Magyar Nemzet, 1960. október (16. évfolyam, 233-258. szám)
1960-10-09 / 240. szám
Vasárnap, 1960. október 9.. Magyar Nemzet Korszerű módszerek az iskolában Pedagógiai folyóirat-szemle Csaknem húsz folyóirat jelenik meg a Művelődésügyi Minisztérium kiadásában, a pedagógusok munkájának segítésére. A pedagógiai sajtó őszi számainak középpontjában természetesen a tanévkezdés és az iskolareform áll. A földrajz tanítása című lapban például két cikket olvashatunk az általános iskolai, illetve a középiskolai földrajzoktatás feladatairól. Az általános iskolai munkára vonatkozó cikk a többi között megállapítja, hogy az iskolareformszelepjében a korszerű ismeretek közlésére kell helyezni a súlyt, nagy gondot fordítva a topográfiai ismeretek elmélyítésére. Meg kell magyaráznia a pedagógusnak a földrajzi munkamegosztást, a tervgazdaság feladatait és hazánknak a világgazdaságban elfoglalt szerepét. A középiskolások dialektikus materialista világképének kialakítását jól segíti elő a Föld egységének, a földrajzi környezet jelenségeinek, folyamatainak, összefüggésének, fejlődésének ismertetése. A földrajzi determinizmus veszélyeit elkerülve, a jó tanár a termelés természeti és társadalmi tényezőinek megismertetésével materialista földrajzi szemléletre nevelhet.. A földrajz tanítása alkalmas arra — írja a szerző —, hogy megmutassa a szocialista gazdasági rendszer fölényét a kapitalizmussal szemben és felkeltse az érdeklődést a hazai és nemzetközi politikai kérdések iránt. A Magyar tanítás című folyóirat egyik cikkében Seres József az általános iskolai feladatokról szólva, megemlíti, hogy az elmúlt tanévben előre léptünk a magyar nyelv és irodalom tanításában. A nyelvtanban az elsődleges cél a helyesírási készség kialakítása és a logikus gondolkodásra nevelés lett, az irodalomtanítás általános iskolai munkájában az elmélet helyett az irodalomolvasás, az irodalom megszerettetése, és ezzel párhuzamosan a világnézeti nevelés került előtérbe. A reform most azt követeli, hogy hatékonyabb legyen a marxista—leninista szellemű oktatónevelő munka. Fontos feladat a maximalizmus megszüntetése. Akkor nem maximalista a tananyag, ha a pedagógusnak alkalma nyílik megmutatnia az irodalmi szemelvény szépségét, értékeit, értelmét. Ehhez úgy kell előtérbe állítani az érzelmi momentumokat, hogy a diák ne csak tudja, de érezze is az irodalom lényegét. Az irodalomtanítás céljául azt tűzi ki Seres József, hogy »a nyolcadik osztály végéig a tanulók zöme eljusson oda, hogy egy-egy frissen olvasott műről közvetlen szavakkal véleményt tudjon mondani." Hanzséros György tollából a középiskolai feladatokról olvashatunk a Magyar tanításban. A szerző elítéli a nyelvtantanításban a lélektelen, öncélú grammatizálást, a szabályok biflázását, helyébe a nyelvtani ismeretek segítségével a fogalmazási készség és stílusérzék fejlesztését állítja feladatként. Minden nyelvtani fogalmat annak gyakorlati használatával összhangban ismerjen meg a középiskolás. Az oktatásügyi folyóiratoknak gyakran visszatérő témája a munkára nevelés. A természettudományok tanítása című lap érdekes gondolatokat vet fel. Buti Ernő cikke hangsúlyozza, a fizikát olyan módszerekkel kell tanítani, amelyek