Magyar Nemzet, 1963. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-24 / 301. szám
Kedd, 1963. december 24. Keszthelyi Zoltán: HIDEG ÉSZAKON Nem fosztottam ki érzéseid tárát, csak amit adtál, azt fogadom el. Úgy bántál velem, úgy fogtad meg kezem, mintha gyermekednek suttognál békítőn. Most elmegy, ittmaradok, csupán a szemem emlékezik reád, szemembe rajzolva a te alakod és mozdulatod, hosszú időkig megőrizlek így, ködös decemberben, fagyos februárban, mikor a fájdalom fekete keze lefogja szemem. Visszajössz, ha már kipattantak a rügyek? visszajössz-e? vándormadarak kórusában hallom-e, hallom-e hangod? Visszahoz-e a vonat, mely északra visz? Istenem, ismeretlen akarat kormányozza tested, érett, termékeny tested, mely messzi északon jeget olvaszt majd. Féltelek: hófúvás emel torlaszt szemed elé, hogy ne tudd, merre vagyok, merre sodor a viharos idő. Ha visszatérsz, marad-e benned, a napos szeptember mosolyából? marad-e benned abból a nyugalomból, mely viharok dúltán is sértetlenül őrizte meg ajándékozó kedved? Isten veled, oly nehéz a nyelvem, nemsokára elzsibbad a szó, de addig is, amíg karodba ölti karját az idő és ellenfelem, a lemondás, földre terít, őrizd tenyerem melegét a tenyeredben! Szönyi István : Freskótanulmány Amikor Szönyi István a magyar mezőgazdaság múltját s jövőjét összefoglaló nagy freskóját készítette — melynek egyik vázlatrajza itt látható —, tréfás kedvességgel mondotta: — Nem kicsire elképzelt alakokat kell »biciklipumpával* gépiesen felnagyítani, hanem már az első parányi vázlatnak is úgy kell elkészülnie, hogy monumentálisnak hasson ... Szönyi István kiállítása a karácsonyi ünnepek alatt is látható a Nemzeti Galériában. ágy volt, de jelenleg ő az egyetlen lakója, ennél az alakulatnál nem egykönnyen írtak ki valakit. A vizitet másnap reggel tartották, az alacsony, köpcös orvosszázados Vágó doktor jóindulatú embernek látszott, fekete szemét puhán ráemelte. — Maga miért került ide? — Jelentem: tegnap este rosszul lettem. — Na jó, de úgy értem, hogy ebbe a századba? A fiú nem felelt, álltában alig észrevehetően vállát vont. — Hogy hívják? — Kollonits Lipót. — Kollonits?... — A százados eltűnődött, cigarettára gyújtott, őt is megkínálta. — Kollonits Dénes államtitkár a rokona volt? — Igenis — mondta akatona némi szünet után. Párnás, meleg kis keze volt az orvosnak, elől-hátul végigkopogtatta a meztelen felsőtestét, a sztetoszkóppal is megvizsgálta. Közben fölnézett rá: — És mitől lett rosszul? Csináltak magával valamit? Kollonits nem válaszolt, kissé elpirult. — Nem tiszták a szívhangjai, valami zörejt hallok. Ha akarja, kórházba tudom utalni... Vágó százados a kórházban is szólhatott az érdekében, mert az osztályos orvos, Sasady főhadnagy úgy fogadta, mint aki már tud róla, s az előírt vizsgálatok után, néhány nap múlva lábadozóként a belgyógyászati ambulanciára tette, kisegítő írnoknak. Itt működött Gizella nővér is, egy csinos fiatal ápolónő, aki súlyos fekete haját apró fityulába kötötte. Esténként elbeszélgettek az üres rendelőben, a nővér bent lakott a kórházban. A hatalmas, kietlen épület ilyenkor már elcsöndesedett, csak a túlsó traktusból bőgte az unalomba egy reménytelen férfihang: Mon amúr, mon amur, Szívemben te vagy az úr.. — Maga miért nem hord olyan gyűrűt? — kérdezte az ápolónő. — Milyen gyűrűt? — Amin címer van, koronás, családi címer. — Nem szoktam gyűrűt viselni — felelte Kollonits szemérmesen. — Látja, ha én az volnék, ami maga, én mindig hordanám, akárki akármit mond Persze megértem, ha óvatos, elég csúnya dolog, hogy most megint ez van, hogy nem az embert nézik, hanem a származását. De ha már úgy is tudják... — Engem sosem izgattak különösebben az ilyen családi