Magyar Nemzet, 1961. október (17. évfolyam, 233-258. szám)

1961-10-01 / 233. szám

4__ Teljesítette tervét a szénbányászat, a villan­tosenergiaipar és a könnyűipar Szombaton zárult a harma­dik negyedév. Az elmúlt ki­lenc hónap eredményeiről még:­ nem állnak rendelkezésre végleges adatok, az előzetes jelentések azonban figyelemre méltó fillerről szólnak. Az üzemek zavartalan mű­ködését elegendő villamos­árammal segítette a villamos­energia iparág. A szénbányá­szat és a kőolajipar eleget tett esedékes kötelezettségé­nek. A kőolajbányászat éves tervében előirányzott olaj­­mennyiségnek körülbelül 76 százalékát termelte meg szep­tember végéig. Jól dolgozott a szénbányá­szat is: a másfél százalékos túlteljesítés körülbelül 100 000 tonna széntöbbletet jelent, amelynek tekintélyes hányada értékes feketeszén. A termelé­kenységi terv teljesítését 101­­—101,7 százalékra becsülik, a termelés növekedése tehát ez­úttal is jórészt a termelékeny­ség fokozásából származik. A vaskohászati üzemek csaknem 25 000 tonna nyers­vasat és 16 000 tonna acélt gyártottak az év eleje óta ter­ven felül. Az év első három negyedében a tervezettnél 2000 tonnával kevesebb hen­gereltáru készült. Ezt az el­maradást a vaskohászat rövid időn belül pótolni akarja. A Könnyűipari Miniszté­riumhoz eddig beérkezett elő­zetes adatok szerint az ipar­ág az év első 9 hónapjában ugyancsak túlteljesítette ter­vét. Ebben az iparágban na­gyobb mérvű tervtúlteljesítés nem szükséges, a külkereske­delem azonban ezúttal vala­mivel több árut kért az ere­detileg tervezettnél. A pamut­ipar a harmadik negyedévben körülbelül egymillió négyzet­­méter pamutárut ad át a kül­kereskedelemnek terven felül. Erősödik a szovjet—ma­­yar tudományos és műszaki együttm­­­űködés Moszkvában a napokban megtartották a szovjet—ma­gyar tudományos és műszaki együttműködési bizottság 15. ülésszakát. Az ülésszak összegezte a legutóbbi 14. ülésszakon ho­zott határozatok teljesítésének eredményeit. A felek megelé­gedéssel állapították meg, hogy sikeresen megvalósult a tudományos és műszaki ered­mények és a legjobb termelési tapasztalatok kölcsönös kicse­rélése. A két ország tapasz­talatait sikeresen alkalmazzák a népgazdaság különböző ágaiban, ami segíti a terme­lési, a tudományos és a mű­szaki problémák megoldásá­nak meggyorsítását. A felek megvitatták az 1961-es évre és 1962 első felére előirányzott tudományos és műszaki együttműködés tema­tikáját. Az elfogadott határo­zatoknak megfelelően a szov­jet szervek­­ kohászati, ener­getikai, elektroipari, gépgyár­tási, vegyipari, közlekedési és más műszaki dokumentációt adnak át a Magyar Népköz­­társaságnak, vendégül látnak magyar szakembereket és megismertetik velük az ener­getika, a vegyipar, a széripar, a műszeripar, a kőolajfeldol­­gozó és az építőipar stb. terü­letén szerzett tapasztalatai­kat. A magyar szervezeteik gép­ipari, elektrotechnikai, kön­­­nyű- és élelmiszeripari, vala­mint gyógyszeripari dokumen­tációt adnak át a Szovjetunió­nak, vendégül látnak szovjet szakembereket és megismer­tetik velük a közlekedési gép­gyártásban, a hírközlésben, a rádióelektronikában és a cel­lulózé- és papíriparban szer­zett tapasztalataikat. Az ülésszak a testvéri ba­rátság és a kölcsönös megér­tés szellemében folyt le. Kiapadt a Zagyva A selypi medence üzemeinek segítségével oldották meg két cukorgyár vízellátását A selypi és a hatvani cu­korgyárak a Zagyva folyóból