felkeltik a tanulók érdeklődését a technika, a tudományok, a termelés iránt. A fizika oktatásának nemcsak elméleti ismereteket kell adnia, hanem olyan alapvető ismereteket és jártasságokat, amelyek a politechnizációhoz — a mérőműszerek használatához, a készülékek kezeléséhez, s a modellek elkészítéséhez — adnak segítséget. A tanulóknak a fizikaórákon meg kell ismerkedniük a gyakorlati foglalkozásokon használt ipari és mezőgazdasági szerszámok, gépek és eszközök működésének fizikai alapelveivel, hogy mindaz, amit a gyakorlati foglalkozásokon tanulnak, elméletileg is tudatosodjék bennük. A Munka és Iskola, a Művelődésügyi Minisztérium politechnikai folyóirata szeptemberi számában dr. Piokovics József tanár a gyönki gimnázium gyakorlati munkájának tapasztalataiból a téli mezőgazdasági foglalkozást ismerteti. Ez azért lényeges, mert a mezőgazdasági ismeretek tanításánál éppen a téli időszak okoz gondot. Piukovics érdekes tematikát közöl, hogyan foglalkoztatták télen a gyönki gimnázium 5-1-1-es oktatásban részt vevő első és második osztályát a mezőgazdaságban. Az első gimnazisták a növénytermesztéssel ismerkedtek meg és a hét egy napján a talajról, a térképkészítésről, a meteorológiáról stb. szóló elméleti órákat jól kiegészítette az úgynevezett bázisüzemben végzett, munka, a kukoricatörés, a talajminták vétele, a meteorológiai szolgálat, a gyümölcsösben végrehajtott gyakorlat és vízlevezető áruk készítése az arborétumban. A második osztály, mely állattenyésztéssel foglalkozott, a következő elméleti kérdéseket ismerte meg: szarvasmarha-, sertés-, ló- és juhtenyésztés és ezzel párhuzamosan a mezőgazdasági üzem tehenészetében, sertéstelepén stb. dolgoztak a diákok. A beszámoló kiemeli: a munkanaplóknál súlyt helyeznek a helyesírásra. Nem kaphat jelest munkanaplójára az a diák, aki helyesírási hibát követ el benne. Gyakran szerepel e folyóiratokban a családi nevelés, az iskola és a társadalom kapcsolatának kérdése is. Ortutay Zsuzsa, a Magyar Nők Országos Tanácsának titkára, a Család és Iskola című folyóirat szeptemberi számában közvetlen hangú levélben fordult a szülőkhöz. A Nőtanács titkára a többi között megállapítja: a szülőknek is segíteniük kell abban, hogy az iskola a gyermekek második otthonává váljék, ehhez a társadalom sokban hozzájárulhat az iskola külsőségeinek, légkörének megteremtésével. Saját gyermekét is segíti az a szülő — írja Ortutay Zsuzsa —, aki az osztály többi gyermekének nevelését támogatja, családi gondjaiban részt vállal, ha más szülőket is meggyőz a szülői munkaközösség által kialakított egységes nevelési alapelvekről, mert ennek hasznát saját gyermeke is érzi majd. Ortutay Zsuzsa a szülők számára a legfontosabb feladatnak a napközi otthonok fejlesztését és a politechnikai oktatáshoz szükséges felszerelések beszerzését tartja. (gábor) — Talán elsejére kész lehet. Igen, addigra kész lehet ”— mondta ő is. Ezekből a beszélgetésekből a művezető azt vette ki, hogy Varsa úr nagyon megbízható írnok és talán a fizetését is fel kellene emelni új esztendőre. Telt, múlt az idő és Varsa úr úgy hozzátartozott a szerelőműhely irodájához, mintha ott született volna. Nyugodt, békés életét egyszer azonban