Magyar Nemzet, 1964. február (20. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-14 / 37. szám

Ára: 60 fillér A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Péntek 1964. február 14 XX. év, 37. szám Új közönség *Maecenas, nemes úr, ős fe­­jedelm­i sarj, / oltalmam, pai­zsom, lelkemen édes ék!__— fordult egykor Horatius párt-­­fogójához, fogalommá, a mű­vészetpártoló fogalmává avat­ván a nagyúr nevét évezre­dekre — ... Iktass engemet is lantosi sorba, s a / mennybolt csillagait verdesi homlokom.« Néhány tucat, talán néhány száz irodalomhoz, művésze­tekhez értő akadt akkoron a hatalmas római birodalomban. S manapság is hány emberhez jutnak el gazdag, magas kul­túrájú tőkés országokban a művészetek avatott mesterei, klasszikusok és élők? Fran­ciaországban járt barátunk számolt be róla éppen, hogy meglepetéssel tapasztalni, mennyire nem ismerik ott a tömegek saját nagyjaikat. Nemcsak műveiket,­ nevüket sem. Egy mindennapi apróság — máskor tán fel sem tűnik — juttatta eszembe Horatius so­rait. Federico García Lorca, a nagy spanyol költő váloga­tott művei nagyon szép ki­adásban jelentek meg, s akar­tam venni egy kötetet. Nem kaptam. Az eladó közölte, hogy a Lorca-kötetet napok alatt, szétkapkodták. A Lorca-válogatott 3700 pél­dányban jelent meg. És na­pok alatt elkelt. Ez kíván­csivá tett és böngészni kezd­tem könyvforgalmunk ada­tait. Néhány érdekesebbet fel­jegyeztem. Dante Isteni szín­­játékát 12 000 példányban ad­ták ki legutóbb. Elfogyott. Puskin Anyeginjének immár negyedik kiadása került a kö­zönség elé, s nem kevesebb, mint 20 700 példányban. Mint­egy háromnegyed része már gazdára lelt. Villon Nagy tes­tamentuma teljesen elfogyott, összes költeményeinek har­mincezer példányából ötezer ha van még a könyvesboltok­ban. S nemcsak a klassziku­sokat keresik. Egyik fiatal költőnk könyvét sürgősen utá­na kellett nyomni, oly nagy volt iránta az érdeklődés, m­á­­sik ifjú költőnk legújabb kö­tete ugyancsak elfogyott, mind a 2750 példány. Maholnap megszokjuk, s életünk természetes rendjé­nek tekintjük, hogy könyv­kiadásunk, terjesztésünk ada­taiként rendkívül magas szá­mok szerepelnek. Éppen a minap közölte a Művelődés­­ügyi Minisztérium, hogy az idén 3600 könyvet kíván meg­jelentetni 48 millió példány­ban. Ez a szám egymagában is bizonyítja, hogy a szocia­lizmus társadalmi rendszere teljesíti hivatását, többet igyekszik adni nemcsak anya­gi, de kulturális javakból is. De még a nagy számoknál is többről vallanak a fentebb is­mertetett jelek. Nálunk szét­kapkodnak 12 000 isteni szín­játékot, több ezer Lorcát. Tö­megesen vannak tehát ná­lunk magasabb műveltségű, a művészetek iránt mélyebben értő, azokhoz értő, s azokat támogató emberek. Mecéná­sok tízezrei, akik nemcsak el­tartják a művészeket ezres, tízezres példányszámban vá­sárolván műveiket, de önma­gukban meg is valósítják min­den alkotóművész örök ál­mát: mennél többeknek meg­mutatkozni, mennél többekre hatni. A gyerek észrevétlenül nö­vekszik, aztán egyszer csak rá­döbbenünk, hogy kamasz, ma­holnap felnőtt, így vagyunk a művelődő, s maholnap mű­veltté váló néppel is. Néhány éve hívták életre az első iro­dalmi színpadot, s nemrégi­ben megalakult az irodalmi színpadokat irányító tanács. S néhány napja azt olvashattuk a Magyar Nemzetben, hogy Szolnokon néhány színész iro- 9 új mecénás dalma estet rendezett egy cuk­rászdában. És azóta nem hagy­hatják abba. Minden csütör­tökön este megtölti a közön­ség a