Magyar Nemzet, 1964. február (20. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-14 / 37. szám
Ára: 60 fillér A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Péntek 1964. február 14 XX. év, 37. szám Új közönség *Maecenas, nemes úr, ős fejedelmi sarj, / oltalmam, paizsom, lelkemen édes ék!__— fordult egykor Horatius párt-fogójához, fogalommá, a művészetpártoló fogalmává avatván a nagyúr nevét évezredekre — ... Iktass engemet is lantosi sorba, s a / mennybolt csillagait verdesi homlokom.« Néhány tucat, talán néhány száz irodalomhoz, művészetekhez értő akadt akkoron a hatalmas római birodalomban. S manapság is hány emberhez jutnak el gazdag, magas kultúrájú tőkés országokban a művészetek avatott mesterei, klasszikusok és élők? Franciaországban járt barátunk számolt be róla éppen, hogy meglepetéssel tapasztalni, mennyire nem ismerik ott a tömegek saját nagyjaikat. Nemcsak műveiket, nevüket sem. Egy mindennapi apróság — máskor tán fel sem tűnik — juttatta eszembe Horatius sorait. Federico García Lorca, a nagy spanyol költő válogatott művei nagyon szép kiadásban jelentek meg, s akartam venni egy kötetet. Nem kaptam. Az eladó közölte, hogy a Lorca-kötetet napok alatt, szétkapkodták. A Lorca-válogatott 3700 példányban jelent meg. És napok alatt elkelt. Ez kíváncsivá tett és böngészni kezdtem könyvforgalmunk adatait. Néhány érdekesebbet feljegyeztem. Dante Isteni színjátékát 12 000 példányban adták ki legutóbb. Elfogyott. Puskin Anyeginjének immár negyedik kiadása került a közönség elé, s nem kevesebb, mint 20 700 példányban. Mintegy háromnegyed része már gazdára lelt. Villon Nagy testamentuma teljesen elfogyott, összes költeményeinek harmincezer példányából ötezer ha van még a könyvesboltokban. S nemcsak a klasszikusokat keresik. Egyik fiatal költőnk könyvét sürgősen utána kellett nyomni, oly nagy volt iránta az érdeklődés, másik ifjú költőnk legújabb kötete ugyancsak elfogyott, mind a 2750 példány. Maholnap megszokjuk, s életünk természetes rendjének tekintjük, hogy könyvkiadásunk, terjesztésünk adataiként rendkívül magas számok szerepelnek. Éppen a minap közölte a Művelődésügyi Minisztérium, hogy az idén 3600 könyvet kíván megjelentetni 48 millió példányban. Ez a szám egymagában is bizonyítja, hogy a szocializmus társadalmi rendszere teljesíti hivatását, többet igyekszik adni nemcsak anyagi, de kulturális javakból is. De még a nagy számoknál is többről vallanak a fentebb ismertetett jelek. Nálunk szétkapkodnak 12 000 isteni színjátékot, több ezer Lorcát. Tömegesen vannak tehát nálunk magasabb műveltségű, a művészetek iránt mélyebben értő, azokhoz értő, s azokat támogató emberek. Mecénások tízezrei, akik nemcsak eltartják a művészeket ezres, tízezres példányszámban vásárolván műveiket, de önmagukban meg is valósítják minden alkotóművész örök álmát: mennél többeknek megmutatkozni, mennél többekre hatni. A gyerek észrevétlenül növekszik, aztán egyszer csak rádöbbenünk, hogy kamasz, maholnap felnőtt, így vagyunk a művelődő, s maholnap műveltté váló néppel is. Néhány éve hívták életre az első irodalmi színpadot, s nemrégiben megalakult az irodalmi színpadokat irányító tanács. S néhány napja azt olvashattuk a Magyar Nemzetben, hogy Szolnokon néhány színész iro- 9 új mecénás dalma estet rendezett egy cukrászdában. És azóta nem hagyhatják abba. Minden csütörtökön este megtölti a közönség a