Magyar Nemzet, 1962. október (18. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-02 / 230. szám
Bizátom és igényesség Mi másról beszélgethettünk volna mostanában filmrendezőkkel, mint a magyar filmművészet aktuális problémáiról? Ez mindegyikünk szívügye, s nemcsak a miénk, rendezőké és kritikusoké, hanem a közönségé is. Beszélgetés közben azonban az egyik rendező hevesen a kritikusok szemére vetette: nem elég megértőek a művészek iránt. Miért marasztaltuk például el — feddett — a Megszállottak kétségkívül erőltetett, deus ex machina-szerű befejező fordulatát, holott jól tudhatnánk, hogy nem művészi meggyőződésből került a történetbe, hanem az az aggály szülte, hogy nélküle a film alighanem megfeneklett volna valahol a bemutatót megelőző úton. Ennek az "aggályoskodó óvatosságinak gyökerei meszszire nyúlnak. Másfél évtizeddel ezelőtt, az államosítás után, kialakult nálunk a filmkészítés ellenőrzésének egyfajta módszere. A személyi kultusz éveiben a filmszakma területén is fokozódott a bizalmatlanság; alapjául az a gőg szolgált, hogy a politikai bölcsek köve birtokában csak a vezető lehet, a filmesek értenek ugyan a dolog művészi részéhez, de megbízhatatlan elemek, akiket eszmeileg állandóan ellenőrizni és instruálni kell. Ilyen körülmények között persze művészi vallomásról, mondanivalóról nehezen lehetett szó; a filmművészre szinte semmi más feladat nem várt, mint filmre vinni a készen kapott leckét, vagyis az előre, nélküle elkészített forgatókönyvet.. A rendező ebben a felfogásban nem alkotó művész, csak interpretátor, aki a film "nyelvére fordítja" a megadott tartalmat. Ez a szemlélet vezetett oda, hogy egyes rendezők talán már maguk is elvárták, hogy a mondanivalót készen kapják, hogy előre megkapják a szempontokat, amelyeknek alapján elkészülhet a film. Talán még az is előfordult, hogy boszszankodtak, ha saját maguknak kellett a mondanivalóval vesződniük? Az ilyesfajta aggályoskodó gondolkodás ma már időszerűtlen. Az utóbbi egy-két év alatt megnövekedett a filmstúdiók önállósága, a filmkészítés irányítása, vezetése és ellenőrzése mindinkább a filmstúdiók belügye lesz. Többszörösen átszervezték a filmgyárak előkészületi munkamódszerét is, megváltozott a dramaturgiai tanács összetétele és munkamenete, a filmek feletti döntés jogát az igazgatókra ruházták. Mind ritkábban fordul elő, hogy egy-egy ígéretes film félúton megreked, vagy a sok jótanács nyomán olyan változásokat szenved, amelyeknek következtében művészi hitele csökken, ereje meggyengül. A bizalom további növekedéséhez azonban a filmrendezők segítsége, mintegy viszontbizalma is szükséges. Kétségtelen, hogy filmművészeink is megváltoztak a felszabadulás óta eltelt tizenhét év alatt s főleg a legutóbbi esztendőkben kialakult bizalomteljes légkörben. Azok az idősebb rendezők, akik életüknek talán nagyobb részét a felszabadulás előtt élték s onnét több-kevesebb polgári eszmei örökséget hoztak magukkal, egyre mélyebben megismerkedtek az új világgal, a szocializmus eszméivel, amelyeket mindinkább magukénak vallanak. Akarják és tudják is támogatni a szocializmus építését, a szocialista ember tudatának formálását, . S felnőtt egy új művésznemzedék, olyan fiatalok, akik életük döntő élményeit már a felszabadulás óta szerezték. Ezek gyermekkorukban elsajátították a vizuális kultúra alapjait és megismerkedtek nemcsak a szocializmus eszméivel, hanem a szocializmus építésének gyakorlatával és a szocializmust építő emberek problémáival is; számukra ez mind természetes és magától értetődő. Ezek a fiatalok az utóbbi két évben munkához láttak, már egy-egy érdelves művüikre felfigyelhettünk és számíthatunk fejlődésükre is. Ezenkívül puszta létükkel ösztönzőleg hatnak idősebb művésztársaikra, akiknek művészi ambíciója igyekszik majd a fiatalokéval lépést tartani. A filmművészetben persze más az időszámítás; a ma gondolatai csak hónapok múlva elkészülő filmekben tükröződhetnek, amint a mostanában bemutatott filmek alapötlete talán egy-másfél évvel ezelőtt született. A bizalomhoz tehát a türelem is hozzátartozik. A