cukrászdát. Várják a verset. Vagy említsük az iro­dalmi lapok emelkedő pél­dányszámát? Mind-mind ar­ról tanúskodik, hogy az iro­dalom tömegek tulajdona, mindennapi szükséglete lett. Adni az embereknek, adni valamit, amitől többek lesz­nek, nemesebbek, gazdagnál is gazdagabbak — jó érzés, szép dolog. De itt valami más­ról is szó van. Szocialista rendszerünk nemcsak ad kul­túrát, hanem kapni is akar. A szocializmusnak fejlődésé­hez szüksége is van arra, hogy az embertömegek műveltek le­gyenek. Az anyagi és szellemi javak bőségét — néhány év­tized múlva kommunista bő­ségét — csak művelt embe­rek képesek megteremteni. Gondoljunk akár a parla­ment legutóbbi ülésszakára. Az »okos nép gyülekezeté­ben« felszólalók csaknem va­lamennyire több kezdeménye­zést, önálló véleményalkotást, felelősségérzetet kért — több öntudatot, mint további fej­lődésünk emeléjét. A növekvő öntudat nemcsak nagyobb po­litikai­ műveltséget jelent, biz­tosabb tájékozódóképességet társadalmunkban, nemcsak szocialista világnézetet, ha­nem szakmai tudást és álta­lános kultúrát is. Nehéz len­ne követni csavaros, sokszor rejtett útjait versnek, irodal­mi, színpadi, vagy akár kép­zőművészeti alkotásnak, mi­ként hat az emberek képze­lőerejére, jellemük fejlődésé­re, világnézetük­­ alakulására, munkájukra. De bizonyos: a szélesebb látókörű, műveltebb ember — öntudatosabb em­ber, önállóbb gondolatokra ké­pes ember. S a szocializmus éppen ezért igényli, követeli az emberektől — nem valami parancsszóval, hanem fejlődé­sének törvényeivel —, hogy műveltebbek legyenek. S íme, számos jelét látjuk, hogy mind szélesebb tömegek értik meg ezt a törvényt, s tudatosan, vagy spontán törekszenek igényeinek eleget tenni. Mind többen, de korántsem mindenki. Hajlamos rá az em­ber, hogy a neki tetszőt, a biztatót, a szépet vegye első­sorban észre. Könyvterjeszté­­sünk adatai közt tallózva mégis feltűnik két szám me­redek ellentéte. Tavaly 726 millió forintért vásároltak könyvet Magyarországon. Fa­lun csak 190 millió forintért És falun lakik az ország la­kosságának több mint a fele. Használni tudja-e a falu lakossága az új gépeket, al­kalmazni a modern agrotech­nikai eljárásokat, ha nem nö­vekszik általános kultúrája, ha öntudatának fejlődéséhez, látóköre szélesedéséhez nem csatlakozik olyan segítőtárs, mint a könyv? Most rende­zik a mezőgazdasági könyv­hónapot. Az ilyen kampány helyes, s egymaga is mutat­ja, törődnek ezzel a problémá­val. De kérdés, nem tehet­ne-e a könyv, a tudás ter­jesztéséért többet maga a fa­lu, felhasználva községfejlesz­tési alapját, a termelőszövet­kezetek anyagi bázisát, könyv­tárak létesítésére és gazdagí­tására? Növekszik az új mecénások serege. Városon, s maholnap falun is. Mert jóllehet keve­sell­j­ük a falusa 190 milliós könyvvásárlást, de az mégis 190 millió. És a számok mö­gött emberek vannak, akik kezükbe veszik a könyvet és nemes szórakozást szerezve maguknak, gazdagodnak tu­dásban, érzésekben. Somorjai József Javaslat Genfben a katonai költségvetések általános csökkentésére A külpolitikai helyzet ! AZ ANGOL MINISZTERELNÖK TEGNAP BEFEJEZTE washingtoni tanácskozásait. Erhard bonni kancellár ma kezdi meg párizsi megbeszéléseit, ez a két esemény áll e pil­lanatban Cipruson kívül a nyugati nemzetközi érdeklődés elő­terében. Az angolszász csúcstalálkozó mérlegét a közös köz­lemény előtt a következőképpen vonták meg Londonban: 1. az angol—kubai kereskedelem ügyében vér nélkül zajlott le az első