Magyar Nemzet, 1962. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-14 / 266. szám

“ Magyar Nemzet ”› A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ” Tudományos iparvezetés A gazdasági vezetés tudomá­nyos megalapozásának köve­telményét a kongresszusi irányelvek további előrehala­dásunk feltételeként fogal­mazzák meg. Ennek gyakorla­ti jelentősége az, hogy a tu­domány eredményeit nemcsak magában a termelési folya­matban hanem a termelés fel­tételeinek megteremtésében, tehát a termelés irányításá­ban is fel kell használnunk. Ez így megfogalmazva ma­gától értetődőnek tűnik. S mégis,­ gazdaságii vezetőkkel beszélgetve, többször meggyő­ződtem arról, hogy a vezetés tudományos megalapozásának feladatát nem érzik a saját ügyüknek. Valami távoli, el­vont fogalomnak tekintik, amivel foglalkozni az elmé­leti közgazdászok feladata. Egyik textilgyárunk főmérnö­ke ezt így fogalmazta meg: mérnöki diplomám van, szak­tudásomat elismerik, iparko­dom lépést tartani a szakmám fejlődésével — mindenki tegye ugyanezt a maga munkaterü­letén, és akkor feleslegessé válik minden szóbeszéd a ve­zetés tudományos megalapozá­sáról. A gazdasági vezetők és szak­emberek körében tapasztalha­tó ilyen állásfoglalásnak per­sze mélyebb okai vannak. A leglényegesebb az, hogy nem látják elég világosan az ösz­­szefüggést saját napi munká­juk és a tudottsányos vezetés követelménye között. Ez pedig arra vezethető vissza, hogy a gazdasági vezetés színvonalá­nak megjavításáról ugyan már eddig is sokat írtunk és be­széltünk, de mindig csak a népgazdasági irányítás, tehát a népgazdasági szintű terve­zés, szervezés, ellenőrzés stb. vonatkozásában. A gazdasági élet egészét át­fogó irányítás elsődleges fon­tossága a szocialista társada­lomban magától értetődik. Nem szabad azonban megfe­ledkeznünk arról, hogy a gaz­dasági fejlődés céljait és alap­feladatait meghatározó nép­­gazdasági irányítás hatékony­ságát csak akkor tudjuk biz­tosítani, ha a tudományos megalapozottság követelmé­nyét a termelő egységek — vállalatok gyárak, üzemek — vezetésében is érvényesítjük. Ha a tudományos megala­pozottság igényét kiterjeszt­jük a vállalatok, üzemek ve­zetésére, felvetődik a kérdés: hogyan érvényesíthető ez a követelmény a vállalat veze­tésében, vagy még pontosab­ban a vállalati igazgatónál? Nyilván nem úgy, ahogyan eddig tettük. Arra szorítkoz­tunk ugyanis, hogy felsorol­tuk mindazokat a szép tulaj­donságokat, amelyekkel a szo­cialista vállalat igazgatójának rendelkeznie kell ahhoz, hogy elláthassa feladatait. Tárgyi alap hiányában az ilyen tulaj­donságok mindig »a levegő­ben lógnak" és tetszés szerint szaporíthatók. Ha a vállalat­vezetés, és egyben a vezetői rátermettség elemeit tudomá­nyos igénnyel akarjuk vizsgál­ni, csakis a vezetés tárgyából, a mi esetünkben: a szocialista vállalatból, annak társadalmi és népgazdasági funkciójából indulhatunk ki. A szocialista vállalat hármas funkciót tölt be: egyrészt a szocialista tár­sadalom szerve, másrészt ter­melő vagy szolgáltató szerve­zet, de mindezen túlmenően, közös feladatok végrehajtásá­ra szervezett emberek közös­sége is. A szocialista vállalatnak ez­­ a hármas funkciója határozza meg nemcsak a vezetőkkel szemben támasztott követel­mények jellegét, hanem a ve­zetői munkakör tudományosan megismerhető és elsajátítható elemeinek körét is. Magában foglalja a vezetői rátermettség három leglényegesebb