Magyar Nemzet, 1963. október (19. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-19 / 245. szám
A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA — gr"~"ii..i' in——to— Ami a „hiánycikknél az is hiányzik Köztudomású, hogy bizonyos csekélyebb vagy nagyobb jelentőségű iparcikkek, alkatrészek időről időre eltűnnek a forgalomból. E sajnálatos körülménynek a magyar nyelv a nagyon csúnya, de már-már meghonosodott “hiánycikk” kifejezést, a társadalom pedig meglehetősen sok bosszúságot köszönhet. A jelenség olyan szívós, hogy túlél minden intézkedést és megkontráz minden túlzottan optimista ígéretet. Olyan csökönyös, hogy olykor már legyőzhetetlennek tűnik a felületes szemlélő előtt. Pedig korántsem az. Hiszen ideig-óráig a legkülönbözőbb, sokszor reménytelennek tartott területeken is fölébe kerekedtek már. És ha mégsem lett végleges a győzelem, az bizony az elhatározások és intézkedések gyengeségét, még inkább következetlenségét bizonyítja és korántsem e káros jelenség legyőzhetetlenségét Miután pedig az ügy annyi pro és kontra álláspontot, véleményt, sőt, bizonyítékot is megért már, hadd hivatkozzunk ezúttal egy, a megszokottól eltérő, némiképp meglepő, de talán ezért hatásosabb példára. Szándékunk világos: nem meghökkenteni, hanem meggyőzni szeretnénk mindazokat, akik jó szándékkal ugyan, de kevés munícióval újra meg újra kudarcot vallanak ebben a kérdésben. Jelentéktelennek tűnő híradásba botlottunk a minap. Egy alkatrész-üzér, volt kereskedősegéd évek óta egyetlen “üzletágra” specializálta magát. Kerékpár és motorkerékpár-alkatrészeket, természetesen hiányzó cikkeket készíttetett kisiparosokkal és a kapós árut ügynökhálózatával a vidéki, főleg szövetkezeti üzletekben értékesítette. Bár tekintélyes haszonnal dolgozott , a kiskereskedelmi ár felét fizette az iparosoknak és mintegy háromnegyedéért adta tovább az árut — az alkatrészek a hivatalos áron kerültek a felhasználók tulajdonába. Kissé “idillizálva” az esetet: mindenki jól járt, a “vállalkozó* is, aki nagy hasznot zsebelt be, az iparosok is, akiket folyamatosan munkával látott el, a “Viszonteladók”, akiknek ugyancsak jutott a haszonból és a vevők, akik rég hiányolt alkatrészekhez jutottak. Bár az nagyon is lehetséges, hogy csapnivaló minőségben, amiért persze senki sem szavatolt Más kérdés, hogy ez a sajátos társaság tudatosan megszegte a fennálló rendelkezéseket, jól jövedelmező tevékenységéért, a dolog természeténél fogva, egy fillér adót sem fizetett. Ráadásul a megengedettnél jóval nagyobb haszonra dolgozott, egyszóval üzérkedett. Mindezek ellenére úgy véljük, nem lenne helyes ezzel napirendre térni a vázolt eset fölött. Bármennyire is a bíróság dolga a tényállás teljes felderítése, a vétkesség motívumainak kifürkészése és általában mindazoknak a tényálladékoknak a feltárása, amelyek a felelősség megállapításához szükségesek, legalább ennyire fontos az eset tanulságainak elemzése is. A legkevésbé sem szerecsenmosdatás és aligha lehet félreérteni, ha kijelentjük, hogy az ügy vádlottja minden jel szerint agilis, tehetséges ember, aki a kéréssél és a termelés számos fontos kérdését, sőt ezek összefüggését is elég tisztán látta, és erre, tehát a realitásokra alapította tisztességtelen terveit. Nem azt vetjük a szemére, hogy — legalábbis a maga szűkebb “piacán* — felmérte, mi mindenre van szükségük a kerékpárosoknak és