izék ... Mindig a zene érdekelt, kicsi koromtól fogva az akadémiára akartam menni. — Maga zeneakadémiát végzett? — Csak négy félévet. — És miért hagyta abba? — Kizártak — válaszolta a fiú, s vékony arcbőrén átütött a pirosság. — Én is imádom a muzsikát — mondta Gizella nővér. — Magának ki a kedvence? — Inkább a régiek: Monteverdi, Bach, Vivaldi. Meg persze Bartók, és Honegger, Sztravinszkij... — Érdekes, engem a modern zene valahogy nem tud megfogni. Igaz, nem is ismerem jól. — Tudja, úgy van ezzel is: egy angolul írt verset csak az fog élvezni, aki ért angolul. A modern zenének is megvan a maga anyanyelve, sőt, nyelvtana, szókincse... Olykor Gizella barátnője, Róza nővér is odajött, feketét főztek, rádióztak. Ezzel a Róza nővérrel, amint később kiderült, Sasady főhadnagy tartott fenn bizalmas kapcsolatot. Az osztályos orvos jóvágású, szép szél férfi volt, nős, családos, de gyakran vállalt éjszakai ügyeletet, különben szintén nagy zenebarát, itt a kórházi szobájában is volt lemezjátszója. Egy ízben Gizi nővéren keresztül Kollonitsot is meghívta egy kis esti muzsikálásra, négyesben voltak,Sasady doktor egymás után rakta föl az operarészleteket, kamarazenét, néger spirituálékat, a nők bólét csináltak, meg részeg dinnyét, injekciós tűvel fecskendezték belé a konyakot. Lassanként ez állandó együttessé vált, a főhadnagy össze is tegeződött a fiúval persze csak a privát érintkezésben, s Kollonits alkalmanként formás kis előadásokat tartott az egyes korok zeneművészetéről, a jelentősebb muzsikusokról. Hovatovább azonban dűlőre kellett vinni az ügyét: a kórházban nem maradhatott örökké, arról pedig, hogy visszamenjen az alakulatához, Gizella most már hallani sem akart. Hogyan miképp s mily kapcsolatok révén, pontosan nem lehetett tudni, végül is nyilván ő mesterkedte ki, hogy Kollonitsot orvosi felülvizsgáló bizottság elé utalják. Ennek tagja volt Sasady főhadnagy. Vágó százados és a többiek közt is akadt ismerős vagy sikerült hozzájuk nexust találni: a bizottság a leletek ás vizsgálatok alapján Kollonits Lipót honvédet szívritmus zavarok miatt egyhangú határozattal leszerelte. Gizi nővér azért megnyugtatta, hogy nincs igazán akut veszély, s ha vigyáz, kevesebbet dohányzik és főleg nem izgatja, idegesíti magát, előreláthatólag a jövőben sem lesz. A kazettás mennyezetű, templomszerű terem két végéből Medici Lorenzo és Giuliano síremléke néz szembe egymással, abban a természetes nagyságban, ahogy Michelangelo vésője alól kikerültek — csak éppen gipszből. A szarkofágokon fekvő két-két férfi és női alak, a Hajnal és az Est, a Nappal és az Éj, a végtelenségbe mélyedő szemmel tekint a szürke világba. A lankadt pillájú Éj jobb lába roncs, a bokán felül összezúzta a második világháború, de hát ő csak másolat — köröskörül a teremben azonban mindenütt drága szobortöredékek, széthullt remekművek, csonkult faszobrok, sebesült Madonnák, korhadt Krisztusok és szúrágta szentek. A Szépművészeti Múzeum restaurátori műhelyében vagyunk, Németh Kálmán birodalmában. A mester íróasztala fölött a terem egyetlen ép szobra, a toporci Madonna boldogságos tekintettel néz le a karjaiban pihenő kisdedre. Meseszerűen angyali arca mintha nem is fából, rózsaszín márványból lenne, olyan tündökletes. Ez a XIV. századbeli műremek is Németh Kálmán kezében született újjá, s a művész különleges szeretetének tárgya. Mind a ketten szepességiek. Németh a Toporccal szomszédos Podolinban, Krúdy mesevároskájában született, s a Kárpátok alól hozta a faragás ősi tudományát, hogy aztán fába formálja egész életművét. Hrémeth Kálmán a fába 1 komponálás ihletett művé-szei közül való. Szuggesz- tatív erejű szobrait határozott, kemény vágásokkal bontja ki a tömör