabnak, tele volt emberi színekkel. Agárdy Gábor Bicska Maxi­ja is jó volt, bár néha túlhang­súlyozta a figura fő jellemvo­násait: a kegyetlenséget és a primitív előkelősködést. Ha ez a kontraszt természetesebben érvényesül játékában, bizo­­­nyára hatásosabb, s főleg meg­győzőbb lett volna. Lorán Lenke élénk, sőt helyenként, túlélénk ,komikai eszközökkel elevenítette meg Peacockné alakját. Miklóssy György is nevetségesebbé tette Tigris Brown, a londoni rendőrfőnök alakját, mint ami a darab alapgondolatának megfelel. Ez egy sötét, sőt az egész darab legsötétebb, alakja, aki nevet®­séges helyzetekbe kerül. Mik­...­lessy alakításában a hangsúly ezekre a nevetséges helyzetek­re került, s eközben Tigris Brown jellemének egész elve­temültsége némileg elmosódik. A rendezésnek, mely tele van hatásos ötletekkel, emellett az a legnagyobb érdeme, hogy mindvégig­­ biztosítani tudja a játék feszültségét és lendüle­tét. A rendezés Szinetár Mik­lós kitűnő munkája. Mindent egybevéve: a Petőfi Színház, a modern színházi irodalom e kivételesen eredeti alkotását méltó keretek között mutatta be a magyar közön­ségnek. Bátor vállalkozás, mely azt bizonyítja, hogy az új színháztól sokat várhatunk. És várunk is. Paál Ferenc „BRAZÍLIÁN A 1960" a Fővárosi Nagycirkuszban JEGYEK ELŐVÉTELBEN KAPHATÓK: IV., Bajcsy-Zsilinszky út 12. (trafik). VI., Lenin körút. Nyugati pu. (trafik). VIII., Corvin Áruház (trafik). VIII., Blaha Lujza tér (reklám­autó). VIII., Baross tér (reklámautó). Vili., Múzeum krt. és Rákóczi út sarok (pavilon). X., Zalka Máté tér (trafik). XHI., Kádár utca (reklámautó).

Next