a motorosoknak, még csak azt sem róhatjuk fel neki, hogy “kihasználta” a világosan látott helyzetet, csupán azt, hogy törvénytelen úton járt el. De ha az azért csupán ezért lehet és kell is perbe fogni — ami nem kevés —, akkor meg lehet és meg is kell találnunk a kis- és a nagykereskedelem, valamint a termelés egyik-másik posztján azokat, akik ugyan tisztességesen, a törvények és rendelkezések szerint járnak el, csak éppen ... Csak éppen elmulasztanak utána járni, felkutatni, kidolgozni és megszervezni egyet és mást, amit aztán az üzér a maga módján végez el helyettük. Nyilvánvalóan megszegve a törvényeket és rendeleteket. De vajon, aki megelégszik ezek betű szerinti tiszteletben tartásával, az vajon már törvényeink szellemében él és cselekszik? Természetesen bonyolult gazdasági kérdések megoldását — mint például a szükségletre termelés magasrendű szocialista formája — nem feltétlenül lehet minden részletében körülírni és rögzíteni. Éppen ezért a helyes, következetes anyagi ösztönzést, mint az egyik legfontosabb tényezőt, amely szükségtelenné tehet sok adminisztratív lépést, semmi esetre sem szabad kihagyni a számításból. Visszatérve példánkra, ha igaz az, hogy az üzér — önkényesen és törvénytelenül — túlságosan is “ösztönözte” magát és társait, mások viszont, akiknek a mulasztásai folytán ez a figura sorompóba léphetett, nyilván semmi, vagy csak igen csekély ösztönzésben részesültek. Arra is hivatkozhatnánk az esettel kapcsolatban, amit egyesek érvként szoktak felhasználni az alkatrészhiányok mentegetésére, hogy tudniillik nem kifizetődő a gyártásuk. Ez az indok, bár elég képtelennek tűnik, itt-ott tartalmazhat némi igazságot. De a szóban forgó példa azt is valószínűsíti, hogy megfelelő intézkedésekkel gazdaságossá lehet tenni az alkatrész utánpótlást is. Sőt Számos más nagyipari példa bizonyítja, hogy nemegyszer még kívánatosabbá, mint azoknak az alapvető áruknak a gyártását, amelyekhez később alkatrészekre van szükség. Az üzér leleplezett “vállalkozásának” közgazdasági pillanatfelvétele mindenesetre alkalmat nyújt egyes jelenségek, adott esetben bizonyos alkatrészek krónikus, de nagy részben indokolatlan hiányának elemzésére. Ha kerékpárvagy motortulajdonosok panaszkodnak, esetleg traktorok, vagy mezőgazdasági gépek állnak hasonló okokból, legalább ide kell visszanyúlni az eredményes orvoslásért. A pillanatfelvétel erős villanófénye ugyanis nemcsak az üzért és környezetét világítja meg, hanem az árnyékot, a körülményeket is, amelyek között élni és dolgozni tud. A “hiánycikk-jelenségek vizsgálatánál nem hiányozhatnak az ilyen pillanatfelvételek sem. Balos János Lord Home alakítja meg az új angol kormányt A külpolitikai helyzet KÉT NYUGATI KORMÁNY ÉLÉRE KERÜLT ÚJ MI-MINISZTERELNÖK. Erhard a bonni parlamentben pénteken mondotta el programbeszédét, amely azt mutatja, hogy az új nyugatnémet kancellár külpolitikája változatlan marad. Angliában — általános meglepetésre — II. Erzsébet királynő Harold Macmillan kifejezett ajánlására lord Home eddigi külügyminisztert bízta meg az új kormány megalakításával. Nyugat-Németország militarista körei közben kétszínű játékot folytatnak az atomfegyverek megszerzéséért. Mint a Krasznaja Zvezda megállapítja: a nyugatnémet hadsereg vezetői minden áron ki akarják elégíteni atométvágyukat. Nem riadnak vissza még fő szövetségesük, az Egyesült Államok