Magyar Nemzet, 1962. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-01 / 77. szám

Á­r­a 1­80 fillérMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Vasárnap 1962. április 1 A Vik­.­cz. 77. szám A „nagy Karthágó”* +A nagy Karthágó három háborút viselt. Az első után mort hatalmas volt, a máso­dik után még lakható. A har­madik után nyoma sem ma­radt..« Bert­olt Brechtnek eze­ket a szavait választotta könyve mottójául Zsigmond László, a budapesti egyetem kiváló professzora, a­kinek nemrég megjelent hatalmas munkája: "A német imperia­lizmus és militarizmus újjá­éledésének gazdasági és nem­zetközi tényezői 1918—1923" éppen napjainkban a legélén­kebb érdeklődésre tarthat szá­mot. Nemcsak azért, mert a német militarizmusnak és im­perializmusnak az első világ­háború utáni gyors talpraug­­rása sokat foglalkoztatta a politikusokat és a történésze­ket, s bizonyára sokan még ma sem ismerik a valódi oko­kat: milyen körülmények tet­ték lehetővé, hogy a császári, majd hitleri Németország egy emberöltő alatt kétszer borít­sa lángba a világot. A kér­dés tehát már régen aktuális, de időszerűségét a második világháború, majd napjaink eseményei csak növelték, kü­lönös tekintettel arra a folya­matra, amelynek tanúi lehe­tünk a Német Szövetségi Köz­társaságban, valamint arra a politikára, amelyet az egyko­ri Hitler-ellenes koalíció ka­pitalista hatalmai, mindenek­előtt az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország folytattak és folytatnak. A csaknem egy évtizedes ku­tatómunka eredményeit pub­likáló kötet tulajdonképpen az 1918 és 1923 közötti nemzet­közi viszonyok alakulásának rendkívül gazdag, behatóan feldolgozott forrásanyagon­ alapuló rajza. Középpontjában természetesen­­a német kér­dése áll: a versailles-i béke­­szerződés aláírásának és élet­­beléptetésének problémáival kezdődik, majd arról ad pon­tos képet, hogy Németország közvetlenül a háború más­napján már hogyan kísérel­te meg megőrizni, sőt, erősí­teni kelet- és délkelet-euró­pai pozícióit. A győztes nagy­hatalmak törekvése arra, hogy Németország teljesíteni tudja a jóvátételt, s ennek következtében a német impe­rializmus gazdasági erőinek megújulása lehetővé tették a milita­rizmus alapjainak át­mentését és helyreállítását. Gondosan analizálja a kötet, hogy a kapitalista nagyhatal­mak körében milyen ellenté­tek voltak a német kérdés megoldása tekintetében és ezeknek az alakulását hogyan befolyásolta a Szovjetunió el­leni politika, az úgynevezett "orosz kérdés". Igen tanul­ságosan elemzi Zsigmond László könyve a német és francia nagytőke közötti küz­delmet, amelynek központi problémája a szén és a vas­érc egy kézben való egyesí­tésének kísérlete volt. Ez­zel kapcsolatban tér rá a Ruhr-vidék problémáira, a konfliktusra, végül az úgyne­vezett Dawes-tervre. Ennek a rendkívül gazdag problematikának itt termé­szetesen csak egy-két részle­tét érinthetjük. Mindenekelőtt az a lényeges, amit a kötet igen árnyaltan — a korábbi, sematikus felfogásokat félre­téve — dolgoz ki, hogy, bár az egyes antant-hatalmak kö­zött, sőt ,az egyes országok ka­tonai és politikai vezetése kö­zött is súlyos ellentétek vol­tak a Németországgal való bánásmód. Németország jö­vendő sorsa alakítását ille­tően, abban megegyeztek, hogy Németországot a forradalmi munkásmozgalom és a Szov­­jet-Oroszország elleni harc ér­dekében kímélni kell. Véle­ményük csupán abban külön­bözött, hogy mi lenne