Magyar Nemzet, 1962. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-01 / 50. szám

6 NAPI KRÓNIKA Népfront akcióbizottságok a Vas megyei falvak fej­esztéséért A Vas megyei népfrontbi­­zottság szerdai ülésén, ame­lyen részt vett Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának titkára is, elhatározták, hogy a népfront­aktivistákat a tsz-ek gazdál­kodásának javítására, a falusi művelődési házak fejlesztésé­re mozgósítják. Az ülésen tíz akcióbizottságot alakítottak,­­illetve erősítettek meg. A bi­zottságokban 180 társadalmi munkás — orvosok, tsz-gaz­­dák, jogászok, pedagógusok, munkások, műszaki és mező­­gazdasági szakemberek — dol­gozik majd. A mezőgazda­­sági akcióbizottság tapaszta­latcseréket szervez és szószó­lója lesz a legjobb új terme­lési eljárásoknak, módszerek­nek. — A vámkezelések egysze­rűsítésének módszereit vitat­ták meg szerdán országos ér­tekezletükön a vámhivatalok parancsnokai. — Huszonöt nyugat-európai borkereskedelmi cég jelentke­zett eddig az augusztus 15. és 26. között megrendezendő bu­dapesti borversenyre. — A baranyai falusi bankok betétállománya hárommillió forinttal gyarapodott a zárszá­madások után. Babarcon, Lángosokon és Nagydobszán valamennyi családnak van már megtakarított pénze a helyi falusi bankban.­­ Újabb harminc Diesel­elektromos mozdony szállítá­­sára kapott rendelést Lengyel­­országból a Ganz-MÁVAG. <W^MWIIUWIHIWHIHim)HWWWWi<IWIWWIIWIIIIWHIHHIHtimilimHnHWIMWIHIWHHIWIIWHMIIIIIIItimmilWHHWIWHmWHfflHHIIWIIIWHS PORT inwwifiiiii;ii::iniiiiiiiiiniwwiiinmniimmHnniiimw mw>nwinimnnimiiwmnwmmiwwüiiHii — Pályázatot hirdet a Peda­gógusok Szakszervezete, hogy elősegítse a felsőoktatási in­tézményeiknél a munkásvédel­mi és üzemegészségügyi fel­adatok megoldását. A pályá­zaton részt vehet a Pedagó­gusok Szakszervezetéhez tar­tozó bármely felsőoktatási in­tézmény dolgozója. A pálya­munkát három példányban kell beküldeni április 15-ig a Pedagógusok Szakszervezete elnökségéhez. — Hordozható TV-szervit felszerelést állítottak össze a javítások meggyorsítására a Híradástechnikai KTSZ szak­emberei. A nyáron már 150 ilyen miniatűr­­-műhely" mű­ködik majd az országban. — Könyvkölcsönzőket ren­deznek be még az idén a ke­rületi népfront klubok nagy részében. Nagy havazás Jugoszláviában,­­sikorgó hideg, hóvihar és árvíz Amerikában Jugoszlávia északi vidékein erősem havazik. Szlovéniában csaknem egyhetes szünet után kedden 20—30 centiméter hó esett. A síterepeket még en­nél is vastagabb hótakaró bó­vltja. Észak-Amerikában újabb hi­­deghullám terjed. Észak-Da­kota, Mootama és Minnesota állam északi vidékein kedden m­érték az idei télen a legna­gyobb hideget. A jeges ország­utakon sok baleset történt. Des Moines és Iowa államban még mindig vastag hótakaró akadályozza a közlekedést. Kerntucky, Tennessee és Nyu­gat-Virgínia államban a nagy esőzések árvizeket okoztak. Egyes vidékeken lakóházakat ürítettek ki és a közlekedési nehézségek miatt iskolákat zártak be.­­ A KIJEVI RÁDIÓ-PA­LOTÁBAN magyar elektro­akusztikai és stúdióberendezé­seket szerelnek fel. Mintegy 780 berendezéssel, lemezját­szóval, keverőasztallal, erősí­tővel szerelik fel a palota stú­dióit.