cukrászdát. Várják a verset. Vagy említsük az irodalmi lapok emelkedő példányszámát? Mind-mind arról tanúskodik, hogy az irodalom tömegek tulajdona, mindennapi szükséglete lett. Adni az embereknek, adni valamit, amitől többek lesznek, nemesebbek, gazdagnál is gazdagabbak — jó érzés, szép dolog. De itt valami másról is szó van. Szocialista rendszerünk nemcsak ad kultúrát, hanem kapni is akar. A szocializmusnak fejlődéséhez szüksége is van arra, hogy az embertömegek műveltek legyenek. Az anyagi és szellemi javak bőségét — néhány évtized múlva kommunista bőségét — csak művelt emberek képesek megteremteni. Gondoljunk akár a parlament legutóbbi ülésszakára. Az »okos nép gyülekezetében« felszólalók csaknem valamennyire több kezdeményezést, önálló véleményalkotást, felelősségérzetet kért — több öntudatot, mint további fejlődésünk emeléjét. A növekvő öntudat nemcsak nagyobb politikai műveltséget jelent, biztosabb tájékozódóképességet társadalmunkban, nemcsak szocialista világnézetet, hanem szakmai tudást és általános kultúrát is. Nehéz lenne követni csavaros, sokszor rejtett útjait versnek, irodalmi, színpadi, vagy akár képzőművészeti alkotásnak, miként hat az emberek képzelőerejére, jellemük fejlődésére, világnézetük alakulására, munkájukra. De bizonyos: a szélesebb látókörű, műveltebb ember — öntudatosabb ember, önállóbb gondolatokra képes ember. S a szocializmus éppen ezért igényli, követeli az emberektől — nem valami parancsszóval, hanem fejlődésének törvényeivel —, hogy műveltebbek legyenek. S íme, számos jelét látjuk, hogy mind szélesebb tömegek értik meg ezt a törvényt, s tudatosan, vagy spontán törekszenek igényeinek eleget tenni. Mind többen, de korántsem mindenki. Hajlamos rá az ember, hogy a neki tetszőt, a biztatót, a szépet vegye elsősorban észre. Könyvterjesztésünk adatai közt tallózva mégis feltűnik két szám meredek ellentéte. Tavaly 726 millió forintért vásároltak könyvet Magyarországon. Falun csak 190 millió forintért És falun lakik az ország lakosságának több mint a fele. Használni tudja-e a falu lakossága az új gépeket, alkalmazni a modern agrotechnikai eljárásokat, ha nem növekszik általános kultúrája, ha öntudatának fejlődéséhez, látóköre szélesedéséhez nem csatlakozik olyan segítőtárs, mint a könyv? Most rendezik a mezőgazdasági könyvhónapot. Az ilyen kampány helyes, s egymaga is mutatja, törődnek ezzel a problémával. De kérdés, nem tehetne-e a könyv, a tudás terjesztéséért többet maga a falu, felhasználva községfejlesztési alapját, a termelőszövetkezetek anyagi bázisát, könyvtárak létesítésére és gazdagítására? Növekszik az új mecénások serege. Városon, s maholnap falun is. Mert jóllehet keveselljük a falusa 190 milliós könyvvásárlást, de az mégis 190 millió. És a számok mögött emberek vannak, akik kezükbe veszik a könyvet és nemes szórakozást szerezve maguknak, gazdagodnak tudásban, érzésekben. Somorjai József Javaslat Genfben a katonai költségvetések általános csökkentésére A külpolitikai helyzet ! AZ ANGOL MINISZTERELNÖK TEGNAP BEFEJEZTE washingtoni tanácskozásait. Erhard bonni kancellár ma kezdi meg párizsi megbeszéléseit, ez a két esemény áll e pillanatban Cipruson kívül a nyugati nemzetközi érdeklődés előterében. Az angolszász csúcstalálkozó mérlegét a közös közlemény előtt a következőképpen vonták meg Londonban: 1. az angol—kubai kereskedelem ügyében vér nélkül zajlott le az első