kongresszusi tézisek intpot mutatnak a filmművészet vezetéséhez is és a filmművészek további munkájához is. A kísérletezés szabad lehetőségei között alkalmasint kudarcokra is fel kell készülnünk, de ez nem ok a türelmetlenségre és a bizalmatlanságra. De a bizalom sem jelenthet felhatalmazást rossz kommerszfilmek készítésére. A korábbi hibás vezetési gyakorlat kétségkívül az ilyen filmek készítésének kedvezett, ezekkel nem volt probléma, ezeket nem kellett megváltoztatni, abbahagyni, ezek »csak« roszszak voltak. Teljesen hamis lenne filmművészetünk mostani átmeneti hullámvölgyéből olyan következtetést levonni, hogy kevesebb filmet kell készítenünk. A korábbi évek bizalmatlansága is azzal takarózott, hogy éppen a hibátlan filmek, a remekművek létrehozása érdekében van szükség fokozott ellenőrzésre, valójában azonban ez a gyakorlat az igényesség helyett igénytelenséghez vezetett. A fejlődés útja nem a megszorításoké, hanem a bizalomé, és a megbízásé; filmrendezőinknek érezniük és tudniuk kell, hogy népünktől korszerű, sokatmondó, tartalmas, igaz filmművészet létrehozására van megbízásuk. Az a közönség, amelyet egykor éppúgy sértett a bizalmatlanság, mint az igazi filmművészeket, azt várja a filmesektől, hogy küzdjenek meg mondanivalójukért és juttassák érvényre filmjeikben őszinte, szocialista meggyőződésüket. Itt az ideje, hogy a filmművészek éljenek a kapott önállósággal és filmre vigyék a maguk mondanivalóját. Ha a filmszakma vezetésétől — joggal — megkívánjuk a kongresszusi tézisek alkalmazását, a fejlődést, a művészeti hozzáértést és rátermettséget — amelyek mind a bizalom további erősödését szolgálják —, akkor ugyanilyen eréllyel és joggal kívánhatjuk filmművészeinktől, hogy a bizalom légkörének további erősödéséhez maguk is járuljanak hozzá sajátos eszközeikkel, vagyis jó filmek készítésével. Alakuljon ki egy újfajta önkontroll, amely most már nem előregyártott szempontokhoz, hanem a maga eszmei-művészi meggyőződéséhez méri a filmeket. Ha a bizalom és az igényesség egymásra talál, filmművészetünk kijuthat abból a hullámvölgyből, amelyet — néhány utóbbi filmünk szerint — lassanként már magunk mögött hagyunk. Zay László A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA “íj fi Péter János időszerű nemzetközi kérdésekről és a magyar-amerikai viszonyról beszélt az ENSZ közgyűlésén A külpolitikai helyzet AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉS folytatta az általános politikai vitát. A hétfői ülésen Péter János külügyminiszter, a magyar ENSZ-delegáció vezetője szólalt fel. Felszólalásának fő témájául a békés együttélés néhány aktuális politikai vonatkozását választotta. Sajnálatosnak minősítette, hogy a békés együttélés éppen akkor van veszélyben, amikor egyébként reális lehetőségei vannak a világháborús veszély gyökeres kiküszöbölésének. Levonta azt a következtetést, hogy most, amikor csak egy alternatíva létezik: vagy a nukleáris világkatasztrófa, vagy a nemzetek békés versenye, akkor a népek a békés együttélést választják. Ezenkívül nemzetközi szempontból két dolgot kell kiemelnünk a hírügynökségi jelentések tömkelegéből: Havannában hivatalos kormánynyilatkozatban bélyegezték meg Washington Kuba-ellenes agresszív politikáját, az Egyesült Államokban pedig komoly belpolitikai bonyodalmakra vezetett a fajüldözőknek Mississippi államban megrendezett kampánya. A havannai kormánynyilatkozat elemzi az amerikai provokációk mindenfajta változatát és arra a következtetésre jut, hogy bármi történjék is a Karib-tenger térségében, a kubai nép megvédi hazájának minden talapalatnyi földjét, s minden esetleges következményért a felelősség teljes mértékben az Egyesült Államokra hárul. Ami az amerikai belpolitikai bonyodalmakat illeti, ebben , akárcsak annak idején Eisenhower - Kennedy is súlyos erőpróba elé került. Választania kellett aközött, hogy tétlen, marad-e a reakciós déli államok szavazatainak elnyerése miatt, vagy pedig érvényt szerez a faji integrációt elrendelő szövetségi politikának. Az elnök az utóbbi mellett döntött, s emiatt