tartalmi elemét: a társadalmi érdek képviseletére való alkalmas­ságot, a szakmai tudást és a vezetéshez megkívánt emberi — jellembeli­, erkölcsi, stb — tulajdonságok jellegét. A tár­sadalmi érdek képviseletére való alkalmasság követelmé­nye annak folyománya, hogy a szocialista vállalat a szocia­lista társadalom szerve, a szakmai tudás a vállalati te­vékenység közvetlen irányítá­sával függ össze; a vezetői emberi kvalitásokra pedig azért van szükség, mert a vál­lalat — mint mondottuk — nemcsak termelési szervezet, hanem azonos célokat szol­gáló emberek közössége is. Nyilvánvaló ezek után, hogy a szocialista vezetés lényege: a vállalati munka politikai, szakmai és emberi elemeinek céltudatos koordinálása a nép­­gazdasági szinten meghatáro­zott feladatok végrehajtására. A szocialista vállalat hár­mas funkciója a vezetői tudo­mányos felkészülés különböző területeit is jelzi. A társadal­mi érdek képviselete a népgaz­dasági összefüggések ismeretét és ezek alapján népgazdasági szemlélet kialakítását követeli meg. A szakmai tudásnak a vállalat munkájával összefüg­gő ismereteket kell felölelnie, beleértve természetesen a ter­vezéssel, szervezéssel, a vál­lalati gazdálkodással stb. ösz­­szefüggő tudásarnyagot is. A vezetői emberi tulajdonságok kialakítása olyan ismeretek el­sajátítását teszi szükségessé, amelyek az emberek vezetésé­vel, megfelelő kiválasztásával, a munkafeladatokra történő mozgósításával, az erkölcsi ösztönzők alkalmazásával stb. függnek össze. A szocialista országok gya­korlata már ezeket a felis­meréseket tükrözi. A cseh­szlovák és lengyel vezetéskép­zés programjában megtalálha­tók a vezetői tudásanyag fenti elemei, talán azzal az eltérés­sel, hogy az emberi tényező­vel kapcsolatban a csehszlo­vákok a kérdésnek inkább a pszichológiai, a lengyelek in­kább a szociológiai­­ oldalát domborítják ki. Témánk szem­pontjából rendkívül figyelemre méltó a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizott­sága elméleti folyóiratának, a Kommunyisztnak legutóbbi számában »A tudományos iparvezetésről* címmel megje­lent tanulmány. J. Kaszickij, a tanulmány szerzője már a *»vezetéstudománya fogalmá­nak és tartalmi körének meg­határozására tesz kísérletet. Különösen a vezetés emberi tényezőjének fontosságát hang­súlyozza a vezetői felkészülés szempontjából és ezzel össze­függésben rámutat a vezetők pszichológiai felkészültségének hiányosságaira. A testvéri országoknak a vállalatvezetés tudományos megalapozására irányuló erő­feszítései és eddigi eredmé­nyei nemcsak példamutatást jelentenek számunkra, hanem arra is figyelmeztetnek, hogy, amit ők elméletileg már ki­munkáltak, s aminek gyakor­lati következtetéseit is levon­ták, azt mi, mint feladatot je­lentő problémát­­ még fel sem vetettük. Helyes lenne, ha az oktatási reform kere­tében mielőbb megvalósulna, hogy a műszaki egyetemeken, főiskolákon, a Közgazdaság­­tudományi Egyetemen külön tantárgyként oktatnák a vál­lalatvezetéssel kapcsolatos teendőket, a vállalatok igazga­tói részére pedig erről a témá­ról külön tanfolyamokat ren­deznének, ahogyan ezt több baráti államban bevezették. Dr. Dobossi Imre Mikojan beszéde a havannai egyetemen A külpolitikai helyzet A KUBAI VÁLSÁG teljes rendezéséért folyó diplomá­ciai erőfeszítésekkel párhuzamosan szükséges megemlíteni azokat az aggodalmat keltő mozzanatokat is, amelyek a kér­désben létrejött szovjet—amerikai