­­ Megalakult az ország első üzemi bibliofil csoportja az Április 4. Gépgyárban. A cso­­­port első összejövetelén, egy­ben alakuló ülésén részt vett és a Magyar Bibliofil Társulat munkájáról előadást tartott Szij Rezső, a társulat főtitkár­­­a. — A magyar munkásmozgalom története című kiállítás március 9-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban. — HALÁLOZÁS. Dr. Lencz Sa­rolta febr. 26-án hirtelen elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása március 2-án, pénteken fél 12 óaraikor lesz a Farkasréti temető­­­ben. Minden külön értesítés he­lyett. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Nagy Farkas vilmosné el­hunyt, örök nyugalomra márc. 3-án 11 órakor helyezzük a Rá­koskeresztúri temetőben. Férje és gyermekei. X — Köszönetnyilvánítás. Köszö­netet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen drága férjem, illetve édesapánk elhunyta alkal­mából részvétükkel, együttérzé­sükkel mellettünk voltak és őt utolsó útjára elkísérték. Dr. Ke­lemen Hrrnőné és gyermekei. X Felhős, párás idő Várható időjárás csütörtök es­tig: felhős, párás, helyenként ködös idő, többfelé kisebb hava­zás, havas eső, eső, mérsékelt délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön plusz 2— plusz 6 fok között. — Az semmi, hogy influenzás vagyok, csak ne lennék náthás!... (Vasvári Anna rajza) Csehszlovák írónő darabját mutatja be az egri színház Az egri Gárdonyi Géza Színház március 2-án bemu­tatja Dávid Teréz csehszlová­kiai írónő Dodi című színmű­vét Az írónő szerda délelőtt a Magyar Sajtó Házában talál­kozott az újságírókkal. El­mondta, hogy első darabját 1937-ben írta. Több magyar nyelve­n írt darabját játszot­ta a komáromi Magyar Terü­leti Színház, a többi között A Vidor-család című, 1938 és 1945 között játszódó színmű­vét is. Több művét a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház és a pozsonyi televízió is bemu­tatta, a nagysikerű Vidor-csa­lád közvetítését a prágai tele­vízió is átvette.­­ Filmet készíttetett textil­iparunk munkájáról a Hunga­­rotex. A 15 perces filmet a ta­vasszal több külföldi kiállí­táson, nemzetközi vásáron is vetítik majd.­­ DISCOVERER-TÍPUSÚ MŰHOLDAT LŐTTEK fel kedden este a kaliforniai Van­­denberg légitámaszpontról. A műhold rátért pályájára. A kísérlet céljáról minden fel­világosítást megtagadtak. — Húszezer embernek nyújt majd üdülést a kibővített ba­latonalmádi strand a nyári hő­ségben. A strandot megtisztí­tották az iszaptól is és homok­kal töltötték fel. — GLENN AMERIKAI ŰR­HAJÓST meghívta a norvé­­giai űrhajózási társaság. Alacsonyabb lesz tavasszal az alföldi kutak vize A mezőgazdaság és az építő­ipar munkáját sok tekintetben befolyásolja a talajvíz. Ezért a Vízgazdálkodási Tudomá­nyos Kutató Intézet kidolgozta a talajvíz előrejelzésének szá­mítási módszerét, hogy a nö­vénytermesztők és az építők idejében megtehessék az in­tézkedéseket. Dr. Ubell Ká­roly vezetésével most készítet­ték el a kutatók a legújabb je­lentést. Mintegy 2200 kútban végzett mérések és az utóbbi hónapokban lehullott csapadék alapján megállapították, hogy tavasszal átlagosan 20—50 centiméterrel alacsonyabb vízszint várható a kisalföldi és nagyalföldi kutakban. Ez a vízállás már inkább a szá­raz évszakra jellemző. A kutatók a továbbiakban radioaktív izotóp segítségével figyelik meg a talajvíz áram­lásának törvényszerűségeit. Az első kísérleti kutakat a Duna mentén, Haria község közelé­ben készítik el _ IbsiarPlan Hr _ A viharos télvége hazai mérlege: négyezer viharkár A hetek óta Európa-szerte