kapják az üzemeléshez szük­séges vizet, a folyó azonban a nagy szárazság miatt kiapadt, s így az a veszély fenyegetett, hogy a két gyárban be kell szüntetni a cukorgyártást. A selypi medence ipari és me­zőgazdasági üzemei elhatároz­ták, hogy előteremtik a szük­séges napi 140 000 köbméter vízmennyiséget. A Mátravidé­­ki Szénbányászati Tröszt bá­nyászai öt búvárszivattyút te­lepítettek a hatvan méter mély kisgombosi függőaknába, ahol 40 évvel ezelőtt a betörő nagy mennyiségű víz miatt megszüntették a termelést. A bányászok megfeszített mun­kával már a harmadik napon a Zagyva medrébe kényszerí­­tették az akna vizét. A Nóg­­rád megyei bányászok azzal segítettek, hogy a salgótarjá­ni és a nagybátonyi aknák­ból szintén szivattyúk segít­ségével juttattak vizet a Zagyvába. A környékbeli ál­lami gazdaságok és termelő­szövetkezetek a Zagyva men­tén beszüntették az öntözést és tovább engedték az érté­kes vizet. A mintegy tíz üzem és vál­lalat összefogásával, a bányá­szok áldozatkész munkájával elérték, hogy a két cukorgyár víztárolójába naponta össze­gyűlik a szükséges vízmeny­­nyiség. Színházak vasárnapi és hétfői műsora Állami Operaház: V: Diótörő (Bérletszünet, de. 11); Bohémélet (Márkus bérlet 2.) (7) — Erkel Színház: V: János vitéz (de. 11)* Otelló (12. bérlet 1.) (7) — Nem­zeti Színház V: Bánk bán (7) — H: Az ember tragédiája (7) — Katona József Színház: V: Min­den jó, ha jó a vége (Vízvári bér­let 1.) (7) — H: Mákvirágok (7) — Ódry Színpad: V: Napfogyatkozás (7) — Vígszínház: V: Lysistraté (du. fél 3) ;Tizenegyedik parancso­lat (7) — H: Orfeusz (H. bérlet 1.) (7) — Petőfi Színház V: Koldus­opera (du. fél 3); Gazdag szegé­nyek (7) — Madách Színház: V: A kaukázusi krétakör (7) — H: Fillantás a hídról (7) — Madách Kamara Színház: V: Különleges világnap (7) — H: A fák állva halnak meg (7) — Jókai Színház: V: Arisztokraták (7) — H: Kevés a férfi (7) — Irodalmi Színpad H: Giccsparádé (H. bék­. 1.) (fél 8) — József Attila Színház V: Az igazság házhoz jön (du. fél 3 és este fél 8) — H: Mindent a ma­máért (7). — Operettszínház: V Leányvásár (du. negyed 3); Boc­caccio (7) — Vidám Színpad: V Budapest 11 óra (du. fél 4 és este fél 8) — Kis Színpad: Váci utca (du. 3 és este 7) — Állami Báb­színház: V: Misi mókus (de. 11); Jancsi és Juliska (du. 3); Misi mókus (du. — Tarka Színpad­ V: Kilenc kalap Prágából (a prá­gai pantomim együttes vendég­játéka) (du. fél 4 és este fél 8) — Kamara Varieté: V: Amikor Pest mesélni kezd (du. fél 4, 6 és este fél 9) — Fővárosi Nagycirkusz: V: Szenegál néger együttes (du fél 4 és este 7) — Jégszínház: V* :Európa szívében.* (a Prágai Jég­­revü vendégjátéka) (du. 4 és este 7) — Bartók-terem: V: Az em­ber túlsó oldala (9) — H: Nekem teljesen mindegy (9). Minden alkalomra kedves ajándék az O P­­­R A LUXUS kölnivíz Kellemes, tartós,­­ közkedvelt illat !__________________ Kiállítások MAGYAR NEMZETI GALÉRIA: Rippl-Rónai emlékkiállítás. IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM: Az üveg művészete. — Aukció ki­állítás. FÉNYES ADOLF TEREM: Kis­rafikai kiállítás. MŰCSARNOK: Nemzetközi bé­lyegkiállítás. (A kiállítási termek hétfő kivé­telével 11—19 óráig látogathatók.) CSÓK ISTVÁN GALÉRIA: „Vegy­ipari dolgozók között”. Veszp­rém megyei művészek kiállítása. (Nyitva: naponta 9.30—18-ig, szombaton 9.30—14.30-ig.) Magyar Nemzet »V­a­s­á­r­n­a­p, 1961. október 1• V Doktoravatás a Budapesti Orvostudományi