Magyar Nemzet, 1963. október (19. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-19 / 245. szám

A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA — g­r"~"ii..i' in——to— Ami a „hiánycikknél az is hiányzik Köztudomású, hogy bizo­nyos csekélyebb vagy nagyobb jelentőségű iparcikkek, alkat­részek időről időre eltűnnek a forgalomból. E sajnálatos kö­rülménynek a magyar nyelv a nagyon csúnya, de már-már meghonosodott “hiánycikk” ki­fejezést, a társadalom pedig meglehetősen sok bosszúságot köszönhet. A jelenség olyan szívós, hogy túlél minden intézkedést és megkontráz minden túlzot­tan optimista ígéretet. Olyan csökönyös, hogy olykor már legyőzhetetlennek tűnik a fe­lületes szemlélő előtt. Pe­dig korántsem az. Hi­szen ideig-óráig a legkülönbö­zőbb, sokszor reménytelennek tartott területeken is fölébe kerekedtek már. És ha még­sem lett végleges a győzelem, az bizony az elhatározások és intézkedések gyengeségét, még inkább következetlenségét bi­zonyítja és korántsem e ká­ros jelenség legyőzhetetlensé­gét Miután pedig az ügy annyi pro és kontra álláspontot, vé­leményt, sőt, bizonyítékot is megért már, hadd hivatkoz­zunk ezúttal egy, a megszokot­tól eltérő, némiképp meglepő, de talán ezért hatásosabb pél­dára. Szándékunk világos: nem meghökkenteni, hanem meggyőzni szeretnénk mind­azokat, akik jó szándékkal ugyan, de kevés munícióval újra meg újra kudarcot valla­nak ebben a kérdésben. Jelentéktelennek tűnő hír­adásba botlottunk a minap. Egy­ alkatrész-üzér, volt ke­reskedősegéd évek óta egyet­len “üzletágra” specializálta magát. Kerékpár és motorke­rékpár-alkatrészeket, termé­szetesen hiányzó cikkeket ké­szíttetett kisiparosokkal és a kapós árut ügynökhálózatával a vidéki, főleg szövetkezeti üzletekben értékesítette. Bár tekintélyes haszonnal dolgo­zott , a kiskereskedelmi ár felét fizette az iparosoknak és mintegy háromnegyedéért ad­ta tovább az árut — az alkat­részek a hivatalos áron kerül­tek a felhasználók tulajdoná­ba. Kissé “idillizálva” az ese­tet: mindenki jól járt, a “vál­lalkozó* is, aki nagy hasznot zsebelt be, az iparosok is, aki­ket folyamatosan munkával látott el, a “Viszonteladók”, akiknek ugyancsak jutott a ha­szonból és a vevők, akik rég hiányolt alkatrészekhez jutot­tak. Bár az nagyon is lehetsé­ges, hogy csapnivaló minőség­ben, amiért persze senki sem szavatolt Más kérdés, hogy ez a sajátos társaság tudatosan megszegte a fennálló rendel­kezéseket, jól jövedelmező te­vékenységéért, a dolog termé­szeténél fogva, egy fillér adót sem fizetett. Ráadásul a meg­engedettnél jóval nagyobb ha­szonra dolgozott, egyszóval üzérkedett. Mindezek ellenére úgy vél­jük, nem lenne helyes ezzel napirendre térni a vázolt eset fölött. Bármennyire is a bíró­ság dolga a tényállás teljes felderítése, a vétkesség motí­vumainak kifürkészése és ál­talában mindazoknak a tény­­álladékoknak­ a feltárása, ame­lyek a felelősség megállapítá­sához szükségesek, legalább ennyire fontos az eset tanulsá­gainak elemzése is. A legkevésbé sem szerecsen­­mosdatás és aligha lehet fél­reérteni, ha kijelentjük, hogy az ügy vádlottja minden jel szerint agilis, tehetséges em­ber, aki a kéréssél és a ter­melés számos fontos kérdését, sőt ezek összefüggését is elég tisztán látta, és erre, tehát a realitásokra alapította tisztes­ségtelen terveit. Nem azt vet­jük a szemére, hogy — leg­alábbis a maga szűkebb “pia­cán* — felmérte, mi minden­re van szükségük a kerékpá­rosoknak