megzsarolásától sem, hogy engedékenységre bírják. Adenauer röviddel nyugalomba vonulása előtt “fontosnak és figyelmet érdemlőnek” nevezte az amerikai partner bosszantására felvetett de Gaulle-féle javaslatot az európai atomerő létrehozásáról. Washington politikusai elhatározták, hogy haladéktalanul megsürgetik a multilaterális atomerő megteremtésére vonatkozó tervük végrehajtását. Az amerikai sajtó hangoztatni kezdte, hogy e terv fő feladata: a Német Szövetségi Köztársaság „egyenrangú atomhatalomként” történő legalizálása a NATO-ban. A New York Herald Tribüne kijelentette: “Ha Nyugat-Németország a legnagyobb anyagi áldozatot hozza a NATO hagyományos fegyveres erői megszilárdítása érdekében, akkor nem szabad tőle megtagadni a hatalmának és jelentőségének megfelelő nukleáris szerepet.* Mint a Krasznaja Zvezda kiemeli, a bonni militaristák le akarják hűteni a nemzetközi légkört és lehetetlenné akarnak tenni minden kísérletet a nemzetközi kérdések békés megoldására. AZ ALGÉRIAI—MAROKKÓI TÁRGYALÁSOK MEGSZAKADÁSA után Párizsban nem sok reményt látnak a hadműveletek korai beszüntetésére. Francia megfigyelők a tárgyalás eredménytelenségének okát abban látják, hogy a marokkói kormány nem hajlandó csapatait visszavonni a megszállt algériai területről, hanem azt kívánja, hogy a jelenlegi állások “befagyasztása” után széles hatáskörrel felruházott vegyes bizottság a helyszínen tisztázza a vitatott területek hovatartozását. Algériai részről viszont azt követelik, hogy a tárgyalások megkezdése előtt a marokkói csapatok hagyják el az algériai területet. Algériai és marokkói részről is adatokat kértek a francia kormánytól a francia gyarmati uralom idején végrehajtott határrendezésekről. Az adatok és térképek összegyűjtése hosszabb időt vesz igénybe. “Addig nyilván új fejlemények következnek be a két ország konfliktusában” — hangoztatják francia hivatalos körökben. A francia kormány de Gaulle utasításának megfelelően tartózkodik a nyílt állásfoglalástól. A miniszterek beszédeikben kerülik a határincidens kérdését. De Broglie, az algériai ügyekkel megbízott miniszterelnökségi állammtitkár azonban a parlament külügyi bizottságában kijelentette: “A kormány nem tűri, hogy Algéria Franciaország Kubájává váljék.* Gromiko hazautazott Moszkvába New Yorkból jelenti a TASZSZ. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, aki részt vett az ENSZ közgyűlésének 18. ülésszakán, csütörtökön New Yorkból Moszkvába repült. Gromikót a repülőtérre kikísérték Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete, N. Fedorenko, a Szovjetunió állandó ENSZ-megbízottja, Palamarcsuk, az Ukrán SZSZK külügyminisztere, Kiszeljov, a Belorusz SZSZK külügyminisztere és más hivatalos személyek. Macmillan ajánlására lord Home az utód Londonból jelenti az MTI. Londonban hivatalosan közölték, hogy Macmillan brit miniszterelnök benyújtotta lemondását, amit Erzsébet királynő elfogadott. Ezzel egyidejűleg leköszönt az angol kormány is. Péntek délben lord Home, a “kompromisszum emberek javára dőlt el Nagy-Britannia újkori történetének legádázabb személyi versengése. A VII. Edouard-kórházban lábadozó Harold Macmillan péntek délelőtt személyi titkára útján juttatta el a Buckingham-palotába lemondólevelét, s egyszersmind javaslatát utódjának személyére. Közvetlenül ezután — általános meglepetést keltve — II. Erzsébet királynő a