a leg­hatékonyabb biztosíték azzal az újabb agresszióval szem­ben, amely a német militariz­mus megmentése és megerő­södése után majd bekövetke­zik. Az antant tehát egyrészt meg akarta őrizni Németor­szág katonai potenciáját any­­nyira, amennyire szükség volt reá a nemzetközi ellenforra­dalom szolgálatában, de ugyanakkor korlátok közé akarta szorítani, hogy ne ve­szélyeztesse a békeszerződés­ben rögzített helyzetet. Ez a kettős érdek határozta meg a győztesek magatartását Né­metországgal szemben és en­nek ellentmondásossága oda vezetett, hogy ismételten sze­met hunytak a fegyverszünet és a békeszerződésnek a le­fegyverzésre vonatkozó ren­delkezései megsértése és meg­szegése felett. A háború utá­ni Krupp-perben történt, többször hivatkozás J. H. Morganra, a németországi 1918-as Szövetséges Ellenőr­ző Bizottság angol tagjára, aki azt vallotta, hogy »a szö­vetséges kormányok már 1921-ben is teljesen tisztában voltak azzal, hogy a német fegyverpotenciát nem semmi­sítették meg és a német ipar általában, a Krupp-cég pedig különösen sikeres ellenállást tanúsít a Szövetséges Ellenőr­ző Bizottságnak a szerződés lefegyverzési előírásait érvé­nyesíteni kívánó törekvéseivel szemben­. Kruppék ez időbeli tevékenységét Gustav Krupp később őszintén elmondta. Be­számolt arról, hogy hogyan tartotta fenn üzemeit a há­ború után, hogyan dolgozták ki "a haditermelésre való új­­raátállítás alapjául szolgáló alapvető terveket", hogyan vezették félre tejeskannák és szemeteskocsik gyártásával az Ellenőrző Bizottságot. »Hitler Adolf uralomra jutása után megadatott nekem az az elég­tétel — dicsekszik Krupp —, hogy jelenthettem a Führer­­­iek: Krupp készen áll, hogy rövid bemelegítő szakasz után hozzáfogjon a német nép újrafelfegyverzéséhez, mindennemű tapasztalatkiesés nélkül.« Sokoldalúan mutatja be Zsigmond László könyve azt a folyamatot is, amelynek so­rán Németország a Nyugaton és tengerentúlon elszenvedett veszteségekért Keleten igye­kezett kárpótlást találni. Itt a tárgyalás nem áll meg 192­3- nál, hanem természetszerűleg tovább halad, bemutatva, hogy a szovjetellenes inter­vencióba való bekapcsolódás, a Baltikumban megindított katonai akció, a Lengyelország ellen irányuló manőverek és végül Ausztriának Németor­szághoz való csatolása — mind a céltudatos hatalmi tö­rekvéseknek egy-egy láncsze­mét jelentette. A nyugati ál­lamférfiak időnként felismer­ték ugyan, hogy az Európa ke­leti része feletti uralom a né­met imperializmus fontos té­nyezőjévé vált, de ugyanak­kor a nemzeti-függetlenségi nép­mozgal­makkal, a forradal­mi munkásmozgalommal és a Szovjetunióval szembeni gyű­löletük — egyéb gazdasági és politikai okok mellett — meg­akadályozta, hogy e felisme­résekből adódó következtetése­ket levonják. Maguk a né­metek keleti hódításaikat, is éppen szovjetellenességükkel igazolták. Seeckt tábornok, a német vezérkar főnöke már 1920-ban arról ír, hogy a né­metek készek a »bolsevizmus elleni gát« felépítésére. "Erre a célra meg kellene hagyni nekünk a szükséges fegyvere­ket." — írja egyáltalán nem félreérthetően. Castle, az ame­rikai külügyminisztérium eu­rópai osztályának vezetője pe­dig Hugo Stinnes német nagy­iparossal 1922-ben folytatott beszélgetése után a követke­zőiket jegyezte fel naplójába: »Stinnes tekintete a távoli jö­vőbe hatol. Látja, amint újra megnyílik a kelet felé vezető út, látja Lengyelország eltű­nését, látja, amint Németor­szág