és a motorosoknak, még csak azt sem róhatjuk fel neki, hogy “kihasználta” a vi­lágosan látott helyzetet, csu­pán azt, hogy törvénytelen úton járt el. De ha az azért csupán ezért lehet és kell is perbe fogni — ami nem kevés —, akkor meg lehet és meg is kell találnunk a kis- és a nagykereskedelem, valamint a termelés egyik-má­sik posztján azokat, akik ugyan tisztességesen, a törvé­nyek és rendelkezések szerint járnak el, csak éppen ... Csak éppen elmulasztanak utána járni, felkutatni, kidolgozni és megszervezni egyet és mást, amit aztán az üzér a maga módján végez el helyettük. Nyilvánvalóan megszegve a törvényeket és rendeleteket. De vajon, aki megelégszik ezek betű szerinti tiszteletben tartásával, az vajon már tör­vényeink szellemében él és cselekszik? Természetesen bonyolult gazdasági kérdések megoldá­sát — mint például a szükség­letre termelés magasrendű szocialista formája — nem fel­tétlenül lehet minden részle­tében körülírni és rögzíteni. Éppen ezért a helyes, követ­kezetes anyagi ösztönzést, mint az egyik legfontosabb té­nyezőt, amely szükségtelenné tehet sok adminisztratív lé­pést, semmi esetre sem sza­bad kihagyni a számításból. Visszatérve példánkra, ha igaz az, hogy az üzér — ön­kényesen és törvénytelenül — túlságosan is “ösztönözte” ma­gát és társait, mások viszont, akiknek a mulasztásai folytán ez a figura sorompóba léphe­tett, nyilván semmi, vagy csak igen csekély ösztönzésben ré­szesültek. Arra is hivatkozhatnánk az esettel kapcsolatban, amit egyesek érvként szoktak fel­használni az alkatrészhiányok mentegetésére, hogy tudniillik nem kifizetődő a gyártásuk. Ez az indok, bár elég képte­lennek tűnik, itt-ott tartal­mazhat némi igazságot. De a szóban forgó példa azt is va­lószínűsíti, hogy megfelelő in­tézkedésekkel gazdaságossá le­het tenni az alkatrész után­pótlást is. Sőt Számos más nagyipari példa bizonyítja, hogy nemegyszer még kívá­natosabbá, mint azoknak az alapvető áruknak a gyártását, amelyekhez később alkatré­szekre van szükség. Az üzér leleplezett “vállal­kozásának” közgazdasági pil­lanatfelvétele mindenesetre al­kalmat nyújt egyes jelenségek, adott esetben bizonyos alkat­részek krónikus, de nagy rész­ben indokolatlan hiányának elemzésére. Ha kerékpár­vagy motortulajdonosok pa­naszkodnak, esetleg traktorok, vagy mezőgazdasági gépek áll­nak hasonló okokból, legalább ide kell visszanyúlni az ered­ményes orvoslásért. A pilla­natfelvétel erős villanófénye ugyanis nemcsak az üzért és környezetét világítja meg, ha­nem az árnyékot, a körülmé­nyeket is, amelyek között él­ni és dolgozni tud. A “hiány­cikk-jelenségek vizsgálatánál nem hiányozhatnak az ilyen pillanatfelvételek sem. Balos János Lord Home alakítja meg az új angol kormányt A külpolitikai helyzet­ ­ KÉT NYUGATI KORMÁNY ÉLÉRE KERÜLT ÚJ MI­­-M­I­NISZTERELNÖK. Erhard a bonni parlamentben pénte­ken mondotta el programbeszédét, amely azt mutatja, hogy az új nyugatnémet kancellár külpolitikája változatlan ma­rad. Angliában — általános meglepetésre — II. Erzsébet királynő Harold Macmillan kifejezett ajánlására lord Home eddigi külügyminisztert bízta meg az új kormány megala­kításával. Nyugat-Németország militarista körei közben kétszínű játékot folytatnak az atomfegyverek megszerzéséért. Mint a Krasznaja Zvezda megállapítja: a nyugatnémet hadsereg ve­zetői minden áron ki akarják elégíteni atométvágyukat. Nem riadnak vissza még fő szövetségesük, az Egyesült Ál­lamok