dúló viharos télvégi időjárás­nak csak egy megszelídült szárnya érte el hazánkat. En­nek elénére az elmúlt hetek­ben az ország minden részéről érkeztek kárbejelentések az Állami Biztosítóhoz. Az eddi­gi adatok szerint mintegy négyezer lakó- és gazdasági épület sérült meg. Az Állami Biztosító kárbecslői a helyszí­nen már meg is kezdték a vi­harkárok felmérését. A káro­sult lakosság és a termelőszö­vetkezetek a bejelentéstől szá­mított két héten belül meg­kapják a kártérítést, ami a számítások szerint meghalad­ja az ötmillió forintot. A robbanószerraktár felrobbanása okozta a jugoszláviai bányaszerencsétlenséget A Szarajevó közelében levő banovicsi szénbánya egyik tárnájában kedden délután be­következett szerencsétlenség ügyében lefolytatták a vizsgá­latot. A szakértő bizottság megállapította, hogy a szeren­csétlenség pillanatában 177 bányász tartózkodott a tár­nában. Közülük kedd estig 123 bányászt sikerült megmenteni, 52 bányász pedig életét vesz­tette. Az ehunyt bányászok személyazonosságát az éjszaka folyamán megállapították. Ti­zenegy bányászt a tuzlai kór­házba szállítottak, közülük kettő súlyos sérüléseket szen­vedett, a többi pedig túl van az életveszélyen. A szakértői bizottság elve­tette azt a korábbi feltétele­zést, hogy a szerencsétlenség metán-robbanás következtében történt és megállapította, hogy azt a robbanószerek ké­ziraktárának felrobbanása idézte elő. — Százhatvanhat új vasúti tisztet avattak szerdán, akik a jövő héten kerülnek munka­helyeikre, az ország különböző vasútállomásaira. Március 8-án újabb egyéves tanfolyam indul, amelyen 180 vasúti­­tisztnövendék­ vesz részt. — A Televízió csütörtöki mű­sora. 17.30: Zenekedvelő Gyerekek Klubja. 18.15: Négyszáz érdekes­ség. Közvetítés a Xvi. kerületi üzemek újítási és műszaki fej­lesztési kiállításáról. 18.45: Beszél­gessünk oroszul! Nyelvlecke ha­ladóknak. 19.00: Energiahordozók. OTI.­ Az olaj. 19.30: TV-híradó. 19.45: A jövő hét műsora. 19.55: Milliók keringője. Csehszlovák film. Kb. 21.30: Műkorcsolyázó Európa-bajnokság. (Férfi egyéni.) Közvetítés Genfból. Kb. 23.00: Hí­rek és a TV-híradó ismétlése. SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaház: Giselle (M-bérlet 7.) (7) — Erkel Színház: E­enevér (Ney-bérlet 7. és Kis Er­­kel-bérlet X/3.) (7) — Nemzeti Színház: A salemi boszorkányok (7) — Katona József Színház: Min­den jó, ha jó a vége (7) — Ma­dách Színház: A kaukázusi kréta­kör (7) — Madách Kamara Szín­ház: Homokóra (7) — Vígszínház: A néma levente (7) — Petőfi Szín­ház: Tűzijáték (fél 8) — Jókai Színház: Állítsátok meg Arturo Uit! (L-bérlet 3.) (7) — József At­tila Színház: Udvarol a gyerek (7) — Fővárosi Operettszínház: Nincs előadás — Irodalmi Szín­pad: Én, Francois Villon! ... (Bér­letszünet) (fél 8) — Vidám Szín­pad: Ez is csak nálunk lehet (fél 8) — Kis Színpad: Szeress belém (7) — Állami Bábszínház: A császár új ruhája (de. 10); Aladdin csodalámpája (du. 3) — Fővárosi Nagycirkusz: A Párizsi J6°revü vendégjátéka (7) — Tarka Színpad: Csodaáruház (8) — Kamara Varieté: Nem fog fájni! (du. 6 és este fél 9) — Zeneaka­démia: Perényi Miklós és Wehner Tibor gordonka—zongora szonáta­estje (fél 8) — Bartók-terem: Me- 60 a hal­ászlányról (du. 3). Újlaki a hatodik helyen áll a műkorcsolyázó Európa-bajnokságon Kedden megkezdődött Génf­ben az 1962. évi műkorcsolyá­zó Európa-bajnokság. Először