Egyetemen Szombaton a Budapesti Or­vostudományi Egyetem taná­csának az Erkel Színházban tartott nyilvános rendkívüli tanácsülésén avatták doktorrá az 1961-ben végzett orvosokat és fogorvosokat. Az ünnepé­lyes tanácsülésen megjelent dr. Simonovits István, az egészségügyi miniszter első helyettese, dr. Rusznyák Ist­ván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, dr. Farádi László orvos-vezérőrnagy, a honvédelmi minisztérium egészségügyi csoportfőnöke, dr. Szabó Zoltán, az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezetének elnöke, a társ­egyetemek képviselői és az egyetem professzorai. A tanácsülést dr. Issekutz Béla tudományos rektorhelyet­tes nyitotta meg, majd gyé­mánt-, illetőleg arany-okleve­let nyújtott át a 60 és 50 év­é­vel ezelőtt doktorrá avatott orvosoknak. Gyémánt díszoklevelet ka­pott dr. Schöller Károly. Arany díszokleveleket kapott az 50 évvel ezelőtt avatott dr. Algyógyi Jenő, dr. Bella Má­ria, dr. Barta Miksa, dr. Bá­nyai Sándor, dr. Fehér Mar­cell, dr. Fejes Béla, dr. Frak­­nói Kornél, dr. Gábor Ernő, dr. Grünfeld Sándor, dr. Hartmann Ede, dr. Holló Kál­mán, dr. Hornik Malvin, dr. Jankovich László, dr. Kál­­dor László, dr. Kende Zsig­­mond, dr. Kishalmy Lajos, dr. Lazarovits Lajos, dr. Linner Imre, dr. Nagy János, dr. Nyáry László, dr. Orffy Lajos, dr. Ötvös Ervin, dr. Pollaschek Gyula, dr. Reich Lajos, dr. Rusznyák István, dr. Seenger Gyula, dr. Somogyi Zsigmond, dr. Surányi Ede, dr. Tasnády Székely Béla, dr. Ujj Ilona és dr. Waller Sándor. A tanácsülés nagyszámú hallgatósága melegen megtap­solta a kiváló orvosokat. Kü­lönösen fokozódott az ünnep­lés, amikor dr. Rusznyák Ist­ván, az Akadémia elnöke vet­te át aranydiplomáját. Az idén végzett orvosok és fogorvosok doktorrá avatása következett ezután. Három-­ száztizenhat általános orvost és nyolcvanegy fogorvost avattak ez alkalommal doktor­rá, közülük kilencven általá­nos orvost és huszonhárom fogorvost summa cum laude minősítéssel. Diplomakiosztó ünnepség a Zrínyi Akadémián Szombaton diplomakiosztó ünnepséget rendeztek a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia dísztermében. Az ünnepségen jelen volt Marosán György, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, Biszku Béla miniszterelnökhelyettes, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai; Czinege Lajos al­tábornagy honvédelmi minisz­ter, a Politikai Bizottság pót­tagja, a néphadsereg több más vezetője, számos vezető beosztású tisztje. Részt vet­tek az ünnepségen az ideig­lenesen Magyarországon tar­tózkodó szovjet csapatok pa­rancsnokságának képviselői. Ott voltak az akadémia idén­ végzett hallgatóinak hozzátar­tozói is. A Himnusz hangjai után felolvasták a honvédelmi mi­niszter parancsát. Ezt köve­tően átadták a diplomákat az 1960—61-es tanévben állam­vizsgát tett hallgatóknak. Az ünnepi beszéd után a végzett, hallgatók nevében Molnár Károly aranydiplomás tiszt tett ígéretet arra, hogy új be­osztásukban becsülettel meg­állják helyüket, legjobb tudá­suk és képességeik szerint tel­jesítik kötelességüket. Az ünnepség az internacio­­nálé hangjaival ért véget, majd díszebéd következett, amelyen Marosán György és Czinege Lajos mondott po­hárköszöntőt. Befejeződtek az amerikai nagyiparosok budapesti tárgyalásai Eredménnyel végződtek az ifj. Cyrus Eaton, valamint a W. R. Daley amerikai nagy­iparosokkal­­Budapesten, a Magyar Kereskedelmi Kama­rában folytatott