megzsarolásától sem, hogy engedékenységre bírják. Adenauer röviddel nyugalomba vonulása előtt “fontosnak és figyelmet érdemlőnek” nevezte az amerikai partner bosszan­tására felvetett de Gaulle-féle javaslatot az európai atomerő létrehozásáról. Washington politikusai elhatározták, hogy ha­ladéktalanul megsürgetik a multilaterális atomerő megte­remtésére vonatkozó tervük végrehajtását. Az amerikai sajtó hangoztatni kezdte, hogy e terv fő feladata: a Német Szövetségi Köztársaság „egyenrangú atomhatalomként” tör­ténő legalizálása a NATO-ban. A New York Herald Tribüne kijelentette: “Ha Nyugat-Németország a legnagyobb anyagi áldozatot hozza a NATO hagyományos fegyveres erői meg­szilárdítása érdekében, akkor nem szabad tőle megtagadni a hatalmának és jelentőségének megfelelő nukleáris szere­pet.* Mint a Krasznaja Zvezda kiemeli, a bonni militaris­ták le akarják hűteni a nemzetközi légkört és lehetetlenné akarnak tenni minden kísérletet a nemzetközi kérdések bé­kés megoldására.­­ AZ ALGÉRIAI—MAROKKÓI TÁRGYALÁSOK MEG­SZAKADÁSA után Párizsban nem sok reményt látnak a hadműveletek korai beszüntetésére. Francia megfigyelők a tárgyalás eredménytelenségének okát abban látják, hogy a marokkói kormány nem hajlandó csapatait visszavonni a megszállt algériai területről, hanem azt kívánja, hogy a je­lenlegi állások “befagyasztása” után széles hatáskörrel fel­ruházott vegyes bizottság a helyszínen tisztázza a vitatott területek hovatartozását. Algériai részről viszont azt köve­telik, hogy a tárgyalások megkezdése előtt a marokkói csa­patok hagyják el az algériai területet. Algériai és marokkói részről is adatokat kértek a fran­cia kormánytól a francia gyarmati uralom idején végrehaj­tott határrendezésekről. Az adatok és térképek összegyűjtése hosszabb időt vesz igénybe. “Addig nyilván új fejlemé­nyek következnek be a két ország konfliktusában” — han­goztatják francia hivatalos körökben. A francia kormány de Gaulle utasításának megfelelően tartózkodik a nyílt állásfoglalástól. A miniszterek beszédeik­ben kerülik a határincidens kérdését. De Broglie, az algériai ügyekkel megbízott miniszterelnökségi állammtitkár azonban a parlament külügyi bizottságában kijelentette: “A kormány nem tűri, hogy Algéria Franciaország Kubájává váljék.* Gromiko hazautazott Moszkvába New Yorkból jelenti a TASZSZ. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, aki részt vett az ENSZ közgyűlé­sének 18. ülésszakán, csütörtö­kön New Yorkból Moszkvába repült. Gromikót a repülőtér­re kikísérték Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagy­követe, N. Fedorenko, a Szov­jetunió állandó ENSZ-megbí­­zottja, Palamarcsuk, az Ukrán SZSZK külügyminisztere, Ki­­szeljov, a Belorusz SZSZK külügyminisztere és más hiva­talos személyek. Macmillan ajánlására lord Home az utód Londonból jelenti az MTI. Londonban hivatalosan közöl­ték, hogy Macmillan brit mi­niszterelnök benyújtotta le­mondását, amit Erzsébet ki­rálynő elfogadott. Ezzel egy­idejűleg leköszönt az angol kormány is. Péntek délben lord Home, a “kompromisszum emberek ja­vára dőlt el Nagy-Britannia újkori történetének legádázabb személyi versengése. A VII. Edouard-kórházban lábadozó Harold Macmillan péntek dél­előtt személyi titkára útján juttatta el a Buckingham-palo­­tába lemondólevelét, s egy­szersmind javaslatát utódjá­nak személyére. Közvetlenül ezután — általános meglepe­tést keltve — II. Erzsébet ki­rálynő a kórházba hajtatott, hogy