váratlan esemény zavarta meg., " Csöngött a telefon, Varsa úr,miután kellőképpen megvárakoztatta a telefonálót, felvette a kagylót. — Fialló, itt kettes szerelőműhely, Varsa beszél. — Itt Balogh beszél, kérem, sürgősen hozza át a tervkimutatásokat — hallotta. Katt... kát... katt... — már csak a vonalbúgás hallatszott Varga úr elgondolkozva ült, kezében a telefonkagylóval, Balogh beszélt, a gyár igazgatója. Bizonyosan összetévesztette a művezetővel. Jó lenne szólni Koncznak. De hiszen megmondta, hogy Varga beszél. Nincs, nincs kétség, őt kéri személyesen a tervstatisztikával. Azon tűnődött, hová is tehették a művezető a tervstatisztikát. Belelapozott a Koncz asztalán heverő néhány iratba, azután fogta az egészet és elindult lefelé a szűk csigalépcsőn. Élénk léptekkel igyekezett a háromemeletes igazgatósági épület felé. A gyári tűzoltógarázsnál megállt egy pillanatra és megnézte magát a kitárt ablaküvegben. A gyárudvaron vidám induló hangja áradt a hangszóróból. Varga úr jókedvűen lépte át az irodaház küszöbét és úgy tekingetett a szembejövő tisztviselőkre, mintha azt mondaná: ►►Lássátok, az igazgatóhoz megyek. Engem kért, személyesen". Itt, az igazgatósági épületben sokkalta szebbek az irodahelyiségek, mint a szerelőműhelyben. Oda behallatszik a daruzúgás, beárad a kellemetlen olajszag. Mi lenne, ha idehelyeznék? Külön helyisége lenne, szőnyeg, ébenfa íróasztal, virág a vázában. Olyan lenne, mint régen Aglódon volt a járási szolgabíróságon. A titkárnő, mintha már ismerte volna, megkérdezte: — A szerelőműhelyből? — és kitárta Varsa úr előtt az ajtót. Benn, az igazgató szobájában néhány férfi ült a zöld posztóval fedett asztal mellett. Varsa úr, a hóna alól kikandikáló iratokkal, mélyen meghajolt. Először az asztal körül elhelyezkedő szikár, fekete képű Baloghra pillantott, majd az ismeretlen, kerek arcú, vörösesszőke férfire, azután a ceruzájával játszadozó, boltozatos homlokú, szúrós tekintetű főmérnököt illette köszöntéssel, végül barátságosan mosolygott az ablak mellett ülő, szürkekosztümös, mongolos arcú nőre, aki előtt nyitott gyorsírófüzet hevert. Varsa úr jólesően huppant bele a bársonyos huzatú fotós puha ülésébe. Anélkül, hogy megkínálták volna, kivett egy cigarettát az asztalon fekvő faragott fadobozból és rágyújtott. Ebben a pillanatban nagyon elégedett volt önmagával. Mintha a sors kárpótolta volna az elmúlt évekért. Hányszor cipelte az ormótlan ládákat a szeles, téli hónapokban, az esős, őszi időben. Hányszor kellett füle mellett eleresztenie a szállítómunkások durva röhejét, gúnyolódó megjegyzéseit. A műhelyirodában pedig unalmas számokat másolt, kénytelen volt megelégedni egy kopottas íróasztallal. Balogh zsebkendőjével megtörötte homlokát és Varsa úr felé fordult: „ — Hogy állnak az elevátorral? — Elsejére kész lehet — válaszolta az írnok, mert eszébe jutott, mit mondott egyszer Koncz. — Az késő! — csattant fel az igazgató hangja. — Igen, az késő — ismételte meg Varsa úr. — Mi a véleménye, huszadikára kész lehetnek? Varsa úr nem sietett a válasszal. A zöldesbarna páncélszekrény felett függő színes rézkarcot nézegette. Úgy tett, mintha Balogh szavait latolgatná. A szobában hirtelen csend támadt. Ebben