kórházba hajtatott, hogy személyesen is tanácskozzék Macmillannel az utódlás kérdéséről. A távozó Macmillan személyi „favoritját”, lord Home-ot kezdettől fogva csak kompromisszumos lehetőségként emlegették, így még konzervatív körökben is nagy megdöbbenést keltett, amikor a királynő végül az ősi arisztokrata családból származó külügyminisztert bízta meg kormányalakítással. Angliának 1903 óta nem volt főrendi miniszterelnöke. (Az utolsó főrendi miniszterelnök néhai lord Salisbury.) Az új miniszterelnök kinevezése előtt egész éjszaka öszszeesküvések és ellen-összeesküvések zajlottak, s az utolsó pillanatban is kísérleteztek, hogy útját állják Macmillan jelöltjének. Csütörtök délután még valamennyi bennfentes megfigyelő bizonyosra vette Butler győzelmét, s alternatív megoldásként Maudling pénzügyminiszterrel számoltak. Amikor a késő esti órákban elterjedt a hír, hogy Macmillan — a konzervatív vezetők tanácsa ellenére — lord Home megbízását készül javasolni a királynőnek, forrpontra hevült az angol főváros politikai légköre. Szinte percről percre röppentek fel és pukkantak szét egymásnak szögesen ellentmondó értesülések. Az általános zavarodottságra jellemző, hogy a jólérte sültségről nevezetes befolyá , sós lapok péntek reggel homlokegyenest ellenkező jóslatokat közöltek a hatalmi versenyfutás kimeneteléről. A korán záró Times pénteki főcímében Butler győzelmét jósolta, lord Home nevét meg sem említette. A Daily Mail éjféli kiadásában már közölte, hogy Macmillan választottja lord Home. A Daily Express hajnali 2 órakor kinyomtatott kiadásában már harsogó címbetűkkel arról adott hírt, hogy telefonon mozgósított miniszterek egy csoportja gyűlt öszsze Enoch Powell közegészségügyi miniszter otthonában és “palotaforradalmat* készítenek elő Macmillan döntése ellen. Amint reggelre kiderült, az “összeesküvők” ülésén részt vett Maudling pénzügyminiszter, Erroll kereskedelemügyi miniszter, Ian Macleod, a konzervatív párt társelnöke és alsóházi vezére és Martin Redmayne, a tory-képviselők parlamenti szervező titkára. A csoport Maudling vezetésével az utolsó pillanatban átállt Butler táborába. Hasonló “hajnali szeánszok” folytak számos lázongó toryképviselő otthonában, egész éjszaka és még a reggeli órákban is szünet nélkül szóltak a tory-vezetőik telefonjai: a kormánypárti hátsó padsorokban ülő képviselők tiltakoztak az alsóház »példátlan megszégyenítése ellen«. Közben az ellentábor vezéralakjai lord Home otthonában gyülekeztek. Úgy tudják, hogy a versenyben lemaradt lord Hailsham több híve az utolsó órákban átpártolt lord Home-hoz. A kormányhoz közelálló Daily Telegraph hajnali 4 órai kiadásában már lord Home-t tartotta esélyesnek, de hozzáfűzte, hogy “Butler küzdeni fog a végsőkig”. A lap szerint “alig lehet megérteni, hogy Macmillan milyen alapon részesítette Butlerrel szemben lord Home-t előnyben, hiszen a tory-párt valamennyi csoportosulásával folytatott tanácskozások végeredményeként egyértelműen Butler javára billent a mérleg nyelve. A Daily Telegraph “középkori alkimistához” hasonlítja Macmillant, aki a vélemények vegyülékéből, a közvélemény legnagyobb meglepetésére lord Home-t varázsolta elő. Megfigyelők azonban rámutatnak, hogy nincs az ügyben semmi boszorkányság. Közismert, hogy a hatalom legmagasabb régióiba beépült Macmillan-család mindent elkövetett, hogy megakadályozza Butler