megállapodás végrehajtá­sának megakadályozását célozzák. A TASZSZ tudósítója, McNamara amerikai hadügyminiszter és Gilpatrick hadügy­miniszter-helyettes beszédeivel foglalkozva, megállapítja, hogy szavaikból a militarizmus és az agresszió dermesztő hi­dege árad. Az amerikai hadügyminiszter a háborús veteránok napján tartott emlékbeszédében annak a véleményének adott kifejezést, hogy az Egyesült Államoknak a termonukleáris konfliktus kockázatát is vállalnia kell. A hadügyminiszter­helyettes televízió-nyilatkozatában pedig egész sor követelést támasztott Kubával szemben. »Amíg nem teljesítik az Egye­sült Államok követeléseit — jelentette ki —, nincs szándé­kunkban valóra váltani azt az ígéretünket, hogy megszüntet­jük a blokádot és nem adunk biztosítékot arra, hogy az Egye­sült Államok, vagy a nyugati félteke más országai nem ha­tolnak be Kubába.­ A hadügyminiszter-helyettes hozzátette, hogy az Egyesült Államok követeléseinek teljesítése után is folytatni fogja a felderítő repüléseket Kuba felett. A Kubával szemben támasztott követelések álláspontja jelentkezett" azon a tanácskozáson is, amelyet Kennedy elnök hétfőn délután tartott kubai szakértőivel. Az AP hírügynök­ség jelentése szerint Kennedy tanácsadóival megállapodott abban, hogy az Egyesült Államok változatlanul követeli az IL—28-as bombázórepülőgépek kivonását Kubából. A három főből álló szakértői csoport kedden beszámolt U Thantnak, az ENSZ ügyvezető­ főtitkárának a Fehér Házban tartott tanács­kozásokról. A havannai televízió kommentátora foglalkozott Ken­nedy és kubai szakértők megbeszéléseivel. A kommentátor rá­mutatott, az Egyesült Államok azért ragaszkodik az Iljusin 28-as bombázók kivonásához, mivel ürügyet akar keresni ahhoz, hogy feltartóztassa a tárgyalást'-'j' A hírmagyarázó hangoztatja, hogy Kennedy meg akarja fosztani Kubát repülőgépeitől. Az amerikai elnök most már nemcsak a rakétáktól retteg, hanem a repülőgépektől is. Ha ez így folytatódik, Kennedy hamarosan félni fog a papír-­ sárkányoktól is — mutatott rá a televízió kommentátora. Az UPI hírügynökség washingtoni tudósítója is annak a véleményének ad kifejezést, hogy Kennedy elnök mindaddig nem hajlandó komolyan fontolóra venni Kuba biztonságának szavatolását, ameddig a szigetországban IL—28-as repülőgé­pek vannak. Közben az Egyesült Államokban ismét erősödnek azok a követelések, hogy Kennedy elnök rendelje el Kuba katonai elözönlését. A szélső­jobboldali sajtó és politikusok e követe­lést hangoztatva, durván elferdítik Kennedy és Hruscsov ok­tóber 28-i levélváltásának értelmét. Russell, a képviselőház külügyi bizottságának tagja Miami­ban kijelentette: Kennedy elnök nem tett semmiféle ígére­tet arra, hogy nem támadja meg Kubát, mivel Kennedy és Hruscsov jegyzékváltása nem tartalmaz semmiféle kötelező erejű megállapodást. Fussell hangoztatta, az Egyesült Államok megőrzi "cselekvési szabadságát" a Karib-tenger térségében. Mindezek a tények nyomatékosan felhívják a nemzetközi közvélemény figyelmét a Béke-Világtanács közleményére, amely a népek határozott akcióját követeli Kuba függetlensé­gének védelmében. Castro öt pontja a karib-tengeri­­országok békeprogramja Havannából jelenti a TASZSZ. Mikojan, a szovjet Miniszter­tanács elnökének első helyet­tese hétfőn részt vett a havan­nai egyetemen tartott nagy­gyűlésen, s ott beszédet mon­dott. A gyűlésre, amelyen hét­ezer ember vett részt, a