tárgyalások. Apró Antal, a Miniszterta­nács elnökhelyettese szeptem­ber 29-én fogadta az amerikai vendégeket és vacsorán is vendégül látta őket. A vacso­rán megjelent Szarka Károly külügyminiszterhelyettes. Ifj. Cyrus Eatont szombaton délelőtt Veres József, a fővá­rosi tanács végrehajtó bizott­ságának elnöke fogadta. Eltemették Jávorka Sándor akadémikust Munkatársak és tanítvá­nyok, barátok és tisztelők szá­zai búcsúztak szombaton a Farkasréti temetőben Jávor­ka Sándor akadémikustól, a növénytan nagy magyar mes­terétől. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia biológiai cso­portja, a Művelődésügyi Mi­nisztérium és a Természettu­dományi Múzeum nevében Zó­lyomi Bálint, az Akadémia le­velező tagja búcsúzott Jávor­ka Sándortól. Méltatta a nagy tudós pályafutását, munkássá­gát. Máthé Imre levelező tag az Akadémia agrártudományi osztálya részéről azokról a fe­lejthetetlen érdemekről szó­lott, amelyeket Jávorka Sán­dor a magyar mezőgazdaság és az agrártudományok fejleszté­sében szerzett. Soó Rezső aka­démikus a Magyar Biológiai Társaság és a TIT gyászát tol­mácsolta. A sírnál dr. Pócs Tamás, a Természettudományi Múzeum munkatársa a fiatal magyar botanikus­ nemzedék nevében búcsúzott Jávorka Sándortól. Tárgyal a FIP kongresszusa Ma kezdi meg tanácskozá­sát a Nemzetközi Filatelista Szövetség, a FIP kongresszusa. A Budapest 1961. nemzetközi bélyegkiállítást a FIP véd­nöksége alatt rendezték meg. A kiállítás utolsó napjaira ér­kezett külföldi delegátusok megtárgyalják a világ bélyeg­­gyűjtőit érintő kérdéseket. A kongresszus napirendjén sze­repel a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság bélyeggyűj­tő szövetségének a felvétele, s az a probléma is, hogyan le­hetne a nemzetközi szervezet együttműködését biztosítani az NDK bélyeggyűjtőivel. Hétfő reggel kerül sor a ha­zai bélyegkiállítás döntő fon­tosságú eseményére, a Liszt Ferenc emléksorozat és blokk megjelenésére. A nagy magyar zeneszerző születésének 150., halálának 75. évfordulója al­kalmából bocsátja ki a Ma­gyar Posta a 60 fillér, 1 és 2. Ft névértékekből álló soroza­tot, valamint a 10 Ft névérté­kű emlékblokkot, amelyeket a kibocsátás napján vala­mennyi kiállítási helyiségben különleges alkalmi bélyegző­vel látnak el. Sokan azt hiszik, hogy a bé­lyeggyűjtők kizárólag a fila­­télia szenvedélyének rabjai. Éppen a kiállítás tanúsítja, mennyire sokoldalú és gazdag érdeklődés jellemzi az igazi bélyeggyűjtőket. Nemcsak a motívumgyűjtők között lá­tunk nemzetközi hírnevet szerzett orvos-professzorokat, tudósokat, nem csupán a klasz­­szikus gyűjtők között találko­zunk államférfiakkal, művé­szekkel, de számos ifjú fi­latelista gyűjteményének gaz­dagsága bizonyítja: a bélyeg olyan sokirányú érdeklődést és tudásvágyat ébreszt, amely egy-egy szakterület elmélyült tanulmányozására sarkallja a fiatal gyűjtőt. A Budapest 1961. nemzet­közi bélyegkiállítás és az ok­tóber 1-től 3-ig tanácskozó kongresszus programjában ezekben a napokban még olyan ünnepi események is szerepelnek, mint Veres Jó­zsefnek, a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága elnöké­nek hétfő délutáni fogadása a világ legismertebb filatelistái és a kongresszus delegátusai részére. Fogadja a külföldi vendégeket Kossa István köz­lekedés- és postaügyi minisz­ter is, aki ebből az alkalom­ból nemcsak a Magyar Posta és a magyar bélyegkiadás legfőbb állami vezetőjeként, hanem a szervezett