kiaknázza Oroszországot és Olaszországot". A Dawes-terv, a Locarn­o-paktum és Németország fel­vétele a Népszövetségibe ké­sőbb azt a látszatot kelthette, hogy létrejött a kapitalista vi­lág egysége. De mindhárom tény — írja Zsigmond László — csak ideiglenesen biztosít­hatta a német imperializmus kordában tartását Sorsuk sok mindentől függött, nem utol­sósorban attól, hogy az önálló útra lépő német militarizmus mikor véli elérkezettnek az időt arra, hogy saját vezetése alatt egyesítse azokat a terü­leteket, illetve erőforrásokat, amelyektől az első világhábo­rú ütötte el, és a kontinens zöme birtokában végső leszá­molásra készüljön tegnapi se­gítőtársai: Franciaország, Nagy-Bri­tannia és az Egye­sült Államok ellen. Tud­juk, hogy ez az óra is elér­kezett. Zsigmond László könyvé­nek nincs szüksége fölös ak­tualizálásra: tulajdonképpen napjaink problémáiról szól. Könyve tárgyából természet­szerűleg folyik a kérdés, minthogy a mai fejlemények a múlt végzetszerű megismét­lődése felé mutatnak, egysze­rű történések véletlen egybe­eséséről, vagy megismétlődő, bár más történeti viszonyok között vég­bemenő, törvény­­szerű folyamatról van-e szó? A történész felelete erre a kérdésre csak kutatásai ered­ményének kommentár nélküli rekapitulációja lehet, így hangzik: "Az a körülmény, hogy a versailles-i békeszer­ződés a német imperializmus és militarizmus alapjait (me­lyeket a német forradalom csak megrendített, de nem rombolt szét) gazdasági, tár­sadalmi, politikai és katonai téren egyaránt érintetlenül hagyta, sőt, a győztes impe­rialista nagyhatalmak, a for­radalmi munkásmozgalom és a Szovjetunió elleni gyűlölet­től vezérelve és egymás kö­zötti ellentéteik szövevényeibe belegabalyodva, helyreállítot­ták hasonmásukat a Rajna túlsó oldalán — elkerülhetet­lenül új ellentmondások ele­meit, új ellentétek csíráit, új konfliktusok okait rejtegette magában.« Helyére teszem a könyvet és leemelem a polcról Tacitus Germániáját. Felütöm a 14. ca­­putnét, ahol a germánok szo­kásairól beszél. "Ha az a törzs, amelyben születtek, hosszú békében és nyugalomban tes­­ped, az előkelő ifjak nagy-, részt önként más népeket ke­resnek fel, amelyek épp akkor valami háborút viselnek, mert nem szereti ez a nép a nyu­galmat és könnyebb a veszély­ben hírnévre tenni szert.* Behajtom a könyvet itt és eltűnődöm: a tör­ténelem sok századon át — sajnos —­ igazolta e tacitusi sorokat. De az 1945 utáni nagy fordulat fordulatot hozott eb­ben a kérdésben is: a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása, társadalmi rendszere és következetes bé­kepolitikája bebizonyította a világ népeinek, hogy nem a német nép alkati tulajdonsága a "furor teutonácus", hanem azé a politikai rendszeré, amely­ hódításra, más nemze­tek leigázására törekszik, s amelyet a bonni kormány újra feltámaszt. Vajon a "nagy Karthágó", Bonn és mai szö­vetségesei, mikor tanulnak már a történelemből — me­lyet a régiek­­az élet meste­rének" neveztek. Pamlényi Ervin Szovjet-amerikai közös közlemény az űrkutatási egyezmény előkészítéséről A külpolitikai helyzet A GENFI LESZERELÉSI ÉRTEKEZLETTEL kapcsolat­ban meglehetősen ellentétes tendenciájú állásfoglalások és értékelések hangzanak el a nyugati államférfiak részéről. Green kanadai külügyminiszter például alsóházi felszólalá­sában az értekezlet légkörét békés szándékúnak, a küldöt­tek megnyilatkozásait pedig konstruktívnak minősítette. Ki­fejezte