a férfiak kötelező gyakorlatai­ra került sor, s ebben 13 or­szág 21 versenyzője mérte ösz­­sze tudását. Magyar szempont­ból az első nap örvendetesen kezdődött, mert Újlaki Károly a várako­zásnál jobban sikerült gyakorlatokkal végig az első hat között volt. A délelőtt folyamán az első három gyakorlatot mutatták be a versenyzők, s már ekkor lát­szott, hogy az európa-bajnoki címért a csehszlovák Divin és a francia Calmat szinte külön versenyt vív majd. A különböző gyakorlatokban is nagy párharc alakult ki kö­zöttük, s a délelőtti teljesít­mények alapján Divin állt az első helyen, Calmat és a nyu­gatnémet Schnelldorfer előtt. Őket az osztrák Jónás, majd az 5. helyen a magyar Újlaki követte. Délután sem változott külö­nösebben a helyzet, Divin és Calmat a máso­dik három gyakorlat­ban is nagyszerű felké­szültségről tett bizonysá­got, s végül az első napi kötelező gyakorlatok után Divin kis különbséggel vezet. Újlaki to­vábbra is jól szerepelt, s bár az osztrák Danzer megelőzte, a 6. helyen áll. A kötelező gyakorlatok után ez a sorrend: 1. K. Divin (csehszlovák) 1206 3 pont, 2. A. Calmat (fran­cia) 1195,8 pont, 3. M. Schnell­dorfer (NSZK) 1166,3 pont, 4. P. Jónás (osztrák) 1118 pont, 5.­­ Danzer (osztrák) 1080,2 pont, 6. Újlaki Károly (ma­gyar) 1051,1 pont. Világbajnoki program tornában Július 4-e és 8-a között Prá­gában rendezik az idei tor­nász-világbajnokságot. Amint Sárkány István, a Magyar Torna Szövetség főtitkára el­mondotta, a magyar váloga­tott első félévi műsora a VB előkészületeket szolgálja.­­ A magyar tornászok egész sor nemzetközi mérkőzésen szere­pelnek. A műsor még gazda­gabb lett volna, ha az ola­szok nem mondják le a ta­vaszra tervezett versenyt. A jugoszlávok is csak női csa­patunkat hívták meg Belg­­rádba. A március 17-én és 18-án Belgrádban vendégsze­replő magyar női válogatott­ban Ducza, Förstner, Makrai és Hidegkúti helye biztos. A csapat további tagjai Müller, Tressel, Endrődi és Pálinkás közül kerülnek ki. Március 31-én és április el­sején Varsóban lesz nemzetkö­zi verseny. A nők közül Füle indul, a másik versenyzőt pe­dig a Belgrádból itthonmara­­dottak közül választják ki. A férfiaknál Csányi, Keszthelyi, Szabó és Mester pályázik a varsói kiküldetésre. Április elején a bukaresti férfi egyé­ni versenyre Vajdát és Lel­kest vették számításba. A mesterfokú bajnokság új idő­pontja április 13—15. Májusban Párizsban a francia—magyar női viadalon már lehetőleg a világbajnoki csapat vesz részt Május végén Budapesten ke­rül sor a magyar—grúz férfi és női visszavágóra. Ezt a versenyt kivéve valamennyi találkozót, világbajnoki prog­rammal bonyolítják le. A férfiaknál 11 tagú keret készül a VB-re. Békési beje­lentette, hogy visszavonul a versenyzéstől, őt tehát nélkü­lözi a csapat. A keret össze­tétele a következő: Csányi, Varga, Keszthelyi, Lelkes, Mester, Mahalik, Szabó, Sós, Berek, Aranyosi, Cser. A női válogatott keret: Du­cza, Förstner, Hidegkúti, Mak­rai, Füle, Endrődi, Tréssel, Pálinkás, Csapó, Müller, Lel­keseié, Papp és Varga. Otthonra talált a Kilián-mozgalom a Nemzeti Bankban A Kilián-mozgalom nem­csak az üzemekben hódít, ha­nem a hivatalok dolgozói kö­zül is mind többen kapcsolód­nak be a rendszeres sportolás­ba a mozgalom révén. Nyíri György, a Magyar Nemzeti Bank sportkörének főtitkára így beszél hivatali sportéletük fejlődéséről. — Az