személyesen is tanács­kozzék Macmillannel az utód­lás kérdéséről. A távozó Macmillan szemé­lyi „favoritját”, lord Home-ot kezdettől fogva csak kompro­misszumos lehetőségként em­legették, így még konzervatív körökben is nagy megdöbbe­nést keltett, amikor a király­nő végül az ősi arisztokrata családból származó külügymi­nisztert bízta meg kormány­­alakítással. Angliának 1903 óta nem volt főrendi miniszterel­nöke. (Az utolsó főrendi mi­niszterelnök néhai lord Salis­­bury.) Az új miniszterelnök kine­vezése előtt egész éjszaka ösz­­szeeskü­vések és ellen-összees­küvések zajlottak, s az utolsó pillanatban is kísérleteztek, hogy útját állják Macmillan jelöltjének. Csütörtök délután még valamennyi bennfentes megfigyelő bizonyosra vette Butler győzelmét, s alternatív megoldásként Maudling pénz­ügyminiszterrel számoltak. Amikor a késő esti órákban elterjedt a hír, hogy Mac­millan — a konzervatív veze­tők tanácsa ellenére — lord Home megbízását készül java­solni a királynőnek, forrpont­­ra hevült az angol főváros po­litikai légköre. Szinte percről percre röppentek fel és puk­kantak szét egymásnak szö­gesen ellentmondó értesülések. Az általános zavarodottság­ra jellemző, hogy a jólérte­ sültségről nevezetes befolyá­ , sós lapok péntek reggel hom­lokegyenest ellenkező jóslato­kat közöltek a hatalmi ver­senyfutás kimeneteléről. A ko­rán záró Times pénteki főcí­mében Butler győzelmét jó­solta, lord Home nevét meg sem említette. A Daily Mail éjféli kiadásában már közölte, hogy Macmillan választottja lord Home. A Daily Express hajnali 2 órakor kinyomtatott kiadásában már harsogó cím­betűkkel arról adott hírt, hogy telefonon mozgósított minisz­terek egy csoportja gyűlt ösz­­sze Enoch Powell közegész­ségügyi miniszter otthonában és “palotaforradalmat* készí­tenek elő Macmillan döntése ellen. Amint reggelre kiderült, az “összeesküvők” ülésén részt vett Maudling pénzügyminisz­ter, Erroll kereskedelemügyi miniszter, Ian Macleod, a konzervatív párt társelnöke és alsóházi vezére és Martin Redmayne, a tory-képviselők parlamenti szervező titkára. A csoport Maudling vezetésével az utolsó pillanatban átállt Butler táborába. Hasonló “hajnali szeánszok” folytak számos lázongó tory­­képviselő otthonában, egész éjszaka és még a reggeli órák­ban is szünet nélkül szóltak a tory-vezetőik telefonjai: a kormánypárti hátsó padsorok­ban ülő képviselők tiltakoztak az alsóház »példátlan megszé­gyenítése ellen«. Közben az ellentábor vezéralakjai lord Home otthonában gyülekez­tek. Úgy tudják, hogy a ver­senyben lemaradt lord Hail­­sham több híve az utolsó órák­ban átpártolt lord Home-hoz. A kormányhoz közelálló Daily Telegraph hajnali 4 órai ki­adásában már lord Home-t tartotta esélyesnek, de hozzá­fűzte, hogy “Butler küzdeni fog a végsőkig”. A lap sze­rint “alig lehet megérteni, hogy Macmillan milyen ala­pon részesítette Butlerrel szemben lord Home-t előny­ben, hiszen a tory-párt vala­mennyi csoportosulásával folytatott tanácskozások vég­eredményeként egyértelműen Butler javára billent a mér­leg nyelve­. A Daily Teleg­raph “középkori alkimistához” hasonlítja Macmillant, aki a vélemények vegyülékéből, a közvélemény legnagyobb meg­lepetésére lord Home-t vará­zsolta elő. Megfigyelők azonban rámu­tatnak, hogy nincs az ügyben semmi boszorkányság. Közis­mert, hogy a hatalom legma­gasabb régióiba beépült Mac­­millan-család mindent elköve­tett, hogy megakadályozza Butler hatalomra