azt a reményét, hogy a felek hamarosan megegyez­nek a leszerelési szerződés bevezető szövegére és egyéb pontjaira vonatkozólag. A kanadai külügyminiszter hangot adott annak a reményének is, hogy az államfők találkozni fognak. Ők az értekezletnek újabb ösztönző erőt kölcsönöz­hetnének — mondotta — és bizonyára meg tudnának egyezni azokban a kérdésekben, amelyekben a külügyminiszterek és más küldöttek nem jutottak dűlőre. Ugyanakkor a nemzetközi közvélemény nagy megdöb­benéssel fogadta Kennedy elnök nyilatkozatát, amelyet Ste­­ward Alsopnak adott. A Saturday Evening Post című ame­rikai folyóiratban megjelent nyilatkozatban az amerikai államfő kijelentette: "Bizonyos körülmények között lehet­séges, hogy kezdeményezők leszünk a Szovjetunióval való atom­konfliktusban." Kennedy megállapításaival hosszabb cikkben foglalkozik Szemleíró a Pravdában. Hangsúlyozta: az elnök nyilatkozatának lényege, hogy az Egyesült Álla­mok kormánya nemcsak hogy nem veti el a vitás kérdések­nek katonai eszközökkel való megoldását, de még arra is feljogosítva érzi magát, hogy elsőnek mérjen atomcsapást, egy agraszia, háború kezdeményezőjévé­ váljék. A Szemileíró, miután elfog­jegyzi, hogy Alsop tanúbizonysága szerint -szép csendben felvetették azt a doktrínát, amely úgy hangzik, hogy az Egyesült Államok elsőként sohasem fog atomcsapást mérni, megalapítja: "Washington tehát állást foglal a pre­ventív atomháború szörnyű eszméje mellett." A Szemietró hangsúlyozza, hogy a preventív háború doktrínája még sohasem volt olyan veszélyes a népekre, mint századunkban, amikor a termonukleáris konfliktus ide­jét órákkal és percekkel mérnék, de az áldozatok száma tíz- és százmilliókra rúgna. A Nyugat militarista körei, amikor meghirdetik az­­első csapás" koncepcióját, elvesztik min­den reális érzéküket.­­A Szovjetunió nemcsak elegendő kész­letekkel rendelkezik a­ világ leghatalmasabb erejű nukleáris fegyvereiből, hanem a legtökéletesebb célbajuttató eszkö­zök is birtokában van­zak. A szovjet globális rakéta — amellyel szemben tehetetlenek a rakétaelhárító rendszerek és amely sok megatonna atomtöltetet vihet magával — végérvényesen eltemette az Amerikai Egyesült Államok se­­bezhetetlenségének legendáját. Az összpontosított atomtáma­­dásra való képességet tekintve, a Szovjetunió ma felül­múlja az Egyesült Államokat. A Fehér Házban okvetlenül tudják — folytatja a Pravda cikkírója —, hogy olyan időszakban, amikor tárgyalások foly­nak a leszerelésről, csak azzal a céllal követhetnek el ilyen provokációs túlkapásokat, ha meg akarják akadályozni a tárgyalások sikerét. Az Egyesült Államok militarista körei láthatólag annyira félnek a leszereléstől, hogy nem elég szá­mukra az a súlyos csapás, amelyet az amerikai és az angol csendes-óceáni nukleáris kísérletekről szóló határozat mért a genfi tárgyalásokra. Közös szovjet—amerikai közlemény New Yorkból jelenti a TASZSZ. Az ENSZ világ­űr bizottságának keretén be­lül befejeződött a világűr bé­kés felhasználásáról folytatott szovjet—amerikai tárgyalások első szakasza. A tárgyalások­ról a következő közös közle­ményt adták ki: "­Március 27—30 között New Yorkban nem hivatalos tár­gyalásokat folytatott H. Dry­­den és A. A. Blagonravov akadémikus. A tárgyalások célja az űrkutatási együttmű­ködés azon területeinek ta­nulmányozása volt,­ amelyik­kel Hruscsov szovjet minisz­terelnök és Kennedy ameri­kai elnök legutóbbi üzenet­­váltása