összecsapás. Az angolszász »testvérek«- t- ahogy az ame­rikai elnök jellemezte a két ország kapcsolatát — már az első napon viszonylag szívélyesen megállapodtak abban, hogy nem értenek egyet a kelet—nyugati kereskedelem kérdésében, különösen ami Kubát illeti. Johnson kitartóan ismételgette azt az amerikai tételt, hogy »bármilyen kereskedelmi kapcso­lat, amely segíti Kuba gazdasági életét, súlyosan sérti az egész nyugati szövetség érdekeit«. Sir Alec Home kitartott amellett, hogy az angol—kubai kereskedelem ártalmatlan mindaddig, amíg nem terjed ki stratégiai fontosságú árucikkekre. Angol részről hangsúlyozzák: nem látnak lényeges különbséget a Ku­bának szállított angol autóbuszok és a Szovjetuniónak szállí­tott amerikai búza között. Megfigyelők rámutatnak: mindkét felet saját választási megfontolásai vezérlik, s ezért pillanat­nyilag áthidalhatatlanoknak látszanak a nézeteltérések; vala­mennyi angol megfigyelő egyetért abban — jelenti az MTI londoni tudósítója —, hogy a kubai kereskedelem kérdésében a választások előtt nem lehet szó nyilvános meghátrálásról. Értesülések szerint Butler külügyminiszter amerikai kollégá­jával folytatott megbeszélésein párhuzamot vont az Indonéziá­nak nyújtott amerikai hitelek és az angol—kubai kereskede­lem között. 2. Londonban remélik, hogy egy angolszász »cso­mag-paktum« keretében Washington méltányolni fogja a NATO délkeleti szárnyának megmentésére tett brit katonai erőfeszítéseket és Ciprust »atlanti övezetnek« nyilvánítják. Magyarul: elvárják az amerikai kormánytól, hogy Makariosz »akadékoskodása ellenére« angol partnerével közös diplomá­ciai és katonai akcióval erőszakolja ?el a sziget NATO-meg­­szállását . A DE GAULLE—ERHARD TALÁLKOZÓTÓL nem vár­­­­nak közvetlen eredményt sem Párizsban, sem pedig a nyu­gatnémet fővárosban. Figyelemre méltó, hogy Erhard látoga­tásának napján a bonni kormánykoalícióban részt vevő Sza­bad Demokrata Párt sajtószolgálata éles támadást intézett de Gaulle ellen. A cikk hangsúlyozza, hogy Erhard igen nehéz feladat előtt áll, mert párizsi látogatására olyan időpontban került sor, amikor de Gaulle Franciaországa Peking elisme­résével kihívóan kesztyűt dobott az NSZK fő szövetségese, az Egyesült Államok elé, s kétségtelenné tette, hogy teljes ere­jével a NATO felszámolására törekszik, annak jelenlegi for­májában. Így tehát Bannt zavarba hozza de Gaulle-nak az a megismételt kívánsága, hogy elmélyítsék a német—francia együttműködést. A francia politikai megfigyelők az MTI párizsi tudósító­jának jelentése szerint úgy vélik, hogy de Gaulle és Erhard újból megkísérli az európai politikai unió közel két éve szuny­­nyadó problémájának napirendre tűzését. Párizs és Bonn kö­zött azonban mélyek az ellentétek — írja a Combat —, és most már csak arról van szó, vajon de Gaulle-nak sikerül-e meg­akadályoznia, hogy a Német Szövetségi Köztársaság teljesen le­csatlakozzék az amerikai politika mellett. Francia részről nagy a bizalmatlanság Schröderrel szemben, akit Adenauer hívei franciaellenességgel vádolnak.­­A német külügyminiszter — írja csütörtöki vezércikkében a Figaro — megszállottja annak a félelemnek, hogy Franciaország hegemóniára törekszik Európában, amire véleménye szerint semmi joguk a franciák­nak.