összecsapás. Az angolszász »testvérek«- t- ahogy az amerikai elnök jellemezte a két ország kapcsolatát — már az első napon viszonylag szívélyesen megállapodtak abban, hogy nem értenek egyet a kelet—nyugati kereskedelem kérdésében, különösen ami Kubát illeti. Johnson kitartóan ismételgette azt az amerikai tételt, hogy »bármilyen kereskedelmi kapcsolat, amely segíti Kuba gazdasági életét, súlyosan sérti az egész nyugati szövetség érdekeit«. Sir Alec Home kitartott amellett, hogy az angol—kubai kereskedelem ártalmatlan mindaddig, amíg nem terjed ki stratégiai fontosságú árucikkekre. Angol részről hangsúlyozzák: nem látnak lényeges különbséget a Kubának szállított angol autóbuszok és a Szovjetuniónak szállított amerikai búza között. Megfigyelők rámutatnak: mindkét felet saját választási megfontolásai vezérlik, s ezért pillanatnyilag áthidalhatatlanoknak látszanak a nézeteltérések; valamennyi angol megfigyelő egyetért abban — jelenti az MTI londoni tudósítója —, hogy a kubai kereskedelem kérdésében a választások előtt nem lehet szó nyilvános meghátrálásról. Értesülések szerint Butler külügyminiszter amerikai kollégájával folytatott megbeszélésein párhuzamot vont az Indonéziának nyújtott amerikai hitelek és az angol—kubai kereskedelem között. 2. Londonban remélik, hogy egy angolszász »csomag-paktum« keretében Washington méltányolni fogja a NATO délkeleti szárnyának megmentésére tett brit katonai erőfeszítéseket és Ciprust »atlanti övezetnek« nyilvánítják. Magyarul: elvárják az amerikai kormánytól, hogy Makariosz »akadékoskodása ellenére« angol partnerével közös diplomáciai és katonai akcióval erőszakolja ?el a sziget NATO-megszállását . A DE GAULLE—ERHARD TALÁLKOZÓTÓL nem várnak közvetlen eredményt sem Párizsban, sem pedig a nyugatnémet fővárosban. Figyelemre méltó, hogy Erhard látogatásának napján a bonni kormánykoalícióban részt vevő Szabad Demokrata Párt sajtószolgálata éles támadást intézett de Gaulle ellen. A cikk hangsúlyozza, hogy Erhard igen nehéz feladat előtt áll, mert párizsi látogatására olyan időpontban került sor, amikor de Gaulle Franciaországa Peking elismerésével kihívóan kesztyűt dobott az NSZK fő szövetségese, az Egyesült Államok elé, s kétségtelenné tette, hogy teljes erejével a NATO felszámolására törekszik, annak jelenlegi formájában. Így tehát Bannt zavarba hozza de Gaulle-nak az a megismételt kívánsága, hogy elmélyítsék a német—francia együttműködést. A francia politikai megfigyelők az MTI párizsi tudósítójának jelentése szerint úgy vélik, hogy de Gaulle és Erhard újból megkísérli az európai politikai unió közel két éve szunynyadó problémájának napirendre tűzését. Párizs és Bonn között azonban mélyek az ellentétek — írja a Combat —, és most már csak arról van szó, vajon de Gaulle-nak sikerül-e megakadályoznia, hogy a Német Szövetségi Köztársaság teljesen lecsatlakozzék az amerikai politika mellett. Francia részről nagy a bizalmatlanság Schröderrel szemben, akit Adenauer hívei franciaellenességgel vádolnak.A német külügyminiszter — írja csütörtöki vezércikkében a Figaro — megszállottja annak a félelemnek, hogy Franciaország hegemóniára törekszik Európában, amire véleménye szerint semmi joguk a franciáknak. A de gaulleista Nation az európai politikai unió legnagyobb akadályának azt tekinti, hogy egyes államok Anglia csatlakozásától teszik függővé részvételüket. A lap szerint ezért