a pillanatban a vasgyár felelős vezetői Varga úr válaszát lesték. Az írnok hátradőlt a frtőrben, végigsiklott tekintete a szobában ülőkön, majd megpihent a széles, fényesfeketén tükröző íróasztalon. Lám, ezek is szeretik az eleganciát. Csak azt tudná, melyik is az az elevátor, igen, már emlékszik, sokszor cipelte nehéz vasállványait a raktárba. Varsa úr a kellő pillanatban végre megszólalt, nehogy baljóslatúvá váljék hallgatása. Először megadóan sóhajtott, mint Koncz művezető szokta, amikor a szerelők ostromolják a szerszámokért vagy a nyersanyagért, azután homlokát gondterhelten ráncolva mondta: — Megpróbáljuk. Az igazgató áthajolt az asztal felett és erőteljesen megrázta Varsa úr kezét. — Nagyszerű! Még a lépcsőn lefelé menet is érezte Balogh heves szorítását a tenyerében. Az opálos üvegfalú irodában Koncz már ott ült az íróasztala mellett. — Hol volt, Varsa? —• Az igazgatónál. Koncz rámeredt. — Mi a fene! Aztán mit akart magától a vezér, Varsa? Varsa úr gúnyorosan nézett a művezetőre. — Megállapodtam vele, hogy az elevátorokat huszadikára átadjuk. A művezető lassan felemelkedett a helyéről. Vizenyős, kék szeme hirtelen sötét árnyalatba borult. Felemelte az iratokon heverő vasnehezéket és rácsapott vele az asztalra. — Mi az, hogy megállapodtam vele, Varsa?! Az írnok a kályha fedezéke mögül válaszolta: — Hát nem én vagyok a tervstatisztikus ? Koncz röhögött. — Tervstatisztikus?! Tudja, maga micsoda, Varsa? Egy légypiszok, egy senkiházi, egy levitézlett szolgabíró! Majd adok én magának a szélhámoskodásért! — Hát nem maga tett meg írnoknak? — kérdezte nagyon szelíden Varsa úr. Koncz erre lehiggadt. Igaz. Hiszen ő telefonált a személyzeti osztályra. Mindenki tudja, hogy pártfogolja. Múltkor is védelmére kelt, amikor Koller kifogásolta, hogy Varga tévesen vezette a védőétel fogyasztásának kimutatását. Varga úr előlépett a kályha mögül, leporolta befalasodott kabátját, leült az asztal mellé és hegyezni kezdte a szép, sárga színű ceruzát. Közben odaodapislantott a művezetőre. Koncz töprengett egy darabig magában, azután felhívta az igazgatót. — Itt Koncz művezető beszél. Most számolt be a műhely tervstatisztikusa, Varga elvtárs, hogy megállapodtak az elevátorban. Igen ... Én küldtem fel... Hogy tetszik mondani? Igen. Lelkes és jó munkaerő... Varga úr végigsimította tenyerén a kihegyezett ceruzát. Mosolygott, mert tudta, hogy most róla beszélgetnek. 9 m ii ’/.i i .i i r-r.i-üiim llSiiíil Itiil IhIiiiiíÍIiiiiIÍ imiiiniiiií liíuilt íiiiiil ÍÍ5(isfMiii"aüium8 iifíkiri itilhiiUll'llllllllll Bemutató a Petőfi Színházban 1928-ban egy berlini színházigazgatónak az az ötlete támadt, hogy John Gay híres operájának, a »Beggar’s Operá«-nak kétszázadik évfordulóján fel kellene újítani a darabot, mely a maga idejében majdnem olyan siker volt, mint Beaumarchais »Figaró"ja, ha nem is ért el — politikai értelemben — akkora hatást. Ámbár ahhoz elég nagy hatása volt, hogy az angol kormány bezárassa a színházat. A ►►Beggar’s Opera" felújításának, vagy inkább megújításának feladatát a Brecht— Weill-együttes kapta. Bert Brecht és Kurt Weill akkor már hosszú hónapok óta együtt dolgoztak a »Mahagonny« operán, s egyenesen felüdülésnek