foglalkozott. Befejező­dött az üzenetekben foglalt néhány tervezet előzetes meg­vitatása. A tárgyalófelek megegyez­tek abban, hogy legközelebb vagy Washingtonban találkoz­nak, a nemzetközi űrkutató bizottság április 30—május 10 közötti ülésén, vagy Genfben május 28-án, az ENSZ világűr bizottság tudományos-műszaki és jogügyi albizottságainak ülésén. Az elkövetkező tár­gyalásokon mind az Egyesült Államok, mind pedig a Szov­jetunió részéről a tárgyalófe­leken kívül tudósok is részt vesznek a tanácskozásokon. E tárgyalások célja azoknak az együttműködési egyezmények­nek megkötése lesz, amelye­ket az említett és New York­ban megvitatott üzenetek tar­talmaznak­. Egy héttel a népszavazás előtt Franciaország a választási kampány jegyében Párizsból jelenti az MTI. Franciaország egy hét múlva válaszol de Gaulle kettős kér­désére: helyesli-e az eviani egyezményt és megadja-e a köztársaság elnökének a telj­hatalmait az egyezmény vég­rehajtásához. De Gaulle hétfői rádióbeszé­­de óta a nagy politikai pár­tok kifejtették álláspontjukat. Bár nem kétséges, hogy a francia választók túlnyomó többsége igennel fog szavazni április 8-án, a különböző po­litikai irányzatok képviselői­nek nem kis fejtörést okozott, hogyan fogalmazzák meg ál­láspontjukat. A népszavazást megelőző kampányban nem annyira az április 8-i igenről vagy nemről van szó, mint inkább az azt követő parla­menti választásokról, ame­lyeknek eredménye szempont­jából nem közömbös, hogy a pártok az algériai kérdésben és de Gaulle egész politiká­jával kapcsolatban milyen po­zíciót foglalnak el. A jelenlegi nemzetgyűlés fel­oszlatását ugyan még nem je­lentették be hivatalosan, még­is kevesen kételkednek ben­ne, hogy de Gaulle a nép­szavazás eredményét az őt támogató pártok, elsősorban az MNR helyzetének megerősíté­sére és saját hatalmának nö­velésére igyekszik majd ki­használni. A Francia Kommunista Párt már a népszavazás bejelenté­sének másnapján világosan leszögezte választói előtt: he­lyesli az eviani egyezményt, amelyben saját következetes politikájának eredményét lát­ja és igennel szavaz az al­gériai békére. Ugyanakkor aláhúzta: továbbra is elveti a degaulleista személyi hatal­mat, amely kül- és belpoliti­kai vonatkozásban is reak­ciós politikát folytat és az al­gériai háború elhúzódásáért is felelős. A Francia Szocialista Párt némi habozás után lényegé­ben hasonlóan fogalmazta meg álláspontját, mint a kommu­nistáik és ilyen értelmű az Egyesült Szocialista Párt ha­tározata is. A katolikus irány­zatú Köztársasági Népi Moz­galom, az MRP, amely de Gaulle csalódott híveinek sza­vazataira pályázik, csak az algériai békére korlátozta igen szavazatát. A függetlenek és parasztok pártja, a Francia- Algéria híveinek gyülekező helye, tagjaira bízta a dön­tést. A "Demokratikus Cent- trum" — ez a jelentéktelen kis pártcsoport, ahol ugyan­csak sok támogatója van az OAS-nak, nemmel, vagy a szavazástól való tartózkodás­sal tiltakozik az eviani meg­állapodás ellen. Az OAS röp­lapjában ugyancsak azt ja­vasolta követőinek, ne vegye­nek részt a népszavazásban. A népszavazás előkészítése a jövő héten éri el tetőfo­kát. A pártok képviselői a rádióban és a televízióban még egyszer kifejtik álláspont­jukat A Francia Kommunista Párt nevében Waldeck­ Rochet és Jacques Duclos beszél. De Gaulle, mint a pénteki minisztertanács után közölték, április 6-án újabb beszéddel zárja le a belpolitikai kam­pányt

Next