magyar bélyeggyűjtők közül az egyes számú tagsági igazolvánnyal rendelkező, egyik legismertebb és legtapasztaltabb magyar filatelistaként is tárgyal és beszélget a filatélia további fejlődési lehetőségeiről, a ma­gyar és a külföldi bélyeg­kiadás és bélyeggyűjtés to­vábbi kapcsolatairól. Október 3-án este hozzák nyilvánosságra a nemzetközi zsűri döntését a világkiállítást és a kongresszust ünnepélye­sen bezáró összejövetel alkal­mából. Péntek Gyula Kinevezés A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány Mód Péter rendkívüli és megha­talmazott nagykövetet a kül­ügyminiszter első helyettesé­vé, Vályi Pétert, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesét az Országos Tervhivatal elnö­kének első helyettesévé ne­vezte ki. ­ Egy pesti parkról [ Augusztus huszadikára [tervezték, hogy beengedik a [vizet a medencébe, de valami [késés volt, a fűmagot nem­­ hozták idejében a virágsze­­­gélyhez, így hát ünnep után,­­ egészen csöndben telt meg víz­­■ zel a park betonmedencéje­­idestova két évtized után. Er­­­refelé nagyjából minden ilyen lesöndben történik mostanában; la szép, új iskola is majdnem I készen áll már s a park köze- Idén a két új hétemeletes ház­iba is rövidesen beköltöznek a I lakók. Odébb, a Victor Hugó I utcában, egy földhözragadt I kis városvégi viskóval szem­­­­ben, ahol valamikor oly éle­­­sen vált el egymástól a­­mo-­­­dern­ negyed és a kültelek,­­már működik a kerület gyö­nyörű, új gyermek-poliklini­­kája, mellette a sarkon gyer­mekkönyvtár nyílt. A Kárpát utca elején is felépült egy ha­talmas, napfényes, új ház, a templommal szemben is. A hársak alatt sok új kocsi par­­­kol, garázsuk még nincs. De a I medencében már csillog a víz.­­ Sok évtizede költöztünk ide, sa medence, a fák, a virágágyak I helyén akkor m­ég afféle vá­­­rosrészvégi rucarét volt, ame­­llyen néhány sírkőraktár jeleze­tte a civilizációt. A park egyik I napról a másikra bújt ki, a földből a hatemeletes, tető­­teraszos,­­összkomfortos­ há­zakkal együtt, amelyeket a harmincas évek kölcsön-kon­­junktúrájában építettek erre­felé az okosan számító telek­­tulajdonosok, jól tájékozott vá­rosatyák tanácsára, akik tud­ták, hogy a város errefelé ter­jed. Itt, a Vígszínház háta mö­gött, a Váczi út és a Duna kö­zött épült fel az új városrész, amelyet akkoriban Új Lipót­városnak hívtak és ironikusan mosolyogtak hozzá, azok is, akik benne laktak, azok is, akik csak hallottak róla, mert egy kissé karikatúra volt s egy kissé kísérlet, a tízszobás luxusvillák tetőterasza és összkomfortja mellett karika­túra, a régi házak gangra nyí­ló kétszoba-konyhás lakásai után kísérlet, hogy kibírja-e a kisfizetésű pesti polgár az összkomforttal járó anyagi ter­heket? Az emberek azonban, akik beköltöztek az új házak­ba, ha nem is könnyen bírták, mégis vállalták a lakbér és a központi fűtés terheit, inkább vállalták, mint bírták, sok mindent kihúztak miatta a költségvetésből, noha ezt a szót, hogy “áldozat- nem szerették s nem is igen használták. Mert szavakra finnyás, fogalmakra igényes, a század történelmé­nek fordulatát lelkiismereté­ben és idegeiben érző, tények­ből és tünetekből következte­tő, valami új és mégis ősi kö­zösségi életre szomjas embe­rek költöztek ide: az értelmi­ség. Ennek az értelmiségnek kellett és elég volt a város­részt jellemző ,két szoba hali­­s lakását már nem átmenetnek szánta egy későbbi Andrássy úti vagy Szabadság téri