hatalomra kerülését, mert Butler sohasem bocsátotta meg, hogy 1957-ben Macmillan elébevágott a miniszterelnökségért folyó versenyben. A Churchill-család, amely hét évvel ezelőtt hatalomra segítette Macmillant, s jutalmul fontos miniszteri tárcákat kapott a kormányban, hasonló meggondolásokból igyekezett másodszor is elgáncsolni Bullert a Downing Street 10 küszöbén. A kijelölt miniszterelnök megkezdte tárgyalásait Péntek délután lord Home, a Downing Street 10-ben, a miniszterelnökség épületében megkezdte kormányalakítási tárgyalásait. Először a hatalmi versengésben alulmaradt vetélytársait: Butler miniszterelnök-helyettest, Hailshamot, a tudományos és technológiai ügyek miniszterét és Maudling pénzügyminisztert fogadta. A távozó miniszterek nem voltak hajlandók a várakozó riportereknek nyilatkozni arról, hogy vállalnak-e tárcát lord Home miniszterelnöksége alatt. Megfigyelők megjegyzik, hogy lord Home addig nem adhat végleges választ a királynőnek a kormányfői tisztség elfogadásáról, amíg nem sikerült kormányt alakítania. Miközben Home folytatja kormányalakítási tárgyalásait, a Konzervatív Párt vezetői és Macmillan exminiszterelnök szakadatlanul kapja a tiltakozó táviratokat a konzervatívpárti képviselőktől. “Lord Home megbízásával ezüsttálcán nyújtjuk át a választási győzelmet Wilsonnak« — jelentette ki Robert Jenkins konzervatívpárti képviselő. Az Evening Standard péntek esti különkiadásában megállapítja: konzervatív berkekben nagy felháborodást keltett, hogy Macmillan kész helyzet elé állította a pártot és a királynőt is belekeverte a tory csoportosulások belső viszálykodásába. Ennek a zavarbaejtő helyzetnek tulajdonítható — jegyzi meg a lap —, hogy a lemondólevél kézhezvétele után a királynő váratlanul felkereste Macmillant kórházi betegágyánál. Erre a brit monarchia történetében példátlan esetre azért került sor, mert a Home megbízatását ellenző kabinetminiszterek tiltakozást juttattak el a királynőhöz. Az angol fővárosban politikai megfigyelők találgatják, vajon lord Home-nak lesz-e alkalma kézcsókra járulni a királynőhöz, ami a miniszterelnöki megbízatás hivatalos elfogadását jelenti. Lord Home életrajza Alexander Frederik Douglas . Home, sorrendben a 14. lord Home. 1903 július 2-án született, főrendi családból. Tanulmányait az etoni és oxfordi főiskolákon végezte. 1936-ban feleségül vette Alingtonnak, az etoni kollégium volt igazgatójának második lányát. 1931-ben választották képviselővé lord Dunglass néven Lanark skóciai választókerületben. Mandátumát 1945-ig őrizte meg, ekkor vereséget szenvedett. 1950-ben választották meg ismét képviselővé. 1951-ben atyja címét felvéve a főrendiház tagja lett lord Home néven. Mint képviselőt, 1936-ban Chamberlain akkori lordkancellár, későbbi angol miniszterelnök parlamenti titkárává nevezték ki. Ebben a minőségében elkísérte Chamberlaint Hitlerhez a müncheni találkozóra. 1945-ben egy ideig külügyminiszter-helyettes volt Churchill kormányában. 1951-ben lord Home-ot a skót ügyekkel megbízott államminiszterré nevezték ki. Ezt a tisztséget 1955 áprilisáig töltötte be, amikoris Eden kormányában a nemzetközösségi kapcsolatok minisztere és a kabinet tagja lett. 1960 júliusában Macmillan külügyminiszterévé választotta. Annak idején az angol sajtó és a képviselők többsége élénken támadta az “arcnélküli politikusnak” nevezett főrendi tag kinevezését