elmúlt három évben különös gondot fordítottunk a tömegsportra. Elértük, hogy nálunk is otthonra talált a Kilián-mozgalom. Mintegy 650 — zömükben fiatal — dolgo­zónk sportol szakosztályaink­ban. A múlt év folyamán minden versenyünket a Ki­lián-mozgalom jegyében ren­deztük, így — a pontszerzés lehetőségein túl — sok-sok fia­tallal kedveltettük meg a sport valamelyik ágát. Egyéb­ként 155 fiú és leány jelent­kezett Kilián-versenyekre, kö­zülük 107 máris megszerezte a vasjelvényt. Jó szervező munkájáért dicséret illeti Ká­nyát Istvánt, sportirodánk ve­zetőjét. — Terveik? — Elhatároztuk, hogy fej­lesztjük a sportkör demokra­tizmusát­ és a vezetés egysé­gét, továbbra is népszerűsít­jük a Kilián-mozgalmat és nö­veljük a mozgalomban részt vevők számát, de természete­sen a sportköri tagok számát is. A jövőben valamennyi szakosztályunk — egyébként számukat eggyel növeljük — rendez Kilián-versenyeket. B. J. Sportnapló Szabó László sakknagymester Argentínába utazik. Már dél Pla­tóban március 20-án kezdődik a hagyományos nemzetközi sakk­­verseny, amelyen a legjobb dél­amerikai sakkozók mellett rajthoz áll a magyar Szabó László, a ju­goszláv Parma, az angol Penrose, a szovjet Sztniszlov és Poluga­­jevszkij is. A női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjében az SA Lenin­­grád Szófiában 63:61-re nyert a szófiai Slavia ellen. A nemzetközi nőnap alkalmából vasárnap délelőtt röplabda-tornát rendeznek a Kinizsi utcai csar­nokban. A tornán részt vesznek Budapest Ifjúsági válogatottjai és Szeged legjobbjai is. A röplabda EK-ban a Bukaresti Rapid férficsapata bejutott a leg­jobb nyolc közé, miután második mérkőzésén is 3:0-ra nyert a Bra­­bo Antwerpen ellen. Az OSC sportbált rendez szom­baton este fél 10 órai kezdettel a Belvárosi Kávé­házban. Új edző az MTK-ban. Az MTK elnöksége elfogadta Szűcs Gyulá­nak, a labdarúgó-csapat edzőjé­nek lemondását. Az elnökség az edzések vezetését Kovács Imrére, az MTK volt válogatott játékosá­ra, a tartalékcsapat eddigi edző­jére bízza. Szegény Hernandez... A spa­nyol l­abda­rúgó-vál­ogatott edzője panaszkodik: nem könnyű a vá­logatott kialakítása. A klubok ve­zetői ugyanis — akiket elsősorban a klubérdek, s a pénzszerzés le­hetősége vezet — igen kevés se­gítséget nyújtanak ahhoz, hogy az együttes jól szerepeljen majd Chilében. Százötven magyar részvevő a nemzetközi Duna-túrán A Magyar Természetibarát Szö­vetség és a Kajak-Kenu Szövet­ség megalakította a hagyományos nemzetközi Duna-túra magyar szervező bizottságát. Idén Ma­gyarországon a Rábán és a Tiszán is rendeznek csatlakozó túrát. A Duna-túra részvevői július 24-én indulnak útra Ausztriából és augusztus 3-án Komáromnál érik el a magyar vizeket, majd két napot töltenek Budapesten. 150 magyar vízttúrázó lesz a nem­zetközi mezőnyben. Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország és Jugoszlávia mellett Lengyelország, az NDK, az NSZK is bejelentette részvételét, sőt egy 15 főnyi cso­port jelentkezett az Egyesült Ál­lamokból is. Faházi legyőzte Cobirzant Kedden az egyéni verse­nyekkel folytatódott a román nemzetközi asztalitenisz-baj­nokság. A magyarok közül Faházi érte el a legszebb eredményt: 3:0-ra legyőzte a románok egyik legjobbját, Co­birzant. Győzelemmel kezdett Rózsás is, Halpert viszont 3:1- re kikapott Negulescutól. .Csíl­Srfflk, am. március 1- Ülést tart pénteken a Magyar Testnevelési és Sport Tanács A forradalmi munkás-panama kormány újonnan kinevezte a Magyar Testnevelési és Sport Ta­nácsot, amelynek ülését az MTST elnöksége március 2-án, pénteken 10 órára összehívta. Az ülést a SZOT székházának (VI., Dózsa György út 84/b. HL emeleti ta­nácstermében tartják. Napirend:­­ Az MTST elnöksé­gének beszámolója. Előadó: Egri Gyula. 