tölgyből, az engedelmes hársfából, a dús erezetű dióból. Formalátása hű a fához, költői kifejezésmódja a fa anyagszerűségéhez simul. Tömörítve ragadja meg a lényeget, a fő mondanivalót, s nyersen egymásba metsződő síkokkal fejez ki arcot, mozdulatot, érzelmet. Tolvo Lyy, a minap hazánkban járt neves finn költő, háromszor kereste fel Németh Kálmán fóti műtermét; a fa országának a fia nem győzött betelni azokkal a szépségekkel, melyeket ez a magyar művész a makacs tüskékből kibont Sok szobrász megpróbálkozik a fával, de majd mind kudarcot vall, mert kőbe, vagy ércbe képzelt módon alkot a fából is. Márpedig a fa különleges anyag, akkor is él, amikor már holtnak mondjuk és hisszük. Aki bánni akar vele, ismernie kell törvényszerűségeit, szerkezetét, sejtjeit, rostjait, évgyűrűit, minden életműködését, fizikai és kémiai tulajdonságait. Rugalmasságát, hajlékonyságát, szilárdságát, finomságát, durvaságát, vetemedését, dagadását, úszását, repedését. »A fával foglalkozó művésznek szinte bele kell építenie magát a fa életébe" — vallja Németh Kálmán, aki a faformálás anyagtanának avatott tudora, mint művész pedig egyedül a kolozsvári két Szervátiusszal rokonítható. De egy szál magában áll mint a fából készült műalkotások restaurátora is. Legalábbis a jelen pillanatban még. Mert mostanában egy kisded iskola kezdsendben felnőni körülötte. A restaurátori műhely munkapadjai előtt nyolc fiatal tevékenykedik. Hat leány és két fiú. Ők lesznek a folytatói Németh Kálmán magányos mesterségének, s valamelyik talán a művészetének is. Budapest egyik barbár bombázásakor, az 1944-ik esztendőben, a Szépművészeti Múzeum roppant üvegteteje rászakadt a magyarországi faszobrászat legbecsesebb darabjait bemutató állandó kiállításra, s oltárokat, szobrokat, domborműveket, mindent darabokra zúzott. A magyar középkor legszebb művészeti emlékei forgácsolódtak szét percek, pillanatok alatt, köztük tizennégy gótikus és reneszánsz oltár. A hulladékok egy részét még azon a télen feltüzelték, de ami megmaradt, azt Németh Kálmán biztonságba helyezte, s később apródonként hozzáfogott restaurálásukhoz is. Sziszifuszi munkába kezdett, hiszen némelyik műtárgynak csak 50 —60 százaléka maradt meg, az is apró darabkák formájában, amellett idejének jó részét más irányú restaurátoroskodása foglalta le, a többi között a régi külföldi szoborgyűjtemény felújítása, így aztán egyetlen műremeket tudott csak eddig újjáteremteni, a csíkménasági oltárt, amely a gótika legkeletebbi alkotása, s provinciális kedvességű figuráival, székely parasztnő Madonnájával egyedülálló becsű. Közben múltak az évek, lassan már közeledni kezd a mester nyugalomba vonulásának ideje, s még mindig ládákban hever a pótolhatatlan értékű törmelék jelentős régisze. Az egyikben csupa kiskar és kéz, a másikban lábszárak, angyalszárny-töredékek, a harmadikban gótikustornyocskák, lángnyelvek, oltár-darabkák. Egyre sürgetőbben merült fel a kérdés: ki fogja folytatni a művet? A faszobrászatnak hazánkban nincs tanszéke sem a Képzőművészeti, sem az Iparművészeti Főiskolán. ►Németh Kálmánnak saját magának kellett elvégeznie az [utánpótlás kinevelésének a ►dolgát is. A képzőművészetigimnázium néhány végzett növendékéből, s két-három jókészségű érettségizett fiatalból . 