a Mississippi állambeli kis Oxford városka véres események színhelye lett. A fasiszták által felheccelt szélsőjobboldali diákok összeütköztek a rendőrséggel, az összecsapás halálos áldozatokat is követelt. Úgy látszik, hogy a reakciós Barnett kormányzó végül is kénytelen lesz visszavonulót fújni, de ez nem változtat azon a tényen, hogy Kennedy elnöki tekintélyét az eddig történtek miatt is komoly politikai csapás érte. A magyar külügyminiszter felszólalása az ENSZ-ben New Yorkból jelenti az MTI. Az ENSZ-közgyűlés általános vitájában hétfőn Péter János külügyminiszter, a magyar ENSZ-küldöttség vezetője szólalt fel. Bevezetőben emlékeztetett rá, hogy a legújabb francia közlések szerint de Gaulle ügyeletes tisztjei azt a parancsot kapták éjszakára: a köztársasági elnököt csak világháború esetén szabad zavarni. Ez elég különösen hangzik, de ugyanakkor igen komolyan jellemző a mai helyzetre. Az ügyeletes tiszteknek valóban ébereknek kell lenniük, mert bármely éjszaka bekövetkezhetik az a pillanat, amikor de Gaulle-t fel kell ébreszteni. A világ különböző tájain kritikus a helyzet, bármely pillanatban helyi háborúk, leszámolások robbanhatnak ki, s ennek következménye nukleáris világháború lehet. Feltámad a dullesi politika — Sajnálatos — folytatta Péter János — hogy éppen akkor van veszélyben a békés egymás mellett élés, amikor egyébként reálisak a lehetőségek a világháborús veszély gyökeres kiküszöbölésére. Az a benyomás alakult ki, hogy feltámadóban van Dulles oly gyakran és joggal támadott politikája a »szakadék szélén való táncolás«. Nyilvánvaló, hogy amikor csak egy alternatíva létezik: vagy elkerülhetetlenül és visszavonhatatlanul masírozni a nukleáris világkatasztrófa felé, vagy biztosítani az egymás mellett élő nemzetek békés versenyét, akkor a háborús szakadék szélén táncolás politikájának felújítására irányuló minden kísérlet, a korábbiaknál még gyűlöletesebb gonosztett az emberiség ellen. A magyar külügyminiszter ezután az Európai Közös Piacról beszélt. Hangoztatta, hogy a katonai berendezések láncolatán belül Nyugaton most a gazdasági közösségek gyűrűjének létrehozására is törekszenek. Be akarják keríteni a szocialista országokat, gazdasági hátteret igyekeznek adni az agresszív katonai szövetségeknek. Mi azonban — hangoztatta — nem ijedünk meg az ilyen nagyratörő elképzelésektől. Azt szeretnénk csupán, hogy a két rendszer versenyében a zavarok minimálisak legyenek. Ezért a magyar küldöttség támogatja a nemzetközi kereskedelmi értekezlet összehívásáról előterjesztett szovjet javaslatot. Péter János azt fejtette ki, hogy ma,amikor nagy menynyiségben halmozzák fel a nukleáris fegyverkészleteket, minden oldalról törekedni kell bizonyos fokú kölcsönös bizalom és felelősségérzet kialakítására, ha meg akarják változtatni a szembenálló csoportok szervezésén alapuló egymás mellett élés jelenlegi viszonyait. Ebben a tekintetben a szavak nem sokat érnek, a tettek viszont önmagukért beszélnek. Mi van „a kulisszák mögött” A külügyminiszter így folytatta: — Itt úgynevezett kényes kérdéshez értem. A magyar— amerikai kapcsolatokra vonatkozó igen konkrét és közvetlen tapasztalatok alapján jól tudom, hogy az Egyesült Államok hivatalos szervei miként tudnak — legalábbis látszólag — legyőzhetetlen nehézségeket támasztani a minimális kölcsönös bizalmon alapuló normális kapcsolatok útjába. Péter János közölte, hogy tájékoztatja a közgyűlést "bizonyos kulisszák mögötti fejleményekről". Az idén szeptember 13-án az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkára a képviselőház külügyi bizottságának európai albizottsága előtt jelentést tett az Egyesült Államok kelet-európai politikájáról. Nincs értelme részletezni e jelentés fővonalát, pedig ez világosan megmutatja, hogy a washingtoni politika irányítói a szocialista országokkal, fennálló kapcsolataikat hogyan szeretnék felhasználni ezen államok rendszere és törvényes rendje ellen. Most csupán egyetlen mondatot idézek a jelentésből: "Bár Lengyelországgal fenntartott kapcsolatainkban értünk el haladást, eddig csak minimális érintkezésre kényszerítettek bennünket olyan országokban, mint Csehszlovákia, míg Magyarországon a kormánnyal vagy a kormányon keresztül való kapcsolattartás hatékony tervének kialakítását hátráltatja az ENSZ-ben tárgyalt magyar kérdés, amely miatt viszonyunk zsákutcába került.