egyelőre nem lehet pozitívan válaszolni arra a kérdésre, vajon Erhard és de Gaulle megbeszélése nyomán várható-e újabb kísérlet a »hatok« politikai szövetségének megvalósítására. Brasil járnál a legyerelégi érignfaktra A Szovjetunió támogatja a hadikiadások csökkentésének javaslatát Genfből jelenti az MTI. A genfi értekezlet csütörtök délelőtt 10.30-kor ült össze, hogy megtartsa 166. plenáris ülését. Az ülésen Lind, Svédország küldötte elnökölt. A feliratkozott szónokok között Brazília, Olaszország, Bulgária és az Egyesült Államok küldötte szerepelt. Felszólalt Carapkin, a Szovjetunió küldötte is. De Castro nagykövet, Brazília küldötte munkaokmányt terjesztett az értekezlet elé. Az okmány felhív minden kormányt, kövesse a Szovjetunió és az Egyesült Államok példáját a katonai költségvetés csökkentésében. Cavaletti, a leszerelési értekezlet olasz küldöttségének vezetője, felszólalásában támogatta a stratégiai atomfegyver-hordozók »befagyasztására« vonatkozó amerikai javaslatot. William Foster, az Egyesült Államok küldötte javaslatát két pontban foglalta össze: 1. a hasadó anyagok gyártásának megszüntetése; 2. azok átalakítása, illetőleg felhasználása békés célokra. Foster azt mondotta, hogy az Egyesült Államok kész a hasadó anyagok gyártásának teljes leállítására is, de arra is, hogy az ilyen anyagokat gyártó üzemeket kölcsönösségi alapon fokozatosan állítsák" le egy bizonyos kitűzött időn belül. Lukanov bolgár megbízott felszólalásában támogatta a Német Demokratikus Köztársaság kormányának azt a javaslatát, hogy mind a két német állam kötelezze magát, nem igyekszik nukleáris fegyvert szerezni és rmind a két Németország területe váljék nukleáris fegyvermentes övezetté. Carapkin, a Szovjetunió képviselője felszólalásában a katonai költségvetések csökkentésének kérdésével foglalkozott. Kiemelte a brazíliai megbízott részéről előterjesztett javaslat jelentőségét, rámutatott arra, hogy a katonai költségvetések lefaragásának és az így felszabaduló eszközök békés célokra való felhasználásának gondolatát a Szovjetunió mindig támogatta. A szovjet kormánynak az a javaslata — fűzte hozzá —,hogy tíz—tizenöt százalékkal csökkentsék a katonai költségvetéseket, évi tizenkét— tizennyolcmilliárd dollár megtakarítást jelentene a világ számára. Ha ezt az összeget az államok gazdaságának, közoktatásának, közegészségügyének fejlesztésére fordítanák, ez igen kedvező hatással lenne a népek jólétére. Az említett összeg jelentős részét a fejlődésben levő országok technikai megsegítésére lehetne felhasználni. A leszerelési bizottság legközelebbi ülését február 18-ára tűzték ki. Home befejezte washingtoni tárgyalásait Közös közleményt adtak ki Washingtonból jelenti az MTI. Szerdán délután újabb megbeszélésre került sor a Washingtonban tartózkodó Douglas Home angol miniszterelnök és Johnson amerikai elnök között. A tárgyalásokon a két államférfi áttekintette a nemzetközi helyzet kölcsönös érdeklődésre számot tartó problémáit. Hume és Johnson negyedórán keresztül tárgyalt négyszemközt, majd csatlakozott hozzájuk Butler és Bush, a két külügyminiszter is. Salinger, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy a két kormányfő megvitatta a ciprusi helyzetet. A megbeszélés annak a távirati jelentésnek alapján folyt le, amelyet Ball amerikai külügyminiszter-helyettes küldött Makariosszal folytatott tárgyalásairól. Mint ismeretes, a