ötszo­bás lakáshoz, hanem úgy tele­pedett meg benne, hogy ha egyszer elköltözik innen, ak­kor legfeljebb egy hegyi vagy vízparti kétszobás házba köl­tözik, ahol folytathatja, vagy befejezheti, amit itt elkezdett. Mert mindenekelőtt dolgozni akart itt, valami újat és hiány­zót, eredetit és korszerűt akart csinálni a maga területén, no­ha ettől a szótól is kissé bor­­zongott, hogy “alkotás­. Min­denesetre megtelepedett, kiállt az erkélyre, gyönyörködött a medence vizében, a fiatal hársfákban, a Duna reggeli ezüstjében s szemérmesen ál­modozott a jövőről, amelyben ő és társai egyenlő jogok és lehetőségek között dolgozhat­nak majd azon,­ amiért a vi­lágra jöttek. Olyasmiről is ál­modozott, hogy mindez simán és zökkenő nélkül történik majd, egy napon felébred s a világ ünnepélyesen bejelenti, hogy az új aranykor elkezdő­dött, szabad a bemenet. Min­denesetre csináltatott egy könyvespolcot és két fotelt, szerzett egy kutyát és egy fényképezőgépet és élni kez­dett. Hogy élt? Dolgozott valahol, iskolában, vagy szerkesztőség­ben, kórházban vagy tervező­­irodában, ahonnan azonban rendszerint szeretett volna el­kerülni egy másik iskolába vagy szerkesztőségbe, kórházba vagy tervezőirodába, ahol in­kább “engedik­ dolgozni, mert valahol mindig valami korlát­ba ütközött, amiért titokban önmagát hibáztatta, nyíltan azonban a világot, bár ilyen­kor azt hitte magáról, hogy hazudik és ürügyeket keres, mert ő a hibás, ő az “élhetet­len­. Így élt, félszegen és fe­lelősen, töprengve és tiltakoz­va, valami tisztázatlan, de jó­szándékú ellenzékben; gyak­ran és sok helyütt valóban meg is mondta a magáét, ha tanár volt, a katedrán, ha író, a kávéházban, ha orvos a be­tegei ágya mellett. Ám a ta­nári szobában, a főszerkesztő vacsoráján, professzorának bankettjén óvatosabb volt, megértőbb és csendesebb. Ám és újra ám, ha ezekről a he­lyekről ment haza, ingerült volt és hangos; a fiatal aszta­lossal, aki éppen lemérte a könyvespolc helyét, egy csé­sze fekete mellett szenvedé­lyesen tárgyalta meg a spa­nyol forradalom helyzetét, utánament a feleségének a konyhába, s míg az asszony főzött, felolvasott neki, vagy elmagyarázta azt a képet, amelyet egy éhező festőtől vett részletre. Tanult oroszul, tanult angolul, tanított fran­ciául, néha fordított is. Az asz­­szonyok is dolgoztak, ha keve­set is hoztak a házhoz; tornát tanítottak, vagy kerámiákat csináltak, fényképeztek, vagy gyerekekkel foglalkoztak, s a piacra nemcsak olcsó gyümöl­csért szaladtak ki, de gyak­ran ott vásároltak maradék kartont ruhára, a sátrak alatt.­­ Lassan azonban kiderült, hogy az építész nem elég az új világ felépítéséhez. Azokat, akiket nem a városatyák in­formáltak a közeljövő lehető­ségeiről, de magasabb ponton álló­ szellemi őrszemek a tá­volabbi jövőről, igen udvarias levélben elbocsátották állásuk­­­­ból s helyet cserélt a taná­rok jó része is, bár nem egé­szen úgy, ahogy kívánta. Az elbocsátott újságíró felesége rokkát vásárolt s reggelenként leült fonni, mint Gretchen az operai színpadon, a kitűnő színész megírandó emlékira­taira gyűjtött előfizetőket a kávéházban, az író hirdetés­szöveget írt. Jügyre nehezebb volt előteremteni a lakbért s egy napon megjelent a város­részben az ószeres, néma pél­dázatként, illetve üvöltő pél­dázatként arra, hogy egy vá­rosrész nem szakadhat ki egy város és egy ország életéből.­­Itt jár az ószeres, a ciánozó, a drótos és a sintér­, írtam

Next