­ A de gaulleista Nation az európai politikai unió legna­gyobb akadályának azt tekinti, hogy egyes államok Anglia csatlakozásától teszik függővé részvételüket. A lap szerint ezért egyelőre nem lehet pozitívan válaszolni arra a kérdésre, vajon Erhard és de Gaulle megbeszélése nyomán várható-e újabb kí­sérlet a »hatok« politikai szövetségének megvalósítására. Brasil járnál­­ a legyerelégi érignfak­tra A Szovjetunió támogatja a hadikiadások csökkentésének javaslatát Genfből jelenti az MTI. A genfi értekezlet csütörtök dél­előtt 10.30-kor ült össze, hogy megtartsa 166. plenáris ülését. Az ülésen L­ind, Svédország küldötte elnökölt. A feliratko­zott szónokok között Brazília, Olaszország, Bulgária és az Egyesült Államok küldötte szerepelt. Felszólalt Carapkin, a Szovjetunió küldötte is. De Castro nagykövet, Bra­zília küldötte munkaokmányt terjesztett az értekezlet elé. Az okmány felhív minden kormányt, kövesse a Szovjet­unió és az Egyesült Államok példáját a katonai költségve­tés csökkentésében. Cavaletti, a leszerelési ér­tekezlet olasz küldöttségének vezetője, felszólalásában tá­mogatta a stratégiai atom­fegyver-hordozók »befagyasz­tására« vonatkozó amerikai javaslatot. William Foster, az Egyesült Államok küldötte javaslatát két pontban foglalta össze: 1. a hasadó anyagok gyártásá­nak megszüntetése; 2. azok át­alakítása, illetőleg felhaszná­lása békés célokra. Foster azt mondotta, hogy az Egyesült Államok kész a hasadó anya­gok gyártásának teljes leállí­tására is, de arra is, hogy az ilyen anyagokat gyártó üzemeket kölcsönösségi alapon fokozatosan állítsák" le egy bi­zonyos kitűzött időn belül. Lukanov bolgár megbízott felszólalásában támogatta a Német Demokratikus Köztár­saság kormányának azt a ja­vaslatát, hogy mind a két né­met állam kötelezze magát, nem igyekszik nukleáris fegy­vert szerezni és rm­ind a két Németország területe váljék nukleáris fegyvermentes öve­zetté. Carapkin, a Szovjetunió képviselője felszólalásában a katonai költségvetések csök­kentésének kérdésével foglal­kozott. Kiemelte a brazíliai megbízott részéről előterjesz­tett javaslat jelentőségét, rá­mutatott arra, hogy a katonai költségvetések lefaragásának és az így felszabaduló eszkö­zök békés célokra való fel­­használásának gondolatát a Szovjetunió mindig támogat­ta.­­ A szovjet kormánynak az a javaslata — fűzte hozzá —,­­hogy tíz—tizenöt százalék­kal csökkentsék a katonai költségvetéseket, évi tizenkét— tizennyolcmilliárd dollár meg­takarítást jelentene a világ számára. Ha ezt az összeget az államok gazdaságának,­ közoktatásának, közegészség­­ügyének fejlesztésére fordíta­nák, ez igen kedvező hatással lenne a népek jólétére. Az említett összeg jelentős ré­szét a fejlődésben levő orszá­gok technikai megsegítésére lehetne felhasználni. A leszerelési bizottság leg­közelebbi ülését február 18-ára tűzték ki. Home befej­e­z­te washingtoni tárgya­lá­sait Közös közleményt adtak ki Washingtonból jelenti az MTI. Szerdán délután újabb megbeszélésre került sor a Washingtonban tartózkodó Douglas­ Home angol minisz­terelnök és Johnson amerikai elnök között. A tárgyalásokon a két ál­lamférfi áttekintette a nem­zetközi helyzet kölcsönös ér­deklődésre számot tartó prob­lémáit. Hume és Johnson ne­gyedórán keresztül tárgyalt négyszemközt, majd csatlako­zott hozzájuk Butler és Bush, a két külügyminiszter is. Salinger, a Fehér Ház szó­vivője közölte, hogy a két kor­mányfő megvitatta a ciprusi helyzetet. A megbeszélés an­nak a távirati jelentésnek alapján folyt le, amelyet Ball amerikai külügyminiszter-he­lyettes küldött Makariosszal folytatott tárgyalásairól. Mint ismeretes, a ciprusi elnök hi­degen fogadta a