vették ezt a megbízást, ami közben kitombolhatták játékos kedvüket. A Koldusopera új változata hetek alatt elkészült, s a világirodalom egyik legzseniálisabb rögtönzése lett. Négy éven át, egészen a hitlerizmus kitöréséig, s még azon túl is, egész Berlin és egész Németország, sőt fél Európa visszhangzott a Koldusopera dallamaitól és Bicska Maxi (eredeti nevén Mackie Messer) úgyszólván egyetlen merész ugrással a modern színműirodalom nagy alakjai között termett. Tőrös botja és glaszékesztyűje nem színpadi rekvizitum, hanem mélyértelmű szimbóluma egy mentalitásnak, mely a kapitalizmus kialakulásával egyre uralkodóbbá vált. Erőszak és jó modor, revolver és sznobizmus,, erkölcsi gátlástalanság és üzleti lelemény — mindezek a tulajdonságok az uralomratörő polgár tulajdonságai és Bicska Maxi tőrös botjával és glaszékesztyűjével szimbolizálja ezeket a tulajdonságokat. Bert Brecht, amikor felfrissítette John Gay operáját, némileg kiemelte eredeti környezetéből, de lényegileg mélyebben tárta fel a ►►Beggar’s Opera" korának jellemvonásait. •’ Az akkori Anglia és a fiatal kapitalizmus igazi miliőjét keltette életre a Koldusopera színpadán. Aki Brecht színházába bemegy, annak tudnia kell, hogy politikát fog kapni. A művészi eszközök, amelyeket a szerző igénybe vesz, s hozzá a költészet és az emberábrázolás legmagasabb színvonalán, valóban csak eszközök nála, hogy politikai mondanivalójára irányítsa a néző figyelmét. -A Brecht-színház politikai szószék akkor is, ha a színpadról groteszk fintorokkal ostromolja a nyárspolgárt, mint a Koldusoperában, amelynél élesebb karikatúrát még nem rajzoltak a tőkéstársadalomról, álerkölcseiről, alakoskodó és kegyetlen természetéről. Ennél csak a fiatal George Grosz rajzolta kegyetlenebb realizmussal a polgárt. Érthető, ha a Koldusopera megbukott első pesti bemutatóján — a harmincas évek közepetáján, a Vígszínházban. Hiszen a Horthy-korszak polgára számára Brecht mondanivalója és Weill zenéje teljesen idegen volt, még ha megfésülten, elédesítve tálalták is neki, mint egyik változatát a Liliom-témának, amelybe azonban sehogyse sikerült becsempészni Molnár ■►Liliomának" szentimentalizmusát. Okos gondolat volt a Petőfi Színháztól, hogy hozzányúlt ehhez a nehéz feladathoz. Nemcsak azért, hogy a magyar közönség Brecht drámái után végre megismerkedjék Brecht humorával is — ami önmagában is megér egy misét, vagyis egy jó színpadi előadást —, hanem azért is, hogy a modern zeneirodalom egyik legjellegzetesebb, s talán legnagyobb hatású alkotását a maga eredeti felfogásában ismerje meg, úgy, ahogy Kurt Weill megírta. Sajnos, ebben a vonatkozásban a Petőfi Színház előadása is adósa maradt a magyar közönségnek, mert némileg áthangszerelve adták a Koldusopera zenéjét. Kissé megcsiszolták,, ami talán ►►Szalonképesebbé" tette Weill zenéjét, de megfosztotta az originalitás varázsától. Nagy kár például, hogy mindjárt az elején, Bicska Maxi dalának előadásánál, elhagyták a kíntornát, mely pedig nem puszta színpadi vagy zenei trükk, hanem megadja az egész mű zenei alaphangját. Ettől eltekintve, a Petőfi Színház előadása közelítette meg leginkább az eredetit, úgy, ahogy Brecht és Wedlt színpadra vitték. Remélhető, hogy