ciprusi elnök hidegen fogadta a rendfenntartó erőkről előterjesztett újabb angol—amerikai javaslatot is, mivel az nem határozza meg világosan az ENSZ szerepét. Csütörtökön került sor a harmadik angol—amerikai »csúcsmegbeszélésre« — ezen ismét »tüskés« kérdést érintettek: az Anglia által a Szovjetuniónak nyújtandó hosszúlejáratú kereskedelmi hitelek problémáját. A megbeszélések eredményéről csütörtök délután közös közleményt tettek közzé. A közös nyilatkozat egyebek között hangoztatja, hogy Anglia támogatja az Egyesült Államok dél-vietnami politikáját, cserébe viszont Washington az angol kormány Malaysiával kapcsolatos távol-keleti politikáját bátorította. A közlemény kitér a tavaly Moszkvában megkötött részleges atomcsend-egyezményre is, s erről megállapítja, hogy a szerződés »a Keletet és Nyugatot megosztó problémák békés megoldásának útján haladást jelez. Johnson és Hume hangoztatta, hogy szükség van a további lépésekre, meg kell találni a feszültség enyhítésének más útjait is. Ezzel kapcsolatban mindkét vezető a leszerelési értekezleten és más fórumokon előterjesztett angolszász javaslatokat említette meg. A közös közleménynem tesz említést Ciprusról, amely pedig Johnson és Hume tárgyalásainak alighanem legfontosabb témája volt. A közös közlemény »erős és egyesült« nyugati szövetségért száll síkra. Hangoztatja: a legszélesebb körű politikai és gazdasági együttműködésre van szükség Nyugat- Európában a »nagy atlanti partnerség« keretein belül. Johnson és Home közös közleménye nem szól a kubai kereskedelem kérdéséről, amelyben a két kormány véleménye erősen eltér. A közlemény egyoldalúan említi meg Johnson aggodalmát a jelenlegi karibi helyzet miatt. A közlemény végezetül azt mondja, hogy Johnson és Hume továbbra is szoros személyi kapcsolatot akar fenntartani. Szükség van a tárgyalásokra a két német állam között Az NSZEP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának beszámolója Berlinből jelenti a TASZSZ. A Neues Deutschland csütörtökön közölte a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának beszámolóját, amelyet a Központi Bizottság napokban véget ért plénumán Horst Lindermann ismertetett. A beszámoló nagyrészt nemzetközi kérdésekkel és a németországi helyzettel foglalkozott. Mi teljes egyetértéssel üdvözöljük a Szovjetunió kezdeményezését, amely az atomfegyver-kísérletek részleges eltiltásáról szóló egyezmény megkötéséhez vezetett — hangzik a Politikai Bizottság beszámolója —, ma pedig támogatjuk Hruscsovnak azt a javaslatát, amely szerint nemzetközi megállapodást kell kötni arra vonatkozóan, hogy az államok nem alkalmaznak erőszakot vitás területi kérdéseik megoldása végett. A németországi helyzetet jellemezve, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága megállapítja, hogy a nyugatnémet imperializmus ma a fő veszély Európában. Ilyen körülmények között — hangsúlyozza a Politikai Bizottság — a párt vezetősége, amely felelősséget érez az egész német nép sorsáért, a kölcsönös megértés szellemében cselekszik avégett, hogy megakadályozza egy új háború kirobbantását német területről. Nyugat-Németország lakosságának többsége egyre inkább meggyőződik arról, hogy szükség van a tárgyalásokra és a kölcsönös megértésre a németek között. A béke biztosításának és a német kérdés békés megoldásának nincs más útja. De a nemzetközi feszültség további enyhítése ettől függ. ’