ha­vannai egyetem aulájában ke­rült sor. Az egyetem főbejá­ratát Jose Marti, Lenin, Fidel Castro és Hruscsov arcképe díszítette. Juan Marinellónak, a havannai egyetem rektorá­nak és Jose Rebellonnak az egyetemi diákszövetség elnö­kének üdvözlő szavai után Mi­kojan emelkedett szólásra. Az üdvözlő beszédek meleg szavait megköszönve, Mikojan a következőket mondotta: fo­gadják népünk, a kommunista párt és a szovjet kormány, va­lamint vezetőnk és a kubai nép barátja Nyikita Szer­­gejevics Hruscsov forró üd­vözletét. (Tapsvihar, a je­lenlevők a következő jelszót kiáltják: »Fidel, Hruscsov együtt vagyunk veletek!*) Önök büszkék lehetnek arra, hogy egyetemük fennállásának két és fél évszázada folyamán­­mindig a tudományos és for­radalmi haladás központja volt. A kubai népnek a gyar­matosítás és az imperializmus ellen, a függetlenségért har­coló legjobb vezetői ennek az egyetemnek a falai közül ke­rültek ki. A kommunista párt első főtitkára, Antonio Mella szintén ennek az egyetemnek a neveltje. A Batista zsarnok­ság elleni harcban életét adta az egyetemisták vezetője Jose Antonio Echeverra. Hogy is ne lennének önök büszkék velünk együtt arra, hogy ezen az egyetemen tanult Fidel Castro a kubai nép nagy vezetője, a kubai forradalom legendás hőse. Castro a hegyekbe ment, hogy a munkásokkal és pa­rasztokkal együtt hatalmas forradalmi győzelmet arasson. Ma pedig Kuba népét győze­lemről győzelemre vezeti a szocializmus építésében. Három év telt el azóta, hogy először voltam Kubában — folytatta Mikojan. — Lenyű­göző mindenekelőtt a nagy­szerű harci szellem, amely nem hogy kialudna, hanem egyre magasabbra csap. Legyenek bizonyosak ab­ ban — folytatta Mikojan —, hogy valamennyi nehézségük megoldódik. A forradalom győzni fog! — És a szocialis­ta Kuba ott fog ragyogni a világ összes többi országa és a latin-amerikai országok kö­zött. Az imperialisták keze rö­vid — állapította meg a szovjet miniszterelnök-helyet­tes. Elmúlt az az idő, amikor azt tették, amit akartak, az önök ügye valamennyi szov­jet ember, valamennyi szo­cialista ország, más országok valamennyi haladó emberé­nek ügye. A kubai forrada­lom ügye igazságos ügy, és győzni fog. E győzelem zász­laja ma Fidel Castro öt pontja. Őszintén ki lehet je­lenteni, hogy Fidel Castro öt pontja a karib-tengeri or­szágok békeprogramja. Ezért a Szovjetunió támogatja ezt a programot. (A részvevők felállva kiáltják előbbi jel­szavukat: »Fidel, Hruscsov veletek vagyunk!") Ismét biztosítom önöket, hogy a szovjet nép, a szovjet kormány, mi valamennyien együttérzünk és egyet gondo­lunk az önök népével és kor­mányával — jelentette ki Mi­kojan. — Népeink igazi test­vérek. Egy a célunk, egy a vágyunk — a szocializmus győzelme. U Thant Kuznyecovval és Kuba képviselőjével tanácskozott New Yorkból jelenti az MTI. Nyugati hírügynöksé­gek jelentették, hogy U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára kedden — magyar idő sze­rint a kora délutáni órákban — tanácskozott Kuznyecov első szovjet külügyminiszter­­helyettessel és Carlos Lechuga kubai ENSZ-küldöttel. A ku­bai válság kirobbanása óta ez az első alkalom, hogy az ügyvezető főtitkár egyidejű­leg kérette magához a vál­ságban érdekelt felek közül kettőnek a képviselőjét. Közölték továbbá, hogy U Thant délután — magyar idő szerint 21.00 óra tájban­­ Stevenson amerikai ENSZ- küldöttet fogadta. Amerikai szabotázst lepleztek lel