2. Javaslat az MTST szak­­bizottságainak személyi összeté­telére. — Előadó: Terényi Imre. Portiseh legyőzte Vhimmmt Befejezés előtt áll Stock­holmban a sakk világbajnoki zónaközi döntő. A mérkőzé­seken az elkeseredett küzde­lem, ha lehet még tovább fo­kozódik, s több versenyző — köztük Portiseh is — esélyes arra, hogy bekerüljön a leg­jobb hat közé, ami a tovább­jutást jelenti. A legutóbbi 19. fordulóban a legnagyobb eseményt a má­sodik helyen álló Geller vere­sége jelentette, s most már úgy látszik, hogy az elsőséget az amerikai Fishertől nem le­het elvenni. Uhlmann, aki kez­detben kitűnően szerepelt és az élmezőnyben tartózkodott, újabb vereséget szenvedett — ezúttal Portischtól — s most már egyre jobban leszakad. Kevés reménye lehet a tovább­jutásra. A másik két magyar sakko­zó közül Bilek döntetlent ért el a jugoszláv Bertok ellen, Barcza játszmája viszont füg­gőben maradt az argentin Bolbochan ellen. A Gligorics (jugoszláv)—Petroszjan (szov­jet) találkozó elmaradt, mert Petroszjan megbetegedett A 19. forduló eredményei: Teschner (nyugatnémet)— Aaron (indiai) 1:0, Uhlmann (NDK)—Portiseh (magyar) 0:1, Pomar (spanyol)—­Geller (szovjet) 1:0, Stern (szovjet)— Schweber (argentin) 1:0, Bis­­guier (amerikai)—Filip (cseh­szlovák) döntetlen, Bilek (ma­gyar)—Bertok (jugoszláv) dön­tetlen. A többi játszma függő­ben maradt. Az élcsoport állása: Fisher 13,5 pont (1), Geller 12,5 pont, Filip 12 pont, Petroszjan 11,5 pont (1), Grigorics 11 pont (2), Korcsnoj 11 pont (1), Pomar, Benkő és Portisek 11—11 pont, Stein és Uhlmann 10 pont, Bolbochan 9 pont (1), Bilek 9 pont. Először az osztrák cselgáncsozók ellen A magyar cselgáncs-váloga­tott idei első nagy erőpró­bájára vasárnap este kerül sor a Sportcsarnokban. Ekkor rendezik a Magyarország— Ausztria-találkozót. A Ma­gyar Cselgáncs Szövetség két­éves fejlesztési tervében azt a célt tűzte a válogatott elé, hogy bekerüljön az európai középmezőnybe. Az osztrákok elleni mérkőzés jó erőmérő lesz, mert nyugati szomszé­daink a cselgáncsban már ér­tékes eredményeket értek el. Két ízben egyéni Európa-baj­nokságot is nyertek az osztrá­kok. A szombaton este ér­kező osztrák válogatott leg­jobbja, a középsúlyú Kunisch két ízben Európa-bajnoki ezüst­érmet szerzett. A találkozót három súlycso­portban bonyolítják le, súly­csoportonként három-három versenyzővel, tehát kilenc fő­nyi együttesek csapnak össze. Hétfőn este Csepelen az osztrák cselgáncsozók részvé­telével egyéni versenyre ke­rül sor. Szombaton és vasárnap­ országos ifjúsági tőrvívó bajnokság A legjobb ifjúsági vívók részvételével szombaton kez­dődik az országos ifjúsági ví­vóbajnokság. Ezen a napon a férfi és női tőrözők egyéni versenyét rendezik meg. A se­lejtezők délelőtt 9 órakor kez­dődnek. Vasárnap a tőrcsa­patok mérik össze tudásukat, majd következnek a többi fegyvernemek képviselői. A bajnokság jelentőségét növe­li, hogy ez a küzdelem elő­készületet jelent a kairói ifjú­sági világbajnokságra.

Next