« — E nyilatkozat alapján joggal azt hihetnénk, hogy az USA a magyar kormánnyal hathatósan fejleszteni kívánja kapcsolatait. A közelmúlt hónapokban ebben a vonatkozásban volt is némi fejlődés. A nyilatkozatból azt is gondolhatnánk, hogy az Egyesült Államok zsákutcában érzi magát, s szeretne ebből kikerülni. De aki tudja, hogy Amerika ‘miként javasolta ismét az úgynevezett magyar kérdés napirendre tűzését, az látja, hogy ez circulus vitiosus. Az ülésszak ,józan szakasza” . Az amerikai fődelegátus a szovjet küldöttségnek az általános vitában elhangzott felszólalása után ezeket mondotta: "A 17. ülésszak józan szakasza a negyedik napon véget ért.* Neki mindenkinél jobban kell tudnia, hogy bizonyos értelemben a 17. ülésszak józan szakasza már jóval azelőtt véget ért, hogy egyáltalán megkezdődött volna. Az amerikai küldöttség augusztus 17-én terjesztette be javaslatát az úgynevezett magyar kérdéssül. Mégpedig olyan előzmények után, amikor a hivatalos amerikai szervek mind Washingtonban, mind Budapesten állandó érintkezésben voltak magyar hivatalos személyekkel, hogy keressék a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésének módját. Azt a benyomást keltették: mindent megtesznek, hogy meggyőzzenek bennünket, nem kívánnak beavatkozni Magyarország belügyeibe. De a kép hirtelen megváltozott Köztudomású, hogy az ENSZ főtitkára meghívásomra a mindkét fél számára megfelelő időpontban Magyarországra szándékozik utazni. Ki kell jelentenem, hogy a főtitkár egészen világosan leszögezte elvi álláspontját és sohasem kötötte feltételekhez tervezett látogatását. Az ő javaslatára megegyeztünk, hogy a jelenlegi ülésszak előtt nem jön Magyarországra, hanem valamikor később, kölcsönösen elfogadható időpontban. Ezután azonban amerikai forrásokból olyan hír érkezett hozzánk, hogy a főtitkár zsúfolt programja ellenére is eljönne Magyarországra a mostani közgyűlés előtt, ha mi hajlandók lennénk teljesíteni az Egyesült Államok bizonyos követeléseit. Mi azonban az ENSZ ügyvezető főtitkárát hívtuk meg és ehhez harmadik félnek semmi köze. Ami az Egyesült Államokat illeti, világosan megmondottuk és most megismételjük: hajlandók vagyunk segíteni neki, hogy kikerüljön — az ő szavaikkal élve — a hivatalos kapcsolatunkban fennálló zsákutcából, de valamiféle nyomás alatt és jogtalan feltételek alapján nincs lehetőség a tárgyalásra. Mi igazán ráérünk. Az idő nekünk dolgozik. A téy ujjat követi ezelesen hallgat . Ennek a kétszínű politikának a szomorú és sajnálatos tapasztalatai, amelyek érezhetők az államközi kapcsolatok egyes vonatkozásaiban is, rávilágítanak egy általánosabb és sokkal jelentősebb problémára: szükség van a különböző társadalmi rendszerekben élő és különböző történelmi hátterű nemzetek békés egymás mellett élése alapelveinek kialakítására. A bizalom légkörének megteremtése végett ki kell küszöbölni mindenféle kettős játékot és érvényre kell juttatni az együttélés elveinek következetes megtartását. A nyugati politikusoknál sok válságos helyzetben hiányolhatjuk a következetességek s ez több tekintetben veszélyezteti az eredményes haladást. Péter János ezt néhány konkrét példával bizonyította. A többi között beszélt a délvietnami katonai beavatkozásról és hangsúlyozta, hogy Kuba esete még világosabban megmutatja, mennyire reménytelen dolog egyelőre korrekt tárgyalásokon alapuló megegyezést várni az Egyesült Államoktól. Péter János a továbbiakban hangoztatta, hogy a nyugati hatalmak készsége a békés egymás mellett élésre meggyőzőbb lenne, ha ők maguk észszerű javaslatokat tennének a vitás problémák megoldására, akár saját kezdeményezésükből, akár válaszul más kormányok javaslataira. A magyar külügyminiszter itt megemlítette, hogy Lengyelország más szocialista államokkal együtt Közép-Euró-