Kubában A nyugati hírügynökségek jelentése szerint a kubai kor­mány kedden nyilatkozatban jelentette be, hogy a biztonsá­gi szolgálat ártalmatlanná tett két, amerikai ügynökökből álló csoportot, amely tönkre akarta tenni a matahambrei és ndea­­rói bányák berendezéseit Pi­­nar del Rio, illetve Oriente tartományokban. Az ügynökök, akik a GIA- nak, az amerikai központi hír­szerző ügynökségnek a szolgá­latában álltak­, s akiket külön erre az útra képezt­ek ki — a kormányközlemény szerint október 19-én és 20-án egy mo­torral felszerelt gumicsónak­ral léptek kubai földre. November 2-án­ fogták el őket. Az ügynö­kök nagy mennyiségű fegyvert is hoz­tak magukkal. A Nemzetközi Vöröskereszt közleménye A Reuter iroda jelentése sze­rint a Nemzetközi Vöröske­reszt hétfőn este Gertiben ülést tartott, s ezen meghallgatta Paul Rüggernek, a szervezet volt elnökének jelentését U Thant ügyvezető-főtitkárral folytatott megbeszéléséről. Az ülés után közleményt ad­tak ki, amely szerint a Kubába tartó hajók ellenőrzésének kér­dését a Vöröskereszt és az ENSZ a következő napokban még részletesen megtárgyalja. Ugyancsak a Reuter jelenti, hogy olyan hírek terjedtek­ el, amelyek szerint a Vöröskereszt elejtette azt a korábbi javasla­tát, amelyet a Kubába tartó hajók ellenőrzésére tett. A hírekkel kapcsolatban egy szóvivő közölte, egyelőre még korai volna megmondani, va­jon a szervezet vállalja-e a Kubába tartó hajók ellenőrzé­sét, avagy sem. A népek fokozzák akcióikat Kuba függetlenségének biztosításáért A Béke-Világtanács titkárságának közleménye Berlinből jelenti az MTI. A Béke-Világtanács titkársága hétfőn Berlinben ülést tartott. Az ülésen megtárgyalták azo­kat a lépéseket, amelyeket tenni kell a Béke-Világtanács elnökségének stockholmi októ­beri ülésszakán a Kuba füg­getlenségének megőrzéséről, a leszerelésről és a német béke­­szerződésről hozott határoza­tok és ajánlások végrehajtása, érdekében. A titkárság üléséről kiadott közlemény többek között eze­ket mondja: »A Béke-Világta­nács titkársága azzal a kérés­sel fordul az országos béke­bizottságokhoz és a békéért harcoló minden szervezethez, illetve mozgalomhoz, hogy szenteljenek igen nagy figyel­met a Béke-Világtanács elnö­ke levelének. E levél felhívja a­­iépeket, hogy fokozzák ak­cióikat mindaddig, amíg a vi­lágbéke fenntartásának felté­teleként létre nem jönnek a Kuba szabad és független éle­téhez szükséges biztosítékok és normális helyzet nem alakul ki a Karib-tenger térségében. Ugyanakkor fokozni kell a né­pek akcióit annak érdekében, hogy a nagyhatalmak és az ENSZ konkrét lépéseket te­gyen a leszerelés érdekében.­ A Béke-Világtanács elnöké­nek levele megállapítja, hogy az elkövetkezendő hetekben a népek békea­karatának elsősor­ban a leszerelési értekezlet munkájára kell hatást gyako­rolnia. Az atomnagyhatal­­mak­nak megegyezésre kell jutni, hogy így végleg abba­hagyják az atomkísérleteket a légkörben, a magas légkör­ben, a föld alatt és a víz alatt egyaránt Erőfitogtatás Guantanamón Guntanamóből jelentik. Hírügynökségi jelentések sze­rint az amerikai haditengeré­szet a guantamamói támasz­ponton újabb látványos erőfi­togtatást rendez. Az AP hír­ügynökség nevetséges módon a következőkben jelzi meg a tervezett hadgyakorlat célját: "Megmutatni a kubaiaknak, hogy mivel kell szembenéz­niük, ha megtámadják a 70 négyzetkilométernyi amerikai haditengerészeti támaszpon­tot.*

Next