1962-ben faszobrász iskolát hívott életre. Katedra nélkül •ugyan, de annál nagyobb áldozatvállalással. A MunkaügyiMinisztérium védőszárnyai •alatt működő iskola számára [egy gyorsított menetű didaktikai rendszert épített ki, s afa tudoráról és művészérőlmihamar kiderült, hogy tanítványnevelőnek is kiváló. Növendékei, akik az anyaggal és ,a szerszámmal, a faragás •alapelemeivel való ismerkedéssel kezdték, az első év végén már csipkefinom gótikus •díszítő motívumokat, mérműveket, fiatornyokat, leveles ésbimbós oszlopfőket, rózsaablakokat faragtak, s ez év októberében az ipari tanulók országos kiállításán négy táblájukkal első díjat szereztek. Most, a második tanév elején már feladatokat végeznek a növendékek. Az egyik munkapadnál a liptószentandrási oltár lángnyelves faragványokkal ékes oromzatának pótlása folyik, a másik tanítvány egy barokk faszobor hiányzó ujjait vési éppen, a harmadik egy XVI. századbeli reneszánsz oltárszekrényen dolgozik, a negyedik gótikus toronydíszt farag — csupa jövendő restaurátor, s talán valamelyikben benne rejtőzik a művész is. A harmadik év végére mindegyik tökéletesen megtanul fával dolgozni, portrét, fejet, domborművet faragni, bútort és lakásbelső díszeket tervezni és kivitelezni. A mesterségbeli tudást mind elsajátítja ebben a kis műhelyben, a művészet kibontakozása persze belső adottságokon múlik. Hagy feladatok várnak rá-juk, ha végeznek. Múzeummaink tele vannak restlaurálásra váró műtárgyakkal, jó részük raktárak, pincék mélyén várja feltámadását egy eljövendő avatott mester kezéből. Ami a magyar középkorból szoborban megmaradt, az túlnyomórészt fából való. A hazai gótikának például a Kolozsvári fivérek Szent György szobrán kívül jelentősebb ércszobra nincs is. Az architektúrától függetlett bronzszobrok mind megsemmisültek a hadas időkben, ágyút öntöttek belőlük, vagy zsákmányként idegenbe hurcolták. A puszta anyagával értéket nem jelentő, jámbor faszobrok közül sokkal több maradt fenn; különösképpen épp a gyúlékony anyag élte túl a tűzvészes századokat. Különböző múzeumainkban hány időtől megviselt gótikus Madonna, oltárdíszítő szobor, táblakép és antik bútor hever a lomok közt! Megmentőik lehetnek e lelkes fiatalok. Sok munka várja őket szerte az országban is. A kis falusi templomokban mennyi rejtett kincs lappang! Németh Kálmán majd minden vidéki útján biztos szemmel akadt rá egy-egy ismeretlen, vagy kallódó mesterműre. Nagyértékű középkori faszobrokat hántott ki gipszes giccsek alól, melyeket a sallángos kegyesség rakott rá remekművekre. A középkori ancsocsi templom belső fafaragványos mesterremekeit ez id£íi állította helyre Németh Kálmán, immár fiatal tanítványai közreműködésével. A templom gótikus Madonnáját, melyet a XIV. század elején hársfából faragott névtelen mestere, már úgyszólván felismerhetetlenné tették az újabbkori rámázolások. A gyertyák kormától időről időre elfeketedő szobrot aprólékos és gondos megtisztítás helyett minden esetben újrafestették, úgy, hogy végül már minden szépségét, minden finomságát elfedték az egymásra települt festékrétegek. Németh Kálmánnak és növendékeinek restaurátori munkája nyomán ismét eredeti, tiszta szépségében ragyog ez a különleges becsű műalkotás.gen sok hasonló értékű és állapotú műtárgy keresi szakavatott restauráló mesterét az ország különböző részeiben. A falusi templomok jó részében kontárokra, dilettánsokra, sőt giccsörökre bízzák a műtárgyak felújítását, rendbehozását; olyanokra, akiknek se szakmai tudásuk, se művészi látásuk, se ízlésük nincs. Ezek a műkedvelők, vagy a mesterséget csak kisipari fokon értő falusi asztalossegédek gyakran több kárt tesznek, mint amennyit helyrehoznak. Márpedig amink eddig megmaradt, azt jó lenne meg is őriznünk. Olyan korban vagyunk, amikor úgyszólván minden, ami fából van, műemlékvédelmet kíván. Komoly, szép munka vár hát Németh Kálmán iskolájának erős hivatástudattal teli növendékeire. Megmenteni, ami fában maradt ránk a gótika magasbatörő lendületéből, a reneszánsz finomságából és a barokk ünnepélyes mozgalmasságából. Antalffy Gyula iWitt ilEliSNill I Az újjászületett andocsi gótikus Madonna (Folytatjuk.) 11