rendfenntar­tó erőkről előterjesztett újabb angol—amerikai javaslatot is, mivel az nem határozza meg világosan az ENSZ szerepét. Csütörtökön került sor a har­madik angol—amerikai »csúcs­megbeszélésre« — ezen ismét »tüskés« kérdést érintettek: az Anglia által a Szovjetuniónak nyújtandó hosszúlejáratú ke­reskedelmi hitelek problémá­ját. A megbeszélések eredmé­nyéről csütörtök délután kö­zös közleményt tettek közzé. A közös nyilatkozat egye­bek között hangoztatja, hogy Anglia támogatja az Egye­sült Államok dél-vietnami po­litikáját, cserébe viszont Wa­shington az angol kormány Malaysiával kapcsolatos tá­vol-keleti politikáját bátorí­totta. A közlemény kitér a tavaly Moszkvában megkötött részle­ges atomcsend-egyezményre is, s erről megállapítja, hogy a szerződés »a Keletet és Nyu­gatot megosztó problémák bé­kés megoldásának útján hala­dást jelez­. Johnson és Hume hangoztatta, hogy szü­kség van­ a további lépésekre, meg kell találni a feszültség enyhítésé­nek más útjait is. Ezzel kap­csolatban mindkét vezető a le­szerelési értekezleten és más fórumokon előterjesztett an­golszász javaslatokat említette meg. A közös közlemény­­nem tesz említést Ciprusról, amely pedig Johnson és Hume tár­gyalásainak alighanem leg­fontosabb témája volt. A közös közlemény »erős és egyesült« nyugati szövet­ségért száll síkra. Hangoztat­ja: a legszélesebb körű poli­tikai és gazdasági együttmű­ködésre van szükség Nyugat- Európában a »nagy atlanti partnerség« keretein belül. Johnson és Home közös közleménye nem szól a kubai kereskedelem kérdéséről, amelyben a két kormány vé­leménye erősen eltér. A köz­lemény egyoldalúan említi meg Johnson aggodalmát a jelenlegi karibi­ helyzet miatt. A közlemény végezetül azt mondja, hogy Johnson és Hume továbbra is szoros sze­mélyi kapcsolatot akar fenn­tartani. Szükség van a tárgyalásokra a két német állam között Az NSZEP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának beszámolója Berlinből jelenti a TASZSZ. A Neues Deutschland csü­törtökön közölte a Német Szo­cialista Egységpárt Központi Bizottsága Politikai Bizottsá­gának beszámolóját, amelyet a Központi Bizottság napok­ban véget ért plénumán Horst Lindermann ismertetett. A beszámoló nagyrészt nem­zetközi kérdésekkel és a né­metországi helyzettel foglal­kozott. Mi teljes egyetértéssel üdvözöljük a Szovjetunió kez­deményezését, amely az atom­fegyver-kísérletek részleges el­tiltásáról szóló egyezmény megkötéséhez vezetett — hangzik a Politikai Bizottság beszámolója —, ma pedig tá­mogatjuk Hruscsovnak azt a javaslatát, amely szerint nem­zetközi megállapodást kell kötni arra vonatkozóan, hogy az államok nem alkalmaznak erőszakot vitás területi kérdé­seik megoldása végett. A németországi helyzetet jellemezve, a Német Szocia­lista Egységpárt Központi Bi­zottságának Politikai Bizottsá­ga megállapítja, hogy a nyu­gatnémet imperializmus ma a fő veszély Európában. Ilyen körülmények között — hangsúlyozza a Politikai Bi­zottság — a párt vezetősége, amely felelősséget érez az egész német nép sorsáért, a kölcsönös megértés szellemé­ben cselekszik avégett, hogy megakadályozza egy új háború kirobbantását német terület­ről. Nyugat-Németország la­kosságának többsége egyre in­kább meggyőződik arról, hogy szükség van a tárgyalásokra és a kölcsönös megértésre a németek között. A béke biz­tosításának és a német kér­dés békés megoldásának nincs más útja. De a nemzetközi fe­szültség további enyhítése ettől függ.­­ ’

Next