még csiszolódni fog az előadás, amelynek minden értéke és tagadhatatlan lendülete, ötletessége mellett is vannak fogyatékosságai. Példáulaz, hogy helyenként a parodiizálásnak olyan vásári eszközeit is igénybe veszi, amelyek méltatlanok a mű szellemeihez. A Koldusopera minden soka és minden taktusa parodizál, benne a nyárspolgár egész •gondolat- és érzésvilágának •olyan mélyértelmű paródiájátkapja a néző, hogy ehhez nemkell hozzátenni semmit. És még valami: a Koldusopera alakjait a szerző úgy komponálta meg, hogy egy-egy társadalmi típust jelenítsenek meg, de ezek az alakok mégsem pusztán társadalmi kreatúrák, abban a sematikus értrtelemben, ahogy, nálunk nagyon gyakran az ilyen típusfiguráikat ábrázolni, helyesebben túlrajzolni szokták. Belátom, hogy a brechti színház, különösen ebben a játékos darabban, rendkívül nehéz feladatok elé állítja a színészeket, s talán méginkább a rendezőt. Hiszen, az éles társadalmi jellemvonásokat úgy kell életre kelteni, hogy a figurák emberi vonásai se mosódjanak el. Ez egyébként tökéletesen sikerült Feleky Kamillnak és Sennyei Verának. Peacock, a ■ kolduskirály, és Kocsma Jenny, az utcalány figurája, miközben a maguk társadalmi típusát hibátlanul rajzolták meg, szinte árnyalataiban is elmélyedve, eleven emberséggel szóltak. Különösen Sennyei olyan érzelmi eshitető erővel formálta meg az utcalány alakját, ami a legnagyobb drámai alakításokkal is felér. Énekszámai helyenként megrázóak voltak. Demján Edit is énekszámaival aratta a legnagyobb sikert, egyébként alakítása is, annak ellenére, hogy Polly talán a legkevésbé markáns figurája a darabnak, tele volt emberi színekkel. Agárdy Gábor Bicska Maxija is jó volt, bár néha túlhangsúlyozta a figura fő jellemvonásait: a kegyetlenséget és a primitív előkelősködést. Ha ez a kontraszt természetesebben érvényesül játékában, bizonyára hatásosabb, s főleg meggyőzőbb lett volna. Lorán Lenke élénk, sőt helyenként, túlélénk ,komikai eszközökkel elevenítette meg Peacockné alakját. Miklóssy György is nevetségesebbé tette Tigris Brown, a londoni rendőrfőnök alakját, mint ami a darab alapgondolatának megfelel. Ez egy sötét, sőt az egész darab legsötétebb, alakja, aki nevet®séges helyzetekbe kerül. Mik...lessy alakításában a hangsúly ezekre a nevetséges helyzetekre került, s eközben Tigris Brown jellemének egész elvetemültsége némileg elmosódik. A rendezésnek, mely tele van hatásos ötletekkel, emellett az a legnagyobb érdeme, hogy mindvégig biztosítani tudja a játék feszültségét és lendületét. A rendezés Szinetár Miklós kitűnő munkája. Mindent egybevéve: a Petőfi Színház, a modern színházi irodalom e kivételesen eredeti alkotását méltó keretek között mutatta be a magyar közönségnek. Bátor vállalkozás, mely azt bizonyítja, hogy az új színháztól sokat várhatunk. És várunk is. Paál Ferenc „BRAZÍLIÁN A 1960" a Fővárosi Nagycirkuszban JEGYEK ELŐVÉTELBEN KAPHATÓK: IV., Bajcsy-Zsilinszky út 12. (trafik). VI., Lenin körút. Nyugati pu. (trafik). VIII., Corvin Áruház (trafik). VIII., Blaha Lujza tér (reklámautó). VIII., Baross tér (reklámautó). Vili., Múzeum krt. és Rákóczi út sarok (pavilon). X., Zalka Máté tér (trafik). XHI., Kádár utca (reklámautó).