kerülését, mert Butler sohasem bocsá­totta meg, hogy 1957-ben Mac­millan elébevágott a minisz­terelnökségért folyó verseny­ben. A Chur­chill-család, amely hét évvel ezelőtt hata­lomra segítette Macmillant, s jutalmul fontos miniszteri tár­cákat kapott a kormányban, hasonló meggondolásokból igyekezett másodszor is el­gáncsolni Bullert a Downing Street 10 küszöbén. A kijelölt miniszterelnök megkezdte tárgyalásait Péntek délután lord Home, a Downing Street 10-ben, a miniszterelnökség épületében megkezdte kormányalakítási tárgyalásait. Először a hatalmi versengés­ben alulmaradt vetélytársait: Butler miniszterelnök-helyet­test, Hailshamot, a tudomá­nyos és technológiai ügyek mi­niszterét és Maudling pénz­ügyminisztert fogadta. A távozó miniszterek nem voltak hajlandók a várakozó riportereknek nyilatkozni ar­ról, hogy vállalnak-e tárcát lord Home miniszterelnöksége alatt. Megfigyelők megjegyzik, hogy lord Home addig nem adhat végleges választ a ki­­rálynőnek a kormányfői tiszt­­ség elfogadásáról, amíg nem sikerült kormányt alakítania. Miközben Home folytatja kormányalakítási tárgyalásait, a Konzervatív Párt vezetői és Macmillan exminiszterelnök szakadatlanul kapja a tilta­kozó táviratokat a konzerva­tívpárti képviselőktől. “Lord Home megbízásával ezüsttál­cán nyújtjuk át a választási győzelmet Wilsonnak­« — je­lentette ki Robert Jenkins konzervatívpárti képviselő. Az Evening Standard pén­tek esti különkiadásában meg­állapítja: konzervatív berkek­ben nagy felháborodást kel­tett, hogy Macmillan kész helyzet elé állította a pártot és a királynőt is belekeverte a tory csoportosulások belső viszálykodásába. Ennek a za­­varbaejtő helyzetnek tulajdo­nítható — jegyzi meg a lap —, hogy a lemondólevél kézhez­vétele után a királynő váratla­nul felkereste Macmillant kór­házi betegágyánál. Erre a brit monarchia történetében pél­dátlan esetre azért került sor, mert a Home megbízatását el­lenző kabinetminiszterek til­takozást juttattak el a király­nőhöz. Az angol fővárosban politi­kai megfigyelők találgatják, vajon lord Home-nak lesz-e alkalma kézcsókra járulni a királynőhöz, ami a miniszter­elnöki megbízatás hivatalos elfogadását jelenti. Lord Home életrajza Alexander Frederik Douglas . Home, sorrendben a 14. lord Home. 1903 július 2-án szüle­tett, főrendi családból. Tanul­mányait az etoni és oxfordi főiskolákon végezte. 1936-ban feleségül vette Alingtonnak, az etoni kollégium volt igaz­gatójának második lányát. 1931-ben választották képvi­selővé lord Dunglass néven Lanark skóciai választókerü­letben. Mandátumát 1945-ig őrizte meg, ekkor vereséget szenvedett. 1950-ben választot­­ták meg ismét képviselővé. 1951-ben atyja címét felvéve a főrendiház tagja lett lord Home néven. Mint képviselőt, 1936-ban Chamberlain akkori lordkan­­cellár, későbbi angol minisz­terelnök parlamenti titkárává nevezték ki. Ebben a minősé­gében elkísérte Chamberlaint Hitlerhez a müncheni találko­­zóra. 1945-ben egy ideig kül­ügyminiszter-helyettes volt Churchill kormányában. 1951-ben lord Home-ot a skót ügyekkel megbízott állam­­miniszterré nevezték ki. Ezt a tisztséget 1955 áprilisáig töl­tötte be, amikoris Eden kor­mányában a nemzetközösségi kapcsolatok minisztere és a kabinet tagja lett. 1960 júli­­usában Macmillan külügymi­niszterévé választotta. Annak idején az angol sajtó és a képviselők többsége élénken támadta az “arcnélküli politi­kusnak” nevezett főrendi tag kinevezését

Next